A korona értéke

2023 május 5 11:00 du.20 hozzászólás

Kanadában marad az alkotmányos monarchia — még generációkig, az szinte biztos. És ez nem azért lesz így, mert akkora lelkesedéssel és érdeklődéssel követné a kanadai nép a királyi család mindennapjait, vagy oly mélyen hinne abban, hogy a monarchia kortárs brit formája annyival felsőbbrendű jogi és politikai berendezkedés lenne mint a köztársaság. Nem. A kanadai egy többnyire bien pensant nép: nincs itt forradalmi hangulat monarchia ellen, sem pedig mély lelkesedés monarchia mellett. A rendetlenséget és kiszámíthatatlanságot viszont általában nem igazán szeretjük. Ráadásul a Nemzet Atyjai oly szilárd királyi alapokra helyezték Kanadát, hogy a korona feladása és a köztársaság kikiálltása lényegében lehetetlen. Egy ilyen döntést meg kéne szavazni tíz tartományi törvényhozásban, az Alsóházban, illetve a Szenátusban. Ennek semmi esélye.

Szombat reggel szerény ünneppel várja a szövetségi kormány Ottawában – a parlamenti negyedben – mindazokat, akik az óceán nyugati oldalán kívánják együtt megünnepelni III. Károly király és Kamilla királynő megkoronázását. „Őfelsége, III. Károly király több mint 50 éve szoros kapcsolatokat ápol hazánkkal és az itt élő emberekkel”–mondta Pablo Rodriguez Nemzeti Örökségi miniszter. Az ottawai ünnepen lesz 21 ágyús tisztelgés, kórus, szavalat, egy őslakossági spirituális vezető fog beszélni és a Kanadai Erők Központi Zenekara, a Serenade of Strings lép majd fel. A Kanadai Posta — amely már tavaly decemberben megígérte, hogy az új uralkodó szerepelni fog bélyegeken — bejelentést tesz. A kanadai kormány pedig bemutatja a nemzeti címer tetején szereplő új koronát (amely állítólag mellőzni fogja a keresztény szimbólumokat, ugyanakkor hópehelyhekkel lesz díszítve). Sokan „kanadai koronának” hívják az új design-t — annak ellenére, hogy nemzeti koronánk nincs és nem is lehet, hiszen a monarchia nemzeteken átívelő intézmény. A koronázás alkalmára elkészített emblémát már ismerjük — ez is szerényebb mint a brit verzió, de az illusztráción még a „régi” korona szerepel.

Justin Trudeau miniszterelnök természetesen jelen lesz Londonban a koronázáson. Kanada a Brit Nemzetközösségi Birodalom legjelentősebb tengerentúli tagországa. Volt olyan kritika, mely szerint a Liberális kormány nem túlságosan lelkes a monarchiáért, ezért kevés fanfárral fogadja a koronázást, észrevehetően visszafogott az ünneplésben. Más értelmezés szerint a Trudeau kormány próbálja megtalálni annak módját, hogy elfogadható és releváns maradjon a monarchia a kortárs Kanada számára. A túlfűtött, túlzott ünneplés taszító lenne és pont ezért érdemes átgondolni a szimbólumokat, mint például a korona ábrázolását. Nem kérdés, hogy édesapján keresztül sok szál fűzte Trudeau-t már gyerekkora óta a királyi családhoz.

