Vitatkozzunk de ne veszítsük el emberségünket!
Egy ideje közzétettem ezeket a szabályokat az interneten. 1. Ha nem értünk egyet, vitatkozunk. 2. Utána megiszunk egy sört. 3. Ha egyetértünk, összefogunk. Meglepő módon sok kritika ért a sörrel kapcsolatos mondat miatt. Az emberek azt kérdezték: „Ó, igen, te is meginnál egy sört Charlie Kirkkel?!”
Nos, igen. És örülök, hogy megtettem, mert most már nem tehetem meg. Igen, Charlie-val sok mindenben nem értettünk egyet, és nagyon fontos dolgokban. De valahogy nem vesztettük el emberségünket. Továbbra is amerikaiak maradtunk.
Most mindannyian választhatjuk, hogy gyűlöljük egymást. Ez egy normális, emberi reakció. Választhatjuk, hogy egymást hibáztatjuk, és biztos vagyok benne, hogy ezt fogjuk tenni, vég nélkül. Vagy szembeszállhatunk az országot megosztó hangokkal, és együtt ihatunk egy sört. Ezúttal gyászban.
Ha tényleg vissza akarsz vágni annak, aki ezt tette, hallgassatok egymásra, ahelyett, hogy gyűlölnétek egymást. Ők azt akarják, hogy gyűlöljük egymást. Ha testvérekként, egységes Amerikaként bánunk egymással, az történelmi jelentőségű ellenállás lenne.
Mivel baloldali vagyok, én kezdem. Minden jobboldalinak, és különösen a Kirk családnak, őszinte részvétem a veszteségért. Osztom a gyászukat, és szeretném, ha tudnák, hogy szívünk velük van.
Cenk Uygur
A szerző a The Young Turks (TYT) nevű YouTube csatorna és politikai beszélgetős műsor alapítója
12:08 de.
Ilyenkor bekes egymas mellett elesrol es a szeretetrol szol a bla-bla, de elotte es aztan egymas kozt egymast hergelik az elvtarsak minden normalis ember ellen.
4:05 du.
remenytelen..#1…the human race is not homo sapiens but stupid homo…..#2..second amadment…you have guns so sombody will kill with it…es ne gyere azzal hogy kessel is lehet olni ..igen the azonnal le is bix…puskaval gyilkolhatsz messzirol..have nice day
3:52 du.
hat.. a legszebb orom a karorom…mert semmi anyagi haszonnal nem jar…de jo a lelkednek….magyar MTV1 televizio.. a trump a szuper magyar gyuri soros es PSZICHOPATA alex fiacskaja ellenh fenekedik…DRUKKOLOK mr trumpnak ezt a magyar bandat meg kell fekezni…$ szaz milliokkal szitanak uszitanak az usa jobb oldal ellen…meg-gyilkoltask a jobbos inflkuenszert…persze nem lehet a pszichopatav sorosek nyakaba varrni…de .. a legkort ok teremtik meg meg a hozza hasonlo demokratakra szavazo szavakkal gyilkolo csurhejuk
8:05 de.
a sörözés? lehetséges, de nem ti ketten fogjátok egymást lődözni, hanem a hallgatóságotok seggig elbutított és a doktrinába beleesett szerencsétlenek, az 10000° hogy ennek a kölöknek annyi köze van az ügyhöz mint Oszvaldnak anno!
semmi sem stimmel assziszik ügyesen rakták össze, de kilóg a lóláb,
és miért nem lengetik a puskát mint legfőbb bizonyítékot?
mert azt elvitte a MOSZAD
a tetőről leugrás egy röhej és hogy befutott a fás térre? és a füvön metalálták a lábnyomát?
és hogy a transznemű baráttya akivel együtt élt és akkor hogy ment haza, amikor nem ott lakott és mesélte el fűnek fának hogy ő a patás ördög pedig láthatóan egy legyet sem tudna eltaposni
911 a termit 3500C°-on ég a vas is elpárolog, és egyetlen repülőgép alkatrészt nem mutattak csak a vadi új útleveleket, stb
október 7,
az etnik tisztogatás Mladenovics a Jugoszláv bombázásban, ezek mind assziszik
most a venezuelai olaj jön? mert a szíriai és iraq-i már megvan még a szomáliai és yemeni pótolhatatlan ásványkincsek és a stratégiai pontjaik hiányoznak hogy betegyenek a BRICS -nek, és A zangezur körüli aljas kevarás amihez a grúz örmény azeri szarkeverés is beletartozik
világháborúra készülnek amiből ők akarnak az egyetlen túlélők maradni
remélem leközlöd?
