Orbán Viktor rezsimje háborúra készül

2024 április 26 9:22 de.58 hozzászólás

Orbán Viktor és a Fidesz háborúra készül. Nem idegen országok katonái, hanem hazai politikai ellenfelei és a brüsszeli bürokraták legyőzésére indul a csatatérre. Ebben a küzdelemben még attól sem riad vissza, hogy a béke emberének hazudja magát.

(Illusztráció: Ruvim Noga)

Csak a béke. Csak a Fidesz. Ez a Fidesz legújabb választási jelszava. Szó sincs arról, hogy mit kezdenének Magyarországgal, az Európai Unióról is csak annyi közlendőjük van, hogy el kell foglalni Brüsszelt.

Az Európai Unióra fáj Orbán foga, mert az uniót is olyanná tenné, amilyenné Magyarország lett a Fidesz immár 14 éve tartó regnálása alatt. Múltba néző, árvalányhajas, hátrafelé nyilazó ország, főispánokkal, vármegyékkel. (A deres és az első éjszaka joga egyelőre hiányzik a repertoárból.)

Orbánék korábban azzal az ígérettel nyertek választásokat, hogy megvédik az embereket a migránsoktól. Ez a kártya még most is játszik, ám kifutóban van és kezdett unalmassá válni. A fideszes agyközpontnak kapóra jött, hogy a szomszédunkban dúló háború árnyékában felértékelődött az emberek békevágya. Erre utazik Orbán és a Fidesz, mert tudják, hogy normális ember nem akar háborút. Normális ember békét akar, mert dolgozni szeretne és szórakozni, szeretni és szeretve lenni. Élni.

Ezt ismerte fel Orbán, aki amúgy kizárólag csak háborús retorikával képes kifejezni magát. Brüsszelbe már emberemlékezet óta nem tárgyalni jár, hanem küzdeni, 2022 októberében, az önkéntes katonák eskütételén pedig meglepő őszinteséggel fejtette ki, hogy mit gondol a világról és benne a magyarokról. „Minket magyarokat olyan fából faragtak, hogy ha nincsen közvetlen fenyegetés, akkor ügyes-bajos dolgainkban felaprózzuk az erőnket… Mi magyarok akkor tudunk igazán jól teljesíteni, ha van leküzdendő akadály, ha az országban körbeviszik a véres kardot.”

És egy másik idézet, szintén Magyarország miniszterelnökétől. „A mi kormányunk nindzsa-kormány, úgy tervezzük, hogy a bevetés után az ellenségeink maradnak a földön, mi pedig épen és egészségesen visszatérünk a bázisra.” Ezt Orbán tavaly novemberben mondta, a Fidesz kongresszusán.

Aki segíti Ukrajnát, az Orbánék olvasatában háborúpárti. A Fidesz már szinte a háború kezdete óta hajtogatja, hogy nem kellene fegyverrel segíteni a hazájukat védő ukránokat és azonnali tűzszünetre van szükség, hogy befejeződjék az öldöklés. A fentiekhez mindezidáig „elfelejtették” hozzátenni, hogy a háború befejezésének – amit egyébként el sem kellett volna kezdeni – van egy igen egyszerű megoldása: például, hogy Putyin vonja ki a seregeit Ukrajnából, hagyjon fel a lakótelepek, erőművek, iskolák és lakóházak, valamint a civil lakosság elpusztításával.

Orbán és a Fidesz is tudja, hogy ez volna a megoldás. De ennek kimondása, azaz, szembeszegülni Putyin akaratával, veszélyes volna Orbán számára. Ezért inkább abban utazik, hogy az ellenzék háborúpárti. Ha Orbán hajlandó volna alávetni magát egy hazugságvizsgáló gépnek, hamar kiderülne, hogy amit állít, maga sem gondolja komolyan. De azért az adófizetők pénzéből elkölt néhány milliárdot hazug óriásplakátokra, amelyeken legújabban Ursula von der Leyen bizottsági elnök előtt a hazai „Négyek Bandája”, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Karácsony Gergely és legújabban Magyar Péter szerepel. (Utóbbi helyén nemrég még Márki-Zay Pétert láthattuk – a postaládákba még április végén is dobtak be ilyen szórólapokat – de őt a Fidesz leváltotta, és helyette Magyart nevezte ki ellenségnek.)

Orbán egy ideje azzal riogatja a magyarokat, hogy Brüsszel és a NATO félig már belesodródott a háborúba, de mi magyarok – hála a kormány politikájának – nem fogunk. Ez az állítás több sebből is vérzik. Egyfelől Brüsszel és a NATO jelen állás szerint ugyanannyira sodródott bele a szomszédunkban zajló háborúba, mint Magyarország. Vagyis, hál istennek, semennyire. Nincsenek NATO-katonák Ukrajnában és belátható időn belül nem is lesznek. Azok a nemzetek ugyanis, amelyeknek kormányai pávatánc helyett egyértelműen és tisztességesen kiállnak Ukrajna mellett, elítélik az orosz agressziót – és nem csak úgy általában a háborút – a magyar emberekhez hasonlóan szintén ki akarnak maradni a háborúból. Erre épp annyi esélyük van, mint nekünk, magyaroknak, akik – másokhoz hasonlóan – ugyancsak nem kívánunk háborúba keveredni. Ez azonban nem Orbánon múlik, nem ő fogja eldönteni, hogy mi lesz. Ha a nemzetközi helyzet tovább fokozódik, akkor abban a nagyon nem kívánt esetben nem mi döntjük el, hogy kimaradunk-e a háborúból.

Hogy lehet-e Orbán álságos békeharcával választást – azaz a Fidesz olvasatában: háborút – nyerni, azt ma nehéz volna megjósolni. A közvélemény-kutatások egyre kevésbé támasztják alá, hogy marad elegendő olyan szimpatizáns, aki nem a saját szemének hisz, hanem annak, amit a nemzetmegvezető és társai mondanak neki.

58 hozzászólás

  • A sok vélemény között ez (az írás) sem rossz.

    „Emmanuel Macron francia elnök újból kijelentette, hogy lehetőséget lát arra, hogy európai országok katonákat küldjenek Ukrajnába az oroszok elleni harcba.” – a hírek erről tudósították az olvasókat idén március 15-én. … És ez is egy vélemény.

  • Orsós Elemér

    Az erősen túlzott Orbán gyűlölet egészségügyi problémákat okozhat, igaz viszont azokat a bőkezű javadalmazásból kiválóan lehet gyógyítani és még kaviárra is marad! 😀

  • Orsós Elemér

    warrior
    2024 április 26
    1:17 du.

    Macron nem ismeri a XX. századi dicső történelmüket vagy szemet huny, ezért okulni is képtelen belőle! 😀

  • … erősen túlzott Orbán gyűlölet … A gyűlöletnek nincsenek fokozatai, a gyűlölet az gyűlölet.

    A Wikipédia szerint: A gyűlölet egy tartós vagy rövid idejű érzelmi állapot, amelynek tárgya lehet egy személy, emberek csoportja, állat, vagy tárgy, esetleg elvont fogalom. Lényege a gyűlölet tárgyának teljes elutasítása, utálata, teljes megsemmisítésének nagyfokú vágya.

    Orbán „megsemmisítésével” nem omlik össze a társadalmi rendszer. Rákosi eltávolításával se szűnt meg a kommunista proletárdiktatúra.

    A rendszerváltás Magyarországon olyan eseményt jelöl, mely során a magyar társadalom szerkezete egy adott formáról egy másikra váltott v. változott.

    Ilyen értelemben a baloldal és a liberálisok milyen társadalmi szerkezetet akarnának működtetni Magyarországon?

  • Orsós
    26.4:40

    Az”Erősen túlzott Orbángyűlölet”fogalma a hamis fogalomtáradban, pont olyan, mint ahogy a Hitlergyűlöletet túlzónak minősíteni ugyanúgy értelmetlen próbálkozás. Tudniillik e két alak esetében a túlzó, vagy túlzott jelző is csak nonszensz lehet, hisz ezeket a szörnyetegeket csupán és csakis gyűlölni lehet,akik mindketten hamis köntösbe bújt populista demagóg néptribunként csapták be népüket, adva lentrőljött, szegény figura a látszatát lopták, lopják meg nemzetüket, majd a hatalomban válva annak sokszoros milliárdos, élő aranyborjújává…

