Andrew Coyne kanadai konzervatív publicista „Trump bizonyítja, hogy semmi nem számít” című írása a nyomtatott National Post csütörtöki számában jelent meg. Ezt fordítjuk le angolról magyarra és osztjuk meg a KMH olvasóival.

*

Andrew Coyne

Elsőként gratulációval tartozunk. Az igaz, hogy Donald Trump győzelme egy veresség lehetett Hillary Clintonnek, a Demokrata Pártnak, közvéleménykutatóknak, elemzőknek, feketéknek, latinóknak, muszlimoknak és a Balti államoknak. De ez egy kétségkívül izgalmas győzelem Sean Hannity-nek és az általa képviselt újságírási stílusnak, Ann Coulternek és az általa képviselt hozzáállásnak a faji kapcsolatokhoz, valamint Vlagyimir Putin orosz elnöknek és az általa képviselt nemzetközi diplomáciának. Megérdemlik örömüket.

De ami a legfontosabb: győzött az a gondolat, miszerint semmi nem számít.

Mint ahogy kiderült: nem számított, hogy Trumpnak semmilyen tapasztalata nem volt a kormányzás és a politika területén, illetve hogy nincsenek neki koherens és következetes policy-javaslatai. A legalapvető ismerei sincsenek neki arról, hogy miként működik az amerikai kormányzati rendszer. Amikor felismerte a különbséget a tények és aközött, amit egy adott pillanatban hasznos volt neki mondania, szinte mindig az utóbbit választotta. A kiszolgáltatott kisebbségeket szemelte ki a megvetésre és az sem számított, hogy ez milyen jellegű támogatást vonzott kampányához. Megfogdosott nőket, megcsalta ügyfeleit és zsarnokokhoz gravitált.

Mindez nem számított. Mindazok akik végig hangoztatták, hogy ennek semmi jelentősége végül diadalmaskodtak.

Természetesen tartalmi szinten mindez számít, ugyanannyira ma, mint amennyire tegnap is számított. Arról van szó azonban, hogy megválasztása szempontjából nem volt ennek szignifikanciája.

A Trump-támogatóknak, akik most győzelmi táncot tartanak, a választás leckéje messzire ható lesz. Számukra Trump többsége az elektori kollégiumban egy átfogó elutasítása mindenkinek, aki valaha útjukban állt.

Azokat az elveket, miszerint igazat kell mondani, ismerni kell a tényeket, másokkal tisztességes módon kell bánni most már el lehet utasítani mint elitista marhaság.

És miért van ez így? Azért, mert Trump győzött.

Ez a veszélye annak, amikor a politika az osztályokra épülő méregre alapul és különösen amikor az osztályt az oktatás és a tanultág perspektívájából értjük. Az egy dolog, amikor elutasítjuk azokat az eliteket, akiknek státusza az örökölt pénzre, vagy a születésre épül. Amúgy erről szól Trump önéletrajza. De teljesen más dolog, amikor maga a tudást és a tudományt tüntetik fel gyanúsnak és vele együtt a racionális vizsgálatot, illetve a tények fontosságát. Ekkor süllyed egy társadalom az őrületbe.

Értem, hogy az elutasítás sok szempontból megérdemelt és a megvetés pedig kölcsönös. Két fél kell ahhoz, hogy osztálypolitikát játsszunk. Trump szavazóbázisa — vidéki, kevésbé tanult, inkább vallásos — joggal érzi úgy, hogy ignorálva volt az általuk gyűlölt elitek részéről, valamint az akadémiai világ, az értelmiség és a média által is.  És az is igaz, hogy az egyetemek sokszor elfordulnak a racionális vizsgálattól, mivel megszállottan el vannak foglalva az identitáspolitikával és a nézeteltérés elutasításával.

De erre nem az a válasz, hogy felrobbantunk mindent. Az nem jelent fejlődést, hogy ha a baloldal identitáspolitikáját felváltja a jobboldal identitáspolitikája. Továbbá a gyűlölet azok iránt akik a kulturális hierachia felső felén vannak nem teszi jogossá a támadást azok ellen, akik alul vannak.

De pont ide érkeztünk. Ön azt hiszi, hogy Donald Trump megszünteti a politikai korrektség kultúráját? Ezzel szemben bolondabb és gonoszabb lesz mint valaha, mivel pont az fogja felerősíteni, hogy a Fehér Házban egy olyan fehér férfi ül, akinek minden szava és cselekedete pont az ő álláspontjukat támasztja alá.

Ez most a tét: nem csak az, hogy milyen ember lesz az elnök, de maga a liberális társadalom jövője — annak a liberális társadalomnak a jövője, amelyet konzervatívok is megvédenek az USA-ban és az egész nyugati világban. Úgy ahogy Trumpot inspirálták azok a populista erők amelyek Európát tépik szét, úgy fogja az ő győzelme lelkesíteni az európai populistákat.

Eddig a liberális értékeket –az a gondolat, hogy a társadalom egyenlő egyénekből, nem pedig rivális demográfiai és identitás csoportokból tevődik össze, egy kormány melynek alapját a törvények és nem a férfiak adják, egy gazdaság, amelyet a szabadság és nem a rendeletek mozgatják – leginkább a radikálisan baloldal veszélyeztette. Most viszont hozzájuk csatlakozott a populista jobboldal.

Lehetetlen tudni, hogy a trumpizmus miképpen fog megjelenni a policy-ban. Eddig összevissza minden oldalon volt már, szinte minden kérdésben. És nem egyik napról a másikra, hanem van amikor még ugyanabban a mondatban is. De ha elhisszük a semmittudó elitellenes retorikáját, akkor ez többek közt ezt jelentené: a klímaváltozás elleni nemzetközi fellépés végét  (hiszen mit tudnak a tudósok?), a szabadkereskedelemtől való visszavonulást (hiszen mit tudnak a közgazdászok?), a NATO és a kollektív biztonság doktrinájának a kimúlását (hiszen mit tudnak a tábornokok?).

Ami pedig a többit illeti–a fal, 12 millió bevándorló deportálása, a muszlim-tilalom, az illegális katonai utasítások–bíznunk kell abban, hogy pont annyira nem kötelezi el magát ilyen témákban, mint ahogyan semmi más mellett nem kötelezte el magát, ami elhangzott tőle a kampány alatt.

De mit tudunk Trumpról, mint emberről? Bízhatunk-e abban, hogy a hivatal erejével felhatalmazva, nem lesz olyan hiú, józan ítélőképesség-nélküli, oly bosszúszomjas, mint amilyen eddig volt?

Bízhatunk-e abban, hogy majd mostantól jobb emberekkel veszi körül magát, mint azok a B-kategóriások, akik idáig eljuttatták?

Vagy inkább arról van szó, hogy folytatja úgy ahogy eddig is tette–ő lesz a „fent valóban lent van” jelöltje, csak most már ahhoz is lesz mandátuma hogy a fentvalóbanlentvanizmust gyakorlatban is megvalósíthassa.

Andrew Coyne

(Fordította: Christopher Adam)