Alkalmaink, ünnepeink és hétköznapi örömeink. Alcím: Csilivili éttermek és egyéb „lakma” helyek

Vallom, mondom, hirdetem:    

Máté Péter: Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár… Mindig van remény, hinni kell, hidd hát el! Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád, megbosszulja önmagát!… Most örülj, hogy van ki vár és a két karjába zár…

Igen. Erről írok. A MOST jó megéléséről, használjuk ki az éveinket, az életünket, gyűjtsünk sok élményt, hogy legyenek szép emlékeink.

Tudományosan bebizonyították, ha egyetlen pohár vizet jó szívvel, szeretettel nyújtunk át, annak a víznek a molekulái megváltoznak. Egészségünkre válik. Ennek az ellenkezője is igaz! Ha azt a pohár vizet rossz, negatív gondolatokkal, netán átokkal nyújtjuk át, az bizony rossz közérzetet akár betegséget is okozhat.

Kifőzde

Milyen sokat jelent a lélek, a szeretet?! Többen nem hisznek ebben, pedig nagyon is így van. A szeretet, a mosoly, a jó szó, az ölelés, egy-egy emlékezetesen, szépen, méltón megült ünnepeink épülésünkre szolgálnak. Eleink is tudták ezt, be is tartották. Ma már rossz irányba fordult a világ. Mindent letudunk, összevásárolunk (ha van pénzünk) felesleges dolgokat, az emberi kapcsolatok, az együtt töltött órák értéke elvész.

Mi a legértékesebb?  Az idő, amit szeretteinkre, barátainkra rááldozunk. Egy-egy délután, egy átbeszélgetett este, egy kedves pohárköszöntő, amire még évek múltán is boldogan emlékezünk. Dolgainkat, ünnepeinket, kapcsolatainkat tegyük a helyére.

Időnként kacsintgassunk ki a hétköznapjaink mókuskerekéből, fenébe a politikával, hiába szájtépünk, nélkülünk a véleményünket figyelembe sem véve, KisKöpcös=Döbrögi is megy előre, nyomtató lóként. Senki és semmi nem érdekli, hiába mi itt is, másutt is küszöböt rágjuk elkeseredésünkben…

A pénz a „legfontosabb”!  Mondják. De valóban az? Nem tagadom, jó ha van és minket szolgál.

De fordítva már elfogadhatatlan, amikor mi szolgáljuk a pénzt… Sutba dobunk barátságot, szerelmet, becsületet.

Szép ruhában, ünnepi hangulatban, egyszer-egyszer jó és épületes program, megengedni magunknak egy-egy koncert meghallgatását, vagy színházi programot. Többen nem is gondolnak arra, hogy értékes, élvezetes színházi műsorokat nézhetnek, tapsolhatnak a vidéki színházak nézőterein: Győrben, Kaposváron, Szolnokon, Szegeden vagy másutt.  A program lezárásaként, élmény (lenne) beülni akár egy drágább, nívósabb, több csillagos étterembe, mert megengedhetnénk magunknak.

Fontos (volna), ha munkahelyünkről, netán dolgaink intézése közben/után, idegesen, fáradtan lezuttyanhassunk egy közeli kifőzdébe, ahonnét mosolyogva, jóllakottan, kivasalva távozhatnánk.

Az életünknek erről kellene szólnia, nem a kuporgatásról, irigykedésről, dölyfösségről, mások hibáinak felemlegetéséről stb.

Más.

A politikában mindig is sárral „dolgoztak”. Mérgelődhetünk, morgolódhatunk, senkit nem, érdekel a lelki-, anyagi is egyéb bajaink. Irgalmatlanul fáj, hogy a kegyetlenül behajtott adóforintjainkból KisKöpcös és sleppje vidoran, saját vagyonaként oszt és foszt.

Mondjuk a magunkét, én is, széllel szemben, hiába! Ettől még semmi, de semmi nem változik. Nehéz belátni, sőt még nehezebb elfogadni a fityesz bebetonozott öntörvényeit, döntéseit. Dühösek lehetünk, írhatunk, megmoroghatjuk KisKöpcöst=Döbrögit, a hülyeségeit, de ami a legfontosabb, az életünket mindezek ellenére próbáljuk AZÉRT IS, boldogabban meg- és leélni!

Javaslatom, legyen bátorságunk, időnként kiugorni ebből a szorító, kényelmetlen hámból.

Ille István cikkéhez tartozó hozzászólásomban a kifőzdékről, egyéb vendéglőkről írtam. Alábbiakban emlékezem, sőt felhívom kedves Olvasóink, Íróink szíves figyelmét arra, hogy a politikán túl is van élet.

Kedves llanfair!

Bizony, bizony azok a régi, kedves kifőzdékre jó emlékkel gondolok! A Király utcában is közel a köruthoz is volt egy. Az asztalokon mindig frissen mosott, vasalt, ropogósra keményített, kockás terítő. A tulaj egy viszonylag testes, pirosarcú, igazi „gazdaként” mosolyogva azt figyelte, ahogyan a „jószágok” mármint a vendégek a tányérjukat is kitörölik a friss, ropogós kenyérrel. Vallotta, de nem mondta ki hangosan, hogy a „gazda szeme hízlalja a jószágot”. Garantáltan hízlalta, aki nap, mint nap oda betért egy-egy lakmára.

