Fahidi Éva — Nagy idők, nagy tanúja

2023 szeptember 11 10:44 de.32 hozzászólás

97 éves korában érte a halál a holokauszttúlélő írónőt, aki rendszeresen felemelte a hangját a rasszizmus ellen. Fahidi Éva egy debreceni nagypolgári zsidó családba született 1925 októberében. Annak ellenére, hogy szülei 1936-ban kikeresztelkedtek, 1944. április 29-én a Fahidi családot elfogták, majd deportálták őket az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba.

Húgát és édesanyját már a szelekciókor megölték, édesapja a tábor embertelen körülményeibe halt bele. Fahidi Éva családjának negyvenkilenc tagja lett a holokauszt áldozata. Ő maga a haláltábort túlélve 1945 augusztusában ért haza.

Németországtól 2012-ben megkapta a Szövetségi Érdemkereszt kitüntetést, 2020-ban pedig Weimar város díszpolgára lett. Erzsébetváros 2022-ben avatta díszpolgárává. 2023-ban Debrecen díszpolgára lett.

Fahidi idősen is aktív részese volt a magyar közéletnek, rendszeresen felemelte hangját a rasszizmus, az antiszemitizmus ellen a nemzetközi és a magyar sajtóban, alapítványokban vállalt szerepet, előadásokat tartott.

Nagy idők, nagy tanúja volt. Oly korban élt, amikor „az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”.

A Szerelem alanya és tárgya című kötetéből vett idézet üzenet minden ember számára.

„Anélkül, hogy az ember a mindenkori érem mindenkori két oldalát
– sőt még azt a harmadikat is – meg nem ismerné, ne ítélkezzen.
Tulajdonképpen sose ítélkezzék, nem lesz tőle boldogabb.”

Fahidi Éva emlékét megőrizzük, nyugodjon békében.

Startlap / Láthatatlan Magyarország

Tags:

32 hozzászólás

  • A gyarlo emberileny mindeg a sajat problemait tartja celban.
    Elfelejtve eredetet, letet es letlehetosegenek a celjait.
    Azt hogy Teremtojet mindeg csupan az onzo sajat erdekeben veszi.

    Elfelejtettetek a Horebi es Moabi eskut????
    Tagadhatalanul!!!!!

    S elfelejtetettek a Teremto mindeg betartotta eskujet, mindeg letezett az igert „maradek megmentese”.Meg a gazkamrakbol is, amint a cikk bizonyitja.

    Csupan az igeret jovedelmezoi felejtettek el a sajat eskualatti igereteiket, az engedelmesseget a Torah adatai alapjan.

    Vajon mit velnek ma Abram utodai, igen a Sarah szulotteinek az utodai????

    Mi lessz majd a buntetes a mai buneikert?????

    Olvastad, vagy olvasnad a Debarim 30. reszet, ami mint az „Utolso figyelemztetes” volt adva Mozes soraiban.

  • Lengyel Nagy Anna tavaly novemberben készített vele riportot, legalábbis írása akkor jelent meg. Érdemes elolvasni ma is:
    https://24.hu/belfold/2022/11/19/fahidi-eva-holokauszt-konyv-balett-film-lengyel-nagy-anna-interju/

  • Succubus Lilith

    BENDEGUZ 2023 szeptember 11 2:56 du.

    Latom megint trollkodsz. Szereted ha elkuldenek teged a budos… melegebb eghajlatra.

    De legyunk politikailag korrektek.

    Bizonyara emlexel a Torah-ra, ahol a parancsolatok be nem tartasaert szamuzetes jar, es hogy szetszorattatnak az izraelitak a vilagban.
    Egy arva szo nincs arrol, hogy akkor is meg lesznek buntetve ha a szamuzetesben is nagyivben … nem erdekli oket a Torah. Tehat ez az elmeleted nem nagyon all meg.

    No es miert is akadna ki az Isten azokra az izraelitakra, akik soha sem fogadtak meg a Horebnel, vagy a Szinajnal, hogy „minden amit Jehova mond megtartjuk”?

    Es akkor meg beszelhetnenk az Eszaki Kiralysag 10 torzserol, amelyik cakk-pakk eltunt valahol a korabeli Assziriaban. Koztuk miert nincs „tulelo”, akinek meg van adva, hogy visszaterhessen a Torah parancsolataihoz?

    Biztos vagy te abban, hogy az sok furcsasag a Torah-ban Istentol van?

  • CSIZMA AZ ASZTALON

    Bendegúzból itt is kibújt . n á c i . énje.

    Szerinte a holokauszt isteni ítélet, melynek ítélet-végrehajtója nemcsak Hitler, de Horthy és udvartartása volt, Ugyanis Bendegaz már régebben is tíz körömmel védte Horthyt és negyeded-százados rendszerét, majd amikor rájött, hogy a KMH komment-szekciójában nincs vele sikere, áttért a bibliai blöffölésre, akárcsak az ő szintén misztikus barátja Hitler is gyakran operált ilyen alja „érvekkel”.

    Ez a rögeszmés gonoszságát itt a KMH-n már hosszú évek óta hangoztatva hányja a lapra tudván, hogy itt a főszerkesztő naivsága már eddig is sok mocskot átengedett a véleményszabadság szentségére hivatkozva.

