Önfényezésben első helyen áll az Orbán kormány

2024 augusztus 13 10:27 de.66 hozzászólás

Pártunk és kormányunk semmit sem bíz a véletlenre. Tudja, hogy szeretjük, és nélküle élni sem tudnánk, sőt, talán már nem is lennénk, de biztosra akar menni, ezért nem sajnálja a milliárdjainkat, hogy tudassa velünk: mindent neki köszönhetünk. A saját nagyszerűségét hirdeti a kormány, nem mintha rá volna szorulva, enélkül is tudjuk, de ha valaki jót tesz a magyarokkal, azt nem lehet elégszer a fejünkbe verni. Ezért jelentek meg a Tudta? kezdetű kék hirdetések az újságokban, hogyha netán volnának olyan elvetemültek, akik nem tudják, mennyire jó nekünk, azok mostantól ne éljenek bizonytalanságban.

Tudtam-e, kérdezi a kormány egész oldalas hirdetésben, hogy a minimálbér 2010 óta hány forintról hány forintra, azaz, hányszorosára nőtt? Hát azt tudtam-e, szegezik a mellemnek egy másik hirdetésben a kérdést, hogy a Magyar Falu Programban hány utcát újítottak fel, és hány járdaszakaszt építettek? Tudtam-e, hogy már 650 ezren igényeltek gondosórát, és van-e fogalmam arról, hogy hányszor annyit költ a kormány egészségügyre, mint amennyit a 2010-ig hivatalban lévő kormány költött? És azt tudtam-e, hogy hány új mentőautó állt, vagy áll hamarosan szolgálatba?

Ami azt illeti, mindezeket konkrétan nem tudtam, de valahol a lelkem mélyén sejtettem, hogy jók hozzám a derék urak. Mindazonáltal kissé önfényezőnek tűnik számomra ez a siker-cunami, merthogy nemcsak a kormány, hanem más foglalkozási ágak művelői is eldicsekedhetnének azzal, hogy mi minden jót tettek embertársaikért. (Ami egyébként, akárcsak a kormány tagjainak, kötelességük, ezért kapják a fizetésüket.)

Az orvosok például naponta elmondhatnák, hogy hány embert gyógyítottak meg, a tanárok, hogy hány gyereket tanítottak meg írni és olvasni, sőt, teszem azt, a kőművesek is eldicsekedhetnének azzal, hogy hány új házat építettek és közülük eddig még egy sem dőlt össze.

A dicsekvés nem lehet a kormány kiváltsága, az újságíróknak is volna mivel kérkedniük. Én például úgy gondolom, hogy egyáltalán nem haszontalan, ha tájékoztatom az olvasókat több évtizedes publicisztikai munkásságom sikereiről. Objektíven, természetesen, kellő távolságtartással, a rám jellemző ízléses, magamutogatástól mentes, visszafogott stílusban. Szólnék persze a kudarcokról, a kevésbé sikerült írásaimról is, de ilyenek, amint azt az olvasók nagyon jól tudják, nincsenek. Ha akarnék, sem tudnék rosszat írni, de nem is akarok. Miért is akarnék, amikor már előre tudom, hogy úgysem tudok?

De lássuk a tényeket!

Tudta, hogy az elmúlt évtizedekben 64 ezer jelzős szerkezetet használtam, többségüket helyesen?

(Egyszer ugyan összekevertem a tárgyas ragozást egy átvonuló hidegfronttal, de senki sem vette észre.) Tudta, hogy volt 27 ezer múlt idejű, ugyanennyi jelen-, valamint 67 ezer jövő idejű megfogalmazásom, és ez az eredmény nemzetközi összehasonlításban is jó, magyar viszonylatban pedig, jobb szó híján, kimagasló? (Van ugyan olyan hazai pályatársam, aki a jelzett időszakban még nálam is több ikes igét használt, ám ő a melléknevek képzésében a fasorban sincs hozzám képest.)

Ami a tartalmat illeti, Kedves Olvasó, úgy gondolom, jogos a büszkeség, nincs okom szégyenkezésre. Írásaim hetven százalékának a végén volt valamiféle csattanó, többnek ezek közül értelme is volt. (Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy az európai publicisták 64 százaléka irigyel emiatt, 24 százalékuk megfojtana egy kanál vízben és csak a fennmaradó 10 százalék mondja azt, hogy pancser vagyok. Utóbbiakat visszamenőlegesen lehazaárulóztam.) Mellékesen még számos más jó cselekedetemről is beszámolhatnék, de ezt egyfelől szerénységem tiltja, másrészt pedig úgy gondolom, hogy nem tartozik a tárgyhoz, és sokan úgy érezhetnék, hogy csak egyéb problémáimról – például a rám jellemző értelemzavaró elütésekről – szeretném elterelni az olvasó nagybecsű figyelmét.

Mindent összevetve, még egyszer gratulálok az olvasónak, amiért fejlett ízlésvilágának engedve, engem választott. Kérek mindenkit, hogy legközelebb is engem olvasson. Ne X kollégát, mert ő hazudik, ne Y sajtómunkást, mert ő egy írástudatlan szélkakas, Z-ről pedig mindenki tudja, hogy bár valamikor jól indult, valójában egy gumigerincű patkány.

Büszke vagyok Önre, Tisztelt Olvasó, amiért tudja rólam, hogy milyen jó vagyok. Vagy úgy hiszi. Vagy nem hiszi úgy, hanem épp ellenkezőleg gondolja, de nem akar elszomorítani, mert volt gyerekszobája, és inkább nem mond semmit.

Szóval, csak azt szerettem volna mondani, hogy nekünk, magyaroknak van a világon a legjobb kormányunk. Tudjuk ezt anélkül is, hogy hazug propagandára és önfényezésre számolatlanul szórnák a pénzünket.

66 hozzászólás

  • Sajnos az utolso-elotti mondat nagyban valosagnak tunik.

    Mert alig velheto hogy magyarorszagon valaha is volt sikeresebb a kormanya.

    Persze az nem jelenti hogy a jelen korulmenyek a megfelelo es az egyedulli rmelheto korulmeny.

    Na de mi mas lehetne varahto attol a komsomolos (Kisses)fiutol?

    Gyakorolja ma mind azt amit akkor a fejebe vertek.

    Mat meg hogyan is tudhatna mast?????

  • Bar ki vagy barmi is lenne Orban, de mikor letek a magyarok ottan jobban mint ma?????

    S ami nem tetszik a lakossagnak miert nem szvaznanak mas megoldasokra?????
    Hiszen ma meg az is leheto!

    Sot meg a public refferendum lehetosege is szabadon alaklmazhato ottan ma!!!!

    Miert panaszkodtok, miert nem cselekedtek ?????????????????????

  • Legalább valamiben jók

  • kinek a pap kinek a papné

    meg lettek többséggel választva a törvény szerint éés mint az elszabadult hajóágyú intézkednek és néha nem is rosszül pláne ha az éppen nyakig szarban lévő nyugateurópaiakat nézem, pedig azoknak még van lopott bevételük ha kevesebb is de nem annyi mint a nagybácsijuknak az atlanti pocsojon túlnan
    a többi meg magánügy mindenki azt szeret amit vagy akit akar

  • Tudta?
    Nacionalizmus + centralizálás = fasizmus.
    „Oszt jó napot!”

