A házelnök megvilágosult. Azóta a korábbi kormányzati segédoszlopokat is az ellenzék mételyének kezdi látni. Van ez így. Azonban a nagy ellenségkeresésben az igazság morzsái is felbukkannak. Mert ki vitatná, hogy a Simicska-jelenség a „magyar közélet betegségének egyik tünete”? Legfeljebb nem teljesen abban a formában, ahogy Kövér László elképzeli.

Bár az is lehet, hogy az Országgyűlés elnöke ismeri azt a forgatókönyvet is, amibe a jelenlegi megszólalása csak egy kis epizódszerep. Egy olyan pávatánc egyik lépéskéje, amelyben pontosan meghatározott helye van a jelenlegi kinyilatkoztatásoknak éppen úgy, ahogy Simicska Lajos felháborodásának, hipotetikus szivárogtatásának, és Orbán Viktor hallgatásának is. Mert azért az egész jelenséghalmazt elég jól magyarázná egy olyan elképzelés is, hogy az Orbán-Simicska páros eljátssza az eljátszandókat, és a történések egyfajta hitelesítése érdekében megszólal Kövér László. Elősegítvén, hogy a kommunikáció alanyai mélyen benyeljék azt, amit el akarnak hitetni. Jelesül azt, hogy Orbán Viktor hatalma a repedezés ezen útjára lépett. Miközben lehet ugyan, hogy tényleg repedezik. De nem biztos, hogy ezen a ponton. Azonban, egyfajta tervezett ellenrobbantásként, megvédheti a hatalmat a tényleges törésektől. A hívek szemében tehát megjelenik a miniszterelnök, mint egy megvédendő hatalmi szimbólum. Akivel szemben nem lenne illő, de leginkább hatásos újabb frontokat nyitni a Fideszen, a kormányzaton belül. S persze, korántsem utolsó sorban, az ellenzék is megkapja a maga mócsingját, amin elrágódhat.

Mert azért az is látszik, hogy az ellenzékre igencsak visszásan hatott Simicska Lajos „szembefordulása” Orbán Viktorral. Aminek valódisága vagy igaz, vagy nem. De az aligha valószínű, hogy szentté kellene avatni. Holott az ellenzéki kommunikáció már szinte a határára jutott annak, hogy a simicska-jelenségben egyfajta megváltást lásson. Ami annyiban igaz, hogy a felelősségvállalás kényszerétől majdnem meg is váltja az ellenzéket. Nem kell saját verziókat kidolgozni, hiszen mindenki láthassa: már a belső körök is szembefordulnak az orbánizmussal. Holott megette a fene, ha a kormány ellenzéke a kormányközelből kikeveredettek kommunikációs kegyére van szorulva. Így, tulajdonképpen szomorú, amikor rácsaptak Simicska Lajos kommunikációs trükkjélre, mint gyöngytyúk a takonyra.

Ahogy egy másik hirtelenmegvilágosult politikus is megkapja a maga népszerűségi üveggyöngyeit. Illés Zoltán, aki évekig hű talpnyalója volt a regnáló miniszterelnöknek kikerült a hatalom pénzköréből. S lám, hogy megjött a hangja. Mert az esze nem biztosan. De az azért már rögtön látja, hogy mennyi baj van Orbániában. Elég volt csak kicsit kevésbé barnára sikálni a nyelvét, és máris kiderült, hogy ő szakpolitikus. A szagpolitikát visszacserélte arra a szakpolitikára, amiben túl nagyot nem alkotott, de azért sokszor nyilatkozott. A kormányzatot támogatva. Az eredmény tekintetében pedig? Mit ad Isten, az ellenzéki kommunikáció szerepelteti és megsimogatja a buksiját. Elfeledve azt, hogy talán nem a kormányzat bukott államtitkáraira, hanem saját szakpolitikusokra, saját véleményre lenne szükség. Saját vezérszónokkal és saját gondolatokkal. Netán saját, a „kisemberek” számára is érthető programmal. Amelynek hiányának következményét jól le lehetett mérni az elitista önvállveregetéssel töltött kampány eredményeként elbukott választásokon, és mostanság is érzékelhető szélsőjobboldal jelenleg is tartó térnyerésén.

Kövér László kijelentésének valóságtartalma tehát annyiban megerősíthető, hogy tényleg a jelenlegi helyzet egyik lázmérője lehet Simicska Lajos. Az ellenzék, amelyet most éppen ismét Juhász Péter gondol atomizálva megosztani, saját „hősök” helyett abban gondolkodik, amit a kormányzat, a hatalom odalök elé. S eközben bénultan várja, hogy majd jön az EU és rendet csinál az erdőben. Gügyögve örülve azon a döntésen, amit Paks II ügyében hoztak. Várva, hogy majd jön EU-apuci, és megdádázza a rossz Viktorkát. Holott világos: nem jön. De abban sem sok köszönet van, ha jön. A szankciók ugyanis az országot érintik. Mindenkit. Azokat is, akik aktívan támogatják Orbán Viktort, és azokat is, akik a passzív csodavárással támogatják Orbán Viktort. Amíg kvázi-millás önszalámizás zajlik a kormányzati őfelség ellenzékében, valamint önfeledt örömködés az EU-s döntések felett. Megúszósan. Kanapé-kormányváltókként. Nalogatva a kormányzati madzagon maradt melaszt.