    Bendegúz e cikk alanyát sem kímélve,hogy tudniillik az ő 49 rokona mind odaveszett a Horthy/Hitler összeesküvés áldozataként az „ő bűnösségüket” hányja a nagyérdemű szemére. 🙁 🙁 🙁

    Véleményem szerint a nácizmus – náci nézetek hangoztatása – egyáltalán nem tartozik a szólásszabadság körébe, mert az istenkáromlás. Ahogy kultúrember nem köpköd, és nem rakja a lábát az asztalra…

    Nem hiszem, hogy lapunknál ez megengedhető lenne feltéve, hogy Főszerkesztő Úr oda is figyel a színvonalra.

  • FORTIMBRAS
    2023 szeptember 14
    8:39 de.
    Chris demokratikus {na jó néha?} és hogy ezt a grizi förmedvényt is beeresztette az annak a jele jobb ha tudjuk mivel is kivel is vitázunk, jobb érvekkel -mint te is- legyőzni, mint elhallgattatni és ez szvsz sok minden másra is érvényes

  • LILITHKE:
    A buntetes a ‘minden atkok” amik csak irva vannak a Torah-ban.
    De az esku betartasaert „minsden aldas ami csak irva” van a Torah-ban.

    Belekattintanod neha nem artana meginteligenciadnak sem, s talan meg atkozodasaid is enyhebbek lennenek !!!!

    De a twe „furcsasasagaid” nem a Termetotol van, vagy inkabb a te termetodtol, Karcsaikad manifestojatol, eredetileg pedig a statntol.

    A Syriai rabsagbol eszak majd nyugatfele imigraltak,mint Besarabia, stb. azt is olvashatnad am, ha erdekelne, javaslom „History of the Jew” by Aba Eban.

    FORTROMBAS:
    ketsegtelenul nagyon szukseged van az opiod rihab-ra.

    Meg az overdose alkalmaval igazan szerencsed volt hogy kepotenlevoltal felfogni amiket osszezagyvaltal!!!!!is rettentes ami rengeteg marhasagokat osszehordatla.

  • Succubus Lilith

    FORTIMBRAS 2023 szeptember 14 8:39 de.

    „Bendegúzból itt is kibújt . n á c i . énje.” …

    „Véleményem szerint a nácizmus – náci nézetek hangoztatása – egyáltalán nem tartozik a szólásszabadság körébe, mert az istenkáromlás.”

    Erosen tevedsz. Bendeguz nem naci, es az izraelitak isteni buntetese arra az esetre, ha ok nem tartjak be a Torah parancsolatait nem naci elmelet, hanem a Torah-bol szarmazik.
    Tobb izraeli zsido is ezen a velemenyen van. Minel ortodoxabb, annal inkabb.

    Az mas kerdes, hogy mennyire logikus ennek az isteni bosszunak, vagy buntetesnek feltetelezese. Ezt fentebb kifejtettem.

    Talan meg annyit, hogy maga a buntetes es bosszu is tul antropomorfikusnak tunik nekem.
    Kicsit tul haragosnak tunik nekem ez az Isten (aki masodallasban a haboru embere is).
    A hit hianya (es abbol fakado engedetlenseg) nem mindig az egyen hibaja. Lehetseges talan az is, hogy azt a Szent Konyvet meg lehetett volna irni kevesebb hibaval es ellentmondassal, nem is beszelve az olyan marhasagokrol, mint a fenn emlitett ‘Jehova a haboru embere’ beszolas.

    De mivel tul antropomorfikus ez a haragos, bosszuallo Isten, mindig is kapora jott a zsidok uldoztetesekor az a rengeteg bibliai vers, amiben az izraelita ‘profetak’ minden egyes katonai vereseget, vagy termeszeti katasztrofat az Isten buntetesenek veltek.
    Azota is erre hivatkozik minden ‘jo’ kereszteny, es sajnos muszlim is.

  • Bendegúz
    9.11.2:56

    Pont „9/11” azaz szeptember tizenegyedike évfordulóján kell neked azzal a
    . f a n t a z m a g ó r i á v a l . ismét
    előállnod, azaz valamiféle esküre hivatkoznod, amely
    . a . t e . h i t e d , vagy inkább . r ö g e s z m é s ,
    gonosz megszállottságod szerint
    . i n d o k o l t . v o l t . ama legalább 7,5-millió
    csecsemő, gyermek, asszony, aggastyán és matróna szervezett
    . l e m é s z á r o l á s a …

    Ez a misztifikáló „indoklás” Heinrich Himmler SS-Reisführer, a
    . h o l o k a u s z t . kifejezés kiagyalójának . c i n i k u s , náci logikáját követi, miszerint az iránta való tiszteletét a vágóhídra hurcolt
    „”istennépe teljesen elégő áldozattal, vagyis az önmaga önkéntes halálával mutatja be””
    az istenének.

