A magyarországi vízügyi szektorral, mint arra más is rámutatott újabb ágazat csatlakozott a gazdasági exodus kormányának belső ellenségképéhez. A könyvek és diplomák birtokosai immár térdig vízben állhatnak az említett képen. Azon, amelyen a tabló egyre népesebb. A folyamat pedig láthatóan nem annyira lecsengő, mint amennyire gyorsul.

Amely jelenség aligha meglepő, mert az egyik oldalon ott van a kormányzat hivatalos sikerpropagandája. De a másikon a nemzetközi elemzések, illetve az európai szegyénynegyedben, naponta, átélt helyzetek. A sikerpropagandát ugyanis meg lehet tapsolni, és jól megfizetett statisztákkal még körbe is lehet ugráltatni. Azonban a propagandát nem igazán lehet megenni. Ahogy az unortodox workfare generálta közrabszolgaság béréből sem igazán lehet egzisztenciát teremteni. Mármint akkor, ha valaki nem egy helyi Döbrögi. Mert akkor lehet dolgoztatni közmunkásokkal, és felépíteni akár a kacsalábat is. De aki építi, az örülhet, ha nem hal éhen. Ahogy azok is örülhetnek a hasonló állapotnak, akik az egyre kígyózó sorokban várhatja ki az ételosztáson esedékes élelmet. Eközben törvényszerűnek látszik, hogy a hatalmi kóklerkedés gyakorlatilag a hazaárulás határán billegő helyzetet teremtett. Az, hogy ebben most éppen a vízviszonyok látszanak inkább iszonynak, az csak a pillanatnyi állapot leírásában lényeges.

Illusztráció: Jelle Vervaeren

Ha visszatekintünk, akkor egy olyan folyamatot láthatunk, ami a matolcsyzmus pirospettyes ködfoltjaiból elég korán kirajzolódott. Alkalmasint magától a nagy tündérmesélőtől is hallhattunk olyan gondolatokat, hogy az extraprofit kivonása helyett az európai újraiparosításra kellene az új tagállamok munkaerejét használni. Ezt 2012 augusztusában fejtegette Matolcsy. Amelynek nyomán már akkor világosnak tűnt, hogy egy fokozódó államosítási nyomásra lehet számítani. Összekötve a hazai munkaerő kiszolgáltatottabbá tételével, illetve igen jelentős munkaerő-exporttal. Az akkori hatalmi álláspontok puszta továbbgondolásából is az unortodox workfare világa rajzolódott ki. Amely részben kétségtelenül mindazok távozásával járt, és jár a mai napig, akik nem elég képzetlenek, illetve immobilak ahhoz, hogy ne próbálhatnának szerencsét máshol. Ahogy az is világos volt, hogy az unortodox workfare, és a gazdasági exodus a tanulmányaikat végzőkre is hatással lesz. Különösen akkor, ha az oligarchikus kontraszelekció felerősödik. Így az, amit most látunk, az nem más, mint egy már négy éve megalapozott helyzet. Ha tetszik egy előre megfontolt hatalmi szándék gyümölcse.

Legfeljebb kicsit megszaladt láncreakciójaként az elindított folyamatoknak. Talán azért, mert Orbán még akkora mobilizációval sem számolt, mint ami van. Talán azért sem számolva a valós állapotokkal, mert egy faluvégi fociöltöző világából szemlélte a világot. S persze az embereket. Ezt legfeljebb a pszichológusa tudhatja. A racionalitás mentén már évekkel korábban is arra lehetett számítani, hogy a gazdasági exodus gyorsulni, de legalább is rögzülni fog. A kezdetben kijutott, és immár évek óta kint dolgozó sikeres fiatalok akár formálisan is kihívhatják az ismerősöket. Munkát, és egyfajta starter csomagot, ismeretséget, helyismeretet, de akár ideiglenes lakhatást is biztosítva. Aztán jönnek az ismerősök ismerősei. Valamint a rokonság. Mert rokonai, és ismerősei nem csak a hatalom oligarcháinak vannak. A rokonok már nem csak a fiatalabbak közül kerülhetnek ki, hanem a kint családot alapítók esetében a középkorú, illetve idősebb tagjai is távozhatnak a családnak. Átrendezve a hazai családi kapcsolatokat éppen úgy, ahogy a népességet általában is. Akár olyan mértékben, hogy az kiteljesítheti azt, amit annak idején a társadalom szociális abortuszának neveztem.

Azt a jelenséget, amikor az önerősítő folyamat, és a kint családot alapítók számának növekedése nyomán gyakorlatilag teljes nemzedékek vesznek el az ország számára. Nem csak a jelen, hanem a jövő víz és gázszerelői mellett igen sokan mások is.