Frank Tibor: Meddig?

2023 április 15 9:28 de.147 hozzászólás

Az utóbbi időszak eseményei úgy látszik felpiszkálták ismerőseim, barátaim érdeklődését, és egyre többen, mondhatni sokan fordulnak hozzám, szerintem meddig folytatható ez? Ki a gazdaságról kérdez, ki a kül -, vagy a belpolitikáról, ki úgy általában a társadalomról.

Ha valaki rövid választ vár, máris elmondom: amíg tűritek. A múltkor már több cikkben kifejtettem, hogy ezt még sokáig fogjátok tűrni, szerintem. Nem a végét látom ennek a kornak, hanem a kezdetét.

A kérdések széles körűek… Mit szólok például, a csúcson lévő inflációhoz. És hogy-hogy a nép beszopja, hogy ezt a szankciók csinálják. Mások a külkapcsolatok teljes csődjét kérdik, hogy néz ki ez messziről…, hogy már csak a különféle Isztániákban fogadják a magyar vezetőket. (Igaz, ott érzik otthon magukat, és ott szólítják testvéremnek a diktátorokat). Azután, hogy meddig tartható az egészségügy ezen állapota, az oktatás szétesése, a szegénység, az ország lecsúszása. Kérdeznek még a romák helyzetéről, és hogy GDP-ben már csak Bulgária nem előzött be bennünket (a kanyarban), hogy a magyar az egyik legboldogtalanabb nép a világon, hogy demokrácia indexünk a világon 70-ik helyezésig elég, korrupcióban viszont bajnokok vagyunk.

Szoktam mondani ezekre, hogy nem szeretek beleszólni, és nem a trollok miatt. Az igaz, hogy amikor (már sokszor) leírtam a véleményemet, sokan erre azt ‘válaszolják’, általában névtelen, arctalan trollok, hogy te külföldön laksz, messze, fogd be a pofád. (Meg Kanadában vagy, onnan könnyű, meg hogy szereztél ingyen hat diplomát itthon aztán leléptél, így egyszerű, stb.) Mások, a még színvonalasabb trollok is, azt szoktak beírni, hogy ne hátrafelé köpködj, inkább felfelé, és állj alá. Nem szoktam köpködni sehová, de az kétségtelen, az ilyen beszólások nagyon elősegítik a fenti problémák magyarázatát, de még megoldását is.

Most hagyjuk, hogy Orbán és tisztelt követői mondják úton útfélen, hogy a külföldi magyarság ugyanúgy része a nemzetnek, mint aki otthon lakik, mert tudjuk, hogy ez csak addig érvényes, amíg csendesen szavazunk az ő oldalukon, vagy hangosan beállunk a papagáj kommandóba. Viszont annak idején, mikor először találkoztam (az akkor még fiatal és demokrata) Orbánnal, akkor ő is szorgalmazta, hogy hozzunk segítséget, Kanadából és máshonnan is, hogy átvehessék a demokratikus módszereket.

Akkor még ellenzékben volt, és meglátogatott a torontói városházának irodámban, ahol az Urbanisztikai Intézet nemzetközi programjait vezettem.

Ennek nyomán a következő években szereztem egy rahedli pénzt a kanadai kormánytól – sőt a Világbank, az ENSZ, meg az OECD, és több szponzor is beszállt a támogatók közé, ki is hozattunk jó kétszáz magyar szakembert Kanadába képzésre, és sok kanadai ment haza intézményeknél dolgozni, ahol pl. komputeres rendszerek használatát, környezetvédelmi előtanulmányok készítését, a lakosság bevonásával elvégzendő stratégiai tervezést stb. tanultak. ENSZ nagydíjat is nyertünk ezekkel a projektekkel, és már OV miniszterelnöksége alatt terjesztettek be engem egy Tiszti-keresztre, amit egyébként a magyar demokrácia fejlesztéséért kaptam meg később. Szóval méltányolta a munkánkat, amit majd két évtizedig csináltunk.

Namármost, azóta nem a demokratikus kormányzás alapelvei változtak, meg, nem is a bolygónk helyzete lett sokkal jobb, se politikailag se környezetileg, pláne nem urbanisztikailag. Az otthoni helyzet változott, a fiatal demokratákból öreg despoták lettek, a lakossági részvételből meg hááát – na jó, ezt kár volt említeni… és a fiatalos lendület, vitaszellem átfordult titkolózásba és hazudozásba.

Ezek az urak es hölgyek, akik trollkodnak egyes írások után (nem csak az enyémek, mindenkié érdekli őket, akik nem a mostani vonalat követik), magától értetődőnek tartják, hogy az orbáni út helyes, és csakis ez a helyes. Ha megint 180 fokot fordulna, akkor is ezt mondanák, mert ez egy szekta lett, hívőkkel. Vita nincs, tények sem, itt hit van.

Másrészt nekik tök mindegy, hogy külföldről vagy belföldről érkezik kritika, mert azok mind hülyék és hazaárulók, meg dollárbaloldal…. meg Soros meg Gyurcsány, ja meg Brüsszel meg rothadó nyugat meg Amerika a fő bűnös. Most azt is hagyjuk, hogy nekem aztán nemigen van közöm a baloldalhoz, se otthon se itt. Mindig is a kapitalizmus, a szabad verseny, a demokrácia eszméit hirdettem a világ minden részén. Megszöktem a Kádár-rendszerből, és nem azért, mert bármilyen szimpátiám is lett volna azzal a rendszerrel.

Viszont ami most folyik otthon, az kísértetiesen hasonlít arra a központosított, titkosított, hazudozó, propagandára épülő, elnyomó, minden szempontból kizárólagos hatalomra, az átkosra. Ennek megvan a gazdasági „eredménye” is, a lecsúszás. Merthogy a demokrácia és a jólét az többnyire együtt jár. Egyrészt, mert a magánszektor mindig jobb menedzser és tulajdonos, mint az állam, másrészt, mert a plurazimus és viták viszik előre a dolgokat.

Köztudott tétel, (elsőben tanítottuk), hogy a legtöbb információ tartalma a hibáknak és a bukásnak van. Sikerekből is lehet sokat tanulni, (követendő példák), de sokkal többet egy negatív eseményből. Nem beszélve arról, hogy mások hibájából tanulni mennyire olcsóbb, mint a sajátjainkból.

Így aztán a központosítás, (pl. az önkormányzatiság leépítése, a kórházak, iskolák es sok minden más centralizációja) csak bukással es veszteségekkel járhat egy nyílt, sok pólusú és vitákra épülő rendszerrel szemben.

Szóval az első viszont-kérdésem ez ügyben az lenne, hogy mitől jó ez az irány? Jó, megvédjük a magyar érdekeket, meg nekünk Magyarország az első, ja meg a béke. Béketábor, vagyis bocs, azok Kádárék voltak, most békepártiak vagyunk. (Mások nem azok).

Szóval ezt értem. Kreálunk egy részben valós témákra támaszkodó fiktív problémát, (vagy többet), amikre egyrészt rá lehet kenni a bajokat, másrészt meg ezektől véd meg bennünket a hős vezetőnk, az Istencsászár, ezért csak rá szavazunk. Ezt fedezzük egy mindenre kiható együgyű propagandával, és a más hangok elnyomásával, így az emberek a lényegről sosem hallanak, amit meg hallanak az mind vagy a hazaárulók szapulása, vagy a saját politikánk dicsőítése címszó alatt történik.

Mi ebben a jó? Mármint nem Orbánnak, hanem az országnak. Mi ebben a magyar érdek?

Adatokkal nehéz lenne bármit is alátámasztani. Egy jó évtized alatt régióbéli éllovasból lettünk sereghajtók. Semmilyen mutató nincs, (egyetlen egyet sem találtam, kivéve a munkanélküliséget, amiről később), amiben a kormány jó teljesítményére lehetne rámutatni. Ma már Bulgáriával vetekszünk az EU utolsó helyéért. Mindenki tudja, mennyit ér a fizetése, mihelyt kilép az országból. A covid halottak számában a világ élvonalába sikerült kerülnünk, úgy, hogy majd tízszer annyi lélegeztető gépet vettünk arányosan, mint az USA, és legalább tízszeres egységáron. (Most a minőségükről ne beszéljünk – elég, ha megemlítem, hogy az egyik amerikai, a másik kínai).

Aztán pillanatok alatt kétszer akkora lett az infláció otthon, mint az EU átlag (már 19’-ben így volt), a mostani infláció meg háromszorosa az európai átlagnak. Erre először azt mondták, hogy háborús infláció. Majd az Istencsászár bedobta, hogy szankciós infláció, másnaptól mindenki ezt harsogta. Ez igen vicces, főleg így parancsra, egyik percről a másikra. Igaz, hogy háború sem volt, nemhogy szankció, mikor az árstopokat bedobták, amik tovább emelték az árakat.

Az egészségügy szétesőben. Nem reprezentatív, de otthoni ismeretségi körömben 6 eset volt mostanában, ahol súlyos, életbe vágó betegség előfordult, és mindegyikben milliónál nagyobb összeget kellett összekaparni a családnak, hogy a szükséges vizsgálatokat elvégezzék fizetősen, mert államiban látható sem volt a várólista vége.

Egy hetedik ismerős államiban csináltatott CT-t, és két hónapja nem tudja az eredményét.

Különben a most kijött statisztika is hazánknak adja az első helyezést a rák miatti halálozásokban az egész kontinensen.

Hasonlókat írhatnék az oktatásra is. Nem folytatom, pedig ezt a területet, (mint volt tanár es egyetemi oktató) sokkal jobban ismerem. Egy tanár ezer dollárt vagy eurot sem keres legtöbbször, és egy kezdő egyetemi oktató meg még kevesebbet.

Reggelig lehetne sorolni a szociális problémákat, és hogy lettek ezek egyre rosszabbak az elmúlt években. A cigányok felzárkóztatására szánt pénzt is ellopták a vezetők és nyomozás sincs. (A romák lélekszáma 400 ezer volt a 80-as években, amikor én leléptem… ma 1 millió fölött van, és a szegénységi ráta közöttük ugyanolyan magas. Magyarul, semmi nem történt a rendszerváltás óta sem, csak éppen akkor a 10.4 millió lakosból volt vagy 300 ezer a szegénységi küszöb alatt, – 3% -, ma a 9.6 millióból van vagy 750 ezer roma honfitársunk szegénységben – az összlakosság majd 8%-a. Lát valaki felzárkóztatást?)

Ahogy említettem, a munkanélküliség az egyedüli jó mutató, de az új állások között igen elterjedt az alacsony hozzáadott értékű. Gondoljunk bele: hazánk 2008-ban, a nagy válság előtt, előállított 158 milliárd USD GDP-t (akkori dollárban). 2020-ban a GDP 157 milliárd dollár volt (szintén akkori dollárban). Közben teremtettünk 800 ezer munkahelyet. Tehát majd egy millióval több ember állított elő ‘08-ban ugyanannyi dollárt, mint ’20-ban. Mit mond ez a termelékenységről? És a hozzáadott értékről?

A példa végére hadd jegyezzem meg, hogy 2008-ban 158 milliárd dollár annyit ért, mint ma 214 – tehát ha a 2023-as GDP 214 milliárd USD lenne, akkor egyezne meg a 2008-assal, valós éréken. Viszont az idei GDP maximum az 185 milliárd lesz, tehát mai áron számítva vagy 30 milliárd dollárral kevesebbet ér a világpiacon, mint a 15 évvel ezelőtti. És mindezt majd egy millió alkalmazottal többen értük el.

Szóval a kérdés, ez mitől jó? Mitől jó ez az irány? Ez a magyar érdek? Aztán a politika, nézzük abban mi a jó?

Nagyrészt Toporzékolási és Vétóügyi miniszterünk jóvoltából az utóbbi pár évben teljesen megutáltattuk magunkat a világban, egy olyan undorító külpolitikának nevezett cirkusszal, amit már csak azok tudnak tolerálni, akikhez külföldön is elér az orbáni egybites propaganda és ebből informálódnak.

Orbán azt mondja, hogy mi magyarok nem azt néztük, hogy a történelem jó vagy rossz oldalán állunk-e, hanem hogy mi a történelem magyar oldalán állunk. Az ilyen kijelentések miatt azonnali távozásra szólítják fel bármelyik európai országban a vezetőt, még a saját párttársai is.

Akkorát bukna, mint a csuklyáspatkány a látványpékség küszöbén.

Mert egy ország vezetője ilyet meg Afrikában sem mondhat. Tudniillik ez teljesen figyelmen kívül hagyja a morális és erkölcsi mértékeket, nem beszélve a jogról. Hogy lehet a magyar oldalt szembe állítani a jó oldallal? Ezen az elven lehet helyeselni a 200 ezer szerencsétlen Don-kanyarba küldését? Vagy a 460 ezer zsidó halálba küldését? Mert akkor állítólag az volt a magyar érdek, hogy hátha visszaszerezzük az elvesztett területeinket? Állítólag ezért a reményért állt

Horthy hadba a rossz es vesztes oldalon. (És a rossz nem azért rossz, mert vesztes, ha ne adj Isten győztek volna, akkor is rossz oldal lenne. Ezt egy országvezetőnek tudnia kell, nyilván tudja is).

Hasonlóképpen, ma milyen magyar érdek kívánja azt, hogy ne a demokrácia, a szabadság oldalára álljunk, ráadásul úgy, hogy papíron ide is tartozunk? Ma nincs az Istencsászár mögött a nagy Szovjetunió, ami ránk kényszerítette a rendszert, vagy mint régebben a nácik tankjai. Ennek az egésznek egy magyarázata van: ez a propaganda Orbán hatalomban maradását szolgálja, semmi mást. Ez nem magyar érdek, ez Orbán érdeke. Ezzel vonja el a figyelmet a rengeteg problémáról, (másra keni ezeket, es a propaganda ezekről egyébként sem beszél).

Világvégét vizionál, hogy ő lehessen a megmentő, mert ki az a hülye, aki ilyen helyzetben bizonytalanságot választja?

Az egész rabló- meg maffia-rendszer ezt szolgálja… ha az ország az ő nevükön van, akkor tök mindegy, ki venné át a hatalmat, úgyis semmi perc alatt bukik meg…

Ma hazánk az egyedüli az EU-ban, amely akadályozza egyik fő szövetségesünk tagságát egy másik olyan szervezetben, aminek szintén tagjai vagyunk. Nyilván ez Putyin elvtársnak és Erdogan testvérnek tetszik, de komolyan ez a magyar érdek? Ma Magyarország az egyedüli ebben a szövetségben, amely akadályozza, és nem segíti, hogy Ukrajna sikeresen védje magát az agresszorral szemben.

Ma Magyarország úgy néz ki a távolból, mint egy hülye gyerek, aki az iskola udvarán összevissza hadonászik, válogatás nélkül mindenfelé. Aztán miután minden osztálytársát megbántotta, megsértette vagy orrba
vágta, felrobbantja a szertárat, majd odaszarik a tanár asztalára.

Utána meg indoklásképp azt mondja, hogy azt hitte őt bántani akarják, és ez volt az érdeke. Vagyis ő csak magát védte.

Ez a magyar érdek?

Tehát a válaszom kérdésetekre, meddig folyhat ez, egyszerű: ameddig hagyjátok.

Az ismert tanítás szerint az emberek 4 esetben hajlandók változni és változtatni. Az egyik, ha láttak eleget ahhoz, hogy inspirálva legyenek a változásra. Ezért kell a primitív propaganda gépezet… igy sosem fognak látni eleget. Második, ha eleget tanultak ahhoz, hogy akarjanak változtatni. Erre van az oktatás lezüllesztése.

Harmadik, amikor elég erősek lesznek ahhoz, hogy változtassanak. Erre vannak az összeszerelő üzemek és nem a tudás (hanem munka) alapú társadalom. Europában (Bulgária után) itt legalacsonyabb a bérek, alig léteznek szakszervezetek, szétszabdalt a társadalom, s ez tetézi a szolidaritás teljes hiánya.

Végül, a negyedik, akkor fognak változtatni, ha eléggé fáj nekik, és úgy érzik, hogy muszáj tenni.

Nemrégiben írtam a hűtő es a televízió versenyéről egy másik írásban. Hogy a polgár nézi a tévét, nyomják a propagandát, milyen jó neki, aztán kinyitja a hűtőt, hogy na jó vacsorázzunk, és a két élmény alapján eldönti, kinek van igaza. Tényleg olyan jól élünk-e.

Otthon ma, ez biztos, egyéni szinten érzékelik az emberek, hogy ez az irány nem jó, (kétharmad ezt mondja), de az elégedetlenség társadalmi szinten nem tud érvényesülni. Így van ez annak ellenére, hogy minden adat, minden tény egyértelműen azt mutatja, hogy Magyarország ismételten a történelem rossz oldalán van, és az orbáni magyar oldal az megint nem a jó oldal.

Miért? Először is, vagy nincs többségben az európai gondolkodás, vagy ha igen, akkor a többség nem tud ennek érvényt szerezni. A rendszerváltás óta nem terjedt el az igazi kapitalizmus, nincs igazi verseny, (sem véleményekben, sem gazdaságban). Az emberek hagyták országukat kiírni az európai közösségből, a kontinens peremen vagyunk, és tagadjuk a közösség legfőbb értékeit. Toporzékolásilag nagyon aktív es kiváló miniszterünk naponta szidja a szövetségeseinket, amíg semmi problémát nem talál az agresszív támadónál, az egypártrendszeres kínai testvérnél, s otthon érzi magát a Türk testvéri diktatúráknál. Ez az irány érvényesül a napi gondolkodásban, a propaganda eredményeként.