  • A nyugat-európai országok kormányai is használják az önfényezés eszközét.

  • roDE Jo/rossz [[[ UJ szavat alkottam—VIP ===veri important person ===ez volt REGI ”’itt az UJ +++ VIB=very important BETEG ;; hogy teccik lenni ??? idegileg KERDEZEM ,, az ideg allapotaert aggodom „””vannak meg rohogesi rohamai a VEB urnak ?

  • hexadodekaéder

    Plágium!

    Ezen a fotón Don Corleone, a Polip c. olasz tévésorozat őshazug keresztapája látható, aki a nár korábban már elvett rádiófrekvenciája után most éppen RadioKlub igaz beszédét igyekszik teljesen e l f o j t a n i .

  • BENDEGÚZ
    13.12:50
    spekulál:

    „S ami nem tetszik a lakosságnak, miért nem szavaznak más megoldásokra?????” „Hiszen ma még az is lehetőség.”

    *

    Miután az Orbán-klán és udvarnépe 2010.óta sajátkezüleg több-

    ezer változtatással igazította magához, illetve a saját

    igényeihez a Választási Törvényt, így a fenti . k é r d é s .

    második fele vált . a b s z o l ú t . provizórikus, tehát az

    egész egy . n o n s z e n s z . okoskodás… Semmi értelme.

  • kedves Cenz Ura engedd eszt be, lécci!
    joshua
    2024 augusztus 16
    12:51 de.
    ezen a kacifánton nem, de rajtad igen, VIP=very important person
    VIB kombinécijá két nyelvből Fara Muci,
    de szerintem:

    VIB>very idiot bitch

  • Nem tagadonam, nektek a sarlo kalapacsos rendszer volt a leheto leg-kivalobb, mert akkor korlatalan hatalmat gyakoroltatok a magyarok lehetosegei es leteik folott, abbol gazdagodtatok meg, s ma, mint Aczel elvtars bevalotta, kaptok „a lopott penzekebol”.
    Mint rodeo hirdettte kizsakmanyolo jovedelmet!

  • Miklos ba;

    Nazi-izmus ;a Nemet Nemzeti Szocialista Munkas Part nevenek roviditese!.

    „Fascizmus; A romaia birodalom jelkepe, a FASCIA , a harci-fejsze a beke-agakkkal korulveve, amit Mussolini remenye alpajn celozta a romai birodalom feleleszteset.

  • ro de Jo/rossz miota teccik rohogogorcsoket KAPNI beteg bacsi

  • fortrimrass;

    Ha a szabad demokratikus modszerek alpajan valtoztani es megopldani barmi problemaknak nincsen „semmi ertelme”, hat akkor miert nem eltek ottan ahol csak az ertelmetlenseg es a diktatura leheto?

    Putin elvtarsatoknak szuksge van az onkentesekre es var reatok boldogan.
    Na az is leheto am manmapsag!!!!!

    Nincsen szukseg a panaszok rikacsolasara, korlatlanul elhettek a sajat es itten allitott eszmeitek alapjan.
    Sot meg a sajat kolhozaitokat is szabadon alkothatjatok, sot Kistarcsa korlatlanunl lehetosegeitek.
    Miert nem cselekedtek a sajat ohajaitok es szavaitok alapjan????

    bon voyage !!!!!!!

    rodeo irta egy elozo hozzaszollasaban, hogy ‘a Fold klimaja allandoan valtozik’, s a’legkorenek es a tengervizek aramlasanak a megallitasa…’

    Soha, sehol ,senki nem beszel a legkor es tengervizek armalasanak a megallitasa’-rol, csupan a jelen klimai VALTOZASOK
    az emberiseg befolyasai alatal okozva, amik negativ a termeszet es a vilag klimai helyzetere.

    A legkor es a tengervizek felmelegdesei, a sarki jegek es hegymagaslatokon levo havak gyors olvadasai befolyasoljak a vilag legkoreben es tengerek allapotait negativul, ami bizonyitott es jelentos mennyisegu valtozas am.

    Barhol is elnel, Canadaban vagy Magyarban is a napi hirekben lathatod a meteorologusok vilagkorulli napi sot orankenti jelenteseit.

    Persze neked az mind ‘hazugsagok’, csupan a te allitasaid a valosag, hmmmmm?

  • BENDEGUZ
    2024 augusztus 16
    1:22 du.

    Kedves tanító bácsi, ha már mindig mindenkit kioktatsz, legalább jól tehetnéd! 😀
    (A nácizmus nem rövidítés, a „FASCIA” sem harci fejsze, hanem kötőszövet! 😀 Amire Te hibásan céloztál az a római fasces, viszont az sem teljesen harci fejsze, hanem leginkább összekötözött vesszőköteg, azaz szemléletes ókori hatalmi jelkép, amit Mussoliniék elloptak, pont olyan idétlenül ahogy a indiai/szanszkrit szvasztikát Hitlerék! 😀 )

  • joshua
    2024 augusztus 16
    12:51 de.

    bucika, ugye tudod{?} hogy szeméjeskedéssel semmiféle problémát nem tucc megoldani?

    most itt tőlem délen megy a kalamajka, sok minden elhangzik és ugyanannak az ellenkezője is és az összes „a” jó megoldás.

    nem veszik észre, hogy a rendszert amit összeeszkábáltak kontár módon az alapvetően hibás, tehát a rendszer és annak fenntartói!

    ugye ugyanaz a disznótarja 100 gr egységre vetítve miért ért 5 évvel ezelőtt $4.50 -et és „ér” ma $7.17-et, mi lett benne jobb és hogyan?

    ha aszondod, hogy azért mert a takarmány és az összes többi overhead emelkedett és már azok alapján nem volt profit rajta {azaz nem akkora amire a VILÁG ÖSSZES DISZNÓJÁNAK URA A TŐKÉS akart mert még az Indiai óceánon nem volt egyetlen yachtja sem amit évente max 1 cer tud használni}

    azaz a drágalátos tőkés szépen emelgeti az árakat, mert? hát csak! asztakirelejzumátnekije, mit képzel a nép aki a disznót kezeli hát csak nem hagyom hogy az én profitomat csökkencse, azaz több bért követelt és kapott mert bátor és sztrájkol, hát megemeli…

    majd jön valami világ bölcse és aszongya, hogy az infláció az jó a gazdaság fejlesztésére mert több profit keletkezik, igenám de 50 éve nem épültek utak, vasutak, elektromos hálózat, erőművek sötöbö, azaz a megemelt profit ki lett hordva a gazdaságból az meg valahogy eldöcög ami ma is láccik

    ha a mai kapitalista rendszereknek nem lennének gyarmatai a legnagyobb gyarmattartó a DEMOKRÁCIA FELKENT ISTENE a többiek már alig rúgnak labdába mert azokat is gyarmatosította lásd az €-t és az € még büszke is magára ha elég zöld a kormányzat és lehet ijen olimpi-t összeeszkábálni

    tanulni, tanulni, tanulni mondta Lenin és ez örök igazság de te sem tanulsz csak hőböröx de ahhoz sem értesz

  • joshua
    2024 augusztus 16
    12:51 de.