De szerintem az alkotmányos monarchia Kanadában nem csak olyasmi, amit tűrni lehet, vagy csak tűrni érdemes. A Westminster Abbey-ben történő koronázás egy pompás liturgia. Az uralkodó le fog térdelni és látványosan vallja azt, hogy minden hatalma ellenére, ő is egy magasabb hatalom fennhatósága alatt áll. Parodoxon helyzet, természetesen. Rishi Sunak, a brit miniszterelnök aki Szent Páltól fog olvasni a szertartás alatt hindu vallású. Ő egészen másképpen látja a Mindenhatót. Egy 2018-as Eurobarometer felmérés szerint, a brit lakosság negyven százaléka ateista. A britek csupán 14 százaléka tartozik az anglikán államegyházhoz, amelynek mégis oly központi szerepe van. Mindezek ellenére van egészséges szerénység abban, hogy az uralkodó mégsem uralkodik minden felett. Nem szeszélyes szavazók — illetve közülök azok akik egyáltalán szavaznak — tartják őt kordában. Nem a felmérésektől kell tartani és a közhangulathoz igazodni. (A közhangulat sokszor katasztrofálisan rossz igazodási pont.) Az alkotmányos rend és berendezkedés természetesen fontos kontroll. De a szertartás azt jelzi, hogy van egy olyan hatalom, amit senki nem ért és senki nem ismerhet teljességében. Az uralkodó osztálynak jót tesz a bizonytalanság és a nemtudás.

A korona másik értéke a folytonosság. Most nem a stabilitásra gondolok. A királyi család generációkon át tükrözi azt a természetes családi és emberi folytonosságot, amit mindannyian értünk. III. Királyban látjuk még II. Erzsébet nyomait, Vilmos hercegben pedig édesapját. És amikor a kilenc éves György hercegre tekintünk, látjuk kicsiben azt a jövőt amit valószínű mindannyian nem fogunk már megélni.

20 hozzászólás

  • Succubus Lilith

    Szerintem is nagyon jo ez a nemzetkozosseg egy nevenincs birodalommal, egy hibbant kirallyal, akinek semmi hatalma.
    Ez utobbi meg jo is, mert ki tudja mik fordulnanak elo kodos Albionban… Mar igy is roppant kinos amik arrafele megtortenhetnek.

    Csak egy hibaja van ennek az egesznek, hogy nem en vagyok a Governor General es az osszes provincia Lieutenant Governor-ja. Ez ugyszolvan aljassag es turhetetlen! Ha meg legalabb megkapnam mind a 11 fizeteset… de meg azt se! (Igaz, a hatalmas nyugdij amit kapok mar majdnem eleg etelt is venni nehanapjan, tehat nem reklamahatok.)
    Csak a Governor General rongyos $342,100-t vag zsebre evente, de ez valoszinu regi adat lehet, mert a provinciakban „uralkodo” lieutenant kormanyzok az alabbi osszegbe kerulnek vasagyastol, evente:

    Ontario $1,359,100
    B.C. $1,357,000
    Nova Scotia $842,309
    Newfoundland $759,000
    Quebec $748,900
    Saskatchewan $710,000
    Manitoba $549,800
    Alberta $493,000
    P.E.I. $466,893
    New Brunswick $318,500

    https://www.cbc.ca/news/canada/prince-edward-island/p-e-i-s-lieutenant-governor-costs-taxpayers-650k-a-year-1.2902089

    Nem adtam ossze, de ugy kb 7.5 millio evente csak amit a provinciak dobnak ki az ablakon erre a rendkivul fontos dologra. En elvallalnam evi 5 millioert is mind a 11 allast egyutt! Valaki szoljon mar az erdekemben!

    Mellesleg, remelem, hogy Dzsasztin visz magaval egy kis dope-ot, es a hamarosan legalissa valo heroinbol es kokainbol is 1-1 kilot ajandekba a boldog kiralynak. No es tanacsokkal is ellathatna avval kapcsolatban hogyan lehet egy depresszios egyent ugyesen eltenni lab alol.

  • Tradíció, hagyomány. „Kanadában marad az alkotmányos monarchia — még generációkig, az szinte biztos” – írja Chris. Teheti, nem téved. Ismeri a kanadai tradíciót.

    Andrásháza, Bábakút, Kisbakos, Nyírhalom, Tiszafehérjeháza, Nagydobrony.
    Néhány település, ahol nehéz hagyományosan élni, amibe beletartozik a nyelvhasználat is. A valamivel több mint 600 magyar településből közismertebb Huszt, Munkács és Ungvár. Ez a valamivel több mint hatszáz tradicionálisan magyar település több évtizede nem magyar. Hanem Ukrajna települései.