    Azt se kell külön elmagyarázni, hogy HHH: Hitlerek, Himmlerek és Horthyk milyen trükkökkel hitették el e akkorra államilag kifosztott milliókkal ezt „az önkéntességet”, hogy békésen tűrjék el marhavagonokba préselve, munkatáboroknak, stb. bemesélt kiruccanásként túrjék…

    Érdemes végignézni a a FORTEPAN KÉPEK /1944.-et ahol mintegy 100 eredeti fotó mutatja a 3H megtévesztő igyekezetének szomorú eredményét:
    ezernyi vidéki magyar(Bendegúz ítélete: ISTEN VÁDLOTTJAI) megérkezését a Birkenau mészárszék fogadó rámpájára, akik még ott sem sejtették, hogy az a hely nem munkatábor.

  • FORTIMBRAS
    2023 szeptember 14
    8:39 de.

    Vallási vitáitokhoz nincs kedvem, sem tudásom és ezért jogosultságom sem hozzászólni, mert még a saját vallásom sem érdekel, de azt határozottan merem állítani, hogy Bendeguz egyetlenegyszer sem, még véletlenül a legcsekélyebb mértékben sem szimpatizált Horthyval és rendszerével, SŐT! Tehát legalább ezt az egy -szerintem hatásfokozó és utána ellenőrizhető, hamisnak tűnő- vádat nyugodtan kihúzhatod a bűnlajstromából!

  • Bemdegúz
    9.11.2:56

    Stílszerűen éppen „9/11” évfordulóján elmélkedik azon, hogy az ő hitbéli . f a n t a z m a g ó r i á j a . szerint a zsidóság 7- milliós halálra ítéltje, ott „Auschwitzban” szerencsétlen kárvallott része tulajdonképpen nem a Mein Kampf, ill.a Wannsee-i náci vérbírák, hanem „saját esküszegésének” lett volna az áldozata.
    E vérbírói hozzáállás még a legjobb esetben is túltesz Heinrich Himmler SS-Reichsführer fantáziavilágán is, aki csak tök-egyszerűséggel . H o l o k a u s z t n a k . nevezte el* a megsemmisítés eme gáz-illetve tűzhalál express,náci választékát, mely elnevezés Bendegúz „eskúszegő” blöffjétől csak annyiban tér el, hogy cinikus, a rejtett önkéntesség – ti. önként vállalt tűzáldozat – hazugságával vigyorogva bélyegzi meg ártatlan milliók és milliók bestiális megsemmisítését.

    * A holokauszt elnevezést Himmler agyalta ki a Soá-ra és helytelenül sajnos nap-mint nap a főgonosz e cinikusan ferde meghatározását használjuk mi is.

  • Lillith

    A legutolsó mondatodból – „Azóta is erre hivatkoznak…”- a nácik szót hagytad ki, ami az én álláspontomat igazolta volna.

    Ápropő nácizmus:

    Kövér László magyar Házmester már újra elővette a legundorítóbb

    magyarkártyát, amikor a szószékéről a zsidókra, mint JÉZUS

    GYILKOSAI-ra hivatkozott

  • Succubus Lilith

    BENDEGUZ 2023 szeptember 15 2:11 du.

    Megy a trollkodas tovabb, ugye? 🙂

    Na de mielott veled foglalkoznek egy jo hirrel kell eloallnom. Jelenleg is alig lehet latni a varosban a fusttol, csipi a szemet, mert valakik meg mindig egetik az erdoket valahol tolunk nyugatra.
    Ennek viszont Rodeo baratunk orulni fog, mert hamarosan nem maradnak fak, igy aztan Kanadaban is vegre abbahagyjak a gyufaszalakbol allo hazepitest, es felfedezik a teglat es a betont. Eljen!

    „Belekattintanod neha nem artana meginteligenciadnak sem, s talan meg atkozodasaid is enyhebbek lennenek !!!!”

    Nem emlexem, hogy atkozodtam volna. Neked hogy sikerult ezt felfedezned?

    „” De a twe „furcsasasagaid” nem a Termetotol van, vagy inkabb a te termetodtol, Karcsaikad manifestojatol, eredetileg pedig a statntol. „”

    Haaaaat… ha a Karcsaika Marx akar lenni, akkor alaposan mellefogtal.
    Viszont roppant erdekelne, hogy a Torah melyik verseben van szo Satanrol. legyszives…!

    Az elveszett 10 torzs elveszett, barmennyire is erolkodnek egyes indiai, kinai es egyeb csoportok izraelitaknak latszani, csak hogy Izraelbe juthassanak. Nem talalod furcsanak, hogy csak az utobbi 20-30 evben fedeztek fel a gyokereiket?

  • Succubus Lilith

    FORTIMBRAS 2023 szeptember 17 3:11 de.

    Ami a Torah ertelmezeset illeti, engem az lep meg legjobban amikor Karaitak es ortodox zsidok a Soah-t isteni buntetesnek veszik, hogy konnyedd stilusban megfeledkeznek egy szerintuk aprosagrol:

    „A háború által közvetlenül okozott halálesetek száma (beleértve a katonai és polgári áldozatokat) 50-56 millióra tehető, és további 19-28 millióra becsülik a háborúval kapcsolatos betegségek és éhínség okozta halálesetek számát.”

