Közös érték az antiszemitizmus?

2024 május 14 12:45 du.21 hozzászólás
Nem verte nagydobra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hogy egy konferenciára meghívták előadóként a zsidóellenes nézeteiről és kirohanásiról elhíresült Mahmúd Ahmadinezsádot. A volt iráni elnök a „Közös értékek a globális világban” című, környezetvédelemmel kapcsolatos rendezvény előadójaként beszélt a meghívott hallgatóságnak. Utóbbiakról nem tudni, hogy kik lehettek – feltehetően kutatók, az intézmény tanárai és diákjai –, a konferenciát ugyanis titok övezte, az egyetem honlapján nyomát sem lehetett látni, a sajtó érdeklődésére pedig csak annyit közöltek, hogy nem kívánják kommentálni a látogatást.
Pedig, lett volna mit mondani. A volt iráni elnök korábban több alkalommal is tagadta a holokausztot, és Izrael állam elpusztítására szólított fel. 2015-ben, egy beszédében például azt fejtegette, hogy „Izraelt le kell törölni a térképről”, a holokausztot pedig „mítosznak” nevezte, amit csak azért találtak ki, hogy a zsidóknak lehessen egy saját államuk. A mostani konferencián minden bizonnyal nem erről beszélt, de az mindenképpen figyelemre méltó, hogy az eredeti téma megannyi szakembere közül miért éppen rá esett a választás. Nem csoda, ha az egyetem nem dicsekedett el a dicstelen vendég meghívásával, a rendezvényről távozó volt iráni elnököt fotózni, videózni sem lehetett.
Sajtóhírek szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetősége igen szívélyes fogadtatásban részesítette a kedves vendéget, akinek jelenléte antiszemita provokációnak is felfogható. Már csak azért is, mert mindez a holokauszt áldozataira emlékező Élet Menete rendezvény után két nappal történt, ráadásul olyan időszakban, amikor Európa számos nagyvárosában palesztinbarát (értsd: antiszemita) megmozdulások vannak, Amerikában pedig a felhergelt diákok átmenetileg elfoglalták a jó nevű Columbia egyetemet.
Idehaza nem volt nagy visszhangja a volt iráni elnök látogatásának. Az izraeli nagykövetség éles hangon ítélte el a Mahmúd Ahmadinezsád meghívását. Szerintük a korábbi iráni elnök „önjelölt holokauszttagadó, aki közvetlenül is felelős a holokausztot és annak áldozatait gúnyoló, lekicsinylő és megkérdőjelező eseményekért,” s a látogatás „súlyosan sérti és megtiporja a holokauszt során meggyilkolt mintegy 600 ezer magyar zsidó állampolgár emlékét.”
A Mazsihisz ugyancsak felháborodott közleményben jelezte: nem értik, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetése miképpen engedélyezhette, hogy a velejéig antiszemita Ahmadinezsád előadást tarthasson Magyarország egyik elitegyetemén”. Szerintük „a zsidóellenes Ahmadinezsád egyetemi meghívása és fogadása szöges ellentétben áll a magyar kormány által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvével,” ezért azt követelik az egyetem vezetésétől, hogy kérjenek bocsánatot a hazai zsidóságtól, a kormánytól pedig arra a kérdésre várnak választ, hogy „a kiváló magyar-izraeli kapcsolatok, valamint a kormánynak a magyar zsidó közösséget támogató politikája tükrében Ahmadinezsád magyarországi látogatása hogyan történhetett meg”.
Merthogy ne gondolja senki, hogy az antiszemita nézeteit nemzetközi fórumokon is hirdető volt iráni elnök meghívása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetésének szuverén döntése volt, erről nyilván a kormánynak is tudnia kellett.
Orbán Viktor és kormánya egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy elmondja: zéró toleranciát hirdetnek az antiszemitizmus ellen, ebből következően „zsidó honfitársaink biztonságban élnek, gyakorolhatják vallásukat és megélhetik identitásukat ma Magyarországon. Ennek biztosítása, amellett, hogy alkotmányos kötelezettség, egyben erkölcsi kötelességünk is.” A miniszterelnök hozzá szokta tenni, hogy a magyar kormány megvédi a „zsidó honfitársainkat”.
A „zsidó honfitársak” általában ilyenkor szoktak elkezdeni aggódni. A „zsidó honfitársak” ugyanis nem szeretik, ha megvédik őket, mert ez azt feltételezi, hogy veszélyben vannak, és védelemre szorulnak. A zsidó honfitársak ugyanazt szeretik, mint a nem zsidó honfitársak: normálisan élni, szeretni a szeretteiket, dolgozni, szórakozni, mikor mi adódik.
Amikor Orbán Viktor, vagy a keresztény és heteró Fidesz valamelyik politikusa alkotmányos kötelezettségről és erkölcsi kötelességről beszél, a zsidó közösség tagjainak eszükbe jut, hogyha a miniszterelnök ezt komolyan gondolná, akkor pártja nem játszana a tűzzel: nem élesztgetné a zsidósággal nem igazán szimpatizáló Horthy kultuszát, és nem taníttatná a Nemzeti Alaptanterv keretében antiszemita írók műveit. A zsidó közösség ugyanis – bár volna rá igény – nem tökkelütöttek gyülekezete. Látják az összefüggéseket a Soros György elleni kampányra elszórt milliárdok és a társadalomban növekvő idegellenesség (valamint az ezzel párban járó antiszemitizmus) között, ezért jobban szeretnék, ha nemcsak alkotmányos kötelezettség, valamint erkölcsi kötelesség volna az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia, ami amúgy normális viszonyok között természetes dolog, amellyel nem szokás hivalkodni.
A zsidó honfitársak szerint a zéró toleranciát nem hirdetni, hanem gyakorolni kell. A mostani helyzetben például – különös tekintettel arra, hogy Izrael jelenleg (is) háborúban áll – annak örülnének a legjobban, ha a kormány nem hagyná szó nélkül, ha az ország egyik legnagyobb egyetemén antiszemita nézeteiről ismert politikus tart előadást.

