Kertész Ákos: Haladás, honnan hová (2. rész)
(A KMH-ban megjelent első rész itt olvasható…)
PARADIGMAVÁLTÁS
Az ősidőktől a 20. század derekáig a haladás, a fejlődés azt jelentette, amit a Biblia így fogalmazott meg: „Szaporodjatok és soka-sodjatok, és töltsétek be a földet”(1 Móz 9,1.) Akkor egy globális paradigmaváltás következett be: tudniillik betöltöttük a földet.
Vagyis a kezdetektől jóformán mostanáig a haladás, a fejlődés minden rendű és rangú dolgok és javak, a családok és a népek növeléséről, szaporításáról szólt. A termelés és a termelékenység állandó és megállíthatatlan növeléséről, a mennyiség hajszolásáról, amit a mindig nyerészkedni, mindig mindenből még többet akaró, a mértékletes-séget nem ismerő, mohó emberi természettel tökéletesen összhangban álló jelenségnek tekintett a közvélemény. Ez így volt – mondták – és így lesz, amíg világ a világ.
Ez persze nem igaz. A természet, például, sosem viselte el, ha egy-egy faj: a dudvától vagy más növényi élősditől, a moszkitón, a sáskán keresztül a húsevő nagyragadozóig valahol túlzottan elszaporodott. Ott, ha volt hely, a károsan elszaporodott fajta kirajzott, ha nem volt, a természet erői elpusztították, és így teremtettek új egyensúlyt. Tudjuk, hogy például a lakosság számára szörnyű erdő- és bozóttüzek a flóra és a fauna fönnmaradásának és megújulásának a föltételei.
Ami a társadalmi mozgásformát illeti: a kőbalta föltalálása óta az ember mindig többet, jobbat és gyorsabban akart. De főleg többet és még többet! Ez a törekvés erősebb volt a kereslet és kínálat törvényeinél. A piac törvényei, a kereslet-kínálat törvényei, a szabad verseny törvényei elvonatkoztatások. A társadalomban mindig is egyetlen törvény dominált: az emberi mohóság, a harácsolás ösztöne, amit csak a lehetőségek korlátoztak, soha nem a józan mértékletesség. Mára a multik globális összefonódásai minden tröszt- és kartell ellenes tör-vényt kijátszva meghamisítják a kereslet és kínálat az esélyegyenlőség és a szabad verseny összes szabályait.
FOGYASZTÓI TÁRSADALOM
Mert mit is jelent ma a piackutatás? Nem azt vizsgálja, mit igényel a fogyasztó, mire van szüksége, mi kell neki, hanem, hogy mi az a legkönnyebben és legolcsóbban előállítható bóvli, amit a média rábeszélő gépezete rá bír sózni a gyanútlan fogyasztóra. Bóvliról beszélek, mert a fogyasztói társadalom lényege a szakadatlan fogyasztás. A cél, hogy minden gyártmány, még a tartós használati cikk is olyan csillogó-villogó, dizájnos, mindenki számára vonzó áru legyen, ami a lehető leghamarabb elromlik. Amit gyorsan kidobhatsz (jobb esetben lecserélhetsz), és megveheted a legújabb típust, mert csak ez biztosítja a termelés állandó növekedését, a szüntelenül és mesterségesen fönn-tartott keresletet. Semmi nem javítható! Minden eldobandó, és minden helyett újat veszünk! Hogy a sok kidobott szemetet ki takarítja el és hol tárolják, és hogy a szemét lassan elönt bennünket és megfertőzi a környezetet, az már nem a fogyasztó gondja.
A fogyasztói társadalom vallása a fogyasztás; a média éjjel-nappal azt harsogja a füledbe, azt villogja a szemedbe, azt kalapálja bele az agyadba, hogy fogyassz! FOGYASSZ!!!
De a jelszót úgy is lefordíthatnám, hogy pazarolj! Sőt: pusztíts! Minél gyorsabban herdáld el a társadalom által termelt értékeket és javakat, hogy a termelés folyamatosságát fönntarthasd, mert csak az hoz nekünk hasznot. Profitot.
