A bejglit nagyon jól kell megsütni

2023 december 4 8:46 de.35 hozzászólás

A címben szereplő tanácsot Kiss Zoltán cukrászmester adta a résztvevőknek az Év Bejglije verseny eredményének kihirdetésekor – nem véletlenül. Feltételezzük, az otthoni bejglisütésre vállalkozók is tudják ezt, de azért nem árt ismételni. A versenyt a Magyar Cukrász Ipartestület a negyedik alkalommal hirdette meg és az idén már ötvennél is több alkotás versengett a díjakért és a kitüntető címekért.

Csakúgy, mint a korábbiakban, most is három kategóriában nevezhettek be a cukrászok a versenyre: hagyományos diós bejgli, hagyományos mákos bejgli és ínyenc bejgli bemutatásával lehetett a kilenctagú zsűri elé lépni. Kizárólag olyan termékekkel indulhattak a cukrászdák, amelyek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/16-1 számú előírásában foglaltaknak, hiszen a bejgli – éppen az Ipartestület kezdeményezésére – a Magyar Élelmiszerkönyvben „védett” termék. Ahogyan az Ipartestület többi – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája – szakmai versenyének, ennek a megmérettetésnek is az a célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló alapanyagokból készült ünnepi süteményekre, és népszerűsítse a kézműves bejglit az igazi minőséget kereső fogyasztók körében.

 Nem mindegy, hogy milyen bejglit fogyasztanak az emberek- hangsúlyozta Erdélyi Balázs a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Óriási különbség van egy ipari körülmények között előállított, tartósítószerekkel és egyéb állományjavítókkal készült bejgli és egy cukrászdában, gondos figyelem mellett, válogatott alapanyagokból, kézműves eljárással sütött bejgli között. Mindemellett persze a versenynek az is része, célja, hogy általa a szakma is fejlődjön! Valamennyi versenyünknél minden évben ott szerepel a szándékaink között, hogy egyre jobb minőségű, tökéletesebb termékeket kínáljuk a vásárlóknak. Ez egyben szakmánk jövőjének is záloga. Ezért is szeretnénk, ha évről-évre többen neveznének, mert minél több a résztvevő, annál hitelesebb lesz az eredmény is –hangsúlyozta az elnök. Mivel három versenykategória volt, három zsűri dolgozott. A mákos kategória zsűrijéből Karl Zsolt cukrászmester – (Karl Cukrászda, Dunaharaszti) őszintén elmondta, került eléjük finom mákos bejgli és olyan is, ami nem illett ebbe a versenybe. Túl kevesen használtak a tésztához disznózsírt, az jobb lenne hozzá, mint a vaj – ő még így tanulta a mestereitől – és senki sem engedte át hengeren a mák töltelék egy részét pedig úgy sokkal jobban kijönnek az ízek, ezáltal megmutatkozik benne a mákolaj, sokkal szaftosabb lesz, sokkal mákosabb íze lenne a bejglinek. Noha tíz évnél is régebb óta csiszolgatja a bejgli receptjeit, szívesen tanul a mai napig. Elég nehéz volt kiválasztani a győztest, mert az egyik kicsit száraz volt, de nagyon jó az íze, másik szaftosabb, de szegényesebb volt az íze –végül azért megtalálták közöttük a legjobbat.  A diós bejglik zsűrizésének tapasztalatairól Gyuris László cukrászmester (A Cappella Cukrászda, Szeged) szólt. Ők szerencsésebbnek mondhatták magukat, noha sokan párhuzamosan indultak mindkét kategóriában. A disznózsír hiány itt is tapasztalható volt, pedig tudjuk, miért tesszük bele: teljesen más tésztát kapunk ezáltal, egy kicsit omlósabb lesz, nem olyan tapadós. Rossz bejgli viszont nem került eléjük és öt egészen kiemelkedett a mezőnyből. Ezt az ötöt szűkítették háromra, így alakult ki – többszörös újrakóstolás után – a helyezés. Otthon is érdemes kóstolgatni, mert ilyenkor az ember rengeteg üzenet kap az ízek által. Persze a töltelékben meg kellene jelenjen egy kis darabos dió, egy kis dióliszt és nem csak az édes morzsát kellene használni, a fűszerezéssel viszont csínján bánjunk! Az ínyenc kategóriában tapasztaltakat Kiss Zoltán cukrászmester – (Családi Kiss Cukrászat, Lajosmizse) ismertette. Szerinte ők voltak a legszerencsésebbek, mert az ínyencségnél a lehetőségek tárháza óriási, minden versenyző belevarázsolhatta a tésztába saját kreativitását. Az ínyencség számomra különleges dolog – mondta – a versenyzők is nagyon jól bántak ezzel. Egy kis fűszert, meglepetést már az alaptésztába bele lehet gyúrni, az jobban kihozza az ízeket. A különleges gyümölcsöket: vörös áfonyát, meggyet, szilvát, birsalmát, körtét harmonikusan sikerült belecsempészni a finom töltelékbe. Dúsították különböző magvakkal, szépen betöltötték a bejglit. Jövőre jöjjenek még többen, az igazi ínyencség hatalmas lehetőségeket kínál. Nekik csak egy tanácsot adott: vigyázzanak, mert a bejglit nagyon jól kell megsütni, alacsonyabb hőmérsékleten, kicsit tovább!

