Földtörténetileg szinte a minap volt, hogy felröppent a hír a Kertészeti Egyetem és a Budai Arborétum kivégzéséről. Na jó! „Csak” az utóbbi kiparcellázásáról, és az előbbi elköltöztetéséről. Tehát ne dramatizáljunk mindenféle csipp—csupp dolgot. Tapsoljunk a rektornak, aki elkészített valami beadványt a Felsőbb Hatóság felé az egyetem átszervezéséről, de közzé tenni még a tényt sem nagyon akarta. Nemhogy a tartalmát.

Palkovics László államtitkár korántsem volt olyan diszkrét, mint az egyetem rektora. Ezért kifecsegte a rektori hivatal nagy titkát: elkészült az a bizonyos előterjesztés. Az egyetem a saját átalakításáról eljuttatta a maga tervezetét, aminek létét az államtitkár július közepén megszellőztette. Azzal, hogy július végére várható a hatalom végleges döntése. Akkortájt írtam arról, hogy egy kissé furcsa a rektornak a témát érintő mélységes hallgatása. Már akkor, ha az a bizonyos tervezet vállalható, érvekkel védhető, szakmailag megalapozott. Mert egy vezetői döntés bizonyulhat hosszú távon akár mélységes tévedésnek is. De egy vezetőnek, feltéve, hogy nem esett át a gerincmentesítő savas kezelésen, nem válik ártalmára az, ha a legjobb tudása szerinti döntést, érvekkel alátámaszthatóan, és szakmailag vállalhatóan képes meghozni. Ami után képes és hajlandó kiállni a hallgatók elé is. Ettől természetesen továbbra sem válik tévedhetetlenné, és sajnos továbbra is megmarad az esélye annak, hogy a hatalom képviselő átverik, mint fekáliát a palánkon. De a vezetés nyílt kommunikációja legalább azt a jóhiszeműséget feltételezné, hogy az egyetem vezetése nem csak akkor számít a hallgatóság lojalitására, ha a ki kell kaparni a hatalmi gesztenyét.

Na, például ezt a labdát hagyta, többek között elszállni Rostoványi Zsolt. A hallgatással demonstrálva azt, hogy a Kertészeti Egyetem volt és jelen hallgatóit nagy ívben hajlandó ellátni az előbb már emlegetett emésztési végtermék hatalmas halmaival. Azt ugyanis nehéz elképzelni, hogy az egyetemi vezetés véleménye szerint a hallgatókra tartozik legkevésbé az egyetemük sorsa. Amely sorsvonal a Budai Arborétum sorsvonalát is érinti. Így aztán a rektor és hivatala olyan döntési láncolatban nem mert kiállni a nyilvánosság elé, amely a volt és jelen hallgatókon kívül az egyetemi oktatásban talán egyáltalán nem érintett, de az Arborétum környékén lakó embereket is érinti. Különben rögtön vissza is vonom az előzőekből azt, hogy nehéz elképzelni az egyetemi vezetés említett hozzáállását. Mert el lehet képzelni. Csak azt a rendszert, amelyben az egyetemi polgárok számára lényegi döntések is titkolódzva, a hatalmi mutyi részeként kerülnek meghozatalra, nem demokráciának hívják. S az sem igaz, hogy a szegény meggyötört rektor azért nem lenne szabad bántani, mert nem ő tehet róla, és ő ott sem volt, amikor azt a döntést hozta, hogy csöndben marad.

Egy rektor vagy ki tud, és ki is akar állni az intézményéért vagy nem alkalmas a feladatra. Rostoványi Zsolt, ahogy látom, nem tud, de a jelek szerint nem is nagyon akar. Az a bizonyos július végi döntés ugyanis láthatóan befordult a célegyenes felé vezető sötét alagútba. Az erről szóló hír szerint a Corvinus-t megcsonkítják. A Figyelő például úgy tudja, hogy a budai karok a Szent István Egyetemhez kerülnek. Ami azt jelenti, hogy Rostoványi Zsolt ugyan sokat beszélt az egyetem egységéről, illetve annak védelméről, de a tettei alapján az első csettintésre áldozza fel azt a bizonyos egységet. Nyilván azért, hogy a rektori széke alól ki ne essen a Corvinus, mint nimbusz. S akkor hol is van a gerinc? A kérdés nyilván érdekes, de választ csak biológiai alapon tudhatnánk rá adni. Morálisan kicsit nehezebb dolgunk lenne. Meg sem próbálom. Megtalálni. Egy rektornak ugyanis még akkor is vannak eszközei, ha a hatalom be akarja darálni az intézményét. Például számíthatna a hallgatói lojalitásra, a volt egyetemisták támogatására. Ha azt el nem játssza. De Rostoványi Zsolt, mint fentebb jeleztem, túl sokra nem tarthatja mindazokat, akik a Kertészeti Egyetemre járnak, illetve valaha ott végeztek. S persze egy vezetőnek mindig lehetősége van lemondani akkor, ha számára vállalhatatlan lépésre kényszerítik. A Corvinus rektorának lemondásáról azonban nem szólnak a hírek. Bolond lesz. Elvégre nyilván van az a pénz, amiért megéri kiszolgálni azt az oktatáspolitikát, amelyet például a saját ostobaságára büszke Czunyiné fémjelez. Miközben lehetne persze mondani, hogy Rostoványi Zsolt menti, ami menthető. Mármint a saját címén és a vele járó fizetésen kívül is. Azonban pont egy, a hatalommal olykor visszaélő politikával szemben a lehető legrosszabb módszer a kiegyezve behódoló hatalmi mutyizás. A Corvinus jelenlegi rektora tehát nem biztos, hogy gerinctelen. Lehet, hogy szimplán ostoba. Ez utóbbi esetben még államtitkár is lehet.

De az sem kizárt, hogy nekem vannak túlzó elképzeléseim egy egyetemi rektort illetően. De talán azért, mert oly korban voltam egyetemista, amikor az egyetem és a diákság melletti kiállás nem csak a szék és asztal görcsös markolásában merült ki. Abban a korban, amikor a rendszerváltás még ötletként is csak a szamizdat-irodalomban fordult elő, és pártmegbízásból kinevezett KISZ-titkárok biztosították a hangulatjelentések folytonosságát. Akkor, amikor éppen a pártkötődések talaján állva egy rektor nyugodtan megtehette volna, hogy nagy ívben tesz mindenre és mindenkire. Ahelyett, hogy kiáll a maga döntései mellett, és szóba áll a diáksággal. Pártolva egyben a diákságot és biztosítva az egyetem fejlődését. S bár nyilván van a távolságnak is szépítő hatása, de a jelen helyzetben nagyon úgy tűnik, hogy a két rektort össze sem lehet hasonlítani. A világért nem szeretném Dr. Dimény Imrét megsérteni ugyanis ezzel az összehasonlítással. Aki mögött a jelenlegi rektor valami nagyon távoli fasorban van. Illetve ott sem lesz, ha az Arborétumot és az azt fenntartó egyetemet sikerül, Rostványi hathatós segedelmével, megszüntetni