Orbán Viktor megtartotta az öt éves terv tervbeszámoló közgyűlését. A beszámoló elemzését sok szempontból meghagyom másnak. Lesznek közgazdászok és politikusok elegen, akik majd megmondják, hogy miként kell értelmezni még a kötőszavakat is. Ami azonban mindenképpen szóra érdemes, az a kommunikációs trükk, amit bevetett.

Amiért szót érdemel annak az egyik oldala, hogy jó alaposan szembe ment a szabad tájékozódáshoz fűződő bárminemű elvárással. Függetlenül attól, hogy ezt a sajtó-, illetve a véleményszabadság garanciáját az éppen aktuális törvények mennyire és meddig szavatolják. A közpénzből tengődő miniszterelnök felé a minimális elvárás lehetne, hogy a közvélemény minden szegmensének képviselőit, a szerinte ellenzékinek tekintett média-szegmensét is szeretettel lássa, és kiszolgálja. Mert a nem rá szavazók, illetve a nem szavazók adóforintjai is benne vannak abban trezorban, amiből fizetik. Ez ilyen egyszerű. Még akkor is, ha formálisan nem a miniszterelnökség, hanem a Fidesz pártalapítványa szervezte például a szocialistanemzeti kormányzat tervbeszámolóját. Minden esetre így könnyebben megléphette a szervezőség, hogy néhány sajtó-képviselőt elhajtottak. Alkalmasint persze az is jellemzi a magyar helyzetet, hogy ezt megléphették. Bármilyen átlátszó, és cáfolható indokkal.

A jelen hazai helyzetet az említett elhajtás ténye helyett is minősíti az Index tudósításának címe: „Az erő helyett a figyelem kormányzása jön”. Mely mondat kiragadás Orbán Viktortól. Ami tulajdonképpen felér egy diktátori önvallomással. Elismerve, hogy alapvető kormányzati ténykedésük nem volt más, mint az erő gyakorlatilag l’art pour l’art demonstrálása, melyet most követhet a diktatúra konszolidálásnak korszaka. Akasztások ugyan nem voltak, csak gazdasági exodus, de azért érdemes emlékezni arra, hogy az 1956-ot követő időszakban is egy nagyon markáns erődemonstrációt követett az a konszolidáció, melynek végén a legvidámabb barakk volt Magyarország. S a jelenlevők, gondolom lélekben megfrissülve, vastapssal ünnepelhették Orbán Viktor -elvtársat. De a kommunikációs trükk természetesen nem itt van.

Ott sem, hogy Orbán Viktor elismerte, az internet-adó belengetése baromság volt. Ez az elismerés különben már felveti azt a gyanút, hogy egy pávatánc része, Azonban akár az internetadó belengetése is lehetett az. Az ugyanis borítékolható volt, hogy tömegeknek nem fog tetszeni. S valóban megmozdultak a civileknek nevezett szervezők, és neki is álltak egy nyilvánvalóan céltalan, programtalan, és elkapkodott tüntetést megszervezni. Azt, hogy méterre lógnak ki az említett lólábak, akkor is írtam. El is mondtak a fórumokon minden szkeptikus ellendrukkernek. Mert milyen cudar szemétség is megkérdezni egy tüntetés-szervezőtől, hogy mit is akar elérni tulajdonképpen. Ezt számos tüntetés kapcsán is megkérdezhetjük a válasz gyanújának megvilágítása nélkül. A végeredmény mára annyira nyilvánvaló, hogy kiveri az ember szemét. A közvélemény kifáradt, és egy manapság szervezett ellenzéki megmozdulás annyi embert mozgat meg, ami lassan a média ingerküszöbét sem éri el.

Ebben a folyamatban egy nagyon fontos mérföldkő volt az internetadó. Világosan jelezte, hogy valós ellenzéki erőt egy sokakat érintő ökörséggel sem lehet megmozdítani. Ezt valószínűleg a Fidesz-szakértők is előre felmérték. Ellenkező esetben nem dobták volna be a köztudatba az említett sarc-tervet. A közvélemény továbbfárasztásában ugyanakkor szintén jelentős lépést jelentett. Orbán Viktor tehát nyugodtan elismerhette azt, nem kis késedelemmel, hogy hiba volt. Ezzel ő lett a belátó vezér a hívei szemében. Miközben a semmibe vezető tüntetésekkel az ellenzék olyan taktikai csapást mért a közhangulatra, amiben simán megléphető a média szelektív kitiltása, vegzálása is. A kutya sem tüntet. Már fel sem merül. S felmerülése esetén sem lenne jelen a felszólalók rokoni-, és baráti körén kívül senki. Az internetadó tehát lehetett látszólag kormányzati hiba. Taktikailag nagyon is megfelelt a célnak.

Ezen a ponton kanyarodjunk vissza még egy gondolatfüzér erejéig a média szelektív kitiltására. S annak hatására. Mely hatások közt látszik az előbbi is. Az ellenzékhez köthető média elvan azzal, hogy az értékelő napján és közvetlen közelében az elzavarásukkal voltak elfoglalva. Annak valótlan indokait, és tényét nyalogatták. Holott volt egyenes közvetítés az orbáni fecsejről. Amely a hívekhez eljutott. Ezzel a hithű orbanisták nyilvánvalóan megkapták a napi melaszt. Az ingadozók, akik esetleg bele-beleolvasnak a nem-királyi hírvilágba, legfeljebb önsebnyalogatókat, és sértett, vagy szolidáris szólamokat találhattak.

Na ez az a kommunikációs trükk, amihez csak pár újságírót kellett elzavarni, és minden ellenző elemzést utánlövéssé lehetett silányítani. Ez az a kommunikációs csali, amit láthatóan sok helyen benyeltek. Mélyen.