21 hozzászólás

  • Mindig is mondtam hogy nagyon hamisan cseng a hazai jobberság látszólagos „Izrael-imádata”
    Most végre kezed kibújni a „közös nemzetthy érdek” a zsákból.

  • Szinte semmi valós információd nincs FSP, csak lehetőséget láttál egy kis kormányellenes kirohanáshoz. Írásod főcíme egyenesen sértő.

    Gondolná az ember, hogy közeledve a 73. életévedhez, egyre bölcsebb leszel. Úgy tűnik rácáfolsz. Az eszedbe se jutott, hogy más célja (is) lehetett a volt iráni elnök Magyarországra jövetelének, amiről előzetesen tudhatott az iráni-izraeli-magyar kormány?

  • Orsós Elemér

    warrior
    2024 május 15
    3:32 de.

    „Szinte semmi valós információd nincs FSP, csak lehetőséget láttál egy kis kormányellenes kirohanáshoz.”

    Mégha csak „kormányellenes” lenne!!!

  • Földes Péter cikke ismét nagyszerű és telitalálat.

    Mekkora nemzetközi forgalmat bonyolít mostanában a Röfi!
    Válogatott antiszemiták és megbonthatatlan kínai komejnista párttitkár seggbebújása öregbíti dicső hazánk nemzetvezetőinek elévülhetetlen érdemeit – akik amúgy szót sem érdemelnek!

    Ami viszont gratulációt érdemel: kirúgott tanáraiknak énekeltek volt diákok a Radnóti Színházban. Szép volt gyerekek!
    https://www.youtube.com/watch?v=sNVCrHPgaZE

  • a cikk azt az „úgynevezett nyugaton” erőszakkal elterjesztett agyficamot mutatja be tökéletesen, miszerint ha a társadalom egyes tagjainak elegendő hatalmuk van ahhoz, hogy letagadják azt a tényt, miszerint a Föld nevű bolygón {Naprendszer balra a harmadik, a Tejútrendszerben nem is látszik} egyetlen emberi faj létezik, és mindenfajta megkülönböztetés ellentmond ennek a ténynek!

