Segít a Budapest Airport

2024 július 6 4:37 de.23 hozzászólás

Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű járatkéséssel és -törléssel kellett számolnia a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is. A Budapest Airport számára ebben a helyzetben különösen fontos, hogy az utasairól megfelelően gondoskodjon, ezért a menedzsment azonnali döntését követően a repülőtéren egy-egy külön várakozóterületet jelölt ki 2A és 2B terminálokon. Itt az arra jogosult utasok kényelmesen tudnak várakozni, pihenni. A zónák a 2B Terminálon a B1-B2 beszállítókapuk előtt, illetve a 2A Terminálon az 1. utasmólón az A17 beszállítókapu előtt találhatóak.

A repülőtér üzemeltető a két, BUD:carezone névre keresztelt segítőpontot szükség esetén további egy egységgel bővíti. A légitársaság, a földi kiszolgáló vállalat vagy a Budapest Airport személyzete hangosbemondás útján vagy személyesen tájékoztatja az érintett utasokat arról, ha a segítőpontokat igénybe vehetik. A zónákban a Budapest Airport a járatkésés miatt várakozó utasoknak folyamatosan információt ad, ellátásukról is gondoskodik, szükség esetén ételt és italt oszt, a kisgyermekeseknek pedig bébiételt, pelenkát és törlőkendőt ad. A zónákban tartózkodók emellett gyorsabban juthatnak hozzá a járatukat érintő legfrissebb információkhoz. A Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy amennyiben a légitársaság vagy a földi kiszolgáló vállalat tájékoztatta őket a járatuk késéséről vagy törléséről, és a repülőtér területét nem tudják vagy nem akarják elhagyni, akkor itt várakozzanak, ezzel biztosítva, hogy a járatukat érintő aktuális információkhoz a lehető leghamarabb hozzájussanak. A BUD:carezone-ban a Budapest Airport ügyeletes terminál menedzserei, valamint terminálinformációs munkatársai folyamatosan segítik az utasokat. A segítőpontokon kényelmesebb, magastámlás székeket, fekvő-ülő ágyakat, telefontöltőket helyeztek el, továbbá korlátlan wi-fi hozzáférést tesznek elérhetővé a repülőtér teljes területén. A helyszínen a kihelyezett QR-kód beolvasásával az utasok járatkésésekkel és –törlésekkel kapcsolatos hasznos információkat találnak és a gyakran felmerülő kérdésekre is választ kapnak telefonos elérhetőségekkel. Emellett termináltérkép is segíti majd őket abban, hogy a számukra fontos szolgáltatásokat – például mosdókat, baba-mama szobákat, teraszokat, éttermeket – könnyebben megtalálják. A Budapest Airport a jelenlegi helyzetben azt tanácsolja az utasoknak, hogy utazásuk szervezésekor a rugalmasan módosítható foglalásokat részesítsék előnyben, érkezzenek időben (legalább a járat indulása előtt 2,5 órával) a repülőtérre, és folyamatosan figyeljék a légitársaságoktól kapott információkat, valamint a repülőtéren a földi kiszolgáló vállalat munkatársainak tájékoztatását. A kézipoggyászba minden olyan személyes dolgot, egészségügyi felszerelést, gyógyszert (ami a biztonsági ellenőrzésen átvihető) érdemes bepakolni, amire az utasnak szüksége van, illetve nélkülözhetetlen akár egy több órás repülőtéri tartózkodás esetén. A késések minden légitársaság minden járatát érinthetik, és ez a tendencia akár a nyári utazási szezon végéig, vagyis szeptember 30-ig is elhúzódhat. Az eddigi tapasztalatok alapján a kora hajnali, reggeli és délelőtti járatok nagyobb biztonsággal indulnak el menetrend szerint, ezek esetében nincsenek, vagy csak minimálisak a késések. Általánosságban elmondható, hogy minél több fordulót teljesít egy járat, annál nagyobb eséllyel gyűjt késést a nap végére. Az időjárás azonban mindig kiszámíthatatlan tényező, így egy nagyobb vihar vagy zivatar a reggeli járatok esetében is okozhat késést. A járatkésések és járattörlések alkalmával a Budapest Airport a saját felelősségi körébe tartozó teendőket maximálisan ellátja, sokszor hatáskörén is túllépve támogatja a földi kiszolgálók munkáját annak érdekében, hogy az utasokat a nehéz körülmények ellenére is ki tudják szolgálni és a megfelelő információval el tudják látni.