Az észrevételek és jó tanácsok elhangzása után került sor az eredmények kihirdetésére. A hagyományos diós bejgli kategóriában az aranyérmes, és ezzel „Az Év Diós Bejglije” díj nyertese: Lengyel Gabriella – Édes Szelet cukrászda, Budapest. Ezüstérmes: Kiss Károlyné – Major Cukrászda, Budapest, a bronzérmet Kara József Zoltánné vihette haza Kesztölcre, az Erika Cukrászdába.

 A hagyományos mákos bejgli kategóriában az aranyérem és ezzel „Az Év Mákos Bejglije” díj tulajdonosa Gyomaendrődről a Desszert Centerből érkezett: Simon Andrea. Az ezüstérem Tolnára került: Fazekasné Both Anikóhoz, a Both Cukrászdába, míg a bronzérem, Budapesten maradt, Kiss Károlyné kapta a Major Cukrászdában.

A nagy érdeklődéssel várt ínyenc kategóriában nem csak maga a bejgli, de a nyertes személye is meglepetést jelentett. A győztes, „Az Év Ínyenc Bejglije” cím birtokosa, tehát az aranyérmes bejgli, romantikus hangzású nevet kapott: Adventi pirkadat. Készítője, a verseny legfiatalabb résztvevője, Millei Renátó, Siófokon dolgozik a Dinasztia Cukrászdában. Lapunk kérdésére válaszolva elmondta: a családjában nincs cukrász, amikor a pályaválasztásra került sor és a vendéglátóipar felé „kezdett el kacsintgatni”, az osztályfőnöke javasolta az iskolát, ahol a férje szakácsnak tanult. Ő inkább cukrász lett, mert az „kreatívabb szakma” A Dinasztia Cukrászdában kezdett tanulni, két és fél évvel ezelőtt végzett, de igyekszik folyamatosan fejleszteni magát és ehhez a cukrászdában minden támogatást megkap. A díj birtokában már a titkot is elárulta: a tészta hagyományos volt, a töltelék különleges. Mandula grillázsba vörös áfonyát, majd hozzá még egy jellegzetes aromájú indiai fűszert, kardamomot tett és összefőzte. Süteményekhez a vörös áfonya – mandula kombináción már régóta gondolkodott, végül most a bejglinél próbálta ki.

A bejgli versenynek hagyományosan egy különdíja is van. Az Auguszt Elemér különdíj szabályzata az idén megváltozott. A tavalyi kiírásban még úgy szerepelt, hogy nyertese az aranyérmesek közül legmagasabb pontszámot elért versenyző. Idén pedig azé lett, aki több kategóriában is helyezést ért el – és a legmagasabb pontszámot kapta. Aki pedig ezt az összetett feltételt teljesíteni tudta az Kiss Károlyné – Major Cukrászda, Budapest.

 

35 hozzászólás

  • azért ez igazán nem szép, most nézhetem nyálcsurgatva a képet

  • Hmmm… Van egy „bűnöm” – a bejgli nem tartozik a kedvenceim közé -nekem túl édes, tömény. Inkább a pikáns édességet kedvelem, pl.puncstortát, zserbót. Meg a kelttésztákat – pogácsát, buktát, kakaóscsigát. (Anyu azt is kelttésztával csinálta, nem vajastésztával.) De tényleg nehéz lehet jót készíteni.Nagy ambícióm, hogy egyszer megkóstolhassak egy igazi orosz krémtortát. Nem azt a vamíliakrémes piskótát, amit párszem zseléscukorral adnak ezen a címen. Hanem az igazit, aminek a receptjét Anyu Úrasszonyok szaalűcskönyvében

  • Bocs, elugrott. Szóval – a recept is hosszú. A tésztája ún fehérpiskóta, ami tojásfehérjéből készül – a babapiskóta ilyen. Van hol tesznek bele vaníliakrémet, de nem mindenhol. Inkább tejszínhab a tölteléke, kandírozott (nem aszalt!) gyümölccsel, kevés pirított mandulával. A külsejét tejszínhabbal borítják és mandulaforgáccsal díszítik.Szerintem isteni finom lehet. De nem sikerült kipróbálnom: pl kandírozott gyümölcsöt sehol nem kapni. Ez tömény cukoroldatba lógatott gyümölcs, ami 6-8 nap alatt egy cukorköpenyt vesz föl.Próbáltam házilag kandírozni, de pár nap alatt elrohadt – kéne hozzá valami szárítókamra. Szóval ez még ott van a bakancslistámon.