    Namost, ha ezekbol a szamokbol levonjuk a 6-7 millio zsido aldozatot meg mindig minimum 62 millio gentile aldozata volt a haborunak. Ebben nincsenek benne a megcsonkitottak, sebesultek, azok, akik foldonfutova lettek teve.
    Vajon milyen eskut szegtek meg ezek a milliok, hogy Jehova ennyire haragudott rajuk? Miert nem csak a ‘bunos’ zsidokat olte meg Jehova?

    „Kövér László magyar Házmester már újra elővette a legundorítóbb magyarkártyát, amikor a szószékéről a zsidókra, mint JÉZUS GYILKOSAI-ra hivatkozott.”

    Ezt majd meg meg kell neznem.

    Viszont sajnos eppen a zsido Biblia hulyesegeinek koszonhetoen a muszlimok tobbsege ‘profeta-gyilkosoknak’ tartja a zsidokat… mintha a ma elok tehetnenek arrol, hogy 2500-3000 evvel ezelott kisse babonasak voltak az izraelitak.

  • MIND A SORAIMRA REAGAOKHOZ;

    Talan emlekeznetek a regi magyar mondasra, hogy az Isten nem ver bottal.
    Nem az Isten nem ver saemmivel!!!!

    Az emberiseg atak a sjat tetteiknek a kovetkezmenyei!!!!

    A masik mondas volt; „Amit vetsz, azt aratsz”.
    Az is tragadhatalan teny, az sem letezo maskent.

    Minden tettnek van kovetkezmenye.

    Az e,beriseg tetteinek minden kovetkezmenye elmaradhatalan es tagdhatatln.
    Az egyik hozzaszollo ramutatott ugy az emberisegaltali termeszet pusztitasara, mint a nemzetkozi esemneykre is,a 9/11 emlitesevel.

    Az osi Izraelita profetak azt kozvetlenebbul veltek, de tagadhatalanul valosagga vlat minden profeciaik.

    Nem hinnem hogy a mai „bunoknek” nem lennne hasonlo kovetkezmenyei, de majd annak is az utokor issza majd meg a levet, utodaink.

    Ne vadolj azert senkit, sem Istent, csupan onmAGUNKAT VADOLHATJUK AZERT.

  • WELL LilitH;

    Hat manapsag az egesz emberiseg nem ugyan azon modon el, s koveti el tetteit mint annak idejen Adam es Eva voltak kirugva az Eden kertjebol, nem is emlitve Cain tettet????

    Ma csupan a tomegek kovetik el ugyanazon tetteiket, mert kozel 8 billioan vagyunk.

    Semmi mas kulombseg nem letezik. Csupan az eszkozeik (fegyvereik) modernabbak.

    „Semmi sem ujdonsag az eg alatt”.

    A regi Izraelita kiraly nem tevedett!!!!!!!

  • LILITH;

    Az emberileny gondolkodasa es cselekedetei nem a Teremtojnek a gondolkodasa.! sem tettei, epp ellenkezoleg!!!!!!

    De mind az emberiseg tetteinek a kovetkezmenyei!

    Javaslom a Torah sorainak gyakoribb olvasasait, amodon majd ertelmere johetnel!!!!

  • Lillith
    9.17.6:36

    Az itt felhozott érveidet magam is osztom.

    Hisz’ a háborúban elpusztítottak éppúgy fájnak a megmaradottaknak. Érdekes mód még azoknak is – pl náciknak – akik a fronton odaveszett – esetleg önkéntes pl.SS, vagy nyilasm vagy Volksbund – családtagjaikat hősi halottakként aposztrofálják, azokat akik a sját bőrüket önként vitték a húsdarálóba, de előtte még jól összevérezték a mocskos mancsukat. Ilyenek voltak a budapesti kitörésnapi „”hős”” gyilkosok is.
    Pl. Pokorni Zoltán ma XII. kerület 2006-óta fidSS polgármestere (alias fidSS pártelnök, ill. oktatási miniszter!) a kerületi áldozatok (amúgy engedély nélküli) Turul emlékművére társaival együtt fölvésette a bizonyítottan (többekközt.Maros-utcai kórházi) nyilas tömeggyilkos nagyapja szégyeenletes nevét, mint háborús „áldozatét”.
    A Turul szobor legalizálása érdekében Pokorni utólag maga agyalta ki a „Hegyvidék Háborús Áldozatai” hangzatosan hazug nevet, ill. irredenta szimbólumból emlékművé átminősítését. Ez által méltó mementójává a helyszíntől egy köpésre található a volt kerületi Nyilas Székház emlékének. Mellesleg közvetlenül az önkormányzat melletti frekventált budai közlekedési csomópontban.

    Megjegyzés: Magyarország minden helységében van háborús hősök emlékműve felsorolással, csak éppen az onnan elhurcolt zsidó honfitársakat nem sorolják sehova.