1:15 du.
Udvozlom a vitazokat.
Mar regen nem szoltam hozza, mert latom, hogy a temak-
es a vitazok- nem valtoznak.
Most azonban, ahogy van aki allitja, hogy-
” Izrael megnyeri a haborukat- de elveszti a nemzetkozi tamogatast- es a harcot a media ellen.”
Valoban- ugy nez ki, hogy „a vilag ellenunk”- mert ha a zsidok
folytatnak honvedo haborut- az „nepirtas”- szemben Kinaval{Tibet}, Oroszorszaggal{Ukrajna}, Spanyolorszaggal{Baszkok,es masok} es az ENSZ es EU „igazaival”.
Talak
Mivel a tobbseg itt kanadai, talaltam egy erdekes cikket-
a Torontoban rendezett filmfesztivalrol.
Nem akartak kozzetenni az okt.7-rol szolo izraeli filmet,
mert vannak benne reszek is- melyeket a Hamasz maga fenykepezett- testi fenykepezogepekkel, e
fenykepezokkel- dicsekedni az izraeli civilek elleni „hostettek”rol .
A rendezok szerint meg kell orizni az „alkotok” {Hamasz}- „jogait'”.
Vegul- versenyen kivul- levetitettek- az izraeli filmet-
es elnyerte a kozonseg dijat.
https://hu.euronews.com/2025/09/15/kitiltottak-majd-kozonsegdijas-lett-torontoban-az-oktober-7-rol-szolo-izraeii-film
6:36 du.
zajlik az elet….https://24.hu/belfold/2025/09/16/sorsok-haza-emih-mtk-holokauszt/
1:48 du.
Izraeli;
Izrael elvesztette a „haborut” 1948-ban, amikor a Gazzaban eleo Muslimokat nem vette egyenlo emberi lenyekke, es nem korlatozzta szaporodasukat.
Igem. 1948-ban 40- ezer Mus;lim e;t Gazzaban. ma kozel 3.5 millio, s remesen szaportodnak, eletuk remenytelenne valt, s azt a Teharni ‘rongyfejuek: kiahasznaltak, s terorr szervezeteket szerveztek, fizettek es fehyverezteki mind a Massad orra alatt.
Ma sajnos crupan a harag es gyulolet vezeti remey;letbve esett Izraeli kormanyt.
A v ilag-velemeny megvA;ltozott. a nem zetkozi allaspoantok is gyorsan valtoznak ammiatt.
De a vezrkar csupan a megallasnelkulli bpmbazasokat es az elemiszer ellatasdokat kepes megtagadni.
Mr regen irtam a figyelmeztetest itten, ill. emlekztetve minsewnkit a Debarim 30 reszere. Amit Mozes hivesen masolt ill. kovette a diktalt szoveget. Ami semmi mas mint a Teremto „Utolso sigyelemeztetese” volt.
JavASLOM MINDEN REAGALOKNAK, olvassatok el AZXT, MIELOTT RIKACSAOLNI PROBALNATOK !!!!!!!!!
iGEN ESKUDT KOTELESSEGTEK AZT BETUROL-BETURE BETArtani !!!!!!!
Talan emlekezntel a Horeb-i es aMoabi eskure is ???????
Ha nem, akko0r be is olvassATOK EZEN SOROKAT, CSAK EL;HETEK A hMAS ELMEL;ETEALAPJAN!!!!!!
5:09 du.
Izraeli
2025 szeptember 15
1:15 du.