Másodszor, nincs alternatíva, mivel a rendszer elnyomja a más hangokat, és a propaganda azonnal lejárat mindenkit, aki éppen egy hajszállal kiemelkedőben van a másik oldalon.

Harmadszor, nincs szolidaritás. Magyarország a világon az egyik legbizalmatlanabb ország. Amikor megkérdezték őket, mennyire bíznak az intézményekben, és a társadalom többi tagjában. (Szakmailag ezt a társadalmi tőke igen alacsony szintjének nevezik). Erről meg vita is alig folyik, pedig alapvető dolog. (Lásd, milyen hatékonyan működik az ország, mennyi időbe telik egy bírósági ítélet, egy nyugdíj elintézése, de ott van az egészségügyi várólisták hossza,vagy az oktatás hatékonysága).

Negyedszer, van kiskapu. Hazánk mindig is a kiskapuk országa volt. Mindent el lehet intézni okosban. Ráadásul most ott van egy tárva hagyott kiskapu: el lehet menni az országból.

Ötödször, a megosztottság miatt az emberek úgy érzik, hogy ők ilyen szerencsétlenek, de mások jobban élnek.

Végül, az apátia.

Szóval én úgy látom, hogy sokáig fog ez menni – mert sokáig fogjatok ezt még hagyni. A vonat rég elment, ami most folyik az túl kevés, s túl későn történik.

Én úgy látom, hogy egy 2-3 milliós szekta tartja túszként az országot, a többi 5-6 millió szavazóval együtt. Mert nincs összefogás, mert nincs ellenzék, mert nincs józan ész. Pont úgy látom, ahogy József Attila fogalmazta meg, „hogy teljes valóságfogyatkozás van Magyarországon.”

Bárcsak nagyot tévednék. Rajtatok múlik.

Frank Tibor

A szerző kanadai magyar matematikus, közgazdász, üzletember.

Illusztráció: Gerry Juwono

147 hozzászólás

  • Nagyon jo iras, ugy alatamasztva, hogy ezzel megint csakis a hithu trollok fognak tudni ‘vitaba szallni’ gyalazkodassal. Mert ezek tenyek es adatok, jo lenne ha nem lennenek igazak, de azok. Igazan tisztelem Tibor meglatasait.Ugy latszik messzebbrol jobb a ralatas. Egyebkent igaza van, szerintem is, az itthoni helyzet remenytelen. A hivok tuszkent tartjak a nepet.GYerekek, ezt elkurtuk, nem kicsit, nagyon. MInden az oveke, hogy lehet ebbol kiut. A vilag tolunk hany sugarban, O1G meg osztja az eszt mint tegnap is. Egyre nagyobb okorsegeket mond es a hivek egyre erosebben begetnek. Bravo.

  • Tibor, hadd trollkoggyak egy iciripicirit?

    „Merthogy a demokrácia és a jólét az többnyire együtt jár. Egyrészt, mert a magánszektor mindig jobb menedzser és tulajdonos, mint az állam, másrészt, mert a plurazimus és viták viszik előre a dolgokat.”

    ezzel én egyetértek {majd továbbolvasom esszédet}, de van egy kérdésem a gonosz kis krampuszom mondattya velem:

    mon’csak Tibi, ilyen manapság hol van?

    ismétlem magam {már soxor írtam le eszt}
    a világban ma monetáris értékek zumbeischpiel:
    Fakauri $-ban: 7.43*10^52!!!
    ebből az ami megett munkával létrehozott érték, az:
    Fakauri $-ban 3.17*10^31!!!

    a különbséget egy jó formában lévő Fischer Annie sem tudná Bősendorferen lejátszani

    mindez az általad kizárólagosan a Magyar Köztársaság-ban folyó kapzsiság és korrupció „eredménye” avagy végkicsengés {tudod, mikor a harangok lassú ütemben konganak, mert gyászmise van}

    ehhez van a világban a fegyverlobby ami Fakauri $-ban profitot termel a kapun kiáramló fizikai árú mennyisége és minősege az: „nem jellemző” {eszt szoktuk anno egymásközött használni, amikor jólnevelteknek akartunk látszani és nem akartunk jellemzésképpen pejparipapimpillőjére hivatkozni a látott minőség kapcsán}

    ez manapság is így van, a perverzió normalitásnak nevezi magát és fegyveres erővel meg ájtatos kisemizéssel rákényszeríti Bruxelles lásd még Bärbock izé Pekingi látogatása, utána a Blinken-nek aszt üzenték, hogy az elkövetkező néhány száz évben mellőznék személyét a Mennyei Birodalom területén, nem érnek rá, dolgoznak usa felvirágoztatásán!

    majd a többi trollok is mondanak esztaszt [Monte Carlo ban esik az eső nem tuggyák –egyelőre– folytatni, tehát van időm]
    most végig olvaslak

  • Ez egy olyan jó írás, amelyet feltétlenül ismertetni fogok ismerőseim körében.
    Angolra fordítva, külföldi ismerőseimmel is.
    Megállná helyét a Le Monde egyik „Tribune” rubrikájában is, mert a külföldi olvasó tényleg nem tudja mindezt, csak ennek töredékét.
    Ehhez le kellene fordítanom és a szerző engedélyével el kellene küldenem a szerkesztőségbe…

  • Nekem mindig nagy öröm, ha Frank Tibor ír az Újnépszabadságba, hiszen az a látókör, amivel rendelkezik, keveseknek adatott meg, s talán sokan tanulnak is tőle. Attól csak annak örülök jobban, ha más lapok is átveszik a cikket, mint most a Kanadai Magyar Hírlap. Ivángizi

  • Kiváló látlelet Tibi.
    Magyarországot, úgy tűnik hosszú időre reménytelen helyzetbe kormányozta Orbán.

  • Megnevezettlen megidézettként azóta sem változott a véleményem, EZ a „gyámolítás” ismét szóra sem érdemes, főleg, hogy a lényeget -szószátyárkodás helyett- a szégyelnivaló otthonragadtakról és öndevalvált hazájukról egy rövid és tömör, egy mondatos általánosító jellemzésben össze lehetett volna foglalni, igaz viszont, hogy így sokkal hatásosabb a fizetettnek tűnő uszítás! 😀 Nekem úgy tűnik Kegyednek isteni lehetne egy jó kis Szabadság majdani süteményes-orvlövészes-USA rendfentartós puccs? Ne is ábrándozzon róla! 😀
    Kéretik nem többesszám első személyben -„értünk halálra aggódva”- incselkedni! (((Nem vagyok fidesz rajongó, sőt!)))

    (Ui.: Ja, és a béke-, demokrácia-, szuverén Canada- és emberbarát Trudeau úr hogy van?)

  • Kedves Szerző, kedves Frank Tibor!

    Az írás sajnos nagyon is reális képet fest a magyar viszonyokról.
    Ezen egy-két (vagy akár több) – érdemi hozzászólásra képtelen – károgó-fitymáló troll semmit nem változtat, akik hiába próbálják magukat azzal hitelessé tenni, hogy „nem vagyok Fidesz-rajongó”.

    Aki a szomorú magyarországi helyzetet azzal próbálja relativizálni, hogy az USA-ban és Kanadában is lehet kritizálni valót találni, az tévúton jár! Mert nem gondol bele (nem látja), hogy a lényegi különbséget figyelmen kívül hagyva összemossa a demokráciát és a diktatúrát.

  • A magyar nép tényleg páratlan. Fél-emberöltönkként diktátort emelünk magunk fölé, aki kihozza az adott történelmi helyzetből a legrosszabbat. Ebben mindig számíthat a Kormányzó/Nemzetvezető/Főtitkár/Miniszterelnök/stb. az ő kedves népére – kisszámú kivétellel. A teljes pusztítás helyrehozatala azután évtizedekig tart, majd kezdődik előröl. Igen, „rajtunk múlik”, és mi köszönjük, így szeretünk élni.

  • Daniel

    „Mert ezek tenyek es adatok, jo lenne ha nem lennenek igazak, de azok. Igazan tisztelem Tibor meglatasait.Ugy latszik messzebbrol jobb a ralatas”

    akkor nézzük:

    „….Mert ezek tenyek es adatok,….”

    Honnan is valók ezek a tények és adatok??? – csak egy választ kérek rá. Ha tényszerü adatok, nem lesz nehéz …

    „…jo lenne ha nem lennenek igazak, de azok. …”

    Mitöl is igazak?? merthogy „ad-hoc” kijelentették??

    „”…Igazan tisztelem Tibor meglatasait….””

    Ja igy nem nehéz. Csak nehogy azokból a magaslatokból szegény pofára essen … Onnan szép nagyot lehet zuhanni – régi magyar igazság (ez utóbbi nem 1000 fös telefonos lekérdezésböl számazó statisztika)

    „”….Ugy latszik messzebbrol jobb a ralatas ….””

    Kár, hogy csak a nézöpont lett eltévesztve. A többi innentöl akár igaz is . Persze abból a nézöpontból!!
    (Sajna, hogy én kicsit messzebbröl látom) –

    Csak arra figyelnétek egy keveset a M.Zoltánnal és a nagy „fan”-oddal egyetemben: Ha olyan jól beilleszkedtek kanada jóléti társadalmába, akkor mi a szarért úszitják a lenézett, birkának minösitett magyarokat háborura? Bosszuból, hogy pusztuljanak meg?
    Hogy lehet valakinek az intelligenciáját ilyen altisszimukban fényezni, aki minden leirt mondatát az azt követövel saját maga cáfolja?
    Matemetika?
    Ezek matekosok, vagy voltak? inkább matek hiányban szenvedtek a társával együtt, vagy a logikát kifelejtették – és csak beseggelték a formulákat a vizsgákra??

    Nagyon nyomoruságos….

    Nem fogom végig elemezni az irást – nincs értelme – minden ujabb bekezdés cáfolja az elözöt.
    Az egész csakis arról szól – hogy a hitelesiteni szándékozik az amcsi „demokrácia-exportot” vagyis a gyarmatositást!
    Persze, kurva jó azt onnan páholyból nézni és csufolni, ahonnan annak a hasznából részesedtek – vagyis ez a jóletük alapja!
    Igen ti magatoknak is!
    Már a francia „elnök” is fellázadt itt az EU-ban, nem irom le nevét, ki tudja hogy milyen algoritmus van ide beépitve a cenz urara, Na de örülj, mint kutya a farkának, hogy a magyar gazdaságot továbbra is aljas nyomás alatt tartani igyekeznek, megfojtatni méltóztatnak. Igen a rendszerváltásnak nevezett amcsi ujgyarmatositás óta.
    Ez nem „tojás-tyuk” szintü elmélkedés – sajnos nagyon is tényszerü
    Minden olyan gazdasági lépésért – amit ott azon a kontinensen megtesznek „hogy amerika újra dicsöséges legyen”, – azért magyarországot átkozzák, gyalázzák
    Magyarul lefizetett propagandisták.
    Ha meg önszántukból és saját kontóra teszik, akkor gyalázatos rosszindulatu ármánykodás – lehet hogy nem is annyira vakok???

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 április 15 10:21 de.

    Hat tudod jol, hogy a Zorban atvette a zsidosag szerepet, es ma mar a hurrikanok, vulkankitoresek, foldrengesek, meteorit-becsapodasok, napfolt-tevekenyseg … stb… nem a zsidosag, hanem a Zorban bune.

    Ellenben a demokracia folegvaraban, ahol egy fatusko is lehetne eppen elnok, es a jelenlegi ugy elnok, hogy elvesztette a valasztasokat, ahol szandekosan valsagot okoznak, ott minden rendben van. Sot az is koser, hogy ugyanazok keverik a szart szerte a vilagban.
    Meg veletlenul sem lehetne hibas a kialakult helyzetert se a folegvar, se annak kihelyezett babuja, Brusszel.

    Zorban, Zorban, Zorban roooooossssssszzzzzzz!

  • Még valamit papirra vetnék ha amugy a magasságos megengedi

    (Itt, brazilban, a mondat végi pont helyett mondják: ” Ha Isten is ugy akarja!””)

    Szóval ha tényleg ugy akarja, hozzátennék még egyet a Danielhez intézett szóömlésemhez:

    „Ma Magyarország az egyedüli ebben a szövetségben, amely akadályozza, és nem segíti, hogy Ukrajna sikeresen védje magát az agresszorral szemben.”

    Le merte irni, papirra vetni ezt a mondatot.

    Nemrég Jugoszláviát amerikai segitséggel dirab-darabra szabdalták, amelyet pont amerikai érdekböl még most sem kivánnak befejezni – a hisztériát tovább is fütïk a még kisebb darabokra szggatásra –
    Ukrajnát meg persze egyben kellene hagyni, hiszen a Cargill-nak és Bunge-nak meg a társaiknak az ukrán-termöfoldek igy jönnek kapóra, a fegyverlobby-nak pedig ekkora területekre rettenetes nagy üzlet ugynevezett „védelmi atomrakétákat telepiteni”
    Aztán milyen jól jön majd egy kis „ujjáépitési-biznicc” is!
    Na hát a F.tibi mint gazdász ezt mily jól tudja! (sicc!)

    Szóval hála istennek az ország nagyobb része (bár „buta parasztok”) de teljesen tisztában van viszont azzal, hogy a horthista restaurációs idökben az antant gyarmatositás okán kaphattak teret a magyar nazisták, azzal is tisztában van a nagy többség, hogy a sztálinista-diktatura idején a SZOVJET-ESZMÉK ideológusai a „szovjet haderö” védelmében rombolhatták az országot és a Szovjetek (vagyis a CCCP) élösködött az országon – és a maiak nagy többsége ÁT-LÁTJA, hogy a rendszerváltásnak hazudott új-gyarmatositást pedig a jelenlegi USAnka kormányzatok mögött álló globalisták valósitották meg, és tartják fennt!!
    Szoktak itt brazilban egy másik mondást is ismételgetni:
    „”Ha nincs kutyád, vidd a macskád vadászni””
    Ez maradt …
    Vagy csak lehet hogy az én perspektivám nem ÉRDEKBÖL müködik?
    Nem hazaáruló szemszögböl?

  • Sajnos így lettünk, ezúttal önként diktatúra. Bár sokan nem annak érzik, mert haszonélvezői ennek a rendszernek, vagy csak tudatlanságuk okán a propaganda áldozatai. Nyilván a vallási fanatizmus és a magyar vezérmánia is emeli a szavazók számát. De elsősorban a torz választási rendszer és a leuralt közmédia hozza a győzelmet. Amíg az ellenzék hajlandó résztvenni feltétel nélkül ebben a (választásnak aligha nevezhető) ökörködésben talán nem is lesz változás. És akkor még beszélhetnénk a magát „függetlennek” nevező sajtó besegítéséről, élén Honttal és az ATV-vel.

  • kedves Cenz Ura, most mit vétettem?

  • Sajnálom Önt, hiszen vagy nem tudja mit beszél vagy egyszerűen egy fizetett Fidesz troll.

  • nesze nektek… én eszt gondolom az egészről
    amikor egy zsidó élvezettel vezényli az „antiszemita” Wagner mennybemenetel indulóját

  • „ennek” most és mindörökké vége

  • „Otthon ma, ez biztos, egyéni szinten érzékelik az emberek, hogy ez az irány nem jó, (kétharmad ezt mondja), de az elégedetlenség társadalmi szinten nem tud érvényesülni.” – (kétharmad ezt mondja) – írja a „Tiszti-kereszt” tulajdonos szerző.

    Elégedetlen a 2/3, de ez a kétharmad tétlen ….

    Nézem a 2022-es áprilisi választás részvételi arányát, 70 százalékos. A „kétharmad” elégedetlen otthon maradt, nem ment el szavazni. A tényszámok alapján ez a távol maradó kétharmad ugyan 30 százalék, a 8,2 millióból. Vagyis nagyjából 2,5 millióan nem szavaztak.

    A nem szavazókkal szemben (kerekítve) 3,1 millióan szavaztak a Fidesz-KDNP-re. Ez egy erős, ismét kétharmados többséget jelentett a Fidesz-KDNP-nek. Ezt a politikai hatalmat nem osztja meg a vesztes pártokkal, ezért a cikkíró felháborodása is.

    Pedig szavazással lehetne győztes az eddig 4x vesztes oldal, mivel nem a „Hazafias Népfront jelöltjeire” kell szavazni.

    De egyszerűbb agymosással gyanúsítani a választókat, és csalással a nyertes pártszövetséget.

  • Orsós Elemér

    joti
    2023 április 15
    1:22 du.

    Kedves Joti, kb. csak 50 %-ban van igaza, mert a vitatott abszolut szubjektiv szuperesszé a legkevésbé sem veszi figyelembe Magyarország -főleg földrajzi és az európaitól abszolut külömböző etnikai-, nyelvi-, mentalitásbeli- és főleg évszázadok alatt mások által csinált- függőségeit, valamint azt hogy a szignifikáns választók még nincsenek -hál’ Istennek- olyan professzionális szinten a nagyonhumánus kapitalizmusra szocializálva, mint az Önök által agyon ajnározott nyugati idealizáltak! Ami persze utalhat általánosítható lemaradottságra, de a többitől sokkal erősebb önfenntartási-, önvédelmi ösztönre is, ami az agyoncivilizált nyugati jólétért behodoló szignifikáns választóból mára majdnem teljesen kiveszett! 😀 És egyáltalán nem biztos, hogy nem az egy szem európai rebellis magyarok ösztönei lesznek majd távlatokban túlélésre sikeresebbek az agyilag és morálisan eltunyult, diktáló többség ellenében! Naszóval, a politikai sikertelenségből fakadó ellenzéki önsorsrontásnak(lásd szomszéd tehene!) is lehetnének önkritikus határai! 😀

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2023 április 15
    2:54 du.

