Virágárus feketében (Szabálytalan riport 2.)
Mottó: „Hamarosan eldől, ki lesz szegény és ki lesz jómódú, kinek lesz munkája és kinek nem.” (Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke)
Tízen voltunk testvérek. Negyvennégyben valami tiltott kereskedéssel meggyanúsították apámat. Szerencsére tudta igazolni, hogy írásban utasították az áru kiadására. Volt írás, hát felmentették, de mondták neki, hogy kérjen bocsánatot a Méltóságos Úrtól, attól, aki utasította. Nem kért, aztán néhány nap múlva elvitték a frontra. Volt egy törvény, miszerint akinek négy gyereke van nem sorozható be. Anyám akkor volt terhes a hatodik testvéremmel. Szóval nem kért bocsánatot a Méltóságos Úrtól, hát kivitték a frontra.
Tízen voltunk testvérek. Sokat vertek. A testvéreim, anyám, meg az apám. Az apám szinte hetente. Anyám panaszkodott rám, Ő pedig durr.
Kőbányán laktunk. A nővéremmel igen jóban voltunk. Mi már a háború után születtünk. Néptáncoltunk, nővérem kézilabdázott is, később MB I-ben volt kapus. Apám eljött az előadásainkra, anyám is. Én tánc közben mindig kinéztem ott vannak e. Táncoltam rendesen, de a szememmel kerestem Őket. Nagyon megszidott. Amatőr színész volt, azt mondta nem szabad kinézni, az illúzióromboló. Persze, meg is dicsért. Jólesett. Sokáig táncoltam. Még katonakoromban is. Fiúhiány volt. A fiúk általában nem szeretnek táncolni. Egyszer, kimaradáson találkoztam a tánckar vezetőjével. Megbeszéltük, hogy kikér. Másnap hívott a politikai tiszt, hogy kivel beszélgetek az utcán. Kemény voltam, pedig óvtak a többiek. Jól lebaltázott, aztán parancsba adta, hogy hetente háromszor menjek a tánckarba. Hát mentem, a többieket pedig ette a penész; a kopasz hetente háromszor lóg, ők meg itt… na, nem volt WC, amit ne én mostam volna. Nem zavart, hetente háromszor olyan csajokkal táncoltam, amilyenekről ők csak álmodoztak.
Éheztünk. Anyám azt mondta igyatok sok vizet, attól nem lesztek éhesek. Hat-hét éves lehettem, a nővéremmel igen jóban voltunk. Egyszer egy lány mondta, hogy tud kutyát. A közelben volt a gyógyszergyár. Huszonötöt adtak egy kutyáért. Kísérleteztek velük. Huszonöt forint sok pénz. Volt két forintom, azon vettem kolbászt. Húszas kolbász, ez volt a neve. Húsz forint volt kilója. Vittem a kolbászt és a kutya jött utánam, úgy húzta a nővéremet. Megkaptuk a huszonöt forintot, abból tíz járt a lánynak, ötért belaktunk, maradt tíz. Tíz forint kevés, hát vittünk még két kutyát. Az átvevő szólt is, hogy többet ne vigyünk. Tudott mindent. Átvette, hogyne vette volna át. Szóval volt hatvan forint, de hogyan adjuk oda. Ha elmondtuk volna, anyám nagyon megver, vagy nem is tudom…, szóval csak úgy nem lehetett odaadni hatvan forintot. Azt találtuk ki, hogy én majd belekötök anyámba, és amíg engem pofoz, addig a nővérem előszedi a pénztárcáját. Ott volt a markomban a pénz, anyám meg pofozott, akkor a nővérem odajött, és míg ő pofoztatta magát, addig a pénztárcába tettem a pénzt.
Még a halottak napja volt jó. Akkor a környék kertjeiből összeszedtük a krizantémot. Hamar elment, mi egy forintért adtuk szálát, a többiek háromért, aztán, amikor a kertekből elfogyott, harmincadikán, bemásztunk a temetőbe, és amit összeszedtünk azt másnap eladtuk.
Festő lettem. Csoportnormában dolgoztunk, az alapján lett felosztva a teljesítmény, hogy kinek mennyi volt az órabére. Akármennyit dolgoztál, mindig az öregek kerestek jól.
A radiátorfestést mindenki utálta, én is, olyan pepecselő munka. Elvállaltam. Egyedül. Annyit kerestem, ki sem tudták fizetni. Azt csináltam, hogy felvállaltam a munkát, hogy mikorra készülök el, aztán az így keletkezett szabadidőben maszekoltam. Annyit dolgoztam, hogy ekcémás lett a kezem. Ha kinyújtottam az ujjaimat felrepedt a bőr és vérzett a tenyerem. Akkor raktáros lettem, meg elvégeztem a főiskolát. Még nem volt meg a diplomám már építésvezetőként dolgoztam. Hát így volt.
Lejegyezte Szukits Rezső
11:51 de.
Érdekes epizód egy ember életéből. vajon mi hajthatta,hogy nem maradt az irdatlan nyomorban? Miért hajtott? Miért akart több lenni mint egy átlag melós?
12:28 du.
Szomorú ez a történet. De MOST is megismétlődik, különösen azokban a megyékben, ahol nincs munka, csak a nélkülözés kopogtat be, a sokgyerekes családokhoz.
A történelem megismétli önmagát.
Most is szétszakadóban van a társadalom: gazdagokra és szegényekre no meg a legnagyobb szegénység bugyrában élőkre, a teljes nincstelenségre ítéltekre.
Ez a borzasztó!
Most, 2013-ban!
*
Felsejlik bennem, amikor az általános iskolában azt tanultuk, mi a különbség a szocalista és a kapitalista társadalom között?!
Mára megtapasztaltuk.
De nem lettünk sem gazdagabbak, sem szerencsésebbek.
De egy igaz!
Egy(sok) tapasztalattal „gazdagabbak”(?) lettünk…
(( 🙁 ))
2:01 du.
Szukits úr, várom további „Szabálytalan riport”-jait.
„Anyagban”, témában nem lesz hiány.
(te jó isten, majdnem azt mondtam/írtam hogy, Remélem.
Pedig dehogy remélem, csak tudom.)
2:07 du.
Hát igen!
Ezen állapotok rekonstrukcióján dolgozik a csuti.
6:11 du.
Korrigálnám Georgina Bojanát, mert ez nem a kapitalizmus hibája, hanem a diktátorunké! Ny- és É- Európában is dúl a kapitalizmus. Csak ott nem a maffia uralkodik!
9:10 de.
Kedves Fekete úr! Sokan voltunk hasonló helyzetben, mint Szukits Rezső, és sokan vannak ma is. A különbség óriási. Amikor én estin tanultam, a munkatársaim ugyan kinevettek, hogy mi a fenének töröm magam, de a tanulás ingyen volt, sőt járt tanulmányi szabadság a rendes mellé. A főnökeim se kukacoskodtak, hogy miért mehetek el vizsgázni munkaidőben, hanem biztattak. Most próbálj meg este hat előtt eljönni a munkahelyedről, vagy túlóra nélkül felállni a munkapad mellől! E-migránsnak igaza van, ez nem a kapitalizmus hibája, hanem a mohó, korlátolt bugristőkéseké, mint amilyen Széles, Orbán, meg a többi. „Amennyid van, annyit is érsz…” – Lázár mindent elárult egy mondattal erről a bandáról.