A halk duruzsolást, ahogyan a vendégek eszmét cseréltek, a piros arcú, kedves tulajdonos időnként „megzavarta” egy-egy anekdota, régvolt esemény felemlegetésével. A környékbeli munkahelyekről az oda betérők nemcsak jóllakva, de lélekben is felfrissülve távoztak. Csudi egy hely volt.

U.ezt leírhatnám a IX. kerület Bakáts téri étkezdéről. Micsoda rakott kelkáposztát készítettek ott. Mennyeit!

A mellette lévő Schöpf-Merei Kórházból, orvosok, de néha betegek is ott ebédeltek. Két tulajdonos volt, meg egy szakács. Békebeli hangulat, nyálat csorgató illatok lengedeztek. Az ízek, a tisztaság, a nem mű, a nem erőltetett, de szívélyes vendéglátást ott, az oda betérők örömmel nyugtázhatták.

Pesten maradva meg kell említenem a Fülemüle Vendéglőt! Ez a Gyulai Pál utcának a végében, a VIII. kerületben volt. A Gyulai Pál utcában volt a Hirlapkiadó Vállalat második székháza, ott lakozott a Lúdas Matyi, a Magyarország, az Új Tükör, a Természet Világa, a Búvár szerkesztősége. Természetesen volt ebédlőnk is, jófajta menüvel. De a hangulat, a szerkesztőségi összeröffenések kedvelt helye volt a Fülemüle kisvendéglő. Ha a falak mesélni tudnának, sok híres, író, karikatúrista kedvelt helye volt.

Nem maradhat ki a sorból, egy budai vendéglő, a Náncsi néni vendéglője! Hű, ott mekkora és milyen finom, ízes, könnyű, szinte levegős túrós gombócokat tettek a tányérjainkra!? Anno’ a konyhába is bementem, a szakácsra rákérdeztem, a receptjére. Mosolyogva elutasított: „ha én most megmondanám ennek a Náncsi túrógombócnak a leírását, akkor ezt otthon Kiskegyed elkészíti és nem jön ide többet”. Igaza volt (részben), csakis azért a túrógombócért, de más finomság okán is felkerestük nyaranta a meghitt kertvendéglőt. Igaz, azóta más csatornákon, a receptet megszereztem, így valóban itthon is örömködhetünk egy-egy ilyen gombóc-lakmának.

Kertünk is van, szép, hatalmas árnyas diófáink, de annak a vendéglőnek „bukéja” volt/van/lesz. Ebéd után is szívesen időztünk, jókat beszélgettünk, közben a pincér mintegy véletlenül hatalmas tál töpörtyűs pogácsát tett az asztalunkra. Ami mellé jól csúszott a hideg sör, no meg a házias limonádé. Ismét az egyszerűség, a meghittség.

Egy csilivili, szmokingos étteremben ezt ritkábban tapasztal(hat)juk meg.  Kivétel? Igen!

A FÉSZEK.

Kevesen ismerik, hogy a város közepén, létezik egy csodálatos Klub, ahol a kerthelyiségben a hófehér, terebélyes, kényelmes kerti fotelokkal nemcsak csodás, de igazi mediterrán a hangulat. A Fészek Klubnak a belső termei is kényelmesek, lakájosak a hangulat barátságos, a hely elegáns és marasztaló. Az étkek fínomak. A pincérek suhannak és mindenféle különlegességeket IS kínálnak.

Tavaly nyárvégén a kerthelyiségben még kalitka is volt, ottlétünket a benne lévő papagájok csivitelése színesítette. Ez olyan hely, ahol a vendégek is „megszűrve” érkeznek, portán keresztül, oda nem lehet csak úgy beesni. Oda fel kell öltözni, arra az alkalomra készülni illik, mert ezt a hely szelleme megköveteli. Igaz, nem éppen pénztárca-barát árakon. Ennek ellenére időnként muszáj oda elmenni, nekem/nekünk legalábbis. Megünnepelni, hogy vagyunk, leszünk!

Hjaj, nem maradhat ki a felsorolásomból a régvolt MUOSZ Tihanyi Üdülője. Külön kis házakban voltak a szobák, hatalmas terasszal, szép kilátással a Balatonra. Központi helyen az étterem. Esős időben ernyővel kellett átmenni reggelizni, ebédelni, de itt szintén a Vendéglős személyes szeretete, odafigyelése, utánozhatatlan szívélyessége, az ottani ízek, mélyen beleégtek a szép emlékeim közé. Hálás vagyok sorsomnak, hogy módomban volt azt is, meg ezt is megtapasztalni.

Külföldön járt/unk/am, amennyiben lehetőségem és időm volt rá, a piacokra mentem. Ott találkoztam színes kavalkáddal, emberekkel, különleges, általam nem ismert gyümölcsökkel és halakkal. Az athéni halas piac, az illatával, a látványával, a kikötő szomszédságában. Élményem volt a párizsi piac! Micsoda színes forgatag? Kizárólag ott láttam kövér kofákat, Párizs utcáin pedig a vékony, csinos hölgyek látványa (még nő létemre is) lenyűgöző volt. Az áruk bősége, a kikiáltók hangoskodása, az óriási gyümölcspiramisok látványa, bennem él még ma is. A másik kedvelt helyeim az ócskapiacok kincseinek feltérképezése, az éppen az kell akármi megvásárlása.

Igen, igen, ettől, ezektől az élményektől szép az életünk! Tegyük szebbé, hangulatossá, egyedivé az ünnepeinket, de időnként a hétköznapjainkat is egy-egy vendéglőben elköltött ebéddel, vacsorával. Úgy legyen!