    Eleinte mindketten a lentről jött „egyszerű” megváltó emberfiát játsszák. Hitler, amikor Hindenburg őt miniszterelnöknek jelöli, „frakkban és cilinderben” tetszeleg a primitív tömeg előtt hiteti el, hogy polgár. Néhány hét elteltével viszont már katonai egyenruhában parádézik. Orbán is, Hitler példáján, persze már óvatos duhajként játszva a béke angyalát, mégis karvalyként csap le a lekövérebb koncokra benne az EU milliárdos juttatásaira s eközben teljes hangerővel uszít, a mi és az európai népek örök megbékélést szolgáló Európai Uniónk (ill. Brüsszel) ellen. Közben a hitleri propaganda stílusában a Horthy-éra antiszemita retorikai és grafikai fogásait másolva békét karatyol hívei fülébe, akik elfelejtik, hogy anno Adolf Hitler is a békéről hazudozott nemcsak hatalomra jutásáig, de közben országát kiléptetve az arra elhivatott békevédő Népszövetségből, de ’33-tól 1938-ig békét halandzsázva, amikor már nyíltan játszotta ki háborús lapjait.
    És az se mellékes hogyan s miképp imitálta a béke angyalát különösen a berlini olimpia égisze alatt… Orbán is a legdemagógabb terület, a sport, az Olimpia,a VB-k, a látványsportok tömegrendezvényeire építi „stratégiája” legmocskosabb nacionalista tömegszugesztiója fókuszát. Már a 2006-os utcai zavargások anyagát is sikerrel merítette a Fradi B-középből…
    Ő óvatosabban, talán lassúbb léptekkel de ugyanezt műveli,amit az ő weimari,ill. müncheni (osztrák) kollégája amikor a „Fiatal Demokratákta” a Liberális Unió elnöki címén át a mára már budapesti szélsőjobboldali . C P A C . legszélsőbb jobboldali teoretikusaként az igazi énjét is kiadva, magát a legvadabb demagóg és kvázi-militarista, bazári, unió-ellenes szónoklatokra ragadtatva magát lép fel a Budavári Bazárban, stb.

    Hát, ha számodra ez a két alak egy csöppet is szerethető, és túlzott a gyűlöletük,hát vidd őket, de ásd jó mélyre mindkettőt.

  • Jichak Permutter

    OrsósElemér
    26.4:40

    A „túlzó orbánygűlölet”igazi oka Orbán túlzó [értsd:szélső-] jobboldalisága:

    https://telex.hu/belfold/2023/05/04/belfold-kulfold-cpac-orban-viktor-alapjogokert-kozpont-szanto-miklos-beszed

  • OrsósE&
    donGolo

    Lehet e fokozható, illetve eltúlozható e a gyűlölet, ha annak oka épp az alany – pl. Orbán Viktor – kevély* hatalmi gőgje ?

    https://24.hu/belfold/2022/05/20/cpac-hungary-nyugati-sajto-kitiltasa/

    K i t i l t o t t á k . a sajtó azon regisztrált részét a CPAC budapesti szeánszáról, amely nem a KES-MA, vagy az állami média szervezetéhez tartozik. A . C P A C . a világ magukat „konzervatívnak” aposztrofáló, valójában szélsőjobboldali – finoman szólva is fasiszta – politikusait egyesítő nemzetközi szervezet…

    ˙

    * A kevélység a keresztény etika 7 főbűnt meghatározó . e l s ő . pontja. Főbb alkotói; az önteltség, a gőg, a dölyf, melyek forrása leggyakrabban a gazdagság, a hatalom és az azzal járó büszke rangkórság… Ezek közül Orbán minddel bőven rendelkezik.

  • warrior
    2024 április 27
    1:34 de.

    Mikor Franco felfordult, oda lett a mocskos fasizmusa.
    Mikor Salazar megdöglött, felbukott a kis mocskos rendszere mint egy gyöngytyúk a tehénszarban.
    Szaal nekem te nedumájjá’

  • DonGolo
    2024 április 27
    6:11 de.

    elemzésed lesújtó, szvsz az összehasonlítás nagyon sántít, annyiban azonban egyet is értenék, hogy mind a kettő egy adott nemzetközi és hazai politikai- gazdasági környezet szülötte, bárki kinevelődött volna, a nevek nem érdekesek.

    az idők változnak, mongya a „mondás”, persze mert változtattyuk, mi is akik nem is igen vagyunk hatással az eseményekre de mindenképpen szenvedő alanyai vagyunk.

    a szenvedés lehet élvezet is meglehetősen perverz, de létezik!
    egy valami alapvető és itt mellőzöm azt a tényt, hogy az emberi történelmen végigvonuló, azaz egyetlen időszakra {1938-1945} NEM OKTROJÁLHATÓ. mindig is arról volt és persze van szó, hogy {parkinson egyik firnyák törvénye a sok közül} aki nálam szegényebb annál én gazdagabb vagyok: ez nem csak monetáris és fizikai tulajdonlás képében jelenik meg, hanem szellemileg is,

    {persze ilyen szellemektől a sohasem volt teremtő óvjon meg}

    azaz ember és ember között különbséget talál ki és alkalmazza mert vagy nála van a furkósbot vagy valami más de maga alá akarja rendelni a másikakat és egyre többet, manapság már néhány százezer senkiházi féreg a 8 milliárd emberiséget akarja, mert még ez hiányzik neki

    {meg az, hogy felnégyeljük de mielőtt felnégyelnénk karóba is húznánk majd máglyahalál}
    van neki mindene, mert jókor van jó helyen és rabszolgát teremt

    [senki se merje nekem aszondani, hogy a mai melós réteg nem rabszolga! az összes bérből és fizetésből élők!]

    erre azután ki kell találni retorikát és szajkózni és mint az inkvizíció tökéletesítette és manapság már majdnem tökletes másolata létezik, csak az az igazság sőt a valóság amit „ő” mond

    (még akkor is ha ez a „mondása” akár óránként is változzon; ember legyen a talpán aki kitalálja hogy a Blinken miért mondta mindazt Pekingben tegnapelőtt amit mondott, de kapott rá választ)

    mongyuk én azt válaszoltam volna neki

    {a drága kedves vendégnek sem vörös szőnyeg, sem trombitaszó sem magasrangú tisztviselő nem várta a reptéren és ez folytatódott}

    hogy kedves Pislantós Öcsikém, akkor -ha jólértem- azt akarod, hogy ne külgyek olcsó árút hozzátok és úgy általában semmit,

    HÁT TUDOD MIT? MEGTESZEM, AZONNAL

    {A KÍNAI CSÁSZÁRNAK EGY SZAVÁBA KERÜL}

    ABBAHAGGYUK A MÁR ÚTON LÉVŐ SZÁLLÍTMÁNYOKAT SEM KAPJÁTOK MEG

    ugye erre gondoltál?

    amikor a Pislogóskám el kezd pofarángásba esni, akkor adok neki friss teát csészében, és megvárom amíg levegőhöz jut!

    namost Hitler betöltötte a szerepet amit neki szántak és Orbán is hajszál pontosan

    Hitler nem sikkasztott, nem korrumpált{???} nem lopott és nem volt Gójzer varrott cipője?

    az 1980 as évek második felében már kezdett látszani, valami nem maradhat úgy, ahogy éppen van de még nem forrott ki mit is kellene kavarni, de a kavarás már egyre fokozódott!!! mint a nemzetközi helyzet szokott vala!

    és íme létrejött: nyugateurópa megkapta régi vágyát a szilvafa választya el a gyarmataitól és ami ott nem neki megfelelő azt szétb…sza! és ez meg is történt mai napig folyamatban van!!!

    vannak egyenlőek és egyenlőbbek

    közben némi ideológiát is be kell dobni ha már a monoteista egyházaktól meg tudták tanulni, és lett antisz…s meg kárhozat meg a kommenyizmus átkos korszaka, és a sok rohadt kommenyista, akiktől most .. na? nem, ügyesek némelyek és azonnal asszimilálódtak ORBÁN VIKTOR ÉS SCHLEPP JE ELSŐKÉNT pártot is csináltak! és beálltak a gyarmatosítók mellé személyes anyagi érdekeik vetületei szerint

    a többit deriváld le…
    én -azért, ha megengeded- Ursulát és bandáját sokkal inkább útálom és máglyára raknám felnégyelés és karóba húzás után

  • Olvasom vasárnap az újságot – neten – miszerint Gyurcsány azt mondta: „nem Gyurcsány a kétharmad oka, hanem a gyurcsányozás”.

    Ennyire egyszerű a magyarázat?

