Van ünnepelni valónk
Szinte pillanatnyi szünet nélkül, két esemény is követte szorosan egymást a József Attila Színházban. Előszőr egy sajtótájékoztatóra került sor, majd nyomban utána – rendhagyó formában – az Irodalmi Szalonban folyt beszélgetés. A középpontjában mindkettőnek ugyanaz a személy állt: József Attila. Ennek a kettősségnek persze komoly indoka van, mely mindenki előtt azonnal nyilvánvalóvá válik, amint egy pillantást vet a naptárra, és tudja azt is, miért április 11. a Magyar Költészet Napja.
A József Attila színház tavaly meghirdette a „Csókol Attila” című drámapályázatot – emlékeztetett rá Nemcsák Károly, a színház igazgatója – hiszen névadónk 120. születésnapját ünnepeljük ebben az évben, április 11-én. Ez az év több szempontból is izgalmas. Idén van Márai Sándor születésének 125. évfordulója. Tőle a színház két darabot is játszik: A gyertyák csonkig égnek és a Kaland címűt. Szervezünk olyan előadásokat is, ahol a végén, az Irodalmi Szalonban, eszmecsere folytatódik a nézők számára, a szereplőkkel és az alkotókkal együtt. A pályázat eredményét április 11-én hirdetjük ki. Természetesen lesz díjazás, de a színház vezetősége úgy gondolta, hogy a legnagyobb díj az lenne, ha a nyertes darabot színpadra is állítjuk majd. Terveink szerint szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján szeretnénk ezt a pályaművet bemutatni. A pályázat leadási határideje január 21-én zárult.
A tájékoztatón jelen volt Ligeti Erika közjegyző, aki pár hónappal ezelőtt a jeligés pályaművek és külön a jeligét feloldó borítékok gyűjtését szolgáló két ládát lezárta, hitelesítette. Felnyitásuk most az ő segítségével történt meg. Először azt a ládát nyitották fel melyben a beküldött pályaművek sorakoztak, pendrive-ra rögzítve. Érkezett pályamű postai úton, sőt kézzel írott drámát is küldött be egy szerző, de ez nem volt kizáró ok. A korábban már külön érkezettekkel együtt 57 pályamű lett volna, de a zárás előtti napon még emailen is küldtek egyet, így összesen 58 mű kerül a zsűri elé. A jeligék feloldását őrző ládában ugyancsak 58 boríték lapult. A jeligéket és a hozzájuk tartozó pályamunkák címét már megtaláljuk a www.jozsefattilaszinhaz.hu oldalon, a Hírek rovatban.
A pályázatokat öttagú zsűri értékeli, melynek elnöke Szakonyi Károly, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg., Szerinte egy ilyen drámapályázat nagyon érdekes és kétséges dolog is egyben, különösen akkor, ha olyan személyiségről van szó, mint József Attila. Róla nagyon sokat tudunk. Fontos kérdés, hogy vajon az életének melyik pillanatát ragadja ki az író. Mond-e valami újdonságot nekünk, vagy csak egy képeskönyvet kapunk? Valószínűleg értékes művek kerülhettek be ide, talán lesz olyan darab, amit be lehet mutatni, de már az is nagyon hasznos, hogy egyáltalán foglalkoztak vele drámaírók. Még az is lehetséges, hogy könyv születik a beérkezett drámákból. Majd, ha a jeligéket tartalmazó borítékokat felbontják, meglátjuk kik voltak azok, akik pályáztak. Sok, nem hivatásos író is küld be pályázatot ilyenkor.
A hivatalos rész végeztével kezdődött Irodalmi Szalonban, annak vezetője, Juhász Anna Príma-díjas irodalmár, – Juhász Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő lánya – megerősítette: ha egy éven keresztül igyekszünk kibontani valakinek az életét, munkásságát, kapcsolatrendszerét, nagyon sok olyan sarokpontot lehet felfedezni, ami segít felismerni, mi közünk van József Attilához? Csináltunk már ilyeneket. Hiszen 2021-ben volt Pilinszki János születésének évfordulója, huszonkettőben Tamási Áron és Nemes Nagy Anna évfordulót ünnepeltünk, Egy évvel később, visszautalva a reformkorra Petőfi Sándort, tavaly pedig a száztizenöt évvel ezelőtt született, 80 évvel ezelőtt meghalt Radnóti Miklós került fókuszba. Az idei évre már említett évfordulók mellé hozzátehetjük: kétszáz éve született Jókai Mór, Szabó Lőrinc, no és Szerb Antal évforduló is következik, van tehát ünnepelni valónk! Felidézzük azokat a személyes szálakat, melyek kapcsán életünk része tud lenni egy-egy költő vagy író.