    Gabriel
    2023 április 15
    3:37 du.

    Hálásan köszönöm!!!

  • Orsós Elemér

    Tóth István
    2023 április 15
    3:54 du.

    Hmmm! Méghogy torz választási rendszer? Tényleg, de mit szólna egy sokkal torzabb -ennek ellenére demokratikusabb?- angol, francia vagy USA választási rendszerhez? 😀

  • Szeretnék reagálni arra, hogy francia magyar szívesen küldené a cikket a Le Monde-nak, vagy bármely nyugati lapnak. Mint a cikk szerkesztője, s ez a Frank Tibor véleménye is, szívesen hozzájárulunk. Sőt, köszönöm a véleményét.

  • francia-magyar

    Iván Gizella : foglalkozni fogok ezzel mától, köszönöm a beleegyezést. Erről küldeni fogok (ide) értesítőt. Szeretném ha a cikk visszhangra találna !

  • Nagyon köszönöm, s drukkolok, hogy hírét vigye.

  • Azért jó látni hogy VANNAK itt valódi kommentelők is,
    azt ide befészkelődött náci csürhén kívül.

    A cikkhez:

    Nincs semmi problem.
    Még kb. negyven év és minden jóra fordul.
    (a negyven év után eltellt 50 év után persze,
    ami szükségeltetik a romok eltakarításához
    mind anyagi és szellemi vonatkozásban).

  • egyre nagyobb érdeklődéssel olvasom a beszólásokat, mintha valós vita alakulna?
    én magam a cikk kapcsán a jelenlegi német „szituácíját” szemlélem,

    ők most mennek a levesbe…,

    hacsak nem sikerül a zöldeket az erdőbe telepíteni {a Fekete erdő legméjére gondolok} és

    medvebőrbe öltözni akkor remény sincs és pattintani Yáde lándzsahegyeket a bambusznyélre

  • iván gizella
    2023 április 16
    5:38 de.

    Kedves Hölgyem, a Le Monde vagy bármely nyugati lap olvasói nem biztos, hogy azonosulni tudnának a Sziriuszból ide menekült ufók turulzáptojásszaglandi illogikusnak képzelt észjárásával, ami ennek ellenére legalább 1300 évig -a sorozatos kiítási kisérletek dacára- konok életben tartásra segítette őket, miközben sok sokkal értékesebbnek tartott nép „spontán” kiírtódott! 😀

  • Orsós Elemér
    2023 április 15
    12:36 du.

    Szóval ha Isten is ugy akarja:

    Tudod Elemér az én pofámról a bör leszakadt, amikor végigolvastam ezt a beismerö vallomást, ami itt fent lejegyzésre került. Kell ennél tisztábban és érthetöbben bevallani, hogy személy szerint is mennyire részese volt pont annak a kifosztásnak, amit most egy országra akar ráhuzni? A “buta, seggfej” falusi parasztokéra! Baj hogy a parasztnak muszáj a józan eszét használnia! Peches, nem?
    Elolvastam 1x, 2x … még mindig nem hittem a szememnek! Ez az ember mit ivott, vagy duplán buggyant volt a fü amit szivott? De aztán tudatosult bennem hogy a mondás – borban az igazság – mennyire igaz! Csak figyusz, megrészedni nem csak bortól lehet, még nem is csak füvektöl – vannak akik vértöl részegednek meg, – de a folyamatos részegséget leginkább a mérhetetlen GÖG, A BEKÉPZELTSÉG OKOZ!

    Vágjunk bele: – ha elment, akkor miért is loholt vissza az elsö 20 évre, mialatt az országot teljesen legyalulták, romokba taszitották? Csak nem azért merthogy milyen jól kapóra jött a lehetösége a szó szerint számolatlanul és senki által nem ellenörizhetö elverésére a egykori magyar közjavaknak!?
    – Mondja, hogy pénzt szerzett mindenféle forrásokból? Na de mire?? Hol van annak a látszatja, a legkisebb eredménye? Ja papiron – kiváló, dijazható projecteket lehetett felmutatni, szédíteni vele a nagyvilágot, közben a pénzt a kiskapukon kicsempeszni.
    Ugye a Zorbán nagyon jól eltanulta, pont erre okosítottátok ki! Ez volt az a nagy haza-zudulási ok a disszidensek részéröl – akik érdekes módon tömegével özönlettek vissza – köztük ez is itt, mert hogy akkor végre “eljött az Ö ideje is” !
    Ki nem szarja le az akár husz diplomáját is, hisz mindegyikböl itt, ebben az országban kupálták ki, amelynek a lejáratásában élharcosként köpdösödik! Simán van mersze trolloknak nevezni azokat az egyszerü, köznapi embereket, akik akkor is az igát huzták, meg ma is, akiknek végül is (akár tetszik, akár nem) “köszönheti” az elitista kikupálódását?
    Na ezért egy gyalázatos ember! Hogy az ország imperialista GYARMATI SORBA VALÓ visszasüllyesztésének élharcosainak szekerét tolta és TOLJA, evidens!
    Milyen érdekes, hogy úgy az A.Józsival mint ahogy a pufajkással is jól összejött minden? Vagy csak simán az “átkozott” dicsöségvágy okán, hogy most majd igenis megmutathatja, hogy szerinte mi a frankó és hogy mégis csak ö a legfaszább csávó ebben a csárdában mindenki között, senki más?
    Nem tudom vetted-e a frankó nárcista nyavajgást, hogy „neki muszály válaszolnia a sok töle tanácsot kérö jóbarátnak” – jaj, hogy mindjárt meg ne szakadjak itt töle, a „NAGYLEKÜSÉGTÖL” – Hmm… Egy cseppet sem szánalmas….
    Visszatérve a kezdetekre, a rendszerváltáskori kifosztásra – Hogy az egykori meglevö “NEMZETI VAGYON” meg ment simán a levesbe, hogy romba taszitották az országot, az nem számít?! Hajjaj a gögös nagyravagyás, a kivagyiság mindent felülirt. Legföképp a józan eszet és a becsületet! –
    Vagy csak simán és egyszerüen totális INCOMPETENCIA?
    – Persze nem esett le a tantusz még nála (nem is fog soha) hogy mindazt a 6 diplomát, amire felvág, azt ugyanugy és ugyanott jó sokan szerezték be az óhazában rajta kivül, akik talán még sokkal, de sokkal kompetensebbek is lehettek nálánál? Persze maradtak a seggükön, és a nyolcvanas években otthon gürcöltek nagyon-nagyon sokan (éjt nappallá téve!) azon hogy az országból végre egy fejlett magyarország legyen?!
    És amikor végre eljött az hön vágyott pillanat, amikor végre azt hittük, hogy végre eljött a szabadság órája, suttyomban már minden le volt zsírozva.
    Ö is, és még rajta kivül jónéhány disszidens kalandor összeállt az addigi rendszer mocskos kalandor politikusaival szent véd- és dacszövetségre, (a KEREKASZTAL LOVAGJAIVAL) az országot pedig szó szerint sikerül lenullázniuk
    A haverunk esetében is csak annyi a bibi, hogy én ott voltam tanunak a saját szemeimmel a másik (vagyis az itteni magyar) oldalnál, ahonnan saját szemeimmel láttam, hogy a maffia (köztük az Zorbán is, hogyne) összeáll a sok kinti kalandorral, hogy a kinti kollaboránsokkal szétverjék, romba döntsék az országot (lásd a kárpótlási jegy história! Mire a rendszerváltás szóba került egyaltalán, azt az uj magyar tözsdére már be is vezették – leértékteleniteni, hogy fillérekért felvásárolhassák)
    àlljon itt csak néhány “üzletember” a kanadai vonalból: – Demján, Nyul Sándor, Takács Ildiko (ugye??) akik az 56-os Andi Sarlóssal milyen jó mutyikat kevertek. Persze a Munk Péter úrat mint finanszirozót se hagyjuk ki (akkora már mint milliomost az egykori Kasztner-vonatról)
    Vajon ha megkérdeznéd, hogy hallott-e a Trigánitról há már 20 évig “ingatlan-tanácsadóként” “szolgálta” a hazát ezeken az “urakon” keresztül, milyen mesét hallanánk?
    Az Andi Sarlós 56-os haverjával volt szerencsém itt brazilban annyira összejönni, hogy sok-sok éjszákaba nyuló borozgatás folytán sok kis történet elmesélt a kinti oldalról, akiknek ö volt a braziliai vonala ( gyémánt-beszállítói oldalról)
    Nem volt nehéz összeraknom a képet – Ez meg itt szégyentelenül eljátsza a Teréz-anyát??
    Verjék csak egymáséval a csalánt! A csalánárus kifogyhatatlanul biztosítja hozzá a felhozatalt, másra ugyse nem való!
    Az elsö számu troll identifikálásához tök elég hogy a tükörbe nézzen!
    30 évvel ezelött világosabb volt számomra a napnál, hogy milyen fájdalmas ára lesz annak az ámokfutásnak, amit az egykori hazai részben politikussá, részben “üzletemberekké” avanzsált csibészek összefogva a kalandor disszidensekkel elkövettek az országgal. Hisz az ország egykori vagyonát leirták (nemzeti vagyon) minden vállakozást szétvertek – hogy csak az néhány csókos belterjes meggazdagodhasson. Persze sok leszámoláson át jutottunk el a mai tragikus helyzetig.
    De aki nyakig benne volt a mocskos üzelmekben, az most itt “erkölcsi” kioktatást tart!?
    Ujra csak köszönöm a totális bevallást részéröl!
    Mint ahogy világos volt régen is, de most még inkább, hogy az arcátlan gög részeggé tesz – a részegség pedig kihozza az igazságot (Borban az igazság)
    Ennyi. Kiböfögte – és ezzel vitatkozzunk mi?

    Ja-ja, igy igaz Elemér – a Zorbán a vén róka, de ezek meg a hiénái!
    Ez a nagy Zorbángyüleletük forrása. Lapátra tette öket (pedig milyen sóhajtozva emlegiti most is, mint ahogy a mazochista feleség aférjet szokta, merthogy akkor boldog ha ujabb nagy taslit kap) Ja-ja mily gyönyrü tiszti keresztet szurt „saját kezüleg” a mellére az egykori imádottja (és nem szégyel vele dicsekedni, süsd meg!)
    Mi meg sajnos – akik egy percig sem kértünk egyikböl sem – igy lettünk a szopósborzok.
    De nem elég ez sem nekik – tovább is van – szivesebben látnának a szomszédos országok sorsán, (mert öket zavarja hogy mint magyarokat a stirpák helyiek fitymálják) Imigyen nem kicsit ujra megbolondult lengyeleket már vinnék is ujra lövészárkokba, mitöbb; már a románok is pedzegetik.
    Ugy néz ki pedig az eddig abszolut “hüséges” párizsi Rotchild-csicskának végre megjön az esze! lehet hogy tényleg felébredtek végre, és megelégelték az angolszász megörületet. (a végén még azt is megérjük hogy lassan a Zorbán oldalára áll politikailag)
    Bár a prófeciák ellenében nincs orvosság, azt mondják – Orwell pedig pont ezt igy irta le szóról szóra, – pontosan az angolszász világ az a lefestett 1084-es “Utópia”-birodalom.
    A beképzelt, gögös fajankók pedig nem látnak az orrukig se, nemhogy távoli perspektivákról hazudozzanak itt.

  • Rodeio!

    Nekem reklamáltál néha az ingatlan-buziness-ek fura dolgairól – föleg szeretett városodban
    Lehet hogy könnyebben segítségre lehet Frank úr, mint helyi illetékes a helyi városházán

    ja más téma:

    https://g7.hu/kozelet/20190903/demjan-sandor-adakozasait-a-magyar-adofizetok-alltak-a-mupa-extraprofitjabol/

  • Orsós Elemér

    Csak egy emlékeztetö az elözöek kapcsán

    Sokáig egy pusztuló teherpályaudvar volt a Duna pesti partján a Petőfi hídtól délre, míg meg nem épült a Milleniumi Városnegyed. A Demján Sándor tulajdonában álló TriGránit csoport óriási építkezésének része volt az első Fidesz-kormány egyik legnagyobb és legdrágább PPP-projektje, a Művészetek Palotája (Müpa), aminek éves költsége az összes magyar színház és múzeum állami támogatásának negyedét vitte el az utóbbi tíz évben. A TriGránit csoporthoz tartozó Müpát üzemeltető cég 23 milliárdos adózott eredményt ért el 2005 óta, az adófizetők pedig akár 168 milliárd forintot is bukhattak a 2035-ig hatályos szerződésen.

  • Gabriel
    2023 április 16
    2:22 du.

    hát? {háttal nem ildomos mondatot kezdeni! és háttal előre nem egészséges bemenni a kies kanadai ingatlan kavargásba}

    szóval vannak a „townhouse” nevű árkitektónikus© agyficamok,

    a lépcsőházba is lépcsőházon át lehet nyakattörni,

    a teddybear burkolású 18 cm széles lépcsőfokokon csak olympiai bajnok hegymászók tudnak lefelé haladni nyaktörés nélkül

    {tv hírdetés: vegyen lépcsőn vonszoló ülő liftet, maga marha}

    és ha éjszaka kellős közepén pipilni kell akkor le is meg fel is de mialatt akkor már eccerűbb a pelenka és

    ezekért a lépcsőházakért {azért a lépcsők kanyarjaiban vannak ágynak való hejek amibe kötéllétrával lehet} csillagászati összegeket kérnek, és két lakóegység mert ezt te sorháznak neveznéd nincs tűzfal tehát ha az egyik kigyullad mert aprófából készűl, hogy nagyobb legyen a profit akkor az egész sor leég a tűzoltók nagy örömére mert megint szirénázhatnak és kőtörő kalapáccsal szétverhetik ami még nem égett le!

    Tontorontonto© várost csak akkor lehetne jobbá tenni, ha atomcsapást kapna és kezdhetnéd te előlről az urbanisztik…ázást© és a belvárosban a patkányfészkeket arany áron árulják a patkány marad a lakó meg majd elfér pláne ha gyógyszertárat csinál ott és ha étterem vagy más bömbölde akkor az alagsorban van a mosdó ahová a már ismert lépcsőn lehet les…lni és ezek be vannak spékelve 80 emeletes felhőkarcolókkal amikből az utca két oldalán az ablakon át gyorsabb átjutni a szomszédhoz teára mintha le és fel is mert a forgalomban nem lehet átgyalogolni mert a TTC soros 45 éves autóbusza lehengerlően közlexik

    és soroljam?
    erre vannak az urbaniszták és a városháza is tele van velük mindent jobban tudnak!!!

    hja és az uccák burkolatai néhány sima rész is van a kátyuk között amiket lapáttal betuszkolva be szoktak tömni polgármester választás előtt 1 héttel hogy mire megválasztják már megint legyen mibe tölgyfát ültetni

    kies kanada és van nekünk liberális demokrata kormányzatunk is, beee nektek assincs és vannak emberi jogok, meg a város tiszta {vihar után 1 napig} és a közlekedés az a világ csodája,
    ha etobicoke ból el akarok menni Bramptonba ahhoz ki kell váltanom az útlevelemet és 5 átszállással három és fél óra alatt lehet odaérni; autóval potom 3 óra

    imádnni való és van móka és kacagás meg boldogság most éppen jelmezbálok vannak az uccákon turbános motorversenyzők felvonulása curry szósszal NDP {az egy párt ne kérdezd mire jó!}

    üdv.
    eladó az egész világ, az aranyborjú fennen trónol… énekli Mephisto a Faust ban

  • Rodeio

    Az istenek nem akarják az igazságot divulgálni ezeken a lapokon.
    Még kevésbé aztatat, hogy az Elemérrel is megosszam
    ott fentebbi megjelent megjegyzésem nem véletlenül indul azzal a mondattal hogy: -„”…még egy emlékeztetö az elözöek kapcsán…”
    de nem baj, forogjanak csak a levükben, azt hazudván hogy ök milyen igazak – milyen okosak – a GÖG, a beképzeltség részeggé tesz.

    Neked meg elküldöm élesben ezt a riportot itt alant
    Lehet hogy te észreveszel egy érdekességet a riport kapcsán:
    A reportor – egy chines – aki ugy viselkedik mint egy riporter, kérdéseket tesz fel.
    Nem pedig ordenáré hazugságokat akar az alany szájába beletukmálni
    (lehet, hogy ennyire müveletlen – nem tudja, hogy a demokrácia cimén utasitani kell egy elnököt, hogy mit illik mondania, hogy megfeleljen a novo ordem kritériumainak?)

    Na itt a riport, ha az istenek ugy akarják majd meghallgathatod

  • Orsós Elemér
    2023 április 15
    12:36 du.