    Péntek reggel, május 5-én, a hetente szokásos interjúját adta a Kossuth Rádióban Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Eközben elhagyta száját egy mondat, ami így szólt: „Ukrajna egy része ősi magyar föld, ami most Ukrajnához tartozik.”

    Ezt a mondatot kitörölték az interjúból, vette észre az ellenzék, amit azonnal szétkürtölt.

    Ma Havasi Bertalan nyilatkozott: – nem kivágás, jelkimaradás. Persze ezt senki nem hiszi, de azóta a mondat visszakerült, hallható.

    Mert miért is ne lehetne hallania ország-világnak, hogy Ukrajna egy része ősi magyar föld volt, ami most Ukrajnához tartozik?

    (itt találhatod a több mint 600 volt magyar településnevet, ismerkedj velük :
    https://ungparty.net/karpatalja/ukran-magyar-helysegnev.htm )

  • a királyi páros kikászálódott a hintóból a hosszú 6 méter palástban a Camilla majdnem orra esett de semmi fenséges nincs bennük a liba ott téblábol el sem próbálták napokkal előtte hogyan is kell ilyen történelmi több évszázados királyi ruhában vonulni inkább csámpáztak kurva röhögény az egész és még mi lesz, ez csak a hintóból ki és be a Westminsterbe ami legalább 200 méter és végig kell csámpázniuk abban a nagy lebernyegben
    a trudeau egy ócska konfekció öltönyben és még csokornyakkendőt sem volt képes csak a madzagos nem háromszög csomóval a fekete nyakkendőjét a feleségére ráesett egy nagy selyembili rózsákkal és ez így megy most

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 május 6 6:02 de.

    „a királyi páros kikászálódott a hintóból…”

    Csodalom a turelmedet. Hogyan tudsz ilyen teljesen felesleges marhasagot vegignezni?

    „a trudeau egy ócska konfekció öltönyben…”

    Meg mindig jobb, mint egy fasiszta diktator zold, katonai gyakorlo poloja. De kivancsi lennek, hogy legalabb a sapka stimmelt-e?
    Itt
    https://www.stuff.co.nz/world/53319/Castro-caps-all-the-fad-in-Cuba
    lathato az apukajaval egyutt. 🙂

  • A UK-nak nincsen Alkotmanya, sem a Commonwealth-nek.
    Canada is egy regi szerzodes alpjan letezik mint fuggetlen tarsadalom, s nem tobbe mint a Hudson Bay szorme vallalat vadaszati tulajdona.

    A valosag hogy a „hagyomany” igen sokat jelent az emberi tarsadalmakban, s az angol lakossag igen megelegedett a jelen uralkodo csaladdal es korulmenyeikkel.

    Meg a kpornaozas alatt is csupan egyetlen egyen tuntetett a Monarchia ellen.

    De ne feledd, anglia mar volt am „koztarsasag” ,sot le is fejeztek a kiralyt, aki elso Charrles volt, csupan mert urakodni probalt mint kiraly.
    Tehat ma a kiralyi csalad nem mas mint a USA-ban a Hollywood-i starok , akik nagyban drug-adictek.

    De igen meglepo volt latni hogy Camilla megkoronazva lett mint kiranyne. S elhagyva elobbi cimzetesseget mint „king-consort” (a kiraly halo-tarsa).
    Talan az veget vet majd a „Princes Di” manianak?!

    Persze az adofizetoktol valo 100 millio dollaros koltseg az alig szukseges, amit a lakosssag jobban tudna hasznalni, mint a dus-gazdag (Hohenzol) Windsor csalad.

    A tobbi europai miralyi csaladok tagjai altalaban „dolgozo polgarok”, s nem mint „pavak” elnek. Lasd a Habsburgokat!