  • Vajon mia az az „inyenc-bejgli”, vagy inkabb mivel lenne az toltve?????

  • Mibe kerul a bejgli az uzletekben Pesten ?

    Valaki megtudna azt irni itten, hiszen senki nem tudta a Pizza arat Budapesten amikor az volt a cikk vitatott alanya.

  • Orsós Elemér

    Nekem ez a „bájgli” a kedvencem:
    https://youtu.be/hWt5vBRfIbs

  • „Nagyon jol kell megsutni”.

    Aha, de nema mardt azon hogy hany percig es mi homersekleten szukseges sutni hogy igen izletes legyen?

    Na es a „disznozsir” ,az kell a magyaroknak a korai sziv-trombozist elerni.

  • Succubus Lilith
    2023 december 3
    9:51 du.
    {ez a robbantásos cikkhez ment volna, de lejárt a szavatossága}

    és még aki úgy érzi (a na mit is?)

    szóval csak nem kötelező azt szeretni akit ti meghatároztok? mindenki más fekete seggű!

    grizi akkora analfabuta vagy, mint ide Lacháza, de annyit véssél be a pudvás kobakodba, hogy attól, hogy te valamit bárkiről mondasz az nem a valóság!
    ez már ferde hajlamokra utal, és eltartott kisújjal teszlek le!

    gábriel ha még nem disszidáltál a KMH-ról, Bacsó Elvtárs nem Őfelsége ellensége hanem Őfelsége Ellenzéke volt és a hofin kívűl lehetne sorolni kik is azok,

    a 3T- vel minden el is van mondva [persze ha tudod mi is az?]

  • akinek inge igenis vegye magára! ez is Nessus inge!

    szóval ki lett találva és nem úgy lett, mint a gravitáció, amiben Succubus elvtársunk nem is hisz még ráadásul, de azért élvezi annak előnyeit!
    szóval antiszemitizmus az a II.VH után lett kitalálva, mint egy ideológiai fegyver, mert –ugye– a történelem során sem nem az első és sem nem az utolsó a holokausztnak nevezett genocídium, egészen –minimum– holnap délutánig, a többire nem veszek be semmit!

    ennek a rablómesének a kitalálásával ugyanúgy, mint a (itt pumpkin, Magyarországon sütőtök) zabpehely amit én mindig ráfújtam anyámra amikor már jól megtömte vele a pofazacskóimat, puszta szeretetből kifolyólag, mert ugye assem szerettem, meg a harmadik szomszédunkat balra, mert mindig köpködött az uccán jártában…

    szóval én utálom a kötelező kűröket, pláne hogy sohasem korcsojáztam, mert a jég nagyon sikos, de nagyon szép látvány élménynek tartom a Protapopov házaspár kűrjét Liszt Szerelmi álmok-jára

    szóval ez ilyen eccerű, ha megérted jó, ha nem akkor is!

  • Succubus Lilith

    A bejglit nagyon jól kell megsütni.
    Nagyon jól meg kell sütni a bejglit.
    A bejglit megsütni kell nagyon jól.
    Megsütni a bejglit kell nagyon jól.

    Van meg tobb valtozat? En ki nem allhatom az edesseget. Ha tehetnem a cukor gyartasat be is tiltanam.

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ
    2023 december 4
    12:59 du.

    „Na es a „disznozsir” ,az kell a magyaroknak a korai sziv-trombozist elerni.”

    No, azért a disznózsíron tenyésző magyar és az észak-amerikai „biotápon” éldegélő átlagpolgár élősúlyát és koleszterin szintjét is érdemes lenne összehasonlítani! 😀
    (Mellesleg a legújabb -gyanúsan pénzbeli ösztönzésre készült- tudományos kutatások kimutatták, hogy a nyomtatóval vagy szintetikusan előállított növényi zsírok ártalmasabbak még a libazsírnál is, viszont az ára az átlagpolgárnak jobban kedvez, az egészségtelensége meg a gyógyszergyártóknak.)

  • BrunszvikTeri

    ˙

    KEDVES . T A L A L O M !

    ISTENHOZOTT ÚJRA IDEHAZA

    Bár kár, hogy egy ilyen smanca, opiát témához szóltál csak hozzá.

