Zsidó mezőkön – zsidó mezőkről – Kormánytámogatást visszautasító produkció, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének támogatásával
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) mellett számos civil szervezet és magánszemély mondott le a holokauszt emlékéve alkalmából elnyert állami pályázati támogatásról. A különféle zsidó közösségi szervezetek és magánszemélyek is azért mondtak le erről a támogatásról, mert a Mazsihisz feltételei nem teljesültek. A kormány nem váltotta le Szakály Sándor történészt a Veritas Történetkutató Intézet éléről, a kormány a tiltakozás ellenére megépíttette (csak éppen másképp nevezte el, s nem avatta fel) a német megszállás emlékművét, a kormány nem vonta be a zsidó szervezeteket a tervezett új holokausztmúzeum koncepciójának kialakításába. Garai Róbert színész-rendező a Civil Alap pályázatán elnyert 2,5 millió forint támogatás visszautasításával már idén februárban csatlakozott a bojkotthoz. Az általa rendezett Zsidó mezőkön – zsidó mezőkről című kamaraszínházi előadás – az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének köszönhetően – mégis megvalósult.
Kedves kollégák, tisztelt érdeklődők!
A Zsidó mezőkön – zsidó mezőkről című előadás sajtóbemutatóját 2015. január 6-án, kedden, 10 órakor tartjuk a Bálint-házban (1065 Budapest, Révay utca 16).
Különös tekintettel ajánlom az előadást Boross Péternek, a volt miniszterelnöknek, aki arról beszélt a Veritas Történetkutató Intézet konferenciáján, hogy: „Ahol én éltem, nem volt antiszemitizmus a Horthy-korszakban.”
***
ZSIDÓ MEZŐKÖN – ZSIDÓ MEZŐKRŐL
Színpadon állítunk emléket a kor üldözötteinek. Előadásunk üzenete, hogy fájdalmasan hiányzik a történelmi visszatekintés, a mai napig kibeszéletlenek a múlt traumái, a felelősség kérdése mindennapjainkat kíséri. A színpadi mű az 1920–1945-ig tartó korszak forrásaira támaszkodik, e korszak zenei világát és korabeli dalait eleveníti fel.
Az előadás elősegíti a történelmi szembenézést, és méltó emléket állít azoknak a magyar honfitársainknak, akik vallásuk, származásuk miatt szenvedtek és haltak meg. A kamaraszínházi alkotás nemcsak a vészkorszak történéseiből merít, hanem felmutatja, hogy miként jutottunk el az első zsidótörvénytől a holokausztig.
Részleteket mutatunk be a kor mindennapjaiból, a társadalmi feszültségek megjelenési formáiról. Bemutatjuk a zsidó szellemiséggel közösséget vállaló alkotók kulturális világát. Teret nyújtunk a különféle irodalmi műfajoknak: versek, esszék, novella-, újságcikk- és levélrészletek hangzanak el. Megjelenítjük a kor humorát, amely görbe tükörben mutatja be a korabeli társadalmat. Előadásunk azt a jelentős ívet járja be, amely a monarchia végnapjaitól a holokausztig tartott.
————————————————
„Lehet vitatkozni, ki mennyiben felelős, az azonban tény, hogy Magyarország szégyenére megszületett a XX. századi Európa első zsidótörvénye, az 1920. évi XXV. tc., más néven »numerus clausus« (zárt szám). Haller István kultuszminiszter, aki a törvényjavaslatot 1920. szeptember 2-án a magyar országgyűlés elé terjesztette, nem kis büszkeséggel mondta: »Bizonyos az, hogy minket abban, amit most törvényben akarunk lefektetni, senki nem előzött meg.« A magyarországi zsidóüldözés nem a német megszállással, nem 1944. március 20-án, hanem 1920 szeptemberében, a numerus claususszal kezdődött. A »nemzeti keresztény« Magyarország ekkor tette meg az első lépést a magyar holokauszthoz vezető úton” (Csernok Attila: A komáromi pontonhíd).
————————————————
Narrátor: Hegedűs D. Géza (Kossuth- és Jászai Mari-díjas)
Szereplők: Albert Gábor, Joó Gábor, Kertész Péter (Jászai Mari-díjas), Kövesdi László, Masa Antita, Masa Tamás, Szabó Endre és Zsolnai Júlia
Harmonikán és a zongoránál közreműködik: Csányi Sándor
Konzultáns: Gadó János
Rendezőasszisztens: Róna Judit
Díszlet: Hornyák Elemér
A prózai és a versbetéteket válogatta, az összekötő szöveget írta és az előadást rendezte: Garai Róbert
Köszönetet mondunk az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének támogatásáért, valamint az előadáshoz nyújtott segítségükért Hajgató Katalinnak (Joint Magyarország), dr. Donáth Ferencnek (Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete) és Villányi Andrásnak (Villányi Kft).
Bemutató: 2015. január 8.
További előadások: 2015. január 22., 29., február 5., 19., 26., március 5., 12., 19.
Az előadások 16.30-kor kezdődnek.
5:02 du.
Először is jóleső érzés tudomást szerezni erről a történelmi szinpadi alkotásról. 1928-tól magam is részese és szenvedője voltam az említett korszaknak. Szeretném megnézni az előadást, de sajnos Texasban élve és koromnál fogva ez megoldhatatlan vágy marad. Arra a kérdésre szeretném válaszukat, hogy elképzelhető, hogy egy kis idő multán a produkció, megtekinthető lesz-e az interneten ?
Előre is hálás lennék szives válaszukért.
Kivánok nagy sikert, Maradok tisztelettel : Alex Schlesinger
Houston Texas U.S.A.
5:21 du.
A cikkel kapcsolatban az a véleményem,hogy ha egy demokratikus ország kormánya a náci megszállás minden tisztességes és ártatlan áldozatának emléket kíván állítani,akkor az nagyon helyes!
Ha egy ország minden faji és vallási megkülönböztetést elítél és az itt élő kisebbségeket megbecsüli,erkölcsi elégtételben és anyagi támogatásban kívánja részesíti,akkor a kisebbség a többséggel szemben (akiknek szintén voltak a háborúban ártatlan áldozatai!!olyanok is akik keresztényként segítették őket!!!)legyen toleráns és ne szabjon igazságtalan és elfogadhatatlan feltételeket
a támogatás elfogadását illetően,mert ez elfogadhatatlan,embertelen
dolog!
Nem az egész zsidóság gondolkodik így,szerencsére,de azért ebben a sajnálatos helyzetben legalább dicséretes,hogy az alapítványi támogatást sem fogadták el….!
Lehet,hogy ellenszenvesnek tűnik,de a helyzetet ismerve talán könnyen nélkülözik a nem kevés összeget(sok helyről kapnak jelentős támogatást),míg esetleg sok keresztény érintett(túlélők,vagy leszármazottak,főleg zsidókat mentők)sokkal inkább szorulnának támogatásra,mivel megközelítően sem kaptak a zsidóknak juttatott kártérítéshez hasonló összeget,vagy semmit!!!!
Aki értelmes és tárgyilagos az megérti ezt,aki meg szint alatt van az nyugodtan nácizhat,fasisztázhat esztelenül,szokás szerint,bár ők is tudják,hogy ez nem igaz,csak ugye nem vallják be!(lepereg rólam és a normális társaimról is!!)
Akik másokkal szemben nem képesek toleranciára,azokat jogos ellenszenv övezi,de szerencsére ők vannak kevesebben!
5:26 du.
Ja és vannak zsidó szervezetek akik egyetértettek a döntéssel és a támogatást örömmel elfogadták!
Tehát köztük is van nézetkülönbség,nem véletlenül!
10:52 du.
Ennek a kérdéskomplexumnak igazságos rendezésére akkor lett volna alkalom amikor a háború befejeztével világos lett, hogy ki, mit, hogyan, és miért tett, és miként értékelhető, kik voltak az elkövetők, és a megmentők, kik és milyen mártékben szenvedtek fizikai, erkölcsi szellemi károkat, vallási vagy egyébb hovatartozás figyelembe vétele nélkül. Csakhogy a háború éveiben történtek, zsidókkal vagy nem zsidókkal, egyszerűen a szőnyeg alá lettek seperve, ezekről nem volt ” szalónképes ” vagy éppen politikailag vonalas beszélni. Sok tekintetben Magyarországon ez a téma a mai napig sem egységes,és számos fehér folttal borított maradt, akárcsak a felnem fedezett földrészek.