  • Orsós Elemér
    24.04.26.4:40
    és reaktorai

    A „túlzó orbánygűlölet”igazi oka Orbán t ú l z ó [értsd:szélső-] j o b b o l d a l i s á g a . és személyi kultusszal párosuló gátlástalan hatalommániája:

    https://telex.hu/belfold/2023/05/04/belfold-kulfold-cpac-orban-viktor-alapjogokert-kozpont-szanto-miklos-beszed

    Másrészt rátekintve Hungaro-Führer kaleidoszkópszerű sz í n e – v á l t o z á s a i r a . a Kommunista Ifjúsági Szövetségtől a Liberális-Internacionálé titkári rangján keresztül a posványosi „illiberális” állam és a többi demagóg halandzsa látomásainak a néphülyítő sokaságára,nameg a Fid-SS Európai Néppártszövetségből történt ki-ebrudalásáig, valóban Thomas Mann; Márió és a varázsló című regényének sorsrontó mágusa kell, hogy eszünkbe jusson, mely írás normális emberből pont az ilyen sötét alakok – Cipollák – törvényszerű gyűlöletét kell, hogy kiváltsa…
    Azonban a . N E R szolganépe,a hitleri Volksgemeinschaft megfelelője, még mindig rajonva . i m á d j a . ezt a néphülyítő csaló mágust, valójában egy latort, mert elhiszik neki, hogy ő és az ő párttársai azon túl, hogy most itt már minden az övék, juttatnak majd a szajréból nekik is. Elhiszik, hogy odafentről a lopással, csalással zsákmányolt mézescsuporból majd csurran és cseppen, tehát jut nekik is.
    Eközben persze a közpénz és a közvagyon folyamatos csapolásával őket Keresztapa jóalaposan megrövidíti Őket miközben Ő válik egy, a világon egyedülálló ezermillárdossá… úgy, hogy családja tagjait és néhány régi udvarocát, nameg azt a párszáz korábbi kiválasztott bűntársát strómanként részesíti a tányér-és talpnyalás kiváltságában. Az őt imádó és választó milliós plebszet pedig a morzsaszedés és padlófelnyalás örömteli kegyében részesíti, ami neki szavazatok garmadáját hozza a konyhára.
    Natehát, az . i m á d a t . pandantja, ellensúlya szükségszerűen a . gy ű l ö l e t . kell, hogy legyen. Mert csak e fogalom képes egy népámító indokolatlan személyi kultuszát valahogy megállítani.
    A katolikus lexikon is indokoltnak tartja >a „rossz” gyűlöletét< tehát úgy en bloc nem ítéli el.
    Ergo Orbanisztán rendszere a NER a . r o s s z . megtestesülése.

  • SchumackerLady

    Geyza
    27.6:06

    Igaz, igaz 🙂

    Amikor Pinocet lemondott,oda lett az -USA támogatta – fasizmusa.

    Amikor Marcost lemondatták —„—- ———-” —————-

    Amikor Batistát megbuktatták ————-„——————-

    STB

  • Rodeo
    28.12:48

    Már megbocsáss, de . H i t l e r . é s . O r b á n . is a hatalom birtokában és védelmében tették önmagukat mai áron milliárdosokká

    Orbán ma a luxus páncélozott Mercedesében dőzsöl, míg 89-ben egy korabeli Dáciája volt 1 irredenta matricával feldíszítve…

  • Rodeo
    28.12:48
    folyt.

    Próbáljunk konkrétumokon nyugvó, konkrét érveket felsorakoztatni és ne szubjektív alapokon mint azt, hogy ki kit utál…
    Én se vagyok idealista és nekem se Ursula, sem Angela nem szimpatikus, mert. Ők a német autóipar félhivatalos szekértolói. Ursula, mint EU-elnök… Az Orbán zsebébe csúsztatott € milliárdok is elnöki hivatásuk és munkásságuk termése, ahol külön fejezetet nyitott az EU-bizottság (alias kormány) trükkös 10MD €-ós kiutalása a diktátornak, anélkül, hogy az EU-parlament által „meghatározott jogállamisági 27 mérföldkő” a magyar kormány részéről teljesült volna. És téved aki azt hiszi, hogy ez csak szimbolikus korrupció egy kormányfőnek, hogy az majd úgyis elkerül az igazi rendeltetési helyére. Hát nagy f…t.(bocs’).
    Idehaza se szeri, se száma az EU-s pézek kamu felhasználásainak, és azok mind a Keresztapa csókos kezén, ill. erre rendszeresített hivatalain keresztül jutottak a többi csókos kiskirály portájára, sokszor szabad felhasználásra, hogy aztán majd Don Corleone ugyane’ hivatala, mint 1-1 vissza nem térítendő, teljesített közberuházást igazoljon vissza az Uniónak. Ez már vagy 14 éve így megyen, mostanában új s mégujabb csontváz bukik ki Orbánék feneketlen szekrényéből.
    Azt már csak megtjegyzem, hogy ugyanakkor a szociális kötelezettségeit, mind súlyosan elhanyagolja. Az egészségügy pl. már padlón hever…
    Röviden úgy foglalhatnánk össze,hogy kecskére bízták a káposztát

  • warrior
    2024 április 28
    3:40 de.

    „Ennyire egyszerű a magyarázat?”

    Igen!!! 😀
    Van benne valami, legalább már önkritikája is van, mert evvel a nagyképűnek tűnő freudi elszólással burkoltan bevallotta, hogy legalább négy sikeres Orbán fölékerekedésben neki is megköszönni való érdemei vannak! 😀 Namármost, ha ez a nyilvános elismerés sem téríti el az úgynevezett demokratikus ellenzéket arról, hogy más -nem orbán kortes- vezérkos mögé tömörüljenek, akkor megérdemlik őt! 😀 (Az persze megint jó kérdés, hogy a két -valaha parolázó- rossz helyett van-e egyáltalán kevésbé rosszabb?! 😀

  • Vögelein
    2024 április 27
    12:35 du.

    Nem túllicitálás képpen, de én még arra a „kevély hatalmi gőgre” is emlékszem amikor a magyar parlamentből a „Magyar Nemzet” című napilap miniszterelnöki elátkozással -majdnemhogy hisztérikus megtaposással- kitiltattatott, tehát volt mit egy másik nagy elődtől eltanulni. (És nem belenyugvás képpen, sőt, de lásd az „egy híján húsz” végű mondást vagy Bródy János elévülhetetlen kulcs szavát!)

  • Érdekes, föltettem a kérdést: „a baloldal és a liberálisok milyen társadalmi szerkezetet akarnának működtetni Magyarországon?” – de választ ez idáig nem kaptam.

    Pedig ez is van olyan egyszerű, mint Gyurcsány magyarázata a Fidesz kétharmados győzelmeire.

  • Orsós Elemér

    málnaszőr
    2024 április 28
    8:48 de.

    Már megbocsáss, de Te nagyon naiv lehetsz, esetleg érdekből efogult, ha azt hiszed, hogy a legesélyesebb, már egyszer önhibájából könnyűnek találtatott, de még mindig makacsul a töketlen demokratikus összellenzék vezérének felmagasztalt másik KISZ titkár vagy annak még szélsőbaloldalibb származásúból kapitalistává átvedlett felesége nem ugyanezt vagy még ugyaneztebbet csinálná?! Itt most már minden szóba jöhető kormányzó báb az átjátszott magyarországi gazdaságot birtokló idegen gazdik megkövetelt lojalitásától függ, akármennyire is hajtogatják a tőlük való -csak a nyilvánosságnak képmutatott- szuverenitásukat és ameddig biztosítják a gazdinak az elvárt extraprofitot, addig az ilyen Általad felsorolt huncutságokat kucogva elnézik nekik, de egy kétséges sikerű, ezért rizikós eredményességű riválist nem fognak kockáztatni! Szerintem ilyen egyszerű sajnos a következő győzelmet -de remélhetőleg már nem 2/3-ot- megjósolni, hacsak valami a gazdiknak baromi nagy károkat okozó ellenszegüléseket nem csinálnak, amire aztán „spontán” 1 EURÓ 1000 Forinttá válik és jöhet a sok haszonleső kibic által élvezettel óhajtott Majdan! (Róka fogta csuka.)

  • DonGolo
    2024 április 28
    10:29 de.

    köszönöm a kiegészítést és a helyreigazítást, be kell vallanom Hitler -ről a minimumnál is kevesebbet tudok, és ez már így is marad!
    Orbán nekem a 80 as évek -eleinte- őfelsége ellenzékeként, majd idegen érdekekért a fenálló rend tagadásaként vulgármaterializmusként hőzöngött, k.va undorító {én azért nem lettem az általam akkor csak egy jó személyi lehetőségként látott Soros vezérigazgatója Magyarországon, mert nem csinálta meg amit akart}
    és én azóta Orbánt az összes -időközben- létrejött átértékelésem ellenére nem tartom valami nagy akárkinek, az a szörnyű gyanúm, hogy € ban is meg atlanti pocsolyán túl is megint ŐFELSÉGE ELLENZÉKÉNEK gusztustalan szerepét alakíttya meglehetősen jól, sokkal jobban mint a Régen elnök az atlanti pocsolya innenső oldalán!!! mind a kettő pojáca és olcsó ripacs!