 Fontos tudni, hogy mivel az utasok a légitársasággal állnak szerződésben, az elsődleges tájékozódási pont a légitársaság, illetve a helyszínen az utasfelvételt és a be- és kiszállítást végző földi kiszolgáló vállalatok munkatársai. Járatkésés illetve -törlés esetén a légitársaság sms-ben vagy e-mailben tájékoztatja az utasokat a várható indulásról illetve az esetleges teendőkről. A helyszínen a földi kiszolgáló vállalat munkatársai rendelkeznek a légitársaságtól kapott értesítés alapján az adott járatot érintő legfrissebb információkkal, és ennek megfelelően tájékoztatják az utasokat. A Budapest Airport járatkésés esetén a terminálinformációs feladatokat ellátó kollégákon keresztül folyamatosan támogatja a földi kiszolgálók munkáját, a tőlük kapott információk alapján segít nekik az utasok tájékoztatásában.

23 hozzászólás

  • figyelem a BALHET …. de csak a szokasos ….30 oras wizz air keses…jarna a karterites de ugye azt senki se szereti fuizetni ….ezert a magyar wizz air hibaztat repteret////a repter meg a legi iranyitokat….majd lesz vizsgalat meg pereskedes es evek mulva jon a nagy SEMMI…de UNALMAS !!!!!!!!!

  • Repülő-berkekben más a vélemény…mondhatnám 180 fokkal vannak ellentétben az itt leírt ömlengésekkel.

    De a pilóták és más repülési szakemberek biztosan csak rosszindulatú pletykákat terjesztgetnek…

  • Mindeg csak a blah-blah-ok, soha semmi adattok valami erterlmet aadni a szoveghez!

    A legikozlekedes hibaiert a repulo tarsasagok ill.cegek es fokent a repuleseket iranyitok a felelosek ill. vadolhatok a hibakert. De az a forgalom mennyisegen fugg, s nem a repeteri ellatasokon!

    Mi a napi rep.erkezesek es felszallasok szamai a Ferihegyi repteren??????

  • Lenne talan a nagymeretu legiforgalom a problema Magyarorszagon is mint pl. a USA-ban ?????

    Ahol tavolsagra mindenki repul az olcso koltsgek miatt, dea repterek neha

    Miertkeptelenek kezelni a felszallo es leszallo repulok sokasagait, s annak eseten zerkezo gepeket mashova iranyitjak a forgalom iaranyitok, s az okozza am a nagy problemakat az utazoknak.

    Miert mindeg a kedves szerzo elvtars elfelejt adatokat nyujtani?

  • Tagadhatatlan hogy a FIFA es az Olympiai esemneyek befolyasoljak az europai legikozlekedest, azzal szamolnotok kell, mert oriasiain noveli a legikozlekedest ottan.

    De az csupan idoleges esemeny.

  • BENDEGUZ
    2024 július 8
    11:58 de.

    grizi, ehhez hozzá tartozik, hogy kongresszusi vizsgálóbizoccság által rögzített BŐING headhoncho-k bevallották és utána a bíróságon a keményebb ítélet megelőzésére vádalkut kötöttek és a lezuhant BŐING közel 300 halottyának csalággyai 25 billiót követelnek, mint az ma már köztudott a műszaki életben a gyártmányba a minőséget nem lehet beleellenőrizni AZT BELE KELL GYÁRTANI de ahol az egyre magasabb profit a „gazdasági” élet alapja, ott rendszeresen előfordul, hogy egyik Bőing a levegőben elveszíti a kerekét, a másikon kiszívja a vácuum az oldalajtót és ezek csak kissebb gyalázatok, ennek alapján mivel a BŐING a hadiiparba is besegít, most már tudhható mi is lehet az oka annak hogy a hoholoknak szállított eszközök madárijesztésre sem alkalmasak, mert a hadiiparék 25 szörös overhead -del árulják a termékeiket és ezek után a piac terítve van vele és sikítófrászban vannak a hoholok és gazdáik, mert kiderült NA MI IS? hát a királyon nincsen semmi és a világ legdemokratikusabb országát drjill a zelnököd felesége irányíttya és szónoklatokat intéz a néphez, mert a férjének egyre több alvásra és kikapcsolódásra van szüxége, bár a mai 75-dik évfordulón elordibált seggségeit csak Himmler és Göring meg a Mussolini őrjöngéseihez lehetne hasonlítani, igaz azok nem teleprompterről olvasták az ordítmányaikat

    egyébként jól vagy? aggóggyak?