    Szóval ha Isten is ugy akarja nézzük ujra, rendesen megvágva:

    Tudod Elemér az én pofámról a bör leszakadt, amikor végigolvastam ami ott fent lejegyzésre került. Kell ennél tisztábban és érthetöbben bevallani, hogy személy szerint is mennyire részese volt pont annak a kifosztásnak, amit most az országra akar ráhuzni? A “buta, seggfej” falusi parasztokéra! Baj hogy a parasztnak muszáj a józan eszét használnia! Peches, nem?
    Elolvastam 1x, 2x … még mindig nem hittem a szememnek! De aztán tudatosult bennem egy mondás – borban az igazság – mennyire igaz! Csak figyusz, megrészegedni nem csak bortól lehet, söt a folyamatos részegséget leginkább a mérhetetlen GÖG, A BEKÉPZELTSÉG OKOZ!
    Vágjunk bele: – ha kiballagott, akkor mit is keresett itt a „rendszerváltás” elsö 20 évében, pont azalatt, mikor az országot teljesen legyalulták, romokba taszitották? Amikor is szó szerint számolatlanul és senki által nem ellenörizhetöen elverésre kerültek a egykori magyar közjavak!? Amikor is az egykori meglevö “NEMZETI VAGYON” simán a levesbe ment, amikor is romba taszitották az országot. Hajjaj a gögös nagyravagyás, a kivagyiság mindent felülirt. Legföképp a józan eszet és a becsületet! –
    Vagy csak simán és egyszerüen totális INCOMPETENCIA?
    És amikor végre eljött az hön vágyott pillanat, amikor végre azt hittük, hogy végre eljött a szabadság órája, suttyomban már minden le volt zsírozva.
    Kintröl jött kalandorok összebutoroztak az addigi rendszer mocskos kalandor politikusaival szent véd- és dacszövetségre, (a KEREKASZTAL LOVAGJAIVAL) az országot pedig szó szerint sikerül lenullázniuk ….
    Ennyi. kibökte – és ezzel vitatkozzunk mi?
    Ja-ja, igy igaz Elemér – a Zorbán a vén róka, de ezek meg a hiénái!
    Ez a nagy Zorbángyülelet forrása. Lapátra kerültek jónéhányan a tiszti keresztekkel egyetemben.

    Mi meg sajnos – akik egy percig sem kértünk egyikböl sem – igy lettünk a szopósborzok.

  • Elemér

    csak egy mondat még, bár sok kimaradt (legföképp a nevesitett események, személyek, amikre tanu vagyok)
    Hagyjuk,
    Inkább lássuk csak ezt az ártatlan mondatot:

    Bár a prófeciák ellenében nincs orvosság, azt mondják – Orwell pedig pont ezt igy irta le szóról szóra, – fájdalom hogy pontosan az angolszász világra illik rá pontosan betüröl-betüre az a lefestett 1984-es “Utópia”-birodalom.

  • 11:46 del-elott gezuka megint naciztal pedig te vagy az komcsi naci egyre ritkabban irsz ami JO menj es igyal sok palinkat

  • Az „iras jo”, mint tobben is velik, de a tartalma az ami megdobbento!

    Megdobbento mert meg egy Kanadai sem latja be a hibak eredetet.

    Mint a mondas; a hal mindeg a fejetol buzlik!

    De a tarsadalom „feje’ a kormany, az a nephatarozatatol fugg.

    A tarsadalom gondolkodasa a valasztott kormanytagjainak lete bizonyitja.
    Sajnos attol buzlik am a magyar hal. Az elmeradt gondolkodastol.

    Mindent az allamhatalopmtol remelnek, keptelenek belatni hogy a sajat tetteik eredmenye az allamhatalom.
    Barmely tarsadalom amely azt nem kepes vagy nem hajlando azt belatni , letezik mint Magyarorszag, ugy a mul;tban, mint ma is.
    Emliti Horthy volt remes hibait, ami a Trianoni elem atka volt, de azt az itteniek, sot meg Kun Bela is kovette.

    Panaszkodik a szerzo a kozgazdasag eredmenyen. A magyarmunkas termelotlensegere mutat panaszaval.
    Persze az allamkassza allapota csupan az allamhatalom korlatlan penzszorsa okozza.

    Magyarorszag allama ma es altalaban mindeg, a kozgazdasag jovedelmenek kb. 45%-at szorja az allamburokracia hizlalasara.
    Pedig az allamhatalmat fogyokurar kellene tenni, csupan ugy javulhatna a lakossag eletszinvonala!!!

    A jelenmodon persze hogy nem jut penz a pedagogusokat fizetni!

    Ahoz hogy a lakossag kepes lehetne a tarsadalom celjait es vezeteset meghatarozni, kepesnek szukseges lenniuk az ONHATAROZAT megalapitasara.

    Ahoz pedig minden polgar elzalogosithatalan jogainak es lehetosegeinek a biztositasara van szukseg.
    DE belatanak azt ??????

    Nagyon gyanitohato az, sot meg a szerzo is igen tavol al attol,sorai alapjan veleve.

    Mint a mondas,ismet; lasd a gerendat a sajat szemdben mielott a szalkat venned figyelembe masok szemeben.
    Persze az mondhato minden arsdalmakra, kezdve a USA-tol. Az a pelda ami inditt soraimat kozolni.

  • GABRIEL 4/12, 7;14 du.

    De NE feledd a korulmenyeket, a vilagszerti korulmenyeket am.
    Ma kozel 8 billio ,gyarlo emberileny letezik, mindenki a leheto legkivalobb es kenyelmesebb eletmodot ohajtva.

    Elsokben, az emberiseg zomei a vilag eccologiajat pusztitja, s az egyre csokkeno szuksegessegeket hasznalja fel.

    Kozben, mind az u.n. erkolcsi romlast okozva.

    Ma,a modern eletmod alapjan a „csalad” jelentese megszunt.
    Mindenki csak a sajat kenye-kedve erdekeit uldozi.
    Embertarasnak , sot az egesz-emberiseg let-lehetosegenek az erdekei mellozve.

    Mind annak az alapja, ugy mint kozvetlen kovetkezmenye TARSADALMAK ERKOLCSI ZULLESE!!!

    S annak eredmenye alig lehetne mas mint ami megy ma vilagszerte.

    Az u.n. „dog eat dog” eletmodszer.

    De mivel az emberiseg allandoan novekszik, a problemaik is amodon novekszik, s senki nem lat megoldast. Illetve, nem hajlando a megoldast gyakorolni, ami az eredeti erkolcsi utasitasok betartasa lenne.

    Ami; ha nem is szertened ismeretlen embertarsadat, de legalabb alpveto letlehetosegeit vedd figyelembe es azt ne vedd celodba megtagadni!!!!

    Na, hol all a vilag ma attol ??????

    Az a valasz es az emberiseg minden atkainak az oka!!!!!!

    Mit irt az a regi pasztorfiu?

    Mi lenne ma HA az emberiseg Teremtojenek a dicsoiteset venne let-celjanak????

  • jas abba
    2023 április 17
    6:38 de.

    Csürhe

  • Succubus Lilith

    Gabriel 2023 április 15 2:54 du.

    Csak a szokasos politikai cikk errefele. Amit az ellensegukre fognak az pontosan rajuk illik. Regi komcsi szokas, korabban a tanitoik jol elagyaraztak nekik hogyan kell ezt csinalni.
    Ures kijelentesek, semmi teny, erveket nem hsznalnak, mar csak azert is mert azok nincsenek, helyette az erzelmeket kell felkorbacsolni.
    Fogd fel ugy, hogy bevallottak mit akarnak csinalni, amint hatalomra kerulnek megint. 🙂

    .
    warrior 2023 április 16 4:37 de.

    ” Ezt a politikai hatalmat nem osztja meg a vesztes pártokkal… ”

    Igen, ezt en is furcsallom, hiszen minden tokeletes demokraciaban, mint pl. az USA-ban es Kanadaban a valasztast megnyero part azonnal megosztja a hatalmat az masik part(okk)al. Hogy johet a Zorban ahhoz, hogy nem adja at a helyet valamelyik nyugaton valasztott hulyegyereknek?

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 április 16 12:00 du.

    „… medvebőrbe öltözni akkor remény sincs és pattintani Yáde lándzsahegyeket a bambusznyélre”

    Honnan szedik a bambuszt a nemetek? Kinabol? Azok rohogve szemlelik, ahogy ongyilkossagot kovet el a nemet nep.
    En inkabb arra tippelnek, hogy nagy godrot asnak majd a nemetek, befedik agakkal es levelekkel, es majd azokba beleesnek a vaddisznok, ozek… stb… es akkor elkezdik leragni roluk a bort es a hust, mint a farkasok.

    .
    Orsós Elemér 2023 április 16 12:03 du.

    Hazaaruloeknal az a gond, hogy tulzottan egyiranybol szedik az imformacioikat, es nem tudnak arrol, hogy Nyugat-Europa nepe cikkekhez, videokhoz hozzaszolva azt irjak lepten-nyomon, hogy „barcsak nekunk lenne olyan miniszterelnokunk, mint Orban”. (Ok nem ismerik a Zorban fogalmat.)
    Tehat nem baj, hogy elkuldik ezt a kis fercmuvet ismert nyugati lapoknak, sot egyenesen hasznal. Megismeri a nyugati is a magyar hazaarulok neveit.

  • Sajnos ma, a posztkommunista országok, a Dicső Proletár Diktatúrájuk után, a tudatlan proli-csőcselék és az ebből kinőtt csirkefogók uralma alatt állnak. Köszönet a „balsorsunknak”, nekünk ez a EU / haza / szabadvilág áruló, nagyzási hóbortba szenvedő seggdugasz, alacsony életű, elvtelen tróger, a bűnöző csúti cigány O1G jutott. O1G ki a személyiségzavarok összessége, – KISZ titkártól – régi vágású utcai harcostól – békegalambig, – nem más mint egy élősködő, gyáva genyó, egy erkölcsi hulla ki az EU és a NATO szoknyája mögé bújva taposs mindenki nyakára. A dicsőséges proletár diktatúra alatt elbutított, szellemileg sérült, gondolkodni képtelen, szűklátókörű, cselédlelkűségre hajlamos tanulatlan tömegek kapóra jött neki. A csúti cigány a bunkó ravaszságával a prolikkal egybeforrt!
    Szégyen és gyalázat, hogy Magyarország egy tolvaj, hazug, szélhámos, húgyszagú falusi paraszt fogságában van, ki sunyi, ördögi ficánkolásaival álcázza magát !
    A tolvaj csúti cigány egy alacsony életű tróger, egy bűnöző, aki megvetést érdemel – hazaáruló, EU áruló, a szabad világ árulója! Egy zsebtolvaj hozzáképes egy úri ember.

  • Gabriel
    2023 április 16
    7:14 du.

    mit gondolsz az események alapján? a G7 magára marad a Tejútrendszerben elszigetelődve és egymást kielégítve közös örömökben?

  • Orsós Elemér

    Nem tudom, hogy az elözö bejegyzésem – RODEIOHOZ!!! – csak „elment” vagy rögtön letiltásra került – figyeltem rá hogy semmi „csúnya” szót se használjak benne
    Bár azt nem tagadom, hogy nem a háboru-pártiak vonalába illeszkedett
    Na jó, megpróbálom a figyelmed az alábbi Mandiner cikkre felhívni.
    Ha nem müködik, le kell vonnom (ismételeten) a konzekvenciát, hogy ez a felület már rég nem hordoz semmiféle egykori baloldali értékeket sem, nem hogy LIBERÁLIS (a nemzetközi emberi jogok deklarációján alapuló) eszméket.
    Egyszerüen egy háborupárti médiafelület (vagyis az amerikai imperializmus elkötelezett szócsöve)
    Ha megjelenik mégis, SZTORNO a fenti mondatom

    https://mandiner.hu/cikk/20230418_boros_imre_europai_beruhazasi_bank_usa_belfold

  • LILITH;

    Tevedsz nagyon!

    Ma a villagon csupan Swaic es a USA amelyek KOZVETLEN DEMOKRACIAK.

    A nyugati vilag legtobb tarsadalmai az u.n. PARLAMENTI DEMOKRAIAK.

    S a kozzvetlen demokraciaban az allamhatalom,ill. a lakossag altal valsztott egyenek nem osztanak semmit, csupan az adofizetok penzeit szorjak nepszerusegeiket megerositeni a kobetkezo valasztasora.

    De a USA-ban tagadhatalna, hogy a szavazo-lakossag a szovetsegi kormanyt megfosztott allapotaban veli az ellenzek fenntartasat.

    P.S. Az u.n. Parlamenti rendszer egy fel-lepesre van a diktaturatol.Legal;abb is minden lehetoseget nyujt annak letrefottenek.
    Mint pl. Hitler, sot Putin is amodon valhattak diktaturakka!!!!

    Nagyon meglepoen irt fentebb RODEO, hogy a mindenet reszkirozo kezdemenyezo/befekteto jozanabbul, ertelmesebben es sikeresebben intezi jovojenek elohaladasat mint az allam-burokrata, ill. parttikarok.

    Tehat csoda letezheto mindeg, ertve Rodeo megjegyzesere!

  • Ródeo11
    2023 április 18
    8:30 de.

    Mint ahogy irtam, lásd Orwell:1984
    Bizony elszigetelödve – Mert biztak ugyan benne hogy a Comenwelth_birodalmat sikerül ujra összekovácsolva megörizni, de bizony nemcsak India, nemcsak Dél-africa (mint BRICS tagok) – hanem más afrikai országok sem kérnek ebböl az új birodalmi formációból, amelynek a Rothschildok és a Rockefelerek, ujabban a Larry_Fink-ek és társaik mondják meg 3ikxes Karcsikának hogy merre van az elöre – tudod mint egykori hazai elödjének „DobzseLászló”nak
    A nagyfeneséges brexit erre lett volna jó ….

  • Lilith

    Nem tudom hányszor halottál ennyi parasztozást valami megfoghatalan magasságokban szárnyaló gögtöl, fennhéjazó beképzeltségtöl eltorzult aggyal és lélekkel magából kiömleszteni, mint ez az egyszeri kis Piti palkó.
    Elolvastam egy lélegzetre és ki is fujtam magamból
    Nyomorult sorsa lehet (méginkább lehetett)
    Milyen jól festene ott a harcárokban a wágner.csoporttal szemben!

  • Succubus Lilith
    2023 április 18
    3:36 de.

    Nagyon-nagyot tévedsz Lilith

  • Succubus Lilith
    2023 április 18
    3:36 de.

    folytatás

    Nekem vannak személyes infóim – tények, sok-sok oldalról (perspektivából …. rsrsrsrs)

  • Succubus Lilith
    2023 április 18
    3:36 de.

    folyt.
    Bizony személyes részese volt annak a bizonyos elsö 20 évnek. nem hazudott …
    az elnyert keresztet igenis kiérdemelte – szó szerint
    (borban az igazság – a gög részeggé tesz)

  • francia-magyar

    Kemény de igaz. Ez a magyar tragédia.

  • francia-magyar

    Előző kommentem Pityi Palkónak szólt.

  • „FEAR, IGNORANCE AND HATE”

    (Felelem, ostobasag es mindannak az eredmenye a gyulolkezes, abban teljesen a valosagot latta a szerzo.

    De kinek a hibaja az ???

    Orban azt nem alkotta, Orban csupan annak az eredmenye, a lakosssag ostobasaganak az eredmenye.
    Csupan onmagukat vadolhatjak, ugy a magyarok, de tobb kelet-europai nemzetek lakossai is, sajnos.

    Nezz a tukorbe, ha a hibak eredetet kersnetek!!!!

  • Pityi Palkó
    2023 április 18
    4:15 de.

    € és usa mi jót tettek Magyarországnak az elmúlt 100+ évben azon túl, hogy önző kapzsiságukban csapdába csalták mert a nato és az € is egy egy csapda a 22-es csapdája

    tudod e eszt cáfolni?

  • Succubus Lilith
    2023 április 18
    3:36 de.

    Ismereteim hiányosak: az USA-ban és Kanadában mikor, és melyik pártok nyertek 2/3-os többséggel? Pláne egymásután 4x?

  • Oh come on Karikas, mifele ostobasagokat allitasz azzal hogy a USA „darabokra szakitotta Yugoslaviat”.

    A Yugo diktatura megszunese utan mind a balkanon elo nemzetisgek onallova valtak.
    Malosevich rogton haboruba indult ellenuk es vallasi meg nemzetisegi alapokon pusztitotta mind mint Hitler annak idejen.

    Az EU kozbelepett es a bunosoket vegrehajtotta. Arra van szukseg Putinnal szemben is ma.

  • LILITH es WARRIOR kozotti kerdesre;

    Az USA-ban a part NEM oszt meg semmit.

    Hanem a szavazo lakossag, amodon hogy rendszerint soha nem adnak tobbseget egyik partnaK SEM UGY A VEGREHAJTO (ELNOKI) MINT A TORVENYHOZO SZERVNEL. iLL. az elnokseget es a Congresszust ,ill a kormanyzas lehetoseget megosztva mukodtetik amodon.

    Helyi, orszagos valasztasokopn tortenik a teljes part sikerek.
    Mint pl. Floridaban a 2022 valsztason.

    Desantis kormanyzo ujjavalasztasaval, aki 34% folennyel, az az 84% os gyozelmet arartott, s a Koztarsasagi partja orszagszerte a totalis folennyel nyerte minden megyei es varosi valasztasokat.

    De NE feledd, Florida lakossainak zome az eszaki radikalis demokrata orszagokbol „menekultek”.

    Az 2020-as nepszamlalas eredmenyekent, ot (5) eszaki liberal orszagok vesztettek kepviselo-keruleteiket, s Florida szaporodott ket (2) kepviselokerulet novekedesevel, Texas meg harommal (3).