Tény és való, hogy az arra rászoruló zsidó közösségek támogatást élveznek világszerte. Ez egyik jellege a zsidóságnak, ugyanakkor az államon belüli juttatások elbírálásánál ez jogilag nem játszhat szerepet, hacsak nem a polgár szorult helyzete a juttatás oka és nem egy más okból járó jóvátétel.
4:57 de.
Kedves Alex Schlesinger!
Természetesen az előadásról készítünk felvétel, de csak akkor tehetjük publikussá, amikor már a vállalt előadásszámot teljesítettük. Kivételesen, megértve a földrajzi és egyéb determinációit, elküldöm Önnek saját felhasználásra, amennyiben kapok egy e-mail címet. Kérem küldje meg a KMH szerkesztőségének az elérhetőségét, és ahogy elkészül a felvétel, megküldöm Önnek.
Szeretettel: Édler Eszter
10:02 de.
Marcsinak nevezett nácika !
˙
A bűvös 3-as
Az egy dolog, hogy a Numerus Clausus következtében életeket és tehetségeket vágtak ketté, ám aztán már 1941-ben majd’ 20˙000 embert hurcoltak a német vágóhídra a magához hasonló gondolkodású mélymagyarok… Talán a maga rokonai is részt vettek a . h á r o m hetes – logisztikailag példaértékű – emberirtó akcióban, azért szépítgeti, kozmetikázgatja a magyar történelem e legnagyobb szégyenét.
Mindez persze 3, azaz . h á r o m . évvel előzte meg a manapság Orbanisztán által egyedi, a németekre fogott esetnek beállított félmillió magyar csecsemő, gyermek, férfi, nő, aggastyán és matróna . h á r o m . hónap alatt, szintén logisztikai bravúrral befejezett megsemmisítését. Amit pedig nem sikerült akkor, azokat 3 hónap múlva rábízták a nyilas pártszolgálatosok – a mai Jobbikosok példaképei – rosszindulatára… Duna-part, stb… Tudja, akiknek pont olyan egyenruhájuk volt, mint a mai gárda-mundér.
És mindezek után a mai kormányzat – tehát a fidSS-Jobbik szövetség, szóval maguk – egyenlőségjelet húznak a szánt szándékkal, állami, illetve „törvényes keretek közt” lemészárolt állampolgárok kimondhatatlanul hatalmas sokasága és a háborús események okozta elhalálozottak közé, ami egyszerűen felháborító skandalum…
.
10:19 de.
T. Schlesinger úr !
Téved . Mert, akinek volt oly szerencséje és élve maradt ki ebből a genocídiumból, viszont elvesztette fölmenőit, unokatestvéreit és ki tudja hányféle közeli emberi kapcsát, és az államilag elkobzott elrabolt örökségét, sikerült lelkileg úgy megnyomorítaniuk a Horthy-pribékeknek, hogy egy életen át cipelik ezt a pszichés terhet, miért is ne érdemelné meg azt csekély vigaszdíjat.
Igazságtalan, és cinikus lenne azt elvárni tőle, hogy az átélt rabság után . c s a k . akkor érdemel kárenyhítést, ha anyagilag „megszorul”, ahogy ezt Ön az imént fentebb leírta…
.
10:29 de.
KORDON BLUED: Boda nem náci, ahhoz túlságosan elvtelen. simán csak segghülye.
10:42 de.
Marcsi !
Maga a lényeget nem értette meg. Pont fordítva igaz, mint amit maga állít.
Azért nem fogadták, fogadják el, mert a MAZSIHISZ feltételeit a Fsz. kormány nem teljesítette…
Hű de nehéz a felfogása, vagy az elméje csak azt hajlandó befogadni, ami megfelel az előítéletének…
.
10:59 de.
István !
A nácizmus nem nevezhető „elvnek”, még viccből sem !
A nácizmus minden emberi értéket tagad, mindent, amit az emberiség valaha is elért. Ahogy a rákos daganat sem nevezhető emberi szervnek, attól még, hogy beépült a szervezetbe. Magát az embert pusztítja.
Hitler primitív érvekre épülő blöff hányadékát – a Mein Kampfot – semmiképp nem tarthatjuk a fejlődés korabeli újabb állomásának azzal, hogy ez is egy elv a sok közül. Nem az, inkább olyan mint a bányamunkákat kísérő melléktermék, a meddőhányó… Semmire sem jó, ellenben rendkívül ártalmas módon szennyezi az emberi és természeti környezetet.
Üdv KB
11:55 de.
Úgy érzem félre lettek értve soraim, vagy nem fejtettem ki pontosan. Éppen azt nehezmáényeztem, hogy ezek a kérdések nem lettek tárgyalva még frissébe közvetlenül a háború után amikor is még tisztábban voltak láthatóak a kapcsolódó tényezők beleértve a veszteségeket is. Éppen arra arra utaltam, hogy a személyi kártérítés vagy a rászorultaknak nyujtott juttatások nem azonosak és nem keverhetők össze. Sajnálom, hogy nem fejtettem ki érthetőbben.
12:07 du.
Sajnálatos, hogy még ma is vannak akik nem fogják fel ( vagy csak megjátszák ), hogy Magyarország egyik önnáló úttöröje volt az Európai antiszemitizmusnak és méghozzá a kirekesztés első vad fizikai alkalmazásának. Láttam fényképet a harmincas években Budapestről Rómában megívott tanuló zsidó főiskolásokról Mussolinivel a tablóképen. Magyarország a közhangulatból itélve ma is fogganasítaná nemcsak a Numerus Clausust de a Numerus Nullust is.
12:12 du.
Kedves Eszter Edler !
Hálás köszönetem előre is.E-mail címemet eljuttatom priviben.
1:20 du.
Mit pofázik má’ bele mindenbe ez a félnyilas liba , mikor pedig senki nem kérdi , senkit nem érdekel.
1:30 du.
Geyza: Marcsira gondolsz? ő nem félnyilas. az egész és félnyilasoknak is határozott ideológiájuk volt. neki semmije sincs, hacsak a téveszméit és a teljesen fals értékrendjét, világnézetét nem tekintjük valaminek.
amúgy valóban mindenbe belepofázik- bár semmihez nem ért -, hiába, ő már csak egy ilyen polisztirol (vagy polihiszti…affrancba, elakadtam…poliizé…na, segítsen már valaki! megvan! polihisztor!)
ne várj tőle face-to-face reakciót, ahhoz túl gyáva. ismeri a napirendemet (erre van kihegyezve), gondosan kivárja, amikor kikapcsolom a gépemet – elvégre van jobb dolgom is, ami amúgy az ő szlogenje, habár még életében nem volt jobb dolga, mint az internet által elterjedni, mint a susulyka – és akkor felbüfög az oldalra.
tényleg valósághű egyik kommenttársunk képzete: ennek a szerencsétlen Bodának más szórakozása sincs, mint itt előadnia magát – ami érzékelhetően nem igazán pozitívan fogadott, gondolom, célt tévesztése okán – csak, hogy érezze, megnyilvánulásai okán valaki lehet. pechje van, nem az. noch dazu, amilyen buta, azzal dicsekszik – ITT-, hogy jobboldal fórumokon kommentel.
róla egy régi mondás jut eszembe: kiskorában komp akart lenni, de nem komp lett 🙂
3:34 du.
Ne legyenek felté
Mire fől?Tüntetnek a minden tisztességes áldozatnak emléket állító kormány ellen?na ne,menjenek a fenébe…..haza is mentek és az emlékmű áll!!!Na nyugi
Dubois ésn pontosan értem a lényeget és hányingerem van a sok gyűlölködő sohasem szenvedett „ál zsidóktól”na maradjunk ennyiben,be lehet fogni…de szerencsére a normális és tényleg!!!szenvedő zsidók tisztességesek és nem ilyen gyűlölködő hülyék!