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2024 július 7
    6:16 du.

    „Repülő-berkekben más a vélemény…mondhatnám 180 fokkal vannak ellentétben az itt leírt ömlengésekkel.

    De a pilóták és más repülési szakemberek biztosan csak rosszindulatú pletykákat terjesztgetnek…”

    Ebben biztosan igazad van, de nem ez a legfőbb probléma, hanem az hogy a reptérrel együtt az összes stratégiailag fontos magyar állami monopólium miért, hogyan és mennyiért került idegen magánkezekbe, mert ezáltal vált a magyarországi állam és igazgatása idegenek által tenyérből etethetővé!?

  • Aki nemi idot tolt a weben keresni a Budapsti airport-ra vonatkozo adatokat, az buszken lathatja hogy Budapest airport Europa leg elorehaldotabb air[port-ja.

    Sot jovedelmezzove is valt miota privatizalva lett.

    Igen az az alatalatok atkozott „profit” az ami tessz barmi probalkozasokat sikeresse.

    Annak alapjan Budapest airport lett Europa legeelorehaldotabb airportja.

    Nem csoda hogy atkozzak az elorehaladast mind azok akik az elmaradottsagot dicsoitik!!!!

  • Bendeguz ur azok atkozzak akik orbant atkozzak …….micsoda nep vagyunk…az is csoda hogy egyaltalan meg van orszagunk mert ez a gyulolkodes megy talan 896 arpad ota

  • Orsós Elemér
    2024 július 10
    3:31 de.

    Üzleti szempontból „patrriótának” lenni a globalizáció korában kb annyit ér mint csőben keresni a lukat.

  • JOSHUA JULY 10, 4;50 DU

    IGEN JOSH, DE KIKNEK A HIBAJA VAGY MONDHATNAM OSATOBASAGBOL EREDO BUNE , VAGY ELMARADOTTSAG AZ ????

    P.S.
    AZ 1920-AS PARIZSI BEKEHATAROZAT TETTE AZT ,ADDIG CSAK A HABSBURG BIRODALOM LETEZETT, MOSTAN MEG AZ ITTENIEK A MOSZKVAI BIRODALOM OAHAJTANAK LENNI!!!!!!

  • Orsós elemér

    Geyza
    2024 július 11
    4:59 de.

    „Üzleti szempontból „patrriótának” lenni a globalizáció korában kb annyit ér mint csőben keresni a lukat”.

    Ez is igaz, főleg ha Falanszter a nemes végcél.

  • Orsós Elemér

    Magyarázza már el valaki ennek az érthetetlen Orsósnak, hogy mi a bánattól növekednek ilyen brutálisan a pénzpiaci vagyonok, miközben az úgynevezett vagyonkezelők semmi kézzel foghatót nem termelnek CSAK kizárólag fiktiv hasznot:

    https://www.portfolio.hu/befektetes/20240711/van-egy-hely-europaban-ahova-csak-ugy-omlik-a-penz-696945

    Ja és ki a koncentrált globális vagyon tulajdonosa?

  • Orsós Elemér
    2024 július 12
    4:12 de.