    € pénzleosztásánál undorítóbb átverést keveset találni, rátelepedett mint elefánt az egérkére az egyenkénti országokra {németek sem francok sem kivételek} és lélegzethez sem haggya őket jutni és utána kegyesen és pofátlanul újraosztya az elorzott
    pénzeket, és visszatart a saját diktátori létének fenntartására és bizonyos ideológiát szorgosan és vakon követve {buták, mint a seggem} és eljáttszák a Csekonics bárót! holott útszéli nyomorpofák!

    tehát nekem volt igazam, amikor anno 1984 körül kezdtem mondani Gorbacsov egy seggfej, és CIA termék és minden előtte és utána következő is, manapság a helyzet nagyon más!!!
    ez a legnagyobb probléma a maruszja babában több baba lett mint amit beletettek?

    lényeg az, hogy én az egész nyugati gazdasági rendszernek csúfolt gennyes aljasságot selejtesnek tartom indíttatása a szén és acél tröszt óta.

    valami perverzió működteti

    tudod e, hogy a világon megtermelt személyautók jelentős %-ka a gyárból valamelyik sivatag mélyére kerül, mert kisebb széria nem gazdaságos és a manufaktúra visszahozatalához vezetne, ezért a nyugat túltermelési válságot hozott létre hogy valami foglalkoztatás is legyen és ne csak ügyvédek és filozófusok meg hasonszőrű senkiháziak USA egyetemek nagy hányadában ezeket oktattyák ha bezárnának {kurvajó üzleti vállalkozások semmi más tanulási értékük nulla} senkinek nem hiányoznának,
    ez most USA hadiipar sikítófrászaként csapódik le 15-35 évre van szükségük és ez sem biztos a mai oktatás és képzés kapcsán hogy valami fejlődés is legyen és nem csak 25 szörös bekerülési áron vesztegetett madárijesztők előállítása darabszámra kevesek és most Moszkvában kiállítás nyílik a sok selejtes agyficamos harci marci = madárijesztőkből!!! sikoltoznak Pentagon leállította Abrams -ok használatát hoholéknál, mert alkalmazásuk a teljes csőd…

    ha ez sz.r akkor a többi? kérdezem én?
    ez a társadalmi berendezkedés kirendezkedés a nyomor leplezése anyagi és szellemi nyomor

    ugye emléxel a NAGY VITÁRA?
    A FILOZÓFIA NYOMORA ÉS A NYOMOR FILOZÓFIÁJA hatalmas vita a semmi körüljárásaként

    én nem látok megoldást de van és bizonyosan lesz minden valószínűség szerint az amit a Kínai Császár mondott mosolyogva Blinken nevű senkiházinak és gazdáinak!!!

    üdv, és mégeccer kösz hogy elolvastad

  • SchumackerLady

    Orsós Elemér
    24.04.28.10:48

    No-igen! Az”Orbáni fölülkeredésben” neki IS – h.ti. Gyurcsánynak IS – érdemei vannak”.

    Na-meg az az IS, még azt IS jelenti,h. még valakinek,ill. valaminek van benne érdeme, amit úgy hínak’,hogy>állami titkosszolgálatok<.

    Ezek nélkül ez a piszkos&gátlástalan 14év lehetetlen lett volna!

    Bizony, ettől "oly egyszerű ez a magyarázat" IS… 🙁

    Senki nem gondolhatja komolyan sőt, kizárt hogy Orbán titkosszolgái épp az "ellenség" soraiba ne épültek volna be. DehogyIS nem!

    Keresztapa már az úgynevezett "fiataldemokrata" 😀 korában IS nyiltan hirdette, hogy "az a legtermészetesebb, hogy az "ellenségedet" minden eszközzel elpusztítod". Nála már akkor sem létezett demokratikus politizálás…

    Míg Orrban az adófizetők pénz-és egyéb propaganda-eszközeit használva aprítja "a pusztítandó ellent'", addig ugyanaz a demokratikus ellenzék alamizsnából próbál működni, azaz ellensúly szerepét képezni…

  • OrsósE.
    28.11:28

    Én a regisztrált, demokratikus sajtó kitiltásáról beszéltem.

    Áruld már el, a Magyarnemzet mikor is volt demokratikus? És milyen körülmények között is „tiltották ki”?

  • Korsós E.

    Oszt’ a . K E S M A, a „száztagú” O r b á n i . m é d i a m o n

    o p ó l i u m . szerinted egy demokratikus médiaegyesülés?

    Tehát csúsztatsz, amikor „egy híján húsz”-t emlegetsz, mert tök’

    másról van szó.

    A . K E S M A . egy,a tőke és állami eszközök egybekapcsolásán

    alapuló politikai túlsúly,azaz a . N E R . nevű politikai

    diktaúra egyeduralmának rátelepedése politikára és kultúrára.

    Tehát nem demokratikus harc, hanem „enyim a vár tied a lekvár”

    stílusban megkaparintott állami túlhatalom irányítja ma az

    információt, a kultúrát sőt, a kultuszt is, amiről azt

    állítani, hogy „egy híján húsz”; közönséges . r á g a l o m .

  • Amíg érkezik válasz a balosoktól és a liberálisoktól, hogy milyen társadalmi szerkezetet akarnának működtetni Magyarországon, itt egy újabb: mit jelent a vármegye szó?

    Talán ehhez toldalékul, hogy használatban volt Magyarországon a királyi-, a nemesi-, a parasztvármegye és a polgári vármegye kifejezés, amik törvényekben olvashatók. 1950-től a kommunisták csak a megye szót használták, 2022-től lett Alaptörvényileg is átnevezve vármegyének.

  • Warrior
    .29.4:54

    A Fid-SS a Horthy restaurációval [ld.Steindl program stb.] együtt mindjárt a középkort, a hűbéri állam-és terület-szerkezetet igyekszik restaurálni ispán és alispán hatalmi erődökkel megerősítve…

    Ezt szolgálják a középkori államszerkezetre jellemző, ma már hangzatosan hamis, mint például a vármegye és atöbbi birtok-hatalmi föld-beosztások, melyek ma már annyira anakronisztikus felhanggal csengenek vissza, mint anno a korabeli egyház felabaráti szeretetről fecsegő, hazug narratívája a vasárnapi jobbágymiséken…

    Bármi furcsa is, de Orbánnak ugyanezt a törekvését szolgálta, szolgálja, a Budavár kiürítését szolgáló úgynevezett Liget-projektje is, hisz’ hol másutt lenne megkoronázható egy uralkodó-dinasztia megalapítója, mint a kiürítendő budai Várpalotában… Ez a projekt is halad a maga útján, ti. Fid-SS nemcsak hivatalaival, de lassan már teljesen feltöltötte a Várat, szociális lakásokat osztogatva szét a leghűbb vazallusai között. Íme a modern vármegye rendszer.

    Tehát a király [v.kormányzó] szerepét egyelőre az állampárt Vezére; Keresztapa játssza, aki a hozzá hű és béres vazallusait máris elárasztja kegyeivel és bőséges adományaival, ahogy az egy egyeduralkodótól ez elvárható…

    Persze a hűbéri restauráció folyamata, beindult már az I. Orbanisztán idején, azonban tanulva a 2002-es szarráveretés a maga számára 8-éves egyéni frusztrációt és súlyos Graz-i pszicho’ kezeltetést hozó kudarcából,ezért 2010-ben már ajtóstú’ tört be a polgári demokrácia porcelán-boltjába. Ott aztán átgázolva a legfinomabb Herendi porcelán alkotmányon, mindjárt bele is fogott >a Horthysta középkor visszaállításába<, kiírtva belüllä a jogállam legelemibb biztosítékait és garanciáit is.
    (Ma is ezek hiátusa miatt isszuk minden levét a visszatartott €- milliárdos támogatásoknak.)

    Igen. Máncsak arra lehetünk kiváncsiak, hogy mikor ölt mán ebbe a rendszerbe illő pitykegombos díszmagyart a fiataldemokraták oly hűbéres,csontlerágó és tányérnyaló alattvaló nemzetes nemzedéke…

  • OrsósE
    28.4:46

    No nem egészen… Éppen az Orbán-imádók táborát ecseteltem, ahol elkerülhetetlen volt . i m á d o t t j u k . nyilvánvaló – az általuk vagy fel nem ismert, vagy cinikusan belenyugvó – egyéniségének, tolvajtermészetének haszonleső hallgatólagos elfogadása.
    Ha nem vetted volna észre, adott kommentem nyelvi következtetése a gyűlölet gyökét az imádat . k o m p l e m e n t e r e k é n t . tárta fel, melyben mégiscsak szükséges annak tárgyáról a jellemző példákat is felsorolni.

  • Aurora Borealis

    Warorr!
    4.29.4:54

    Ami a feudális államrend struktúráját illeti, az a királyból kiinduló . h ű b é r i . l á n c o n . keresztül természetesen kötődött a nagybirtokosság, a közép és a köznemesség érdekeihez.

    Amikor te a hagyományok szépségein nosztalgiázol, azokat folyamatosnak hirdetve, úgy látszik elfelejted, hogy a történelem kőkerekei is folyamatosan őrölnek s bennük a”tradíciók” állandó változást szenvednek. Különösképp a nemesi előjogok és kívánságok a vazallus nemesség törökkel és némettel vívott évszázados tulképp’ birtokvédelmi* harcai, v. bújdosása folytán. Utóbbi dicsőséghez tartozik a „királyi és nemesi” vármegye szerepe,ahol a nemsség a királyi hatalom képviseletében játszott döntő szerepet. Az egész miskulanciában, mint egy biztos pont a parasztság adta úgy a gazdaság működtetését, mint a birtoktest megőrzésének a kontinuitását,ha kellett fegyverrel.