  • Orsós Elemér
    2023.9.16.2:47

    Méghogy Bendegúz nem védte Horthyt, és te ezt garantálod…

    Sajnos, vagy nem olvastad ezeket, vagy pedig súlyos amnéziában szenvedsz, ami esetleg lehet még szándékos is. EEnnyit ér a Te garanciád…

    Sajnos én a KMH kereső programját nem tartom egy praktikus programnak, amely ha legalább témára is ki lenne hegyezve, bizony eléd tárhatnám azt a hazugság-áradatot, amit akkoriban Bendegúz (az akkor még Bencsics Klára/Figyelővel együtt) Horthy védelmében maszlagolt ide a képünkbe, ami feltehetően részben elfogultságból, másrészt hamis tudásából eredt. Nem ggyőztük a valódi történeelmi tényeket elébe tárni, amelyeket az amerikában eltöltött évtizedek súlyosan eltorzítottak. …De az biztos, hogy mind a tíz körme is belekopott ennek a – ki tudja, talán fogadatlan – prókátornak a háborús bűnös Horthy védelmébe, akit J.V.Sztálin menteett ki a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság karmai közül.

    Egy biztos, hogy ez a vita nem vallási vita, ahogy azt te aposztrofálod azért, hogy elvedd a valódi élét… Aminek Bendegúz igyekszik ezt a látszatot kölcsönözni, holott ez úgy Horthy, Hitler, vagy Himmler részéről is rasszista, faji kérdéssé aljassul le. Akkor is amikor Horthy kijelenti, hogy „világgéleteemben antiszeemita voltam és zsidókkal még kapcsolatot se tartottam”.

  • Auróra Borealis

    Brunszvick T.

    „akik még ott sem sejtették, hogy az egy megsemmisítő tábor”

    Az volt a helyzet, hogy a Wannsee-i Endlösung Értekezlet határozata volt, hogy mindazt a gaztettet úgy kell végrehajtani, hogy „a zsidók” ne tudják hogy hová is viszik őket, nehogy pánik törjön ki köztük megakadályozva a megsemmisítés nyugodt menetét. A magyarok ezt szakszerű türelemmel végezték el… – Hisz ők ezt már Wannsee előtt 1941-ben Kamenyec-Podolszkij (Kőrösmezői) 20-ezres tömegmészárlásuk során alaposan lipróbálták, és begyakorolták, hogy majd ’44-es félmilliós magyar áldozataikon rutinnal hajthassák végre. Erről Eichmann Obersturmbannführer a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott az Izraeli legfeelső bíróság 1962-es bűnügyi tárgyalásán.
    Eichmannt halálra ítélték, ergo márcsak Kamenyec Podolszkíj miatt Horthy Miklósnak ellentengernagylovastengerésznek is uyganaz a kötél kijárt volna.

  • FORTIMBRAS
    2023 szeptember 19
    5:13 de.

    Elnézést kérek, de én úgy emlékszem, hogy Bendeguz mintha Figyelő halála után lépett volna itt színre, ez esetben nem hiszem, hogy egymást túllihegve ingerkedhettek volna másokkal Horthyt mentegetve. Mellesleg én is emlékszem egy Figyelő-XY egymást erősítő Horthyfan duóra, de nekem nem Bendeguz -hanem senkisem- ugrik be tettestársnak. Ha mégis Ő volt, akkor nézd be légy szíves hajlott kori feledékenységemnek, mert Isten bizony nem akartam szándékosan kötekedni.

  • Succubus Lilith

    BENDEGUZ 2023 szeptember 18 1:37 du.

    “Talan emlekeznetek a regi magyar mondasra, hogy az Isten nem ver bottal.
    Nem az Isten nem ver saemmivel!!!!”

    Csodalattal figyelem az egyik naprol a masikra valo atvedlesedet. Eloszor “kapitalistabol” kommunistava lettel, majd pedig most megtagadod az itteni korabbi kijelentesedet, es megsem hiszel a Torah-ban, miszerint az Isten bunteti az izraelitakat es a tobbi nepet is.
    Tehat akkor most atiesta is vagy eppen Kameleon elvtars?
    Avagy a pontossag kedveert az alabbi cikk segitsegevel valasztanal nevet?
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Vedl%C3%A9s

    .
    FORTIMBRAS 2023 szeptember 19 4:15 de.

    “Hisz’ a háborúban elpusztítottak éppúgy fájnak a megmaradottaknak. Érdekes mód még azoknak is – pl náciknak …”

    Ez termeszetesen igy van. Az is igaz, hogy azok akik onkent kegyetlenkedtek nem erdemelnek szanalmat. De azt is tudjuk, hogy a vagohidra terelt ferfiak nagy resze egyaltalan nem volt onkentes egyik oldalon sem.

  • FORTIMBRAS
    2023 szeptember 19
    5:13 de.

    Tisztelettel megkövetlek, mert az általad javasolt KMH keresőt makacsul bogarászva tényleg találtam -Téged igazoló- Bendeguzt kompromitáló kommenteket, amikben azt állítja, hogy szerinte Horthy nem volt sem náci sem fasiszta! (Nos, tényleg vannak emlékezet kihagyásaim, de azok nem szelektivek és nem szándékosak! Köszönöm a figyelmeztetést!)

  • TagADHATALAN TORTENELMI ADATOK BIZONYITJAK HOGY hORTHY mIKLOS NEM VOLT SEM „NACI” SEM HITLER BARAT, DE MEG NEMET-BARAT SEM.

    Egy elmarADT gondolkodasu egyen volt, nevelese alapjan, a XIX. szAZAD gondolkopdas alapjan, a Habsburg csaSZARI NEVELES TERMEKE, SOT MAGA fEWRNEC-jOZSEF SZARNYSEGEDJE .