Egyébként ha maguknak tényleg lenne hitük,akkor A Hanukát tartanák és nem fröcsögnének szemét módon,feleslegesen,,,, na az ilyenekkel
szemben én semmi lelkiismeret furdalást nem érzek,nálam Advent van és nem alacsonyodom le többed magammal az ilyen alakok közé!
Maguknak se hitük,se becsületük,se jellemük!!!!!!
3:40 du.
KB. A fentiekkel teljes mértékben egyetértek.
4:25 du.
Én se nyilas,se náci nem vagyok,de hülye,hazug népének ártó uszító sem! ez a nagy különbség a jellemtelen buta és a tisztességes emberek között!
Hát csak károgjanak égessék magukat,még a becsületes fajtájuk is
megveti az ilyeneket!
Na megint öngól ……!
5:58 du.
Bocsássatok meg, de nem akarom Marcsit megfejteni, tök mindegy, hogy náci vagy csak szimplán segg hülye, a lényegen mit sem változtat: MENTHETETLEN! Marcsi egy szép, kifejlett példánya az ősbunkónak, aki a maga tehetségtelenségéből fakadó gyűlölettel telve járatja a száját. Ezen már semmi és senki nem segíthet, tényleg kár a szóért!
2:05 de.
Marcsi a ” cionista szemét ” valmi olyan fantassztikus eredményt produkált fél évszázad alatt amire egy más állam sem volt képes. Ők felemelkedtek és utánozhatatlant produkáltak mezőgazdaságban, iparban, technológiában, tudományos kutatásban, művészetben, ők előre léptek ti pedig Marcsi a béka feneke alá sülyedtetek. Ezért a sárga irígység, keservében gyűlölködtök. A cionisták a kis zsebükbe tesznek benneteket. csak nyugodtan fröcsögjetek egyebet úgy sem tudtok.
2:12 de.
Kedves Édler Eszter !
Nem”kár a szóért”. Nekünk a történelmi igazságért az új, a fiatal és a néma – azaz a nem kommentelő – olvasók információ szabadságáért is ki kell itt állnunk.
A Kedves KMH is igyekezzék levetkőzni ezt a szólásszabadságra hivatkozva, ezt a naiv (és buta) weimarizmusát az egyes náci bérkommentelők babusgatásával ezen az oldalon. Nem igaz, hogy tőlük bármi újat tanulhatnánk, ellenben erőszakkal eröltetik az olvasókra sanda és alantas állításaikat. Ne adjunk nekik ilyen kihagyhatatlan esélyt, és a kitiltásukig cáfoljunk.
Üdv!
2:14 de.
Marcsi: nyugi, magát is megvetik! valami baj lehet a szövegértésével is, ugyanis én magam cáfoltam, hogy náci lenne. hogy hülye, az még vita tárgyát sem képezi.
2:48 de.
“tisztelhölgyeimésuraim”: weimarizmus? ugyan már…
mégis, mitől lenne jobb ez a lap, ha csak egymást nyalogatnánk?
11:46 de.
na, kérem, csak, hogy lássátok, Boda Marcsi milyen szinten áll:
Marcsi
Hozzászólás: 2014-12-20 – 3:41 du.
A cionista szemét barmokat mindenki megveti,ráadásul sötétek is mert a saját vallásuknak,népüknek ártanak!
és
Marcsi
Hozzászólás: 2014-12-20 – 3:39 du.
A fogyatékosok és jellemtelenek itt vannak(!!!!),akiket nem véletlenül vet meg a többség és még a saját fajtájuk is,már akik tisztességesek!Szerencsére a többség!Az ilyeneket el kellene tiporni!
Ezt a szót biztosan nem értik!
12:24 du.
Mi van, te kretén marcsi?
.
– Megint elgurult az elemes? Vagy még ma nem is találtad meg? Jáááj, hát mi lesz így veled?
.
🙂
12:27 du.
Te István, nem kellene ennek a retardált marcsinak egy orbánviktort formázó elemest venni közösen, és elküldeni neki? Elvégre, karácsony lesz, vagy mi, he- he…
12:36 du.
Eldrad: a SPAM raktárból citáltam elő.
12:38 du.
Eldrad: annyira nem tudna mit kezdeni vele, hogy még fordítva dugná fel. márpedig még a tartós elem se jól viseli a savas környezetet 😀
a robbanásveszélytől meg nem is beszélve. alkáli elem + sav = durranógáz 😛
1:05 du.
Hogy mit citáltál te elő a spam raktárból? Marcsinak az elemes orkbánviktoros műizét? 🙂 Na, akkor küldd hát el neki, legfeljebb tényleg bedurran tőle, há- há!!!!
.
Hallod, marcsi? Ajándékunk van neked, 🙂 Kell?
4:11 du.
Alex Schlesinger:
.
– Na, hát ezt nem lehet nem észrevenni, hogy kik cionistáznak, zsidóznak, izraeleznek a legótvarabb módon.
.
Lúzerek, tahók, bunkók, irigy, tehetségtelen s…gggfejek, és egy nagyon különös állatfaj, az unatkozó, balhét kereső multimilliárdos kölkök (polkorrekt nevükön: „emberjogvédők”).
.
Mint ez a kretén marcsi is. Na persze ő az irigy tahó kategória, de ehhez jön még nála az alapvető ismeretek totális hiánya BÁRMIRŐL IS, ennek ellenére a folyamatos megmondási kényszer. Valamint a rettenetes léptékű, félelmetes kielégületlenség és frusztráltság. Neki az egész világgal van baja, első sorban saját magával a világban.
.
Ez egy igazi szociopata, népiesebben: egy s…ggfej.
.
Na, üdv,
.
E.
4:58 du.
Sajnálnám az ilyeneket ha csak sötétek,fogyatékosak lennének,de aljasak és primitívek is…….
Akik a saját fajtájuk,vallásuk szégyenei azokkal nincs mit tárgyalni,még a tisztességes övéik…is megvetik őket,na meg párszor leírtam megsérteni csak bizonyos szinten állók tudnának….
Tényleg nincs se hitük,se becsületük se jellemük!
Sajnos Isten is gyártott selejteket,itt az élő példa…..de reméljük
előbb utóbb rendet teremt…!
Na maradjanak a kocsmában,ott a helyük!
5:06 du.
Hahaha, találtam valami királyosat az agyalágyult marcsinak, és a többi Izrael- USA- siker- mindengyűlölő s…ggfejnek!
.
Na szóval, nézd csak, te marcsi. Térjünk csak vissza egy kicsit azokhoz a „cionista szemét barmokhoz”, vagy ki az anyád kínjához.
.
Itt egy csomó „rusnya cionista barom”, ezen a videón, meg mindenféle ronda, kaftános, elmaradott, sötét zsidó, totál ősember mind, látszik, hogy tudatlanok, gyilkosok, ármánykodók, meg minden.
.
Nézd:
.
https://www.youtube.com/watch?v=tlE2u2v_-KQ
.
Nesze neked, te retardált. Ne cionista barmoztál volna legalább, azt se tudod, mi az a „cionista”, te szerencsétlen bunkó.
.
Látod? Látod ezt a videót? He?
.
Ilyen nem voltál és nem is leszel már soha, mint ezek a nehézbombázó izraeli csajok, és ilyen pasikat nem kaptál meg, és nem is fogsz soha, mint ezek az izraeli srácok. És ilyen partikat nem láttál soha nyomorult életedben, mint ez, és nem is fogsz soha.
.
Nesze neked, itt vannak a sötét, gyűlölt cionista barmok, te vadállat.
.
(gyk: a felvétel Eilatban készült, az meg ugye, izraeli hi- tech város)
7:50 de.
Nekem jó a hitem,nem akarok izraeli lenni,pláne női katona…amire
rákényszerültek(csak normális nőies nő!) és a pasikra se vágytam,vágyom ugyanis volt több szép
normális kapcsolatom jóképű keresztény férfiakkal,akik virággal jöttek és nem puskával…..
Oda sem vágyom ahol sosincs béke,csak készenlét,itt nem lőnek és
Karácsonykor a szeretet ünnepe van mifelénk….Na most én a saját ünnepemmel,előkészületekkel vagyok elfoglalva,majd ha ráérek megnézem a filmet.
