Nos, van kérem a NER, meg van kérem a NKR – vagyis, a Nemzeti Kizsákmányolás Rendszere – lásd az alanti betűzést.
Ha ehhez még hozzá vesszük azt a kormányzati baromságot (nem, kérem, ez nem valami hoax, ez, biza, tárgyalásra fog kerülni a közeljövőben dicső parlamentünk előtt), mi szerint az alkalmazottak/munkavállalók létszámát a vállalkozás alapterületének megfelelően kell szabályozni – mondjuk, ez első sorban a kereskedő/kiszolgáló cégeket, nem véletlenül a multikat célozza meg, akik, mint tudjuk, rútul kiviszik a hasznot az országból, a helyett, hogy stanecliban behordanák a NER valamelyik felvevő központjába – érdekes képlet alakulhat ki. Jó lenne tudni, mennyi is az egy négyzetmétere eső alkalmazottak államilag meghatározott száma? Bár, amennyire a Filip-gyerek felméréséből tudjuk, a Hősök terén is elfér másfél millió ember egy Fidesz-nagygyűlésen 😀 Ha még ráhordjuk a jövő adózási elképzelését is – ami amúgy egész jól működik Ejrópában – mi szerint az adócsalás megelőzése érdekében osztott adó lesz, vagyis a kereskedő csak a netto értéket vételezheti be a pénztárába, az árura/termékre eső adót a vevő közvetlenül fizeti be a NAV-nak (a technikai kivitelezés mikéntje még várat magára), akkor azért Andy Vajnának is lesz miért aggódnia. Nomeg, az on-line pénztárgépek is mehetnek a szemétbe, amik évenkénti hitelesítése amúgy a kereskedőnek 30ezer/gép kerül.

A pénz jobb, mint a szegénység, legalábbis anyagi szempontból – ezt Magyarországon csak Woody Allentől tudjuk, nem saját tapasztalatból. A legtöbb szakmában még külföldre kell menni az álomfizetésért, százezrek pedig éhbéren tengődnek. Még Orbán stratégiai partnereinél is.

Korábbi keresete ötszörösét kapja Zürichben Kovács Zita, aki néhány hónapja egy multinacionális cég magyarországi leányvállalatát cserélte le ugyanazon vállalat svájci központjának pénzügyi osztályára. Bár Svájcban a megélhetési költségek is magasabbak, keresete egyharmadából így is kijön a lakbér, a második egyharmadból jó színvonalon megél, kéthavonta hazautazik, és a maradékot könnyen félre tudja tenni. Mindez a régi munkahelyén maradva elképzelhetetlen lett volna. Ráadásul a zürichi irodában adnak a véleményére, és a rutinmunka mellett egyre több kreatívabb feladatot is kap. Az ötszörös különbség sokkoló annak fényében, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon a cégek egy része többéves megszorítások után már elkezdte megemelni a béreket – nagyrészt éppen a tömeges elvándorlások miatt. Akkorát azonban kevés helyen tudtak lökni a fizetéseken, hogy az itthon maradók is azt érezzék: jobban élnek, mint például négy éve.

A fizetésemeléseket általában könnyebben kigazdálkodó multinacionális vállalatok – legalábbis egyes munkaterületeken és szinteken – ma már 30 százalékkal többet fizetnek, mint a hazai kis cégek, derül ki a Trenkwalder munkaerő-közvetítő friss felméréséből. Az öt évvel ezelőttihez képest pedig egyes területeken szintén 25–30 százalékkal ugrottak meg a fizetések. Igaz, a gazdaságnak meglehetősen kis szeletére jellemző ez az utóbbi tendencia: döntően csak a húszezres szakemberhiánnyal küzdő informatikai cégek hajlandók az egekbe emelni a szoftverfejlesztők béreit. A tapasztalt informatikusok ma már lazán visszautasítják az évi 80 ezer eurós fizetést kínáló németországi munkákat, mondván: ennyit itthon is megkeresnek – mesélik a munkaerő-közvetítők. „Az informatikusok mellett megfelelően képzett mérnököket és saleseseket is egyre nehezebb találni, így ezekben a szakmákban is elindult a bérspirál” – mutat rá Fülöp Zsuzsa, az Experis magyarországi vezetője. Részben ez a munkaerőhiány miatti kényszer, részben a fegyveres testületek illetményemelése, valamint a szociális ágazatban végre bevezetett kiegészítő pótlékok dobták meg az első nyolc hónapban a havi bruttó átlagkeresetet, amely így egy év alatt 3,7 százalékkal, hajszállal 243 ezer forint fölé emelkedett.