    Várunk vissza a tartalmas és mondanivalós cikkek szekciójában…

  • Bendegúz
    12.4.12:56

    Egy jobb cukrászdai minőség mintegy 2500 Forintba is belekerül.

    (A rózsadombi Daubnernél)

  • BRUNSZWIK tERRY;
    Koszonom az ertesitest, lenne az egy szelet, egy rud, vaGY eGY KILO, vgy mifle mennyisegu ?????

    elemer;

    Minden allati zsirok ,kiveve a halak zsiradekAIT, TARTALMAZNAK cholesterin-t, ami verben lerakodva eldugaszolja a hajszlaereket, na de mar annak tudataban a sziv es agy-trombosisiok felere estek.

    Persze nemi novenyi zsiradekok is artalamasak, mint pl. a cocus-dio-olaj.

    Velemenyed inkabb ellenkezoleg vAN, A FOGYASZTOK uraljak a piacot es a termelseket, barmi is lenne a termek. Minden termelo cewgek a jovedelmeert mukodnek, ami nem kell el az nem hoz hasznot! Tehat a fogyasztok uraljak a termeles lehetosegeit!!!

    Akkarmennyire is imadnad az allati zsiradekokat nem hiszem hogy megerene az eletedet?!

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 december 4 10:17 du.

    “{ez a robbantásos cikkhez ment volna, de lejárt a szavatossága}
    … szóval csak nem kötelező azt szeretni akit ti meghatároztok? mindenki más fekete seggű! ”

    Csak sejtem mit akarsz ezzel mondani, de ha felreertettem, az a te hibad. (Fel kene mar nonod arra szintre, hogy ne kepzeld el a megszolitott emberrol azt, hogy tudja te mire gondolsz, amikor zagyvasagot irsz. En mar 10 evesen is tudtam ertheton irni!)

    Nos, ha a zsidokra gondolsz, persze, roppant nagy baromsag is lenne, ha szeretned oket, igy cuzammen. En se szeretem mindet. Itt van pl. ez a Csak Sumör, akinek olyan tenyerbemaszoan szep pofaja van… vagy a mi kedvenc Gyuri bacsink, ha o egyaltalan zsidonak szamit…

    Az az ember, aki ismeretlenul is szeret, vagy gyulol egy egesz nepet nem normalis. Mas szavakkal: Szegenyke elmebeteg.

    Viszont nalad ugy hetente buggyan fel valami ami arra enged kovetkeztetni itt tobbeket is, hogy te ugy egyben, az egesz zsidosagot gyulolod.
    Maskulonben pl. nem talalnad furcsanak, hogy az izraeli ugyanazt csinalja Izraelben es kornyeken, amit az orosz csinal Ukrajnaban, mert ugye azzal semmi bajod nincs, hogy Putyin Atyuska (nagyon helyesen) kiirtja az ukran nacikat.
    No es ha nem gyulolned az egesz zsidosagot, akkor nem bujnad a zsido osszeeskuvesrol firkalt idiotabbnal idiotabb weblapokat.

    Ródeo11 2023 december 4 11:09 du.

    “a gravitáció, amiben Succubus elvtársunk nem is hisz még ráadásul…”

    Mik ki nem derulnek rolam! Koszi, jo tudni, hogy miben nem hiszek!

    “szóval antiszemitizmus az a II.VH után lett kitalálva”

    1860-ban Moritz Steinschneider bevezette az antiszemita eloiteletek (antisemitische vorurteile) kifejezest.

    “ennek a rablómesének a kitalálásával
    … szóval ez ilyen eccerű, ha megérted jó, ha nem akkor is!”

    Azt hiszem ertem. Ez tipikus esete annak, amikor valakit elvakit a gyulolet. Es mínimum 8 atmoszferas nyomas (ha a szinjozansag 1 at nyomasnak felel meg, a tokreszegseg pegid 10 at.-nak).

  • Succubus Lilith
    2023 december 4
    11:55 du.
    azért mert te nem tucc beiglit sütni a bejgli egy csodálatos sütemény és sohasem édesség, nálunk nem sok cukor fogyott viszont a dió, mandula és barack darabkák a dzsemből meg más befőttek meg a mák amit mézzel bolondítottunk és tettünk bele nagyon sok mazsolát

    ne fáraggy ilyet ma itt Kanadában vagy észak ámerikában nem találsz itt azzal kezdenek minden ehetetlent hogy beleöntenek egy kiló kristálycukrot a vájdlingba és azután a többit na ezeket messze elkerülöm mert halálos mérgek és k… gusztustalanok is

  • Orsós Elemér
    2023 december 4
    12:57 du.

    Elemér mondd? igaz lehet e az a gonosz pletyka hogy Beethoven a VII. szimfóniát segg részegen komponálta?
    én most nézem DVD-n Karajan Berliniekkel 1968 ból
    majdnem igaz?