    Hasonkloan gondpolkodasaban is hozzatok es Kun Belahoz egyenloen a Trianoni terulethoditas celjabol csatlakozott 1941-ben Hitler-Tojo-Mussolini terulethoditocelu haboruihoz.
    Ketesgtelenul keptelen volt felmerni a korulmenyek adtait, mert tisztan velheto volt a vilagelleni haBORU TOTALIS KUDARCA.

    De a Trianoni trulet hoditas csabito volt szAmaRA IS, MINT MIND AZ ITTENIEKNEK IS.

    DE MIERT IMADOTT KUN BELAGTOK HABORIJAIT EL;FELEJTITEK SZLOVAKAI ES ROMANI ELLEN A TRIANONI VISSZAhopditasa celjabol????????

    dE MIERT SOHA, SENKI NEM VALLANABE HOGY MI ALAPON VELITEK ELFOGADHATONAK MASOK SZULOFOLDJEIT ES HAZAIKAT MEGHODITANI, BEKEBELEZNI, MINT MA PUTIN ELVTARSATOK IGYEKSZIK TOMEGGYILKOSSAG ALATAL UKRAJNABAN????

    mASIK TAGDJHATALAN TENY HORTHYIVAL KAPCSOLATBAN.
    1920-40 KZOZPOTT MEGDUPLAZTA A MAGAYR ORVOSOK, KORHAZIAGYAk szamait.
    az oprszag mezogazdasaga sikieresen mukodott, exporttermeki hioztak a nemzet jovedelmeit.

    erttekallo penzt, a pengot hozta letre. Na hogayn velned ma a forintot ahoz?

    Az ipar es fokent az iskolaztATAS SIKERESEN NOVEKEDETT.

    NA VAJON MIERT NEM LeNNETEK HAJLANDOK BELATNI ES BEVALLANI A TAGADHATALAN VALOSAGOT??????

    a valopsag nem horthyzas AM !!!!!!!!!!

    LEHETLEN SZAMOTOKRA OSZINTE ES TARGYILAGOSNAK LENNI?????>?

    vAGY MI A FENE MAS LEHETNE MIND A VALOTLAN ALLIATASAITOKNAK AZ ALAPJA ?????

    HA BARKINEK IS LETEZZNE ELLENTBIZONYITO ADTaI, S NEM CSUPAN VALOTLAN ALLITASAI, KERERM KOZOLOJETEK, NEM CSAK ATKOZSAITOKAT!!!
    Az adatok alapjan Horthy Miklos nem kedvelete a „szegeny zsidokat”, a Kun, Rakopsi feleket, de kopzvetlen egyeni baratai mind gazdag zsidok voltak, kezdve Leo Goldberger-el.

    HOGY NEM SZALT SZEMBE HITLER HADAIVAL, TALAN AZ IS ERTHETO LEHETNE, MASKENT GYNGE EGYENISEGU EMBERNEK BIZONYULT A TETTEK ALAPJAN, DE MINEK BIZONYITOTTA MAGAT RAKOSI, KADAR, NA ES MA PUTIN-OTOK?????????

  • OK Kremlini talpnyalok, olvasd ezt;

    https;//web.archive.org/web/20070926222603/http;//historicaltextarchive.com…

    Javaslom ahoz Gosztony, Deak, Ormos, John Gunther altali adatokat, es persze John Montgomery konyvet ; „The Unwilling Ally”
    Montgomery volt FDR minisztere Magyarorszagra, akkor a kovetet Miniszternek hivtak, aki 1932-1941 Horthyt becsulte mint emberi lenyt es allamfot a korulmnyeik kozott.
    De meg a Wikipedia is Horthy-t Anglophile-nak nevezi.

    Nem vagytok hajlandok a valosagot elismerni , akar tetszene is az vagy nem, de a valosag tagadhatalan, a valosag hogy Horthy nem nyalta Hitler hatsoreszet mint ti nyaljatok maig is a Moszkvai diktatort.

  • Orsós Elemér 2023 szeptember 19 1:43 du.

    „… Bendeguz… azt állítja, hogy szerinte Horthy nem volt sem náci sem fasiszta!”

    Ha ez igaz a Bendeguzzal kapcsolatban, akkor ebben speciel igaza is lenne.
    Horthy kiralyparti volt. Lehet talan szelsosegesen kiralyparti, vagy makacsul, vagy foloslegesen kiralyparti, de aki Horthyt nacinak vagy fasisztanak hivja az vagy nem ismeri Horthy nezeteit, vagy nem tudja mi a nacizmus es a fasizmus. Esetleg semmit sem tud.

    Felnotasok a Rakosi rendszerben szapultak tul Horthyt, azon tul, amit amugy megerdemelt. De ezeknek a Horthy rendszerben kizarolag alkoholizmussal foglalkozo kommunistaknak egy tolgyfa is fasiszta volt, csak azert mert a tolgyfa nem mondta azt, hogy egyetert a kommunista hiszekegyel.

