A kétszáz négyzetméter egy jó kis otthonnak számít?

2021 augusztus 29 12:51 du.92 hozzászólás

Ma reggel az Ottawa Citizen című lap nyomtatott kiadását olvastam, és rábukkantam egy cikkre, amely egy új külvárosi lakóparkról szólt Kanata Northban, a kanadai főváros egyik népszerű és gyorsan terjedő elővárosáról. A belvárostól harminc kilométerre fekszik. A cikk szerzője interjút készített az egyik vevővel, aki elmondta, hogy ő és a férje azért vásároltak egy 2.188 négyzetlábas (203 négyzetméteres) házat, mert „nem akartak valami túlságosan nagyot” venni.

Egy új, Kanatában épülő családi ház terve. Forrás: Minto.

Mivel a kilencvenes években Magyarországon éltem, emlékszem, hogy egy család számára egy 100 négyzetméteres lakás kimondottan jó, kényelmes méretnek számított. A 120 négyzetmétert Budapesten pedig különösen tágasnak tartották. Amikor először Magyarországra költöztünk, két évet töltöttünk négyen a Victor Hugo utcában egy 90 négyzetméteres lakásban, aztán öt évet a XII. kerületben egy hasonló méretű, a hetvenes években épült lakásban. Nem tűnt szűknek és kényelmetlennek egy négy tagú családnak — annak ellére, hogy korábban Kanadában mi is nagyobb házakban laktunk. Arra is felfigyeltem, hogy olyan városokhoz képest, mint Párizs, a budapesti lakások gyakran tágasabbak voltak.

Valószínűleg csak Észak-Amerikában gondolják azt, hogy egy 200 négyzetméteres otthon szerény méretűnek számít. A kanadai városokban jelenleg tapasztalható megfizethető lakhatási válság –amely talán a legfontosabb kampánytémává vált az éppen zajló szövetségi választási kampányban — részben a kényelemről és a térről alkotott felfogásunkhoz kötődik. Ha őszinték vagyunk önmagunkkal, ez egy olyan felfogás, amely nincs szinkronban a világ nagy részével.

Nem csak a külföldiek nyomják az egekbe a lakásárakat kanadai városokban. A konzervatív, új demokrata és liberális platformok mind azt ígérik, hogy különadókkal, vagy ideiglenes moratóriumokkal csökkentik vagy függesztik fel a külföldi vevőket a hazai lakáspiacon. A liberális betiltják, hogy külföldi állampolgárok lakásokat vehessenek Kanadában legalább két évig. Ez a terv pontosan megegyezik azzal az ötlettel, amelyet a konzervatív mutattak be néhány nappal korábban. Az új demokraták viszont nem zárnák ki a külföldieket, hanem húsz százalékos különadót vetnének ki idegen vevőkre.

„Ha keményen dolgozol, ha spórolsz, akkor a saját lakás álma elérhetővé válik”–jelentette ki Justin Trudeau kormányfő egy új lakóparknál Hamilton városában — amely lényegében Toronto egyik gyorsan növekvő elővárosává vált. Trudeau azonban egy mérges fiatal tüntetővel találta szembe magát, aki a miniszterelnök beszéde alatt végig kiabált. Trudeau az épülő házak előtt próbálta előadni lakhatási terveit, de a piros pólót viselő fiatalember sikeresen elterelte a figyelmet.

„Hat éved volt arra, hogy tegyél valamit. Nem tettél semmit! Ezek a házak mogötted 1,5 millió dollárt érnek. Segítesz nekünk kifizetni 1,5 millió dollárt? Na mi van, segítesz, haver?”

A liberális kampány lényegében engedte, hogy a fiatalember egy darabig kiabáljon. Aztán körülvették őt a liberális támogatók és végül kihívták a rendőröket. Pár nappal később a liberális-ellenes tiltakozó hullám odáig jutott, hogy törölni kellett Trudeau egyik kampányrendezvényét Ontario tartományban, mert kétszáz ordító és egyre aggresszívebb jobboldali tüntető (akik elsősorban a járvány körüli helyzet, a vakcínák és maszkviselés ellen tüntettek) már a kormányfő biztonságát veszélyeztették. Mint, ahogy a helyszínen lévő, a konzervatív beállítottságú National Post című napilapban John Ivison újságíró jegyezte:

„Kétségtelen, hogy ha a Torontótól 50 kilométerre északnyugatra fekvő Bolton város mintegy 200 tüntetője kézre kerítette volna a liberálisok vezetőjét, akkor végtagról végtagra tépték volna szét, akkora volt a mániákus dühük.”

