Az utolsó esély
Nem mondok újat azzal, hogy a második Orbán kormány hivatalba lépésével radikális támadássorozat vette kezdetét.
A hangsúlyt a radikálisra helyezném, mivel attól bénultak meg az ország demokratikus intézményei, az ellenzéki pártok és bénult meg maga a társadalom is. Sörözés egy romkocsmában, vagy részvétel egy kiállítás megnyitásán nem cáfolata a bénulásnak. Az élet csak a halál beálltakor szűnik meg teljesen. A theresienstadti koncentrációs táborban például gazdag kulturális élet bontakozott ki: versolvasással, koncertekkel, színi előadásokkal.
És Magyarországon is, főképp Budapesten, gazdag a kulturális élet.
Szóval nem ezen múlik, abból, hogy tele van az Örkény és a Katona, nem következik semmi.
Mindez lehet akár a kollektív halál előtti utolsó pillanat is.
Erre utal, hogy a radikális támadássorozatra a végzetesen demoralizálódott ellenzéki politikusok a mai napig képtelenek voltak reagálni. Blokkolnak, bejárnak a munkahelyükre, többé-kevésbé úgy viselkednek, mint bármely munkavállaló – de ez legfeljebb a tőlük elvárható minimum. Ennyivel piaci vállalatnál sehol nem érnék be.
A jelek szerint még mindig nem fogták fel, hogy küzdelem nélkül ez a hatalom semmiről nem fog lemondani, ők viszont továbbra is ragaszkodnak a rég megszűnt játékszabályok illúziójához.
Ezzel becsapják magukat és becsapnak minket is.
Mindeközben a hatalmon lévők szó szerint megtébolyodtak. És már nem csak a központi mag, amely végérvényesen mindenhatónak és sebezhetetlennek véli magát. Az apparátusok 0-24-ben írják át a szabályokat, keménykednek, most hallom, hogy már majd énekeltetnek is, az önkormányzatok és állami vállalatok egymással versenyezve fenyegetik, szívatják, zsarolják az embereket. Már 100-300 ezer forintos büntetésekről is hallani – semmiért.
Mindez annak a radikalizmusnak a következménye, amellyel az orbáni hatalom öt évvel ezelőtt nekiesett a magyar társadalom teljes szétzilálásának, megfélemlítésének, és amely radikalizmus útközben csak pillanatokra találkozott érdemleges ellenállással.
A sopánkodás és elemzés nem ellenállás.
A hatalmon lévők számítása bejött, az ország nem nevezhető többé állampolgárok közösségének.
De innen szép nyerni – ó sportnemzet, vagy Brecht egy verssorával: … a mai legyőzöttek a holnapi győzők.
Na, ehhez kellenének, legalább addig, amíg az utca össze nem áll, az ellenzéki politikusok. Feltéve, hogy megértik: radikalizmusra csak radikalizmus lehet a megfelelő válasz. Csak azzal bizonyíthatnák, hogy valóban felfogták az országra szakadt baj lényegét.
Ezért utolsó esélyként hagyják ott végre a Parlamentet, a Hitványság és Árulás Házát. Nincs ott többé semmi keresnivalójuk, nincs ott számukra értelmes, becsületes feladat. Keltsenek világbotrányt azzal, hogy kivonulnak. Szerezzék vissza az emberek bizalmát. Győzzék meg őket, hogy már készek dolgozni, harcolni és hogy valóban őszinte ellenségei ennek az elaljasult, nemzetellenes rezsimnek.
Menjenek vidékre, kopogtassanak be mindenhova, mondják el, mi folyik ebben az országban.
És ha ezt megteszik, a sok százezer, millió demokratikus érzelmű magyar biztosan nem fogja hagyni, hogy éhen haljanak. Magyarország jobbik fele gondoskodni fog róluk és családjukról. Minden hónapban összedobják majd nekik a pénzt.
Radikális hatalomra, radikális időkben, radikális ellenválaszok – nincs más lehetőség, nincs más út.
Vagy a közös bukás, pusztulás.
Bruck András
Author: KMH Vendégszerzők
9:57 de.