A világ urai sikítanak, ha meghallják azt a szót: újraelosztás, mert ab start félrehallják, azt hallják: osztogatás! Osztogatni a tehetet-lennek, a lúzernek, az élősködőnek? A félkegyelműnek? A világ Miskin hercegeinek? Ez a ma uralkodó eszmék szerint erkölcstelenebb, mint a tömeggyilkosság.
FÖNNTARTHATÓ NÖVEKEDÉS
Ennek vetett véget az a fölismerés, hogy az ipari termelés további mértéktelen fokozása, olyan környezetszennyezéssel jár, ami a földgolyó létét veszélyezteti. Ma már cáfolhatatlan tudományos tény, hogy a fölmelegedés megállíthatatlan folyamat, amit akkor vesz majd észre a felelőtlen emberiség, ha a tenger elönti New Yorkot. Ugyan-ilyen cáfolhatatlan tudományos tény, hogy a fölmelegedésért a mértéktelenül fölfokozott iparosítás, vagyis az ember a felelős.
Ez nem vicc! A harácsolás ösztönétől elkábult emberi társadalomnak önpusztító vaksága közben, legalább a tudósok szeme kezd lassan kinyílni, és a tudomány kezdi el-elfogadni az ökológusok vészjelzéseit, és ma már végre keresni kezdik a „fönntartható növekedés” lehetőségét. A világ vezetőinek pedig kutya kötelességük lenne elfo-gadni a fönti tudományos, vagyis egzakt, kísérletileg sokszorosan bi-zonyított vészjelzéseket.
Csakhogy Az ökológusok ma ott tartanak, hogy fönntartható növekedés sem lehetséges. A politikusok, közgazdászok, a nyereség-orientált tőke képviselői még néhány százalékos növekedést tekintenek fönntartatónak, de a tudósok tudják, hogy a Glóbusz korlátaihoz már annyira közel járunk, hogy semmilyen növekedés nem tartható fönn. Le kell állni a növekedéssel! Ez jelenti ma és holnap a fejlődést, a haladást.
Ez a demográfiára is érvényes. (József Attila még így írt: „Már kétmilliárd ember kötöz itt…”, ma közel hét és fél milliárdnál tartunk –, a Föld népessége nyolcvan év alatt majdnem megnégyszereződött.) Közel vagyunk ahhoz a határhoz, aminél többet a Föld a mai tudományostechnikai, társadalmi, kulturális és politikai viszonyok mellett nem bír eltartani. Mindenekelőtt el kellene érni, hogy az a rengeteg nem kívánt terhesség, ami most is egyéni tragédiák tömegét okozza, zavar, gond, fájdalom nélkül elkerülhető legyen. Továbbá azt a hamis mítoszt kellene kiiktatni az agyakból, hogy akinek nincs gyereke, az értéktelen ember. (Ez nem oldja meg a gondokat, csak az első lépés lehet.) A legtöbb ma létező vallás a korlátlan demográfiai növekedést Isten akaratának tekinti, csakhogy ha van Isten, akkor Ő teremtette azt a világot, amelyben természeti törvény, hogy korlátos rendszerben korlátlan növekedés nem lehetséges.
Ezt a törvényt az ökoszisztémák vizsgálata közben az ökológia ismerte föl, de ez a törvény nem korlátozható csupán az ökológiai rendszerekre. Minden ismert struktúra, a kozmikus struktúráktól a magfizikai, és a nanotechnológiai szerkezetekig, vagyis akár a végtelen nagy, akár a végtelen kicsi irányában tágítjuk ismert világunkat, minden szerkezet korlátos szerkezet, s minden szerkezetre érvényes a törvény, hogy korlátlan növekedést nem bír el.
A természetben, tudjuk, nincs megállás, minden stagnálás visszafejlődést jelent. Ha extenzív növekedés nem is lehetséges – reménykedik az ember –, globálisan nyilván az intenzív növekedésre kell átállni. Például: a fejletlen térségeket föl kell hozni a legfejlettebbek szintjére. Ha a mennyiség nem is, a minőség növelhető, ott még mesze vagyunk a korlátoktól.