    Ahol ki kell térni a „parasztvármegye” kérdésére, mely „ideiglenes szervezetet” a Duna-Tisza közén a török hódoltság idején csupán néhány évtizedig próbáltak működtetni afféle katonai, illetve határőri rendeltetéssel a nemesi birtokok és a jobágyfalvak megőrzése végett.

    Tehát tévedésben vagy, amikor ezt is – mint a többit – kvázi haladó tradícióként állítod be, pedig ennek fenntartása csak akkor, és az is szükségintézkedésként volt szükségszerű a XVI.sz.vége és a XVII.század elején az idegen betörések kivédésére.

    A magyar falu egyetlen tartós és fixpontja az ezer-éves magyar jobbágyság, azaz a parasztság, kinek egyetlen vágya az utolsó magyar kormányzóságban (1919-1945.) is a Föld – a nagybirtok – szétosztása őközöttük, nem pedig a vármegye, meg az al-és főispánok uralma őfelettük… Vagyis az a gondolat volt a parasztság öröksége, avagy az ezeréves magyar „tradíció”;
    A z é . a . f ö l d . a k i . m e g m ű v e l i . jelszava, ami 1945-ben lelt meghallgatásra…

    Ma pedig újra Döbrögik, fő és alispánok garázdálkodnak ugyanott.

    ˙

    ˙

    * A Dózsa-féle – nem is egyedülálló – parasztfelkelés, mely sereget, a török támadás megelőzésére, nyári munkák idején kétkezi jobbágyokból toborzott nemzetközi pápai véderő kelt fel a felismert valódi elnyomó, a földesurak ellen…

  • warrior
    2024 április 28
    4:34 du.

    Szteem a legjobb válasz az lenne ha elhúznál végre a Kurucinfóra vagy valamely más büdösnáci oldalra, ahonnan tégedet ide szalajtottak

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Orsós Elemér
    24.04.22.3:11
    ésBrunszvikT.
    24.04.25.2:43

    A sznobéria apologetikája

    A „minden út Rómába vezet” tanításán elindulva nehány enyhítő szó az ún. sznobság védelmében, minthogy e fogalom lehet akár a műértés előszobája is, ha azt vesszük, hogy művelői a „magasabb szférák”, égi csúcsok meghódítását veszik célba már akkor, amikor ehhez az ő műveltségi feltételeik még fenn sem állnak. Ugyanakkor, vagy éppen ezért, lelki és/vagy anyagi erejük minden tartalékát mozgatják meg a magasabbnak hitt, vagy ahhoz közelebb álló művek befogadása, annak látszatáért, avagy a maguk pozitív társadalmi megítéltetése érdekében.

    Az eleinte suta, vagy megjátszott, fals műélvezet sűrűbb gyakorlása a nagyon igyekvőket előbb, vagy utóbb, de a magasabb fokra, a mainstreambe belépni jogosítja fel márcsak a korábbi nézői, hallgatói, vagy műélvezői – gyűjtői – tapasztalataik birtokában ill.jogán is… Később, időközben beleszeretve a távoli és elérhetetlennek hitt, de már művészien értékes opuszok világába, ami fölrepítheti, vagy föl is repíti a korábbi sznobot a legmagasabb olympuszi csúcsra is.

    Ez a társadalmi folyamat legjobban az atmoszféra alacsonyabb rétegeiben keletkező(!) időjárási jelenség, a termik nevezetű, feltörekvő légáramlásnak felel meg, amely alacsony sorból származó légrétegek felhajtó erején már a természet szárnyas művészeit(!) is fölemeli s hosszú órákon tartja fenn a magasban, akár napokon át is több effajta légoszlopon szlalomozva, egy szárnycsapás nélkül…*

    Tehát a műélvezők tömegének ez az úrhatnám rétege végsősoron sőt, alapvetően a mecenatúra nélkülözhetetlen tőkesúlya, a művészélet fenntartásának, divatos kifejezéssel fenntartható fejlődésének a kelléke. – Hát ne mondjunk le róla!

    ˙

    * Himalájai daru,andoki kondor,rétisas, közönséges keselyű, stb.

  • Sajnalatos de rohelyes!!!!!

    Mind ez csak bizonyitja a magayrok elmaradt gondolkodasait.

    Felejtasetek el a politikusok es partjaik hatalmi lehetosgeit es vegyetek kezetekbe minden lehetoseg alkalmazasat, s az a KOZVETLEN DEMOKRACIS gyakorlasa.

    Amikor a lakossag tobbsege egyedul hataroz minden ugyen, s nem a partvezerek!!!!

    De vajon mit latnak mind az itteni volt parttitkarok , kaputnyokopk es volt kizsakmanyolok abban????

    Ahhhhh, reszkettek mert akkor imadott partotok es vezereitek semmive valananak a nep tobbseghatarozzatai altal. Hmmmm????

    Kivetel annak az egyedulli hozzaszollonak a multban aki kijelentette hogy Onmaga boldogan venne annak a lehetoseget az ocska elmaradt gondolkodasu parvezerek helyett.

  • Szóval ha megyek az utcán, és azt látom, hogy egy behemót
    ember üt-ver egy másikat, aki a földön fekszik; azt látom,
    hogy mentőre van szüksége, ezért segíteni igyekszem rajta,
    akkor én Orbán és bandája szerint háborúpárti vagyok! Mert
    szerintük akkor vagyok békepárti, ha ránézek a földön fekvő
    megtámadottra, valamiért azt mondom, hogy menthetetlen, minek
    neki a segítség, úgyis meg fog halni! No, ez Orbán békéje: a
    gyengébb pusztuljon!

    „Megszabadítom az embereket az ész nyomasztó korlátaitól, az
    olyan agyrémek szennyes és megalázó mérgétől, mint a
    lelkiismeret és morál; megszabadítom a szabadság és egyéni
    függetlenség követelményétől, amellyel csak kevesek élhetnek.”
    „A szegények és megalázottak védelmében való évszázados
    siránkozás után elérkezett az elhatározás pillanata; ezentúl
    az erőseket fogjuk megvédeni a silányakkal szemben. Minden
    élőlény természetes ösztöne azt diktálja, hogy ellenségét ne
    csak legyőzze, de el is pusztítsa. Régen a győztesnek megvolt
    az a kiváltsága, hogy egész fajokat és népeket irthasson ki.”
    (Adolf Hitler)

    Tessék választani!

  • Nos, a vármegye a magyar közigazgatás alapvető területi egysége, Magyarország mintegy ezer éve fennálló, területi beosztását és szervezeti rendjét jelenti.

    Persze, ezt a kommunisták félremagyarázták, gyűlöletkeltő fogalommá változtatták, ami agymosásnak sokan estek áldozatul. Ma is hangoztatják.

  • Orsós Elemér

    „tisztelthölgyeimésuraim”
    2024 május 1
    4:21 de.

    Igazad van, másokra teljesen ártalmatlanok, sőt valójában meccénásként még hasznosak is lehetnek, én sem haragszom rájuk, de azért egy visszafojtott diszkrét kuncogást engedélyezek magamnak, pedig én csak egy kis mezei nímand vagyok, viszont az őket sunyin kihasználó csillogó talmi gyártókra kissé orrolok! 😀

  • Orsós Elemér

    Vögelein
    2024 április 29
    2:53 de.

    https://magyarnemzet.hu/archivum-magyarnemzet/2009/02/gyurcsany-kontra-magyar-hirlap

    Sajnos máshol nem találtam erről még nyomokat sem -vajh miért?- de hajlott korom ellenére mégiscsak jól emlékeztem, viszont az a meglátásod bizony szentigaz, hogy a baloldal demokratikus Népszabadságja mellett az akkori jobboldali ellenzék lapja természetesen nem lehetett demokratikus, mert két dudás nem fér meg egy csárdában, pedig megférhetne! 😀 Most persze jöhetnél avval a visszavágással, hogy a gonosz Fidesz pedig bosszúból csődbe jutatta a Népszabadságot, ami pedig nem igaz mert, azt meg a kapzsi, elvtelen, intoleráns tulajdonos szüntette meg érdeklődés, tehát profit hiánya, sőt veszteség miatt! 😀

  • Rodeo11
    .28.7:49

    Most csak a „tudod e” kezdetű bekezdésedre reagálnék, mely összeesküvés-elméleti paródiád arról „világosít fel”, hogy az ilyen túltermelési szindrómák tulképp’ nem is >a kapitalizmus veleszületett ám szükségszerű válságjelenségei<, hanem az öregtőkés a szobakonyhájában neje őnagyságával leülnek nagyapja rozoga konyhaasztalához és elhatározzák, hogy azt a sok-sokezer legyártott kocsit kiviszik a sivatagba napfürdőzni… Minek is adnák el? Hogy profitjuk legyen? Uggyan! Minek az? Sőt, náluk a lényeg, hogy legyőzzék a szintén szükségszerű munkanélküliség rémét. 😀 😀

    Tény hogy a UA-i fronton eddig 36 esetben fiaskót szenvedett Abrams tankok – csövükkel hárafelé mutogatva – rámutatnak "a tőkés állam" katonai-gazdasági-komplexumának Achilles-sarkára, a miőségellenőrzésének hiányára, illetve az egyes – propagált – csodafegyvertípusok szállításának indokolatlanságára, persze a készfizető kezes – az állam – azaz az adófizetők kárára.