    A cikk is!
    a jelenleg kötelező divat szerint nem csak két nem létezik, hanem számtalan, beleértve ebbe azt is hogyha valaki megáll a tükör előtt és belenézve egy cserebogarat lát, akkor felismerje, hogy az Ő Saját maga és az mégsem lehet, hogy őt Gipsz Jankának kereszteljék {mert a keresztség is elavultmeg az is hogy a férfiak péniszén át nagyon nehezen tudna megszületni egy kisbaba aki Zöldfülü Leó-vá lesz nevezve és nevelve és 4 füle van és a szarva közt hordja a tőgyit és amikor arra kerülne a sor, hogy szaporodjon akkor nem érti a kérdést mert ő arról sem hallott semmit!

    azután a wóke kalcsőr mellett kialakult a kanszelkalcsőr is mert kialakították a netuggykik, ami fegyveres erőkkel támogatásával le képes tagadni népcsoportok létét, és rangsorba állítja az egyébként egyenjogú emberszabásúakat, amiben azok, akik hangosabban jajgatnak és még hangosabban el akarják venni mások jogai mellett azok földtulajdonját is és mindazt ami ami azon a földterületen található, mindezt nehéz 5000 kilótonnás céltalan bombákkal hajtják végre és meg vannak sértődve, ha valaki meg meri jegyezni, hogy ez nem ildomos! indokuk ehhez az, hogy 5742 Földi éven át a mai napig sohasem volt ez a csoprt békében sőt a békétlenségből akar megélni,

    én nem tudnék így élni, de egye fene éljenek ők „úgy”! de mindenkit hagyjanak békén akiket szintén nem érdekel semmiféle kiválasztottság tudat, és az, hogy a csoprt a saját örgeit betegeit elhagyja és azok a féktelen nyomorban tengődnek és nemzetközi jótékonysáégi szervezetek visznek nekik kaja csomagot, mert a saját unokájaik nem igen érdeklődnek!

    {ne merje tagadni senki: északamerikai tv ben naponta többször lejátszott reklámban látható és a keresztényeket szólítja fel arra hogy a családjaik által elhagyott zsidó elesetteket támogassák!}

    az emberi történelem gyilkosságok története aljas anyagi indokok alapján és ezzel kezdődik a történelem Káin megöli Ábelt de ezért az Ő istene nem űzi ki a Paradicsomból, csak azért mert Drága Szép és Jó Anyukája Éva ellopta a tudás egyik almáját, tehát ez az isten már eleve antiszemita volt és mai napig maradt is és erről a Biblia Ötestamentuma szól, majdnem olyan bőven mint az Iliász és Odesszeja vagyaz Argonauták története

    jó lenne {illetőleg nagyon egészséges, ha legfelső fokú oktatásban erről is lehessen beszélgetni és keresni egy közös nevezőt és nem orrba vágni féltéglával azt aki „vele” vitázni mer

    én erről ennyit mindenképpen meg akartam jegyezni azzal a szöveggel együtt amelyben Bernie Sanders USA szenátor aki zsidó és a csalédja megfogyatkozott a II.VH alatti ukrán tevékenységben amelyben a ma is szentként ünnepelt Banderisták millió zsidót és aki nem gazsulált nekik kínhalállal kivégeztek abban az időben Hitler még csak szobafestő volt, és azt mondja:
    Netán Yahoo Úr, ha Ön és csipi csupi csapattya tömegyilkol és azt valaki meg meri említeni hangosan és nyílvánosan az NEM ANTISZEMITIZMUS

    erre újra fellángolt az alapvetően beteg és rasszista USA társadalmában a „KANSZELKALCSŐR” és az állam legfelső vezetésének parancsára bírósági tárgyalás nélkül letratóztattak tízezerszámra fiatal diákokat aki szerettek volna kétségeikről vitázni, de NEM, KUSS ERRŐL NINCS VITA azaz semmi olyasmiről ami „nekik” nem teccik

    üdvözlettel abban a reményben, hogy ez nem lesz kigyomlálva kanszelkalcsőr szent nevében?