    Nem is emlitve a koronazatlan V.Putin kiralyt.

  • Succubus Lilith

    BENDEGUZ 2023 május 8 1:09 du.

    Mi tortent veled? Veletlen egy ertelmes hozzaszolas?

    Valoban, az egesz angolszasz torvenyhozasra jellemzo a „hagyomany”, azaz a precedens, ami aztan magaval hozhat olyan keveredest, hogy az ember esze megall.
    Magyarul: Eleg egy eszement biro, aki valami szeduletes iteletet hoz valami ugy kapcsan, aztan a tobbi koveti.

    En bevallom, hogy tok hulye vagyok a joghoz, es nem is erdekel, de palyafutasom soran sikerult neha forditokent resztvenni egy-egy epuletes targyalason. Mar nem emlexem mi volt az, de valami rohadt bunko, akit en bevarrtam volna legalabb 2 evre, hogy tanuljon egy kis emberseget is, siman el lett engedve, mert a vedougyvedje valahonnan elokotorta, hogy egy „csoda-biro” valahol Winnipegben ugy itelt annak idejen…
    Amikor a biro meghallotta a csoda-biro nevet a vedougyvedtol, fel lett villanyozva, es megkerdezte az ugyvedtol, hogy „Tenyleg, az X.Y. biro igy itelt?”. Az ugyved rabolintott, erre a biro azt mondta, hogy „Hat ha az X.Y. biro igy itelt, akor en is.” Es felmentette a barmot.

    Amugy 110%-ig egyetertunk abban, hogy ezt a rahedli penzt lehetett volna a szegenyekre is kolteni.

  • nahát? ennyi hozzászólás? nulla#? mi is az okájaja?

    cancel culture

    kérdeztem a kóbor kutyákat: nem érdeklődnek

  • LILITH:

    A legtobb angolszaz nyelvu nemzetek gyakoroljak a JURY rendszeret.

    S a „case-lAW” A leg-ELSO ADAT AMIT MEG A LEG ESZTELENEBB UGYVED IS FEL HOZ AZ UGY KEZDETEN, SOT, VEDELMET, MINT VADAIT IS MINDEG A CASE-LAW-ON ALAPZZAK.

  • u.i.

    HOGYAM KERDEZNE A BIRO A CASE-LAW ADATAIT, HISZEN AZT NYILTAN ES RESZLETESEN BEMUTATJAK UGY A VADLO MINT A VEDO UGYVEDEK LEGELSO FOLYAMODVANYAIBAN!!!!!!!!!!!

    HOPZZASZOLLASAID NAGYON EGYENLO A RODEO NEVU EGYEN VALOTLAN ALLITASAIVAL.

  • Orsós Elemér

    A „koronáknak” ma már csak birodalmi nosztalgia értéke van főleg a hajdani legagresszivabb -főleg a hatalmas prestizs veszeség miatt leginkább erkölcsileg hanyatló- gyarmatosítóknál, akik azt hirdetik, hogy ők élenjárnak a XXI. századi „haladó” izmusok népszerűsítésében és alkalmazásában, miközben még a lélektelen mesterséges intelligencia is emberségesebb náluk! 😀

  • BrunszvikTeri

    Succubus Lilith
    „Izraeli tudósok”
    zárolt cikk alatt
    2023.5.10.9:07-re

    Kissé megkésve, de nem fogyva, jegyzem meg, hogy bár állítod, mintha itt „valami játék” zajlana, melynek keretei között egyfajta kötelező egyetértés kierőszakolása volna a szabály.