Csak hát ez az optimista fogalmazás sem pontos. Belátható, hogy a fejletlen térségeknek több élelemre, ivóvízre, energiára, iparra, közlekedésre, informatikára, lakhatásra, egészségügyre, oktatásra van szükségük, ami mind-mind dologi növekedést jelent. És ezt a növekedést már nem bírja el a földgolyó.
Vagyis a fejlett országok lakosai nem élhetnek tovább azon a szinten, amelyen most élnek, a fogyasztásukat csökkenteniük kell. Mielőtt a legfejlettebb országok lakosai a szívükhöz kapnának: mindenekelőtt a föntebb említett mérhetetlen pazarlást kell megszüntetni. Olyanokat például, mint a perzsa öböl partja mentén, Dubaiban és környékén tomboló öncélú luxust, az építészeti csodákat, mert pokoli árat fizet majd értük az emberiség, és nem csak az a része, amelyik a csodákat még fényképről sem ismeri.
MORÁLIS KÉRDÉS VAGY A TÚLÉLÉS KÉNYSZERE
A hatvanas években még morális kérdés volt az a hippi hitval-lás, hogy nem kell tizenöt öltöny a gardróbban, a boldogsághoz egyetlen farmergatya is elég. Nem kell a legdrágább márkás kocsi, ami csak arra való, hogy a szomszéd, vagy a sógor sárguljon az irigységtől, elég, ha biztonságosan a célba juttat, nem rohad le a csotrogány. A kocsi munkaeszköz, a lakás létszükséglet, nem státusszimbólum. Ez lehet morális kérdés, de lehet a földgolyó fönnmaradásának ökológiai kényszere is!
„Jack sits in a tree, staring at the moon, contemplating where he belongs.” Shane Prigmore.
A személyes boldogság forrása más is lehet, mint a szüntelen anyagi gyarapodás. Nem a jövedelem a munka egyetlen ösztönzője, morális tartással bíró embereket millió más dolog is képes teljesítményre ösztönözni. Hivatástudat, például. Gondoljunk orvosra, ápolóra, tanárra, rendőrre. Vagy hiúság. (Attól függ, ki mire hiú. Van aki a menő cuccaira, vagy a kacsalábon forgó palotájára hiú. Egy tudós, például, a fölfedezéseire hiú.) Ösztönző lehet a közönség szeretete. Gondoljunk művészre, zenészre, színészre rendezőre… vagy a média elkötelezett munkásaira… Én harminc éves koromig karosszéria lakatos voltam, becsületszavamra mondom, hogy a munkabér csak az egyik dolog volt, ami rám és társaimra ösztönzően hatott. A jó szakmunkást ugyanúgy motiválja a szakmai büszkeség, mint a színészt a taps.
Az, hogy a növekedéssel le kell állni, az annyit jelent, hogy a világnak, ha nem akar elpusztulni, többé-kevésbé be kell érnie meglevő javakkal, azokat kell más rendszer szerint elosztani. Mielőtt a Glóbusz elpusztul jó lesz a világot vezérlő szuperstruktúráknak belátniuk, hogy az újraelosztás nem szitokszó, s nem egyenlő az osztogatással.
Az nem mehet tovább, hogy a föld egyik pontján többezer embernek saját, ivóvízzel föltöltött úszómedencéje legyen, máshol százezrek haljanak szomjan, vagy pusztuljanak el a szennyezett ivóvíztől.
A dologi javak nem növelhetők, növelhető viszont mindaz, ami ontológiailag (lételméletileg) nem számít „dolognak”. Ami más minőség. Például a szolgáltatás. Az életminőség gazdagítása. A betegellátás színvonala. A kulturális, morális javak. Mindaz, mi nem fogy azáltal, hogy fogyasztják. (Ha millióan elolvassák a Háború és békét, attól kevesebb lesz belőle? Ha millióan nézik meg a Thelma és Louise című filmet, attól elfogy?) Mindaz, amit, ha újratermelünk, nem használja el a Föld kincseit, nemdologi minőségként nem foglal helyet, és a fogyasztása nem jár káros, mérgező anyagi melléktermékekkel, hulladékkal.