-5) Fehér Anna Jászai Mari-díjas színművész arra emlékezett vissza, hogy neki mitől az egyik kedvenc verse a Kész a leltár. Tinédzserként a József Attila verseskötet volt a bibliája. A gimnazistáknak életkorukból adódóan közeli a világvége hangulat. A depresszió a tizenéves léleknek szinte természetes fejlődési pontja. A Színház és Filmművészeti Egyetemen a felvételi vizsgán is ezt a verset mondta el, de az elmúlt évtizedek alatt már egészen más hangulatúvá szűrődött át benne, és ez valóban egy csodája is a költészetnek. Hozzá legközelebb ma is József Attila áll. Ahogyan az életünk, úgy változunk mi magunk. A tapasztalataink, a történéseink, a kudarcaink, a sikereink révén, de ugyanúgy lényegül át bennünk a világnak az a megismételhetetlen csodája, hogy volt közöttünk egy József Attila.
Igen, nekem is folyamatos jelenlétben van ott az életemben, hangsúlyozta Zalán Tibor Kossuth-díjas költő, de soha nem beszéltünk róla. Kezdetben én nem szerettem József Attilát, mert olyan kicsike volt, törékeny volt, ügyetlen volt. Adyt szerettem, mert pont olyan volt, amilyet egy fiatalember elképzel magának. Mert patetikus lenni, érzelmes lenni, bukott ember lenni, mert olyan ember lenni, ami József Attila nem volt. Telt az idő, ahogy öregedtem, kezdtem a világot figyelni, milyen hozzám és én milyen vagyok a világhoz. Arra figyeltem fel, hogyha kell valaki a múltból, egy vezető, akkor az nem Ady, hanem József Attila lesz. A késői verseiben megfogalmazta azokat, amiket nekem magamnak is meg kell fogalmaznom. Az „Íme, hát megleltem hazámat” – hol a haza? Keressük meg! Közben pedig elmúlt belőlem a nagy lázadás és megérkezett a pontosan fogalmazó szerencsétlen figura. Van olyan kötetem, ahol már az ő szavait találom meg az én szavaimban. Amikor az ember már elkezd készülni. Nem a halálra, valahova bárhová, máshova, és ezért fontosabb most nekem József Attila!
12:02 du.
színház az egész világ de azért jobb a József Attilába menni mint
a nemzetközi hajzet fokozódik című szappanoperára amiből genny és vér csöpög meg a zokogás
5:28 du.
kanada macska orszag …https://telex.hu/zacc/2024/12/18/toronto-macska-villamos-kanada..
5:37 du.
minden-szar-izmus …https://telex.hu/after/2025/01/23/frenk-isten-elt-pesten-budapest-bar-hiperkarma
12:19 du.
joshua
2025 január 26
5:28 du.
ez tipikus canadai, főleg torontoi szokás engem is megmentettek a metro ban mikor rosszul lettem arra sem hagyott időt hogy mekköszönnyem már is ment tovább EGYÉBKÉNT HASZNÁLOM AZ 507-ST
ojan van hogy „pop” de ojan hogy popzene nincs az ipari zaj és seggségek a szövegben,
ezeket az adókat én messzire el szoktam kerülni eddig sikerrel,
aszt a halálos bűnt is elkövettem, hogy egyetlen világhírű zajgyártót sem hallgattam meg soha benne a bííítlessz is és sohasem volt hiányérzetem és szerintem és
ez magánvélemény ez perverzió és bizonyos politikai erők sponzorálják hatalmas pénzekkel mert legalább ezzel a szarral az egyébként zenei nevelést sohasem kapott zeneileg süket fiatalságot is egy csoprtba lehet gyűjteni és segghüjévé váltosztatni ÉS A SIKER ABSZOLÚT!
2:53 du.
joshua
2025 január 26
5:28 du.
