Argentína lelke

2024 május 3 5:56 de.22 hozzászólás

Bár meglepő, de cseppet sem volt véletlen, hogy április 17-én – és még utána is – a magyar zászló mellett argentin lengett a Winehub Borközpont bejárata fölött. Ráadásul ennek két oka van. Ez a nap a Malbec borok szerelmeseinek ünnepe, a Malbec Nap a világ egyik legnépszerűbb szőlőfajtájának állít emléket. Bár az argentin borok kapcsán gyakran esik szó a Malbec fajtáról, az elmúlt évtizedekben a borvilág számos más régiója – közük Magyarország is – felfedezte ezt a különleges szőlőt.

A Winehub Borközpont tulajdonosa is argentin. Carlos Alberto Coelho, 1989-ben érkezett Magyarországra, és ahogyan az szinte már törvényszerű, egy gyönyörű nő – ma már a felesége – kedvéért itt is maradt. Borértő, borszerető ember lévén, Etyeken területet vásárolt, ott először Irsai és Chardonnay fajtákat telepített. Ezt a nemzetközi szinten is egyedülálló borközpontot azért hozta létre, hogy a borozás és a borvilág minden szereplőjét kötöttségek nélkül kapcsolhassa össze. A Malbec Világnapját itt némi késéssel ünnepelték meg, de a bemutatott borokra, a kínálat bőségére panasza senkinek nem lehetett. Pontosan látják, hogy a bor egy kultúra, amely összeköti az embereket, elkötelezettek abban, hogy ezt a kulturális örökséget továbbvigyék. A Malbecről azt tartják, Argentína lelke jelenik meg ebben a borban, amely eredetiségével és vitalitásával hívja fel magára a figyelmet. Nem volt nehéz felfedezni a bemutatón a működő magyar-argentin kapcsolatot. A borokkal megrakott egyik asztal mellett balról magyar, jobbról argentin tábla állt. Mendoza, Argentína leghíresebb borvidéke. Idehaza pedig a Tokajban is dolgozó Zombory pincészet tulajdonosának, Zombory Esteban-nak Mendozában is van birtoka. A palackokon olvasható Trez már azt jelzi, hogy ez utóbbi birtoknak három tulajdonosa van. A Trez és a Vivante illatában és ízében nagyon szépen hordozza a feketecseresznyére emlékeztető jegyeket. Ez a Malbec jellegzetessége! Mindkét bort francia hordóban érlelték. A 2020-as Vivante könnyedebb, csak félévig érlelték. A másik, a 2019-es Riserva már egy évet töltött a hordóban – kicsit testesebb. Akár étkezés előtt is fogyaszthatók 16 fok körülire hűtve. Jelen van a kóstolón a Heinemann testvérek pincészete is. Az asztaluknál kóstolható négy bor Argentínából, részben 3000 méter fölötti termőterületről érkezett. Az Amalaya blanc fehér, frissítő ízű, kissé gyógynövényes, mégis gyümölcsös jellegű. Az Amalaya red viszont már szép, koncentrált vörösbor. A Catena Malbec 1000 méter körüli magasságban termett, bora könnyedebb, 6-8 hónapos hordós érlelés után került palackba. A Lafite család 2019-es évjáratú bora, a CARO a Cabernet Sauvignonnal való házasítása révén elegáns, komplex. Gazdag, kifinomult bor, harmonikus az egyensúly az argentin és a bordeaux-i stílus között. Felfedezhető benne a vörös- és nagyon érett, fekete húsú gyümölcsök illata fás jegyekkel, ami klasszikus vanília, dohánylevél és cédrus aromákba hajlik, testes, bársonyos, hosszan tartó utóízzel. Újvilági, főleg dél-amerikai és új-zélandi borokat forgalmaz a Wine Age Kft. Szinte a világ minden tájáról, a legjobb borvidékekről importálnak borokat. Erre a bemutatóra Argentínából, a Mendoza régió úttörőjének számító Bodegas Salentein-től hoztak egy könnyű, reduktív fehérbort és három terroir válogatást a pince exkluzívabb kínálatából. A fehérbor is Malbec (az eljárás idehaza is bevált, Egerben a Dula pincészet is készít Pinot Noirból fehérbort), a préselés után azonnal lefejtik a levet a héjról és a továbbiakban a hagyományos módon erjesztik. A három vörös, az El Tomillo, a La pampas és a Los Jabalies ebben a sorrendben növekvő minőségű, 24 hónap vagy annál hosszabb idejű hordós érlelést követően palackozták. Jól jelezi ezt a magas, 14,5 -15° körül mozgó alkoholtartalom is.

