Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kiállítása nyílott meg 2026. január 22-én a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az Attila című időszaki tárlat, amely a hunok uralkodójának személyét és örökségét mutatja be, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő, 13 ország 64 múzeumának mintegy 400 műtárgyán keresztül idézi meg Attila alakját és korát. Felbecsülhetetlen értékű kincsek, a hódítók fegyverei, sírokban talált torzított koponyák és a hun birodalom legendás története. Mindez egy kiállításban, amelynek főszereplője Attila, a hunok uralkodója.

Az előtérből a fantasztikus filmek világát idéző időalagúton át jutunk a belső térbe, ahol aztán a néző nem győz csodálkozni. A látvány páratlan! Talán csak a Nemzeti Bankban van egyszerre, egy helyen, annyi arany, mint amennyi most itt, a tárlókban megtalálható. Nem fog csalódni, aki csak a kincsek megcsodálása okán jön el a múzeumba. De az is jól jár, aki többet szeretne megtudni erről a különleges személyiségről, aki képes volt egy hatalmas birodalmat létrehozni. Mítosza a mai napig él és közismert, nevét évszázadokon át rettegve emlegették. Nem mellesleg, elválaszthatatlanul része a magyar őstörténet legendáriumának, évszázadokon keresztül magunkénak gondoltuk őt és sokan még ma is annak hiszik. Bizonyosan hozzá köthető, személyes tárgyak nem maradtak fönn, hitelesnek tekinthető, kortárs írott forrás is csak másolatban. Priszkosz rétor, görög történetíró találkozott vele, írt róla, ebből másolt részleteket ismerünk. Ha belegondolunk abba, hogy ez az ember ezerhatszáz éve nem él, és mi itt 2026-ban vitatkozni tudunk azon, ki mit hisz róla? Ezt pontosan érzékelteti, hogy ő mennyire fontos, az emléke mennyire élő. Erről a kiállítás termeiben, a falakon sok érdekes ismertetést olvashatunk. Ám a legtöbben a „Vörös teremben” töltik majd az időt az aranypénzeket bemutató vitrin előtt. A Hódmezővásárhely közelében fekvő Szikáncson, 1963-ban egy pulykáit őrző asszony botja fordította ki az első darabokat a földből, a többit a pulykák kaparták ki. Ez páratlan és a mai napig is a legnagyobb, 1444 darabból álló aranyérem együttese a Kárpát-medencének! Valószínűleg ezzel váltotta meg Bizánc, hogy Attila serege ne rohanja le a várost. Vadonatúj, fényes érmék, tehát nem használt darabokból szedték össze! A vezértől persze nem csak Bizánc rettegett. Attila, Mundzsuk fia, feltehetően az V. század elején született. Életéről keveset tudunk. Testvére Bleda (Buda) társuralkodójaként került 434-ben a birodalom trónjára, Bledát megölte, utána egyedül uralkodott. Minden lehetséges módon az uralma alá hajtotta a körülötte, Kínától nyugatra élő törzseket, birodalmának népessége ezért roppant vegyes volt. Már életében legendák övezték, az „Isten kardja” megtalálásból erdő isteni elhivatottságában ő maga is hitt! Pusztán a nemzetségéhez tartozás is kiváltságot jelentett, ezért sokan akarták, hogy ez róluk nyilvánvaló legyen. A különféle sírmellékletekből egyértelműen azonosított hun sírokból meglepően nagy számban – 30%-ot kitevően – kerültek elő mesterségesen, csecsemő korban kötözésekkel torzított koponyák. Ők lehettek a hun előkelőség. A csontok vizsgálata egy másik eredményt is hozott. Jó ideje már a magyarság mondakörébe tartozik a hun-magyar azonosság. Sokan hitték-hiszik Attilát az Árpádok ősapjának. Csak hát Attila hunjainak eltűnése és Árpád magyarjainak megjelenése között van vagy ötszáz év! A nemzetközi nyelvész közösség váltig állítja: a magyar finnugor nyelv, ha csak a hunok nem beszéltek finnugor nyelven, de ez alig valószínű – az inkább valamilyen türk lehetett. A genetika a másik, igen határozott, döntő érv. A DNS alapú rokonsági vizsgálatok ma már perdöntő erejűek. A bizonyosan hun sírokban talált csontok DNS állománya – összevetve honfoglaláskori magyar sírokéval, 1-3 %-os egyezést mutat. Ez azt jelenti, hogy 97-99 %-ban nincs egyezés! Ennek leginkább a Habsburgok örülnek, mert ők gyakran vettek feleségül Árpád-házi hercegnőt – tehát ma ők lennének Attila legközelebbi rokonai!  