    Nincs értelme így vitatkozni a KMH holdkórosával. Csak dobj be neki néhány tényt, és nézd, ahogy habzik és halandzsázik.
    Nem tud normális gondolatot alkotni és nem tud érvelni, ezért használ értelmetlen, vagy homályos mondatokat és adja tudtára mindenkinek, hogy mennyire röhög, amikor nem tud senkivel sem vitatkozni.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    HexaDodokáder!
    2024.08.16.6:45

    Gondolom, plágium dolgában itt az Orbánfotóra gondolsz.

    Azonban a fotós itt nem a Robert Savian Polip című olasz

    filmsorozatából lopta a keresztapa figurát , h a n e m .

    Francisco Coppola Keresztapa (Oldfather) trilógiájának minden

    hájjal megkent hétpróbás, pávatáncos* gazemberéről …

    No-de ezen nem veszünk össze. Maffiózók láthatólag a napfényben

    is sötétek,ezért hord illusztris +apánk foncsorozott szemüveget.

    ˙

    * pávatáncos: á’lá Magyar Karmelita Táncszínház
    (Várkerület Színház u.1.)

  • BENDEGUZ! (2024 augusztus 16 1:22 du.)
    Mintha nem egészen egy malomban őrölnénk… – Már bocs’!

  • BENDEGÚZ
    8.16.1:22

    Mussolini „reménye” 😀 :

    „a Római Birodalom felélesztése – harci fejszével”

    Az a bizonyos jelvény: a megkötözött vesszőnyaláb(!) bárddal.

    A megkötözött vesszők a tömeg,a plebsz fölötti elnyomó uralmat,

    míg a bárd a birodalmi végrehajtó hatalmat szimbolizálja.

    Tegyük hozzá,ha hihetünk az Újszövetség c.iratköteg állításában:

    Jézust is e jelvény jegyében „hajtották végre”, s a pápa mégis

    konkordátumot kötött Mussolinivel, létrehozva a Vatikán-államot,

    ami már önmaga is egy önelletmondás…

  • 17.4:29 folytatása

    Tehát a megkötözött tömeg = centralizáció;

    Az ellene felállított hatalmi koncentráció = terror.

    Mindez együtt bemártva nagyadag nacionalista szirupba = fasizmus

  • Bruszvick Teri

    Az a konkordátum,a. p á p a i . h a l l g a t á s . á r a . volt.

  • Bendegúz
    08.16.1:22

    Miféle béke ágak????!!!!

    Talán Etiópia és Albánia lerohanása, vagy afféle Tengelyhatalmi szövetség a SzU ellen, mint béke ?
    Talán inkább nevezzük azokat szomorúfűz ágaknak !!!

    Horthy legalább csak a szomszédait támadta meg, úgy volt csak hitszegő és agresszív, azaz náci…
    Ezt gróf Teleki Pál főcserkész és miniszterelnök is megmondta neki búcsúlevelében, amikor hit-és szószegő gazembereknek nevezte magukat, illetve a Horthy-rendszert…

    Egyébként vannak fogalmak, amelyek a gyakorlatuk által rögzülnek izmusokká.

  • Vögelein
    17.5:17
    Bendegúz
    Miklósbá’

    Hitler a kinevezését(!) követően . m é g . é v e k i g . 1938-ig halandzsázott az ő béke szándékáról, mint Orbán, a mi Führerünk is blöfföli nap-mint nap ama posványosi hívek körében…

  • joshua
    2024 augusztus 16
    12:51 de.

    általad is istenített rencer az én déli szomszéd országomban megadózattyák a borravalót, hogy hogyan számolják nem tudom, és megadóztattyák a dolgozók bisztosítási jóváírásait ha az meghalaggya az éves $12000-t és soroljam?
    ha tramp győz, akkor ugyanaz lesz hogy a corporációk betegre keresik magukat adómentesen, mert ők a benefactorai a Tejútrendszernek, a piac már kibővítve hüje €-val az meg 10 szeres árat fizet az energiahordozókért a süsüéknek, mert -ugye- ügyesen felrobbantották a NS2-t és most a zselé elzárja az olaj és gázcsapokat €-ba ez a köszönet azért, mert az € elkótyavetyélt a hoholokra 100 milliárd €-t, az is igaz a teuton 2025-ös kölcségvetésben már nem szerepel a kidobott pénz a hohol pátyolgatása tegnapi döntés

    de azért szeressétek a Milei-t a trampot meg a zselét, mert? hát ti tuggyátok

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2024. augusztus 17. 3:41

    Ez a kresztapa – lásd a fotón – döntött 2500 . e l í t é l t (!) e m b e r c s e p é s z . s z a b a d o n b o c s á j t á s á r ó l . is.

    De az ő nevéhez fűződik az azeri Ramil Safarov b a l t á s .
    g y i l k o s . rehabilitálása és . s z a b a d o n b o c s á j t á s a . is.

    Meg kell említeni még a portrén szereplő goodfather sajátosan elnéző és . k e g y e l m e t . s u g a l l ó . jóságát a bicskei gyermekintézet pedofiljaival kapcsolatos bűnügyben.

  • Hóligóst
    2024 augusztus 17
    2:13 de.

    valahol máshol mekkérdesztem hogy van e annál alábbvaló, mint amit a Japán kormányzat csinál?
    {derékszögben bedől és széttárja hogy ide b-k bele miután több százezer japánt légneművé tett
    az a hatalom amej most legeslegjobb szöveccségesének nyílváníttya Japánt mivel 80 éve mexállva tartya € detto de ott nato nak nevezik ugyanaszt az aljasságot.

    namost hogy teneked mijen „véleményed” van az akármiről az számomra sem nem oszt sem nem szoroz, házasoggyatok össze jóshuával ojan szép zöld pár lesztek!

    egyetlen állításomat sem vagytok képesek megcáfolni de aszt gunuljátok, hogy ha lelövitek a hírnököt attól a hír semmissé válik, és ez is egy merő tévedés!
    szóval: nyasgem!