Csak reménykedni lehet, hogy erre, a szigorú önfegyelmet, és merőben új morális alapállást követelő paradigmaváltásnak az elkerülhetetlenségére, nem valamilyen végzetes katasztrófa ébreszti rá a Föld lakosait.
Mert a pusztulás belátható időn belül eljuthat egy irreverzibilis, visszafordíthatatlan állapotig, ahonnan a gazdagok elzárt luxusszigetei sem lesznek átmenthetők.
Különben is hová, ha lakhatatlanná lesz a Föld?
Kertész Ákos
Author: Kertész Ákos
Kertész Ákos Kossuth-díjas kanadai magyar író. 1932-ben született Budapesten. Makra című legsikeresebb regényét eddig 12 nyelvre fordították le és 1,2 millió kötet fogyott belőle. Kertész a klasszikus orosz és a nagy amerikai regényirodalom hagyományait folytatja. Igazi történetmondó író; regényeiben cselekményes, izgalmas mesét, sőt történelmet tár elénk. Látlelete pontos, elemzései elevenbe vágnak, ábrázolásmódja kegyetlenül őszinte, de nem ítélkezik, csak fölmutat. Ítélete maga a történet. Történetei munkásokról, értelmiségiekről, bűnözőkről és rendőrökről, művészekről, sőt még politikusokról is szólnak; írt autonóm emberekről és szolgalelkekről, lázadókról és megalkuvókról, győztesekről és elbukottakról, szerelmesekről és magányosokról, és csodálatos, emancipált asszonyokról. És kutyákról. Kutyákról, akiktől szeretetet, hűséget, erkölcsi tartást tanulhatnának az emberek. Sokoldalú művész: ismert versmondó, negyven évet töltött el a filmszakmában, színpadi szerző, újságíró, publicista. A diktatórikus kormányt és a tehetetlen ellenzéket bíráló publicisztikái miatt a kormány és a szélsőséges jobboldal antiszemita gyűlöletkampányba torkolló boszorkányüldözést indított ellene, ami végülis 2012-ben menekülésre kényszerítette Magyarországról. Kanada elfogadta menekült-kérelmét és azóta Montreálban él feleségével együtt.
2:09 du.
Megállapításaim :
–
1. Keservesen fogja megélni az Emberiség , mikor mindezeket a dolgokat kikényszeríti majd a Természet.
–
2. Jó dolog a haladás , csak egy baj van vele:Nem akar végeszakadni…/ Mörfi féle Könyvből/
–
3.Valóban milyen sokat jelent az alkotás öröme : Volt idő a rendszerváltás környékén , amikor a műszaki tevékenységemmel ( Amit mellékesen piszok jól megfizettek ) olyan örömöt okoztam a megrendelőimnek , amit sem előtte sem pedig annak az időszaknak a lezárultával nem tapasztaltam. ( A készülékeim adatátvitelre voltak alkalmasak , akkor amikor ilyesmi még nem létezett Magyarországon és sok magánszemélynek illetve vállalkozásnak hirtelen szüksége lett rá.)
2:57 du.
Van itt egy kis probléma.
Ha valami módon (ki tudja?) sikerülne megoldani a lehetetlent, és átnevelni az embereket, pontosabban: megváltoztatni a rársadalom működését, akkor növekedne a jólét és népesség, ami idővel elvezetne ugyanehhez a gondhoz.
5:44 de.
Igaz, Tehelma és Luse típusú sorozatok is valahogy meg és fennmaradnak. Viszont a média ezerrel löki a fülünkbe, és a szemünkbe, hogy egy még-és még újabbat nézzünk, mert két hét múlva az előbbi már elavulttá lesz.
Tehát nemcsak a Háború és béke maradandó, mert az művészet katergória, de a tömeg tisztelet a kivételnek a fogyasztásra szánt filmeket „fogyasztja” – azokból kultúrálódik… Onnan építi a jövő kultúrkincsét.
6:18 de.
A fölösleges fogyasztás kapcsán Dubait említi a cikk.
