Éppen február 13-án értesültünk arról, hogy a kormány kivonja az Elios számára kifizetett összeget az Únióhoz benyújtandó számlák közűl, nem követeli a kifizetését, mert a csalásoknak, benfentes pályáztatásnak és sikkasztásoknak annyira nyilvánvaló esete ez, hogy a kormány nem kívánja még megkísérelni sem, hogy kimagyarázza az Únió színe előtt. Különösen nem az OLAF-fal, az Únió csalásellenes irodájával szemben. Ugyanaznap, 13-án értesülünk arról is, hogy Pécsett egy idős nőt gázoltak halálra azon a zebrán, ahol már hosszú ideje panaszkodtak a lakosok a rossz kivilágításról. Két nappal korábban pedig már elterjedt a hír, hogy Hódmezővásárhelyen, ahol az Elios első, referenciamunkája készült, ki kell cserélni az utcai világítást, annyira silány munkát végzett a Tiborcz cég és annyira elégtelen a világítás.

Az Elios kritikán aluli munkát végzett, a panaszok a városok közvilágításáról szinte a kezdetek óta érkeztek. Hogy a világítást az Elios-súlytotta városokban ki kell cserélni az már bizonyos. Ez megismételt költség lesz egy másik tizenhárom milliárd, különösen, ha a munkaerő és a lámpatestek ára a közbeeső években emelkedett, amint arról biztosak lehetünk.

Számos helyen a városok kölcsönöket vettek fel, (ilyen volt például Kaposvár,) hogy ki tudják fizetni az amúgy szükségtelen munkát. Ezeknek a kölcsönöknek a kamatai még évekig terhelni fogják az adós városokat. De ha akkor nem volt pénz rá, akkor valószínüleg a cseréhez is kölcsönökre lesz szükségük és azok további kamatokkal fogják a városokat megterhelni.

Az eredeti ürügy ezeknek a lámpacseréléseknek az elvégeztetésére az volt, hogy általuk a város áramfogyasztása csökkenni fog, és az így elért megtakarítás előbb-utóbb fizetni fog az elvégzett munkákért. A beigért megtakarítás soha nem, vagy csak jelentéktelen mértékben valósult meg, az így keletkezett többletköltséget szintén a veszteségekhez lehet írni. Az eddigiek minden valószínüség szerint elérik a huszonöt és harminc milliárd közötti összeget. Ez azonban még nem a végösszeg, mert az eredeti tizenhárom milliárd a városok pénze volt, amit azonban a kormány felad most az kincstári pénz, adófizetők pénze, tahát azt hozzá kell adni a veszteséghez, ami az összeget immár legalább harmincnyolc milliárd környékére hozza fel. De még ez sem minden, hiszen a kormány leggyakrabban maga is kölcsönvett pénzekkel működik, a tizenhárom milliárd, amelyet az Únió nem fog kifizetni, minden bizonnyal hiány lesz a nemzeti költségvetésben, amelyet ismét csak kölcsönvett pénzzel kell majd kipótolni.

Eddig tehát csak a tőke kiadások együttes összege az ötven milliárd környékén jár. Ehhez hozzá kell adnunk a kamat költségeket, amelyet a különböző kölcsönzők, városok, és a kormány kényszerül felvenni, csak azért, hogy ezt a tisztességtelen ügyletet megfinanszírozza. Ha évi két százalékos szerény kamatot veszünk alapul, amely egyébként valószínüleg csak fele annak, amit a városoknak fizetniük kell, és egy tíz éves futamidőt, akkor a költségek további tizenegy milliárd forint kamatköltséggel növekszenek.

Ha nem is mindent, csak a nagyobb tételeket összevetve, Tiborcz Istvánnak ez a tizenhárom milliárdos kis huszárvágása a magyar adófizetőknek, városiaknak, államiaknak, mindösszesen és hozzávetőleg hatvanegy milliárd forintjába került. Ez volt, illetve ez marad az ára annak, hogy a minszterelnök veje soron kívül hozzájuthatott néhány milliárdhoz, hogy ő és felesége a saját lábukra állhassanak.

Kerekes Sándor