    BENDEGUZ
    2024 augusztus 16
    3:25 du.

    grizi, aszondod, hogy amit én állítok hogy a klíma változik de nem teszed hozzá aszt az alaptételt miszerint annak megváltoztatására semmiféle emberi machináció nem képes összességében és időlegesen 1% azaz egy százalék klímaváltozást tud az emberiség megvalósítani a TERMÉSZET MEG KÖSZÖNI SZÉPEN ASZT CSINÁL AMIT AKAR ÉS KIRÖHÖGI AZ OJANOKAT IS MINT A GRIZI

    arra a megjegyzésemre viszont senki sem hozott semmiféle adatot vagy érvet, miszerint az ember igenis tud tenni valamit az 1%-hoz azzal ha jobban és teljesen elégetik a fósszil fuel-eket beleértve a szenet is és akkor ott a kéményekből nem mérgező gázok szállnak ki {most Ernesto tönkrette néhány milliárdos álmait Bermudákon}, hanem kevesebb mint 1 % károsanyag, az is igaz ez az overhead et megnöveli és ezzel csökkenti a tőkés profittyát mert már máshonnan nem képes lenyúzni többet, a tengeri sétahajók az óceánokba ömlesztik a gyilkos szemetet, és néhány japán erőmű kivételével a fósszilis energiahordozókat csak félig meddig égetik el mert mint írám itt fenn!
    és nem adnak több fizetést mert az is káros a tőkés lelkivilágára hogy az UAW és APWU SZÉPEN BELENGETTE A KÖZÉPSŐ ÚJJÁT A TRAMPNAK
    most megy hidegrázós sikítófrász a FOXNEWS-on hogy az márpedig micsoda, hogy a dolgozókat meg kell fizetni és nem kell megadóztatni még borravalót is meg a lábszagodat és hogy képzeli az a sok szocialista, hogy meg kell adósztatni azokat akik eddig nem adósztak mint a donaldjtramp és tsai

    már nem sok idő van november 5-ig, de még sok minden lesz már aszt bizonygattya néhány agynélküli seggfej, hogy az infláció ojan, mint az Ernesto hurrikán azaz nem lehet tenni ellene semmit, és ez alapvető hazugság azaz gazdasági analfabutaság!

    de te grizi írjál mindenféle szart, a digitális elbírja pláne a csodálatos hejesshíráschy hibáidat is meg az agymentes analfabutaságodat

    nálatok a kommunizmus szó halálos vétek kiejteni de most az már érvrendszer a Kalamajka által tegnapelőtt meghírdetett 5 éves terv ellen,

    és sikítófrászt kaptak amikor a Maduro szépen leírta a valóságot USA „választási” rendszeréről, miszerint az elektorokat senki sem ellenőrizheti még kevésbé hozhattya nyílvánosságra tetteiket azaz az usa álltal hírdetett szent demagográcia sohasem létezett sehol sem de jó aszt elhitetni az eccségsugarú usa álomplgárral hogy a szocializmus öl butít és nyomorba taszajt PEDIG A KAPITALIZMUS MEGELŐZTE ÉS MEG IS TETTE!

    de azért irigáljatok mindenfélét ojan kellemes gyomorrengést okoz a röhögés rajtatok

  • Bendegúz
    8.16.3:25

    Olyasmin vitatkozol velem, melynek ellenkezőjét én sehol nem állítottam.

    Ügyelj a dialektika* szabályaira! Nem elég a megszólítás. Idézd a vitatott mondatot is, majd az ellen érvelj, ha tudsz… De, legalább jelezd a komment időpontját, mert így, viszonyítási alap, kiindulási pont híjján értelmetlen, égbekiáltott hablaty az egész mondókád…

    ˙

    * Dialektika: már az ókori görögöknél is a vitatkozás [az eszmecsere] művészete, illetve ennek szabályai.

  • Jichak Permutter

    Brunszvik
    08.17.4:29

    >Mussolini létrehozta a”Vatikán államot, ami már maga egy önelletmondás”<

    Horthyékról már nem is szólva, mely fasiszta-náci rendszerben a politikai katolicizmus volt az alfa és az omega vezérfonala.
    Abban zsidónak lenni – mint pl.Jézus is volt {Mt.5. 17-19} – már Hitler, v. Mussolini előtt is egy évtizeddel felért egy halálos ítélettel… Horthy már a legelső politikusi megnyilvánulásaiban – mint később Hitler is – rasszista, illetve náci alapon "a zsidókat" tette felelőssé az első világháborús vereségért és mindenért, ami a vereségből következett… Ugyanakkor 25 évig lobogtatva, a sértett irredentizmust tűzte zászlajára, mintha épp neki ne lett volna tetemes része ama háború előkészítésében.

  • „tisztelthölgyejimésurajim”
    08.17.3:41

    *toldalékában,hogy „pávatáncos: á’lá Magyar Karmelita Táncsznház”

    Ennek szomorú apropója, hogy Orbán F@szbukján m i n t . p á v a t á n c o s . emlékezik meg a magyar néptánc most elhunyt, közkedvelt doaenjéről Novák Ferec – Tata – koreográfusról, aki kezdetektől, már 1948-tól fogva a magyar néptáncművészet megszilárdításán és bartók-kodályi zenehagyományai fentartásán hivatásszerűen fáradozott… Már >az ötvenes években Kossuth díjas< művész a hatvanas években megkapta a Liszt Ferenc díjat is.

    A Mgayar Táncszínház* kilakoltatása a várbeli ún. "karmelita kolostorból" már az Orbán-klán sötét dicsőségét gyarapítja, amikor azt a Liget-Vár Projekt keretében Keresztapa leparancsolta az ún. (szintén általuk lopott nevű**) Millenáris, a volt Ganz Iparművek budai gyártelepére azért, hogy ő fölemelkedve a budapesti alattvalói fölé,az 1782.óta Várszínház-ként működő épületből Miniszterelnöki Hivatalt kreáljon saját magának. – Irány: egyre közelebb a Királyi Palota trónterme…

    A F@szbukon közölt fotón az akkor még demokrata ifjú Keresztapa látható a haláláig demokrata népművész Tata társaságában…

    ˙

    * A II.József által felszámolt Karmelita Kolostor helyén már több mint 200 éve a Várszínház nevet viseli. Erre emlékeztet székhelye, az I.kerület Színház utca 1. is. Hosszú ideig a Nemzeti Színház kamara színháza, egészen a Táncszínházzá minősítéséig…

    ** Millenáris: eredetileg 1896-tól, illetve az első bajnoki mérkőzés 1901-től a népligeti sportcentrum neve volt, pesti embernek fogalom. Több nevezetes bajnoki mérkőzés, és híres volt a kerékpár csarnoka is,ahol speciális"az ún teknőben"mérték össze erejüket kerékpáros nagyjaink…
    E dicső nevet tette magáévá e sérült jellemű, falusi Keresztapa.
    {ld.fotó}

  • Te, mint a legnagyobb marxista közgazdász a 3 hónapos gyorstalpalóddal, majdnem értesz is a „kapitalizmushoz” és általában a gazdasághoz.

    Talán el kellene gondolkodnod azon, hogy nem a „kapitalista” emeli az árait, hanem a kormány, amikor új adókat, új és bénító szabályozásokat vezet be, beleértve egész iparágak bezárását, és szándékosan inflációt generál.

    De tudom, hogy ezt a fogalmat egy kicsit túl nehéz neked megérteni. Hidd el, az a marxista gyorstalpaló nem elég.

    Másrészt az USA kormányának egyre több és több pénzre van szüksége. Fizetniük kell a rendőrállamukat, a több mint 1000 haditengerészeti bázisukat szerte a világon, az összes beavatkozást más országok belügyeibe, stb… stb.
    És ahogy az lenni szokott, ezek nagy részét a szegények fizetik.

