Minden a politikáról szól, a politikamentesség pedig kifejezetten a politikáról, teszem hozzá. Jelenünkben arról a politikáról, amelyik egészséges értékrendű embert taszít, tájékozatlant lelkesít, a gazembert mohóvá, az elesettet pedig alázatossá teszi.

A mohók siserahadként tolonganak a pártok és pártszerű szervezek, és ezek ál-civil szervezetei körül. Politikusnak nevezik maguk és strómanjaikkal összefogva rátelepszenek a közvagyonra, közmédiára, közben milliós tömegeket zárnak ki a megélhetés feltételeiből. Rémisztő cinizmusuk rombolja a közerkölcsöt; a rászorulót a felemelkedés gátjának tekinti, a dolgozót, gyermeket emberi erőforrásnak. Több tiszteletet a rendőrnek, mondja és bevezeti az iskolában a testi kényszert.

Az elesett reménykedik: reménykedik, hogy nem veszti el rokkantnyugdíját, hogy feketén munkát kap a polgármester dohányföldjén, ha jól dolgozik közmunkát, segélyt is, hogy nem kerül börtönbe rőzsegyűjtés miatt, hogy koldulás közben nem kergetik el az áruház parkolójából, hogy még nem növi ki a gyerek a nővére cipőjét, és nem igaz, hogy lakásából az utcára teszik. A remény tartja benne az életet, közben magához öleli sovány gyermekeit: csak őket el ne vegyék.

A lelkes tájékozatlanok Nagy-Magyarország matricát ragasztanak autóikra, csíkos és székely zászlót lobogtatnak, békemenetelnek vagy éppen valamelyik hanyatló párt gyűlésén kiabálják: „összefogást” és „nem félünk”. Gyurcsányoznak, Orbánoznak, gyűlölik a cigányt, a multit, lenézik a szegényt, a szegények a náluk is szegényebbeket, szidják az uniót, szabadságharcolnak. Esélytelenek, szánalmas eszközök egy romlott elit kezében.

Az egészséges értékrendű ember, értékrendje talán nem is egészséges, talán csak kiábrándult. Már régen összezavarodott. Nem tudja mi a jó és mi a rossz. Érzi, hogy valami nem stimmel. Tudja, hogy keveset ér az olyan alkotmány, amit két nap alatt szemétre lehet dobni, azt is elképzeli, hogy mennyit érhet egy alaptörvény, amit vonatozás közben egy tableten írnak. Tudja, hogy rendőr nem való az iskolába, és hogy a rőzsegyűjtés nem bűn. Nem érti, hogyan éhezhet több százezernyi gyerek Magyarországon, amikor az uniós támogatások egy lakosra vetített összege havonta százezer forint. Az egészséges értékrendű ember a galériában megáll Szent Márton képe előtt és arra gondol, hogy ez nem egy keresztény ország, aztán látja a pompás templomokat, a keresztre feszített krisztus képeit és ismét bizonytalan: lehet, hogy keresztény, csak romlott. Az értékrendjében összezavarodott ember kapaszkodókat keres: „a rossz nem más, mint a létezőt megillető jóság hiánya” jut eszébe Szt. Ágoston.

A jóság hiánya. Igen.

Az egészséges értékrendű, ám értékrendjében megzavarodott ember egy este kimegy kisvárosának apró főterére civil tüntetni, és amikor csíkos pártzászlók alatt találja magát, majd baloldalinak mondott helyi politikusok beszédeit hallgatja, kicsit csodálkozik, aztán legközelebb nem megy ki, pedig tudja, hogy nélküle nincs tisztességes út, nincs tisztességes jövő.