Valoban- ugy nez ki, hogy „a vilag ellenunk”- mert ha a zsidok
folytatnak honvedo haborut- az „nepirtas”- szemben Kinaval{Tibet}, Oroszorszaggal{Ukrajna}, Spanyolorszaggal{Baszkok,es masok} es az ENSZ es EU „igazaival”.
ezek ma is vidáman együtt élnek, keverednek és mégis mindegyik megőrizte saját kultúráját
N yahoo a nemzetköz előtt hangosan világosan tagolva elmondta: megsemmisíti azt az akárhány és akármilyen embertömeget amely a westbankban és gázában él mert békében élni veletek meglehetősen komplikált ügy, tudom csak preemptívek vagytok és minden ellenséget amit kitaláltok azt lebombázzátok és a hammamamásokat is meg a Hecc Bollá-t is ti alakítottátok és fizettétek amíg egymás ellen sikerült őket uszítani
ez mexünt
a többit láttyuk ha akarjuk ha nem
valami lesz mert úgy még sohasem volt, hogy valahogy ne lett volna
te miért nem harcolsz? mongyuk Chilében? mit szólnál Milei elvtárshoz Argentínában aki kipában aluszok, vagy a Borich
elmesélnéd hogyan leheccséges az, hogy Cuba -ban vidáman keresztbe kasul házasodnak, mindenki követheti azt a vallását ami neki teccik, de senkire semmi sem kötelező és amikor meg kell küzdeni a Disznó öbölben akkor eccségesen … kedves régi barátomnak nekem kellett elárulni hogy ő márpedig vegyes házasság gyermeke azután sikerre vitte addig halovány lila fingja nem volt róla és ki tuggya hány gonzalez van még ott meg a többi nevek?
5:35 du.
Szent Alberta
2025 szeptember 15
7:13 du.
ha hiszed ha nem, egyetértünk 100%-ban az a ná tócsa már az sem, hanem
egy visszamardt szaros iszap a pocsolya helyén
mivel az itteni munkáltatói viszonyok mellett szüxég van a welfarre, amig az éppen „létszámleszámított” aktív munkakereső maradhasson,
mert ha nem!,
akkor ennyivel csökken a munkaképes felnőtt lakósság és
Oltáryjóban ez meglehetősen jól műxik!
most tramplee csepürágó művész úr kénytelen volt önmaga felfedezni, hogy milliós nagyságrendben nincs szakképzett munakereje
a munkaerő piac meg tébolyultan keresi a farkát tudod mint a kutyus! azaz
azokat a szakmákat amiket tramplee azaz Cipolla vissza akar csábítani a kancsukájával, és a SIKERTELENSÉGE ÉGIG ÉR
és délkórea máris mexüntetett 100 billió$ beruházást és terjeszti fűnek fának
a mostani canadai helyzet nem rózsás de annyi szilárdan láccik, hogy összezártunk és ma vettem Albertai whuskey-t amit eddig itt lehetetlen volt, sok a felesleges pénzkidobás mindenféle izékre remélem nem kell részleteznem, és az égadta világon semmit sem kapunk hálaként még egy mosolyt sem!
ezekért az összegekért már kész lenne az albertából új energia hordozó csőrencer new-foudlandba mehetne és nem kellene beruházót találni, mert mint kiderült ez a valós probléma
együtt kell dolgozni és az eredmény látszik miközben az a sok rohadt árutermelő csak mert megteheti „mert tariffák” {semmi tariffa őket nem érint!} megemeli az árakat élelmiszerek szépen inflálódnak de mind domesztikus, ez nem a kormány bűne , csak az, hogy nem adóztattya el tőlük ezt a pofátlanságot, én a kormány helyében ezt befizettetném velük a
de majd visszaleng az inga
légy jó és vidám és leselkeggy, hátha, én tele vagyok reménnyel januárra már vadiúj szemekkel szemlélem ugyanezt a világot
9:30 du.
bizonyitom hogy nincs homo sapiens csak homo gyilkos van….https://index.hu/kulfold/2025/09/17/japan-railgun-hiperszonikus-fegyver-fejlesztes-teszt-egyesult-allamok/…egyetlen megoldast tudok 100 evig elni bosszubol …social security es nyugdij 2 orszagbol elegseges
5:04 de.
mivel szuleim em utaltam a szovjet uralmat…de….ami most van az talan meg rosszabb….hiaba van trabant helyett chevy aveom ez mindenb oromommet elveszi…ez a nyugat egy degeneralt pusztulasra itelt geci csapat…https://24.hu/kulfold/2025/09/18/macron-amerika-no-feleseg-influenszer-birosag/
8:14 du.
joshua
2025 szeptember 18
5:04 de.
ehhez neked ennyi évet kellett megélned?