    De a legviccesebb az egészben, hogy te azt akarod, hogy mások tanuljanak és tanuljanak, amikor a te felfogásod a világról egy 3 éves gyerek szintjén van.

    A borravalót Kanadában is megadóztatják. És valószínűleg minden országban, csak ezt nem vetted észre, amikor legalább egy évet éltél 167 ország mindegyikében.

    Japánnal kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy Németországban is ugyanezt csinálják, csak a németek.
    Gondolom kihagytad a történelem órákat 8. osztályban, azokat az órákat, amikor a tanár a második világháborúról beszélt. Leszek olyan kedves és közlöm veled a hírt: Németország és Japán elvesztette azt a háborút az USA és szövetségesei ellen, és azóta azt kell tenniük, amit a győztes mond nekik. Ez eléggé meglepő számodra, ugye?

    Végezetül: Nem tudod, hogy mik azok a kijelentések, olyan kijelentések, amelyek választ is érdemelnek.
    Itt te vagy az egyetlen, aki üres kijelentésekkel próbál operálni, mindenféle tények nélkül, és ráadásul elvárod, hogy válaszoljunk a gyerekes, vagy éppen aljas/beteg megjegyzéseidre.

  • Hóligóst
    2024 augusztus 18
    9:20 du.
    szerencsétlenke, mint máshol már javalltam Marx-szal vitázz és ne velem {hogy én mijen faiskolába jártam az senkire sem tartozik}

    dehát nem olvastad a könyvének a borítóján lévő címét sem.

    de azért vigyázz nem szédűlsz néha?

  • Hóligóst
    2024 augusztus 18
    9:20 du.

    Te OLYAN okos vagy
    Vállalati szemináriumokon tanultad ezeket ?

  • Kedves Bendegúz!
    2024.aug.16.12:49
    Mindig az arány
    számít;cikk alatt

    Állítod, hogy Marx állításai nem a valóságon alapultak. Mert Bendegúz nem tudja, hogy a tudós hosszú évtizeken keresztül nemcsak megfordult nemcsak Németország, de Franciaország és Nagybrittania legnagyobb ipari központjaiban is, és konkrét cégeken tanulmányozta nemcsak a vállalatok belső termelési szokásait, bürkráciáját és adminisztrációját, vele a burzsoázia és a munkásosztály helyzetétét és viszonyát is.
    E direkt tapasztalatokat nemcsak leíró, és följegyzett részleteket tárgyaló munkáiban, de azokon belül közgazdasági -mataematikai – levezetések formájában igazolva bizonyította is!

    Ergo a fönti állítás részedről jó esetben csak szubjektív, ill. buta találgatás, avagy műveletlen feltételezés, de még rosszabb helyzet, rosszindulatú rágalom következménye…

    Aztán kérdezed, hogy
    „mit adott az ún.Francia Forradalom” a francia népnek részedről hozzátéve még, hogy szerinted
    „semmi társadadalmi és gazdasági előrehaladás lehetőségét nem is célozta”.

    Csak megjegyzem, hogy ha így lett volna, ma a wersillesi kastélyban 125… Lajos napkirály nyitotta ill. rendezte volna meg a 33.”modernkori olimpiai játékokat.” 😀

    Na de viccet félretéve, a Nagy Francia Forradalom – részleteket most mellőzve – a feudalista,vagy
    >a hűbéri kötelékeket megszüntetve<
    voltaképpen a polgári (!!!), a kapitalizmus számára nyitotta meg a törvényesség szabad útját s teremtette meg a szükségszerű feltételeket nemcsak "a gazdasági,de éppen a társadalmi haladás" történelmi lehetőségeit is.

    Kérdésed mélykonzervatív hozzáállása, persze objektv olvasó számára azt sugalmazza, hogy te a talán törzsökös multad(?) révén még a kétszáz évvel ez előtti haladást is túl modernnek túl forradalminak találod. Csak az nem világos, hogy akkor miért vagy oly nagyra a modern kapitalizmus vívmányaival…?

    Ezek szerint te éppúgy elítéled az antiroyalista, tehát forradalmi Bostoni Teadélutánt, és az 1640-88. közötti angol forradalmat is, de az 1848-as magyar forradalmat is, melyek mind a hűbéri láncok lerázását voltak hivatottak kivívni.

    Megjegyezném, hogy az általad oly gyakaran védelmezett fővezér által Ellenforradalomnak nevezett Horthy-éra is '48-ból éppen a társadalmi forradalmat mellőzte a valódi történések közül, holott a névadó admirális öt évig szolgálta közvetlenül a bécsi császár őfelségét, mégis ő volt aki elűzte Magyaerországról habsburg IV.Károlyt…

  • Aurora Borealis

    Holigóst!

    A közgazdászi diploma megszerzése Magyarországon 3 év alapképzés

    után még 2 év mesterképzést igényel immáron 70 éve = 5 év .

    Előítéleteid ugyan mely bugyrából kotortad elő a 3 h ó n a p ot?

    Meg is mondom: hazudsz, mintha könyvből olvasnád !

    Egyébként külföldi egyetemeken nagyjából ugyanez a tanulási idő.

  • Hóligóst
    2024 augusztus 18
    9:20 du.

    hisztike, máskor ne másold be aszt amit én írtam azzal a megjegyzéssel, hogy én nem tudom, és x-ccer mondom neked, Marx-szal vitatkozz ne velem, de vitaképtelen is vagy csak a hiszti meg a feszkó levezetése kárikittyom édes tyúkom, nahát

  • Hóligóst
    2024 augusztus 19
    11:08 du.

    TE a ruszkikat preferálod?
    (Nem csodálkozok, az mostanában a náci világtrend)

  • Hóligóst
    2024 augusztus 19
    11:08 du.

    ez a jelenlegi oligarchia szerint hazaáruló és szvsz nagyon szimpatikus és művelt, nyilt, és nem csak néz lát is, azért írom eszt ide, mert USA ban hatalmas ifjúsági mozgalom alakult a gázai 911 után, felébredtek, és hajszál pontosan ugyanaszt mondják uccára vonulva békésen a rendőrök állig felfegyverezve nem találnak fogást rajtuk a politikusok meg őrjöngenek és a sikítófrász van rajtuk… ez hiányzik a z€-ból, japánból, downunder-ből, és néhány aljas politikusaik miatt elnyomott délamerikai országban Venezuela, és Bolivia Panama
    Brazil példaadóak de teljes hangerővel és ágyúval verébre elnyomják és assziszik meg is tuggyák tartani pláne az ojan férgeket mint a Milei Argentínában, az a féreg aki idegen tőkéseket invitál eladva hazáját 30 ezüstért és kiköti hogy 200 millió$ alatt ne is hívják fel telefonon, a nép mióta eltévedt és megválasztotta {én kétlem volt ott valami susmus} éhezik, fázik és nyomorog és nem
    fog dolgozni illetve már nem dolgozik azért, hogy az egész hasznot kihajózzák

    a WEF az meg azon diliházak egyike amit a szabadkőművesek bezárattak és most mindenki
    szabadon bolond és ez láccik is nagy meglepetésemre ez a pilóta már nem fog bedőlni az ócska rablómeséknek amikkel életben akarnak tartani egy jól kisminkelt hullát

  • ELEMER:

    OK a harcifejsze egy nagyadag olajfa-agakkal korulveve.