    Canadaban Parlamemnti rendszer mukodik, az hogy a valasztok csupan a partok-kozott valszthatnak, mint Magyarorszagon.
    S a Parlamenti politikusok dontenek mindenen!!!!!!

    Az egyedulli kulombseg a Parlamenti rendszer es a regi Szoviet rendszer kozott, hogy tobb partok letezhetnek, es a lakossag jogait es lehetosegeit tiszteletben tartjak.

  • Gabriel
    2023 április 18
    12:48 du.

    ugyan hagyd má’ Orwell-t ezek a „drágalátosak” messze túltesznek rajta, dús fantáziájuk is van egyetlen dolgot nem fogok sohasem megérteni {képzeld semmi többet???}:
    mikor élveznek és mire?

    mióta az egyik iá-s {én nevezem őket ennek de mások AI-nak ismerik}

    már le kellett tiltani itt tontorontonto ban két rappolós dalocskát mert a drake és weeknd számaiból kalapáltak össze valamit iá val {persze ezek mint műalkotások 12 egy tucat}
    és a legyek is lehullanak hallatukon a falról!

    szóval most iá -znak és assziszik

    de alakulnak a dolgok ennek jele az is hogy hosszabb műveim a cenz ura áldozatává váltak az jó jel, mert abból tudom, hogy folytatni kell!!!

  • francia-magyar
    2023 április 18
    1:34 du.

    Csatlakozok !

  • jas abba
    2023 április 17
    6:38 de.

    Szerelmes vagy belém kiskötsög, hogy így iszod a szavaimat ?

  • warrior
    2023 április 19
    12:37 de.

    Ez a nap vicce lehetne,
    ha nem egy agyilag gyenge idióta írta volna.

  • warrior
    2023 április 19
    12:37 de.

    usa az egy vetésforgó a két nevű egypárt skizofrén vitája önmagával és a csinnbummcirkusz ami sohasem marad abba, mert ha igen mi lesz a hangyabojjal amit kavargatni kell, mert ha nem kavargattyák akkor –esetleg– rájön hogy át van b…va a palánkon

    canada vidámabb, itt sok sok pártocska van de még eccer sem sikerült pártütést csinálni és teljesen mindegy ki van hatalmon az egész ketyere ugyanúgy megy tovább, most van az hogy Ontario Fővárosában a polgármester –állítólag– megcsalta a feleségét és ezért frissen megválasztva bedobta a törülközőt és most minima calcula 50 önjelölt korteskedik részben állami részben magán sponzorálásból és beszélgetnek mindegyik egyenként az éppen őt érdeklő 7 választópolgárral a többi dolgozik… és marad a demokrácia, mert az meg halhatatlan

    ezt én így látom innen belülről

  • Mr.Adam;
    Reszletes valaszt nyujtottam WARRIOR 12;37 de kerdesere.
    Vajon mi okot talahatott abban hogy torolte?

    Lehetoleg semmi mas mint az hogy az meg Canadaban sem leheto a szvazo lakossag szamara.

  • Nem talalhato valasz hogy miert panaszkodik a magyarok egy kis resze?
    Hiszen Magyarorszag nem Orban tettenek az eredmenye, hanem eppen ellenkezoleg, Orban Magyarorszag termeke.

    Tokeletes a kozmondas; „megtalalta zsak a foltjaty.”

    De miert panaszkodnak, hiszen a lakosssag felenek van a sajat kocsija , mindenki jobban el ma mint valaha is miota a Karpatmedencet elfoglaltak.

  • Gabriel
    2023 április 18
    12:16 du.

    Sebaj, kiprovokáltak egy csattanós választ, ami ellen már nem lehet reklamálni, mert ez tutu nem „orosz kémbank”! 😀 Mellesleg egy szuverén magyarországi monopol helyzetben levő magyar banknak sokkal jobbea örülnék! 😀
    (Persze ahhoz nem kellett volna beengedni, sőt becsábítani az Erste-hez hasonló vagy tucat „jóságos szamaritánusokat”!)

    https://mandiner.hu/cikk/20230419_china_construction_bank_kinai_epitesi_bank_belfold_kina

  • Mr.Adam;
    Reszletes valaszt nyujtottam WARRIOR 12;37 de kerdesere.
    Vajon mi okot talahatott abban hogy torolte?

    Lehetoleg semmi mas mint az hogy az meg Canadaban sem leheto a szavazo lakossag szamara.

    Letezik ma Magyarorszagon cenzura?

    Vagy csak Canadaban ?

  • warrior
    2023 április 19
    12:37 de.

    Az USA teljhatalmú kormányzásához elég 50% plusz 1 darab felfoghatatlanul demokratikus elektori szavazat és egy megfelelően demens vagy távirányítható elnök, ergo még ebben a magyarországi „despotizmusban” is nagyobb beleszólása van a bukott ellenzéknek mint ott! 😀
    (Persze az elektori választási rendszer -nemcsak számomra érthetetlen és beláthatatlan- nagyszerűségeit majd Bendeguz mester megint ismét megvédelmezi! 😀 )

  • Ródeo11
    2023 április 18
    10:56 du.

    Eta igyiot…

    (Ezt biztosan megérti hehehe)

  • Bendeguz
    2023 április 18
    1:47 du.

    Nagyon tévedsz, a magyar lakosság nagyon nem ostoba, csupán sokkal nagyobb a -civilizált nyugat-európai évszázados átb…veréseiből és kiírtási kudarcaiból fakadó magabiztos előrelátása, mely eddig is életben és térképen tartotta! Kívánom a hosszú életet ennek bizonyító megtapasztalásához!

  • Ródeo11
    2023 április 18
    10:56 du.

    És mondcsak mucuskácskácska.
    TE például mi a ferde ..@szt keresel a Szabad Világban ?
    Miért nem vonszolod el a bánatos hátsódat Shanghajba?
    Ott talán, -ha jól forgatod- , megkereshetnél vele a Teherkikötőben éjszakánként egypár Jüant,
    mint egzotikus euroamerikai bártáncosnő.

  • warrior
    2023 április 19
    12:37 de.

    Ezzel mostan például mit akartál mondani?

  • Geyza
    2023 április 20
    1:50 du.

    olvasgatnod kellene … Aristótelés-t?

    a szabadság fokozatai léteznek de:

    szabadság mint olyan sohasem volt és sohasem lesz pláne sohasem van!

    itt az atlanti pocsoja eme oldalán is érvényesek a dialektika törvényei…

    majd porold le magad ha felkeltél orraesés után

  • Geyza
    2023 április 20
    3:17 du.
    G7/nato 75+ éve támadja a Szu-t majd a Orosz Federációt és nem is akarják abbahagyni

    manapság a fagyi visszanyal,
    van sikítófrász

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2023 április 20
    12:21 du.

    Minden nagyon csodálatos, de legjobban mégis ez tetszett:

    „Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>”

  • Orsós Elemér
    2023 április 20
    12:57 du.

    ahol a grizi kavarja ott most események vannak, rakéta {óriási, ijenmégnemvoltstb} 20 perc után durr, pedig a Furfangos Nyesztyerka nem is volt a közelében mert kies texas alsón:
    Boca Chicita =kisöböl de ha tréfásan akarom: =kispofa

    lőtték fel harmadszori nekifutásra azután siker! CNN aszongya erről, hogy már 18 perc után is hatalmas tudományos anyagot kaptak belőle, most van a füstye… és mindez demokratikusan és asztismongyaafáma, hogy főügyészkém kiderítette 2021 ben 350 hamis elektor volt bejegyezve de a lényed a DNC nyert a bidénben azóta is nedvesek

    és ez így megy tovább, megsúgom: geyza másképp tuggya!!!

    de fel szokott ébredni?

  • BENDEGUZ
    2023 április 20
    12:12 du.

    grizi, én is nyújtok neked át egy kérdést {van több is ez izgat ma}

    hogyan van az demokráciában, hogy a parlamentben {nálatok kongjesszus} a parlamenti képviselőtől megvonják a hozzászólási jogot, mert valakinek nem tetszett a kérdése?

    más: kis kerületi ügyészke nagypofával kajabál, hogy őt a legfelsőbb hatalom azaz a Kongjesszus nem vizsgálhattya és egyébként is a committé nem teccik neki

    és van még ijen

    namost az demokráciában halálos bűn ha valaki mikor könyveli hány sajtos pogácsát vett protokoll célokra 2015 ben és azt korporációs kiadásnak tünteti fel ahejett, hogy magánkiadás lett volna {mind a kettőt ő fizette zsebből}

    szóval én most nyújtottam neked most te következel,
    nyújtsál má’ valamit?

  • ORSÓS ELEMÉR

    a Goebbels egy ártatlan kisbárány volt

    nincs tovább – háboru

    ledöbbentem … kész

  • Orsós Elemér
    2023 április 20
    12:57 du.

    https://www.youtube.com/watch?v=WYo_U2KLaD0&ab_channel=O1G-Orb%C3%A1n1G%C3%A9niusz

    nem tudom mire gondoljak még – lehet ennyire?
    Tudod borzasztó átélni azt amit annak idején nagyapáink szeme elött zajlott
    mindig próbáltam elképzelni, hogy is juthattak arra pontra ami és ahogy megtörtént
    Tényleg borzasztó átélni (megélni) …. úgy idönként beleképzeltem magam, de józanul nem hittem soha, hogy tényleg megéljük

    tudod most jön az – ha isten is ugy akarja ….. akkor elolvashatod.
    Kiveszett az emberség – ennyi….

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 április 18 8:30 de.

    “mit gondolsz az események alapján? a G7 magára marad a Tejútrendszerben elszigetelődve és egymást kielégítve közös örömökben?”

    Nem jut eszembe a neve annak a betegsegnek amitol a ferfiak pocse meggorbul. Viszont ha a G7 vezetoi mind fijjug, es ugyanabban az iranyban gorbul nekik, akkor meg talan eleg is ehhez a mutatvanyhoz 7. Vivat LMBTQWERYUIOPKJHGFDSAZXCVN?!@#1#$%^&*()0987654321

    .
    Gabriel 2023 április 18 12:16 du.

    https://mandiner.hu/cikk/20230418

    Jobban jartak vele a magyarok.

    .
    BENDEGUZ 2023 április 18 12:27 du.

    “Ma a villagon csupan Swaic es a USA amelyek KOZVETLEN DEMOKRACIAK.”

    Nyugtatokat kene szedned.

    .
    BENDEGUZ 2023 április 19 11:39 de.

    “Oh come on Karikas, mifele ostobasagokat allitasz azzal hogy a USA “darabokra szakitotta Yugoslaviat”.
    A Yugo diktatura megszunese utan mind a balkanon elo nemzetisgek onallova valtak.”

    Bocsanat, tevedtem. Dupla adag nyugtatot szedjel.

    .
    Gabriel 2023 április 18 12:56 du.

    “Nem tudom hányszor halottál ennyi parasztozást valami megfoghatalan magasságokban szárnyaló gögtöl, fennhéjazó beképzeltségtöl eltorzult aggyal és lélekkel magából kiömleszteni, mint ez az egyszeri kis Piti palkó.”

    Koszi, hogy alatamasztod azt a velemenyemet, hogy az o omlengeseit kar elolvasni. Most sem tettem.

    .
    Warrior 2023 április 19 12:37 de.

    “Ismereteim hiányosak: az USA-ban és Kanadában mikor, és melyik pártok nyertek 2/3-os többséggel? Pláne egymásután 4x?”

    Viccelni probaltam.

  • Rodeio

    Nagy a szárazság az egész vidéken. Lenke néni babot küld az unokájával a plébánosnak, hogy imádkozzon az esőért.

    A pap a következőt üzeni vissza:

    – Mondd meg öreganyádnak, hogy küldjön egy kis bort is, mert ettől szél lesz, de eső nem!

  • BENDEGUZ
    2023 április 20
    12:41 du.

    grizi!!!
    ez mit jelent és mijen nyelven van?

    „meg ba holgyek tamapanjara”

  • Gabriel
    2023 április 20
    11:12 du.

    Stephen Sackur nem Mr. hanem … {ide képzelj amit akarsz én: sacana}

    szóval régóta nem nézem,

    mióta brexit még mindig csipkejózsika álmát alussza és ha néha felébred ebből a rémálomból mert éhezik és megfagy akkor kioktat ojanokat akik elsősorban élni és békében alkotni akarnak arról, hogyan kellene nekik is elbaltázni a saját életüket ha már egy szomszéd 30+ éve elbaltázta a sajátját és mindenki mást magával akar rángatni a nihilbe ahol leledzik

  • Orsós Elemér
    2023 április 20
    3:55 du.

    Látom sikerült levenned a lényeget.
    Mert bármit is írnak-mondanak, a lényeg hogy okosodj.

  • Rodeio/Elemér

    sok korábban nektek szóló megjegyzésem láthatóvá vált …
    hmmmm… köszönöm

  • https://24.hu/belfold/2023/04/21/filemon-mihaly-lombkorona-eu-tamogatas-ravatalozo/ rengeteg beteg allat hazudozik mert irigylik a fidesz es orban sikeret le vannak izelve

  • Succubus Lilith
    április 20.10:57

    bocs’ Szerző de
    csak most jutot-
    tam hozzá(husv.)

    Kedves Lilith, én ott (a 20.5:15-ben) . i d é z v e . a 10-parancsolatot, ki is hangsúlyozom, hogy „e s z e r i n t”, vagyis a . T ó r a . s z e r i n t .(Móz.6.)egyetlen mondaton belül (!!!), tehát egy nyelvi egységben megerősítve, hogy csak „a te néped fia” a „felebarát” fogalma egy és ugyanaz.

    Mellesleg ott,a Sinai magányában ki és mi-más-féle”felebarátjuk” is lett volna az egyiptomi fogságból szabadult, űzött-hajtott zsidóknak?! Pláne olyan, akit még szeretni is kellett, vagy lehetett volna… ? 😀

    Másfelől Jézus, abban a Hegyi „véleménybeszédében” (Mt.5.) abszolút nagy-esküt tesz a nép előtt a Tóra, azaz a zsidó vallás örökkévalósága mellett, a Mt.7.6-ban a nem-zsidó [a Te bibliaértelmezésedben: felebarát] pogányságot – már bocs’ de – „kutyákként és disznókként” emlegetve pocskondiázza le…

    Erre föl ez a két eset értelmezhető lehetséges együttállása :

    a.) Jézus valláshűségi tanúságtétele a nevezetes Mt.5. 7-19-ben hamis.
    ÉS
    b.) Jézus a Móz.6. Dekalógus felebaráti szeretetre vonatkozó passzusait mégis megtagadva, megveti a vallásÁn kívüli, gój embertársait…

    Ugye látszólag mekkora és történelemváltoztató anatgonizmus rejtezik Jézus itt fent is idézett saját szavai között, csak azért, mert ezeket egy a hagyományhoz hű zsidó szavait az ún. hittan kétezer éven át vagy mellőzte, elhallgatta és kihagyta a hitoktatásból, vagy megmásítva adta be a nagy-többségében analfabéta hívő tömeg szájába, akik aztán puszta szájhagyomány és művészi produktumok útján etették meg egymással és gyerekeikkel.

    Dicsértessék
    a párbeszéd:
    szatmári zs.

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 április 21 10:03 de.

    „” ez mit jelent és mijen nyelven van?

    “meg ba holgyek tamapanjara” „”

    A „tamapan” egy hindi szo, homersekletet, hofokot jelent. A „meg ba” megbaszott akart lenni, csak haaaat… te is tudod, hogy Bendeguz testver bakancsaval tapossa a billentyuzetet.

    Tehat a mondat ertelme az, hogy „megbaszott holgyek homersekletere”.
    Az nem szamit, hogy ennek a mondatanak nincs ertelme, mert a tobbinek sincs.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Warrior
    19.12:37

    Miféle 2/3-os . t ö b b s é g g e l . n y e r t . pártokról beszélsz. Ilyenek Magyarországon sincsenek, hiszen csak a FidSS által megwarriolt választási hazárdjátékaik és szabályaik teszik lehetővé az egyes választási szinteknek „juttatandó plusz parlamenti mandátumok” potyaadományát.

    Ergo 2/3-os többségről beszélni,enyhén szólva is vad csúsztatás.

    Oszt pláne még azt is állítani, hogy „egymás után 4x”, hisz nemcsak a potya mandátumok, a választási körzetek átjátszását az ő számukra kedvező kombinációkba. Plusz a médiatöbbség (90%) felvásárlásával, és ezzel paralell az egyes vezető ellenzéki orgánumok tőkés felvásárlásával, ill. tönkretételével, még a választókhoz való fizikai közelségüket is a maguk oldalára állították. STB.

    És ha még ez sem lenne elég, vagy nem volna hihető, kicsit időben úgy 20 évet visszamenve, Orbanisztán első regnálása idején (1998-2002.) a Führerük egyik fontos és közvetlen adjutánsa, Mikola István kijelentését illenék figyelembe venned, aki már a 2002-es választások előtt egy zártkörű Fid SS-gyűlésen tartott beszédében ellocsogta, hogy „ha összeszedjük magunkat, még legalább Negyven évig miénk a hatalom”. [Erre királyuk mindjárt be is rosálta ezt a bábját, akiről azóta is alig hallani.] Tehát nem rajta múlott, hogy akkor mégse lett az övék a hatalom. Az akkori baloldali ellenzék sikeres szereplésén túl az akkor még kétfordulós parlamenti választások még valóban demokratikus rendszerén is, amit a „puccsista” Fid SS-hatalom elsőként, szinte azonnal törvényben puccsolt meg egy fordulóssá.