    Mindebben összeesküvést föllelni csakis ama bizonyos önműködő, ill. önfenntartó gazdasági komplexumban lehet, amely a túltermelési válságok és a munkanélküliség törvényszerű rémének elhárítását jelzi hivatásának, ám mely háttérszervezet háborús veszélyeire Eisenhower elnök már több,mint 60 éve figyelmeztette a világot…

  • BrunszvikTeri

    Butella
    .30.1:38
    +Warrior

    Az illiberális = királyi hatalom DIKTATÓRIKUS kiterjesztése:
    ˙

    Az”ispán-alispán hatalmi erődökre”jellemző az a Fid-SS,ill.NER

    arrogancia, amely a megyei jogú – mindig is önálló, választott

    polgármesterrel rendelkező – városoknak . f ö l é r e n d e l .

    egy-egy fölöttes hatalommal felhatalmazott úgynevezett főispánt,

    akárcsak a volt egyetemi autonómiák fölé 1-1 ún. kancellárt…

  • AuroraBoreális
    2024.04.30.9:23

    * alatt: Dózsa margójára

    A pápai kezdeményezésre kaszával, kapával felfegyverzett „keresztes parasztseregek” célja elsősorban a nagybirtokok, tehát a feudális hatalom, a királyság megvédése, illetve megmentése a hitetlen muzulmánok hódításaitól.

    Ergo mégcsak, korántsem a földet túró jobbágyság érdekében, amely török, vagy a tatár iga alatt akkor is ellátta a jobbágytelkeken úgymond’ a „sors által reája kiszabott” kényszer penzumot, mert mást nem is tehetett akkor se, ha az uraság fejfedője csákóról, turbánra, arról meg kalpagra változott…
    Számára – vagyis a nép legnagyobb részére – secko jedno volt, hogy kádi, vagy kisbíró ostora hajtja be rajta úrbéri terheit, avagy dologidőben, mint Dózsa kaszásai esetében is pl. pont aratáskor a földesúr hajtja őt a dicső kereszt nevében „hazát védeni”, mely maszlag csak a birtokos „nemzetes urakat” illete, de nem az ő és családja jogait, mert paraszt hivatalosan sem tartozott a nemzethez…

    Ezt a képletet követte a Horthyéra világháborúkról mint a besorozott munkások és parasztok úgymond’hazafias önfeláldozását frázis halandzsázó hatalmi propagandája is úgy, mint a haza és a hősiesség mítosza, majd aztán vigaszul a „hálás” érdekelt, gyártók és beszállító, szóval a hatalmasok által állított emlék-és dicsőségoszlopokra vésett áldozatok neveinek tömkellege adott lelki pótlékot a falvakban és városokban megmaradt szerencsések számára…

    Üdv, és éljen a valódi haza!

  • Orsós Elemér

    DonGolo
    2024 május 1
    8:42 du.

    „Mindebben összeesküvést föllelni csakis ama bizonyos önműködő, ill. önfenntartó gazdasági komplexumban lehet, amely a túltermelési válságok és a munkanélküliség törvényszerű rémének elhárítását jelzi hivatásának, ám mely háttérszervezet háborús veszélyeire Eisenhower elnök már több,mint 60 éve figyelmeztette a világot…”

    Érdekes és ellentmondó válaszokat lehetne arra a körkérdésre kapni, hogy „szerintetek az éleslátású Eisenhower elnök aggódó figyemeztetésének miért nem volt semmi foganatja”, sőt a háttérszervezet hadikomlexusa azóta miért is izmosodhatott abnormálisan, miközben ennek arányában az USA devalválódott, úgy hogy a huncut DS-nek ebből csak a haszon, míg a birodalomnak csak a veszteség jutott, amit még kimutatni sem lehet, csak sejteni, mert az USA évenkénti adóssága és katonai költségvetése bűntetlenül úgy nyújthatú mint egy gatyagumi, de meddig, mert a nagytestvér már 200 kg?!

  • DonGolo
    2024 május 1
    8:42 du.
    az első bekezdésedre, hogy a „tréfa” teljesebb legyen, a munkanélküliség egy bizonyos %-on felül
    halálos a hokkedlin noteszban plajbásszal számolgató vén tőkésnek? mert a munkanélküli is enni kér sőt sok minden mást is

    {és nem ad érte semmit!!!}

    és feláll a lázadás veszélye, ami manapság élőben közvetítve a CNN + csatornákon

    mivel a „rendszer” nem eccerű, sőt a túltermelés eredményének részleges megsemmisítése is profitképző a finánctőke és a többi összefonódása alapján! én nem féltem őket, hogy éhzeni fognak profit híján.

    az itt naponta kiscsilliárdszor lejátszott reklámokban az egész rendszer teljes kórképe

    {míg a Mézga család a magyar lélek görbetükrének töredéke}
    egy példa:

    egy olyan szolgáltatás amit jól kitaláltak, mert a bizonyos klasszison aluli könnyűszerkezetes családi vityillók selejtesek, hát az egyik témát a selejtekből meglovagolja és felajánlja, hogy a rosszúl megépített tető és az ereszcsatorna eltömődése megoldható ha az ő találmányát az ereszcsatorna levélszűrőjét tőle megveszi akkor ha 18 hónap alatt kifizeti az árát akkor kamatmentes, és ad neki árcsökkentést is,
    + Generac ez ugye egy generátor a családi ház és a nagy hálózat közé iktatva, ha nagy hálózaton {bármi okból} megszakadó áramszolgáltatást azonnal pótolja ez annak a jele, hogy az egész „nagy hálózat” manapság egy kalapszarnál kevesebbet ér de hoholoknak Abrams az van most Moszkvában kiállítás van erről az összes madárijesztő roncsai kitéve közröhejre
    a menet közben darabokra eső Bő Ingek ről nem is beszélve annak bejelentőiből már ketten heveny hírtelen halállal eltávoztak a Nagy Vadászmezőkre sok fájdalommal kísérve mert ez a tőkés a hokkedlin már nem ezt a selejtes csodacserebogarát akarja rendbe tenni hanem {úgymond} ELŐRE MENEKÜL azaz az Airbus szal konkurenciát akar létrehozni de nem veszi észre, hogy az akit le akar hagyni az már stadion hasszakkal előtte rohan nála sokkal nagyobb sebességgel és nem botladozik a salakon

    szóval a finánctőke összefolyása bendegrizivel:

    RAM szuperluxus kisteherautó MSRP alatti áron + árkategória áthágásával {hja emesárpi: a gyártó által ajánlott eladási ár!} kamatcsökkentéssel 60 hónapos részletre {azalatt magától szétesik} adná ha vinnék, de eccerűbb megtámadni fegyverrel a már meglévő tulajdonost és hájdzsekkelni a kocsit ami utána megy a használtautó piacra hogy a rablók is bele legyenek integrálva a szép kis rendszerbe

    közben sikítófrász is van mert hegemónia dülöngél, azaz az ingyenélésnek kezd vége szakadni és akkor ha trump {na az még egy seggfej!} bevezeti a védővámjait amiket az ár +S/H 100% ára is megemelne azaz akkora inflációt generálna és már megtörtént, hogy arról kódulnak!

    mert a vámot a vevő fizeti és nem az eladó és mivel nincs másik gyártó akitől olcsóban a prospektív vevő meg tudná venni megejnyebejnyézve az eddigi biztos beszállítóját kirugva azt, szeppukut és harakirit is elkövet

    lényeg a mostani háborús gazdaságban, hogy rá kellett hogy jöjjenek a fegyvereket és a profitot nem lehet megenni, sem új hidakat, vasútakat, kikötőket, áramhálózatot és még annya kínnyát létrehozni, mert sem szakképzett munkaerő nincs hozzá {persze ez a hadiiparra is igaz} sem alapanyag tehát el kezd bepörögni mint a bolond dervis

    és ez folyik most a fiatalság a lázadásban és visszaüt, tehát az establishment feltolhattya vazelin nlélkül az egész tengeri herkentyűt amit
    évszázadok óta röhögve bizonyítottak hogy Wotan légy óvatos mondja Erda a Földanya a fiának aki ugye… és akkor jön a Götterdämmerung?
    vagy más néven Armageddon?

    aszongya Erforsz1 et gyártó hogy tud csinálni olyan gépet ami nukleáris esetén is műxik 2035 re ígéri a terveket, de ugye annak is le kell majd eccer szállnia, de hová?

    a világ meg egyre harsányabban kuncog a bepelenkázott kapitalizmuson és már csinált olyan kapitalizmust ami műxik

    és akkor a kábítószeriparról nem is tettünk említést sem

    de mivel te érted, én is megpróbálom de attól a halottat már nem lehet feltámasztani és a bebalzsamozás is többletkőccség

