Szemenyei-Kiss Tamás budapesti újságíró küldte el lapunknak a Képíró Sándorról készült hat részes esszé-sorozatát, mely a KMH Tanulmányok c. szekcióban olvasható. Képíró Sándor egykori csendőr százados esete nem csak Magyarországon, hanem a nemzetközi sajtóban is címlapra került, hiszen a 97 éves idős ember lehet az utolsó azok közül, akiket második világháborús szerepük miatt állítanak bíróság elé háborús bűnök elkövetése gyanúja révén. Képíró Sándor tárgyalására 2011 májusában került sor a budapesti Fővárosi Bíróságon, a Simon Wiesenthal Központ bejelentése nyomán.

Az Újvidéki razziában vállalt szerepe miatt állították bíróság elé ismét Képíró Sándort, akit már 1944-ben tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek. Az 1942 januári újvidéki vérengzés felért egy tömeggyilkossággal, amikor a Magyarországhoz visszacsatolt Bácskában magyar csendőrök és honvédek nem csak az ellenük harcoló szerb partizánokat mészároltak le, hanem szerb civileket, valamint a Novi Sad környékén élő zsidóságot is.

Összesen 3,309 és 3,340 között volt a magyar csendőrök által elkövetett mészárlás áldozatainak száma. A kegyelmet nem ismerő csendőrök legalább 147 gyermeket is meggyilkoltak. Még a Horthy-rendszerben is elfogadhatatlan volt az etnikai alapú mészárlás amit a csendőrség Bácskában elkövetett. A mészárlás felelőseit 1944-ben halálra ítélték, az ítéletet azonban nem hajtották végre és így a háború útán jugoszláv hatóságoknak adták át az elitélteket. Képíró Sándort is ekkor ítélték el először, őt azonban nem halálra. A háború után a magyar népbíróság saját kezű gyilkosság vádja miatt 14 év szabadságvesztésre ítélte el a volt csendőr századost. De Képíró ekkor már nem volt Magyarországon, Argentinába emigrált és 1948 augusztusától Buenos Aires-ben tartózkodott. 1996-ban tért vissza Magyarországra és békében élhette le nyugdíjas éveit a magyar fővárosban.

De vajon Képíró Sándor gyilkolt Délvidéken, vagy utasított-e mást a gyilkosságra? Ungváry Krisztián és Kádár Éva történészek szerint erre nem létezik elegendő konkrét írott bizonyíték, ugyanakkor kétségtelen, hogy egykori járőrcsoport parancsnokként morális felelősséget visel Képíró Sándor. „A csendőrtisztek feladata az igazoltatás ellenőrzése és a járőrök irányítása. (…) Újvidéken még véletlenül sem láttam egy hullát sem, nemhogy részt vettem volna a vérengzésben”–állította Képíró 1984-es memoárjában, aki szerint a Honvédség viseli a felelősséget a szerbek és zsidók mészárlásáért, nem pedig a csendőrség. Csakhogy az egészen bizonyos, hogy a csendőrség abban az esetben is felelős amikor a honvédség követette el a gyilkosságot, hiszen az igazoltató magyar tisztek adták át a honvédeknek az áldozatokat.

Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal központ részéről 2006 szeptemberében kezdeményezett bírósági eljárást Képíró Sándor ellen. Az újvidéki mészárlás idején vállalt szerepe mellett az 1944-es magyar zsidóság deportációja miatt fordult először a szerb, aztán a magyar igazságszolgáltatáshoz.

De a 2011 július 18-án kihírdetett nem jogerős felmentés szerint nem bizonyítható, hogy Képíró Sándor délvidéki járőrcsoport parancsnokként valóban tudott volna a mészárlásokról. Ugyanakkor Falvai Zsolt ügyész amellett érvelt, hogy a vádlott egy általa továbbított szóbeli parancson keresztül szólította fel beosztottait arra, hogy az igazoltatás bármilyen jellegű megtagadásának esetén végezzék ki az újvidéki zsidókat és szerbeket. A vádirat továbbá azt is állítja, hogy Képíró 30 délvidéki civil kivégzéséért is felel, hiszen ő utasította a kivégző helyre való elszállításukat.

Karsai László történész kritikával illette a Simon Wiesenthal Központot, a Képíró-perrel kapcsolatos tevékenységéért, ugyanakkor elmondta: nem akkurátus az az érvelés miszerint Képíró nem tudhatta mi történik körülötte. De komoly problémát jelenthetett a vádírat elkészítésében az, hogy a magyar ügyészség nem számíthatott a szerb hatóságok közreműködésére, a vérengzéssel kapcsolatos eredeti vizsgálati anyag pedig hiányzik.

Az viszont kétségtelen, hogy egy fajta hőssé vált Képíró a magyar szélsőjobboldal számára és ezt legjobban 2011. szeptember 3-án bekövetkezett halála és temetése körüli reakciók bizonyítják. A Jobbik részéről Novák Előd, Rubi Gergely és Jámbor Nándor parlamenti képviselők is jelen voltak Képíró temetésén, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület szélsőjobboldali csoporttal együtt.

Kanadai magyar viszonylatban Képíró ügye és az újvidéki mészárlás történetének újabb feltárása azért fontos, mert még pár évtizeddel ezelőtt éppen a háborús bűnös tevékenységet bizonyosan végző csendőrség múltját ünnepelték egyesek a torontói Magyar Házban. 1985-ben nyították meg Torontóban az ún.  Magyar Királyi Fegyvereserők Múzeumát, melynek megnyítóján csendőrök fogadták a kanadai állami képviselőket. Vitéz Szathmáry Károly csendőr gyűjteménye halála után került a torontói Magyar Házba, aztán 2000 májusában a budapesti Hadtörténeti Múzeum „Torontó” elnevezésű termébe. Torontóban azonban botrány tört ki a csendőr kiállítás miatt és a Toronto Star c. napilap 1988 január 24-ei számában szólította meg azokat a helyi magyar közösségben – különösen Kosaras Vilmost, a Menóra főszerkesztőjét – akik szerint nyíltan fasiszta ízű az egész tárlat.

Szemenyei-Kiss Tamás hat fejezetből álló tanulmányát teljes terjedelemben olvashatják lapunkban.