    Azonban a 2006-os, szintén általuk uszult budapesti utcai zavargások demagóg vákum-hatásával végül a maguk javára játszhatták át a hatalmat, ahol aztán már teljes krafttal próbálhatták ki a Mikola-szindróma mára már nem is titkos elemeit és trükkös csalásait.

  • @Iván Gizella
    Sikerült egy szép és hű francia fordítást kihoznom Frank Tibor cikkéből, újra és újra átnézve, javítva a fordítást.
    Kérésre csatolom.
    Ezt nyomban elküldtem öt francia személynek akik nem tudnak magyarul de akik nagyon nyomon követik a magyarországi híreket a nemzetközi sajtót olvasva.
    Hamarosan elküldöm a l’Express-nek, és a Le Monde-nak.
    Nem biztos hogy sikerrel járok, mert a francia média egységesen azt kéri, hogy a javasolt írások ne jelenjenek meg máshol.
    Az is akadály lehet, hogy én kezdeményezem a publikációt, nem a szerző.
    Ha sikerül felkeltenem egy szerkesztőség figyelmét, visszatérek ide hogy hogy formálisan is elkérjem a szerző beleegyezését, szerzői jogok miatt, ez is egy általános szabály.
    Ha nem, nem jelentkezem, de az ismerőseimnek, család tagjaimnak elküldött fordítás is fontos dolog véleményem szerint.
    Ők érdeklődő, gondolkodó, politizáló fiatal franciák.

    @Geyza
    Köszönöm a bátorítást.

    Üdvözlet…

  • Geyza
    2023 április 21
    3:43 du.

    Szerinted milyen elfogulatlan vélemény az amit csak pénzért lehet megtenni? 😀 Én egy ilyet speciel minimum -igaz csak magamban- egy kicsit anyázva megtagadnék! 😀

  • szatmári
    2023 április 22
    2:54 de.

    „Dicsértessék
    a párbeszéd:
    szatmári zs.”

    No evvel maximálisan egyetértek!!!

  • Succubus Lilith
    2023 április 22
    3:13 de.

    😀 😀 😀

  • Gábriel
    20. 7:38

    Csak egy mondatodra reagálnék amennyire lehet röviden e kommentedből, ahol azt mondod, hogy a – Tekercsek – „nem voltak eléggé érettek a … publikálásra”.

    „Ördögöd van”, mert a szentszék delegált papjai ugyanezt állították, és hangoztatták holott nem a kikötői munkások, vagy a balettáncosok között kellett volna terjeszteni, hanem a szaktudományos világ régészeti és történészi körei előtt megnyitni az adott időszakra megfejtett anyagát, függetlenül annak tartalmi, vagy időrendi készenlététől.

    Ehelyett a „nemzetközi bizottság” vatikáni „delegációja” a maguk >kétezer éves hagyományához méltón< minden közlést elzárt ebből az egész emberiség kincsét képező anyagból…

    Minderről az én elméletem mégiscsak az, hogy azért vonultak, azért vonták elefántcsont toronyba, mert az újszövetségi időkben kelt több-ezer darabos pergamen és papírusz (+ a réztekercs) dokumentáció A MEGVÁLTÓ JÉZUSRÓL EGY KUMMÁNYI SZÓT SEM EMLÍT meg, ami az ő-számukra, azaz a keresztény hitre nézvést, mondjuk úgy, botrányos tényanyagot takar…

    Megjegyzés:
    János apokalipszise = a Jelenések Könyve viszont szavaiban és kifejezéseiben "kísértetiesen" hasonlít a Háborús Tekercs tartalmi szókincs készletére melynek fontossága(!) az Esszénus Közösség közvetlen – tehát nem elkülönült – kapcsolatát igazolja a (templomi) zsidósághoz, egyben cáfolja Iosephus rájuk oktrojált "békés zsidó" idilljét is…

  • Gabriel
    2023 április 20
    11:05 du.
    Ne haragudj, de a felénél dührohaot kaptam, ezért nem tudtam végignézni! Szerintem ezzel az agressziv háborúpárti misszionárius -szerintem mocskosul lefizetett- véleménydiktátor aggitátorral szemben Szijjártó még túl türelmes is volt! És tényleg döbbenet, hogy mennyire sikeres volt a civilizált, felsőbbrendű nyugat usaérdekesítése, mert a nézők valószínű szentírásnek veszik e héja szavait, akinek pedig saját véleményével nem szabadna erőszakosan az interjuvoltját neki kedvező válaszokra befolyásolni!!!

  • Gabriel
    2023 április 21
    6:24 du.

    Én viszont a linkjeidet még mindig nem tudom megnyitni, vajh mi lehet az oka?

  • BENDEGUZ
    2023 április 20
    12:12 du.

    grizi, hogyan is van ez usában? ez mai hír onnan

    Omali Yeshitela, az Afrikai Népi Szocialista Párt alapítója és elnöke, a vádiratban megnevezett négy amerikai egyike pedig határozottan tagadta, hogy valaha is Oroszországnak dolgozott volna. A hónap elején, mielőtt vádat emeltek volna ellene, a Tampa Bay Times azt idézte, hogy

    Soha nem dolgoztam orosznak. Soha soha és soha. Tudják, hogy soha nem dolgoztam Oroszországnak. A problémájuk az, hogy soha nem dolgoztam nekik.

    De fontos megjegyezni, hogy ez nem számíthat. Az első törvénymódosítás értelmében a kormánynak tilos bárkinek megszabni azt a szabadságát, hogy úgy beszéljen, ahogy akar, és azzal társuljon, akivel csak akar, ami szükségszerűen magában foglalja azt, hogy olyan hangosan oroszbarát legyen, amennyire csak akarja, és olyan politikai programokat mozdítson elő, amelyeket jónak lát, függetlenül attól, hogy ez történik-e az előrelépés érdekében. az orosz kormány érdekei vagy sem. A vádirat azt állítja, hogy a négy amerikai „agitprop”-ban vett részt azáltal, hogy „olyan cikkeket írtak, amelyek orosz propagandát és dezinformációt tartalmaztak”, de még ha úgy teszünk is, ha ez (A) egy számszerűsíthető állítás és (B) egy bizonyított tény, a propaganda és a dezinformáció egyaránt. beszéd, hogy a kormánynak alkotmányosan tilos elnyomása.

    Nem ésszerű, hogy a kormány egyszerűen elvesse az első kiegészítést azzal az indokkal, hogy „fegyverezve” van. Nem döntheti el a kormánya, hogy melyik beszéd érvényes, és mi számít „agitpropnak” és „dezinformációnak”, mert mindig úgy fogják meghatározni ezeket a fogalmakat, hogy azok a kormány számára előnyösek legyenek, így több hatalmat adnak a hatalmasoknak, és elveszik a hatalmat. az emberektől. Nem döntheti el, hogy a kormánya megszabja, mely politikai csoportok legitimek, és melyek egy külföldi kormány eszközei, mert mindig számíthat arra, hogy a hatalmas hatalom meghatározza az ilyen megjelöléseket a saját maguk számára előnyös módon.

  • Succubus Lilith
    2023 április 22
    3:13 de.

    ezt add fel grizi nek!!!

    Simón Bolivar kórus és zenekar mert Dudamel a korszak zsenije akit Hugo Chavez taníttatott azzá ami!!!
    és a zene most erre szoktuk anno mondani: ez jellemző

    a kor jellemzője

  • Gabriel
    2023 április 21
    6:24 du.

    te Orwell-ről beszélsz? én meg ebben a Dies irae-ről

    hogy egy zseni vezényel és csodálatos előadók valósítják meg az ráadás 1964-ből

    majd hallgasd a tuba mirum -ot

    https://www.youtube.com/watch?v=NcBQ6RYqbuw
    amikor a végtelen sötétségben egy gyertya lángnyi fény gyullad

    és a négy szólista előadja: pie Jesú {könyörűlj Jézusom}
    utána már minden ráadás a lacrimosa tébolyúlt zokogása nem enyhít semmit de ekkor a némaság szólal meg ez Verdi zsenije

    pie Jésú

    de nem jön és nem bocsát meg, „erre” nincs bocsánat

  • SchumackerLady

    FORTIMBRAS
    04.22.12:23

    Gondolom, a Megjegyzésben „rájuk oktrojált” kifejezés annak szól, hogy J.Flavius, a római császár nevét fölvett, zsidó áruló katonai vezető, majd történetíró császári támogatással megírt Zsidók története sok olyan vitatható momentumot tartalmaz, ahol ő a császár szájízének megfelelő nézőpontból alakítja a „cselekményt”.

    Vitathatóságát növeli, hogy bár ura elvárásának igyekszik eleget tenni, közben zsidó lelkiismerete is fel-felébred, hogy védelmére keljen leigázott nemzetének. Így tesz az esszénusokkal is, akiket jótékony, ártalmatlan, szuper-jámbor – Rómának sosem ártó – hallgatag, cölibátusban élő sivatagi szektának mutat be, holott azóta bőven bebizonyosodott, hogy ennek az ellenkezője az igaz. Előszöris nem különültek el Jeruzsálemtől, a zsidó társadalomtól, ahol a nagy-Templomba rendszeresen vittek és mutattak be áldozatot, rítusaik megfeleltek a Tóra elvárásainak és parancsolatainak, közte a szaporodjatok, sokasodjatok kitételnek is. (ld. női és gyermek sírok)

    Azonkívül fegyverkezve! és programszerűen! készültek a Beliállal (azaz Rómával) előbb-utóbb bekövetkező végleges összecsapásra, amelyet a keresztények „János” jelenéseiben Armageddonként szeretnek lefordítani, amely valójában Ar-Meggidó, ma is létező stratégiai (Meggidó hegye) harcmezőt takarja. Tehát mindezt – az összesen 3 Zsidó-háborút*, azaz Lázadást – a történelmi helyzet diktálta, de nem a csodák világa.

    Iosephus munkáit bővítményekkel és betoldásaival természetesen az Egyház is kezelésbe vette, így például Jézus fontossága ellenére, néhány mondatos megemlítésével…

    Nagy a valószínűsége annak is, ha hiszünk az evangéliumnak, Jézus . m a j d’h ú s z . é v . u t á n váratlan felbukkanva ker. Jánossal végez zsidó rituális fürdés (mikve) szertartását többeken, amit az „utókor” előszeretettel aposztrofál keresztelésként.

    Eme hiányzó majdnem-két évtized alatt Jézusról a családja sem tudott semmit. Ergo, ha élt, valószínű valamely „esszénus” (v.esszeus) sivatagi településen tartózkodhatott különben, hogy és kik is szólíthatták volna őt rabbinak, ha nincs ismert vallási előélete és múltja… Bár a Qmrani Tekercsek éppen róla, fontosságát is figyelmen kívül hagyva, róla nem tesznek még említést sem.
    `

    * Az I.,II.és a III.zsidó felkelést a rómaiak nevezték Zsidó-háborúknak.

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2023 április 20
    11:05 du.

    Én ezt a lefizetett/lebutított véleménydiktátort, aki minden áron a riportalanyába akarja erőszakolni a megbízója megkérdőjelezhetetlen álláspontját, már az első bunkó szavamba vágásánál ott hagytam volna! Sajnos mára már a valaha független BBC is csicska lett!

  • Orsós Elemér
    2023 április 23
    6:38 de.

    sohasem volt, csak ügyesebben álcázta
    ugyanúgy mint ABC, NBC, MSNBC {ezutóbbit én mesebencének nevezem magamban } CNN, FOXNEWS, és az összes többi G7 államilag {Elon Musk meg is címkézte a twíten mindegyiket állami propagandának}

    kár időt vesztegetni velük

  • Orsós Elemér
    2023 április 23
    6:38 de.

    amit a Shakkur csinál az megy szerte „a” nyugaton, Kanadát is mélyen beleértve
    aki ellent mer mondani vagy csak meg meri kérdezni a hatalom tetteit az börtön és ellehetetlenítés, ez most déli szomszédaimnál van csúcsra járatva ennek van is történelmi neve én nem írom ide!

    de számok 870 millió vagy max 950 a nyugat zumbeispiel{!!!}
    van 1 milliárd ingadozó benne szudánnal ami még az egyik utolsó kavargás amit a nyugat csinál, és marad 6 milliárd röhögős,

    érdekes módon nem hiányzik nekik a nyugat azokat a műveket amiket itt fenn betettem azokat 100+ éve alkották akik már akkor látták kristálytisztán mivé válik az amiben megírta

    a Don Carlosban a főinkvizítor látogatja éjnek évadján a teljhatalmú II. Fülöpöt akit Posa szavai lenyügöztek és a négyszemközti beszélgetést az inkvizíció már tudta!!! és mondja neki: ne tedd tönkre a művemet {a főinkvizítor vak és 95 éves} már 3 királyt emeltem e trónra azaz megfenyegeti a királyt, nincs eltérés a doktrínától és ez a mű a XIX. század közepén íródott sok minden más nyalánkság is van benne és nem az egyedüli!!!

    ma már nincs látogatás Texas-ban lelövik mint kutyát az eltérni akaró elnököt, pedig csak egy iciri picirit akart eltérni

    e’vvan és a 6 milliárd kuncogása

  • Orsós Elemér
    2023 április 23
    6:38 de.

    Tudod tesó, én sem birtam végnézni egy menetben ezt az undoritó eröszakos propagandistát. Göbbels egy kismiska volt ezekhez képest.
    De nézd vissza ezt a bejegyzésemet:
    2023 április 16
    2:19 du
    Tudod, egyszerüen nem hittem volna, hogy újra létezzenek tömegével akiket ennyire fel lehet ültetni (akiket ennyire félre lehessen vezetni hamis (álszent) narrativák által)
    De mitöl is változott volna az emberi természet?
    A félrevezetés ösi gyakorlat

  • FORTIMBRAS
    2023 április 22
    12:23 du.

    Igen, nem véletlenül biggyesztem oda a „(mondjuk ugy)” kifejezést.
    A „szentszéknek” nevezett „birodalmi trónszék” köré csoportosult bíborba-bársonyba bújtatott világuralmi vazallusok (püspökök és mit tudom én kik) szó szerint a világuralom letéteményesek képzelik magukat ma is.

  • FORTIMBRAS

    folyt.:

    pedig csak ez a díszes társaság az egykori Róma maradványa.
    Legföképp annak szellemi örököse, amely viszont „sikeresen” örzi a szellemi befolyását mai napig.
    Amibe persze mint BIRODALMI ESZERENDSZERBE (Imperialista) nyilván a bármilyen eszközzel való hóditás (leuralás) alapvetöen beleértendö.

    Ilyen egyszerü az ugynevezett (fejlett) nyugat felsöbbrendüségi tudat-világa – amely persze külsöségeiben idörö-idöre változik – de az alapja nem változik.
    Belefért az inkvizició-kora, a reneszánsz, a szent-liga, a háboruk, de a féktelen prostituició is ugyanugy mint puritánizmus.
    Ugyanugy mint az egykori Rómába …
    Ezért nem szünt meg soha a zsidó-gyüleletböl egy percre sem

    A PÁL-FORDULÁS valójában nem más mint az egykori nazarénus mozgalom (esszénus) egy a Jóshua által galileában szervezett kisebb csoport kisajátitása (annak halála után)- és az egykori célok (zsidó közösség megtisztulása – TÉRJETEK MEG ATYÁTOKHOZ!) felhasználása maga a zsidóság ellen!
    Nem véletlenül látjuk a mai korban saját szemeinkkel a szellemi „végnapjait” a „fejlett-nyugatnak”

  • Succubus Lilith

    Szatmári 2023 április 22 2:54 de.

    ““ T ó r a . s z e r i n t .(Móz.6.)egyetlen mondaton belül (!!!), tehát egy nyelvi egységben megerősítve, hogy csak “a te néped fia” a “felebarát” fogalma egy és ugyanaz.””

    Felfogas kerdese: וְאָהַבְתָּ לְרֵעֲךָ כָּמוֹךָ Szeresd a lelkedet, vagy Szeresd a szeledet… De szerintem ez egyetemes. Tobb helyen is torveny van arrol, hogy az idegennel ugyanugy kell banni.

    ““ Mellesleg ott,a Sinai magányában ki és mi-más-féle”felebarátjuk” is lett volna az egyiptomi fogságból szabadult, űzött-hajtott zsidóknak?! Pláne olyan, akit még szeretni is kellett, vagy lehetett volna… ? ””

    Szerintem soha nem voltak Egyiptomi fogsagban. Akhenaten papsaga menekulhetett el Egyiptombol, akiket valamiert befogadtak. Talan tenyleg teli voltak arannyal. De a Torah szerint egy great multitude jott ki Egyiptombol, sok egyiptomi es mas nemzetisegu is. Voltak kevert hazassagok is, ami a Leviticus vege fele levo egyik tortenetbol latszik, amikor egy izraelita no es egyiptomi ferfi fia osszeverexik a taborban az “Izrael fiaival”. (Ami mellesleg erdekes, mert ezek szerint az izraelita no fia nem szamitott izraelitanak, mert az apja nem volt izraelita.)

    ““Másfelől Jézus, abban a Hegyi “véleménybeszédében” (Mt.5.) abszolút nagy-esküt tesz a nép előtt a Tóra, azaz a zsidó vallás örökkévalósága mellett, a Mt.7.6-ban a nem-zsidó [a Te bibliaértelmezésedben: felebarát] pogányságot – már bocs’ de – “kutyákként és disznókként” emlegetve pocskondiázza le…””

    Igy van. Mas helyen is elofordul. Pl. a napokban volt egy kis vitam a Faszbukon egy magyar zsidogyulolovel, ezt irtam neki:
    ““Mate 15 fejezeteben ez all:
    22-26 “És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik. Ő pedig egy szót sem felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált. Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem! Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.”