  • Orsós Elemér

    Ródeo11
    2023 december 8
    3:26 de.

    Mégcsak nem is sejtem a válaszokat, de a kommentemmel való összefüggést sem! 😀 (Egyébbként, ha igaz a részegen való komponálás, akkor józanon talán/biztosan még csodálatosabb művet alkothatott volna belőle?!)

  • BrunszvikTeri

    Bendegúz!

    Egy . r ú d . ára

    Minden esetre, a zsiradék nem a töltelékbe, hanem a tészta tartalmára vonatkozik s minthogy a beigli minőségét elsősorban a „hordozó” tészta, a váz vékonysága fogja megadni, azaz biztosítani.
    Tehát az minél vékonyabb és finom spirális rétegekben nyilvánul csak meg, annál több helyet ad a töltelék ízvilága „érvényesülésének” és annál jobb lesz a teljes rúd, vagyis maga a . m ű…
    Ezt az egyensúlyt azért is nehéz megtartani, mert ráadásul a szorgos „háziasszony” feje fölött mindig ott lebeg a Damoklész kardja, a teljes rúdkészlet szét- ill. felrobbanása képében ami, ha mégis bekövetkezne, bár az ízekre kevésbé, mint inkább az esztétikumra hatna negatívan, ami nem is annyira a család örömére nézve, de inkább a szomszédok előtt jelentene némi fiaskót, nameg hát persze az ő sajátmaga önbecsülésére… 😀

  • SchumackerLady

    ˙

    Révai András

    Egyelőre HANUKA van. Ilyenkor a . F L Ó D N I . járja. Nemde ?

    Legyen világosság!

  • Rodeo11 kontra
    SuccubusLilith
    23.XII.7.11:57

    Igaza van Lilth-nek:

    Mo-n már >1883-ban< alapult meg az Országos Antiszemita Párt (SIC) azokból a jólszituált urakból, akik a Tiszaeszlár-i Pert anno kiprovokálták, nyélbeütötték, majd amig csak tudták napirenden is tartották…

    Tehát szó sincs arról, hogy az asz-t csak a II.VH után találták ki.

    Mi több: a Horthyrendszer (1919-1945.) legfőbb, legkitartóbb gyűlöletindulati energiáját éppen az asz. biztosította.

  • utóirat:

    Horthy önmagáról vallotta, hogy

    „Világéletemben antiszemita voltam.V”

  • Succubus Lilith
    2023 december 7
    11:57 de.
    nem voltál te másik életedben a nirvána keleti csücskén ügyvéd? kifacsarod befacsarod még is bunda a ballonkabát?
    egyébként sehol sem vagy déli nagyb… szomszédunknál már törvényt is hoztak, hogy a megfelelő amendment nem érvényes nem lehet bármiről csak úgy kotyogni, mert letartóztattyák és bebörtönzik, hiába mongyák az egyetemi rektorok, hogy az egyetemek főiskolák pontosan arra jöttek létre hogy ott bármit nyiltan és vitában megrághassanak és szabadon mindenki levonhassa a neki megfelelő vagy a tényszerű következtetést de most az előzőre hoztak törvényt TOMBOL A DEMOKRÁCIA alapo, dehát ahol hisznek a klímaterrorizmusban ott bármi előfordulhat még egy kis fasizmus is a reggeli kávéhoz briós helyett

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 december 7 12:01 du.

    “azért mert te nem tucc beiglit sütni…”

    Ezt most eltalatad. Nem tudok, es nem is akarok.

    “ne fáraggy ilyet ma itt Kanadában vagy észak ámerikában nem találsz…”

    Lattam az itteni olasz boltban dios es makos beiglit is, de fuggetlenul attol, hogy mi van benne a tesztan, disznozsiron es makon kivul nem erdekel, mert kisse undorom van tole.

    .
    Voronyezs 2023 december 9 5:58 de.

    “Mo-n már >1883-ban< alapult meg az Országos Antiszemita Párt (SIC) azokból a jólszituált urakból, akik a Tiszaeszlár-i Pert anno kiprovokálták, nyélbeütötték, majd amig csak tudták napirenden is tartották…”

    Legalabb olyan szorgalmasak lehettek, mint Rodeo baratunk. Kar hogy a szorgalma csak addig terjed, hogy zsidogyulolo weblapokat olvasson.

    .
    Ródeo11 2023 december 9 6:14 de.

    “nem voltál te másik életedben a nirvána keleti csücskén ügyvéd?”

    Ezzel meg nem vadoltak. 😊

    “… szomszédunknál már törvényt is hoztak, hogy a megfelelő amendment nem érvényes…”

    Kehlek szepen ezt pont a te elvtarsaid teszik. Legalabbis azt jatszak, hogy az elvtarsaid.