  • Succubus Lilith
    2023 szeptember 19
    11:49 de.

    lezárt cikkben: „babaruhás…”
    egyetértek kiegészítve azzal, hogy mind munkanélküliség mind a hajléktalanság az fegyver az adott ország „elit”-jének a mancsában és nagyon jól használják ha csak azt veszem figyelembe UAW sztrájk munkabérek és nyugdíj emelésről van meg a zöldesítési dili kapcsán tízezrével ha nem százezrével megszüntetett minőségi munkahelyek hiányáról szól, addig amíg a dolgozó tehetetlenül kénytelen tűrni mindezeket az attrocitásokat addig változás nem is várható! a kaliforniai kormányzó {nem adok rá jelzőt pedig kéne} magyarázza de nem oldja meg

    és ezek a jelenségek világosan mutatják hová fejlődött a világ legtermelékenyebb gazdasági rendszere és még mi vár rája a hohol elnök New York-i haknija nem olyanra sikeredett mint amilyent ő kitervelt hogy ne mondjak mást és a német kancellár szózata alatt a nagyterem kongott az ürességtől és ez más szónokokra is érvényes, minek az az egész ENSZ? és miért ott van ahol miért nem lehet Budapesten?

  • LILITH;

    „Horthy kiralyparti volt…”

    Oh my God, Lilith, mi a fene utott beled, soha nem olvastal semmi tortenelmi adatokat azon?

    Horthy volt aki a kirlaysagot lehetetlenne tette, sot aki a Hansburg probalkozasat ketszer is visszaverte, ill. a repteren rogton visszakuldte.

    De az alanyon remelnem ha valaha is lapozganatok az „Amerikan Jewish Year Book”-ot.

    Talan kerdezhetenenk a KMH foszerkesztojet is azon, aki a kelet Europai Tortenelem prophessora. Bizonyara reszletesen kutatta es megfelelo adatokanak tudataban kell hogy legyen.
    O is szabadon kifejezheti meglatasat, sot mondhatnam hogy teljes tudatait az alanyon.

    Vajon mit szivsz? vagy iszol? Most meg „kommunista”-nak neveztel engem, maradj tavol a nehez kabitoszerektol!!!!!

    2., Na de miert senki sem reagalt a mar ismetelten feltett alanyon a lakossag kozvetlen erdekeinek kepviseltetesen a kozgazdasagban????
    Miert csupan az allamhatalom vagyonanak velitek mindenki myunkajat tulajdonozni?

    Semmi alanyon keptelenek vagytok parbeszedbe lepni, s az ami a ti cucliaitoktol kezdve volt eletetek foceljai.

    3., Moszkvai haverotok sikerei, ill. inkabb sikertelensegein Ukrajnaban.
    Gorkin meg a bortonbol is tisztan latja Putin sikertelensegenek a kozeli kovetkezmenyeit.

    S mi lett a hires T-14-es Armata orosz tank esetevel?
    Allitjak hogy sikeresen bemutattak az Ukrajnai harcokban, de semmi adat nem letezik sehol azon.
    A tobbi orosz tankok tomegesen pusztitva a harcokban.
    Sajnos, szerncsetlen fiatal orposz fiuk tomegei is pusztul azokkal, csupan Putin elvtarsatok gazdagodasanak erdekebem.

  • Geyza
    2023 szeptember 20
    9:13 du.
    Csodálkozom,hogy neked mint anti alkoholista,örök igazmondó,nagy tudású,intelligens,jó modorú pufajkásnak,semmi hozzá mondásod nincs. Sajnálom,ha félre ismertelek,dehát mindenki tévedhet.

  • Azvolucios vita mar reg lezarult, de a mai tudomanyos hirjelentesekben adva, hogy kutatok Afrikaban egy 476,000 eves fa-alkotas bizponyitekat talaltak, ami a vizben u.n. duncolt-allapotok miatt teljesen eppen maradt.
    A 1.5 meteres fa-anayag masik darabbal ossze-alkotva mint a mai fiokok osszetetdele.Bizopnyitja hogy lakas, vagy tutajnak keszitve hasznalva volt.

    Tehat az emberileny kozel fel-millios eveleotti kepesseget bizonyitja, azt hogy nem volt ostobab, ill. keptelenebb mint sok mai okosnak velt egyenek, akaik azt keptelenek lennnek alkotni, vagy feltetelezni sem.

  • Succubus Lilith
    2023 szeptember 20
    11:00 du
    Majdnem minden állításod horthyval kapcsolatosan igaz.Azt azért hozzá írhattad volna,hogy a navarrai tizedelő és a vidéki zsidókat deportáló vagy a jányi féle”szenthazát védő” Ukrajnába küldött hadtestet és zsidó munkaszolgálatosokat gyilkoló,tömeg gyilkos volt.A fehér lovon bevonulásakor sem volt kicsinyes a halálos ítéletek,tömeggyilkosságok jóváhagyásában.(fehérterror)
    Kijelentését,hogy őfőméltósága mindig is antiszemita volt,misem bizonyítja jobban,mint az,hogy állandó kártya partnerét,az óbudai Goldberger Leót sem védte meg a haláltól.A kártya másik oldala: hülye zsidók is léteztek,mint például a Chorin család, akik a háború után Portugáliában luxuskurvaként tartották ki haláláig.A kenderesi exhumálás sokkal előbb is jöhetett volna.