Az az ilyenek …..társasága sem tudja elrontani a napom!
Jó szórakozást!
9:56 de.
marcsi, az idióta:
.
„…volt több szépnormális kapcsolatom jóképű keresztény férfiakkal,akik virággal jöttek és nem puskával……”
.
– Aha.. persze. Azért vagy egy két lábon járó aberráció- és komplexusgyűjtemény, mert tele voltál f…sza kapcsolatokkal, hehe… 🙂
.
Bár nem tudom, jó felvételt néztél -é meg, mert amit én megadtam, ott egy hatalmas trance- party van, tele atomjó csajokkal, meg jóképű legényekkel, és az egész puskamentes. De te már ott is gyűlöletet látsz, meg fegyvereket, te seggfej.
.
„..saját ünnepemmel,előkészületekkel vagyok elfoglalva…”
.
– Persze. Ezért lógsz megint itt, majom.
.
„…majd ha ráérek megnézem a filmet…”
.
– Melyiket, az orKbán hiktor Nagy Tetteit,? Vagy, hogyan gyüzte le orKbán Hiktor a Dunát? Vagy, valamilyen orKbán hiktor- pornót?
.
Nyomorult egy valami vagy te, marcsi…
.
🙂
11:13 de.
Eldrad, olvastad, mi kért a Jézuskától? normális nőies nő szeretne lenni! szegény Jézuska…kemény feladat lesz teljesíteni!
11:35 de.
Ezekből a marcsifélékből van néhány akiket keserít a sárga irígység amikor képeket látnak Izraelről. Különösen a fantasztikusan és csodásan épülő Tel Avivot látják. Azért vagdalóznak és cionistáznak, mert a gazdaságuk le van rohasztva, és látják, hogy Izrael virágzik minden vonalon. Egyszerüen nem birják elviselni, hogy a zsidók a sok ellenség ellenére mindenben lépnek előre. Mi úgy nevezzük itt hogy ” loosers „. Ezek a legvadabbak ezek mocskolódnak a legjobban, mert nem birják elviselni az izreali sikereket.
4:19 du.
Izrael valóban szép ország(bár sokan nem érdemlik meg,hogy ott éljenek…)meg ugye nem elégszenek meg azzal a területtel amit megvettek,a szomszédaik területére is ácsingóznak,behatolnak,ártatlan nőket és gyerekeket ölnek….aztán csodálkoznak ha netán időnként visszalőnek,jogosan felháborodnak!
Na ezért kell örökké fegyverben állniuk a szép zsidó férfiaknak és lányoknak,míg más országok (mi is tiszteletben tartjuk a határokat)
nem támadunk meg más népeket,nem akarunk olyan területeket elfoglalni amihez semmi közünk. Így nálunk béke van és nem kell még a párna alatt is puskát tartani…Még az ENSZ az EU és más fontos szervezetek is többször elítélték Izraelt,sőt izraeli fiatalok is tüntettek a kormány ellen.Ez az egyetlen olyan ország ahol állandó fegyveres készültségben vannak,nem véletlenül….
Ami a fejlődést gazdagságot illeti,hát jobb nem ragozni miből,meg valami Amerika…,akik szintén nem tartják tiszteletben más országok szuverenitását,szövetségeseket hallgatnak le,ma is szemét,szadista módon kínoznak foglyokat ismert és ismeretlen titkos börtönökben 2 CIA- és „pszichológus” (pszichopata!) módszereivel.
Na ennyit a humánumról,igazságról,emberségről!
A történelemből semmit nem tanultak,csak a sebeiket nyalogatják főleg olyanok akiknek nincs is….!!(tisztelet a sok ártatlan holokauszt áldozatnak,akik kivételek!)és legalább olyan aljas módszereik vannak mint a náciknak!!!!!
Egyébként itthon már megünnepeltük a szentestét,itt” mennyből az angyal” van meg béke,míg ezen a fórumon az ördög és hívei erőlködnek feleslegesen….!!!!!!!
A tisztességes zsidók és keresztények itthon és a világban szeretettel köszöntik egymást és békében ünnepelnek,a FÉRGESE meg
túlfeszíti a húrt…..aztán csodálkozik,ha a többség részéről megvetés és netán jogos atrocitás éri?…..
Múltkor én minden rendes embernek igyekeztem kellemes ünnepet kívánni,még a hitetleneknek is,azt hittem talán ilyenkor ezt viszonozzák,de ugye sok jellemtelen és bunkó alaktól ez naiv elvárás volt…..talán mert nincs ünnepük?Sajnálatos!
5:09 du.
Na Eldrad és páran,már idegességükben írni sem tudnak,meg ugye megint Orbánoznak(ok nélkül,idétlenül, és feleslegesen….)normális érvek hiányában!Hát nagyon nevetséges,szánalmas….
én senkivel szemben sem vagyok elfogult,többször leírtam én nem profitálok a hozzászólásommal,véleményemmel,mint az ország,a kormány
ellenes fizetett bértollnokok……
Ezért a jellem,ész,emberség,hagyománytisztelet,tolerancia és a stílus is szerencsére megkülönböztet sok itteni szint alatti hőbörgőktől!
8:23 du.
” (mi is tiszteletben tartjuk a határokat)
nem támadunk meg más népeket,nem akarunk olyan területeket elfoglalni amihez semmi közünk. ” Ez aztan a pofatlansag Marcsi…!!! Mit csinalt Arpad a ” honfoglalo ” ? Nem a szlavok foldje volt az ami most Magyarorszag ?? De bizony. Csak eppen tanulni kellett volna a tortenelmet. Vagy pedig ismeri csak eppen nem lehet emliteni amikor mas nemzetet szapuljak. Ki a tolvaj meg az idegen terulet rablo Marcsi ?
4:04 de.
markcsi:
.
– Majom!
.
🙂
4:10 de.
Marcsi
2014 december 24
4:19 du.
Bár az egyértelmű, hogy egy gátlástalan hazudozó vagy, de ez még tőled túlzás:(ekkora baromságokat még a te drága Veritasos elvtársaid sem merészelnek állítani)
„nem elégszenek meg azzal a területtel amit megvettek,a szomszédaik területére is ácsingóznak,behatolnak,ártatlan nőket és gyerekeket ölnek….aztán csodálkoznak ha netán időnként visszalőnek,jogosan felháborodnak”
4:59 de.
Alex:
.
– Hagyd, ennek a „marcsi” nevezetű szörnyetegnek nem érdemes érvelni, semmit meg nem ért, semmit el nem olvas, hülye, mint ab tök. Elolvasni sem érdemes semmit, amiket ide rotyog, eszeveszett vadbaromság mind, kivétel nélkül.
.
Az ilyet csak alázni érdemes, meg lealacsonyítani, bár, amilyen alacsony szinten ez a szerencsétlen nyikhaj már van, annál lejjebb nem tudom, lehet- e bárkit is alázni.
.
A „marcsi” ide pofozózsáknak, köpőcsészének, éjjeli küblinek jár. Ő maga pedig nem más, mint egy evolúciós baleset.
.
Az a fajta, aki ha pl. kísérletképpen vízszintesen belepisilne az áram alatt lévő konnektorba, és agyonvágná az áram, még „Darwin díjat” is kaphatna, ha nincs még utódja, 🙂
.
Tudod, mi az a „Darwin díj”, he- he… ???
5:12 de.
ALex, megint:
.
– De azért legyünk igazságosak, és történelmileg akkurátusak.
.
Amikor a magyar bevándorlás (akkor még: lassú betelepülés) a Kárpát- medencébe megkezdődött, az a 7. században volt. És akkor még az avar birodalom volt ott, de mivel semmiféle fenyegetést nem jelentettek az akkor még igen csekély mennyiségben megjelenő magyarok, így az avarokat ez nem zavarta (másokat sem, ahogy később sem).
.
Amikor a legnagyobb magyar csoport megérkezett (az volt a 895- ös betelepülés), akkorra viszont már nem létezett az avar birodalom, mivel nem sokkal korábban a németek lezúzták, és ezért a kárpát- medencében hatalmi űr keletkezett (németek nem vonultak be ide, és más sem).