 Nem meglepő, hogy a bemutatónak a francia Malbec is része. Ott az első említésük 1761-ből származik, akkor Côt volt a neve. Története nem tisztázott, az egyik szerint egy Michelle Empouche nevű francia agronómust száműzött valamilyen okból Napóleon, így Argentínába ment. Ott a fajtát sokáig keverték a nagyon hasonló Merlot-val, míg végül a jelenlegi nevével vált ismertté. A bemutatott Domaine les Barthes címkéje mögött eredetvédett, 2022-es, belül fadongákkal kitámasztott tartályban erjedt és érlelődött, kevés fás jegyet kapott, friss, könnyen iható bor rejtőzik. A 2021-es bor, a Le Gamotine, a Cahors borvidékről, a Pireneusok lábától érkezett és a legfelső eredetvédelmi kategóriába sorolták. Az előzőhöz hasonló módon készült. A három közül a Chateau Labarrade 2020-as évjáratú Malbecje a legöregebb. Nagyobb része ugyanezen tartályos úton jött létre, de van benne olyan is, ami hordóban érlelődött. Mindhárom tulajdonsága eltér az argentin sajátosságoktól. Bár a Malbec fajta eredetileg a francia Cahors régióhoz kötődik, végül Argentínában találta meg igazi otthonát, de mindkét országban kiváló minőségű borok készülhetnek belőle.

22 hozzászólás

  • Ha a szerzzonek a „magas alkoholtartalom” a bor minosegenek az ervadoja, hat akkor a szerzo biztosan elvezne a „wood-alkoholt” is.
    Persze mint a kozmondas; „kinek a pap, kinek a papne”, de a bor minosege , legalabb is velemenyem alapjan , a PORT-al kezdodoik, amig a magyarok elvezik az ecetesborkat!!!!!

  • Amerikai Nagybacsi

    Bendeguznak jo szivvel:

    https://www.youtube.com/watch?v=t3QfYF2qhh0

  • ORsós Elemér

    Off!
    Isten éltesse az Édesanyákat!!!

  • Orsós Elemér

    Amerikai Nagybacsi
    2024 május 4
    12:49 de.

    Szegény -magát hazafinak hazudott- Bendeguz! 😀

  • kimegyek a faluba VENNI egy palackkal ETYEK

  • „Amerikai Nagybacsi”, hat az biztos hogy a volt Succubus Lilike majd Mikike.

    De a kerdesem kerlek adjal ertelmes es inteligens adatokat s nem valotlan propaganda allitasokat!!!!!

    Sajnos ngyon keves tarsadalom letezik ma a vilagban ahol a lakossag szabad hatarozata altal megbuktathat minden „kormanyokat”.

    S nem Moszkvai melvtarsatok tomegpusztitsai alatal kebelezibe a szomszedos nemzeteket sorozatokban.

    P.S.
    Ma a Huffington Postban,Sasha Morpovets kozolte egy regebbi esete, amikor Putin vadasztra vitte az Olasz P.M.et, aki visszautasitotta a szarevassok pusztitasait.
    De Putin lelottt kettot es kesevel kivagta a szarvas szivet, amit az olasz p.m.-nek talcan adott.
    Berluskoni persze rogton hanyt.

    Na az az igazi Putin egyernisege!!!!!

  • Kedves Elemer;

    Konyorgom, probalj emlekezni erre, hogy a „hazafiassag”, mint barmifele nationalismus, semmi mas mint onzo-bekepzelt es kegyetlen shoviminizmus!!!!!!!

    Remelhetoen hogy mar Te es masok is felfoghatttak volna az evek folyaman, hogy MINDEN EMBERILENY korlatozhatalan jogainak a szabad lehetosegeit hiszem, remelem es hirdetem !!!!!

    Na kepes lenne barki is emlekezni arra ?????

    Igen, orommel veszem ha barhol ,is a trasdalamaknek lehetosegeikm biztositva a u.n. kormanmyokat barmikor megdonthetik a szbad tobseg-hatarozataikkal!!!!!!!!!!

    Barcsak vilagszerte leheto lehetnwe az MINMDN trasdalmak szmara.
    Sajnos kegyetlen es verszomjas hpodito diktatorok nincsenek megsemmisitve vilagszerete, hogy a NEP joga korlatlanul leheto lehetne.

    Azt csupan verszopo, kegyetlen kozsakmanyolo egyenek ellenzik!