  • gyuri10
    2023 szeptember 21
    3:16 du.
    Succubus Lilith
    2023 szeptember 20
    11:00 du
    Majdnem minden állításod horthyval kapcsolatosan igaz.Azt azért hozzá írhattad volna,hogy a navarrai tizedelő és a vidéki zsidókat deportáló vagy a jányi féle”szenthazát védő” Ukrajnába küldött hadtestet és zsidó munkaszolgálatosokat gyilkoló,tömeg gyilkos volt.A fehér lovon bevonulásakor sem volt kicsinyes a halálos ítéletek,tömeggyilkosságok jóváhagyásában.(fehérterror)
    Kijelentését,hogy őfőméltósága mindig is antiszemita volt,misem bizonyítja jobban,mint az,hogy állandó kártya partnerét,az óbudai Goldberger Leót sem védte meg a haláltól.A kártya másik oldala: hülye zsidók is léteztek,mint például a Chorin család, akik a háború után Portugáliában luxuskurvaként tartották ki haláláig.A kenderesi exhumálás sokkal előbb is jöhetett volna.

  • A FENTI SOROKRA CSUPAN AZ MONDHATO, HOGY VAGY TELJESEN ANALFAbetak vagytok, vagy celzatosan es tudatosan hazudtok.

    SEMMI MAS LEHETOSEG NEM TALALHATO NEM CSAK ALLITASAITOKBAN, Hanem hogy sorozatosan mindennek , minden elekpzelheto neven gyalaztatok engem.
    Lenaciztatok, le-horthyztatok, le-kommunistazatatok, sot meg hitemert is gyalaztatok, s vadoltatok csupan mert a Tanach-soprait visszautasitjatok, s gyulolitek mindazokat , kezdve velem akik tisztesseget es a valosag alapjait talalnakmeg.

    Teljesen igaza volt Gollner urnak, szegyenfolt vagytok meg Hagar es Ismael utodaikozott is. S Abrham nevenek emliteset reATOK VONATKOZOPAN BUN LENNE.
    Na de a buneiteknek is lessz am kovetkezmenye, s hazugsagaitok es gyalazaSAITOK NEM MENTSEG!!!!!

    De a kerdesem, ha valaki hajlando es kepes lenne valaSZT NYUJTANI, HOGY MIT TETTEL VOLNA AKKOR HORTHY ESETEBEN, MIT VELNEL HOGY MI LEHETETT VOLNA LEHETO MASKENT.??????

    Teljesen tudatlanok vagytok azon esetek adatain, inklabb gyuloleteitekkel probaljatok azt porolni.
    Nagyszeru es dicsosegges az, igazan buszkek lehettek arra!!!!.

    S A KELERTIFRONTRA KULSDOTT MUNKASZOLGALATOSAKAT NEM HORTHY HANEM AZ IMADOTT VORPOSHADSEREGETEK GYILKOLT MEG 50 EZRET.
    Maskent EishmAN es Szalasi a gazkamrakba jutatta volna mind.
    Hasonloan a nyugatifrontra kuldve mind rogton oda jutott volna Hitler hadai altal.

    Mi mas lehetoseget lattatok volna lehetonek akkor tenni, ha ma kepesek lennetek arra gondolni logikusan????

    Mivel voltak sokeresebbek talan a Franciak, Cheek, Romanok, Bolgarok mind a balkani nemzetek, ahol a zsidosag lete minimalis volt, de az aldozataok aranay nem alacsonyabb.
    Na mi adatokat talalnatok azon, ha hajlandok lennetek azt feltarni es olvasni, na meg elismerni a valosagot, barmennyire is veres es pusztito volt az a ido Europaban.

    HORTHY MAGYARKATONARUHAKBAN KULDTE a munkaszolgalatosokat, UGY NEM KERULHETTEK A GAZKAMRAKBA.

    HASONLOAN MEG MIND A ZSIDO-ELLENESTORVENYEK ESETEN IS HASONLOAN KIJATSZOTTA HITLER KOVETELESEIT.

    PL. A BANKOLASBAN KORLtozni a zsidokat, a torvenye 5 evi hatARIDOT SZABOTT MEG, REMELVE HOGY 5 EVALATT HITLER SIKEREINEK VEGE LEHETETT VOLNA, S AZ VOLT AZ EGESZ VILAg remenye is.

    Szembeszalni az akkori nemetorszaggal, vagy ellenezni koveteleseit teljesen lehetetlen volt, csupan a ki-utat keresve jatszoota -ki amig az leheto volt. S az lehetos volt 1944 Oktober 15-ig.
    Akkor maga Horthy is ugyanazon rabsagba esett!
    Leo Goldbergert Oktober 15 utanni PanZerfaust megszallasutan Eichman fogatta el, ugy mint Horthy-t is, aki fival az SS fogsagaban ES dAHHAUBOL SZABADITOTTA A US HADSEREG.

    Na nagy hosok, mit tettelvolna akkor te Horthy helyeben??????

    Valaszt, s nem, ures gyuloltes pofAZASOKAT ISMETELJETEK!!!!!