Shira Banki bátor lány volt
Vasárnap, 2015. augusztus 2-án, belehalt sérüléseibe az a tizenhat éves izraeli lány, akit a jeruzsálemi melegfelvonuláson késelt meg egy ultraortodox férfi.
Megrendültem. És a szolidaritásomat fejezem ki a meggyilkolt lány családja, barátai és mindazok előtt, akik közel álltak hozzá. Osztozom fájdalmunkban. Nagyon nehéz tudomásul venni, hogy egy fiatal élet ilyen értelmetlenül és kegyetlenül fejeződjék be. Erre nincsenek szavak!
A fundamentalista vallási fanatizmus minden formája mindenütt megtalálja a gyűlölete tárgyát. Ezért mindenütt elítélendő. A szélsőségesség is. Az intolerancia is.
Az intolerancia legkülönfélébb formáinak gyakori előfordulása Izraelben (ahogy Európában is) aggodalomra ad okot. Fontosak és halaszthatatlanok az ezek előfordulását gátló politikai és vallási intézkedések meghozatala. Olyan előírások szorgalmazása, bevezetése, amelyek nemcsak a szélsőséges tevékenységek terjedésének a leküzdését, hanem a tevékenységek megelőzését is szolgálják és a szélsőségesség, az erőszak és az intolerancia felszámolását segítik.
Nem kérdéses, hogy a szélsőségesség természetéből eredően megosztó és erőszakhoz vezet. Európa és a zsidó nép már megtapasztalta ezt. Az izraeli emberek nem csupán elvetik, megvetik és irtóznak tőle, hanem évtizedek óta harcolnak ellene.
A békés és biztonságos élethez való jog a polgári jogok egyike. A védelme valamennyi demokrata kötelessége. A szélsőségesség elleni küzdelem ezen alapul, amiért is összekötendő a szolidáris, igazságos társadalom folytonos építésével, formálásával.
Mert egy ilyen társadalomban a szélsőséges (baloldali, jobboldali, neoliberális, katolikus, zsidó, muzulmán, vagy éppen piréz) eszme nem engedhet gyökeret.
Shira bátor lány volt.
Kitartott és kiállt amellett, hogy a békés és biztonságos élethez való jog mindenkit megillet (ha meleg, ha roma, ha bevándorló, ha muzulmán, ha kersztény, ha piréz, ha zsidó), mert azt szerette volna, hogy egyetlen ember se szenvedhessen, egyetlen embert se érhessen bántódás a származása, vallása, neme, szociális helyzete, nyelve, nemzetisége, szexuális vonzalma miatt.
Rettenetes, hogy bátorságába belepusztult.
Garai-Édler Eszter
9:25 de.
A tőkés osztálytársadalom velejárói amelyek ellen a világ bármely részén küzdenek a különféle emberi jogi mozgalmak. A rendszert lehet „emberarcúbbá” tenni, de ez csak tüneti kezelés, az uralkodó osztályok sosem lesznek érdekeltek olyan viszonyok megteremtésében, amelyek között senki nem fenyegetett bármilyen adottsága, beállítottsága miatt, sőt inkább a legsötétebb reakció erőit használják.
11:39 de.
Utánaolvastam az interneten. A szerencsétlen 16 éves kislány még csak leszbikus sem volt, csupán a barátai mellett prejdolt. I.Herzog ur, az ellenzék egyik tekintélye,
felhívta a figyelmet az izraeli szélső jobb megerősödésére s merényletért is ők felelnek. (Még ketten vannak életveszélyben). Magyarországon ilyen elő nem fordulhatna, a Jobbik ehhez képest (hála Istennek !) egy nyeretlen kétéves.
12:37 du.
Eleftheria:
Úgy beszélsz mint egy komcsi.
–
Persze Cse öcsi.
Itt majd akasztani fognak az elvbarátaid , a nyílt utcán.
Akárcsak ötvenhatban.
1:54 du.
Géza, most hogy mindenkit elfogott a halálfélelem, én még ráteszek egy lapáttal.
Mai hír:
„Együtt szavazott a Fidesz, a DK-val és az MSZP-vel az európai parlamentben és elfogadta a TTIP- ről készített jelentést, és ezzel zöld utat adott az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmények előtt.”
……..
Jó reggelt!!
2:26 du.
@Geyza,
E-nél tényleg elpattant valami. Én régen tök bírtam. „Tőkés osztálytársadalom”! Que?!?!!? Mintha a jobbik programja lenne. Már ezerszer hivatkoztam ezt a cikket, megint megteszem: http://gepnarancs.hu/2015/06/a-nacionalista-kormany-nacionalista-ellenzeke/
2:42 du.