    Még jó hogy nem azt a maszlagot vágod a békés vita pártolói fejéhez, hogyaszogya: „persze, mert a történelmet mindig a győztesek írják…” – Nem erről van szó. Mert ha azt mondom, t a , abban benne rejlik, az egyet-nemértés ténye, ugyanakkor az is, hogy kultúrembert a nézetek közelebb vitele jellemzi, határozza meg, és nem a „minden áron” győzni akarás, akár még a másik emberi mivoltának a földbetiprásával is…

    Nem véletlen alkották meg anno a görögök a dialektika, a vita művészetének tudományát, melynek alapköve a különböző nézetek konszolidált és egyeztetett egymáshoz közelítése, ami nem „játék” hanem a vitázó „felek” mi több, a közösség, nálunk „a KMH-klub” érdeke, különös tekintettel a már többszöri szétrebbenésekre, amikor sajnos igengyakran az erőszakos troll-attitüd kerekedett a szépszó fölé…

    Hát tegyünk érte, hogy ez az állapot ne ismétlődjön többé.

    Üdv: BrunszvikTeri

  • bendeguz
    2023 május 12
    12:20 du.

    grizi, nyugoggy le és ha „csak úgy” nem megy szeggyél valami erőset, még megárt…

    a 12 dühös ember… pazarolják az idejüket, azután a gyilkost elereszti a bíró, mert …csak… ez a „LÓ” a „kézló” manapság mióta a DNC enyhe ítéleteket hoz a köztörvényeseknek és éjjel nappal üldözi a politikai ellenfeleit ehhez még „kézló” sem kell, csak mesebence {MSNBC} -ben a zarimelber tuggyon 1 egész órán át szájtépni

    de te csak irrigáljál attól kitisztúl a bennsőd

    mert jog van de hol tárolják? vannak régi megsárgult sajtcédulák azokat ámen demens[t]-nek nevezitek és vidámság, móka meg kacagás WNBA az összes transzosokkal

    vigyázz magadra még megárt neked a kézló?

  • van itt egy „bunos” —- az angol nyelv——hogy lehet bunos egy nyelv ?????——-hat ugy ahogy az angol ——-elarasztja a vilagot a degeneralt hollywoody szarokkal , a szar coca colajaval—-a szar hammburgereivel—-a mc donaldshjaiklkaslk

  • SchumackerLady

    Orsós Elemér
    23.05.12.3:11

    „…erkölcsileg hanyatló gyarmatosítók, akik azt hirdetik, hogy éők járnak élen a XXI.századi ‘haladó’ izmusok népszerűsítésében ” írod.

    Na persze. hisz itt följebb Jas Abba is ugyanezt a néha kétségbeejtő dilemmát az anglicizmus mindent átszövő fertőzésének tulajdonítja.

    Azonban ne feledjük, hogy amennyire egy „gyarmatosító nyelv” terjesztheti a legkonzervatívabb nézeteket, ugyanúgy lehet valóban haladó izmusok népszerűsítője is. Gondoljunk csak az őskolonializmust képviselő latin nyelv két évezredes karrierjére, mely az Egyház eredetileg titkos-nyelvi eszközeként nemcsak a vallási hókuszpókuszok, de hallomásos terjedéssel lassan a tudomány és haladás, nyelvét is beépítette a köznyelvi szokások világába s mi több nemzeti nyelveket is létrehozott.

    Mind amellett a protestáns harcosság küzdütte ki a nemzeti nyelvek becsületét a tudományokban s így a haladó izmusokban is. Newton, Darwin, de Marx is a saját anyanyelvén hozták világra a maguk világrengető, azaz haladó „izmusukat” az emberiség üdvére 🙂 .

    A haladás, mint történeti tény és folyamat végső-soron az emberi hatáson túl az eszközök birtoklásán is múlik, ha szeretjük, ha nem… A tudás is, mint eszköz gyakran kerül afféle „”gyarmatosítók”” kezébe, amit a saját hódításaik céljaira fordíthatnak, ám ha spirális pályán is, de a haladás összességében megállíthatatlanul halad előre…

  • RODEO:

    Allitottad mar hogy Canadaban bujkalsz, de bizopnyitod hogy halvANY FOGAlmad nem letezik hogy lang-esz lettedre sem vagy kepes felfogni hogy hogyan mukodik a JURY rendszer.

