Üzenet mindenkinek

2023 augusztus 6 6:23 de.16 hozzászólás

 Egy negyed évszázad nagy idő. Ha egy rendezvény ennyi ideig létezik, az már önmagában bizonyítja szükségességét, életképességét. A budapesti Zsidó Kulturális Fesztivál elérte ezt a kort. Szeptember 3-tól szeptember 12-ig várja a közönségét hét helyszínen: a Dohány utcai, a Frankel Leó úti, a Hegedűs Gyula utcai, a Rumbach utcai zsinagógában, a Bálint Házban, a Magyar Zene Házában és a Papp László Sportarénában. A rendezvényeken a magyar és a külföldi zenei élet kiválóságai lépnek fel.

A sokszínűség az egyik kulcsszó, erősítette meg Kiss Henriett, a Rumbach utcai zsinagóga-intézmény vezetője. A fesztivál legfiatalabb helyszínéről elmondta, a rendezvény idején az épületből bent csak a mór stílusú enteriőr marad látható. A közönség nem zsinagógával találkozik majd, hanem egy impozáns rendezvénytér várja. A középső, oszlopokkal díszített tóraolvasó emelvény hidraulikus szerkezet segítségével lesüllyed és a belső terület háromszáz személyes nézőtérré, a tóraszekrény előtti tér pedig negyven négyzetméteres színpaddá alakul majd át. A programsorozat a maga nemében rendkívüli produkciókat tartalmaz. A zenei- és irodalmi esteken nemcsak olyan művészek és együttesek szerepelnek majd, akik már évek óta visszatérő vendégei a Fesztiválnak, leszek olyanok is, akik most először jelennek meg.  Ahogy a meghívó is rögzíti – tekintettel a jubileumi, negyedszázados múltunkra – az idei Zsidó Kulturális Fesztivált ezüstbe csomagoltuk – emelte ki a Fesztiválról szólva Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke. Az ezüsthöz az alázat, tisztesség, tisztaság, szeplőtelenség fogalmakat társították a heraldikusok. Az ezüstszínt szokás a 25. jubileumi esztendővel azonosítani: ezüstlakodalom, ezüstdiploma – most ezt tettük mi is. Bár a 22 produkció ismertetése itt nem lehetséges, néhányat kiemelve rávilágított: A stílusok keveredése mindig újabb és újabb művészi távlatokat képes nyitni, különösen igaz ez a zene világára. Az örökkön szerethető jiddise mammék típusát kelti életre három tehetséges zsidó édesanya: Fenyő Fruzsina, Klein Judit és Váradi Eszter Sára, szeptember 5-én a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. Bereczki Zoltán, Gubik Petra, a négy Kuna-testvér, Müller Péter Sziámi és Pásztor Anna „Jiddise Máme Jukebox” Varázsdobozában lesz minden, mi szem szájnak ingere: klezmer-egyveleg, Kálmán Imre Csárdáskirálynője, az igazi király, Elvis Presley Hound Dog-ja és Jailhouse Rockja, a fiatalabbaknak Are U Gonna Go My Way, Lenny Kravitztól. A klezmer olyan kötelező eleme a Fesztiválunknak, mint egy Rolling Stones koncerten a „Getno”, idén is lesz Budapest Klezmer Band, Klezmerész, Sabbath Song. Ismertetését Mester Tamás Arisztotelész gondolatával zárta: „A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.” Dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója szerint ez a jubileumi rendezvény egy fontos üzenet, amit mindenkihez el szeretnének juttatni. Nemcsak a látogatókhoz, hanem rajtuk keresztül minden emberhez. Megmutatni a zsidó kultúra értékeit. A magyart és nem csak a magyart, mert hiszen ennek a kultúrának legkiválóbb külföldi képviselői is jelen lesznek. A fesztiválon köszönthetjük majd az izraeli Voices of Yemen együttest, az Omri Mor Triót, Alex Jacobowitz marimba és xilofonművészt. Igazi világpremierre készül a Leonyid Gutkin által vezetett Binach Orchestra, csatlakozik hozzájuk Netta Nimrodi és Arie Burshtein, a Rox Brothers zenekart megalapító orosz Alex és Nikita Pozdnyakov valamint Viktoria Koloszova énekesnő. Kamarás Iván, Csonka András és Vastag Tamás „Énekeljük meg Budapestet” című műsora kifejezetten a főváros 150. születésnapjára készült. A XIX. század végétől napjainkig tartó időszak legnagyobb slágereit öleli fel. Vannak benne operett- és zenés játék részletek, kuplék és a mai kor vadonatúj dalai. Kamarás Iván „Budapest” dalának itt lesz a premierje, de neki önálló estje is lesz szeptember 11-én a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában: „New York Újlipótvárosban” – ahol Frank Sinatra és kortársainak világslágerei segítségével különleges időutazáson vehetnek majd részt a hallgatók. Vastag Tamás először szerepel a Zsidófesztiválon. Számára a legnehezebb feladat a dalok kiválogatása volt az elmúlt száz év anyagából. Biztos, hogy minden korosztály megtalálja majd a neki tetszőket.  Malek Andi és Jáger Bandi együttműködése, a Soulistic, hét évvel ezelőtt a Rumbach utcai a zsinagógában kezdődött. Főleg a jazz és a világzene területén mozognak, de ápolják a zsidó zenei hagyományokat is. Idén is itt lépnek fel szeptember 3-án. Ám együttesük most kibővül Szulák Andreával. Erre az estére szefárd jazzt hoznak – szerintük a jazz a szabadság zenéje – de szerepelnek a műsorban a tőlük megszokott, sikeres dalok is. Másnap, szeptember 4-én, ugyanitt Bősze Ádámmal tangózhat a közönség – igaz nem vele, majd az est végén, egymással. Szerinte a műsor egy komolyzenei stand up, szórakoztató, ismeretterjesztő formában. Malek Andiék versenytársa Fesztbaum Béla, Seres Rezső estje lesz: „Szeressük egymást gyerekek” szintén szeptember 3-án a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. Kutatásokat is végzett, így valóban hiteles, kultúrtörténeti utazást kínál.  Két virtuóz hegedűművész, Illényi Katica és Gazda Bence mellett Szabó P. Szilveszter énekes is fellép vendégként a Budapest Klezmer Band koncertjén – ugyancsak harmadikán este – a Dohány utcai Zsinagógában. Gazda Bence a mostani, Illényi Katica pedig a húsz évvel ezelőtt szólistája volt a zenekarnak. Most főleg énekelni fog, de lesz „vonópárbaj” is. Szabó P. Szilveszter jelenléte pedig kiváló alkalom lesz, hogy részletek hangozzanak el legújabb, „Lévy Stori! A farmerkirály” című musicalből. Szeptember 11-én viszont egy nálunk alig ismert, különleges hangszerrel, a marimbával találkozhat a közönség a Rumbach utcai zsinagógában, Alex Jacobowitz és Szives Márton koncertjén: „Ütős klezmer, duóban”. A marimba afrikai eredetű xilofon, a hosszan egymás mellé helyezett keményfa lapokat ütővel szólaltatják meg, minden lap alatt rezonátorcső van. Egyszerre négy áll majd a színpadon.