Josh
kies fogadott hazád már szédűl? a szupergéniusz tramplee meg forog a saját tengeje körül mint a kerge dervis!
most már váltania kellene abban, hogy amikor bejelenti az akármit, hogy kit nem akar megvámolni és szankciózni
ijen módon a lista sokkal rövidebb
a deepseek {kurvajól kitalálták a nevit}
betette a kaput
nemcsak a tőzsdének de
az egész hazugságra, csalásra, korrupcióra épült gazdaság lelepleződött
az mégsem lehet hogy holmi ázsiai ferdeszemű 500 szor olcsóbban 500 szor jobbat és 500 szor eccerűbbet csinál ripsz ropsz
mert ugye nyakig ülnek a hongatyák meg a honbugyik a híg fosban mert nem mennek semmire egy tik-tokkal sem
rémülten ordibálnak mint a fába szorult féreg, hogy kibasztak velünk
„míg mi itt süsüsztánban azzal vagyunk elfoglalva hogy basszunk ki egymással minél jobban,”
EZ NEMZETI OLYMPIÁD
és hogy „a világot hogyan forgassuk visszafelé mert a ribanc világ az istennek sem akar arra és úgy menni ahogy ti fütyültök”
de a fütyülőtök is becsődölt már nem lehet belefúni sem mert ojan lankatt!
addig a normálisak szépen vidáman, frissen és gazdagon a 22 dik század örömeit kóstolgattyák
mialatt a dicső nyugat tolat és már elérkezett a barlang bejáratához de ott meg ül egy hatalmas
MICIMACKÓ
{a britek eszt a rajzfilmet is betiltották Misa és Mása a két medvebocs rajzfilmen mert az kurva nagy orosz propaganda és alig tuggyák a nyálukat letörölni annyira fröcsögnek}
szóval közel a kőkorszak még tramplee őfensegge aláír néhány bőrpapírt azután gyorsan visszatér a családi maffia üggyeire
a 330 millió benne te is Josh le vannak
[najó nem beszélek csúnyán],
ejtve!
és ez így megy
én eszt korábbi műszaki gyakorlatomban úgy szoktam mondani, hogy ez egy bennszülött csapágy {tervezőkém úgy rajzolta oda, hogy se kivenni nem lehet se betenni}
és a kedvenc mondásom, mikor valami ráesett a lábára a tervezőnek ahejett hogy fennmaratt volna a darupáján, hogy
EZ A SELEJT BOSSZÚJA
a kabarécsatornák izzanak és harsány röhögás hallik Saturday night live -ban ojan tökéletesen utánoszta a színész a tramplee-t hogy ő maga is alig bírta visszafogni a röhögést a pojáca alakít ám!
és a többi kabarésok éjjel nappal 24/7-ben
a foxnews nem győzi elhallgatni mert abból meg ömlik
a GLÓRIA IN EXCELSIS
a kis krampuszok meg támasztyák a kamerát hogy az operatőr ne essen el a röhögéstől
de még csak egy hetes a kabaré, mi lesz itt mikor a nagy hatalmas Easter Bunny begördül egy kínai hejből felszálló rolleron és elénekli a hinnucot hamisan
11:58 de.
Rodeo….nem tilos ugy irni mint bartus lacika…..te bartus kanadai hangja vagy ……..mindjart jon 2 cikke
12:00 du.
https://nepszava.us/trump-le-akar-cserelni-minden-allami-alkalmazottat/#google_vignette
12:03 du.
https://nepszava.us/bartus-laszlo-eltunt-jose/
12:10 du.
https://24.hu/belfold/2025/01/29/fovarosi-kozgyules-rakosrendezo-karacsony-gergely-vitezy-david-tisza/……teny hogy trump meg FOGJA valtoztatni az egesz vilagot…..BULI…CIRKUSZ…haboruk lesznek….azt jol latja hogy az usa tul van hatalma csucsan es ha MOST nem lep europa azsia letasztja a csucsrol….ez egyebkent el-kerulhetetlen de nyilvan jobb kesobb mint elobb,mondjuk 2026-ban
1:19 de.
joshua
2025 január 29
12:00 du.
joshua
2025 január 29
12:03 du.
Te vegig birtad olvasni ennek az elmebetegnek a hazugsagait es butasagait?
5:14 du.
joshua
2025 január 29
12:10 du.
Josh
azért a 80 as éveidben már benőhetett a fejed lágya?
magánügy
én nem olvasok bartust eccer 22 éve? talán, de nem bírtam
tehát ne sértegess, bár magánügy
a süsüsztán nevű szőkeciklon mint egy lejárt vekker, 5 nappal a katasztrófa a Potomac felett tramplee minden süsü legsüsübbje a repülésbisztánság kőccségvetését jelentősen csökkentette
mert ő most megtakarít
hogy ebből hány munkanélküli keletkezik az a tramplee-t nem érdekli és a csilliárdos haverjait sem
az ő jövedelmük nem munkából származik
most deepseek et kenterbe verő legújabb kínai AI van de takarják a légikatasztrófával, mert
2 hét múlva várhatóan lesz egy még izésebb és akkor süsü IT megy a levesbe, meg a gazdaság
a gazdasági guruk dumálnak mindenfélét ojanok mint anno a vándor cigány edényfoltozó, de eszt az „edényt” már nem lehet megmenteni
le kellene cserélni mert rencerhibás a selejt bosszúja
de én vidáman szemlélem Kanadában kitört a cuculizmusz egyre több levelet kapok a Government of Canada-tól és benne pénz, már be is tettem a bankszámlámra
ti meg olgyátok meg
aszt már mon’tam soxor
kizárólag az alkotó munka hoz létre új értéket minden egyéb értéktelen derivált azaz a süsüsztáni kőccségvetés 85% -a megett egy fikarcnyi valós érték sincs
erre kössél masnit add át szívéjes üdvözletemet @hóly goszty nevű olvtársunknak és mondd hogy nem zavar bármit is mond
és most rettegnek hogy világ nem akarja őket!