    Tehat Zolikam a “ti Jezusosotok” kutyaknak hivott titeket, es azt mondta, hogy leszar benneteket, o csak a zsidokhoz lett kuldve. ””

    “Erre föl ez a két eset értelmezhető lehetséges együttállása :”

    Szerintem egyszeru az egesz: Valakik megirtak eloszor a 4 evangeliumot, aztan a kanonizalas koraban es meg joval utana is folyamatosan adtak hozzajuk es vettek el beloluk, es igy sikerult elerni, hogy ha jol remlik ket helyen is elofordul, hogy egy mondaton belul mond ellent sajat maganak a konyv iroja.

  • Kedves Frank Tibor!

    Kérdezed: Meddig?
    Ameddig egy szikh testőr meg nem unja.
    Csak azt nem tudom, hány szikh testőr menne rá … A birka nép
    meg menne cirkuszi látványosságként ünnepelni a felnégyelésüket,
    „oszt jó napot”!

  • Orsós Elemér
    2023 április 22
    11:44 de.

    Szerinted te most kérdeztél vagy állítmányoztál ?

  • ELEMER:

    Nem a lakossag „ostoba”, hanem az itteni panaszkodasok a nagyon-nagy-kisebbseg alatal, mert vadoljak a tobbseget hogy nem a kissebbseg ohajai szeriont valsztottak!!

    RODEO;

    Az Tennessee oprszagban toretent, NE keverd azt a Szovetsegi kormany torvenyhozotestuletevel.

    A kepviselo-keruletuk lakossai valasztottak oket, az igaz, DE az orszaguk torvednyhozo-testuletenek is van am joga a haz-rendjet fenntartani.
    S azon alapon voltak felfuggesztve tetteikert, de ugyanazon alapon ismet visszaallitva is!!!!!!!

  • Ródeo11
    2023 április 23
    11:49 de.

    „ma már nincs látogatás Texas-ban lelövik mint kutyát az eltérni akaró elnököt, pedig csak egy iciri picirit akart eltérni”

    Nono, azért a jegybank és annak melléktermékének állami kézbe vétele, valamint nemesfémhez való igazítása azért nem „iciri-piciri” eltérés lett volna! 😀

  • KARIKAS:

    A „fejlett nyugat” „vagnapjai” a radikalis szocializmus eszmeinek a kovbetese okozza.
    Kovetkezmenye az erkolcsi zulles es hasonloan az anyagiak altali is.

    De a szabadlehetoseg ugy a nephatarozata altal leheto mindeg.
    A kerdes lessz majd, hogy a valasztolakossag zome fogja-e majd a zulles vagy a erkolcsi alapokon donteni,ill. belatni es annak alapjan donteni

  • Oh come on Karikas:

    Ukrajnat a czarok meghoditottak kozel 300 esztendeje, s Oroszorszag „kenterkosara”_kent volt ismerve.

    Ma is az serkenti Putin elvtarsodat kirabolni az ukran parasztokat, s arusitani az Ukran kenyergabonat vilagszerte.

    Stalin az 1936-38-as kollectivizalasaval 9-10 millio ukran ehezett halalra.

    De vajon, altalad, miert nem lehetnenek szerencsetlen Ukranok szabadok, fuggetlenek es elni ohajaik szerint???????

  • Miklos aprilis 24 8:14 de almodozz

  • Francia-magyar

    Beszéltem Frank Tiborral, szívesen megad minden hozzájárulást amire szükség van. A részleteket beszéljük meg messengeren. Iván Gizella néven megtalál.

  • Rodeio

    Hogy mi történik éppen a „Hatalmas pénzügyi Templomok Csarnokában”

    Hallod a 6xpapirral certificált helyett hallgassad meg egy egyszerü brazil lányka csevejét minderröl … hogy közben annyira nevetségessé teszi a mi versenyzönket – hogy mire ez a 6-lapjával elrugaszkodik a rajtvonaltól az már a célszalagot átszakitotta??!!

    Tudod, azonkivül amit már önmaga fent eldicsekedett hogy a fosztásban mennyire jeleskedett – nem csoda. Nem csoda hogy olyan keresztet osztottak ki neki magának érte, amit 3 generáció cipelhet. Mármint mi a konvekciáit, amaz a szalajtott meg jutalmat
    Az sem csoda, hogy olyan tollakkal ékeskedik, amelyekkel amaz madarak (a „jóbarátok”) akiknek ö-maga a fény az éjszakában. Az egykori „hazai lámpás” burája egy ragyogó tiszta, fénylö bura volt. Az 1x-i „1.0 Boda-egységszint” eléréséhez minimum 100x-an kellene avankálni a sötétség szintjét. Merthogy ez inkább a kormos lámpa a szakadék sötét fenekén!
    Csakis a legsötétebb, saját gögjük levében fulladozók lehetnek képesek azt ismételgetni – hogy mindennek a zorbán a zoka. A föld meg lapos.

    Szóval hallgasd egy 3.k világbeli „tudatlan” zsenialitását a témában – aki csak egy „brasileira”

  • Rodeio

    még valamit, ha isten is ugy akarja
    elég a két arcot összevetni
    Ennek a brasiléira-nak a tiszta tekintetetét az estragált maconhán tengödöjével (a csalánfelhozatal is böséges lehet amannál)

  • Lilith

    Elég furcsán alakulnak a történések Európában

    Nézd már mit deklarált az Emberi Jogok Európai Bírósága
    Most akkor mit higgyek?

  • Gábriel
    23.5:50/
    3. bek.

    A lényeg ez. És nem szőrszál-hasogatás, ha csak józan történelemszemlélettel vizsgálva ismét leszögezzük, hogy a zelóta nazarénus szellemnek a mozgatórugója mindenképp a RÓMA-ELLENESSÉG volt, ami az egész így-úgy összerakott evangélium korának a KULCSKÉRDÉSE, és nem egy valamiféle úgymond’ szükségszerű megtisztulás…

    Mert a zsidóságot, ha valami egyáltalán romlásba vihette volna, az csakis A ROMLOTT RÓMA lehetett. Lásd a Jelenések, és a Qumrani Háborús tekercs Rómára vonatkozó hasonlatait…

    Hisz a kolosszális birodalom által az „Istentől nekik rendelt” aprócska hazájuk, tehát a puszta „”nemzeti”” LÉTÜK forgott kockán és azt kellett még az áhított avatott messiás híján is megvédeniük.

    Ennélfogva nem beszélhetünk a kereszténység által később róluk KOHOLT és terjesztett, majd a köztudatba bekövesedett, hol-mi romlott népességről, melyet Pál akart volna beléjük szuggerálni*, miközben az egész császárságban éppen – és csak Ők – mindennapi, és folyamatos megtisztulásukkal tettek tanúbizonyságot éppen a romlatlan lelki tisztaságukról…

    Ui. A nazarénusság, avagy az esszénus települések léte Judea-szerte Jézust már . é v s z á z a d o k k a l . megelőzte. Ergo Jézus csak „csatlakozott”, ill. nagy valószínűséggel oda vetődött (l. a sivatagi évtizedek).
    `

    * Pált ekkor egy zászlóaljnyi (5-600) római katona mentette ki az ellene fellázadt templomi tömeg markából, ill. a megkövezése
    elől.(Ap.csel.)

  • LILITH

    Én nem tudom ki ez a rettenetesen buta kivénhedt liba itt az alanti videón
    de ezek a „klimavédök”
    LMP
    Az aksikról (battery) felsorolt zagyvaságot ezek a „tudományosság” látszatával nyilván el tudják adni az elégedetlenkedöknek – akik továbbherrgelik ismeröseiket – Igy mükszik a göbbelszi-propaganda (vagy sztálinista?)
    De nyilván nem tudod, hogy az MSZMP/SZDSZ prominensei ujbóli kormányzatra kerülésekkor (2002) – hálából – az ELTE-n szerveztek egy uj kart – TáTK
    társadalomtudománykar!!
    Azokból a végtelen stupid – de politikai ambicióktól fütött csavargókból, akik megakadályozták a nagymarosi vizlépcsöt! Ezek átváltoztatták magukat tudományos pályamunkásokká

    tudod, mint ahogy a rákóczi-téri holgyek is „gyönyörszolgáltató munkás”-á változtak.
    Minden csak papir és megnevezés kérdése

    Na szóval a globális elit hadipari komplexumának szárnya beinditotta teljes gözerövel ezeket a magyar zöldipar kialakitásának a megakadályozására, a magyarországra kinevezett köcsög helytartójuk éjt-nappalá téve dolgozik az ország iparosodásának megakadályozásán.
    Nyilván számithatnak a teljes loyalitására azoknak az egykori sikkasztóknak, akik teljes mellbedobással vettek részt az egykori magyar nemzeti ipar teljes eltörlésében a rendszer-váltást elsö húszévében… Még csak az kéne, hogy az európai GYARMATOKBÓL itt tajvani szintü ipari államok váljanak!

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2023 április 22
    6:44 de.

    Magyarországon jelöltekre és pártokra szavaznak, az országgyűlési mandátumok elnyeréséért, ami mandátumok számát törvény határozza meg.

    Ezeknek a megszerezhető mandátumoknak kétharmadát érte el 2010-14-18 és 2022-ben a Fidesz-KDNP pártszövetség.

    Tehát 4 alkalommal alakíthattak úgy kormányt, hogy egyetlen másik mandátumokat elért párttal sem kellett megosztani az ország kormányzását.

    Ezeknek a „vesztes” pártoknak a mandátumhoz jutott képviselői szintén részt vesznek a magyar országgyűlés munkájában, de javaslataikat többnyire nem veszik figyelembe a törvények és határozatok megszövegezésében és elfogadásában. Tehetik, a kétharmados többség miatt, amit a választóktól kaptak, immár negyedszer.

  • Gabriel
    2023 április 24
    7:46 du.

    kösz mind a két vídeót…
    amit a kiscsaj mond arról én közel 2 hete??? már írtam egy hosszabb elemzést szinte szóról szóra megegyezünk így utólag
    elemezve, a leányzó szavainak kvintesszenciája lehetne az, hogy kapzsiság és a világuralomra törekvés, illetve annak megtartása érdekében kitaláltak egy fegyvert amivel nagyobbat lehet lőni, mint a hirosimai atombombával…, ezekhez képest az a szerencsétlen atombomba egy kis fing volt!

    a számok mindent elmondanak… hol van ma az AIG???
    a bankok és biztosítók ugyanannak a papírlapnak a két felülete, az égadta világon semmi közük valós értékekhez és ez már a 2008 as esetek óta mindenki számára világos kell legyen!!!

    a valós és mérgezett értékek {hogy a kiscsajt idézzem} között
    saccperkábé: FakauriŁ$€ 1*10^25 különbség van és ez most elkezdett elpárologni és nem lehet megállítani, mert szintén a kiscsajjal szinkronban én is azt írtam, hogy a bankok hitelvesztése azaz a bizalom az árucikkeik irányában lenullázódik és ezt semmilyen pénzverde nem tuggya kiegyenlíteni soha többé

    a nyugat ott tart immár évek óta, hogy az aki ezt ki is meri mondani az gonosz és megsemmisítendő és ez a németeknél borzalommá fajult és aki az SS tevékenységéhez hasonlítja az téved, mert azok nem voltak olyan kegyetlenek és seggbuták mint a német sötétzöldek

    csodálkozok az € bíróság döntésén de ami itt a déli szomszédomnál ezügyben folyik az egy siralmas gyilkos kabaré

    és ma bejelentette J.B. hogy gyerünk fejezzük be ezt a munkát és 2024 re újranekiindul pedig addigra már a hamut is mamunak mongya! de

    grizi hogy neked is jusson valami minden nép megérdemli a vezetőit még ha mind hüje is:

    a nép is meg a vezetői

    versenyben a hüjeségi dobogósságért…

    egyébként gumicsont

    Elemér kösz a szmájlit egy könnyeset is odatehettél volna

    összességében én ezt az egészet egy Valpurgis éji csontváz bálhoz hasonlítanám az Ördög maga ott ül az asztalfőn és újabb pezsgőket kér de Xangó már bekevert nekik mai nevén: Furfangos Nyesztyerka és Yemayá mai megfelelője a Nagy Panda amint hatalmas és győzhetetlen sárkánnyá változott segít {valaki aszongya, netuddki, Yemayá viszi a tsunamit és elmossa a… szóval…, mindazt!!!}

    egyébként jól vagy?

  • Gabriel
    2023 április 23
    6:01 du.

    Ennyire! Punktum, minden más rossz bizonyítvány magyarázás!

  • Gabriel
    2023 április 24
    7:46 du.

    Nem tudtam megnyitni, de gondolom az „anya nő, az apa férfi” című felháborító skandallumról lehet szó! 😀 Lesz ebből még sűrű bocsánat kérés és bűnbánó helyreigazítás! 😀

  • BENDEGUZ
    2023 április 24
    1:22 du.

    Innentöl érthetöek a balfaszságaid
    Irni nem tudsz
    történelmet még csak nem ugatod
    De te jó amerikai módjára osztod az észt
    Tudod egyáltalán hol van Moszkva, hol van Kijev?
    tudod egyáltalán merre van Peking?
    Vagy hogy mi Brasil fövárosa?

    Kiderült hogy még Tórah-ról is abszolut hamis ismereteid vannak
    Mi a fityfenét akarsz elérni?

  • warrior
    2023 április 25
    7:35 de.

    Igen és bármely pártnak joga van a 2/3-hoz a Fideszhez hasonló 40 % szavazat elérésével! Bizony! Tehát ez a „torz” választási redszer a mostani sebnyalogató -sőt néha hazaárulásig vetemedő(lásd molnár csaba)- veszteseknek is ugyanilyen 2/3-ot okozhatott volna, ha a Fidesznél sokkal jobban be tudják nyalni magukat az „istenatánál”!

  • Orsós Elemér
    2023 április 25
    12:31 du.

    Bocsánat korrigálok, mert nem is kell sokkal több benyalás, elég csak ugyanannyi! 😀 Bizony! (Csak persze akkor nem lenne létfontosságú szükség a Fideszre módosított „torzításokra” hivatkozni! 😀 ) Mellesleg ahhoz sem kell nagy vátesznek lenni, hogy a lankadó MSZP 24-es kiesést valaki a mostani tendenciájukból megjósolja, de szerintem a DK is csak maximum 6 évig tud az EUs hazaárulásaiból profitálni, mert a túlzásba vitt, számító EU seggnyalásuk már a saját híveiknek is kényelmetlen! 😀

  • BENDEGUZ

    1917-ben a rotschildék finanszirozták a Leninnek nevezett vagabund-ot hogy oroszországban létrehozza a kommunizmust.
    Megtette, sztálint aztánt semmi sem korlátozta a vad örjöngésében, mivel talált elég vazallust – (mindenre aljas irigy ember) a féktelen tombolásához – a despotizmusát szocializmusnak hivták. Ugyanugy mint ahogy nem sokkal késöbb a németeknél is. Ugyanaz volt pepitában csak ott elérakták a „nemzeti” elötagot, igy nemzetiszocializmausnak hivták
    tehát kommunista/fasiszta diktátorok karmaiban fetrengett európa.
    A rohadt sztálinod nem orosz cár volt, hanem egy kommunista örult tömeggyilkos – aki hozzád hasonlóan utálta a parasztokat, de a bendöjét nem restelte megtömni zabával. Rendes rablóvezérhez méltóan legyilkolta a parasztokat (illetve csak simán kifosztotta öket – a többit elvégezte a tél (éhenpusztultak és megfagytak – minimum 6 millióan
    Nem is orosz volt, mint ahogy köztudott. (vagy erre is rövid az agyad??)
    Nem moderálnád már a mocskos háborura úszitó, véresnyáltál fröcsögö gyülöletbeszédeidet???
    A géyza-szintü fotelharcosokat és 6ökröket (6papirral) azokat igen, azokat tudjátok herrgelni.
    Nem voltál te alkalmazott az Andrassy út 60-ban?

  • FORTIMBRAS

    Valamennyi bekezdésseddel tökéletesen azonosulok.
    Még csak annyival egészitenem ki a magam részéröl az elsö bekezdesédet hogy az evangélisták leirásában mint bensöséges kommunikációként értesülünk a Jézus és belsököréhez tartozók közötti diskurzusként Izrael helyreállitásának óhajáról.

  • Fortimbras

    folyt.
    Vagyis a titkos és valódi küldetésként annak a valóban „aprócska” kis saját országnak a felszabaditása volt a mindenre éhes, soha meg nem elégedö biradolammal szemben.
    Amelynek a mai világunkban a megfelelöjét hiánytalanul szemünk elött és börünkön érezhetjük.
    Az identitásukat minden üldözés ellenére megörzö izraeliták elleni harag sajnos nemhogy nem csökken, hanem erösödik.
    Rádásul azt a „pofátlanságot” is elkövették, hogy 2000 év után helyre is állitották azt az aprócska országot!

    Nem türik a birodalmi eszmék urai, hiszen roszpélda, még ragadós is lehet!

  • LILITH

    Mintha ugy értettem volna, hogy Edmont-ban laksz
    Az elég közel van Yellowstone-hoz, nem?