Erin O’Toole, a jobboldal miniszterelnök-jelöltje — aki éppen a mérsékelt középre igyekszik húzni konzervatív pártját — erélyesen elítélte a tüntetőket. Jagmeet Singh, az új demokraták kormányfő-jelöltje úgy szintén. Trudeau pedig elmondta, hogy 12 éves politikai karrierje alatt, illetve gyerekként amikor édesapja Pierre Trudeau volt a miniszterelnök ekkora dühöt eddig még nem látott.

A düh és az általános rossz politikai közérzet, illetve rosszkedv jelentős részben a pandémia okozta frusztrációhoz és fáradtsághoz köthető. De ahhoz a reménytelenséghez is, amit sokan éreznek a lakhatás kapcsán. Az egyik felmérés szerint, a tizennyolc és negyven közötti korosztály 36 százaléka feladta azt, hogy valaha lakást fog tudni venni. Továbbá a válaszadók 62 százaléka szerint az elkövetkező tíz évben odáig fajul a helyzet, hogy a lakosság többsége már nem fog tudni soha házat venni. A lakhatáshoz köthető frusztráció most már pártpreferenciás felmérések is érzékelhető. Két hete, a kampány kezdetekor, Trudeau liberálisai vezettek. Mára holtverseny alakult ki és van ahol a konzervatívok állnak első helyen. A Nanos vasárnapi felmérése szerint a konzervatívok 33,2, a liberálisok 31,1, az új demokraták 19,9, a zöldek 5,7 és a Bloc Québecois szeparatistái 5,5 százalékon állnak. A populista-jobboldali Néppárt pedig 4,2 százalékot tudhat magánek.

Sok tényező áll a lakhatási válság mögött — a külföldi vevők szerepe pusztán az egyike. A másik például az, hogy Ottawában a lakások „megfizethetőséget” a háztartásoknál mért 109 ezer dolláros medián jövedelemhez kötik. Így az számít megfizethetőnek, amit egy több mint százezer dollárt kereső család tud megengedni magának. Nyilván rengeteg család jövedelme ennél sokkal alacsonyabb. Egy harmadik tényező viszont a térrel, kényelemmel és mérettel kapcsolatos elvárásaink – és hogy ezek mennyire elárulják kiváltságos helyünket a világban.

92 hozzászólás

  • utolsó mondatod érdekesen hangzik, bizonyosan érzel benne büszkeséget is!

    Canada-t nem szabadna a harmadik és negyedik valamint az ötödik világ országaival összevetni sok minden okból!

    mégis szerényen megjegyzem:

    én ott is az ötödik világban pálmalevél tetős és gajjakból összerótt agyaggal tapasztott falak között is találkoztam boldog emberekkel, járda nem létezett de tudták merre jó gyalogolni,

    ugyanakkor ennyi frusztrált, hisztérikus és tudatlan egyedet mint észak amerikában sehol máshol nem találtam

    {35+ országban szerte szana különféle minőségemben és különféle időhosszúságok alatt}

    a lakáshiány okát már korábban össze próbáltam foglalni azt itt is alá kívánom húzni!

    ki szeretném emelni én rendszerhibát látok és aszt, hogy Trudeau nagyon elszámolta magát

    Rodeo11
    2021 augusztus 27
    6:52 de.
    http://kanadaihirlap.com/2021/08/23/a-lakhatasi-politika-es-a-fiatalok-jovoje/#comment-340541

    a rendszerhibát én abban emelem ki {grizinek is írtam valami bővebbet de a grizi nem reagált rá}, hogy:

    Kanadában senki nem tud saját maga építkezni, nem lehet lakóközösségi házépítést csinálni kalákában és – mivel – nincsenek hozzáférhető telkek

    [az építési vállalkozó maffia felvásárolja évtizdekre előre mindet]

    és a 3 emeletnél {maraggyunk szintnél} nem magasabb épületek építési technológiája kőkorszaki és gazdaságtalan {pofátlanul minden alapanyag kurva drágán van belekalkulálva} valamint 60 usque 80 évre képes lábon tűrni a gyűrődést utána magától szétrohad vagy leég porig!!!

    a belmagasságokkal van gond mert a four by two -k hosszának maximált mérete {mechanika: kihajlik azaz nem bír többet} egészségtelenné és energia pazarlóvá teszi az nyílászáró szerkezetek {főként ablakok} nem tesznek lehetővé természetes szellőzést ez megint fizika tudományokból analfabuta és nem ismerik a redőnyöket amik az ablakokat kívűlről árnyékolnák vagy a zsalugátert ami normális országokban létezik azaz

    szvsz a kanadai családi ház építés a tizenhetedik tizennyolcadik századi fakalyibák felturbózott vagy nukleáris változata arany áron eladva a korhadt pozdorja lemezeket és a karton lapokat amikre gipszet tesznek és azt festik…

    majd klinker téglával burkolják ami alatt az egész 15 – 20 év alatt szétrohad az egész

    és erről szó sem esik, írtják az erdőket fölöslegesen és nem képesek téglát gyártani agyagból stb

    és az árképzés ojan mértékben pofátlan amiről szintúgy a griznek címzettemben szóltam

  • Mi öten laktunk a másfél szobás békásmegyeri panelben, 52 négyzetméteren, három gyerek és a szülők. Két balkon adta a „teraszt”. És ez összkomfortos lakás volt a 80-as években.