A Hegedűs Gyula utcai zsinagógában, szeptember 10-én a Voice & Brass zenekar és Nógrádi Gergely főkántor – „a zsidó Pavarotti” – koncertjére kerül sor. Már a címe is sokat elárul – „A sófár hangjai – zsidó klasszikusok, klasszikus zsidók” – a szereplők felsorolása még többet. A főkántor jelenléte mutatja, hogy komolyzenei, ill. liturgiai művek is elhangzanak, de eljutnak majd a XX. századi zenékig, Bernsteinig, Gershwinig egyaránt. Olyan kérdésekre is választ keresnek, mikor, hol tűnt el Johann Strauss zsidósága? Igazán különleges, sehol máshol nem hallható zenei élmény várja a közönséget. Bár ez utóbbi állítás valószínűleg igaz lehet a 25 éves Sabbath Song Klezmer Band koncertjére is, szeptember 7-én, a Dohány utcai zsinagógában. Megalakulásuk óta fontos számukra a zsidó-keresztény párbeszéd, valamint a rasszizmus és antiszemitizmus elleni küzdelem. A szereplők között lesz – mások mellett – Sümegi Eszter Kossuth-díjas operaénekes, Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar vezetője, Neumark Zoltán zongoraművész. Az est házigazdája Hegedűs D. Géza, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

www.zsidokulturalisfesztival.hu

16 hozzászólás