Nem egy részét volt szerencsém megtekinteni a >Emirates< nevű dubai-i óriás légitársaság óriás repülőteréről készült dokumentumfilmnek – az (amerikai tulajdonú) Nat-Geo-n.
A tegnapi részben történetesen bemutattak egy snájdig, egyenruhában működő, úri modorú "vallásőrt", aki arra hivatott, hogy választékos stílusban, kedvesen mosolyogva kutassa az utasok "iszlám ellenes" holmijai és szándékai után… Ez a szentinkvizítor miközben folyamatos mosollyal az arcán, kedvesen kérdezgeti ki a "számára gyanús" utasokat – csak a kamerának – odasúgja, hogy ez az elegáns stílus nem véletlen, mert nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ez az úgymond, "csapda" működjön… Ott mindjárt el is kapott egy afrikai utast, akit azon minutában vissza is fordított a hazájába induló gépre…
Hát ennek a tejjel, mézzel és olajjal folyó Kánaánnak, az öböl-menti Eldorádónak mégcsak esze ágában sincs a saját kultúrkörébe, az iszlám vallást valló és mégis Európába özönlő "menekült" tömeget befogadni, sőt… Azokat fogadja be az öreg kontinens, amely úgy nem is mellesleg az egész repüőtér tervezését, építését és a 25 db A-380 tipusú gépparkját kivitelezte…
Ugyanez persze elmondható Szudarábiáról és a többi ottani "vallásos" luxusállamról is.
6:29 de.
A Csendesóceán déli részén „forog” a tengeráramlatok nagy köre, ahol immár a modern civilizáció helyezte el iszonyatos lábnyomát, a több-ezer(!!!) négyzetkilométeren úszó szemétszigetet, melynek – főleg műanyag – alkotórészei fajsúlyuktól és úszó képességüktől függően különböző mélységben lebegnek a víz felszínén, vagy méterekkel a felszín alatt…
A műholdak is látják.
3:11 du.
Az ember úgy alakult, hogy emlősként magas státuszra tör. A csoportban elő gerincesek, főleg madarak és az emlősök között ez általános, és biztosan nem véletlen. Ezen belül az ember a legrugalmasabb, amennyiben kisebb csoportjai könnyen felbomlanak és alakulnak, az egyedek egyikben magas, másikban alacsony státuszt hajlandók elfogadni. (Kivétel néhány szociopata állat, akit diktátornak szoktunk hívni.)
A „fölös” fogyasztás státuszszimbólum, és ebben az értelemben kényszer. Például egy nagyvállalat nem engedheti meg, hogy kereskedője ugyanazt a ruhát viselje két egymást követő találkozáson (pontosabban: sorozatban), mert ezzel azt sugallja, hogy nem tudja megfelelően ellátni alkalmazottját. Gazdagnak kell mutatkoznia, ha sikeres akar lenni, mert gondolnia kell arra, milyen hatást kelt viselkedésével. Nem kötnek vele üzletet, ha nincs biztos gazdasági háttere. Ez elvben változhat, ha megváltoznak a konvenciók, és máson mérik le (fel), hogy milyen megbízható partner, de az elv nem változik.
Nem csak a fölös „fogyasztásról” van szó, hanem a felhalmozásról is. Azért halmozzuk a gazdagságot (most nem rólam van szó, sajnos), mert az nagyobb biztonságot nyújt a legtöbb esetben. A gazdagság egy társadalmon belül mindig viszonylagos, és azt méri, hogy a közösen megtermelt javakból (beleértve a szolgáltatásokat is) milyen arányban részesülhet az egyén. (Van abszolut gazdagság is, ilyen értelemben gazdagabb az az egyén és az a társadalom, melynek technológiája és ereje nagyobb biztonságot, egészséget, szabadságot nyújt.) Nagy kataklizmák idején a gazdagsági viszonyok is hirtelen megváltozhatnak, de a dolog lényege nem változik.
2:10 de.
Dubaiba ém más hasonló szutyokból meg teveszarból kivakaródzott helyekre nem engedik be azokat a túristákat , akik már jártak Izraelben , az útlevelük bélyegzői szerint.