Csakhogy kissé elkéstek a bérfejlesztéssel a spóroláspárti, avagy – nem utolsósorban az újabbnál újabb állami sarcok miatt – szűkös anyagi helyzetükben takarékoskodni kényszerülő munkáltatók. Közülük legutóbb az Auchan lépte meg a „kényszerbéremelést”, miután azzal szembesült, hogy több ezer álláshely betölthetetlen az élelmiszer-kereskedelemben. Akikre ugyanis szükség lenne, azok hátat fordítottak a kereskedelemnek. Főként „mezítlábas” eladók és pénztárosok hiányoznak, de egyre több helyen bottal üthetik a hentesek, a cukrászok és a pékek nyomát is. Ezekben a szakmákban ugyanis Magyarországon minimálbért fizetnek, csakhogy a gyakorlóik tömegesen jöttek rá az utóbbi időben, hogy a szaktudásuk külföldön is jól eladható – mutatott rá a munkaerőhiány első számú előidézőjének számító kivándorlás mozgatórugójára egy szakszervezetis.

A kivándorlási hajlandóság pedig már csak azért is exponenciálisan nő, mert akik maradnak, azoktól – ha már a cégeknek mindenáron többet kell áldozniuk a tehetségek megtartására – a tisztességesen bejelentett bérekért elvárják, hogy látástól vakulásig dolgozzanak. Ebben pedig aligha különbözik egymástól multi és hazai cég, legfeljebb a fizetések szerkezete és legalitásának aránya tér el. „Szerettem volna 20-30 százalékkal kevesebb munkát, arányosan alacsonyabb fizetésért, hogy a családomra több időm maradjon. Az lett a vége, hogy valóban csökkent a bérem, ám hat órában is ugyanazzal a munkamennyiséggel kell megküzdenem” – meséli a HVG-nek egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó hazai cég alkalmazottja.

Miközben az Orbán-kormány a hatalomra kerülése óta azt szajkózza, hogy a hazai kisvállalkozásokat és a középosztályt szeretné helyzetbe hozni, a hazai kisvállalkozások jelentős része épphogy nem képes helyzetbe hozni a hazai középosztályt. Már csak azért sem, mert képtelen a multik által diktált béremelést követni. „Egy húszfős magyar cég nem tudja kigazdálkodni a bérterheket, ezért mind szélesebb körben terjed az a gyakorlat, hogy bejelentik a dolgozókat minimálbérre, aztán a fizetésük egy részét feketén adják oda nekik” – tapasztalja Fülöp Zsuzsa. A jelenség amúgy is egyfajta kulturális örökség – mondják a szakértők –, hiszen amíg az nem természetes, hogy a bébiszitter vagy a bejárónő bére után adót is illik fizetni, addig az sem lesz az, hogy a fodrász vagy a pincér a teljes keresete után adózzon.

A feketén fizetés ismét mindjobban terjed a kisvállalkozói körben, a megélhetési szakadék, vagyis a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmi besorolású dolgozó bére közti különbség pedig egyre nő. „Női hasonlattal illusztrálva: a főnök Lloyd cipőt vesz, a beosztottak legfeljebb a Deichmann árait engedhetik meg maguknak” – summázza Fülöp Zsuzsa. A Trenkwalder munkaerő-közvetítő friss felmérése szerint ma huszonnyolcszoros a két véglet közti eltérés. Pedig több cégnél azt vallották: éppen a vezetők bére nőtt a legkevésbé az utóbbi években. Ez valószínűleg inkább csak az alapbérre igaz: míg a kilencvenes években a vezetők prémiuma az összjövedelem 10 százaléka körül alakult, addig mára 30-35 százalékra nőtt. A Trenkwalder felmérése is ezt igazolja: a legmagasabb vezetői szint átlagos, havi 2,4 millió forintos alapbére 3,4 millióra ugrik, ha a változó bérelemeket is hozzáadjuk.