    A JURY es NEM a biro hataroz, ill. itel, ugy a „bunos vagy nem bunos”, mint a buntetesen is !!!!!!!!

    A biro mukodese ill.kotelessege hogy az ugyeszek betartsak a szabalyuszeru folyamatot!

    Bunugyekben:
    A jury 12 tagu,
    Az alapszbaly, ill dontesuk; bizomnyitekok alapjan a ketelkedes leg-halvanyabb aRNYEKA NELKUL.

    HATAROZATUK 12;0

    polgari mugyekben;
    A jury 6 tagu,
    dontesuk; a megnyero bizonyitekok tobbsege alapjan,
    dontesuk, a tobbseg hatarozat,
    feleloseget a ket-felek felelosege alapjan szazalekban hatarozzak meg.

    Na, vajon mit latnal abban „idotoltesnek”??????

    Bizonyara a partvezer parancsat veled igazsagszolgaltatasnak!!!!

  • A p[ufalykasok kerdeser mar reszletesen valaszoltam, hogy hogyan nyerte el a USA ugy a Luisiana teruletet, a Gadsen teruletet (Nevada, Nem Mexico), Alaskat, Californiat.

    Peurto Rico, Szenet Tamas, Szent Janos es Szent Kereszt szigetek a Carabien-en, es Pacific Szamoa NEM USA tulajdonok, csupan US protectorate-ok. Az az US vedelme elattiak!!!!!!!

    De most ismet en kerdezem a pufalykasokat, Moszkvai janicsarokat, hogy miert nem azon modon szerezte Moszkva mind a teruleteit a Karpatoktol a Japan tengerig??????

    S miert nem lenne hajlando onallosagot biztosityani azon tobb szaz nemzetisgeknek, persze fizetni mind az elkobzott tulajdonaikert ?????

  • ok JASS ABBA;

    VAJON MIERT NEM ARASZTANATOK EL A VILAgot valami jobbal, ha min d az nem tetszenE szamodra?????

    Varom a valszt, nem valotlansagokat, nem vadalmakat, sem egyeni gyaLZKODASOKAT AM !!!!!!

  • Bendeguz –nem irtam olyat hogy engem zavar az usa vagy az angol nyelv—-fura is lenne floridai nyuggerkent— de az teny hogy fantasztikus elonye van az usa-nak az angol nyelv meg a coca cola meg a mcdonalds meg a burger king miatt—pedig a fasirt is jo jas abba sk

  • Fogalmam sem letezik hogy kik lennnek ezek a „mama” vagya a „fass abbas”-ok, de a gyerekes allitasikar, mondhatnak inkabb elkepzelesikre adtam valaszt.

    De nem hiszem hogy barki is ken yeszeriten barkit is abban donteni hogy mit ohajtan enni vagy inni eleteben.

    Az angol nyelvnek tagadhatalanul letezik remes elonye barmi mas nyelvekkel szmeben.
    elsokben mert nagyon egyszeru, dusgazdag a nyelv-kincse, konnyen tanulhato, nem letezik az ostoba es szuksegtelen nyelv-eloirasai.

    s a USA persze egy szbad, demokratukus tarsadalom, az egyedulli a Foldon amely minden emberileny elzalogositahatlan jogainak biztosutasan volt alapitva, s nem szelszosegessegeken, mint nemzetiseg, szarmazas, nyelv, vallas, stb.stb. a;apjan.

    Azert valt a vilag leg fejletebb es sikeresbb es termekesebb tarsadalomma.

    Na ha azt utaljatok, s nem inkabb utanoznatok, hat azert ti fizetitek a buntetest onmagatoknak.

    Lasd a Kinaikat!!!!
    Hat nem sokkal okozabbak azok?

  • bendeguzok sok szamarsagot irsz koma megsutott a floridai nap ?