Orbánék – tökös ellenzékiként – valóságos ösvényt tapostak az üléstermi szőnyegbe, annyiszor vonultak ki.
A kevésbé tökös jelenlegi ellenzék még csak meg se borzolta a szőnyeg szálait.
A Habogy- Finkelstein vegyespáros meg ügyesen manőverezik: az ellenzék mindig csak a fideszes csontok után cuppog.
10:45 de.
Igen és azzal, hogy a „fideszes csontok után cuppog” megelégszik. És mindennap belemondja valamelyik un. ellenzéki a mikrofonba; felszólítjuk, hogy a x,y,z fideszes modjon le, számoljon el, kérjen bocsánatot stb. Na ezzel a pótcselekvéssel aztán szép csendesen, pihegve leül a seggére, mint aki jól végezte a dolgát. Én meg azt mondom, hogy takarodjanak ki, de az összes ám!!!
11:59 de.
Azt hittem végtelen türelemmel fogom olvasni ezt a panelt, az ellenzéki politikusok hagyják ott a parlamentet, mert csak a pénzért.. De Bruck Andrást nagyon kedvelem, ezért most elszakadt a cérna.
Miért kellenek egyáltalán politikusok? Hiszen ezek már mind lejáratták magukat, ráadásul hülyék és tehetetlenek (no meg rohadt csalók és tolvajok). Menjenek inkább a nénikéjükbe, közben a sok reménység már ott is van a terepen, házról házra járva, kopogtatva szervezi a jövőt. A milliónyi demokratikus érzelmű meg eltartja őket. Vagy nem?
Valaki árulja már el nekem, hogy a milliónyi demokratikus érzelmű nevében mikor fogják már felszólítani az ügyészeket, a bírókat, a rendőröket, a tanárokat, a hivatalnokokat, hogy ugyan húzzanak már ki ebből az elviselhetetlen rendszerből, majd eltartják őket megbecsülésük jeléül.
Vagy az erkölcsi felháborodást és a bátor kiállást is csak képviselőiken keresztül akarják gyakorolni?
Egy biztos, nem százas az, aki itt és most ellenzéki politikus (tehát igazuk van a kritikusoknak!), amikor „ilyen” a képviseletért ordító ellenzéki népesség.
6:51 de.
Jó reggelt!
Bartus már régen ezt kiabálta, senki nem hallgatott rá.
6:58 de.
Én pedig megszüntetném a párt-székházakat, amelyek Parkinson törvénye alapján a pártbürokrácia fészkei. Jól látja a cikkíró, hogy ezek . n e m . m o z g a l m á r o k, hanem csupán munkavállalók, akik reggel bemennek a munkahelyükre – ott vagy csinálnak valamit, vagy nem – este pedig hazamennek a családjukhoz… Egy felelős döntést nem képesek hozni, például a cikkben is említett és rég elvárt kivonulást. A „fizetett mozgalmár” márcsak ilyen: székház, iroda, íróasztal, titkárnő és esetleg még beosztottak is…
Utcára !!!…
7:17 de.
Kordon Blue!
Gyülekezzenek romkocsmákban, sörözőkben, vagy büfékben, mindegy.
Ezeknek kisebb lenne a költsége is, mint a székháznak, s ráadásképp a székház hatása az egyén számára, a munkahely érzetét és ösztönszerű, gépies – végrehajtógép – magatartását diktálja a sors által oda vetett „munkavállalóra”, így determinálja a magatartását.
Én is kíváncsi lennék, hogy pl. a szociknál egyáltalán hányadrész társadalmi munkás végez pártmunkát…
Ui:
E jelenség szülte azt az anomáliát is, amikor a Göncz köztársasági elnököt többek közt kifütyülő, egykori szkinhedet – mint tehetséges, végzettségét tekintve „hozzáértő szakmunkatársat” alkalmazták, ill. csináltak belőle MSZP kádert, aki ma vezető munkatársa a pártnak… 🙁
12:01 du.
Há má hogy a fenébe hagyhatnák ott a Parlamentet ?
Honnan jönnének akkor a ” cumók ” ?