    “… hiába mongyák az egyetemi rektorok, hogy az egyetemek főiskolák pontosan arra jöttek létre hogy ott bármit nyiltan és vitában megrághassanak…”

    Valoban, es eme nagy szabadsag jegyeben az elvtarsaid eluldozik az amerikai ‘egyetemekrol’ a jobboldali embereket, foleg ha zsidok. Viszont jobban duborog a marxizmus ezeken a 'egyetemeken' mint annak idejen a Szu.-ban, kotelezo lett a rasszizmus az antirasszizmus jegyeben, es szabadon lehet kantalni, hogy ‘from the river to sea palesztajn will be free’, ami alatt azt ertik, hogy zsido-mentes lesz. Azaz vagy kiirtjak a zsidokat, vagy eluldozik oket. Ami allitolag a te erkolcsileg es tarsadalmilag erzekeny lelkednek nem tetszik, mert ez tomeggyilkossag es/vagy etnikai tisztogatas.
    Bar biztos vagyok benne, ha a zsidok az elszenvedoi akkor te oromodben a szonyeg ala iszod magad.

  • Voronyezs
    2023 december 9
    5:58 de.

    bűbájos és cuki! de én antinak is anti vagyok és nem értem, hogy ez miért érdekes, van akik antigáz (az a gáz, hogy van gáz) mások anti lopok azok üldözik a politikusokat seprűvel, és vannak megint mások akik anti teremtettek és vannak anti tarhonyások is azok mindig nokkedlivel kérik az áspiskígyólevest!

    teljesen komolytalan maszlag, ugyanolyan, mint a kiscsoportos óvodában a Kispisis megdobálja a Kissikoltozósat homok pogácsával amit éppen akkor sütött, mindegyik bűn a maga módján és mindenkinek joga is van mindehhez, mert az ember szabad akarattal rendelkezik a teremtettjének nagy bánatára és továbbra sem szeretem a sütőtököt még akkor sem, ha megvádolnak antitökösséggel is!

    szóval én semmiféle jelentőségét az egész cicckányfóbiának nem találok és ráhagyom mindenkire hogy azt szeressen akit akar, mert az aesthetica alaptörvényeinek egyike: degustibus non es disputandum, és én ehhez tartom magam!

    egyébként szívélyes üdvözletem, is!

  • hexadodekaéder

    NER: szabad a beigli, nesze neked ennyi…

    https://www.youtube.com/shorts/hGxZ313BBKw

    Ne hagyd magad Pitkin !

  • Voronyesz
    12.9.5:58

    Az, hogy egy „antiszemita párt” 1883-ban alkult meg, az nnyit jelent, hogy az eszmei útravalója már jóval korábban jelen volt, készen állt káros hatását kifejteni. Vagyis pocsék sisera hadának ehhez márcsak egybe kellett verődnie…

    Ezt a maszlagot a tehetős nemesi földbirtokos réteg „és tartozékai” adták be a tanulatlanságban tartott, oly egyszerű – jórészt paraszti – még mindig feudalista társadalom tőlük mindent bevevő népességnek a mandragórát… Ugyanazok, akik anno még Petőfi Sándor nemzeti költőnk elzavarásában voltak szervezők és érdekeltek. Vagy azok akik Rózsavölgyi (Rosenthal) Márk verbunkos szerző magyarosításának a megakadályozásában aktívan vettek részt és azok, akik azt a Tiszaeszlári észbontást is megszervezték.

    Ezeknek mit se számított Kossuth, Deák, Eötvös Károly és a többi progresszív felvilágosult hazafi intése az idegengyűlölet és az antiszemitizmus korabeli megnyilvánulásai ellen, kik rámutattak, hogy az effajta középkori eszmevilág az egész magyar fejlődés gátját jelenti, mely magát a magyarságot szoríthatja be egy belterjes skatulyába, olyanba ahonnan többé nem is lesz kiút… Ők éppen a Deák Ferenc által kieszközölt Kiegyezésben látták osztályuk elsorvasztásának veszélyét és lényegében az ellen hirdettek harcot.

    Deákék kiváló váteszek bizonyultak. Mert többekközt éppen a nagybirtokosság (mint beszállító) által kirobbantott (I.) világháború után az Antant erővel trónra emelt kenderesi földbirtokos Horthy generális, ugyanannak „a sajátját” féltő földbirtokos osztálynak volt nemcsak szószólója, de ugyanakkor a Tiszaeszlári vád szinvonalán álló galsszé-kesztyűs hóhérlegénye is,aki pontosan a megjósolt skatulyába zárva egyenest taszigálta a magyar nemzetet „a nemzethalál” szakadéka felé amiben persze mindvégig a zsidókat okolta és kárhoztatta…

    Érdekesség még s nem véletlen, hogy a rendszerváltást követően szinte azonnal felütötték a fejüket a pl. Solymosi Eszter halálából antiszemita hasznot remélő és kultuszát újraélesztő mozgalmak,sötét „dalárdák” mint a verőcei ún „Magyarsziget” is.