    BUTELLA;

    Japan es Nemet orszag szbad demokratikus nemzetekke valatak minden katonai eroszak hianyval.

    Soha, senki nem kenyszeritve fegyveres eroszakkal, s nem legazolva tomegeket mint a te Szoviet es Kinai elvtarsaid.

    Szabad tarsadalmakban barki szabadon sikereskedhet a sajat kepessege es szorgalma alapjan, es azt NEM rabolja el az allamhatalom a sajat onkenyes monopol-kapitalaista onuralamt megalapitani.

    Az enked semmit jelent, hmmmm?????

    Csak imadd az uralkodo part-titkarodat!!!!!!

  • butella….igazad van Marx allitasai az AKKORI valosagon alapultak…..azota eletelt 2024-1848= EV = sok esztendo…a mai valosag egeszen mas

  • butella
    8.20.4:13
    utsó’bek.

    A nemrég még a császár . s z e m é l y i . szárnysegéd Horthy

    a róla elhíresült,befagyasztott hűbéri rendszerével ráadásul nem

    is az általa felesküdött habsburgokat hanem a . s a j á t . n a

    g y b i r t o k a i t . a 450 kataszrális hold szántójával és

    rétekkel s a benne birtokolt falvakat jobbágyostul & jószágostul

    . „v é d t e” .

    Tehát a Horthyrendszer korántsem „Európa”, hanem a Horthy

    birtokok „védőbástyájaként”* íródott be a történelem lapjaira.

    ˙

    *Ez az „Európa és a kereszténység védőbástyája”a Horthy rendszer s az Orbán-klán mai legkedveltebb demagógiája.

  • Persze Mussolini nem csak a romai birodalom szimbbolumat ismtelete, hanem a regi romai birodalom kisreszenek meghoditasat is kovette.
    Persze nem sok sikerekkel.

    Kedves BUTELLA;

    Karl Marx NEM volt semmifele „TUDOS”, mert soha ,semmi tudomanyos alanyokat nem tanult.
    Hanem egy igen sikertelen UGYVED volt.
    Sikertelen mert keptelen volt megelheteset es csladjat eltartani mint ugyved.

    Azt probalata Francia orszagban is, de ottan sem ment neki.talan a nyelv hianya miatt.

    Majd ment Angliaba, ahol kicsit siekeresebb volt, mert a New York Tribune-nek kezdte kuldeni cikkeit, amiert a New York Teribune jelentosebb „honorariumokat” kuldott, s abbol elet es tamogatta sajat csladjat, s nem TUDOMANYOS alanyok kepessegenek az eredmeneykent!!!!!!

    Egy Marxissta legalabb tudataban lehetne Marx elvtarsanak a biojaval!!!!!

    De a Marx elvei sehol, soha nem mukodott meg a leg-erosebb eroszakos probalkozasokkal sem, sehol!!!!!!!

    Vajon miert nem eltek az altalatok magasztalt es hirdetett eszmek alapjan.
    Talan Eszak Korea, Cuba, vagy Venezuellaban nem ohajtnatok a fogyo-kurakat, hmmmmm????????

    De mint irtam, ma meg Magyaroszagon is leheto szamtokra a sajat kolhozaitokat alapitani, ugy mint tobb vilagszerti vallasos tarsadalmi egysegek, mint ma is a USA-ban, mint az „Amish” Lancaster megye, Pennsilvaniaban. S azok am anyagilag es tarsadalmilag is igen sikeres foldmuvelo kozossegek.

    De tarsadalmaik nem a diktatura es eroszakos kegyetlenseg,hanem a testveri szeretet eleven aalapozva mukodnek.

  • Geyza
    2024 augusztus 19
    4:48 du.

    A hozzászólásomban (amire ‘válaszoltál’) ezt irtam a Ródeonak:

    „Itt te vagy az egyetlen, aki üres kijelentésekkel próbál operálni, mindenféle tények nélkül…”

    Elnézést kérek! Megfeledkeztem rólad. Te és Ródeo megcsókolhatjátok egymást.

  • Aurora Borealis
    2024 augusztus 20
    7:19 de.

    Nem írtam semmit közgazdasági diplomáról. Marxista gyorstalpalóról volt szó, amire kegyesen adtam 3 hónapot az olyanoknak, mint Ródeo elvtárs.

    Emlékszel arra, hogy a Rákosi időkben vérbíróvá is válhatott valaki 3 hónap alatt? Pedig a törvény kicsit komplikáltabb, mint az Engelsizmus. (Ne hivjuk már marxizmusnak, mert a részeges, mindenre alkalmatlan Marx alig adott valamit a butaság csimborasszójához.)

  • Ródeo11
    2024 augusztus 20
    8:34 de.

    Nem tudok vitatkozni olyan emberekkel, akik üres állításokkal operálnak, ezért soha nem akartam veled vitatkozni semmiről. Csak próbállak rádöbbenteni a súlyos mentális állapotodra. Ennyi az egész.
    De ha többet szeretnél megtudni annál, mint amit két részegség között hallottál a 3 hónapos gyorstalpalódon, akkor javaslom, hogy másold be ezt a Google-ba: criticism of marxist theory pdf
    és nézd meg, hogy mit ad ki neked.

    Ródeo11
    2024 augusztus 20
    12:54 du.

    Már korábban is észrevettem, hogy képes vagy orgazmusra egy olyan „hír” első hallatán, amely megerősíti a kis mentális problémáidat.

    Ugyanakkor én felnőttem, és megtanultam menet közben, hogy várni kell. Különösen a hírekkel és a hülye mozgalmakkal, amit angolul bowel movements-nek hívok.

    Ami a WEF-et illeti, egyetértünk.

  • Geyza
    2024 augusztus 20
    12:52 du.

    Gezya, én inkább a két- vagy hárompólusú világot részesítem előnyben. Ebbe minden nemzet vagy ország belefér.

    Látom, hogy egy kicsit rasszista vagy. Gyűlölöd a zsidókat is?

    BENNDEGUZ
    2024 augusztus 20
    2:52 du.

    „Japan es Nemet orszag szbad demokratikus nemzetekke valatak minden katonai eroszak hianyval.”

    Thanks Bendeguz! I didn’t laugh this much in years.

  • butella
    8.20.4:13
    utsó’bek.

    Horthy – korábban 5 évig a habsburg császár személyi adjutánsa – a negyed évszázadra kimerevített feudalista rendszerével nem feltétlen az ő Habsburg főurát, hanem a dicső, magyar múlt cémén a saját 450 katasztrális hold birtokait védelmezte elsősorban karddal és penészes ösmagyar demagógiájával…

    Üdvözlettel: Don Golo

  • BOCS’
    hogy a gondolat szárnyán, mondandóm két változatát küldtem nektek

  • kedves
    Bendegúz
    20.2:52/2.

    Milyen párttitkárról hadoválsz???