én már akkor mondtam amikor Régen elnök felszólította Gorbacsov seggfejet, hogy bontsa le a berlini falat ami az egésznek a vége lett
ma már te is tudod
annyit: Gorbacsov NYNY ba utazva az ENSZ -be leszállt Habana ban és Fidel fogadta az én lakóhelyemtől 3 percre lévő lakóhelyén az éjszaka kellős közepén és beszéltek arról mit is csinált Gorbacsov, de szerencséje volt mert a testőrök is ott voltak és ha nehezen is de lefogták Fidel t aki fel akarta pofozni a kettő között két és fél fej magasság a különbség
10:44 du.
most nezem es hallgatom a magyar nok filmet az orban televizioban….keleti agnes a zsido torvenyek miatt ju8hasz piroska igazolvanyt vett …egy zsenialis magyar zsido norol van szo..olimpiai bajnopk ersv izraelbe disszidalt ..ha erdekel guglizz a google.com – on
10:56 du.
fia ..https://hirado.hu/sport/cikk/2022-02-18/keleti-agnes-ritkan-latott-fia-elarulta-miben-hasonlit-leginkabb-edesanyjara…lanya ausztraliaban el
3:40 du.
Ötágúvöröscsillagos harci-gépek a NATO légterében…
Albert és a többi ruszkibérenc szócséplő , örvendezhettek.
https://www.youtube.com/watch?v=Oy2g3NUvCCE
Ugyanebből a hírforrásból :
Lengyel o. radarvezérlésű nagy tűzgyorsaságú (lengyel fejlesztésű) fegyvereket állít fel a ruszkikkal közös határai mentén.
Le fogják lőni a rohadt drónjaikat egyből.
3:44 du.
joshua
2025 szeptember 18
5:04 de.
Figyelmeztetnélek hogy manapság már a „24.hu” nem számít hiteles hírforrásnak…ÉS AKKOR MÉG FINOMAN FOGALMAZTAM !!!
12:19 de.
Izraeli 2025 szeptember 15 1:15 du.
A marxistak kicsit lokottek minden orszagban. Ez alol Izrael sem kivetel.
Bizonyara ismered azt a mondast amit Lord Palmerstonnak tulajdonitanak; “Anglianak nincsenek baratai, Anglianak csak erdekei vannak.”
Tobb politikus is elmondta kesobb, amikor valami felzsoderos bolsi azt talalta mondani, hogy “ha mi ezt megcsinaljuk, Anglianak nem lesznek baratai”.
Ez egy nagyon komplikalt dolog amikor az agy meg van fertoze a marxizmussal. Vagy akkor, amikor hazaarulok es egyeb hipokratak kifogynak az ervekbol.
Tehat nem szabad izgulni ezeken az “Izrael elszigetelodik”, “pariak leszunk” es a tobbi baromsagokon. A Rodeo-felek ugyan elelveznek tole, ami idos korban jol is jon a prosztatajuknak, de amint a haborunak vege, meg ha el is hajoztatjak valahova az osszes arabot Gazabol, es a Jesa-bol is elkuldenek minden muszlimot Sziriaba, meg fogod latni, hogy vege lesz a szaj-karatenak.
Itt van pl. a spanyol korrupt vegleny, aki jatsza a komcsit es most nem akar kereskedni Izraellel. Gondolod, hogy ha vege lesz az egesz cirkusznak nem fogja magat szep sunyiban ‘meggondolni’? Dehogynem. Az osszes europai, es meg a kanadai hipokrita is csak azert tepi a szajat, hogy elnyerje az agymosott valasztoi tetszeset, es hogy elkeruljon egy jokora polgarhaborut.
Ezeket kevesbe erdekli hogy mi megy Gazaban, mint a mexicoi szunyogokat.
12:25 de.
Bendeguz 2025 szeptember 17 1:48 du.
« Izrael elvesztette a „haborut” 1948-ban, amikor a Gazzaban eleo Muslimokat nem vette egyenlo emberi lenyekke, es nem korlatozzta szaporodasukat. »
Koszi Bendeguz, hogy megint hoztad a formadat. Csak az a kerdes megint, hogy azert mondasz sajat magadnak is ellent, hogy hulyenek nezzenek es igy generalj valaszt, vagy tenyleg ennyire hulye vagy?
