Az ókori egyiptomi művészet szépségét, vallásban betöltött szerepét, annak változatosságát és a műtárgyak megalkotásának folyamatát szemlélteti a Szépművészeti Múzeum szobrokat, sztéléket, domborműveket, koporsókat, mágikus-rituális szerepet betöltő műtárgyakat bemutató kiállítása. Az örökkévalóság megörökítése című tárlaton kiemelt jelentőséget kapott a műalkotások megismerésében segítséget nyújtó modern természettudományos módszerek és digitális technikák bemutatása is. A Hogyan alkottak az ókori egyiptomi művészek? alcímet viselő, október 25-ig nyitva tartó kiállításon mintegy 150 műtárggyal találkozhatnak a látogatók.

A kiállítás megnyitóján Sári Zsolt, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális örökségért felelős helyettes államtitkára ünnepi beszédében egy különleges ókori fogalomra hívta fel a figyelmet. Az egyiptomi nyelvben nem létezett külön szó a mai értelemben vett „művészre”. A szobrászt, a festőt, a fafaragót, sőt még a szandálkészítőt is ugyanazzal a kifejezéssel illették: ez volt a hemut (vagy hemwut). A szó olyan mesterembert jelent, aki különleges szakértelemmel, értékes anyagokból, rendkívüli gondossággal hoz létre maradandó alkotásokat. Ez a szemlélet arra emlékeztet minket, hogy a kultúra nem néhány kiválasztott magánügye, hanem közösségi teljesítmény! Bár az alkotók nevét a történelem leggyakrabban nem őrizte meg, munkájuk évezredeken át fennmaradt. A Szépművészeti Múzeum az Egyiptomi Gyűjteményének kincseit nem egyszerűen kiállítja, hanem megszólaltatja – mondta az államtitkár. Rengeteg műtárgy – szobrok, sztélék, domborművek, koporsók – mesél nekünk arról, hogyan gondolkodott az örökkévalóságról egy több ezer évvel ezelőtti civilizáció, és hogyan dolgoztak azok a kezek, amelyek ezt az örökkévalóságot kőbe, fába, fémbe, fajanszba formálták. A könyvtárak, a levéltárak és a múzeumok területén dolgozó több tízezer szakember évek óta tartó közös munkája tette lehetővé, hogy ezek a tárgyak ma új történeteket meséljenek el nekünk. Mert új történeteket mesélnek! Ez a kiállítás abban is példamutató, ahogyan a legmodernebb természettudományos módszereket és digitális technikákat állítja az évezredes örökség szolgálatába. Láthatjuk egy koporsó háromdimenziós animációját, és a vetítő segítségével visszakapjuk egy szobor eredeti, szabad szemmel már nem látható színeit, egykori pompáját. Ez a tárlat arra is emlékeztet, hogy a múzeum akkor él igazán, ha kapukat nyit – ahogyan az egyiptomiak templomai és sírjai is kaput nyitottak egy másik dimenzióra. Én a közgyűjteményeket agoraként képzelem el: olyan találkozási pontként, ahol nem egyetlen narratíva szól, hanem ahol különböző hangok, kérdések és nézőpontok találkozhatnak. A jó múzeum ugyanis nem elsősorban válaszokat ad, hanem jó kérdéseket tesz fel. Ez a kiállítás pedig nagyszerű kérdéseket tesz fel: Ki a művész? Kié az alkotás? Mi az, ami maradandó? Az egyiptomiak számára a műtárgy soha nem volt puszta dekoráció; rituális erővel bírt, kaput nyitott világok között, és a közösséget szolgálta. Ez a szemlélet ma is iránytű lehet számunkra. A műtárgy ma sem dekoráció és nem ízlés dolga, hanem nemzeti, kulturális örökség, amely nem keveseket, hanem mindannyiunkat szolgál.

Dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója megerősítette, hogy az ötezer darabos egyiptomi gyűjtemény a hazai látogatók abszolút kedvence. Generációk nőnek fel úgy, hogy életük különböző korában, újra és újra visszatérnek ide. Bár az állandó kiállítás is rendkívül népszerű, ez az időszaki tárlat egészen új aspektusból közelíti meg a témát. Nemcsak a kész műveket csodálhatjuk meg, hanem azt is megérthetjük, hogyan, milyen technikákkal és rituális céllal jöttek létre. Mindig nagyon fontos, hogy mit, hogyan mutatunk be, hiszen egy kiállítás önmagában is vonzó és izgalmas kell legyen. Ez a kiállítás nemcsak a múltba kalauzol, hanem a legmodernebb természettudományos és digitális technológiákat is segítségül hívja. A hazai kincsek mellett koppenhágai és torinói múzeumok kiemelkedő műtárgyai is láthatóak Budapesten. Van például egy gyönyörű ifjú feje homokkőből kifaragva és a holografikus megoldásban az is látható, hogyan jött létre, hogyan alkották meg, milyen folyamatban, milyen lépéseken keresztül. Az ókori műtárgyak létrehozása sokféle művészi technikát igényelt és egy-egy alkotás elkészítésében többen is részt vettek, ugyanis az egyes munkafolyamatok eltérő szaktudást igényeltek. Egy nagy méretű alkotás, egy szobor vagy egy sír díszítése során több művész párhuzamosan végezte ugyanazt a feladatot (például csiszolást vagy festést). A sírok és templomok építése és díszítése számtalan embert foglalkoztatott. A kiállítás a művészek tevékenységét megörökítő egyiptomi képi ábrázolásokon mutatja be a munkafolyamatokat, illetve befejezetlen, a részfolyamatok nyomait feltáró és így a készítés fázisairól tanúskodó alkotásokkal szemlélteti őket. Nagy Zsuzsa, a tárlat főtámogatójaként jelen lévő E.ON Energiamegoldások Kft. ügyvezető igazgatója a megnyitón felidézte a híres „Golden Boy” (Aranyfiú) esetét. A 2300 éves múmiát modern CT-vizsgálatokkal, „virtuális kicsomagolással” térképezték fel a kutatók anélkül, hogy hozzáértek volna. Ez a fajta „láthatatlant láthatóvá tenni” szemlélet vezérli a Szépművészeti új kiállítását is: Egy vetítő segítségével a látogatók előtt kelnek életre a szobrok eredeti, szabad szemmel már nem látható, vibráló színei. Az E.ON ügyvezetője szellemes párhuzammal élt: a technológiai fejlődés kapcsán, ahogyan az okosmérők láthatóvá teszik az áramfogyasztási mintázatokat és így értéket teremtenek a mában, úgy teszi láthatóvá a digitalizáció az ókori művészeti folyamatokat és az évezredes titkokat. A művészet rituális funkciója mellett esztétikai értéket is hordozott az egyiptomiak számára. Az örökkévalóságot megörökítő egyiptomi művészet fontos jellemzője volt, hogy a műfajok és alapanyagok közül egyeseknek kiemelt jelentőséget tulajdonított. A műalkotások anyaghasználata hierarchikus elképzelést tükröz, ennek megfelelően a kiállításon négy nagy anyagcsoportba rendezve mutatják be a tárgyakat: kő-, fa-, fém- és fajanszalkotásokat láthat a közönség. A legfontosabb egyiptomi műfaj a szobor, azaz a képmás volt, amely egy kultusz központi alakját, királyt, istent vagy halottat jelenített meg. A szobrok leggyakoribb és legfontosabb alapanyaga a kő volt, ezért a kiállítás központi terében az egyiptomi portrészobrászat különböző korszakait bemutató, kőből készült, reprezentatív darabok kapnak helyet. Szintén gyakran használt, megbecsült anyag volt a jó minőségű, sokszor külföldről beszerzett fa, amelyből ugyancsak gyakran készítettek szobrokat, de koporsókat és egyéb sírfelszerelést is. A fém (főként a bronz, az arany és az ezüst) elsősorban kisebb méretű szobrok, ékszerek, eszközök és fegyverek alapanyaga volt, míg az aranyat és az ezüstöt berakásként is használták. Fajanszból kisebb méretű tárgyakat, amuletteket készítettek, amelyeket leggyakrabban sírokba helyeztek vagy templomi felajánlási tárgyként használtak. Az egyiptomiak számára a nyersanyagok nem pusztán gazdasági erőforrások voltak. A kövek, fémek és ásványok a természet és az isteni világ határán helyezkedtek el: a föld mélyéből származtak, de az istenekhez tartoztak. A kiállítás az örökkévalóság számára készített egyiptomi műalkotásoknak a jelenben történő felidézésével hozzájárul az egyiptomiak örökkévalóságának megörökítéséhez.