.
Így, a magyar érkezés egyrészt erőszakmentes volt, másrészt, a kutyát nem zavarta. Semmiféle szláv uralom nem volt ott akkor, de előtte sem (ez téves információ). A avar birodalom összeomlása után a következő államszervezet a Kárpát- Medencében a Magyar Királyság lett, a 11. század legelejétől.
.
A magyar törzesk rablóhadjáratai Nyugat-Európa felé a 10. században, annak viszont ehhez már megint csak nincs köze, az teljesen más téma.
8:22 de.
Gyuri:
.
– Te ennek a retardált náci marcsinak még elolvasod bármiféle befingását is? Ne már.
.
Ha már kitiltani nem hajlandóak a szerkesztők ezt az állatot, inkább használjuk annak, ami: köpőcsésze, éjjeli kübli (gyk: vécémentes háztájakon az ágy melletti sz…róedény). Annyit érdemel, azt kapja.
3:12 du.
Alex22!
Ne menjünk azért annyira vissza….az még más volt,hazát kerestünk!
Most itt napjainkról és Izraelről volt szó,akik jogtalanul akarnak
határokon túli idegen területeket elfoglalni,betelepedni!
Ami a palesztin-izraeli háborút vérengzéseket illeti már jó ideje tartanak,ezért meg kellene már végre egyezni,békét kötni!
Nem védem az arabokat,főleg a terroristákat,de más ha valaki megvédi
a z országát a betolakodóktól és megint más ha idegen területet akar
megszerezni!
A többi közönséges,feleslegesen őrjöngő sötét alakokkal nincs mit megbeszélni,különösen,hogy Eldrad maga írja nem kell elolvasni amit írok…(meg ugye a sok eszével nem is érti!)tehát sokszor azt sem tudja mire válaszol,ennyire sötét a gyűlölettől szegény,meg allergiás rám,én is mondhatnám,hogy kiütést lehet kapni a hülyeségeitől(nincs egyedül…)de nem jegyzem,véleményt írok (nem csak neki)nekem nem kell „ecsetelő”,mint itt többeknek!
Egyébként az azért nagy öröm,hogy többen nem itthon rontják a levegőt,élvezzék a kinti „békét”…jómódot(amiért hülyére dolgozták magukat…)ne izguljanak a magyarokért,ez az ország már nem az ő hazájuk!!!!Itthon legfeljebb petárdák robbannak szilveszterkor,náluk egész évben puskaropogás,
Figyeljék a golyókat és
vegyék be a bogyókat!!
3:17 du.
Ja a moderátor biztosan szabin van,vagy ünnepel,hogy a sok bunkót
nem fegyelmezi?….
Na ünnepeljék magukat(jobb híján…) különösen a SZENT FÖLDÖN …..!
3:52 de.
Nézd csak, kübli marcsi!
.
http://www.solveisraelsproblems.com/pictures-of-israeli-female-soldiers/
.
Látod? Ilyen nem leszel és nem is voltál soha, mint ezek a zsidókaftánosgyerekgyilkosármánykodó bombacsajok, 🙂
.
És még stukker is van náluk, látod? Azzal lövik seggbe a szüziesen ártatlan arabnácikat, és egyéb, teljesen ártatlan vadember- féléket!
.
🙂 He- he… Kübli marcsi, 🙂
3:54 de.
Alex, és bárki más:
.
– Szerintem tegyetek úgy, mint én:
.
Kübli marcsinak semmiféle eszement hasmenéses berottyantását el ne olvassátok, hanem valamivel hergeljétek folyamatosan, egyszer csak agytolulást kap, és meglesz neki az a Darwin- díj, 🙂
2:29 du.
Szerencsétlen amnéziás Eldrad…..(no meg alpári,bunkó alak…)
Ezt videót már egyszer elküldtétek,valóban szépek a lányok,és ugye fiatalok!Ennyi idősen én is igencsak szép voltam,sok kép van róla bombázónak mondtak még később is(de én ugye nem bombáztam,lőttem senkit!!!),de egyiken sem vagyok katonaruhában és még fegyver sem volt a kezemben,na ez az utóbbi nagy különbség!Az albumomban szerencsére nem ilyen „katonás” képek vannak,nem lennék rá büszke!
Az ilyen sötéteknek nem kell bizonygatnom,hogy most sem kell szégyenkeznem nyugdíjasként ,és nem vagyok annyira hülye leépült alak mint te (vajon ,hogy nézel ki vén,szenilis rusnya trotty…?na NEM VAGYOK RÁ KÍVÁNCSI!!!-a megszólítás szándékosan kis”t -)
aki fiatalokkal akar versenyezni!
Na eddig békés dolgokkal,karácsonyi társasággal voltam elfoglalva,ide csak benéztem….de minek ti még ilyenkor sem az ünneppel,hanem „áldicsekvéssel” a hitetlenekre gyűllölettel vagytok elfoglalva a Szentföldön? na ez nagy szégyen,talán még lövöldöztök is?…az sem lepne meg!
2:33 du.
hitetlenekre jellemző gyűlölettel….(helyesbítés,elütöttem),de igy sem érted te nulla élőlény……
3:07 du.
na a terrorizmust és az oktalan vérengzést,erőszakot elítélem,de
a kártékony, ártatlan emberek megölését végrehajtó gyilkosok,felbujtók lelövését nem…..ha képtelenek
emberi és civilizált módon megoldani a „problémáikat”,sajnos sokan képtelenek!
Aki azon a földön él,annak el kellene gondolkoznia azon,hogy talán
Isten egyszer csak igazságot tesz……az ártatlanoknak nem kívánom,hogy ez megtörténjen,vagy netán a történelem megismétlődjön,de sokaknak nem ártana egy figyelmeztetés!….
csak megjegyzem a magyar lányok,nők messze földön híresek a szépségükről,persze fegyver nélkül is!(Több szépségkirálynő,illetve rangos helyezett is volt és van!!!)
Na pá dilisek,le kellene nyugodni végre!
5:59 du.
Szerencsétlen, elemes- hiányos Kübli marcsi… tahó, mocskos náci ez is. Kibújt végre a barna maci a s…ggéből. Eddig csak könyökölt, 🙂
.
Szerintem ezt már tényleg csak egy orKbánviktoros mű- elemes izgatja fel, valamint, ha a Vezér megjelenik a tévéjében… attól még talán neki is beindulnak a hormonjai, hehe… 🙂
.
Te marcsi, tényleg jó köpőcsészének, meg küblinek lenni?
.
Abban a tudatban, hogy beteg rottyantásaid már a kutya nem olvassa el, viszont, jól kiérdemelt trágárságokon kívül itt már semmi nem vár téged?
.
Na és mi lesz már azzal a konnektorba vizszintesen pisiléssel, ezzel áram miatt történő angyonvágattatással, ebből adódóan a Darwin díjjal?
.
Kübli marcsi… hi- hi..
.
🙂
6:07 du.
Megteltél már, Kübli marcsi? 🙂 Mondd, te valami új, mazo sportot űzöl, hogy ki tud nagyobbat köpni rád? Vagy, mennyi idő alatt leszel tele, mikor éppen a kübli szerepét töltöd be? 🙂
.
Nem rossz, nagyon eredeti. Olyan degenrált, felcsúti előember- hívőhöz méltó. Sportos.
11:11 du.
Marcsi
2014 december 26
2:33 du.
Nos – bár korod alapján okod is lenne, de érintetséged miatt elnismásolod – tudhatnád, hogy az igazi gyűlölet nem a hitetleneké, hanem a hívőké! Természetsen azoké, akik nem tudják Isteneket elválalsztani a z intézményeltől, különösen azoká, akik – mint te – nem törödve az ellentmondással az aktuális állampártot tekinti valódi hitének! =))
10:18 de.
Gyuri:
.
– Szerinted Kübli marcsi ebből mennyit értett meg?
.
Komolyan nem értem, mikor fogadjátok el, hogy az ilyen kübli marcsi félékkel csak egyféle bánásmód, csak egyféle kommunikáció létezik.
.
És az nem az érvelés, vagy bármiféle magyarázkodás.
11:27 de.