    Elemér
    ezek a számok az égadta világon semmire sem jellemzők! ebben az egyenkénti {mint látod globálisan a globalisták „vagyonát” elemzi a többi meg smafu}
    agylúdtalpban!
    az egyetlen mérőszám ami azokat érinti akik a profitot létrehozzák de csak a pejparipa pimpillőjét kapják érte, mert „azok” ellopják tőlük, amilyen bambák ezek, hogy haggyák!

    ez végigvonul a történelmen és ma teljesedik ki az összes lehetséges kacifánttal
    én kizárólag a PPP értékeket de azokat is kis csipetnyi sóval használom és ebből kiderül, hogy a BRICS ben egészséges kapituláció folyik mig a nyugaton {a világ 13,21%-ban!} a kifosztás és útonállás folytatódik, ma rá is lőttek a trampra de nem sikerült, a lövöldözőt gyorsan lelőtték, nehogy vallatni kelljen!

    a tőkekoncentráció az egy {ezt a grizinek ne engedd megnézni sem} olyan öngyilkos fegyver, ami most a nato -t tette célkeresztyébe és ezért megy a sikítófrász…

    tudniilik a valós érték nélküli számszaki bukfencek sehol máshol nem jelennek meg mint a speciális yachtok és még speciálisabb repzajok készítőinél, mindenki más ki van zárva

    bár egyesek a világot akarják felforgatni a vagyonuk engedelmével, de ezekre most rájár a rúdi! azt kajabálják nagyon sok helyen hogy Patyomkin és hogy a királyon nincs semmi

    mi lesz az € -val? mert a süsü meg Furfangos nyesztyerka és a Nagy Panda Maci szépen gazdagodnak a közelkeleti olajmágnás országokkal versenyben; ezutóbbiak időbe’ felébredtek és semmilyen kakadú nem képes ezeket hadba vinni, mert ők békét csináltak és boldogan mókásan vidáman élnek, persze emberi jogok azok nincsenek és demokrácia sem de -valahogy- a kóbor kutyáiknak sem hiányzanak, és ott a vaskupola alatt meg megy az fogaknak csikorgatása, nem tudod miért?

  • Orsós Elemér

    Ródeo11
    2024 július 13
    10:53 du.

    „mi lesz az € -val?”

    Szerintem addig és annyira zsarolják/zsigerelik, hogy -ha nyernek- a felvásárolás és Trianon 2.0 szétosztás előtt olcsóvá tett ukrán gyarmat helyreállítását még tudják finanszírozni, amibe persze ők is belefulladnak, de az sem probléma, mert a második Marshall segéllyel most már ők is ugyanolyan bekebelezhetők lesznek, amihez a sikeresen lekenyerezett EU hugyfej szivesen asszisztál. A TTIP és a covid próbálkozások sikertelensége után azt hiszik Ukrajna erőszakos NATO-hoz és EU-hoz csatolását, majd mindhármat magukhoz, világégés nélkül meg tudják oldani, szerintem meg nem, mert a ruszkik ugyanúgy -szintén foggal-körömmel, minden áron- ragaszkodnak a hódításaikhoz mint a yenkik. A többi stimmel.

  • elemer;

    Talan neked a penz nem kezzel foghato eredmenye a Te es barki munkajanak????

    Vagy talan Te meg maig is a part-felaajalnlasodert dolgoznal?

  • Oh come on Elemer, kertelek mar regen hogy nevezz meg csak egyetlen nemzetet is amit a USA valaha is agressioval megtamadott, elfoglalt es bekebelezett. Csak legalabb egy esetet tudnal felsorolni????

    Sicilia meg az 1940-es evekota brobalkzott ismetelten a USA tag-orszagava lenni, hasonloan Perto Rico lakossai megszavaztak USA tagorszgga valni, de azt is visszautasitotta a USA Seanatusa.

    Vegtelen gyuloletetitek csupan az oriaSI OSTOBASAGAITOKHOZ VEZET BENNETEKET.

    S a Marshal segely ellen mit velsz????
    Az ingyen adomany volt ami modern mnemzeteket epitett a haboru utan, Nemetet es Japant.
    Mit adomanyozott a ti dicsoseges Szoviet elvtarsaitok????

  • Orsós Elemér
    2024 július 14
    4:25 du.