9:09 du.
Hóligóst
2025 január 30
1:19 de.
génius loci!
holnap utántól tramplee 25% vámmal terheli a canadaból és mexicoóból hozzá érkező árukat
kinek előnyös ez és miért valamint számszakilag hogyan is néz ez ki a te genialitásod szerint?
én nem mondok semmit illetve már elmon’tam
11:05 de.
Holey….szinte …SZINTE soha …se olvasok vegig SEMMIT….eleg az hogy a SAJAT MAGAM GONDOLATAIT …vegig…elvezzem es vagy SZENVEDJEM…legjobb lenne a fold alatt …de nem a temetoben hanem egy magyar vagy fali/carnioli boros alkoholos pinceben
11:07 de.
Fali=cali-fornia .. a franc egye meg a spellinget
11:11 de.
RODEO…nem erdekel melyik orszag szedul….az a baj hogy en is szedulok neha 80 evesen mert ha beverem a kobakom meg-hal-hatok..de ..NE remenykedj vigyazok MAGAMRA..szeretem magam…sot…IMADOM MAGAM…az elso felesegem aszonta hogy en csak magamat szeretem…legyen igaza…azon dolgozok ezerrel
6:13 du.
joshua
2025 január 31
11:11 de.
a lehető legjobb egészséget kívánom neked és sohasem kívántam mást!
csak annyit akartam megjegyezni hogy második hazád megválasztott egy bohócot aki bohócnak is harmadosztájú, és most el kezdett vonaglani és jeleneteket produkálni
a vámokat a vevő fizető az exportálót ebből csak az érdekli ha a vevő hejettesíteni tuggya ha nem akkor megbaszhattya az elnökét
1:32 du.
joshua
2025 január 31
11:11.de
kies második hazádban eluralkodott az agyficam, repültök ha kell ha nem!
vegyünk egy 850 km-es távolságot amit repüléssel old meg süsüsztán genialitása!
a reptérre 1,5 óra autózás, üzemanyag 70 centtel lesz drágább a tramplee tarifái miatt, parkoló keresése, a parkolási díj leperkálása, és a reptér bejáratához cipekedés gyalog, majd 2 órás sorbaállás a beszálláshoz ha elindul a járat ha törlik vagy késik az másik kabaré! és utána ha a jobbik scenárió jön be akkor másfél óra múlva leszáll és célállomáson ugyanaszt végigszenvedi azaz összesen 10 órát vesztegetett el az életéből mert nincs
elektromos nagysebességű vonat 500km/h sebességgel kinyújthatod a csülkeidet sőt fekve is utazhacc, enni inni bőségesen és kényelmesen
és a vonat az egyik város közepéből a másik város közepébe érkezik azaz villamossal lehet közlekedni
és vannak ojan fejlett országok, mint Kína a CCP vezetésével ahol az épület alatt van a vonatmegálló indulás és érkezés céljából is azaz lifttel odamegy
tehát kényelmes 2 órás utazással Kínában süsüsztánban repülnek a varázsszőnyegen
ez most süsüsztában nincs és amig tramplee k uralkodnak teljhatalommal és kancsukával ugye máris mexüntette az iskolákban az ingyen uzsonnát meg ebédet, mert? hát csak
és gyártya a munkanélkülieket rúgdossa ki a számára fölöslegeseket a hiányok miatt meg összeütközik katonai helikopáter utasszállító géppel egy polgári reptéren ami azért van Washington DC közepén hogy a kormányzat vészhejzetben azonnal el tuggyon menekülni a bunkerjaikba Marylandba
a többire kössél masnit
és most tarifádzik is a drága és úgy csinál mintha értene hozzá
légy nagyon egészséges hogy láthasd amit az agysérves új kormányzat szétbasz ha még maratt amit szét lehet baszni?