Ennek a degenerált spinének tényleg nem kellene többet válaszolni, mert még azt hiszi, hogy az a sok mocsok ami dől belőle érdekel valakit. Aki ennyire el van telve gyűlölettel és mocskolódással az alacsonyabbrendű mint a csatorna patkány. Sajnos Magyarország keserves sorsa az ilyenek miatt alakult ilyen katasztrófális szemétdombbá. Szerencsések azok akiknek sikerült otthagyni és nem szívni ugyanazt a levegőt az ilyen szörnyeteg nősténnyel.
2:28 du.
Alex: ha idetolja a képét megint (és meg fogja tenni, mert nem normális, és azt hiszi, az Igazság Birtokosa, vagy mi…) – valami tahósággal el kell hajtani a frászba. Oszt’ jónapot.
.
Előbb- utóbb lekopik, ha felfogja végre, hogy ő itt már régóta max. a köpőcsésze, vagy a bidé szerepét tölti be. Aztán, hogy a trágya haverjainak (vannak neki???) hogy panaszkodik, az ,meg ki a lócitromot érdekli.
3:22 du.
mivel hozzászólása változatlanul antiszemita, annak közlése nem lehetséges. MODEM.
5:04 du.
Kübli marcsi:
.
– Nyomorult egy köpőcsésze vagy te, Kübli marcsi, mondom én… ott remegsz a gép előtt. Téped a hajad is, alig várod a dühtől reszketve, mit fogunk neked beugatni, hogy aztán egyre elborultabb disznóságokat rottyinthass be. Kishíján agyvérzést kapsz már a tehetetlen, beteg dühtől.
.
Már vastagon zsidózol, cigányozol, válogatott trágárságokat okádsz ide. Maradék önkontrollod is elvesztetted, végleg lementél szubhumán szintre.
.
De nem baj, mert így két dolog világos veled kapcsolatban mindenkinek, aki figyeli, mi van itt:
.
1, Kijött belőled a valódi éned. Nem csak egy agymosott, retardált, férfi- siker- minden egyéb hiányos, beteg fitymesz- hívő vagy te, ó, nem.
.
Hanem egy mocskos náci. Az az igazi aljadék, tr…gya fajta. Az a sz…r- hugy „forradalmár” (2006, Kossuth tér, BP) – féle. Az aki a kurucfingón szocializálódik, és a legelborultabb gyűlölködésben találja meg élete értelmét.
.
És szociopata is: Aki dühöngő őrülettel gyűlöl mindent és mindenkit, aki – ami sikeresebb, jobb, szebb, tehetségesebb nála – vagyis, majdnem mindent és mindenkit. Mivel neked, saját lustaságod, tehetségtelenséged, idétlenséged miatt semmi jó nem adatott meg az életben.
.
2, Ha így folytatod, nemsokára alighanem agytolulást kapsz, és azzal tényleg nagy szolgálatot teszel a világnak, hidd el. Az egyetlent, egész értelmetlen, céltalan, nyomorult életedben.
.
Eldrad pszicho- analízisét olvashattátok.
.
Ugye, Kübli marcsi? 🙂
.
Tudod, ha nem lennél egy gyilkos indulatoktól bugyborgó sz…rkupac, még sajnálnálak is. Így meg…
.
OK, na, nem baj. Ne add fel!!! Gyere csak vissza minél többször, és maradj ami vagy: megvetés céltáblája, köpőcsésze, éjjeliedény, kübli, falusi pottyantós véce. Tudod, mint a Vezéred udvarában, amilyen volt régebben, míg az összerabolt tízmilliárdjaiból nem építtetett arany- titán hi- tech retyót.
5:27 du.
Eldrad: Boda Marcsi igazi hívő. hisz istenben, és hisz Orbánban. a sorrendet még nem tudta eldönteni. igaz, korábbi mocskolódásaiból az is kiderül, hogy abban is hisz, hogy mindezt megúszhatja.
tévedett.
ráadásul hisz a Jézuskában is, azt kérte tőle, hogy nőies nő lehessen. eddigi információim szerint a Jézuska megpróbálta teljesíteni a kérését, de nem sikerült neki 😀
5:41 du.
István:
.
– Bármiben is hisz ez a retardált, az nem zárja ki, amiket én írtam róla, afféle gyors jellemzésként. Láttam már élőben is hasonló szerzetet, egy kaptafa mind.
.
Hogy orbánban „hisz”? Hihet is, hiszen orkbán az új messiás, 🙂
.
Miért is?
.
Istállóban született, barmok vették körül, és milliók várják a mennybe menetlét, he- he!!!
.
Bár, erre talán némileg rácáfol, hogy orKbán a Pokol legmélyebb bugyraiba kerül, ha felfordul, nem a mennybe. Sebaj, Kübli marcsival, meg a többi hozzá hasonlóval majd jól elszórakoznak ott.
5:48 du.
„…ráadásul hisz a Jézuskában is, azt kérte tőle, hogy nőies nő lehessen. eddigi információim szerint a Jézuska megpróbálta teljesíteni a kérését, de nem sikerült neki…”
.
– Nem mondod! Pedig hét ő maga írta korábban, hogy ő bizony egész jól néz ki a korához képest, meg hogy több keresztény férfival is volt nagyon jó kapcsolata, 🙂
.
Mondjuk ez utóbbit még el is tudom hinni, tarifafüggő lehetett. Persze, a „jó kapcsolat” erre eléggé eufemisztikus kifejezés, 🙂
6:07 du.
Eldrad: „nem akarok izraeli lenni,pláne női katona…amire rákényszerültek(csak normális nőies nő!)” na, erre mondtam én, hogy a három közül max. a női mivolta áll fenn (ezt is csak abból gondolom, hogy állítólag szült egy fiút), és nála már a Jézuska se segíthet.
amúgy persze, hogy jól néz ki – az ablakon 😛
a kis szemérmes, arról persze nem beszél, hogy hány csinos zsidó fiúval volt dolga?
2:31 de.
Ille!
Bocs, hogy bele kontarkodok,de azt hiszem,
igazad van.
Egyszer- egy mas forumon- „belebotlottam”
egy nobe- aki- ha lehet- meg ennel is nagyobb gyulolettel
irkalt a „zsidrakok”rol es oldalakat idezett
antiszemita „irodalom”bol.
Egyszer csak „bejelentette”- „zsido pasim van”-
es attol kezdve- nem irt tobbet.
6:35 de.
izraeli: kössz. amúgy ez a nő korábban meglehetősen normális volt, de amikor először írta, hogy ő igenis ismer rendes zsidókat is, akkor már kezdtem gyanakodni, hogy el fog torzulni egy csöppet a világképe.
nyertem.
6:59 de.
István:
.
– Ez a szerencsétlen marcsi, még ha ilyet írt, hogy „ő ismer rendes zsidókat is”, az hogy vonja maga után, hogy minden másban elkezdett megtébolyodni? Legyen szó bármiről?
.
Annak az ámokfutásnak, amit itt művel az utóbbi 3 hónapban (azóta vagyok én itt, így ezt az időszakot ismerem), többnyire semmi köze nem volt semmiféle zsidókhoz, izraelezéshez, meg ilyesmihez. Ez utóbbi csak mostanában robbant ki belőle, de nem is akárhogy…
.
Szóval, nem látom, az „ő ismer rendes zsidókat is” – terminus hogy indikálja valakinek a teljes megőrülését, mentális lerottyanását. Ismétlem, legyen szó bármiről.
7:09 de.
Izraeli:
.
– Lehetséges, hogy némelyik tébolyult náci nem is tébolyult náci, csak valami megfelelési kényszerből annak mutatja magát.
.
Aztán, ha valahogy összeismerkedik, pláne összejön egy átlagos „zsidóval”, és látja, hogy az az átlagos „zsidó” fiú bizony:
– jóképű, nagydarab, de legalábbis jó kötésű, erős, helyes, gyakran szőke kék szemű, vagy tipikus keleti „egzozikus”, stb,
– az átlag „zsidó lány” meg igazi nehézbombázó, gyönyörű szép, okos, iylesmi…
.