    5*******
    szóval pontyosan!
    annyit jegyeznék meg, hogy kétféle kapitalizmus létezik az egyik selejtes és a végsőket rúgja a másik vadi új és k.-ra jól műxik
    ez is egyik alapvető gongya a nato nak, rendszerhibás és javíthatatlan, az utóbbi pár hónap eseményei kristály tisztán megvilágíttyák, hogy a meglátásom pontos, és azt is, hogy a lejárt szavatosságú rendszer még nagyokat képes harapni de már kész a hangyaboly ahol a hangyák elfogyasztyák… ez is a jelenlegi kavargás oka mert, mint fába szorult féreg ki akar mászni az önmaga által szépen megágyazott csapdából, de a schlafrokja beleakadt és most kiláccik, hogy a királyon nincsen semmi

    nagyon jó csinnbummcirkusz és ócska kabaré mert amin ezek röhögnek azokon én sírni sem tudok

    üdv

  • Orsós Elemér
    2024 július 14
    4:25 du.

    nambőr tú!
    én aszt is hozzá akarom tenni, hogy a trianon2 sem jön össze, mert mint a mellékelt ábra mutíttya, az endéka és a kágéesté ellenáll és megkezdődött a véd és dacszöveccség összerakása lásd OV győzelmi vonulásait, {a korrupció máshol is létezik, lehet hogy még sokkal rosszabb}
    (a teutonoknál az új Barbarossa tervben az endéka nem akar résztvenni erről ennyit) és mivel egymás után lődözik le a ficót meg a trampot és afrikában már ki is söpörték a szemetet a gyarmatosítók után,

    és ami legborzalmasabb számukra: a BYD és tsai klasszisokkal jobbak, mint az északamerikai és €-beli konkurenciájuk, és árfekvésük verhetetlen, az € bajnokságon embernaccságú betűkkel hírdették és sok más helyen is

    a megdöglött hullaszagú kapitalisták abba fulladtak bele, hogy az önkölcségük akkora, hogy akárki kenterbe veri őket, € beli vállalatok, nem országok, mert azok rettegnek a hazaáruló féreg politikusaik miatt, azt csinálják, hogy megtervezik és legyártattyák a Mennyei Birodalomban és az árura rá is van írva, most kaptam néhányat, isteni minőség és az ára verhetetlen:

    „designed in switzerland made in china”

    képzeld amikor a német autógyárak is, és megmarad nekik a Rheinmetal meg a pistórius a rozsdás kargyával és a barbaross#2-vel fel is mászhatnak a falra

    de a grizi meg hallgat és a geyza is, mi is lehet az okája nekijje?

  • rodeo;

    „…a grizi meg halgat….”

    rodeo,
    remes ostobsagaidra lehetetlen ertelees reagalast nyujtani!!!!!!!!!

    De a Boeng esteben egy automata-control ami tulsagosan befolyasolta a repulogep iranyitasat.
    S azt eltavolitottak !!!!!!!

    Mind a nagy bru-ha-haid csupan tulzott es valotlansgokat felfujt asllitasaid.

    Remesen ertelmetlen vagy, vagy teljesen ertehetelen szamodra ertelmezni a szbadtrasadalmak szbad kozgazdasagait, mert az agyadban csupan a totalis diktatura lehetosegeit nem vagy kepes belatni hogy az miert dontotte pokolba az imadott rendszeredet vilagszerte!!!

    Amig azt keptelen vagy ertelmezni es szelszosegeidet mellozni, kerlek NE cimezz semmit szamomra, s ne varj valaszt sem!!!!!

    Finnorszag lezarta Finn-Orosz hatart mert Oroszorszagbol mewnekulok szamai tulterhelik Finnorszagot.

    A Finnek az velik hogy Putin celzatosan teszi ellenuk, de a szerencsetlen oroszoknak alegkozelebbi menulesi lehetoseguk Finnorszag..
    Bjelarusbol meg Litvani es Estonia
    Taxas tu-messze van szamukra!

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ
    2024 július 15
    10:14 de.

    Íme:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Egyes%C3%BClt_%C3%81llamok_h%C3%A1bor%C3%BAinak_list%C3%A1ja

    (Csak zárójelben jegyzem meg:
    fenti ábra szerint legnagyobb győzelmeiteket saját előrefelé nyilazós őslakosaitok ellen arattátok, míg legnagyobb vereségeiteket strandpapucsos afrikaiaktól és ázsiaiaktól szenvedtétek el! Vagy a wikipedia aljasul hazug és ha erre esküt teszel, akkor pedig nyílvánosan megkövetlek!)

  • BENDEGUZNAK mar megint igaza van .. putler hitler bunteti a finneket ,,, es a finnek sokat nem tehetnek mert a zold hataron azert at-dobnak par tucatot a rusnya ruszkik