    üdv

  • OrsósElemér
    24.05.1.7:11
    utsó előtti
    szmájlisbek.
    „mostpersze”

    Megszokott hamisan oirientáló közeged a FidSS-KESMA ebben is rosszul világosította fel becses személyedet, tudniillik a NÉPSZABADSÁG kivégzése bizonyíthatóan Mészáros Lölő cége és egy arra kijelölt „hivatott” Heinrich Pecina nevű kultúrböllér,aki már Ausztriában sikkasztás és hamisítás miatt 22 hónapot leült szélhámos – k i v e l .2018-ban, a Népszabadság kivégzése előtt odakint . O r b á n . is . t i t k o s . t á r g y a l á s t . folytatott – jól előkészített akciójára megszervezett halotti tor volt. Ime:

    https://média1.hu/2021/09/07/muranyi-andras-nepszabadsag-utolso-foszerkeszto-michael-ringier-lapbezaras-korulmenyei-forbes-interju-reagalas/

    Ezek után a te szavaidat felhasználva, szokásomtól eltérően mit szólsz, ha én is „a gonoszról” beszélek, de a fenti link ismeretében most Sem a FidSS-pártot jelölöm e szégyenletes jelzővel, hanem tényszerűen Orbán keresztapát, aki jágói aljasságában most sem hazudtolta meg önmagát.

    Nagyon fontos megjegyeznem a link-ből, hogy a NÉPSZABADSÁG még hátbaszúrása előtt is a NET-és nyomtatott lapok között is legnagyobb példányszámot adta a hazai lapforgalomban! Mely tény éppenséggel nem indokolja a Te hamis tényállításodat. Vagyis ha lett volna is „profit hiány”, azt nem az érdeklődés hiánya hozhatta,hisz’ mint az egyik osztrák nyilatkozó is mondja, az utolsó pillanatokban még nyomdát is alapítottak !!!

    +1 infó: Az Osztrák szélsőjobboldali (náci) Szabadságpárt elnöke egy nyilatkozatában vissza-hivatkozott erre a Heinrich Pecina féle alattom akcióra,s azt sikeresnek minősítve arra utalt, hogy egy ugyanilyen akció nekik is jóljönne az osztrák liberális sajtóval szemben… Mi más ez, mint a szervezett NÉPSZABADSÁG-gyilkosság formális elismerése?

  • warrior
    2024 május 1
    3:06 du.

    Baromság.Te is tudod.

  • Mind a fenti hozzaszollasok biztosan bizonyitjak hogy ottan nem Orbannal van a problema, hanem a lakosssag gondolkodasaval, s Orban annak a totalis bizonyiteka !!!!

  • BrunszvikTeri
    2024 május 1
    9:16 du.

    A „vármegyékről” már ne is beszéljünk.

  • A mostani „kurzus” ilyesmire pályázik,
    csak modernebb eszközökkel.
    Az ilyen Warrior-félék a „szervienseik” :

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Katharok#keresztesh%C3%A1bor%C3%BA_ellen%C3%BCk

  • Orsós Elemér
    24.05.02.4:44

    Költői kérdésed, miszerint „az éleslátású Eisenhower figyelmeztetésének miért nem volt semmi foganatja”,
    egyszerű a magyarázata. Mégpedig a tőkés gazdasági rendszer ciklikus jellege, miszerint a túltermelési kényszer csak katonai, illetve fegyvergyártással levezethető gazdasági folyamattal egyenlíthető ki.

    A katonai-gazdasági-komplexuM a kapitalizmus önkéntelen, tehát törvényszerű tartozéka országtól és államtól függetlenül(!) mindenhol létező anticiklikus eszköze. Hivatalosan és alkotmányosan nem „alapított”, de mégis létező szervezet, amely az állam és a gazdaság egyes részeit „ösztönösen” szővi át s feltételezhetően a korrupciónak is a melegágya.

    Másképpen, avagy enélkül a foglalkoztatási kényszer sem lenne levezethető. A törvényszerű túltermelés antihumánus termékein fogant államadósság miközben a magánvállaltok virulnak. Ugyanakkor újabb s mégújabb állami rendelést generálnak, pontosabban provokálnak ki az ugyancsak markukban tartott média és sajtó hálózataik segítségével.

    A krónikus államadósságokat pedig a költségvetés raktározással „nyújtja gatyagumi hosszúságúra”(SIC O.E.) illetve egy-egy történelmi pillanatban adják el, azaz tovább az ún.III.világ hadseregeinek, vagy háborúzásra hajlamos, vagy harcolni hajlandó államoknak.

    Ezen kívül még egy – nehezebb megoldás – a saját „érdekeket védő” háborúk kiprovokálásával felhasznált harci fegyverselejtezés ürügyén…
    A tőkésállam így garantálja költségvetése „kényszerbeszerzett” katonai raktárai, az arzenál előbbvagy utóbb kikényszerített értékesítését, elpasszolását.

  • Orsós Elemér

    Vögelein
    2024 május 3
    5:29 de.

    „Megszokott hamisan oirientáló közeged a FidSS-KESMA ebben is rosszul világosította fel becses személyedet”

    Ez egy fals feltételezés, mert már többször kifejtettem úgy an block a politikáról és a politikusokról való elkötelezetlen, pejorativ véleményem és hozzáállásom, ezért inkább az alábbi linken rágódjunk alaposan, mert a Wikipedia és a Te véleményed is tele van ellentmondásokkal, ezért nem tudom eldönteni, hogy mi a meztelen igazság:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9pszabads%C3%A1g

    Minden esetre legfontosabb lenne azt tisztázni, hogy az MSZMP jogutód MSZP miért adta el legelőször ősi, népszerű és profitábilis saját alapítású és tulajdonú napilapját és a következő adandó viszzavételi lehetőségnél miért nem akarta visszavásárolni? EZ a kulcskérdés, az osztrák kulturbőllér és Lölő csínye, valamint a sajtószabadságért aggodó nyugati felháborodás már csak okozat!

  • BrunszvikTeri

    Warrior
    5.1.3:06
    &Auróra
    4.30.9:23

    „Nos!” „A hagyományos magyar közigazgatás” a hűbéri lánc tisztán feudális úthálózataként épült föl és az országot behálózva a király, vazallusai és azok üdvére működött, ahol a 99-%-os nagytöbbség jobbágyság jussa a kuss volt.

    S, hogy ne legyünk mégse igazságtalanok, ismerjük el, hogy a jobbágynak járt még a jobbágytelkeken magatermelte termésből annyi, hogy abból a családját is épphogy megetethesse s hogy a jobbágyfalu létszámát növelve rajta még szaporodhasson is.

    Persze ezt az égbekiáltó igazságtalanságot enyhítendő, még látszólagosan önálló „egyházmegyék is” gondoskodtak a többségében analfabéta földtúró nép hétvégi lelki üdvösségéről, vagyis az uraság tulajdonlotta parasztság lázadásgátló mentálhigiénéjéről…

    „Nos!” A jobbágymunkára szervezett uradalmak és falvak hálózata is a földesúr(ak) és családja(i) személyi hatalmára építkezett létrehozva közigazgatási járásokat és megyéket élükön ispánok-és alispánokkal, ahol a feudális hierarchia hatalmi központját az ún. vármegye szolgáltatta, mely rangságot a hűbéri territórium legerősebb – anno várral is bíró – földesura kapta, annak eredetileg a királytól kapott hatalommal járó titulust tudhatta a magáénak.

    Ez az egész hatalmi struktúra a földtulajdonra, annak nagyságára épült. Érthető tehát,hogy a Horthy féle államszerkezetet m a j m o l ó . p a r v e n ü . Orbánklán és udvara is a nagybirtokok szerzésére alapított „föld-harácsra” helyezi a hangsúlyt, amely mai modern latifundiumain már nem jobbágyok kecsölnek, hanem milliárdos gépek vetnek és aratnak… A jobbágyok már rég fölszármaztak a kapitalistává avanzsált nagyvárosok uborkafás Mészárosok kizsákmányolta munkásosztályába.

    Ugyanakkor mint látszik, új értelmet nyernek az uborkafára szalajtott úrhatnámság olyan feudalista hierarchikus alűrjei is, mint a kötelező vár-megye használat. Márcsak az ispánok, hajdúk, és kakastollas zsandárok hiányoztak a lyukasgatyás magyar vitéz regimentnek. De már . p a r v e n ü . király-aspiránsunk a mi adó-és közpénzünkből építi a maga Fide-ss udvaroncokkal zsúfolt várát odafönt magas Budavár karmelita-várcszínház lófarkas fokán

  • Orsós Elemér
    24.05.02.4:44

    Kérdésed szinte már költői;

    „az éleslátású Eisenhower aggódó figyelmeztetésének miért nem volt foganatja”?