  • Voronyezs
    9.5:58-6°°

    A Horthy-rendszer már akkor, Hitler és a Mein Kampf nélkül is azonnal a magáévá tette a nácizmus csínját-bínját amikor hatalomba került. Már ösztönös reakciójából kifolyólag gyűlölte és üldözte a zsidóság mellett azáltala a zsidósnak tulajdonított haladó „baloldali” eszmeiséget s különösen pedig a forradalmiságot° – akárcsak Hitler tette ugyanezt majd’tíz évvel később, mikor az kiadta a nácizmus fent említett bibliáját…

    Horthyizmus és Hitlerizmus közti különbség névadóik származása, ill. neveltetésében különbözik, minthogy Horthy mégiscsak finom úri és tisztiiskolai képzésében, míg Hitler a durvább és iskolázatlan neveltetésén keresztül jut el ugyanarra a közös, brutálisan antihumánus és antiszemita platformra, amely világlátásuk és cselekedetik alapjául szolgál.

    Óriási rangbeli különbségük°° ellenére, háborús tevékenységük és sérüléseik is közrejátszhatott a hasonló jellemtelenségeik fölülkerekedésében, amelyek mindkettőjüknél felszínre hozták belőlük nagy változások során kitörő ösztönlény vadállatiságát. Bár az egyik ezt finom, sima úri modorában, szabályok közé szorítva prezentálta, míg a másik durva, drasztikus ripacs módjára és kíméletlen vadsággal érvényesítette szűkebb és tágabb társadalmi környezetében a karrierje különböző szintjein, a politikai eredmény mégiscsak ugyanaz lett; a két rendszer közös ideológiai platformja…

    Fentiek után mégis feltevődik a kérdés, hogy kiből is lesz a náci?
    https://nepszava.us/az-amerikai-kormany-nem-helyez-ki-naci-plakatokat/

    ˙

    ° Hitler és Horthy ugyancsak üldözte a forradalmi gondolatokat, miközben a Führer retorikájában imádta a náci hatalmat forradalomként aposztrofálni és mozgalma megjelenítésében igensokat koppintott a vörös forradalom eszköztárából.
    °° Míg Hitler katonai rangaban a legalacsonyabb tizedesig jutott el, addig Horthy a rendkívül magas császári adjutánsig ill. háborúban az ellentengernagy sorhajó-kapitányig vitte…

  • Orsós Elemér
    2023 december 8
    12:19 du.
    és van aki meg is komponálni a részegséget, nem is „olyan” rossz az, néha, ahogy a helyzet fokozódik

    https://www.youtube.com/watch?v=YVKfQ5DBr1Y
    MET élő

    nem egy Borisz Christoff de ők így látják és jó az előadás

  • hallgatván némi művészetet annak a leg- jeiből!
    eszembe jut valami!
    bocsánatot kell kérjek Dr Göllner András tól és a @Geyza tól!!!
    egyikőtöket sem ismerem személyesen, és ebből kifolyólag sohasem szabadott volna személyetekhez szólnom!!
    viszont arról, amit ide betoltok, arról jogom van, mert azért tettétek közkézre!!!

    és abból borzalmas véleményem, messzemenően személyes!!! alakult ki!

    ezek alapján (és még aki akarja vegye magára)
    nem értéktelennek, hanem károsnak és gyalázatosnak tartom mindazt itt képviseltek!!!

    a napi valóság és a történelem egyetlen pontosvesszőtöket sem igazolja, viszont az kiderül, hogy műveletlenségetek a bányász béka valaga alatt van negyven mérfölddel!!!
    ezért én ezek alapján amit itt elkövettek semmire sem értékellek benneteket

    és természetesen elfogadom bármi szavatokat ellenem, állom!
    de, egyébként várom a szokásosat tőletek, a hallgatást, mert amikor valakibe beleszorul a hang az ilyen!!!

  • Mindezeknek utána mindenki szíves figyelmébe ajánlom:

    BENEDEK TIBOR: A BEIGLI (YouTube) címmel

    a >pesti kabaré< kiemelkedő alakjának jellegzetes monológját…

    (Egyébként Ő, kiváló színészünk Benedek Miklós [Katona J.Színház] n.édesapja, valamint a nemrég fiatalon elhunyt ifj. Benedek Tibor többszörös vízilabda olimpiai bajnok, aki hosszú éveken át volt a magyar és az olasz vl.válogatott kiváló csapatkapitánya is, e nagy kabarista unokája.)

