Miközben egyre furfangosabb utakat találnak ki, az Európába igyekvő menekültek, az „Unió” döntéshozói nagy kapkodásba kezdtek. Törökország, kihasználva az adott helyzetet, újabb zsarolási hadjáratot hirdetett. A menekültek túlnyomó többsége, először Törökországban talált menedéket, de az ott uralkodó állapotok, és a már Európa úgynevezett „jóléti” államaiba eljutott társaik mende-mondái alapján pénzt és energiát nem kímélve, hamar a hátuk mögött tudták ezeket a menekült táborokat. Az útírány módosult, mert Olaszország és Görögország elérése lett a fő cél.

Mind a két ország az Európai Unió tagja. Miért szükséges, hogy ezen országok valamelyikében érjenek partot a menekültek? Ahhoz, hogy az EU más országaiba mehessenek tovább, szükséges egy európai uniós ország pecsétes igazolása, hogy belépett az EU területére. Egy időben Magyarország is célpont államnak mínősült mivel tagállam, de a határzár bevezetése után áttevődött Olaszországra illetve Görögországra és Macedóniára. Lassanként azonban rájöttek az Unió tagországok bevándorlás-politikai szakemberei, hogy a helyzet tarthatatlan, és a magyarokhoz hasonlóan, bizonyos határszakaszokat lezártak.

Az eddig használatos útvonalak teljes mértékben átalakultak. Bulgária nem Schengen zóna tag, de jelentősége megnött, azáltal, hogy a macedon határ sem maradt nyitva a menekültek számára. Törökország már korábban is felajánlotta segítségét, az Európai Uniónak, persze nem ingyen. Törökország hajlandó lenne minden menekültet befogadni, még azokat is akiket valamelyik befogadó ország „helyhiány” miatt visszadob. Cserébe három és hatmillárd euró közötti Uniós támogatást kér, illetve minden török útlevéllel rendelkezőnek vizummentességet.

Az EU és Törökország

Már maga a pénzösszeg amit kérnek cserébe irreálisnak tünhet, ha belegondolunk abba, hogy annó Görögország nagyságrendekkel kevesebb segítséget kért, amit csak nagy huza-vona után kaphatott meg, persze állandóan módosuló feltételekkel. Törökország nem is az Unió tagja. Ez is a feltételek közt szereplő egyik követelés, hogy mielőbb az EU tagságot is elnyerhessék–ilyen feltételeket szabott. Hosszas viták és tanácskozások után, nagyon úgy néz ki, hogy Európa, mint annyiszor a történelme során, kénytelen-kelletlen meg fog hajolni a feltételeknek. Erre utalhat az a tény is, hogy Angela Merkel már tárgyalt a török miniszterelnökkel anélkül, hogy erre felhatalmazást kapott volna a többi tagországtól. A feltételek közt két olyan dolog is szerepel ami szinte végrehajthatatlan dolog. Először is vizummentesség az összes Európai tagországba, másodszor pedig a mielőbbi Uniós tagság elnyerése.

Merkel asszony hiába próbálja győzködni kollégáit, hogy csak ilyen áron lehet valahogy urrá lenni a hatalmas bevándorlási hullámon, illetve csak ezen az áron valósulhat meg a bevándorlás ellenőrizhetősége. Ám nem gondolkozott el, hogy ha Törökországnak vizummentességet ad, akkor szinte csöbörből-vödörbe önti a problémát. A menekültek túlnyomó többsége egy, másfél év, illetve kevesebb idő alatt megfogja kapni, szerezni a török útlevelet, így most már „törvényes” módon szabadon utazgálhat az Európai Unio országaiba. Tehát szinte semmit sem nyer ezzel a szervezet, maximum kis időt.

Az sem elhanyagolható, hogy az Európában lassan mindennapos terrorizmus, ami ártatlan emberéleteket követel egycsapásra megszünjön. Sőt! Éppen az ellenkezője fog történni. Már eddig sem okozott sok problémát a terroristáknak az európai határok átlépése. Nagyrészük mondhatni „legális” módon teszi, hiszen Franciországban számottevő arab kolónia él. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy hiába létezik a közös európai rendőrség, az információ csere még most sem tökéletes. Egyik titkosszolgálat hiába szolgáltat adatokat, figyelmeztetéseket a másiknak, ha ott ezeket nem kezelik kellő gonddal. A párizsi merényletek előtt különféle forrásokból, a francia titkosszolgálat rendelkezett információkkal, hogy újabb támadás lehetősége áll fent. A nem megfelelő adatkezelés miatt még is bekövetkezett a tragédia.