    Azért nem, mert a kapitalizmus tartozéka a szakadatlan piac, mint az árutermelés alapfeltétele. Ha egy terméknek nincs piaca addig az még nem áru. Tehát enélkül termelésének nem lenne értelme. Ennélfogva az így létrehozott portéka számára mesterségesen kell létrehozni piacot. E trükknek a „legegyszerűbb” módja az, ha az állam . t e r v s z e r ű . f e l v á s á r l ó k é n t . lép be az e célból legyártott termékek értékesítésébe, majd aztán hivatalos felhasználóként „szolgáltat indokot” a sok esetben gyilkos termék hasznosságára…

    Ez a kvázi kényszerhelyzet, a normál közigazgatáson túl tulajdonképpen megteremti a fejlett tőkésállam . n é l k ü l ö z h e t e t l e n . állami intervenciós struktúráját hátterében a hadipari-gazdasági-komplex-szel, melynek kikerülhetetlen hátterén az állam a termelés szerves tényezőjévé válik.

    Minthogy a hadipar akkora részt képvisel a GDP ill. a költségvetés teljesítményében, hogy ezt a tételt mindenképp be kell kalkulálni, s úgy á’lá konzervatíve 😀 ez bármi’ fájdalmas is, de azt már előre tervezni kell és tervezik is. Azaz a felszín alól előbújnak az eretneknek kikiáltott tervgazdaság merev traverzei is, ahol a hideg-vagy valódi háborús tervek már főszerepet kapnak.

    ˙

    UI. Csak érdekességképp’ minap láttam egy nyugati, a KGB történetét feldolgozó dokufilmet, ahol az egyik nyugaton élő nyilatkozó a mai orosz oligarchikus tőkés-gazdaság tartozékát, tényként említette a „katonai-hadipari-komplexumot”.

  • Ma internet és okostelefon használatos, és nem kurblis. Ennyit a vármegyékről, amik magyar közigazgatási területek.

    De arra csak nem akar érkezni válasz a balosoktól és a liberálisoktól, hogy milyen társadalmi szerkezetet akarnának működtetni Magyarországon?

  • Orsós Elemér

    Vögelein
    2024 május 3
    5:29 de.
    málnaszőr
    2024 május 4
    1:23 du.

    Hálásan köszönöm szakszerű és logikus kiegészítéseiteket, de be kell vallanom, a kérdést nem költőinek szántam, mert reménykedtem, hogy az én laikus megérzésemet valakik okosabban, tudományosabban meg tudják erősíteni helyettem, amire én így nem lennék képes! Elnézést a jól sikerült provokálásért! 😀 Nagy örömet okoztatok a kimerítő válasszal, de szomorúságot az általam is megsejtett lesúlytó tényekkel, melyek nem előbbre, hanem sajnos pusztulásba vihetik világunkat! 🙁

  • BrunszvikTeri
    2024 május 4
    5:04 de.

    Nos. Itt kinél olvastál „hagyományos közigazgatásról”?

    A vármegye kifejezésről írtam, miszerint „a magyar közigazgatás alapvető területi egysége, Magyarország mintegy ezer éve fennálló, területi beosztását és szervezeti rendjét jelenti.”

    Neked ez félreérthető? Tehát: a vármegye a magyar közigazgatás alapvető területi egysége, ezer éve fennálló területi beosztását és (ennek) szervezeti rendjét illeti. Pl. szervezeti rend: egy tanyának nem lehetnek több és magasabb érvényű rendelkezései, mint egy városnak. Remélem, a területi beosztásra nem kell példa.

  • BrunszvickTeri
    2024.05.04.5:04
    5.bekezd.végén

    „A jobbágyok már rég felszármaztak a kapitalistává avanzsált falusi Mészárosok kizsákmányolta városi munkásosztályába.”

    Az a „Mészárosok” valójában Orbán Viktor egyik lárvafejű strómanja, avagy együgyű bábuja – akárcsak a Kaya Ibrahim, vagy Iosiph Toth – kinek neve csak Simicska Lajos a régi stróman kegyvesztése [ld: Wikipédia; Simicska L.] óta jelzi >Körösztapa< sok-százmilliárdos cégeinek a kamu tulajdonosát.

    A két ember közti különbség mindössze annyi, hogy míg a kitagadott Simicska egy szinte zseniális svindler-közgazdász "volt" önálló tudással és ötletekkel,addig az új kedvezményezett Mészáros egy primitív, önálló véleménnyel sem rendelkező kesztyűbáb Orbán godfather kezén, akinek ő maximum aláír és slussz-passz…

    Ma tehát a FidSS márka és áruvédjegye: Mészáros Lőrinc.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    A fenti címhez szorosan kapcsolódó vita eddig 1,2M megtekintéssel

  • Orsós Elemér
    24.05.03.3:30

    Heinrich Pecina kultúrböllér és Mészáros Lőrinc országos miniszterlnöki stróman sajtópuccsát „csínyként” minősíteni -degradálni kb.olyan, mint 39-ben Lengyelország megtámadásáért a lengyeleket hibáztatni.

    A közölt dokumentumok is arról tanúskodnak, hogy a lap elpusztítása O1G busa fejében fogant meg, melyhez a csődöltető „bérgyilkosokat” túl messziről fölfogadni sem volt túl nagy feladat, hisz a Mészáros&Pecina kettős Orbánnak egy karnyújtásnyira volt, bár az osztrákot legföljebb a forma kedvéért fogadta fel >személyesen< Bécsben, hogy ezt a gazdaságtalansági népmesét inkább hallják egy "messziről jött sógor" szájából, akiről akkor még a Fid SS-führeren kívül senki sem tudta, hogy a pasas hasonló bűncselekményekért már keményen büntetve is volt.

    Amúgy Keresztapának, az ilyen és hasonló személyes akciók nem esnek nehezére. Emlékezzünk többekközt a tévéközvetítésre 2006-ban, amikor a vesztes választás után nem sokkal, illetve már az őszödi beszéd birtokában amikor, a fradimeccsen személyesen ült be a B-közép legvadabb haveri focihuligán társasága kellős közepébe, ahol szotyihéj halom közepén már az őszi zavargások megszervezésén fáradozott.

  • warrior! (2024 május 4 4:01 du.)

    Demokráciát. – Jelzők és vezér(„Führer”) nélkül.

  • Miklós bá’

    … és hogyan nézne ki (működne) a demokráciád?

    Mert most az Alaptörvény szerint:

    B) cikk

    (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.
    (2) Magyarország államformája köztársaság.
    (3) A közhatalom forrása a nép.
    (4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.

    C) cikk

    (1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.
    (2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.
    (3) Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult.

  • Vögelein
    .5.6.6:34

    Erre konkrétan még én is emlékszem…

    Már akkor is abban a kihajtott gallérú, áprókocskaaas ingében 8

    évig játszotta a válastaaas lezser, egyszemélyes áldozatát, a

    néptribunt, mely népviseletben zsebhokizó sötét keresztapát még

    mai propagandagépezete is imádja mutogatni a szintúgy milliárdos

    nagycsaládja körében.A hazsaffy 3 évig be se járt a parlamentbe.

  • BrunszvikTeri

    Warrior
    .5.12:57

    „Nos!Itt kinél olvastál”hagyományos közigazgatásról””kérded tőlem

    Nos! Nálad, itt a KMH-n olvastam kedeves Warrior…

    Ugyanis már . h e t e k . ó t a . pengeted neohorthysta nosztalgia álomvilágtok „hagyományára,nameg tradícióira” hivatkozó hangzatosan szépítgető szirén-futamait, mire végülis kikötöttél a vármegye rendszer gyönyörűségénél, mely hűbéri közigazgatás mindennek mondható de szépnek semmiképp. Legalábbis a nép 99%-os többségét kitevő jobbágytömeg számára egy csöppet sem volt az. Legföljebb egy erőszakos realitás, amelyet kf jogi pátensek, bullák és tripartitumok stb-k testáltak rá, melyek időnként megszilárdították szilárdították a feudális, úgymond’ nemzetes nemességet az ő hatalmában, abszolúte kihagyva abból a parasztságot.

    Tehát eme elnyomó jogrendszernek igen, ezer éves tertozéka volt a vármegye rendszer is, amely már romantikus nevében is viselte a tömegek hatalmi alárendeltségét egy nagyságában is jelentéktelen kisebbség alatt…

    Ez az az a valóság melyet a karmelita-várszinház* 😀 mai, neohorthysta szinitársulata lépésről lépésre akar ráoktrojálni a mai magyarságra is. (Bővebben itt a 24.5.4.5:04)

    ˙

    ˙

    * II.József Cs és Kir-unk óta az egykori karmeliták helyén – betiltás miatt – Várszínház működik, mely történelmi tett okafogyottá s jogtalanná is teszi a „karmelita” név mai használatát is, amit most a mi . p a r v e n ű . felcsútink puszta hivalkodásképp is feliratott az épület homlokzatára, nehogy még valaki ma is kabarénak nézze a miniszterelnökséget.
    Tegyük hozzá, az apácakolostorok homlokzatára soha nem volt szokásban a rend nevének a feltüntetése.

Leave a Reply


Trackbacks