  • Miért éppen a „Ludovika” hívott meg egy ilyen hírhedt fajgyűlölőt

  • KORDONBLUED

    Talán mert ők rendelkeznek ezzel az őskonzervatív hagyománnyal.

  • BrunszvikTeri

    Málnaszőr
    05.17.6:45

    A „Ludovika Egyetem” közvetlenül a hadügyminiszter irányítása alatt áll, az meg a miniszterelnök alárendeltje, tehát Amedinezsádot Orbán hívta meg a Ludovikára.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Kitűnő cikk !!!!!!!! 🙂

  • Már várom
    hogy a mi féleszű
    Gyuritizünk jöjjön és elkezdje
    tisztára mosdatni a véreskezű rongyfejűt.
    Merthát egy a tábor egy az eszme hehehehehehehe vagy nem ?

  • Orsós Elemér
    2024 május 15
    2:23 du. +
    warrior

    elolvastam a cikket, azután a ti beszólásotokat és megzavartatok!

    Ahmadinezsád, akit déli szomszédunk élőben David Lettermann interview -olt egy órán keresztül, amikor még a TÖBB EZER ÉVES PERZSA ÁLLAM HATALMON LÉVŐ ELNÖKE VOLT!

    az alapelv ami azóta semmivé vált, tette lehetővé, hogy mindenkit meg kell hallgatni de nem kell vele egyetérteni, lett légyen ez akárki!

    ezt nevezem én egy bölcsödés szintű demokráciának!

    én Lettermann a zseniális interview készítő helyében összehoztam volna Ahmadinezsádot Netán Yahoo val élőben, hogy ne lehessen megagyusztálni amit ott mondanak!

    de mivel ez nem volt,

    a Ludovika egy magyar legfelsőbb oktatási intézmény, amelynek alapvető feladata a teljes valóság megismertetése és megvitatása ezutóbbi manapság nem ildomos!!!

    aki vitázik az fekete seggű és börtönben a helye tárgyalásra nincs is szüxég!

    mint a mai kabaré USA Kongjesszusban MTG és AOC ordibálva összevesztek, a tv-k élőben adták és a paffá vált többi képviselő meg csak nézett ki a fejiből, azután hogy szabadon eresztették őket bárki a saját vérmérséklete és saját KANSZELKALCSŐRE alapján elmondhatta

    a csinnbummcirkusz folyatódik

    meg kellene hívni Netán Yahoo-t a Ludovikára hogy tartson előadást a világbékéről, a népek prosperáló politikai, gazdasági és kultúrális együttműködéséről , és lehessen neki kédéseket feltenni persze élőben adnám, mert

    Voltaire szavai: bár egyetlen szavaddal sem értek egyet de belehalnék ha nem ismerném meg azokat a szavakat {fordításom nem tökéletes}

    én ezzel egyetértek, és azzal soha, ahogy az egyigaz isten Yáhve a Katolikus Egyház Egyetlen istene villámokkal és a pokolra taszítással bűnteti mindazokat az eretnekeket akik azt merik neki mondani:
    e pour sí muove

    ti hogy vagytok ezzel?

  • De most tényleg! Hol volt Jézus, hol volt Mohamed, amikor Mózes hóna alá csapta a kőtáblákat?

  • talan a felelem miatt engedtek meg a felszolalasat iran rengeteg gyilkossahot hajt vegre BARHOL usa-ban izraelben a parlamentben nyilvan nem szolalhatna fel

  • Kedves Cenz Ura, leguccsó bejegyzésemet már nem merted beengedni, én az okát is tudom, de végre rá kellene állítani a reflektort ezekre a tényekre is!
    különben a világ szépen belesétál egy tömegmészárlásba és ugyanakkor kőkorszakba visszabombázásába

    attól, hogy nem tuggya valaki, még leselkedik rá a kegyetlen kínhalál!