Ha esetleg nem ertened: Ha Izrael valahogy korlatozta volna az arabok szaporodasat Gazaban akkor nem vette volna oket emberszamba. Allatok szaporodasat szoktak korlatozni jobb helyeken, te idiota.
Raadasul 1948-ban meg nem volt Gaza izraeli kezben.
De az igaz, hogy az 1967-es nepszamlalas szerint 356 261 lakosa volt Gazanak. Hogy ez megnott 2024-re kb. 2.1 milliora (a CIA szerint) csak a Rodeo-felek szerint szamit nepirtasnak, bar nem lepodnek meg ha te is annak tartanad.
Viszont erdekes, hogy mara ez valahogy lecsokkent kb. 823 000-re, ami nekem gyanus. Valaki itt hazudik.
Tovabba, a szaporodas Gazaban az alagutaknak is koszonheto Egyiptom es Gaza kozott, ahonnan nem csak fegyverek erkeztek Gazaba.
A tobbi hulyesegeidbol csak kiragadva valaszolnek, mint hogy pl. Izrael allitolag nem engedi be az elemiszereket Gazaba. De beengedi az etel es gyogyszeradomanyokat, csak azokat a Hamasz terroristak lenyuljak.
Ugyanakkor tetszik nekem, hogy mar megint idegesited a marxista zsidokat a Devarim 30-al. 😊
Remelem el is kuldenek oda, ahova kell.
Az meg aztan paratlan, hogy remeled a magyar komcsi zsidok emlekeznek a horebi es moabi eskujukre. A Horebet meg csak ertem igy 3200 ev tavlatabol is, de mi az a moabi esku? Csak nem a Mesa Stele-jere gondolsz?
« Én vagyok Mesha, Kemosh fia, Moáb királya, a diboni. Apám harminc évig uralkodott Moábon, én pedig apám után uralkodtam. Én építettem ezt a magaslatot Kemosh számára Qerihohban … a megváltás magaslatát, mert megmentett minden ragadozótól, és mert győzelmet adott nekem minden ellenségem felett.
Omri, Izráel királya sokáig nyomta el Moábot, mert Kemosh haragudott az ő földjére. Fia követte őt a trónon, és ő is azt mondta: „Elnyomom Moábot.” Ezt az én időmben mondta…»
Szerinted erre eskudtek fel a magyarorszagi ateista zsidok? 😊
12:33 de.
Rodeo11 2025 szeptember 17 5:35 du.
Nem bizom Kanadaban. Ujabban megint targyal a 3 kozep-kanadai es az 1 nyugat-kanadai provincia a kulonvalasrol, hogy egyutt… Ennek annyira mar nem orulnek, de meg mindig jobb, mint a keletiekkel.
Elmeselem, hatha van ra hely: Amikor nyogdijba kerultem annyit kaptam, hogy ha nem lett volna mellette az a kis AI munka a komputeren az utcara kerultem volna. Azota megemelkedett a nyogdij, na meg Alberta potol is rendesen, es az is segitett, hogy sikerult bekerulni egy szinten Alberta altal fizetett olcsobb lakasba. 1000 helyett 600 nem mindegy.
Az egyik dolog ami rohadtul draga volt az az internet es a TV. Mivel a ketto ugyanattol a cegtol volt nem lehetett csak ugy egyszeruen figyelmen kivul hagyni az egyiket, hat probalkoztam egy ontarioi ceggel, amitol 40 dollarert volt internetem. De az eqipment is olyan volt, olcso es szar, aztan visszakuldtem nekik es elkezdtem itt az uj helyen fizetni a Telus-nak havi 57-et az internetert. (Ha megnezed, hogy mas orszagokban mennyit fizetnek ezert meg ez is tul draga. Kanadaban a legdragabb a vilagon.)