Ennek a Chenek olyan hosszú az orra,hogy a teleki tértől Izraelig mindenbe bele ér.Csak az izraeli jobboldal a felelős.Mi a helyzet a biciklistákkal.Öcsi foglalkozz inkább neked testhez állóbb dolgokkal. Meséld el csibém mi újság Tisza Kálmán-köztársaság- II. János Pál Pápa terén.Megszámoltad hányan vannak a migránsok?Adtál nekik enni? Gondoskodtál a WC ellátásukról?Augusztus 20.-án a Blahán 1 vagy 2 kilométer hosszú lesz az egy tál ételért sorba állók sora? Aranyoskám,van olyan testrészed amellyel egyidős vagy.Gondolom inkább kézközelbe esik neked,mint az Izraelben történő jó vagy rossz dolgok bírálgatása.Jó szórakozást,de nem itt,ahova semmi közöd.
3:22 du.
Kurvául nem vagyok képes felfogni , hogy miért kell itten ( is ) eltűrni egy ilyen náci alak pökhendi be-be szólogatásait.
Ha ilyesmire vágynék akkor a Szt.-Korona Rádió elnevezésű náci-oldalakat látogatnám. De nem látogatom.
Akkor meg ???!
6:12 du.
S. E.:
Miért, a társadalmi-gazdasági berendezkedést amelyben a világ nagy része él nem kapitalistának nevezzük, amely röviden a termelőeszközök tőkés magántulajdonát jelenti, s amelynek a fő hajtóereje a tőke – és vele a társadalmi/politikai hatalom – minél kevesebbek kezében való összpontosulása…? A harmadik világ nagy részén pedig feudális jellegű viszonyok vannak, de ez is az is osztálytársadalom; vagy nem? Mi köze mindennek a kritikájához a magyar vagy más országbeli szélsőjobbnak…??? A Jobbik ( vagy bármely magyar vagy külföldi, történelmi vagy kortárs reakciós-szélsőjobbos, fasiszta, nemzetiszocialista erő ) osztályfeszültségeket etnicizáló/rasszizáló politikája csak nem radikális baloldali…??? Az új-nyilasoknak a fasiszta hatalom szegényellenes – alapvetően neoliberális – intézkedéseit támogató politikája, a legnyomorultabbak elleni gyilkos uszítás baloldali politika…??? Na neee…
Az osztálytársadalom alapja pedig talán nem éppen a nemek társadalmi szerepének merev felfogásán alapuló családmodell? Esetleg talán ez az amelybe nem fér bele akár az azonos neműek kapcsolata, akár bármely osztály vagy etnikai, felekezeti határokon átívelő , a mindenkori uralkodó osztályok által diktált konvenciókon kívül álló heteroszexuális kapcsolat… Gondolom mindezek gyakorlati megnyilvánulásait a polgári házasságot el nem ismerő Izrael Állam esetében nem kell különösebben ecsetelni, a Közel-Kelet más részeivel kapcsolatban meg pláne nem… De Magyarország se éppen egy Észak-Nyugat Európa, vagy Kanada…
6:24 du.
Geyza; augusztus 6. 12:37 du.:
Ezt dicséretnek vettem… Azért megvannak társadalmunk berendezkedésnek a maga korlátoltságai, ellentmondásai; mindennek az elméleti, kritikai vizsgálatával jobban meg lehet érteni mi folyik körülöttünk.
6:31 du.
S. E.:
A kettősmérce blog ( amelynek csak egyszerű olvasója vagyok; lehet hogy valakivel akit nem bírsz összekeversz… ) amúgy miért rosszabb a gépnarancsnál…?
6:33 du.
Amúgy pontosítás: Izrael elismeri a KÜLFÖLDÖN kötött polgári házasságot – tehát elméletben még az azonos neműek közöttit is…
8:46 du.
@Eleftheria,
túlparázod. a fogalomkészleted kritizáltam meg. logikájában még egyet is értenék az első hsz-eddel, ha levennénk róla mázat, és pragmatikusan közelítenénk meg. kettős mérce: sajnálom, ha nem fogalmazok jól, próbáltam viccel oldani a feszültséget köztünk. ezek szerint nekem ez se megy. tudomásul vettem.
8:51 du.
ja, bocs, még egy ui.: nem bántani szándékozom, amikor azt írom, h nem stimmel veled valami. látszik. és ez nem bántás. sarkos vagy, kategóriáid vannak — és az ilyen embernek mindig valami baja van (szerintem).