    Már itt is százszor bebizonyosodott, hogy az általad sorolt országokban már csak a zászló vörös és semmi marxizmus. Amúgy pedig náluk is a rekonstruált – ma oligachikus – kapitalizmus viszi a mainstream-et. Abban semmi szocialista s még-úgy kommunista nincsen.

    Ti – az úgynevezett Republikánus pártiak – koholjátok az ellenségeskedés tüzét, mert nagyrészt ti vagytok birtokában a fegyver „műhelyeknek” és állami arzenálnak.

    Oroszország, Gorbacsov is be akart lépni a NATO-ba, amit ti -Reagan – kapásból visszautasítottatok. Mert nektek „j o b b a n . m e g é r i” az ellenségeskedés, a hidegháború légköre, hisz abból jönnek az állami, illetve a katonai megrendelések… Ezért kész csapásként értétek meg a SzU, vagyis a rendszer összeomlását,hisz’akkor mi lesz a ti katonai megrendeléseitekkel . Ergo, ti (fenyegetitek) szorítjátok ma is Oroszországot és Kínát bele e háborús vész-kelepcébe, egy „II. hideg-háborúba”.

    Ami pedig Japán-és Németország . ö n m a g á t ó l . b é k é s s é . v á l á s á t . illeti, abból úgy tűnik az amnéziád súlyosbodását kell diagnosztizálni, amikor a memóriád teljesen kihagyja ez országok ezt megelőző, világégető háborújuk nemcsak ember-de országokat is kijózanító – tudniillik őket sz@rrá-verő – tényét, aminek úgy mellesleg 100-millió emberi élet is esett áldozatául.

    Aki pedig ezt a százmillió lelket már elfelejette, az vagy hazudik, vagy súlyos amnéziában szenved…

  • Joshua
    20.6:07

    Jómagam a 08.20.4:13-ban azt is hangsúlyozom, hogy a kapitalizmus gyakorlati és mennyiségi fejlődése következtében annyi minőségi változáson esett át melyek a marxizmus realitását bizonyítják.

    A politikai gazdaságtan tételei akarva és akaratlan, de ma jóval nagyobb mértékben, szervesen – azóta megsokszorozva – képezi a tőkés világ gyakorlati életét. Csak két dolgot említenék, a kapitalizmus ma már nem csak nemzeti keretek közt működik, hanem a tőke saját gazdasági (+politikai) hatalmát kibővítve bárhol külföldön is megtelepszik, ahol táptalajra, illetve ahol olcsó munkaerőre talál… Ettől vált nemzetközivé. Amit többekközt az is alátámaszt, hogy Marx óta a . m u n k á s o s z t á l y . több-ezrszeresére meghatvánmyozódott, melynek bekövetkeztét marxék már akkor előre jelezték a „világ proletárjai” fogalmával is, mely szükségszerű jelenséget a jobboldali „reakció” még ma is szereti tagadni sőt róla azt állítani, hogy az a „globalista” 😀 Marx akaratából létezik. Pedig tudott és nyilvánvaló, mert törvényszerű, hogy a globalista kapitalizmus a tőke termékekéként folyvást szüli a világ munkásságát, illetve a bérmunkások miriádjait…
    Joshua!
    Thalész, vagy Pithagorasz tételei cca. 2500 év után nemcsak érvényesek, nemcsak, hogy tovább fejlődtek, de még bővebben vesznek részt korunk gazdasági gyakorlatában úgy, mint már fölfedezésük pillanatában. Ugyanígy Marxék gazdasági tételei kétszáz év után ma is léteznek és hatnak, amit a polgári közgazdaságtan is elismer és alkalmaz…

  • A „kereszt” nem a keresztenyseg szimboluma, hanem a Babiloniai Tamuz ,a termeszet istenenk a szimboluma.

    A Keresztenyseg szimboluma a „HAL” es az abban irott „ICTUS” szo.
    Ami a Latin „hal” jelentese, de annak roviditese a romai egyhaz felhatalmazo szava.

    Remelhetoen a foszerkeszto kepes es hajlando lett volna abban alapveto felvilagositast nyujtani az itteni „elvtarsak” szamara azon.

    Don Gollo;

    Kenderesn belul, a Horthy csalad NEM tulajdonozott „falvakat”, hiszen Kenderes is alig nagyobb mint egy kis falu.

    Na es hany falvakat, varosokat es mindent tulajdonozott a ti imadott partotok, azt mindeg probaljatok kihagyni az itteni vitatokbol. Vajon miert ????????????????????

  • Hóligóst
    2024 augusztus 21
    7:26 du.

    Nem, én csak téged gyűlöllek, mert egy büdös náci vagy.
    (Legalábbis régebbi, más nevek alatt ide beírt megjegyzéseid erre engednek következtetni.)

    De ez még nem lenne baj, egy náci nem csinál Auschwitz-ot.

    Ellenben még akkor is hazudsz amikor kérdezel.
    Ez itt a probléma veled ekkomám.

  • Hóligóst
    2024 augusztus 21
    6:42 du.

    NE hisztizzél.

  • butella…termeszetesen igazad van neked is….azert azt vedd figyelembe hogy a mai munkasok azok azok akik a mc donaldsban sutik a hamburgered meg az uzletekben be UTIK a gepbe amit vettel es nekik fizetsz….ezeket en viccesen rabszolgaknak hivom…..a munkasok pl a lakatosok akik egy SZAR zarcsere elvegzeseert 50 – 100 ezer forintot akartak tolem legombolni…szerencsemre a fiam NEM 2 balkezes mint en ugyhogy ingyen lesz

  • Hóligóst
    2024 augusztus 21
    7:26 du.

    Óh Mennyei Lelket Lenke

    nem tudom követni fantazmagóriáidat, de ez a 3 hónapos „hóligost” képző egészen jól hangzik, de én oda sem jártam, nekem egyáltalán nincs „öjanom” amivel itt a jobb sorsra érdemes nagyérdeműt bűvölöd mint áspiskélgyó a békákat {én még ennyi kacagó békát nem láttam}

  • BENDEGUZ
    2024 augusztus 21
    4:24 du.

    grizi, na most fejbelőtted magad, ezzel {is}:

    „a sajat kolhozaitokat alapitani, ugy mint tobb vilagszerti vallasos tarsadalmi egysegek, mint ma is a USA-ban, mint az „Amish” Lancaster megye, Pennsilvaniaban. S azok am anyagilag es tarsadalmilag is igen sikeres foldmuvelo kozossegek.”

    de tudtommal Bábolna sokkal sikresebb és még nagyon sok más is a közös gazdálkodás nem a gonosz földi megjelenése hanem az ősidők óta nagyon jól működő gazdasági rendszer, lásd még az ipari közös gazdálkodást másnéven gyárakat azok nélkül sem tudnánk létezni de azoknak is messze több ezer éves múltya van

    ha nekem nem hiszel konzultáljál Holy Molly val ő bárkinek bármiről fel tud mutatni egy PhD-t és a sok PhD je között a legértékesebb az amit a szomszéd uccájukban lévő faiskolában szerzett gomba spóráztatásból

  • butella
    2024 augusztus 22
    4:26 de.

