Beszámoló a Kanada-Magyarország Oktatási Alapítvány őszi gyűléséről
Az ottawai székhelyű Canada-Hungary Educational Foundation/Fondation éducative Canada-Hongrie (CHEF) kuratóriuma szeptember 9-én tartotta őszi gyűlését, melynek során a következő hónapok programjairól és tervezett ösztöndíjáról esett szó. A CHEF működésének kilencedik évébe lépett és mint Kanadában bejegyzett jótékonysági szervezet, célkitűzései közé tartozik vizsgálni és bemutatni azt, hogy a magyar bevándorlók és menekültek miképpen integrálódtak a kanadai társadalomba és hogyan járultak hozzá Kanada fejlődéséhez, valamint rávilágítani a kulturális sokszínűség, a kisebbségvédelem, illetve a hatékony felzárkóztatási programok fontosságára. A CHEF az utóbbi években a „Thinking Canada” nevű program keretein belül nyújtott támogatást Kanadában tanuló magyarországi egyetemisták számára. Az alapítvány utoljára 2013-ban támogatott egy fiatal irodalom-szakos hallgatót. Az akkor 24 éves Horváth Miklós az Ontario tartománybeli Elora nevű településen, egy rehabilitációs központban dolgozott két hónapon keresztül, szakmai gyakorlaton.
„Az itteni üzenet lényege az, hogy legyünk segítőkészek, együttműködőek és, hogy ne legyünk autoriterek. A lényeg a multikulturalizmus és a más népek elfogadása”–mondta Miklós kanadai tapasztalatairól.
A CHEF kutatóriuma eldöntötte, hogy a következő hónapokban, illetve 2015 elején is támogat ösztöndíjjal egy Kanadába érkező magyar diákot.
Az ösztöndíj programon kívül a CHEF egy Ottawában bemutatásra kerülő magyar filmről és egy, az ahhoz fűződő alapítványi programról is tárgyalt. Szász János A nagy jegyzet című filmjét (Le Grand Cahier/The Notebook) 2014. október 3 és 9 között vetítik az ottawai Bytowne moziban. A film egy II. Világháborús narratíváról szól: fiatal ikrekről, akik melegségéről aligha ismert nagymamájukhoz kerülnek, egy határszéli faluba. Itt kell átvészelniük a háborút. A Bytowne mozi a filmet magyarul vetíti, angol felirattal. A CHEF egy beszélgetést tervez a film üzeneteiről és a narratíva által felvetett témákról.
2015-ben a CHEF az éppen 30 éves évfordulóját ünneplő Kanadai Magyarságtudományi Társaság (HSAC) Ottawában megrendezésre kerülő konferenciájához is hozzá fog járulni. A konferenciára az Ottawai Egyetemen kerül sor 2015 májusában, a Congress of the Humanities and Social Sciences keretein belül.
3:39 de.
Csak vigyázzanak, mert a magyar készenléti rendőség már ott ólálkodik az alapítvány kapujánál. Egy négyzetméterre és alkalmazottra 20 fő jut belölük. Nagyon korszerűek, a NER szülte őket. ))) 😀 (((
3:44 de.
Don Goló !
Civil ? – Akkor ellenség !