3:05 de.
Eleftheria:
Elég baj , mert a ” komcsik ” azok , akik miatt megbukott a szocializmus eszméje .
( Mondhatnám úgy is hogy ” Sztálinisták ” de az egy szitokszó.)
5:27 de.
Eleftheria,
csak felvilágosításként megjegyezném,hogy a „kirekesztő”Izraelben igaz,hogy állami szinten nincs polgári esketés.Azonban a világ bármely pontján kötött polgári vagy vallási házasságkötés elfogadott,elismert minden állami szinten.Ez még rám is vonatkozik. Nejemmel 55 éve élünk boldog házasságban,minden vallási ceremónia és egyéb baromkodás nélkül.Aki nem tud külföldre utazni,az különböző követségeken esküdhet vagy ügyvédnél köthet elismert házassági szerződést.Egyneműekkel kapcsolatosan nem sokat tudok mondani,mert ez a téma valószínűleg nálam csak a reinkarnáció után lesz aktuális.Ne érts félre,nem ítélem el,csupán nem értek hozzá, nem az én asztalom semmilyen szinten.
5:35 de.
Eleftheria,
az izraeli polgári házassággal kapcsolatos megjegyzésed valószínű, hogy a téma nem ismeréséből és nem egyéb krecniből fakad.Magam részéről megadom Neked a kreditet.
5:44 de.
Eleftheria,
elnézést.A „pontosítás”hozzászólásodat elkésve olvastam.
6:06 de.
Geyza: telitalálat! Hamarost összedobok ennek igazolására egy pár sort.
2:53 du.
Gyuri10
Gyurikám, legalább annyi közöm van nekem Izraelhez, mint neked Magyarországhoz, onnan…!
3:36 du.
Cseöcsi
Még a végén kiderülhet hogy a Tórával fekszel és kelsz heheehh
5:37 du.
Che,
már saját ökörségeidet is übereled.Neked,galambocskám annyi közöd van Izraelhez onnan és egyáltalán,mint a W.C kefének a Gundel-palacsinta sütéshez.Te csibém a W.C keféddel pucolgasd csak a saját szarcsatornádat és Izrael nevét ne vedd még a klaviatúrádra sem.
7:45 du.
Ez a cikk messze nemcsak Izraelről szól!
De végtelenül sajnálnám, ha nem szabadna kritizálni és a hibáival szembesíteni Izraelt is, de az sem hangzik jól, ha most Izraelnek esünk.
Azt hiszem a cikk sokkal inkább általános érvényű intelmeket fogalmaz meg. A világ fanatikus és fanatizálható vallási és politikai ultráiról szól, akik mindenütt nagyon változatos formában felütik a fejüket, és borzalmas tetteket hajtanak végre.
Csak azért, mert ebben a cikkben egy ultraortodox által elkövetett rémtett a példa, ez önmagában nem zárhatja ki a jogos kritikát. Nem kussolhatunk! Ez végtelenül álságos magatartás lenne!
Az ultraordox sem, de senki nem késelhet meg embereket, ezekre a tettekre nincs magyarázat! És egy jogállamnak nemcsak az a dolga, hogy bíróságai utólag ítélkezzenek fölöttük, hanem az is, hogy a lehető leghatékonyabban és a legnagyobb szigorral lépjenek fel a szélsőséges elemek ellen, és zárja el őket a társadalomtól.
Hangsúlyozom, bármely szélsőségesség nevében elkövetett gyilkosság elfogadhatatlan! És ha fundamentalista muzulmán késelt volna, az is a fundamentalizmusa miatt vált volna gyilkossá. És ugyanez létezik kereszténységben is: a pravoszláv szerbek tisztán vallási türelmetlenségből mészárolták le a gyakorlatilag azonos nyelven beszélő bosnyákokat Szrebrenyicánál.
Ebben az esetben a késelő nyilvánvalóan azért késelt, mert ultraortodoxként homofób, illetve nem fogadja el a másságot! Úgy ítéli meg, hogy aki nem a saját normái szerint él, annak nincs joga az élethez! Ez egészen elképesztő!
Az a szörnyű, hogy sem itt, sem Izraelben nem az univerzális humanizmus az alap, és a magunkba nézés nem nyerő. Szerintem éppen ezzel áruljuk el és áruljuk ki az alapvető erkölcsi létünket.