  • https://haraszthy.hu/wp-content/uploads/2024/04/Matador-food-web-HU.pdf ez nekem DRAGA nem megyek etyekre csak a winehub-ba

  • A ti egyik legnagyobb problemaitok, hogy nem ertetek meg sok bizonyoskijelenteseteket.

    Mint pl. a fent kozolt lapon, hogy „hany kormanyokat bujtatott meg a USA.

    A Rio Grnade-tol delre minden nepek halasan vettek az u.n. Monroe Doctrin-t.
    Ami Monroe elno alatal volt declaralva, hogy az Uj vilagban nem engedheto meg semmi idgen 9ertve Europai hatalom) uralma.

    Annak alapjan a Ruio Grande-tol delre elo nepek onallo-fuggetlensegeiket declaraltak minden felelem hianyaban a Spanyol es Portugal koronaktol.

    Hasonloan a „Stab City” cikk igen nepszeruve valt a magyarorszagi olvasokkal.
    Persze senki nem ertelmezte azt hogy Stab City egy UN_INCORPORATED helyseg, az az hogy semmi varosi hatalom nem leteziik, mert az UN-incorpostaed jelenteseet senki sem fogta fel.

    Sot en is egy „UN-incorporatyed” helyen elek itten, mert senki nem kotelezhet zsemmire, nem-letezik az ado, semmi helyi kormanyzaas, kotelezes, mindenki fuggetlen es onallao, sjat ugyeit onmaga kezeli, intezi.
    Persze a „Megye’ es az Orszag alakotmanyos koteleztesegei hatalyosak mindenkire.

    Ami jelentese hogy csupan azokat a kormanyszerveketew es tisztviseloit valasztja a lakossag, s nem, semmi mas onkormanyzati szervek ugyeit, mert az az UN-Incorporated helyeken NEM letezok.

    Relmeve az felfoghato lehetne az itteni olvasok szamara?!

    Ha nem erted, kerdezz!!!!!!

    A USA alatal ‘megbukjtatott” kormanyok esetein;

    Hat vajon miert hianyoznanak szamotokra a Hitlerek, Musolinik, Tojok, stb.
    S mind a haborukka alatali valtozasokat ki ohajtana vissza????

    Mind legalabb nemi Parlamenti Demokraciakka valtak amodon.

    Lenne egy is amely visszaohajtja a mult diktaturaikat????

    (Oh, Ti almodoztok a Kremln vilaghatalmanak lehetosegen.Hm?????)

    De miert hazutoljatok meg allandoan onmagatokat?????
    Hiszen mehetttek ottan elni am int ohajtjatok a srlo-kalapacs uralamat.
    Meg amikor (negyszer) ajalnlottam az ingyenes oda-utazast, senki nem volt hajlando menni a dicso proter paradicsomba.
    Vajon miert nem??????

    Ha azt ohajtjatok, hat miert nem mennetek ?????

    Nem hinnem hogy sokan ssirtana benneteket!!!!!!!

  • Uraim Februar 28.-an volt Revai ur 80 eves kivanjunk neki utolag BOLDOG szuletesnapot es minimum 100 evet . EGY KIFOGASTALAN URI EMBER

  • Orsós Elemér

    joshua
    2024 május 6
    3:32 du.

    Együtértek és örömmel csatlakozom!

  • BENDEGUZ
    2024 május 6
    3:24 du.

    grizi, ha te a szabad rablást fegyverrel és álnoksággal szabadságharcnak nevezed, akkor te olyan ember alatti kategóriába sorolod magadat amit én itt sem akarok részletezni,
    én a helyedben nagyon szégyellném az aljasságomat és hazudozó pofátlanságomat

    erre kössél masnit, és igyál meg egy jófajta sóskúti keserűvizet

  • Orsós Elemér
    2024 május 7
    5:52 du.
    csatlakozom Révai Úr számára hosszú egészséges és alkotó életet kívánandó

  • BENDEGUZ
    2024 május 6
    12:28 du.

    grizi, pofátlanságodnak nincs felső határa? aljas szemét ember vagy

  • Dr. Révay András

    Köszönöm a gratulációt!

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ
    2024 május 6
    12:42 du.

    „Kedves Elemer;

    Konyorgom, probalj emlekezni erre, hogy a „hazafiassag”, mint barmifele nationalismus, semmi mas mint onzo-bekepzelt es kegyetlen shoviminizmus!!!!!!!”

    Kedves Bendeguz!

    Úgy vélem, hogy te idült fogalomzavarban szenvedsz!!!!!!!
    (A hazafiság -még, pedig már kiszemelt jelölt- messze nem nacionalizmus, sovinizmus meg főleg nem, „csupán” egy kis ártatlan szülőföld szeretet!)