…akkor azonnal megérti, hogy semmi értelme annak a halom f…szágnak, amit addig el akart hinni róluk. Hogy a zsidók azok horgas orrú gyerekgyilkosok, meg büdösek, meg loncsos fekete hajuk van, meg arab rabszolgákat tartanak, meg kaftánban jár mind, meg gyerekvért isznak a szertartáshoz, mert „az benne van a tórában, vagy a talmudban, vagy miben, meg a cion bölcseinek jegyzőkönyvében”, stb.
.
Nézd, ez is lehet a megismerés egyik formája. És ha a valaki, akiről te írtál, ilyen módon jött rá, hogy mi van, és vetette el addigi bolondériáját, azt mondom, ez így jól is van.
7:23 de.
Eldrad: amiről írtam, az két évvel ezelőtti történet. azóta lekopott róla a kultúra máza, nő létére olyan közönséges, agresszív banyává változott, hogy azt már valóban nem lehet a mégoly indokolt frusztráltságával magyarázni.
szókincse beszűkült, sablonokat használ, egyetlen önálló gondolta nincs és nem tűr ellentmondást: ha egyszer ő megmondott valamit, akkor az úgy van, és mindenkinek kuss!
igaz, ehhez se az intellektusa, se az olvasottsága, se egyéb tudása nem elégséges, de hát, ő már csak így nézi a világot.
és még csak nem is Garp szerint. Garp tizedesnek legalább meg volt a miért.
11:10 de.
Mindent egybevetve, és logikus kiértékeléssel eljuthatunk ahoz a kunklizióhoz, hogy ameddig ilyen alacsony nivójúak az ellenségeink mint ez a nő is, addig voltaképpen könnyű ignorálni, és nem tulajdonítani különös fontosságot nekik. A gyűlöletüknek az életben való sikerteenségük az indítéka és hajtó ereje. Keserves lehet nekik látni egy mindenben sikeres népcsoportot amely mindenben kitünik, és olyan teljesítményeket mutat fel amit nekik sohasem sikerült elérni. Ez ennek a nőnek is a fájdalma és ez kényszeríti ki belőle a vad mocskolódst tehetetlen dühében. Inkább irígykedjen ránk mint sajnáljon. Vonatkozik ez napjainkban nemcsak egyénekre, hanem társadalmakra is. Többé kevésbé hasonló atmoszférában telt el már néhányszáz év, ami bennünket arra ösztökélt, hogy túltegyük magunkat rajta és még jobban teljesítsünk. Az ő nagy problémájuk, hogy el kell fogadniuk a látható tényeket, és élniük kell vele, amin a mocskolódásuk sem segít rajtuk.
2:43 du.
Nekem nincs fájdalmam(ha van is nem politikai,mint sokaknak)sem gyűlöletem,csak szánalmam az alpári ,primitív,indokolatlan önbizalommal,önkritika nélküli,ok és érdem nélküli elvakult dicsekvőkkel és irreális jövőképpel rendelkezőkkel szemben!
Ami a vad mocskolódást illeti,hát olvassák vissza amiket nekem írtak……
Nincs min vitatkozni ,szint alatti emberekkel,akik nem bírják elviselni mások véleményét!
A jelen és a jövő és a tények engem fognak igazolni!
Sajnálom,hogy ilyen reménytelenek és közönségesek, csak azt adhatják, ami a lényegük….hát siralmas!
3:00 du.
Alex22: Boda Marcsinak igenis sikeres életpálya jutott részéül – legalábbis ezt állítja. mivel egész élete, karrierje, de még a nyugdíja is a szocializmusban befutott életpályájához köthető, nem igazán érthető ez a vad gyűlölet.
de ez legyen az ő problémája.
egy biztos: egy ilyen jelentéktelen alakkal túl sokat foglalkozunk. még a végén azt hiszi, súlya van a világban, pedig súlya annyi , mint a lepkefingé.
3:09 du.
Marcsi: 😛 😛 😛
4:36 du.
Azért valljuk be hölgyeim és uraim, aki el tudja azt érni, hogy 72 hozzászólásból 70 róla szóljon, az valamit tudhat!
Ahhoz mindenképpen ért, hogy folyamatosan totálisan szétoffolja a cikkeimet, így aztán a cikk érdemi hozzászólásokra esélytelen. Sokkal inkább az alacsony színvonalú, felettébb pitiáner, már-már ordenáré személyeskedésnek ad teret.
Valójában valamit nagyon tud ez a Boda Marcsi…, vagy mi csinálunk valamit nagyon rosszul!?
5:29 du.
A magam részéről válaszomat cikkedre közöltem fenn, talán az elsők között. Viszont abban igazad van, hogy a szemét nagyobb publicitást kapott, mint az értelem. Mi zsidók zsigerből seprővel járunk és igyekszünk eltakarítani a hulladékot, hogy ne büdösödjön. Ám szilárd elhatározásom, hogy szó nélkül keresztül lépjek ezen a szemétdombon, ha egyébként nem kikerülhető másképpen. Neked pedig Eszti a további értékes munkádhoz erőt és jó egészséget kivánok úgyszintén B. U. É. K. Neked és minden jóakaratú, gyűlölet mentes hozzászólónak.
7:05 du.
eszter:
.
„…vagy mi csinálunk valamit nagyon rosszul!?…”
.
– Igen.
.
Pl. hogy az ilyen retardált trollokat, mint a Kübli marcsi, nem vágjátok ki a francba. Ezt a dolgot Istvánnal már körbejártuk, és értem, miért nem vágják ki a mocskos nácikat, szörnyetegeket, trollokat, terelőgépeket, féleszűeket, és egyéb nyomoréklelkűeket. Megértem, de nem értek vele egyet. Pont azért, amit most írtál te is:
.
„..el tudja azt érni, hogy 72 hozzászólásból 70 róla szóljon…”
.
De akkor ezt a szerkesztőkel beszéld meg. Mert az megint csak nem megy, hogy beír egy ilyen marcsi- féle állat valami bősz őrültséget, és az arra méltó (durva) hangnemben, stílusban nem reagálunk. Ugyanis, az ilyen nem tűnik el egy idő után, hanem folyton visszaszivárog, ha nem veszünk róla tudomást, akkor is.
.
Így – szerintem – egy megoldás maradt.
1:03 du.
Jé, Kübli marcsi megint itt van, hogy újra köpőcsészét játsszon, 🙂
.
Áh… hagyjuk, francot se érdekli már ez az idióta. Már köpőcsészének se jó… azért ez lelombozó, nem, Kübli marcsi?
6:51 du.
Kübli marcsi, hehe… nem vagy még tele mára?
.
Te mondd csak, a legújabb Anticionista- Keresztény vibrációs pecekmacerálót próbáltad már? OrKbán- Turul, ez a márka neve! Tescos gazdaságos kivitelben is kapható, de az eredeti a legjobb! Biztos jól jönne, nem? Az eddigiek nyilván nem váltak be, annyira nem kötnek le téged, hogy ihaj! Hacsak nem az van, hogy az ilyesmi téged már föl se gerjeszt… ??? Na, Kübli, mit mondasz erre?
.
🙂
.
Kiegészítőként Mélynemzeti Koton is jár hozzá! Bár annak te nem sok hasznát vennéd, ugye, Kübli marcsi, tekintve, hogy nem tudom, mennyi hímnemű hajlandó foglalkozni egy nőneműnek látszó piszoárral, 🙂
10:29 du.
Kedves Kommentelők!
Nem akarok senkit sem méltóságában, sem ideológiájában megbántani, de úgy gondolom, és látom, hogy teljesen értelmetlen, már-már gyűlölettel teli hozzászólások tömkelege van az oldalon. Ha így folytatódik a sorozat, akkor előbb-utóbb a Kurucinfóval lesz egyenértékű. Nem kellene ennek így lennie Kedves Barátaim. Úgy gondolom. hogy sokkal többet ér itt minden ember annál, hogy gyűlöletüket a másikra köpködjék. Higgyék el nekem, egy jó és egy kedves szó, elismerés minden ember napját arannyá tudja változtatni. Gondolkodjunk a világról, politikáról bárhogy, az emberi hangnem itt mindenkinek kijár, addig amíg a másik életét nem veszélyezteti. Ez a szólásszabadság része, ami nem azonos, és nem tévesztendő össze az elkövetett múlt, és jelen idők eseményeivel. A demokrácia, mint a szólásszabadság termék azzal jár hogy megtisztelem a másikat emberi méltóságában, akkor is ha teljesen nem értek egyet a véleménynyilvánításával. Kívánom mindenkinek, hogy a 2015-ös évben gyakoroljuk ezt a nemes emberi gesztust a másik irányában, ez azonban csak akkor érhető el ha magunk kezdeményezünk és nem a másik. Maradok tisztelettel mindenki felé, Kívánok a Tisztelt hozzászólóknak és Szerkesztőknek Kellemes és Boldog Újévet. Zoltán Ábri
4:21 de.
