Kongresszusi tiltakozás miatt vonták vissza az egyházügyi törvényt?
A Kanadai Magyar HÃrlap birtokába került az a Mike Pompeo kansasi kongresszusi képviselÅ‘ irodájából küldött, Orbán Viktor miniszterelnöknek cÃmzett és december 16-án datált tiltakozó levél, melyben kongresszusi társaival együtt szólal fel a Fidesz-KDNP mélyen diszkriminatÃv, emberi jogokat sértÅ‘Â egyházügyi törvénye ellen. Pompeo képviselÅ‘n kÃvül, a tiltakozó levelét Trent Franks, Howard Coble, Heath Shuler, John Carter, Dan Burton, Randall Hultgren, Vicky Hartzler, Howard Berman, Mike Kelly, Joe Pitts, Tim Walberg és Eni Faleomavaega washingtoni képviselÅ‘k Ãrták alá.
A kongresszusi képviselÅ‘k kifogásolták, hogy a jelenleg bejegyzett 350 egyház közül csak 14 egyház folytathatta volna jelenlegi tevékenységét, ha 2012 január 1-én hatályba léptetik az új törvényt. És szinte lehetetlen visszanyerni a kormány által törölt státust, hiszen ehhez a parlamenti képviselÅ‘k kétharmadát kéne meggyÅ‘zni. Mint ahogy a levélben olvasható, a Fidesz-KDNP által kijelölt procedura sérti az egyház és állam ketté-választásának elvét, illetve az államnak a vallási kérdésekben való semlegességét. Az amerikai képviselÅ‘k szerint a törvénykoncepció nem csak az amerikai, hanem az Európai Unió, az Európai Tanács és az Organisation for Security and Cooperation in Europe (OSCE) ember jogi elveivel, normáival is ellentétes.Â
Aligha állÃthatják majd a jobboldalon – akár Magyarországon, akár a kanadai magyar közösségekben – hogy megint balliberális, vagy netán „szocióliberális” támadás érte a kormánypártot, hiszen Pompeo a Republikánus Párt képviselÅ‘je, úgy mint az aláÃrók többsége.
8:48 de.
Köszönjük az amerikai képviselÅ‘knek, hogy kiálltak a vallásszabadság ügye mellett. Ahogy az Unió épülete elÅ‘tt hetek óta éhségsztrájkoló magyar lelkésznek is (akit már fogadott az Emberi jogok biztosa is) De az is közrejátszott, hogy a magyar AlkotmánybÃróságtól „kiszivárgott” hÃrek szerint a törvényt alkotmányellenesnek akarták nyilvánÃtani és a kormány elÅ‘re menekül. ValószÃnűleg elÅ‘bb majd a Házszabályt módosÃtják, (a tervezetet már benyújtották) hogy vita nélkül 1-2 nap alatt lehessen törvényeket elfogadni, és majd változatlan tartalommal, vagy némi kozmetikázással újra elfogadják: csak éppen a kiherélt AlkotmánybÃróságnak január 1. után már nem lesz joga megsemmisÃteni.