  • Magyarok, vagy ahoz hasonlo barkiknek is!

    Ugy barmi PRO vagy ANTI elvek, eszmek, elkepzelesek emlitese, irasai, beszdei a tarsdalom szabadsagat es korlatlansagat bizonyitja.

    Csupan az embertars-elleni tettek a bunok !!!!!!!!!

    Attol probald magadat messze tartani!!!!!!!!!!

    Voronyezs;
    Horthy rendszere, ill. meg Magyarorszagon valo lete is megszunt 1944 Oktober 15-en. Mert Eichman berencei fogsagba vettek es Dachauba vittek csaladjat is.

  • Ródeo11
    2023 december 10
    11:44 du.

    Irigyellek – (néha én is lehetek kicsit irigy, ugye…)
    én soha nem fogok tudni ennyire „politikailag korrektul” fogalmazni
    Nyilván nem a véletlen hogy az ezen egyedek által betoltakra adott „elfogulatlan válaszaim” sajnos a „kiváló védelmi rostán” át nem jutnak
    Nyilván a „gyengébbek” kivételezett védelem illeti

  • „talalom” receptje hozta figyelemembe, hogy itten, eszak amerikaban, hol leteznek mindenfele nemzeti-ettermek, sutodek, de a beijglihez valo hasonlatban az u.n. „Jelly roll” a legnepszerubb, ami lekvaros tekercs, de nem elesztostesztabol, hanem piskota tesztabol van csavarva.

    A „Horthy”-t megallasnelkul ismeteloknek;

    Sajnos Horthy problemaja az volt, mint meg az itteni foszerkeszto/cenzor meglatasa is , amit a Desertation thesisi-eben is nyiltan mutat, hogy a Trianaon-i hatarozat, ill, azon hatarozat mind a szomszedos nepek (Szlovakok, Horvatok,Szlovenok,Erdelyi Romanok, stb.) onallaosagaiakat megalakottak a volt Magyar kirlaysagtol, sot meg Magyarorszag is fuggetlen es onallao nemzette valt 1918 Novembereben.

    Tehat a szomszedos nemzetek szulofoldjeoinek az onzo- tulajdonozasa van megrogzitve az elemeikben.

    De vajon miert???????
    Miert nem velenek , igen, mindenki , mindenki mas egyenlo szabadlehetoseget es szulofoldjuk esnemzetuk onallosagait??????

    Sajnos az ezer-eves hodito-erdekek amitol keptelenek nem csak a magyarok, de mind a legtobb keleti nepek, mint manapsag a Moszkvai kis-eger, vilaghodito elemeje keptelen normalisan mukodni, az az elismerni hogy mindenki egyenlo erteku es remenyu emberileny!!!!!!!
    S annak alapjan barmi nemzetisegek a sajat ohajaik alapjan hatarozhatnanak a sjat tarsadalmaik leten.

    Remelhetnenek hogy talan a kovetkezo ezer-esztendo elegendo lehetne attol az onzo es onkenyes eszmetol elterniuk????????

    Pontosan az vezette Horthy-t is a masodik vilaghaboruba Nemetorszag csatlosakent, persze elekpzelhetetlen hogy mi mas lehetosege lehetett volna Magyarorszagnak , barki allamfo eseteben is, ellentalni a nemet nemzeti szocialista hatalom vilagfhodito celjainak.

    Azt a kerdest mar felhoztam itten elozoleg, de senki , sot meg Gollner professzor sem volt kepes, sem hajlando valaszolni, ertelme, tudasa es feltetelezese alapjan sem. Az nem meglepo am.

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ
    2023 december 12
    1:24 du.

    „Sajnos az ezer-eves hodito-erdekek amitol keptelenek nem csak a magyarok, de mind a legtobb keleti nepek, mint manapsag a Moszkvai kis-eger, vilaghodito elemeje keptelen normalisan mukodni, az az elismerni hogy mindenki egyenlo erteku es remenyu emberileny!!!!!!!”

    Túlzottan szigorú vagy a „hódító” -az oroszt kivéve szerintem inkább meghódított- kelettel szemben, miközben szemérmesen elnéző(talán túllihegett elfogultságból, esetleg tájékozatlanságból) vagy a nagyságrendekkel kapzsibb és kegyetlenebb volt nyugati gyarmatosítókkal szemben és a mostani -eddigi legarrogánsabb- pákosztos demokrácia exportör vidám csínyeit meg még elégedett pártfogásodba is veszed. Naszóval nem ártana egy kis öndiagnosztika.