Radnóti életét és műveit mutatták be Ottawában
2008 szeptember 25-én került megrendezésre az „Árny az árnyban” című irodalmi est Ottawában, melyben Turek Miklós magyarországi szinművész mutatta be Radnóti Miklós költeményeit, illetve a közismert huszadik századi költő életét bemutató verseket. Az irodalmi estet Andai Ferenc, ottawai magyar történész és irodalmár nyitotta meg, aki Radnóti Miklóssal való közeli barátságáról beszélt és az 1944-es bori fogságról, amikor személyes kapcsolatot ápolt a magyar költővel. Dr. Andai aztán Heidenauba került, ahol 380 fogolyt végeztek ki és összesen 20-an élték túl a lágeri életet. Andai professzor volt az egyike a túlélőknek. 1957-ben került Kanadába ahol 32 évig egyetemi tanárként dolgozott Ontario és Québec tartományokban.
Turek Miklós-aki a budapesti Színház- és Filmmûvészeti Egyetemen diplomázott-zenével és hangeffektusokkal gazdagított előadása hatásosan mutatta be Radnóti fogságát, illetve utolsó pillanatait. Radnóti 1944 májusában hívták be munkaszolgálatra és ezt követően az ukrán fronton harcolt. A magyar haderők visszavonulása után, Radnóti a bori munkatáborba került és néhány hétre rá pedig Heidenauba. A fogság alatt Radnóti folyamatosan verseket irt, melyeket egy füzetbe rögzített. Amikor 1944 augusztusában bezárták a Bor melletti tábort, 3,200 magyar zsidót deportáltak Magyarországon keresztül. Út közben halt meg Radnóti, miután brutálisan megverte egy tiszt és aztán agyonlőtték a Győr környékén fekvő Abda nevet viselő falúban. Csak Radnóti halála után találták meg a verseit tartalmazó füzetet, amikor földimaradványait kiásták a tömegsírból.
A sokszínű, multimédiás előadást kiegészítve Nágel Kornél magyarországi grafikus műveiből láthattunk kiállítást. A fiatal művész 1981-ben Tatán született és 2003-ban diplomázott az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán. Grafikai műveit az előadás elött és azt követően volt alkalma a résztvevőknek megtekinteni, melyek további mélységet adtak a Radnóti előadásnak. Az előadás és az azt követő fogadás helyi szervezője Judy Young volt, a Canada Hungary Educational Foundation (CHEF) elnöke és a kanadai fővárosban lévő Dominican College adott otthont a rendezvénynek, Csepregi Gábor közbenjárásának köszönhetően. Az irodalmi előadás után egy kötetlen fogadáshoz Vastagh Pál, a Magyar Köztársaság kanadai nagykövete és felesége Erzsébet is hozzájárult. Turel Miklós és Nágel Kornél ottawai programja valóban egy nagyobb kanadai és amerikai előadás-sorozat része volt, melyet a Trans Art Area nevű alapítvány koordinált.
Kanadai Magyar Hírlap
5:32 de.
Radnóti Miklós holttestének a megtalálásáról az alábbiakat tudtam meg. Nagyapám Farkas Henrik, miután Auschwitzból kiszabadult, visszament lakóhelyére Győrbe. Kilátogatott Abdára is. Ott beszélgetésbe elegyedett a gátőrrel, akit régről ismert. Ő mutatott rá egy helyre, hogy itt bizony kivégzett zsidók nyugszanak. Ezután nagyapám bejelentést tett az akkori városházán. A feltárás ezután kezdődött meg…