    üdvözlettel és kőkemény szilárdsággal a békéért

  • Orsós Elemér
    2024 május 15
    2:23 du. +
    warrior

    elolvastam a cikket, azután a ti beszólásotokat és megzavartatok!

    Ahmadinezsád, akit déli szomszédunk élőben David Lettermann interview -olt egy órán keresztül, amikor még a TÖBB EZER ÉVES PERZSA ÁLLAM HATALMON LÉVŐ ELNÖKE VOLT!

    az alapelv ami azóta semmivé vált, tette lehetővé, hogy mindenkit meg kell hallgatni de nem kell vele egyetérteni, lett légyen ez akárki!

    én Lettermann a zseniális interview készítő helyében összehoztam volna Ahmadinezsádot Netán Yahoo val élőben, hogy ne lehessen megagyusztálni !

    de mivel ez nem volt, a Ludovika egy magyar legfelsőbb oktatási intézmény, amelynek alapvető feladata a teljes valóság megismertetése és megvitatása ezutóbbi manapság nem ildomos!!!

    aki vitázik az feket seggű és börtönben a helye tárgyalásra nincs is szüxég!
    mint a mai kabaré USA Kongjesszusban MTG és AOC ordibálva összevesztek, a tv-k élőben adták és a paffá vált többi képviselő meg csak nézett ki a fejiből, azután hogy szabadon eresztették őket bárki a saját vérmérséklete és saját KAMSZELKALCSŐRE alapján elmondhatta

    a csinnbummcirkusz folyatódik

    meg kellene hívni Netán Yahoo-t a Ludovikára hogy tartson előadást a világbékéről, a népek prosperáló politikai, gazdasági és kultúrális együttműködéséről , és lehessen neki kédéseket feltenni persze élőben adnám, mert

    Voltaire szavai: bár egyetlen szavaddal sem értek egyet de belehalnék ha nem ismerném meg azokat a szavakat {fordításom nem tökéletes}

    én ezzel egyetértek, és azzal soha ahogy ahogy az egyigaz isten Yáhve a Katolikus Egyház Egyetlen istene villámokkal és a pokolra taszítással bűnteti mindazokat az eretnekeket akik azt merik neki mondani:
    e pour sí muove

    ti hogy vagytok ezzel?

  • Ródeo11
    2024 május 18
    3:54 de.

    Ha tégedet valaki
    valahol lekussoltat,
    az nem merészség kérdése
    hanem gyomoré.Mert tudod öregkém,
    egy hányinger amiket össze bröftyögsz nap mint nap

  • Orsós Elemér

    Ródeo11
    2024 május 18
    3:55 de.

    „a Ludovika egy magyar legfelsőbb oktatási intézmény, amelynek alapvető feladata a teljes valóság megismertetése és megvitatása”

    Ezt erősen kétlem, ugyanis az ügydöntő katonákat kifejezetten tiltják a politizálástól és a valóság megvitatásától, mert akkor emberi mértékkel is gondolkozhatnának, ami az őket irányító valóság ismerő/ferdítő politikusokra nem hatna kedvezően, mert a normálisabb tisztje időnként kénytelen lenne ellentmondani nekik! Magyarul: igazándiból a tiszteket nem a békére, hanem a mindenkor regnáló politika feltétel nélküli lojális biztosítására tenyésztik, tehát elég ha csak gondolkodás nélkül teljesítik a parancsokat! Egyszóval: szerintem a tiszteket nem gondolkodásra, hanem lekiismeretlenségre tenyésztik, hogy a rájuk bízott alantasokat bármire kényszeríteni tudják, amit fentről elvárnak tőlük. (Szerintem jó és aktuális példa erre, hogy önszántából egy ugyanolyan csóró ukrán és orosz paraszt vagy bármilyen plebsz a büdös életben soha nem menne kényszerítés nélkül egymást ismeretlenül, látatlanul felkoncolni! De nagyon jó példákat lehet még találni Jaroslav Hasek -paródiának álcázott- Svejkjéből is!)