4:35 de.
T. Endre !
„Az ember úgy alakult…” – írod.
Magam elsősorban azt emelném ki, hogy az ember legfőbb evoluciós vívmánya,vagy ha úgy tetszik, hát sorsa, hogy társadalmi lény. Ez a szerves fejlődés emeli az élővilág „táplálékláncának” legfelső dobogójára és ez az elért rang kötelezi, kötelezné arra felelős magatartásra, hogy az esetleg túltengő egyéni akarás nehogy az egész bioszférát, vele együtt katasztrófába sodorja.
Az emberi egyed, egyén képtelen meglenni társak, a közösség, de főleg az egész társadalom közvetlen, és közvetett hatásai nélkül. Tevékenységünket alapvetően meghatározza az emberiség átöröklött tudása, a könyvtár lehetősége és beszéd képessége. A legzseniálisabb tudós elmének is hosszú évtizedes tanulásra, tapasztalásra van szüksége ahhoz, hogy végül is, pusztán a maga területén kiteljesedhessék az ő kiemelkedő tehetségének megfelelő speciális produkció, illetve a produktuma, amellyel például végre maga is sikert arathat – azt is hol másutt, mint a társadalom frontján… Egymásra utaltságunk egyben az egyéni lehetőségeink tárházát is megnyitja, ha az adott helyi és helyzeti közeg is „úgy akarja”…
Persze vannak emberek, akiknek „a tehetsége” a társadalmi elvárások, konvenciók és szabályok kikerülésében jeleskedik. Sokan nevezik, tartják ezeket is zseninek, holott náluk inkább a bűnös hajlam a mentalitás mérvadó alapja. Ilyenek az általad említett diktátorok és más élősdi egyedek is, azok akikről nem a társadalom állapította meg, hogy „vezetésre termett”, hanem a saját maguk, önmagukról. Az ilyenek ügyesen szúrják ki a joghézagokat és ragadják meg tízkörömmel az azok nyújtotta lehetőségeket a maguk számára. Na persze nem a tehetség, a géniusz hozza ki belőlük ezt ahajlamot hanem, mint minden bűnözésre hajlamos egyed esetében, pusztán a gátlástalanság. Csupán az különbözteti meg őket a kis tyúktolvajtól, hogy ők a csúcsokon tetszelegnek és kukorékolják álbölcsességeiket a világnak. Na, ezek az emberi evolúció zsákutcái, kisebb nagyobb féregnyúlványai (appendixei), akikkel együtt kell élnünk addig mígnem egy igazi zseni, egy született prof., mint a gyulladt vakbelet le nem hasítja a társadalom csúcsáról. Azonban, mire eljön ennek is az ideje, úgy tűnik sok szenvedés folyik még le e gyenge immunitású Európa vércsatornáin… 🙁
9:40 de.
1. DonGolo (Döngölő?)
Ez is érdekes, bár én nem ehhez szólta hozzá. A diktátor (zsarnok, bár nem ugyanaz) csak mellékszál, nem tudtam fegyelmezni magam, és kieresztettem egy kis gőzt.
A lényeg a cikk gondolataihoz szólt volna.
„az elért rang kötelezi” Ennek nincs értelme ezen a szinten. Az emberi társadalomnak saját érdekében kellene megoldania azt a problémát, amit a szerző megcélzott.
2. Elosztás és újraelosztás
Korábban írtam ugyanitt:
„A gazdagság egy társadalmon belül mindig viszonylagos, és azt méri, hogy a közösen megtermelt javakból (beleértve a szolgáltatásokat is) milyen arányban részesülhet az egyén.”
Az elosztás és az újraelosztás között csak technikai eltérés van.
Az elosztás minden társadalomban valamilyen elvek mentén történik. Például: aki kapja, marja, erősebb kutya cselekszik, hagyd a szegényt tallózni, stb.