El kell gondolkodni azon, hogy aki ezt elkövette és azok a szélsőséges csoportok, akiktől bátorítást kapnak ezek az elemek, mi és ki mozgatja őket, és miért nem tudja az adott ország megóvni ezektől szélsőséges ultráktól a társadalmat?
5:15 de.
Garai Édler Eszter:
Nem teljesen ide tartozik, de ha már szóba kerül a délszláv háború vége felé elkövetett srebrenciai vérengzés ( amely mint később kiderült a holland NATO „békefenntartók” tétlensége mellet ment végbe; ugyanis ez a bűntett nyilvánvalóan hasznos igazolást adott Jugoszlávia szétcincálására ) annak megvoltak a maga előzményei, ahogyan a Vojvodinában 1944-45 fordulóján elkövetett, tito-ék által „elnézetteknek” is. S itt nem mentegetésről van szó mielőtt kiforgatná bárki a soraimat. Mindkettőt egy Jugoszlávia elleni tömeggyilkos háború előzött meg, lelkes helyi kollaboránsok közreműködésével. Az utóbbinak nagyjából a mostani szíriai polgárháborúhoz hasonló a humanitárius mérlege, csak itt az újraegyesült Németország és Amerika jobban álcázta szerepét a NATO leple alatt, mint annak idején a hitleri Németország, nyíltan népirtó háborúit. A Németország és Amerika imádó „liberális” magyarorsz.-i vagy külföldi média aljas torzításai nyomán nemcsoda, hogy még jó szándékú emberek ( lényegében egy platformra kerülve a Trianon-revízió s hasonlók miatt a háborút üdvözlő – s abban önkéntesként/zsoldosként résztvevő – hazai fasisztákkal… ) is elmennek a nyíltan usztase szimpatizáns horvát nacionálsovinizmus vagy a bosnyák iszlámizmus ( kedves terrorizmus miatt aggódók: Bosznia a két évtizeddel ezelőtti háború óta a nemzetközi dzsihádizmus egyik bázisa lett Amerika, Szaúd-Arábia, Törökország, Irán stb. közreműködésével… ) mellett, amelyek a vezetői erői voltak a délszláv háborúnak. S nemcsak a média torzított, hanem a nemzetközi jog szégyenének számító Hágai Törvényszék, amely szorgalmasan tisztára mosta az időközben NATO/EU taggá vált Horvátországot háborús bűnei alól ( mint például majd százezernyi szerb elűzését a mai Horvátorsz. területéről s más egyebeket http://www.en.wikipedia.org/Lasva_Valley_ethnic_cleansing ) http://www.en.wikipedia.org/wiki/Category:Croatian_war_crimes Na ennyit az univerzális humanizmus állásáról bátor, tőkés világunkban s pláne a 25 mocskában megigazult „antikommunista” Magyarországon.
5:21 de.
https://en.wikipedia.org/wiki/Category:Croatian_war_crimes
https://en.wikipedia.org/wiki/Lasva_Valley_ethnic_cleansing
5:29 de.
Geyza; augusztus 7 , 3:05 de.:
ami a kommunizmust vagy szocializmust illeti, természetesen az 1917-től ezen a néven futottaknak a SZU-ban és más ezen modellt követő rendszerekben kicsi vagy semmi köze nem volt a szocializmushoz, kommunizmushoz. Én komcsi helyett inkább a bolsevikot/leninistát-sztálinistát használom.
5:49 de.
eszteredler,
apróbb kiigazításokkal ugyan,de 98%-ban igazad van.Amiben nem tudok melléd állni,csak annyi,hogy szerintem nincs és ilyen vonatkozásban nem is volt még az ortodoxoknál sem központi irányítás.Egyéni akció- kat pedig igencsak nehéz előre kivédeni.Isten őrizzen,nehogy magadra vedd a Che és enterspricc féle nyilkó utánzatokhoz írt jogi hova küldésemet.Téged igenis tisztességes,normatív emberként fogadlak el. Ahogyan én,Te is tévedhetsz itt-ott.Barátok között minden kijavítható!
9:02 de.
Geyza ! 3,07
…Pontosabban a bolsevikok, mert még ez a kettő sem ugyanaz.