    Gondolom figyeled a hireket
    Az emisszió Helio4 mintha „kicsit” jól megnött volna arrafelé

  • Succubus Lilith

    Gabriel 2023 április 23 5:17 du.

    “Tudod tesó, én sem birtam végnézni egy menetben ezt az undoritó eröszakos propagandistát. Göbbels egy kismiska volt ezekhez képest.”

    Nekem is nagy erore volt szukseg, de kivancsi voltam, hogy a Szijjarto elveszti-e a turelmet, es vegigszenvedtem a ragcsalo eloadasat. Ezek azt se tudjak milyen egy interju.

    .
    Gabriel 2023 április 23 6:01 du.

    Tudod, az mar egy nagyon elpuskazott vilag, ahol egy bironak kell iteletet hoznia abban a kerdesben, hogy az anya no, az apa meg ferfi. Mi lesz a kovetkezo? Hogy a Hold nem egyenlo a Nappal?

  • Nos, itt eléggé nagyszámú – köztük a cikkíró és írása alapján az ismerősei is – a Fidesz-KDNP kormány, valamint a miniszterelnök és a köztársasági elnök tevékenységét ellenzők aránya. Hozzászólásaikból és írásaikból úgy tűnik, mintha Magyarországon valóságalapja lenne e többségnek.

    A tények azonban ennek az ellenkezőjét mutatják. Magyarország 2022 áprilisában voksolt a 199 parlamenti mandátumra, amiből a jelöltek 93-at pártlistákkal, 106-ot egyéni képviselőkkel nyerhettek el.

    A 199-ből a Fidesz-KDNP pártszövetség összesen 135 mandátumot szerzett, azaz a választók szavazataikkal ennyi mandátumhoz juttatták őket immár (egymásután) negyedik alkalommal. Így a miniszterelnöki hivatalt (és Magyarországot) változatlanul Orbán Viktor vezetheti.

    Ennek az egyeduralomnak a megszüntetése egyszerű: 2006-ban legalább 100 (most) ellenzéki képviselőt kell mandátumhoz juttatni. Előzetes „erőpróba” 2024-ben lesz, az európai parlamenti képviselők magyarországi választása alkalmával.

    A jelenlegi ellenzéknek sok szerencsét kívánok 2024-ben és 2026-ban. (ugyanis unalmas olvasni itt egyesek permanens mocskolódásait)

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2023 április 24
    11:05 de.

    Is-is!

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Warrior
    4.25.7:35

    Kérlek, ne tégy úgy, mintha nem értenéd, hogy miről beszélek.

    Tudniillik jómagam, ott a 22.6:44-es kommentemben a megfogalmazásodban találtam némi kivetni valót vagyis azt, ahogy te használod a Fid-SS sumák szófacsarás művészetét ezzel a > 2/3-os többséggel nyert pártok<-ról, mely mondatrészben legalább két kivetnivaló is található.

    Az egyik:

    a./ A kétharmaddal nyert, mely cseles fogalmazás azt sugallja a butuska népnek, hogy a nyertesre a választók kétharmada – azaz 66% – voksolt, holott az igazság szerint 66% kétharmad sem 2010-ben, sem 14-ben, sem 18-ban de még 22-ben sem szavazott rájuk!

    A valóság ezzel szemben 51, és 54 % SZAVAZÓBAN TESTESÜL MEG,, amELY A FIS SS ÁLTAL KITALÁLT – G E N E R Á L T . B Ó N U S Z SZAVAZATOKBAN KAP EGY FIKTÍV TÖBBSÉGET.

    legjobb esetben is csak 2/4 (azaz két-negyed), mely viszonyszám minimum 22 százalékkal kevesebb, kisebb arány az általad
    idepingált idilli, narancs festménynél.

    A másik huncut csalás:

    ./ Ominózus mondatod ama csúsztatása, ahol többesszámú "pártok" kifejezést blöffölsz, gondolom a Kereszténydemokratákra, akik még fél százalékot sem hozták, de azért a "Fiataldemokraták" bevették őket is a Gittegyletbe, ahol megkaphatták a miniszterlenök-helyettesi bársonyszéket és a fővadász kitüntető rangot egy személyben…
    Azon kívül még ezt a kamu-pártot otthagyták talonban az Európai Néppártban – az onnan kirúgott Fid SS hűlt helyén szavazni, vagy tiltakozni, és vétózni, mintha ők valakik is lennének…

    Az egész LÉNYEGE AZ, HOGY KORREKT PÁRBAJBAN NEM SZOKÁS A KESZTYŰ FELVÉTELE UTÁN SARKALATOS SZABÁLYT VÁLTOZTATNI, A FID SS 15 ÉVE MÁST SE TESZ, különösen a választás szabályainak folymatos magához igazításával…

    Szerinted pedig teheti, mert szerinted kétharmados. Ám a csupán KÉTNEGYEDES valóságon is túl, Ők ROHADT ALKOTMÁNYOS PUCCSISTÁK, akik a hatalommal élnek vissza.

  • Gabriel
    2023 április 25
    8:52 du.

    ugye ismered? a Heineken ami egy minősíthetetlen sörnek nevezett kislánypisi eladta orosz érdekeit a vevő még titkos,

    a déli szomszédom szupersztár söröldéje a csehektől elorzott Budweiser potom 30 milliárddal lett könnyebb {egy pár óra alatt}
    mert egy transgender reklámot adtak le

    {a reklám kitalálója azóta szerintem már macskaeledel}
    és minden további media szereplésből kirúgták páros lábbal

    a világban hatalmas túltermelési válság van és még hatalmasabb {ebből derivált} anyag és energia fogyasztás,

    tehát a leheccséges piacokért megy az öldöklő harc fegyverrel amibe a fakaurik:Ł$€ is beleértendők + a japsik és down under-ék fakaurijai is

    tehát mit lehet tenni?

    ha kilövik a fogyasztókat akkor a helözettye még kakisabb lesz!!!

    ezért a gyártókat csinálják ki a már szokásos és már soxor megbukott tőkekoncentrációval ami önmagában sokkal szarabb, mint a teljesen államosított nemzeti vagyon,

    mert nagyobb és szemetebb és az infláció gyártója, mert attól még több fakauri:Ł$€ jen, au$ újzélandi kiwi, sötöbö…,

    a többit egy kabaréban kellene a pofájukba mondani a nyugat eszetlen agyficamos senkiházijainak akik továbbra is ingyen lopott pénzből akarnak jobban élni {már essemigaz} mint a kirablottak

    a CO2 körüli agymentes vitához: a CO2 az élethet szüxéges és nélküle nincs a Földön élet!
    viszont agylúdtalpas profitkergető tömegyilkosok kivágtak
    legalább 1*10^35 darab fát a bokrokat és cserjéket nem számolom amelyek a CO2 ből élnek {bocs hogy eszt neked magyarázom} tehát velük nem lenne az a probléma ami Alberta Canada kies tartománya a tarsand -en olyan CO2 kibocsátást csinál ami halálos…, és millió négyzetkilométereken tarra vágták az őserdőt emiatt a szar miatt profitért, amiből azok nem részesednek akik szenvednek miatta

    de közben jól fizetett hüjék kezüket ragasztyák berlinben az úttestre hogy … én meg áthajtanék rajtuk a busszal mondván: ooops mert ők klímaxosak… és sötétzöld pártiak

    …üdv az apa férfi az anya nő és ami nem ilyen az selejt!!! annak meg a szemétben a heje

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2023 április 26
    7:06 de.

    Kettőnk között értelmezési eltérést látok.

    A 2022-es országgyűlési választásra – szerintem – 7 759 337-an voltak jogosultak, és 5 448 020-an jelentek meg ténylegesen voksolásra.

    Ebből a közel 5,5 millió szavazóból közel 3,1 millióan adták megbízásukat a Fidesz-KDNP pártszövetségnek, ami számukra 135 mandátumot hozott, ez végül 68%-os (2/3-os) többséget jelentett.

    Szerintem semmi akadálya annak, hogy 2026-ban a jelenlegi ellenzék érjen el ilyen eredményt. Ehhez mindössze a választók voksait kell elnyerni.

  • Rodeio

    Non comment!

    a világ elképzelésében a brazil lányok azonosak a riói karnevál prostitutáival.
    Nem is beszélve a karakterrröl

    ez a brazileira egy szociológus

  • THU

    FEJEZZÜK BE MÁR VÉGRE A RUGDALÓZÁST A SZAVAZÁSON!
    Számomra egyre mélyebbre süllyed az aki máig se birja megemészteni a valóságot
    Ahogy látom, AMUGY a számtan számodra nehéz, ugyhogy küldök egy képet (le van rajzolva)

    De még elöbb: 5 millióan mentek el szavazni (csakis azoknak a szavazatát lehet megszámolni, akik szavaztak!)
    5-böl 3-an a narancsosokra, 2-en a szivárványosokra szavaztak
    az pont 2:3. (2/3)

    A kadár-rezsimben soha nem mentem szavazni, mert minek? Söt azt hiszem mindössze két személyes ismerösöm volt (egy ifjugárdista, és az anyósom(párttag) akik bizton szavaztak)

    A végeredmény ugy mellesleg akkortájt általában 98-99% volt.
    Minden körzetben csak egyetlen jelölt, a PÁRT JELÖLTJE létezett!
    Imigyen akkor tökmindegy volt a körzet is, amin most rugózol.

    Mellesleg az arány sokkal rosszabb lenne ha ma tartanának szavazást!

    még egy megjegyzés – amikor csalások szervezödnek, azok általában a háttérben, nem transzparensen szoktak megtörténni. Ilyenröl mostanában soha nem halottam az ellénzék részéröl reklamálni. Ez az egykori baloldali pártok (kommunista, nemzetiszocialista) vonatkozásában volt szokásos
    (itt Brazilban viszont megértem meglátni a saját szememimmel – elektronikus urnák)

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=985listas_eredmenyek_5255.jpg

  • Gabriel
    2023 április 26
    11:34 de.

    nagyon élveztem a dumcsit, illetve azt ahogy dumcsiznak!

    a szociológia az számomra a világon legfeleslegesebb dolgok közé tartozik és ez most ki is derült kristály tisztán

    az emberek életét, a tudatát kizárólag a saját munkájuk, tevékenységük által létrehozott javak befolyásolják, minden egyéb ennek megmagyarázása én már nagyon sok évvel ezelőtt még az átkosban Kádár idején mondtam, ha valaki elb…tolta azt amit csinált és ezzel társadalmi károkat okozott, azt nem kell megmagyarázni és lelki toprongyként elemezni, hanem ki kell javítani; ha kell azzal, hogy a selejtet gyártót kirepíttyük a Tejútrendszerből is!!! és akkor nincs miről szájat tépni!!!

    (volt egy mérnökök között elterjedt szólásmondás:
    AJÁNLOM NEKED

    a termékbe a minőséget nem lehet beleellenőrizni, azt bele kell gyártani!!! a MEO -sok utáltak is emiatt!!!)

    és csinálni másikat, ami immár jó, mert olyan csinálja aki ért hozzá

    ez a nagyon kedves bűbájos csoport nagyon felvidámított, mert a WOKE —itt a bizonyíték— ragályos és van szambásított változata is… azaz az anya nő az apa meg férfi, ha nem akkor nincs gyermek!!! és ez a ma általam ismert Világegyetemben egységesen igaz minden másra is!!!

    ki fognak gyógyulni belőle, amikor felébrednek abbeli álmukból, hogy ők bármit is hozzátettek a nemzeti termékhez és a PPP egy jottányival sem javult

    nagyon sőt ha lehet ezt így mondani hatalmas köszönet mindezért

    közben egy sorozat bejegyzésemet felszívta a szósálmédija, egyefene majd lesz másik???

  • Orsós Elemér

    warrior
    2023 április 26
    11:34 de.

    „Szerintem semmi akadálya annak, hogy 2026-ban a jelenlegi ellenzék érjen el ilyen eredményt. Ehhez mindössze a választók voksait kell elnyerni.”

    Ez az abszolut igazság! Ittend már én is legalább 7-8 éve ezt mantrázom, de mintha tök feleslegesen hánynám falra a borsófőzeléket! Mindig a könnyen befolyásolható, buta népre hivatkoznak, pedig ha ez igaz lenne, akkor már rég újra visszanyerhették volna Őket a még a fideszinél is butább és betarthatatlanabb kampányigéreteikkel!!! Persze ez sem vigasz, mert speciel lehetne egy Fidesznél is fikarcnyival jobb alternatíva is, de sajna nincs! Ezért kell mindig az okos istenadtának a legkevésbé rosszra voksolnia!

  • Orsós Elemér

    Ródeo11
    2023 április 26
    10:23 de.

    „a déli szomszédom szupersztár söröldéje a csehektől elorzott Budweiser potom 30 milliárddal lett könnyebb {egy pár óra alatt}
    mert egy transgender reklámot adtak le”

    Sajnos el kell árulnom Neked egy lesúlytó tényt, miszerint már csak egyedül a ceske budejovicei Budvar Budweiser maradt a csehországi 253 sörgyárból cseh tulajdonban! (Ameddig csehnek tudják tartani magukat erősen patronálom Őket, mert kurva jó sör! 😀 )

  • Gabriel
    2023 április 26
    11:34 de.

    reménykedve, hogy ez megjelenik?
    légyszives válaszolj!
    az Amazoniai őserdőben {te mint brazil} milyen vastag a termőtalaj?

    és Magyarországon Győr-Sopron-Vas megyében ugyanaz?

    azt számolgatom fejben

    {nekem ilyen nagy üres fejem van és beleférnek ezek a nagy számok, ha nem tudnád}

    hogy ha nem vágjátok ki a brazil és a környező országok amazóniai őserdejét mennyi haszonfát nem kaptok? és

    hogyan lehet azon a megmaradt terméketlen talajon bármit is termelni és az mire jó?

    látva itt egy hirdetést a Canadai üde kies tévében, kis teraszt építenek egy olyan házhoz, ami 40 cm magas a talajszinthez, de apu meg akarja lepni a családot és a terasz 1 méter magas és a közepén lesz egy medence hogy évente 32 percre a család áztathassa a popsiját {is}!!!
    ehhez kell 45 köbméter lumber (magyarul szögletes darabolt gömbfa) ami 200 darab 100 éves fának a halála árán jön létre!!!

    a többit te és a becses hallgatóság deriválja

    és akkor beszélünk klimax ról és annak változásáról???
    az a 1*10^38 darab fa ami ilyen hüjeségekre ki lett vágva már régen megoldotta volna AZ EGÉSZ FÖLD KLIMAX PROBLÉMÁJÁT ÉS AZ ÖSSZES ZÖLDEKET FEL LEHETNE NÉGYELNI JKARÓBA HÚZÁS UTÁN ÉS ELŐTTE MÁGLYÁN ELÉGETNI ami egy kisváros egyhavi rideg téli fűtésére elegendő lenne

    mit szóssz ehhez?
    És aszt is elmondhatod hogy mit nekem és hová és mekkorát?

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Wrrior
    és
    Gabriel

    A választási csalásról szóló vita Mikola István 2002-es nyilvénos ílt . b e i s m e r ő . v a l l o m á s á v a l . kezdődik (ld.ápr.22.6:44/ utsó-előtti bek.), melyben előre elkiabálta, milyen csalási módszerekkel fogják majd legalább 40 évre elcsalni a választásokat, mely „indiszkréciót” Vezérük azzal honorált, hogy a fecsegő oberführert végleg kivonta a forgalomból. Azt a választást el is vesztették… A 2010-est is csak alattomos aknamunkával sikerült nekik.

    A demokrácia legalapvetőbb intézménye a választási rendszer, melynek kijátszása csak banán-köztársaságok puccsista közegeinek a játéka és nem bocsánatos bűn, ami a politikában szerintetek megengedett… Csalás, az csalás különösképp közügyekben.

    Ami pedig a kevély brazil olvtárs’ „Gábriel szemében úgymond’ süllyedés”, az egy hazai valóságban élő magyar-választó számára kitüntető dicséret, ill. figyelmeztetés /Alexander Puskin után:/. Hogy ti. akit ez megdicsér, annak tükörbe kéne néznie, hogy hol vétett célt…

    – Mert könnyű onnan, a favelák árnyékából, az érdektelen messzeségből magyart játszva osztani az eszet… 😀

    THU

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Helyesbítés:

    Ld.a ‘2010-est is csak alattomos aknamunkával sikerült”

    Kimaradt a : m e g n y e r n i ü k . szó

  • THU

    még egy fájdalmas valóság, amit elfelejtettem leirni, de azt hiszem mindennél fontosabb:

    Csakis az egykori „elvtársi világban” mindegy hogy simán szocialista, vagy nemzeti-szocialistának hivták volt az beképzelés hogy vannak az elsö, másod-, és harmadrangu elvtársak

  • ˙

    FORTINBRAS és
    vitatársai !

    Felcsúti Don Corleone és camorra választási . v i s s z a é l é s e . 2010-ben megkapott aránytalan hatalmával úgy kezdődött, hogy a rendszerváltás óta érvényes és mindenki számára igazságos kétfordulós választási rendszert egy pillanat alatt, egy tollvonással törölte el, illetve változtatta t egyfordulósra, ami az ellenzék egymás-közti esélyeit csökkentette a minimális, vagyis a 0 szintre, és akkor a szavazókörzetek szétbombázásáról még nem is beszéltünk…
    A Mikola szindróma egyik – csak az első – fejezetének voltunk tanúi ahol a folytatás csak eztán következett úgy, mint föntebb írod le…