Zoli:
.
– Túl jólelkű vagy. Komolyan.
Nézd, az ilyen marcsi- félékkel kapcsolatban már régen, és nagyon sokszorosan túl vagyunk a kedves szón, meg a meggyőzéssel való próbálkozáson. Nem megy. Amit ez, és elvbarátai közül a legelvetemültebbek művelnek, annak az a neve, hogy ámokfutás.
.
Ez itt pl. már nyílt színen zsidózik, cigányozik, stb, és akkor most hagyjuk a tényt, hogy amit művel, az – szerintem – bőven kimeríti a trolltevékenységet is. Namost, az ilyet:
.
1, szó nélkül hagyhatjuk, de akkor is visszabugyog, mint a szennylé, nem tűnik el egy idő után, ahogy azt többen remélték korábban
.
2, próbálhatjuk jobb belátásra bírni – lehetetlen, mivel elmebeteggel állunk szembe, aki pokolioan rosszindulatú, és aberrált is
.
3, reagálhatunk rá, olyan disznó módon, ahogy ez, meg a hozzá hasonlóak adják elő – ennek egy haszna biztos van, mégpedig az, hogy mégiscsak látják, nem hagyjuk, hogy „büntetlenül” iderondítsanak
.
4, kivághatják a szerkesztők, ahogy ezt tegnap két mocskos nyilassal meg is tették.
.
Hidd el, Zoli, én sem szeretek ilyen marhaságokat irkálni sehová, mint amit pl. ennek a piszoár marcsinak is írok folyamatosan. De ha egyszer nem hajlandóak kirakni, pedig már nyíltan nyilas mocskot röfög ide, nem lehet figyelmen kívül hagyni csak úgy.
.
Ha egy ostoba kutya folyamatosan odapiszkít a lakásod ajtaja elé, és erre még bőszke is, azt is arrébbzavarod, hátha egyszer nem jön többé. Ilyen ez a „marcsi”, vagy kifene is. Egy lakás ajtaja elé piszkító, különlegesen ostoba kutya.
.
Kurucfingóvá pedig akkor válik ez a fórum, ha az ilyeneket hagyjuk szabadon garázdálkodni, mert még jobban elszemtelenednek, és hívják szemét cimboráikat is.
.
Én is maradok tisztelettel mindenki felé, aki tiszteletet érdemel.
.
E.
7:02 de.
@abryzoli
Most minden szavaddal egyetértek (persze a kurucot kivéve), legyen meg a minimális tisztelet és kulturáltság egymás iránt és szebb lesz a világ.
Boldog Újévet Mindenkinek.
9:37 de.
Eldrad.
A lenyegre tapintottal.
Koszonom.
12:22 du.
Mindenkinek pártállástól,vallástól függetlenül kívánok egy békésebb,sikeresebb esztendőt az ideinél!
1:02 du.
facebookon találtam a következő bejegyzést:
„…. tele a tököm az esztelen, folyamatos zsidózással. Egyáltalán nem kell őket szeretni. De, tisztelt turbó- és mélymagyar polgártársaim, ha egy nép:
-Krisztus előtt sokezer évvel már polgárháborúzott, és túlélte,
-valami Ramszesz ki akarta irtani őket, és túlélték,
-egy szintén nem kispályás cég, a római birodalom mást se csinált, mint vadászott rájuk, és túlélték,
-a teljes középkor máglyákkal kényeztette őket, és túlélték,
-egy hitler nevű strici ipari szinten irtotta őket, és túlélték,
akkor ökölrázás helyett előbb el kéne gondolkodni, hogy hogyan csinálták, és amit lehet, meg kéne tanulni belőle.
Ahogy minden sikeres nép csinálta(-ja). Tanul, azt használja és alkalmazkodik. Erre lehetnénk büszkék. Az értelmetlen vicsorgás és ökölrázás… Ramszesz, a római birodalom, a középkor, hitler eltűnt. A zsidók itt vannak. Lehet, hogy Iljicsnek itt-ott igaza volt? Pl.: tanulni, tanulni….
7:03 du.
Izraeli:
.
– Lényegre? Tudom, mondom már egy ideje, érvelek miatta eleget. Talán most megindult valami… ?
.
A „marcsinak”, vagy kifenének meg jó sok elemest, olyan egyedi gyártású orKbán Hiktoros Mélynemzeti macerátort kívánok, hátha azoktól lehiggad, 🙂
.
Kiss Eszter:
.
– Erről a beírásról, de főleg erről a mondatról hogy „.. Ramszesz, a római birodalom, a középkor, hitler eltűnt. A zsidók itt vannak….” eszembe jut egy nagyon fekete humor:
.
„…Ha úgy vesszük, Hitler volt a 20. század legsikertelenebb hadura, diktátora.
.
– ???
.
– Ki akarta irtani a zsidókat, ezért meg is tett mindent, ehhez képest, még életébe kézzelfogható közelségbe került a zsidó állam létrejötte…”
.
Pfffff…..
3:14 de.
Marcsi: már régen találkoztam egy ilyen álszent, aljas és hazug, magát embernek tartó valakivel, mint maga!
ez is a jókívánságai közé tartozik?
Marcsi
[email protected] Hozzászólás: 2014-12-20 – 3:39 du.
A fogyatékosok és jellemtelenek itt vannak(!!!!),akiket nem véletlenül vet meg a többség és még a saját fajtájuk is,már akik tisztességesek!Szerencsére a többség!Az ilyeneket el kellene tiporni!
Ezt a szót biztosan nem értik!
6:06 de.
István:
.
– Piszoár marcsiba alighanem beletört a vibrációs segédeszköz, attól hülyébb még a szokásosnál is. Egyébként, nem értem, miért tűritek még mindig itt ezt az állatot.
Téged meg külön, és főleg nem értelek, hogy miért nem hajítod már ki, amikor a két mocskos náci is ki lett vágva tegnapelőtt. Piszoár marcsi is egy mocskos náci (az utóbbi napok után ne mondd, hogy nem az), nincs helye itt.
.
Na, jövőre ugyanitt.
.
E.
10:13 de.
Eldrad: alig várom, hogy ez a tudatos orbáni fartúró még egy hasonló hozzászólást megeresszen.
nem igazán érdekel, hogy színesebb-e tőle a paletta – a rohadt narancs színe amúgy se túl gusztusos – kivágom a francba.
ha bárki meg akarja tartani, majd az engedélyezi a hozzászólásait.
én meg mosom kezeimet.
8:56 de.
ZSIDÓ MEZŐKÖN – ZSIDÓ MEZŐKRŐL című előadás képei (bemutató, 2015. január 8).
https://www.facebook.com/tamas.masa.9/posts/1583787411858574
https://www.facebook.com/tamas.masa.9/posts/1583799535190695
A következő előadás: 2015. január 22., 16:30 óra
Facebook event:
https://www.facebook.com/events/354346531440445
2:18 du.
Ízelítő:
Vágyunk a béke után
Dal a Zsidó mezőkön – zsidó mezőkről című előadásból
Zene: Csányi Sándor – Masa Anita
Rendezte: Garai Róbert
https://www.youtube.com/watch?v=GdM_GLiIxvw&sns=em
5:32 du.
Zsidó mezőkön – zsidó mezőkről című kamaraszínházi előadás legközelebbi időpontja: 2015. január 29, csütörtök.
Az előadás 16.30-kor kezdődik.
https://www.facebook.com/events/354346531440445