Aztan vagy 4 napja jott az uj szamla: 162.98 dollar az internet. Majdnem szivrohamot kaptam, es felhivtam oket. Mondtak a szokasost, hogy lejart a 2 eves szerzodes… bla-bla… de azert a noci rendes volt, es mondta, hogy ha nyogdijas vagyok megkerhetem a “TELUS Internet for Good” akarmit, ami havi 20 dollarba kerul, ha az “Internet 50”-t valasztom. Mivel nekem az van es tokeletesen eleg, ezt valasztottam. Bekuldtem nekik internyeten az application-t a megkivant T4-slip-pel, es ma megjott toluk a kod email-ben, felhivtam a megadott szamot es egy srac megcsinalta. De, amikor kerdeztem tole, hogy mennyi lesz a telefonom (mert azt is atirattam hozzajuk) azt mondta, hogy megkerhetem a „TELUS Mobility for Good”-ot is, ami 25 dollar ha az olcsobbat valasztom.
Igy aztan ma sok jo hirt kaptam, az orvos is azt mondta, hogy nem kell trancsirozni, nincs nagyobb baj, ugyhogy elegedett vagyok Albertaval. 😊
12:41 de.
joshua 2025 szeptember 18 5:04 de.
Belekuksolnak, vagy odaadjak egy no nyalat vizsgalodni?
3:14 de.
Rodeo, ez tetszeni fog neked:
https://www.youtube.com/watch?v=4oTgLmTGDR8
8:17 de.
Lengyelország letiltotta a Belarussziába irányuló kínai vasúti forgalmat…
2:33 du.
tortenelem….https://hu.wikipedia.org/wiki/Komoly_Ott%C3%B3
11:25 de.
Szent Alberta
2025 szeptember 20
12:33 de.
ez s meg a másik,
a vídeóba belenéztem ott újra akarják kavarni a Monroe doktrinát abból még eddig semmi jó sem származott, sok országban választások lesznek majd megláttyuk, mindenesetre Milei olyan helyzetbe hozta magát, hogy onnan nincs kiút, a süsünek is argentinának is van hatalmas tartozása, kinek tartozik és miért? mire költötte, hol van annak az eredménye és ha ellopták hová tették?
a süsüsztán, azaz a mindent felzabáló kisgömböcbe már alig fér de még zabálna és halászcsónakokra vadászik F-35-ösökkel mert eddig semmi sem jött neki össze még a tiktok sem!
Canada, meg fog ez oldódni, mert vannak érdekek amik összetartyák egyenként egy kalap szart sem érnek annyira el lett specializálva a gazdaságuk, hogy csak együttműködve leheccséges bármi, megosztán begyarmatosíttya a netuddki egyenként?
geyza nak mondd meg, hogy mivel a vasutat leállította a lengyel agyament seggfej most a nyugateurópai vevőknek át kell rakni hajókra, mert majdnem trilliós naccságrendben érkezik az amit ők sem minőségben sem árban sem mennyiségben nem képesek helyettesíteni azaz jól kibaszott a NATO val!
most mennek a hamisszászlós kavarások bizonyíték nincs bemondásra van akármi
és ma az ENSZ kavarja
jó hogy nem kell a műtét , egyre undorítóbb ami szerte szana történik, én inkább olvasgatok mert ami a tevékben van, hát?
persze az éjszakai kabarékat amik elég véresek néha érdemes
a Levantén most égig ér a szar vérrel keverve senkinek sincs igaza vagy mindenkinek azaz sohasem lesz béke, és lehet, hogy ez a cél?
közben látom a DOHA-i városképet hát ott a westbankon csak eccséges koceka házakat telepítenek, mint valami kaszárnyába és kivágják a termő gyümölcsfákat
4:58 du.
GEYZA….igazad van…..en azt hondolom hogy tulajdonkeppen minden media es minden egyes ember…en is…hazudik ha erdeke ugy kivanja vagy buntetestol kell tartania…..most a magyar romai katolikus egyhaz internetes 10 parancsolataban bele irtak hogy NE HAZUDJ…ez nagyon helyes mert azert csokkentheti a hazugsagi keszteteseket…de peldaul a magyar reformatus egyhaz internetes 10 parancsaban nincs benne…se az evangelikus se a zsido felekezetek 10 parancsolatait nem keresem az ionterneten….tudod 80 evesen hogy egyaltalan csinaljak valamit szorakoztat az hogy mikor hallok vagy olvasok hazugsagot .. ma a kocsmaban egy faszi azt mondta hogy O1 a legveszelyesebb kombinacio mert ugy magyar zsido mint magyar cigany ver is van benne es okos….ez tetszik es fantasztikusan szorakoztato mert lehetseges