Kucinich demokrata képviselő üdvözölte a magyar közösségeket március 15-én
Dennis Kucinich demokrata képviselő üdvözölte az Egyesült Államok, illetve Ohio állam magyar származású lakosságát az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepén. Kucinich nem először emlékezik meg a magyar lakosságról, hiszen mint ahogy a Kanadai Magyar Hírlap is beszámolt róla tavaly, a demokrata kongresszusi képviselő egyértelműen felszólalt a clevelandi Szent Imre templom megmentése érdekében, szembeszállva a helyi megyéspüspök, Richard Lennon terveivel. A magyar egyházközség ugyan bezárt tavaly június végén, de még nem érkezett válasz a hitközség által benyújtott vatikáni fellebbezésre.
Az 1848-as forradalomra megemlékezve, Kucinich a „szabadság tavaszának” nevezte a felkeléseket és elmondta, hogy még ma is példaértékű a polgári szabadságjogok támogatói számára. „Hálásak vagyunk az amerikai magyarokkal való kapcsolatokért. Továbbra is aktívan hozzájárulnak társadalmunk és kulturális sokszinűségünk gazdagításához”–mondta Kucinich képviselő Steven LaTourette ohio-i republikánus kollégájával együtt.
Dennis Kucinich 1997 óta kongresszusi képviselő, 1977 és 1979 között pedig Cleveland polgármestere. 2008-ban az elnökjelölti kampányba is beszállt és támogatta a halábüntetés megszüntetését, az Irakból való teljes kivonulást és az azonosnemű házasság teljeskörű legalizációját.
Comments are closed