    „… az általad sorolt országokban már csak a zászló vörös és semmi marxizmus.”

    Nem tudom, hogy Bendegúz mely országokat sorolta fel, de ha Észak-Amerikáról és Nyugat-Európáról van szó, akkor minden „kommunista” vezető a gazdag globalisták kezéből eszik. Ezek a mérhetetlenül gazdag elvtársak egyszerűen ugyanazt csinálják, amit az elődeik, vagyis felhasználják az agymosott, hülye csőcseléket.

    „… náluk is a rekonstruált – ma oligachikus – kapitalizmus viszi a mainstream-et.”

    Én ezt inkább fasisztának nevezném.

    „Ti – az úgynevezett Republikánus pártiak – koholjátok az ellenségeskedés tüzét, mert nagyrészt ti vagytok birtokában a fegyver „műhelyeknek” és állami arzenálnak.”

    Szerény érzésem az, hogy nem ismered eléggé az USA politikáját. A valóság az, hogy az USA-ban csak egy párt van, nem számít, ki nyeri a választásoknak nevezett cirkuszt.
    Trump azért volt és van útban, mert ő volt az első aki nem akart háborúkat, nem azt csinálta, amit a háttérhatalom 20-30 éve tervezett, mielőtt ő elnök lett. És sok retardált észak-amerikai még mindig Trump ellen van, ami elképesztő.

  • BENDEGÚZ
    8.22.2:41

    A Horthy család több birtokkal is rendelkezett Magyarország

    különböző részén. A . l e g i s m e r t e b b . b i r t o k u k

    Kenderesen volt, de ezen kívül birtokaik voltak még Szabolcs-

    megyében Ramocsaházán, valamint Szolnok-megyében Tiszaroffon is.

    A birtokok jelentős szerepet játszottak a család gazdasági és

    társdalmi helyzetének a megerősödésében.

  • termeszetesen a Nagy gondolkodok tanai vagy azok egy resze ervenyes ma is JOVAL kriszrus elott a gorogok kimondtak FONTOS dolgokat szintugy az o szovetsegn meg az UJ szovetseg de meg az Arab tudosok is hiszen pl Arab szamokat hasznalunk mi mindanyyian en kisdoktori cimet szereztek a budapesti Marx Karolyi egyetemen a marxi politikai tanokbol …. de…. es nagyon de…. 1848 komcsik kialtvany amikor banyakban zsakmanyoltak ki a prolikat….persze ma is ki vannak zsakmanyolva a Walmart es Tesco es cba.hu penztarosok meg a mekiben = mc Donald’s hamburgereket sutogeto FIATALOK de ez azert egeszen mas mint 1848-ban az angolok szen-banyakban kizsakmanyolt prolik ……legalabbis SZERINTEM

  • Bendegúz olvtárs-kolléga valahol korábban a marxizmusról állítván megállapítja, hogy az a gyakorlatban nem állta meg a helyét…

    Erre azt kell, hogy mondjuk, hogy ez csak részben igaz, de azt is, hogy . e d d i g – csak úgy ahogy sok más elmélet sokasága sem azonnal győzte, nyerte meg a közérdeklődés versenyét.

    Álljon itt legalább . n é h á n y . eklatáns . p é l d a . a hosszú, t ö b b – e z e r . é v e s . történelmi . á t f u t á s i . idővel, végül mégiscsak polgárjogot nyert, s a tudományos ranglétrán, majd a köztudatban is megszilárdult, addig csak teóriaként kezelt, később a gyakorlatban is bebizonyosodott tényre:

    1.) Feledésbe merült pl.az ókori sztoikus filozófia . t e r m é s z e t j o g a , miszerint minden ember a természettől fogva egyenlő, bármilyen származású is… Ezt a tant azonban . g y a k o r l a t i l a g . n e m . a l k a l m a z t á k, elfelejtették.
    Csak a XVII-XVIII. század politikai elméleteiben születik újjá.

    2.) Aristarchos már ie.III.században hangoztatta a . h e l i o c e n t r i k u s . elméletet. A merész újító felfogás azonban nem vert gyökeret a csillagászatban, miközben egészen Kopernikusz, Giordano és Kepler koráig . é v e z r e d e k k e l . hosszabbították meg a . g e o c e n t r i k u s . előítéleteket …

    3.) Már az ie.V.században Démokritos, az ie.III.században Epikuros és az ie.I. században Lucretius megteremtették a . m a t e r i a l i s t a . világszemlélet alapjait: a világ az istenek beavatkozása nélkül,”opera sine divom” létezik és fejlődik, valamint, hogy „a lélek elválasztahatatlan a testtől, a test szerves életének kifejezője és a halállal eltűnik: sírontúli élet nincs”.

  • Aurora Borealis

    Hórihorg
    23.11:47
    szerint:

    „…minden kommunista vezető a gazadag globalisták kezéből eszik…”

    „Ezek a mérhetetlenül gazdag elvtársak egyszerűen ugyanazt csinálják, mint elődeik, vagyis felhasználják a (………..) csőcseléket…”

    Miért, Dózsa jobbágyait is csak a földesurak fizethették, ill. etették mégpedig a belőlük kiszedett kf. adók maradékaiból.

    És ki eteti $-milliárdokkal a katonai puccsal hatalomba emelt katonákat, tábornokoktól a zsoldos közlegényekig azaz a banánköztársaságok fölfegyverzett „elit csőcselékét”? Csakis a nemzetközi nagytőke dúsgazdag korifeusai. Ilyen volt Pinocet, Marcos, Diem, Batista és Perón is. – Nem is gondoltam, hogy ezek kommunisták voltak…

    Tehát a különbség az, hogy a forradalmárok a köz-a népérdeket, a néptömeget – akiket te csőcselékként aposztrofálsz – szándékoznak egy igazságos rendszerben uralomra juttatni, míg pl a felsorolt puccsista fasiszták a fegyvereikkel a nagytőke, az egyéni érdek malmára hajtják a vizet. – Általában idegen országokban…

  • Aurora Borealis

    Utóirat

    Sapartacus 70’000-es galdiátor seregét is a rabszolgatartók etették, ill. tették őket fizikailag is annyira erőssé, hogy elit profi római légiókat is képesek voltak szarráverni. Mi több – bár gyenge elméleti, ill. harci – tudásukat is nekik a tartóiknak köszönhették. Más lapra tartozik az, hogy a világon a legkorszerűbb, igazi magasszintű katonai tudás, mégiscsak a gazdag rabszolgatartó Róma kezében összpontosult…

    Mégis történelmi léptékkel vizsgálva, nem gladiátorháborúról beszélünk, hanem rabszolgaháborúként határozza meg a modern történelemtudomány s így már kemény osztálytartalmat tulajdonít a fogalomnak.

  • Voronyezs

    Hadd segítsek:

    Az ó-ill. középkori . g e o c e n t r i k u s . v i l á g k é p . melyben a Föld bolygó a Világegyetem középpontja és nem a Nap.

    A valóság az,hogy Nappal közepén ez h e l i o c e n t r i k u s .
    ma is. 😀