Nem lenne ez azért sem jó, mert Attila seregei feldúlták az akkori Európa nagy részét. Innen származik az „Isten ostora” elnevezés, de persze ez sem az ő korából. Akkor senki nem nevezte így. Jó 150 évvel a halála után mondta róla Szent Izidor. Később a katolikus egyház szentjei, legnagyobb teológusai egészen a XIV. századig állították, hogy isten büntetését képviselte. Alátámasztotta ezt a „Tízezer szűz” legendája is. Orsolya, egy brit keresztény királylány, fogadalmat tett, hogy szűz marad, de kénytelen volt feleségül menni egy pogány herceghez. A monda szerint őt kisérő rengeteg leánnyal, hajóval utaztak végig a Rajnán, érintve Kölnt és Baselt, majd gyalog mentek volna Rómába. Kölnnél a hunok fogságába estek, nem voltak hajlandók megtagadni hitüket és Orsolya elutasította a hunok vezérének házassági ajánlatát. A hunok mindnyájukat lemészárolták. Viszont a galliai és itáliai emlékezet, a Balkán földúlása, eleven nyomokat hagyott, hun ellenes sebeket ejtett. Ami ott tragédia, számunkra lehetne Anonymustól és Kézai Simontól kiinduló dicsőség – magyarázva az Árpádok ősapja mesét. Árnyalva a vadság történetét, megjelenik az I. Nagy Szent Leó pápával való találkozás, mely 452-ben valóban megtörtént, de a részletek körül több a legenda, mint a bizonyított tény. Számunkra ezt a kiállítás legnagyobb műtárgya, „Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt” című festménye teszi hangsúlyossá. A monumentális, több mint 4 x 6 méteres festmény, másolat. Haan Antal 1874-81 között a Vatikánban másolta le Raffaello három Stancáját, köztük ezt is – közel eredeti méretben. Attila 452-ben sikeres hadjáratot vezetett Itáliában. Róma város békét kérő követségének volt tagja a pápa, valószínű, hogy a kegyelem ára dófizetés lehetett. Százhúsz év után most először láthatja a hazai és a nemzetközi közönség ezt a képet, de sokkal közelebbről, mint a Vatikánban. Tehát jobban meg lehet vizsgálni. Jó egy évnyi komoly restaurátori munka eredménye, műszeres méréseket is végeztek, mivel hosszú évtizedeken keresztül fel volt tekerve. Most szinte teljesen újszerű állapotban látható. Persze érdemes a történeti pillanatot is elképzelni, vagy legalábbis picit elemezni. Raffaello a szereplőket – Attilát tévesen, pikkelypáncélt viselve – a festés korának megfelelő ruhában ábrázolta. Ezért raktak a rendezők most a kép mellé egy egészen máskor keletkezett szarmata páncélt. Akkoriban ebbe a viseletbe képzelték. Hasonló eltéréseket látni a kiállítás számos más pontján. Hogy amikor előkerülnek leletek a régi korokból, akkor azokat felhasználva helyezik bele az ismert szereplőket a régi időszakba. Mindez megmutatkozik egy másik, ugyancsak híres képen. Mint egész életét, úgy Attila halált is több, különféle legenda övezi. Paczka Ferenc 1884-ben erről festet képe nagy feltűnést keltett, de nem az uralkodó naturalista módon festett holtteste, hanem a főszereplővé tett Ildikó szexualizált bemutatása miatt. Ma pontosan látjuk, a festő csalt: a képen olyan részletek szerepelnek, amik nem léteztek Attila korában. A kiállítás rendezői itt is gondoskodtak arról, hogy a képet nézve, bal oldalon a falon, illetve mellette egy tárlóban sorakozzanak a bizonyítékok. Az ágynál álló háromlábnak támasztva hever egy bárd. A szomszédos vitrinben is ott van, a XIX. század eleji perzsa dervis bárd. Nem hun, nem ókori. A falon ugyancsak egy XIX. századi szőttesminta látható, pont olyan mintákkal, mint a képen, az Attila ágya melletti kárpiton. Sok ilyen érdekes ismerettel gazdagodhat, aki július 12-ig felkeresi a Nemzeti Múzeum valóban párját rikító legújabb kiállítását.