  • panem and circenses — kenyer es szorakozas. cirkusz kell nyilvan igaz hogy a politika az vita is azaz szorakozas csakhogy a vitabol aztan haboru lesz amit ugy latszik nehez abbahagyazni lasd izrael kuzdelmet 1948 ota kijev kuzdelmet moszkvaval ami mar szerepel az o – szovetsegben is csak ott kain es abel a 2 haboruzo fel a demokracia az jol hangzik de miert is volt olyan nagyszeru a demokracia az o-gorog parlamentben az akropoliszon mig az o – gorog RABSZOLGA turta a foldet ?

  • Orsós Elemér
    2024 május 18
    4:23 du.

    Geyza
    2024 május 18
    3:32 du.
    kisapám „G” te már ilyen maracc ugyanúgy, mint a grizi! gyanítom semmiből sem értesz semmit sem te vagy a papagájkommandó segédőrvezetője! bye

    Elemér, mivel katonai oktatásról beszélsz én meg a legfelső szintű oktatásról, elbeszélünk egymás mellett ÉN AZZAL AMIT ITT ÍRSZ EGYETÉRTEK!

    és éppen, pontosan arról is bömbölményezek, hogy pontosan az amiről te írsz az öngyilkosság a társadalom leselejtezése azaz a selejt bosszúja!!!

    mivel a gyakorlatból tudom, a minőséget nem lehet a termékbe beleellenőrizni azt bele kell gyártani
    azaz az egész politikának nevezett szentszar egy valós élettől elrugaszkodott perverz agyficam, de akik csinálják kurva jól megélnek belőle és gyanítom {bár szüxég lenne rá} nem lesz Nagy Francia Forradalom #II. sőt semmilyen sem, mert az van ami van
    rettenetes látni hallani milyen perverzségi fokozatokra képesek a MAMMON fizetett rohadt szemét férgei {másnéven: establishment}
    mert ők is szolgák, és nem veszik észre amikor a yachtjaikon kaviárt zabálnak és osztrigát szürcsölnek pezsgővel, hogy ők is kesztyűbábok, AZ ÖRDÖG EZT JÓL CSINÁLJA és Madách olyan tökéletesen indíttya az Ember tragikomédiáját mikor Ördögkém pofánröhögi Istenkét,

    „öregem én is halhatatlan vagyok nem tucc semmit sem tenni ellenem!”

    és ez van mai napig…
    a sakkban a gyalog is képes mattot adni bár ez ritkaság a gyakorlatban meg nem létezik, mert a gyalog selejtes {nek van nevelve}

    ennyike, és üdv

  • SchumackerLady

    Joshua május 19.11:00

    Kérded, „miért volt olyan ‘tökéletes’az ógörög demokrácia?” És
    jól meg is mondod,amikor „földet túró rabszolgákkal” okolod meg.

    Tegyük hozzá,hogy ugyanez igaz a modern bérrabszolgaságra is.

  • Orsós Elemér
    24.05.18.4:23

    Tök igaz, amit itt mondasz.
    A katona(tiszt) parancs végrehajtó és továbbító . g é p, aki nem rendelkezik hétköznapi(civil) lelkiismerettel, legföljebb a bárkire és bármire tett eskűjére és az”utoljára kapott parancs”, minden erkölcsi és etikai skrupullust felülíró fennhatóságára való hivatkozás egyéni felelősség-mentesítő hatásával.
    Sok náci tömeggyilkost az ötvenes-hatvanas évek kései háborúsbűn-peres ítéletei is erre az íratlan – pragmatikus – szabályra hivatkozva mentett föl.
    Akik tehát hol-mi tiszti becsületszóról hadoválnak,azok már eleve érdekből hazudnak.
    Az úgymond'”Ludovikás” szellem megfogalmazói is erre a hamis hivatkozásra építenek akkor, amikor a katoná már „semlegesített gerincességére” apellálnak.