  • BENDEGUZ
    2024 május 6
    12:28 du.
    grizi ez óriási! kedves olvtársaim a grizi arra büszke hogy a sivatagban sátorvárosban lakik ahová még a postagalamb sem jár és csak ördögszekeret lehet látni amint a tengerparti sivatagi szél kergeti!

    az ilyen egyedektől persze semmi mást nem vártam!
    csak tudnám hová kell neki elkerékpározni, hogy a helyesshyráshy hibbá IT leközölje, már kezdem érteni de még nem egészen… és autolopással is foglalkozik a Nagyasszonyuk Sivatagjában más néven Szent András hogyan lopjunk ma több autót mint tegnap, oda -szerintem- bizonyosan savazó cédulákat sem küldtek, hanem a térdig érő sivatagi passzátszél fújta oda, órryásshy

    Stab City (formerly known as Sunset Shores) is an unincorporated community located on the outskirts of the Grand Senora Desert in Blaine County, San Andreas that appears in Grand Theft Auto V and Grand Theft Auto Online.

  • Aurora Borealis

    BENDEGÚZ
    5.06.3:24

    MONROE: „A MERIKA AZ AMERIKAIAKÉ”

    Az USA fent idézett Monroe Doctrin (értsd:elve) alapján

    támogatott olyan katonai diktatúrákat mint, többekközt Augusto

    Pinocet (chilei), vagy Juan Peron (argentínai), de a brazil

    diktatúrák támogatása is az amerikai neokolonialista doktrína

    torzszüleményei. Még mindig úgymond’ az európai gyarmatosítás

    megakadályozására hivatkozva,ill feljogosítva önmagát alkalmazza

    a . s a j á t . kivitelű gazdasági . g y a r m a t o s í t á s .

    varázsát, persze többnyire amerikai fegyverekkel fölszerelt

    „helyi” profi haderő brutális alkalmazásával.

    Általában az amerikai érdekeltségek védelmére hivatkozva.

  • Aurora Borealis

    Utóirat:

    „A Rio Grande-tól délre élő népek önálló függetlenségüket deklarálták minden félelem hiányában”(nélkül). írja Bendegúz.

    Érdekes félelem-mentesség…

  • Orsós Elemér

    Aurora Borealis
    2024 május 11
    4:24 de.

    „Általában az amerikai érdekeltségek védelmére hivatkozva.”

    Bizony és nem csak a már meglevőkre, de a távlati terveikben szereplő érdekeltségeik(előre kiszemelt kizárólagos monopoliumjaik) érdekeiben is. Pax USANA az általa diktatórikusan fővezérelt NATO-val, ahol a kolonc „védelmi” tagoknak szigorú -erősen ajánlottan amerikai- fegyvervásárlási kötelességei vannak, de ezen ölebek jogai kimerülnek a tagdij befizetéssel és az engedelmes bokacsattogtatással!

  • ERODEO-Nak;
    „aljas szemet ” ember „vagy”….!!!!!!

    Elemer es A.B.

    De Mexico es minden kozep es del-amerikai nemzet a Spanyol es Portugal koprona uralma alatti gyarmatok voltak ,amig a Monroe doctrine alapjan felelmuket felrehagyva mind onallAo es fuggetlen nemzeteke valtak.

    VAJON MIKOR LESZTEK TI MEG FELIG-MEDDIGI HASONLO FUGGETELE ES ONALLO NEMZET????????

    Azota MIND ugy elnek ahogyan a lakossaik oahajtjAK, A TI ALLITASAITOK MIND VALOTLANSAG.

    Na vaJON HOL ES MIKOR OKOZTA AZT BARKIONEK IS A TI IMADOTT mARXISTA ELVTASAITOK?????

    PERON , PINOSHET,STBK MIND A SAJAT KATONAI EROIK ALATAL LETTEK DIKTATOROK.

    MINDEN AVADAITOK TOTAL;IS ES VALOPTLAN HAZUGSAGOK!!!!!!!~!!~

    mIERT NEM ADTOK ADATOKAT,HOGY HOL ES MIKOR TAMADOTT BARKIT IS , HODITO ES BEKEBELEZES CELJABOL KATONAI EROSZAKKAL.

    aDAGTOKAT, S NEM VALOTLAN ALLITASOKAT ADJATOK!!!!!!!!

    DE MIERT NEM VADOLJATOK MIMADOTT PUTIN VERETESTVEREWTEKET A TAGADHATALAN AGREESISOJA MIATT????????