Az eltérés persze attól is függ, hol működik egy vállalat, Budapesten vagy vidéken. „Első számú vezetői pozícióért havi 1,8–2 millió forintot kínáltak nekem a közelmúltban egy multi budapesti leányvállalatánál, miközben hasonló munkakörben vidéken 600 ezer forintot keresek” – mondta a HVG-nek egy szolgáltató cég vezetője. Igaz, ha a fővárosból vidékre kell csábítani egy topmenedzsert, akkor nagylelkűbbnek mutatkoznak a tulajdonosok. „Budapestről nehéz kirobbantani valakit, hogy vidékre menjen dolgozni, már Kecskeméten is nagy a harc a munkaerőért” – mondja egy fejvadász, aki azt tapasztalja, hogy szívesebben mozdulnak az emberek külföldre, mintsem akár csak 100 kilométerrel távolabbra az országon belül. Mindez oda vezetett, hogy a vidéki bérek gyorsabb ütemben nőttek az utóbbi időben, mint a fővárosiak. „Egy angolul beszélő ügyfélszolgálatost öt éve még 150–180 ezer forintos bruttó bérrel tudtunk felvenni, ma már legalább 180–220 ezret kell neki ajánlanunk. A több nyelven beszélők bérigénye 200–230 ezer forintról 250–280 ezerre ugrott” – mondja Szmolinka Zsolt, a debreceni Merlin-IT Kft. ügyvezetője. Igaz, a szolgáltató szektorban a budapesti bérek is elkezdtek emelkedni az utóbbi 12 hónapban: egy több nyelvet beszélő fiatalt korábban 320–350 ezer forintért szerződtettek a vállalatok, ma inkább 350–400 ezer forintot kell neki kínálniuk, tapasztalattól és a nyelvtudásuk szintjétől függően. „Egymás elől halásszák el a nagy szolgáltatók a dolgozókat azzal, hogy 10 százalékot ráígérnek a bérükre” – panaszkodik Szmolinka.

Márpedig a mai huszonévesek ekkora különbségért már gondolkodás nélkül átnyergelnek a konkurenciához – mondták egyöntetűen a toborzási szakemberek. Át is formálhatja a munkaerőpiacot a Z-nek nevezett – az 1995 után született fiatalokat tömörítő – generáció ilyetén berobbanása. A mai húszévesek ugyanis türelmetlenek, mindent azonnal szeretnének elérni, és hiányzik belőlük a jó értelemben vett alázat, engedelmesség – mutatnak rá a kutatások. Akkor sem várják ki az előrelépési lehetőséget, ha egyébként alkalmatlanok arra, és – mint egy minapi Deloitte-felmérés is rámutat – irreálisan magas fizetést kérnek. A megkérdezettek túlnyomó részének nagy a mellénye, kezdő bérigénye pedig a valóságtól elrugaszkodott: míg 2013-ban a válaszadók frissdiplomásként első munkahelyükön nettó 170 ezer forintos fizetésre számítottak, idén már átlagosan nettó 255 ezer forintos kezdő fizetésre vágynak, holott a KSH statisztikái szerint a teljes nettó átlag mindössze 160 ezer forint. Egy átlagos szellemi foglalkozású dolgozó jelenleg csak 210 ezer forintot visz haza.

Mindezek a számok a magáncégekre vonatkoznak, miközben a közszférában már nemcsak a közmunkások százezrei, de gyakran a köztisztviselők is a létező legalacsonyabb fizetésért dolgoznak. „A közszférában a keresetek 2014-es értéke nem éri el a 2007-es szint 80 százalékát, vagyis hét év alatt egynegyedével csökkent a javadalmazás” – summázza a helyzetet Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. A helyzet abszurditását jelzi, hogy a 660 ezer közalkalmazott közül csaknem minden harmadik már nem is a hatályos illetménytábla szerint járó bért kapja, hanem a minimálbért, utóbbi ugyanis magasabb. Vagyis átlagosan 70 ezer forintos bérből tengődnek.

G. TÓTH ILDA
HVG HETILAP \ 2015\43. SZÁM