Ezrek búcsúztak Québec egykori baloldali kormányfőjétől
Több mint háromezren vettek végső búcsút Jacques Parizeau (1930-2015) néhai québeci szeparatista miniszterelnöktől, a szeparatista mozgalom egyik vezéralakjától szombaton Montreálban. „Jacques Parizeau generációja építette fel nekünk a modernkori Québecet”–mondta Philippe Couillard, Québec liberális kormányfője. „Ez egy fantasztikus generáció volt. Azért jöttem ide feleségemmel, Suzanne-nal, hogy köszönetet mondjak”–tette hozzá a francia többségű tartomány miniszterelnöke.
A gyászolók Parizeau özvegyével, Lisette Lapointe-tal is találkozhattak, a volt kormányfő koporsóját pedig a Sûreté du Québec tartományi rendőrség tisztjei hozták be a Caisse de dépôt et placement du Québec tartományi nyugdíjalap irodaházába. Parizeau alapította meg a Caisse-t, ami ma a québeci szekuláris és szolidáris állam egyik legfontosabb közintézménye és, amely a nyugdíj-rendszert hivatott felügyelni és irányítani. A kormány bejelentette, hogy Parizeau után nevezik el a tartományi nyugdíjrendszer montreáli irodaházát.
Parizeau a London School of Economics-ben doktorált. Szülei már gyerekként azt akarták, hogy a fiatal római katolikus Parizeau teljesen kétnyelvű legyen. Kortársai azt mondták, hogy amikor az ötvenes években hazaérkezett Londonból, brit kiejtéssel beszélt angolul. Meghitt federalista volt, egészen addig amíg végig nem utazott Kanadán egy vonaton, Québecből Banff-ba. Állítólag ez a transzkanadai tapasztalat (és a franciaellenesség) után döntött úgy, hogy a québeci szeparatista mozgalmat támogatja.
A baloldali állami gazdasági beavatkozás nagy híve volt, egy kiterjedt québeci állam létrehozását támogatta. A québeci energiaszolgáltató államosítását kezdeményezte a hatvanas években, akkor még mint ismert kormánypárti tanácsadó. Ezt követte az Asbestos Corporation Limited, valamint a magánnyugdíjpénztár államosítása.
1976-tól az ujonnan megválaszott Parti Québécois szeparatista kormány pénzügyminisztere lett, ekkor folytathatta az államosítási folyamatokat és az állam további kiépítését. Létrehozta az úgynevezett Szolidáris Alapot (Fonds de solidarité), valamint egy olyan rendszert, mely azoknak nyújt adókedvezményt, akik québeci cégekbe invesztálnak.
A Francia Nyelv Chartájának nagy támogatója volt, melynek keretein belül drámai mértékben szorították vissza az angol nyelv használatát Kanada második legnépesebb tartományában.
1994-től Québec miniszterelnöke lett Parizeau és ő vezényelte le az 1995-ös referendumot Québec leszakadásáról. Parizeau tartozott a párt „radikálisabb” szeparatistái közé, miközben Lucien Bouchard – aki a bukott népszavazás után leváltotta Parizeaut – inkább mérsékelt szeparatistaként volt ismert. A bukott referendum után nagy vihart kavart Parizeau, amikor elmondta: szerinte a zsidó, görög és olasz kisebbségek miatt nem vált valóra a független Québec. Ez volt a hírhedt „pénz és az etnikai szavazókról” szóló mondata, amit alapvetően antiszemitának tartott szinte az egész québeci közbeszéd. Hamarosan utána bocsánatot kért szavaiért.
Sokak meglepetésére, 2013-ben szembeszállt az akkori Parti Québécois kormány szekularizációs irányvonalával és jelezte, hogy hiba lenne betiltani a kipa, a hidzsáb és a kereszt viselését közalkalmazottak számára. De ennek ellenére, Parizeau alapvetően egy olyan dichotómiában látta a québeci társadalmat, melynek egyik oldalán vannak a „fajtiszta” kanadai franciák, a másik oldalon pedig a kisebbségek.
Barry Wilson, a CTV kanadai televízió québeci vezérigazgatója újságíróként követte Parizeau karrierjét. Így írt az elhúnyt kormányfőről: „Tisztelni lehet Parizeaut bátorságáért és meggyőződéseiért. De azért sohasem szabad tisztelni, amit politikailag képviselt.”
Montreálban azonban hamarosan utcát neveznek Parizeau emlékére. A tervek szerint az Amherst Street-ből lesz ezentúl rue Jacques Parizeau.
Comments are closed