A csimpánzoknál a gyűjtögetés közben mindenki megeszi, amit talál, bár vannak kivételek. Pl. anya kölykének is ad. Tapasztalati tény, hogy a csimpánzok hazudni is tudnak. Gooddall leírja, hogy a csimpánz meglátta a banánt, aztán többet nem nézett oda (a többiek abból észrevették volna), majd mikor egyedül maradt,akkor ment oda, és gyűjtötte be. Viszont a közösen megszerzett jószágot akkor is el kell osztani. Például közösen vadásznak kismajmokra. A húsból (ami nagyon értékes táplálék) másnak is juttatnak. Bizonyára közrejátszik az elosztásban a szimpátia és a hatalom (erő, szokás, társadalmi státusz).
Nem tudom, hogy a legősibb társadalmakban hogyan működött a javak elosztása. Valószínű, hogy a vadászat és gyűjtögetés egyéni akciói közben szerzett javak egy része hagyományosan a vadászt illette (el sem tudták volna venni tőle), egy más részt talán a közösbe illett adni. A közösen szerzett javak elosztásának biztosan voltak hagyományai.
A modern társadalmakban jelen van a csere, és a legmodernebbekben a termelés közben érvényes alárendeltségi viszony: a különféle rabszolgaságok, csoportos alárendeltség (a földműves falu adózik a harcos kasztnak), feudális hierarchia, bérmunka-viszony. Az elsődleges elosztást az határozza meg, hogy a megtermelt javakkal ki rendelkezik. (Az úr, a gazda, a tulajdonos.) Ezt követi a csere, aminek során némi kaotikus eltéréssel, de nagyjából azonosra becsült értékek cserélnek helyet. Ez még mindig az elosztás része. Amit ebben a bekezdésben írtam, azt mind az adott társadalmi mód alapszabályai határozzák meg. Enélkül az a társadalom nem működne,leállna a termelés, és katasztrófák történnének.
Az újraelosztás (ha jól értem a szót) az ún. közös költségek felhasználásról szóló döntés. Itt nem az előző bekezdés elvei működnek (pl.nem a tulajdonviszonyok döntenek), hanem más szempontok jöhetnek szóba. Itt tudja pl. az uralkodó réteg (osztály, gárda, vagy csak szűk csapat) saját osztályának vagy az egész népességnek olyan érdekeit is figyelembe venni, vagy lehetőleg védeni, szolgálni, ami egyéni szinten nem volna lehetséges. Például mindenki érdeke a közegészségügyi rendszer, a legalább alapfokú oktatás stb. Ezeket a feladatokat egyéni érdekeltségi alapon nem lehetne megoldani, mert pl. az a vállalkozó, aki közkórházat tart fenn, hamar tönkre megy. A jól működő tőkés államokban vegyes rendszer működik: vannak magánbiztosítók és van állami biztosítás, vannak magánorvosok és van közállátás stb.
Amit Kertész Ákos ír, hogy „A világ urai sikítanak, ha meghallják azt a szót: újraelosztás, mert ab start félrehallják, azt hallják: osztogatás!” talán igaz, nem tudom, de itt mindenképpen osztogatásról van szó: a közösbe beáramló forrásokat kell elosztani, illetve meg kell határozni, hogy mit irányítsanak oda. Azon megy a vita, hogy az egyéni utak és a közös utak (az újraelosztás) aránya milyen legyen. Addig jó, amíg van ilyen vita.
8:17 du.
Elgondolkoztató írás Ákos. Egy friss szellő a szokásos politikai csatározások közepette. Többet foglalkozhatnánk ezzel a témával, a haladás kétélű, kettős természetével, a fenntarthatóság törvényeivel, akár a fenntartható demokrácia követelményeivel is.
6:24 de.
Egyetértve Endre konklúziójával, hogy ti. „addig jó, amíg van ilyen vita” – az elosztás mértékéről megjegyezve azt, hogy addig amíg ezek az elosztási döntések csak nemzeti szinten zajlanak, addig az ezekből kimaradó népek társadalmi feszültsége áttüremlik a „tehetősebb” országok társadalmaiba, veszélyeztetve a világbékét. Mert a különbség nem csupán a fogyasztás mértékének a különbségében, de a minőség értékének feltűnő és felfoghatatlan eltérése az egyes, más térben élő személyek, polgárok, illetve fogyasztók között…