Az idei nem a profi kertészek éve. Kezdődött a meggyel, folytatódott a paprikával, kajszi- meg őszibarackkal. Mindennek zuhant az ára. Hogy ebből a vevők jól jöttek ki? Kicsit. Nem főztek be, vagy fagyasztottak le több meggyet, mint máskor, pedig özönt kínált termelő, kofa, mindenki. Ki egy furgonnyi rekesszel, ki egy kosárkával. A Paposon élő (ez kaptárnyi falu Szabolcsban) Illés Antaléknak négy hektáron teremnek a meggyfák. Mit kezdjenek a kilónkénti ötven forintos árral? A leszedésre talán elég, a szállításra már nem futja.

Pedig Illésék magas szinten dolgoznak. Négy hektár dinnyéjüket oltott palántákkal ültetik be minden évben. Hogy milyen palántáról beszélek? Amikor kikel a dinnyemag, s kikel az a tökmag is, amelyre oltani akarják, akkor a dinnyét ráoltják az ellenállóbb, erősebb gyökérzetű tökre. Picike növénykét a picike növénykére. Ezreket. Hogy ez tudást, gyakorlatot és finom kezet igényel? Persze. A termés viszont nő, s a biztonsága is.

Most a dinnyeár is összeomlott. Már úgy tetszett, sikeres a két év előtti kartellezés – mert az volt, bárki tagadta -, hogy a dinnyét ne adják a boltokban kilónként száz forint alatt. Most is így indult a szezon. Sem kiskereskedő, sem hipermarket lánc nem merészelte lejjebb vinni az árat, noha a dinnye egyre kevésbé fogyott. Drágának találták a vevők. Száradt a szára, s apadt a belseje. De hát ki tudja, milyen hatóság ugrik neki a szegény boltosnak, ha nem alkalmazkodik a kartellárhoz. Pufoghatnak a milliós büntetések, ebben az országban immáron a rendszer lelke a büntetés.

A kartellár eddig is szembe került a valósággal, vagyis a fizetőképes kereslettel. Magyarán: voluntarizmus volt a javából. Akarnokság. Így álmodta meg a fődinnyés, a fideszes országgyűlési képviselő, akinek ez élete nagy dobása. Hogy a dinnyés ne járjon rosszul – elve alapján. Amíg az időjárás nem fogadta kegyeibe a termelőket, addig alig lehetett érezni a langyos keresletet. Az idén azonban minden összejött. Esett, ha kellett, máskor sütött a Nap hét ágra, ahogy a dinnye igényli.
Illésék szerint a megehetetlen dinnyehegy eredményezte, hogy mindegyik termelő ott ad el, ahol tud. És amennyiért veszik. Magyarán: teljes a káosz. Így szép az a kartellezés után. Amikor egy hatalom a gazdaság törvényeit saját gyártmányú jogszabállyal rúgja föl. (Ez is unortodoxia.) Törtetéssel, népámítással, miniszteri/államtitkári nyilvános dinnyekóstolással. Hadd csorogjon a plebsz nyála. Valameddig mendegél a rúgás nyomán az élet, aztán a gazdaság törvényei visszakézből csattanós leckét adnak a volontőrnek. E törvények objektívek, és akkor is azok, ha magasan ülő miniszterek vagy államtitkárok, netán hatalomittas képviselők tagadják a létezésüket.
Most ez következett be. Mert hát nem kartellezés kellett volna.

Kérdés, mi lehet ilyenkor a megoldás. Mit tesznek Európa fejlettebb országaiban, sőt az Egyesült Államokban a termelők? Egyszerű: szövetkezetet alakítanak az eladásra. (Most csak ezt említem, mert sok egyébre is összefognak, beszerzésre, gépvásárlásra, tápanyagpótlásra – pár éve Spanyolországban e célra akkora szövetkezet alakult, mint a Dunántúl -, hiszen a szövetkezet arra való, amire használják.)

Miért nincs például dinnyés szövetkezet? Van, több is. A hetven körüli termelői értékesítő szövetkezetünk (tész) és termelői csoportunk – ezek a zöldség és gyümölcs ágazat speciális formái – közül számos vette föl a tevékenységi körébe a dinnye forgalmazását. (A meggyét még több!) Nem támogatja ezeket a kormányzat? Támogatja. Megjegyzem, ész nélkül. E szférában ugyanis fejre állt a világ: egy szövetkezet több mint mondjuk harminc. Miért?

Mert a sok kicsi nem piaci tényező. Akkor se, ha a tagjai nem a nagybani piacokra viszik a termékeiket, hanem átadják azt a szövetkezetnek. Ez ugyan csak olyankor fordul elő, amikor értékesítési nehézségekkel küzdenek. A baj csak az, hogy ilyenkor a szövetkezet sem tud jó árat elérni. A piac végtelenül kegyetlen. Csak annak van standja, aki ki bírja küzdeni azt magának. A termelői értékesítő szövetkezeteink erre ma nem képesek.

Miért nincs életképes szövetkezeti mozgalom? Több oka van. (1) Kolhoznak rikácsolták a kisgazdák, lejáratva a gazdaszövetkezés nemes gondolatát. (Ne feledjük: a zöldség és gyümölcs ágazat tészeiről szóló első rendeletét 1998-ban Torgyán József írta alá. Nem volt sikeres.) (2) A hangadóknak nem érdekük a szövetkezet léte. (3) A mostani kormányzat retteg minden kezdeményezéstől, amiben erőt sejt.

A hatásos szövetkezésnek azonban más feltételei is lennének. (4) Erős szövetkezetet csak erős (méretgazdaságos) üzemek képesek fenntartani. Ilyenek hazánkban, a kertészet ágazataiban gyakorlatilag nincsenek. (5) Aztán a nálunk dívó, Európa 19. századát idéző feketegazdaságot is föl kellene számolni. De hát nem. Nem fér össze a populizmussal. S ezt eddig minden kormányunk bizonyította.

És a kertészek megpróbáltatásaiban az igazi haddelhadd most kezdődik. Augusztus végén kezdődik az almaszüret, ám úgy 150-200 ezer tonna almának sehol nincs helye. Se asztalon, se exportban, se léüzemben.

Kun István publicista