    A KREMLIN AZONNAL MEGSZEGTE MINDEN SZOVETSEGI EGYEZMENYEIKET VILAGSZERTE.
    KEGYETLEN RENDSZERET KDENYSZERITETTE MINDEN ELFOGLALT NEMZETEKRE.
    VERES HABORUBAN USZITOTTA KINAT, ESZAK KPORAT, MAJD INDO-KINAT, SOT AFRIKABAN ES MEG AZ AMERIKAI FOLDRESZDEN IS FEGYVERESD EROSZAKKAL ES ATOM FEGYVEREKKEL FELSZERELTE CUBAT.

    SZAZMILLIO AK-47 VILAGSZERTE TOBBEMBER-ELETET PUSZTITOTTA MINT BARM MAS FEGYUVEREK VALAHA IS.
    MINDEN TERRORISTA AK-47-EL GYILKOL VILAGSZERTE.
    HAT KI VOLT AM AZ A HADIPARI COMPLEXUM AMIT EISENHOWER EMLITETT??????????

    AZ A TAGADHATALAN VALOSAG, KAPUTNYIKOK!!!!!!!!

    ELEMER;

    a SZULOFOLDETED PUSZTITO, GAZEMBER TOMEGGYILKOSOK TETTEI MIATT
    IMADOD. HMMM??????

    dE HAT AKKOR MIERT NEM OAHAJTANAD ONMAGAD, CSALADOD ES EMBERTARSAID SZAMARA IS EGY TISZTESEGES LETELEHETOZSEG ES EMBERI MAGATARTAS GYAKORLASAT IS?????????

    SZULOFOLDEDED PUSZTITO VERSZOMJAS GAZEMBER DIKATATOROK IMADASA NEM „HAZaszeretet”!!!!!!!

    Kepes es hajlando lennel ,azt beelatni egyszer????????

    IMADOTT ALLAM-KAPITALLISTA-MONOPOL RENDSZERETEKET CSUPAN A TI LANGESZMEITEK PUSZTITOTT EL.
    AZERT GARATULALOK SZAMOTOKRA, CSK UGY TOVABB VOLT ParttitkAROK, PUFALYKASOK, KAPUTNYIKOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • BENDEGUZ
    2024 május 13
    2:20 du.

    grizi! te a Lindsay Graham-tól a 12-dik hatványon vagy undorítóbb, pedig az a darab ürülék már nukleárisan akar kiírtatni két és fél millió embert, mert azok nem akarnak nekik a hegemonoknak {ennek is a végére jár a világ hiszed e vagy nem} gazsulálni,

    mint a sok hüje agyalágyúlt délamerikai a Monroe doctrina áldozataiként mai napig nem képesek lábra állni, bár argentinok általános sztrájkot csinálnak, és a milei nevű kótyomfitty most körbejárhattya önmagát és szobrot is állíthat magának, persze ha ő maga faragja szarból, mert másból nem lehet milei-t csinálni!
    Peru ban felkavartátok a bűzlő mocsarakat de nagyon ráfaragtatok, mert a ritka földfémek és az arany 4000 M magasságban van a hegyekben ahol a víz sem forr fel még kuktában sem, és oxigénmaszkkal jár a fehér ember az indiánok mexokták, de nem aggyák ami az övék most impassz van, Chile és még néhány széllelbélelt idióta még énekli az: Éljen Monroe {kifelejtik, hogy kenyéren és vizen} de most meg van kavarva

    kedvenc hazád meg most kapkoggya a fejit, honnan lövik hátba és honnan fejbe annyira szeretik és a 330 millió süsü-ből a fele banánköztársasági színvonalon tépi a kajajegyeket mert anélkül éhen döglenének, de nem ez a bajotok;

    neked meg a Lindsay Graham-nak,

    hanem az hogy ezek már nem lesznek katonák, inkább drogoznak egy kicsit az illegális migrácsok meg ugye most éppen luxusszállókban várják a mannát hátha berepül a szájukba ha eléggé eltáttyák csodálkozva azon, hogy hová is jutottak, mert ez már nem „az” az lehet hogy „paradicsom”, de rothadt amivel a hoholok nem tuggyák levadászni a SZ-57 es vadászgépeket

    és ez így megy most szerte a világban, te meg nyugoggy meg, már hüjébb nem is tucc lenni mert az a kategória már elmegyógyintézetet kíván azok meg bezártak, a grizi és a többi bolond szabadon rohangál, te ott sivatag mellett a lakókocsi parkban!

    ügyeskeggy grizi hátha megcsinálja a KONGJESSZUSOTOK amiről te itt rablómeséket rebex!

    ne igyál ennyit még megárt