Ott kezdődött, hogy Lenin 1917-ben a háború utáni tömeghangulatban, az elkeseredett tömegekben vélte megvalósulni a szocializmust egy, lényegében ahhoz elmaradott országban. Csupán a marxizmus sarkalatos – a legerősebb láncszem – elvét hagyta figyelmen kívül, sőt deklarálta is, hogy adott politikai helyzetben a tőkés világ leggyengébb láncszeme is alkalmas lehet, és majd idővel lesz igazán realizálható ez a rendszer…
Míg Lenin a klasszikusokból csupán ezt az egy, ám döntően fontos tételt mellőzte, és értelmezte rosszul, addig Sztálin szinte minden elemet félredobott és Leninnek az ő személyére vonatkozó tiltakozása ellenére, a lényegét tekintve puccsal hatalomra jutva egy szocializmusnak semmiképp nem nevezhető, teljesen antidemokratikus diktatúrát vezetett be és tartott fenn évtizedeken át 1953-as haláláig, ahol elsősorban a vezető kommunisták, és a katonai vezérkarban hajtotta végre a legnagyobb, ún. „tisztogatásokat”… A SzU. XX. kongresszusa 1956. februárjában tárta fel és ítélte el a sztálinizmus bűneit, ám az addig okozott kár, egy lendületben lévő, mégis hibásan működő gépezet menet közben aligha, vagy már egyáltalán nem javítható ki. Ezek után Szovjetunió bukása, már csak a hitlerizmus ellen egykor vele szövetséges(!) nyugat által, ráerőszakolt hidegháborús fegyverkezés okozta gazdasági összeomlás miatt is elkerülhetetlenné vált…
10:53 de.
Dubois:
Egy szovjet tud.fantasztikus novella hazai fordításában olvastam a következőt:
–
” ..Csak akkor lehet megvalósítani a tulajdon nélküli társadalmat , ha előtte az emberek minden lehetséges és lehetetlen anyagi jellegű vágyait kielégítették..”
–
Csak tudnám hogy ez a kitétel miképpen mehetett át az éber ruszki cenzúrán?
–
Mindenesetre -kalkulációim szerint – még kb. 500 évet kell várni míg a téma VALÓBAN időszerűvé válhat.
Hacsak addig ki nem irtják az emberek önmagukat.
4:39 du.
Kedves gyuri10. Ez igaz! Egy demokratikus jogállam határozottan kiáll minden emberjogi kérdésekben. Az ember védelme méltósága érintethetetlen: minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van, legyen az homoszexualitás. Ha ezt az adott ország ultraortodox fundamentalistái megkérdőjelezik és veszélyeztetik, minden erővel fel kell lépni ellenük. Ma, az intolerancia uralkodik, mint a legsúlyosabb emberi jogi kihívás a világban. Ez elleni küzdelem nem jótékonyság kérdése, ez a demokrácia szintjének egyik fokmérője. Az intolerancia, a vallási fundamentalizmus elleni küzdelem emberi jogi kötelezettség és ennek megfékezése és felszámolása egy megvalósítható cél csak akarni kell.
6:14 de.
Kedves Eszter,
előrebocsájtom,hogy semmiféle gyilkosságot nem vagyok hajlandó legitimálni.Arabok,homoszexuálisok sőt még zsidók ellenit sem.Az államnak kötelessége megvédeni minden polgárát.Ismered a mondást, hogy segíts magadon az Isten is megsegít.Legmélyebb sajnálatom Shira halála miatt,aki ráadásul nem is tartozott ehhez a provokáló”fajhoz” Mint mindig itt is az ártatlanok fizetik meg az alattomos provokáció árát.Elsősorban nem kell Jeruzsálem legortodoxabb negyedében buzeránskodni,még akkor sem ha ehhez”emberjogilag”joguk van.A hálószobájukban miattam összefekhetnek saját apjukkal,anyjukkal.Csókolózzanak,nyalják vagy dugják egymást. Mindezt az utcákon felvonulva addig be kell tiltani ameddig mi,heteroszexuálisok is felvonulunk és a nyílt utcán mutatjuk be hogyan közösülünk akár gruppenszexben is.Ameddig ez nem történik meg senkinek nincs joga a nemi életét az utcákon felvonulva és másokat undorítva bemutatni,vagy a még serdülő gyermekeinket megrontani.A felvonulók kétoldali kordonját tíz méterenként keresztbe kell felállítani.Ezek az „emberjogi harcosok” a társadalmi erkölcs,a nemi válaszút előtt álló ifjúság megrontói, az állam és a demokrácia semmibevevői.Akinek ilyen ingere van tartsa tiszteletben a jogaikat.Nekem pedig jogom van elhányni magam
8:13 de.
Gyuri10, hát ezt én se tudtam volna precízebben helyesebben összefoglalni. (csak az enyém cenzúrázva lett volna)
8:21 de.
charlie: ne értékelje túl magát.