Egy izraeli esetet hoznák fel ezzel kapcsolatban. Bizonyára sokan emlékeznek arra a három fiatalra, akiket arab terroristák raboltak el. Már a fogvatartóik autójában voltak, amikor egyikük a mobiltelefonján segélykérést próbált kérni a rendőri szervektől. A központ fogta is a segélykérést, de nem tudták eldönteni, hogy ez most valós veszélyhelyzet, avagy csak rossz telefonos vicc fiataloktól. Nem vették a fáradságot arra, hogy komolyabban utánanézzenek a helyzet komolyságának. Hasonló dolog történt Párizsban illetve késöbb Brüsszelben. A belga hatóságok tudomást szereztek arról, hogy Párizsban több merényletre is készülnek a terroristák. Ám a francia hatóságok nem kezelték megfelelően az információkat, bekövetkezett a katasztrófa. Ugyan ez történhetett Belgiumban is. A francia hatóságok értesítették a belgákat, hogy a párizsi merénylet egyik fő szervezője Brüsszelben bujkál. Csak bő három hónap után fogták el. Kvázi bőven volt ideje előkészíteni a brüsszeli repülőtér, és a metró ellen irányuló támadást. Csupán a vak szerencsének köszönhető, hogy egy rutin razzia során a belga hatóságoknak sikerült elfogniuk.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi az oka annak, hogy a terrorizmus ennyire elharapódzott Európában? Az egyik valószinú ok az iszlám állam megalakulása, a másik már kissé bonyolultabb magyarázatra szorul.

Amióta az orosz illetve amerikai légicsapások támogatásával a pesmergák és Assadhoz hű erők is ellentámadásba mentek át, és talán már azóta Palmürát is visszafoglalták, az ISIS nagy vereségeket könyvelhetett el. Annak dacára, hogy az orosz erők már nem avatkoznak bele a harcokba szárazföldi erőkkel, és a csapataik egy nagy részét ki is vonták a térségből, némi változást sikerült elérniük a szembenálló felek közt.

Létrejött valamiféle tűzszünet, ami nem teljesen úgy lett betartva ahogy a felek megállapodtak. Az oroszok megteremtették a feltételét annak, hogy az Assadhoz hű erők ellentámadásba tudjanak menni. Ezután az orosz úgy gondolta a továbbiakban nincs rájuk szükség. A latakijei támaszpontjukon van éppen elég ember, hogy szükség esetén beavatkozzanak. Oroszország elég sokat tanult az afganisztáni fiaskó után, és nem óhajt belekeveredni egy hasonló konfliktusba. Sokan persze hajlamosak ezt egészen másképpen értelmezni, Amerika belesegített az ISIS ellen irányuló harcokba. Valamiféle egyeztetésre mindenképpen szükség volt az oroszok és az amerikaiak közt, amit nem vertek nagydobra.

Ennek ellenére az USA valami miatt még mindig ellenséget lát az oroszokban. Az elhíresült U32-es kémrempülőket ismét hadrendbe állították és sokan ebben az új hidegháború kiújulását vélik felfedezni. Amerika valamilyen nyomást szeretne gyakorolni az oroszokra. Gazdaságilag már több szankciót is életbeléptettek ellene.

Hogy ezekre a lépésekre miért szánta rá magát? Egy részről azért hogy az orosz rubelt gyengítse. Másik oldalon viszont akár mennyire is úgy fest, hogy az orosz gazdaság meggyengült ez csupán csak látszólagos gyengeség. Van egy harmadik tényező is és ez Irán valamint a Krím félsziget. Iránnal szemben Moszkva nagyon sokáig úgy viselkedett mint a hatvanas hetvenes években az arab államok nagyrészivel. Mióta azonban kiderült, hogy Irán a nemzetközi terrorizmus legnagyobb támogatója és rakétakísérleteket folytat ballisztikus rakéták hadrendbe állítása céljából, az oroszok kezdenek egyre inkább kérdőjeleket írni minden megkötendő üzlet elé.

Ha ehhez hozzáadjuk a törökök kurd-ellenes akciót és eleve azt a tényt, hogy ők Assad hatalmának megdöntésén munkálkodnak, akkor ez a kép sokkal bonyolultabbá válik. Mert ahogy sokan mások is, Oroszország ugyan úgy tart egy atomtámadástól akárcsak mások. Köztük persze Izrael legfőbbképpen. Tisztában vannak azzal, hogy egy esetleges nukleáris háború micsoda veszélyekkel járna a közel-keleten. Sajnos a brüsszeli merényletnek van egy eddig nem teljesen kibogozott szálja. Jól értesült körök szerint a terroristák fő célja hasadó anyaghoz jutni, amiből kezdetleges, de nagyon is veszélyes „piszkosbombát” lennének képesek előállítani. Szerte Európában megszigorították az atomerőművek ellenőrzését.

Lassan több mint negyven év telt el a müncheni olimpiai merénylet óta. Izrael akkor figyelmeztette az egész világot, hogy ha nem lép fel Izraelhez hasonló keménységgel, pár éven belül ugyan olyan szabad prédává válhat mint Izrael. Annó senki sem vette ezt komolyan, sőt Izraelt mindennek lemondták a nyugatiak. Ma az akkori „jóslat” beteljesülni látszik.

Avi ben Giora