    De igaz, hogy a 203 négyzetméter az kis lyuk-nak számít pl. Orbánéknak, Mészárosnak, Tiborcznak, Garancsinak, Szijj-nak és a többi strómannak, oligarchának és maffiózónak, akiknek a magyar adófizetők pénzének ellopása hozta meg a dúsgazdagságot, és nem a tehetségük által lettek villa/kastély/palota tulajdonlók.

  • Netherworldi Proserpina

    Chris, ne haragudj, de meg kell kerdezzem, hogy ezt bohozatnak szantad-e?
    Esetleg az a problema, hogy lakasod es a munkahelyed egy es ugyanazon helyen van, es soha nem mesz sehova meg a varosodon belule sem, nemhogy Kanadaban belul?

    De ez utobbi nem lehet, mert irod, hogy a kulfoldiek pumpaljak fel a lakasarakat Kanadaban, es hogy a politikusok rendkivul buta hazugsagokkal etetik azt a kanadait, aki van annyira hulye, hogy elmegy szavazni. Olyan hazugsagokkal, amikrol ok is tudjak, hogy betarthatatlanok, mint pl. az idegenek megadoztatasa egy globalizmusba rohano Kanadaban, ahol a miniszterelnok lelkismerete (vagy lelke) az ENSZ-ben leledzik, nem is beszelve arrol, hogy azonnal beindulna a rasszizmus-korus. De leginkabb az a problema, hogy Kanada szep lassan ado-paradicsomma valt, itt is el lehet dugni a mashol sikkasztott milliardokat. Ugye nem vagyunk akkora hulyek, hogy eluldozzuk oket Panamaba, vagy valahova mashova?

    Nem csoda, hogy azok, akiknek nem kellett Trudeau legnagyobb ajandeka a nepnek, a mahorka, meg latjak azt, hogy kilatastalan helyzetbe hoztak oket a korrupt kanadai vezetok. A tobbi meg boldog hogy van mahorka, aranylag olcso is, es elmegy szavazni valamelyik gazemberre. Aztan megy minden tovabb. Erre kellett a mahorka.
    De abban igaza van Trudeaunak, hogy ha kemenyen sikkasztasz es mogotted a media es a torveny, akkor a sajat lakas elerhetove valik. Igy raadasul reszeseve is valhatsz a korrupcio-vilagjarvanynak es talan meg kapsz egy kis desztillalt vizet is.

    Az is igaz, hogy mindenki berelni fog par ev mulva, mert mindenkibol foldonfutot csinalnak szandekosan.

    Na nem mintha erdekelne a bohockodas barmelyik orszagban is, de emlitesz itt egy bizonyos Neppartot, es azt mondod „populista”. Mit jelent ez a „populista” pontosan? Van neki valamifele pejorativ ertelme, vagy eppen pozitivumnak tekintheto?

    Aztan… kemeim jelentik, hogy Kanada varosaiban egyre no a homeless-ek szama, hiaba „nyitottak ki” ahol legalabb kinyitottak, a bizniszek 50-80-a doglott, hatalmas a munkanelkuliseg, Kanada kolcsonei meg fogjak haladni a GDP 200%-at mire befejezik a covidosdi nevu kozkedvelt jatekot, es a kinyilt biznicekbe se nagyon jarnak, kiveve ha elelmiszert arul, mert nincs ra penz…

    Szoval hogyan tudod ezek utan ezzel a viccel zarni a cikkedet:

    ” Egy harmadik tényező viszont a térrel, kényelemmel és mérettel kapcsolatos elvárásaink – és hogy ezek mennyire elárulják kiváltságos helyünket a világban. „

  • Kanadában amugy mennyibe kerül egy családi házat megépiteni?
    Nem megvenni, megépiteni?

  • Gabriel
    2021 augusztus 29
    10:02 du.

    usque egy negyedébe annak amit kérnek érte és az egy tizedébe annak amit a végén a hitelkonstrukciók után leperkál, és ebből is le lehetne vonni 35% -kot ha lehetőség lenne magánerőből házat építeni… érdekes módon a négyzetláb {mert észak amerikában vagyunk} nak semmiféle viszonya nincs az árhoz azt teljesen más karakterisztikák szerint képzik de leginkább aszerint mennyit lehet leszeletelni az adott vevőről

    {az ügynök első kérdése: mennyi pénze van a bankban és mennyi a jövedelme és ezek alapján a laptopján van egy néhány app amiknek a segítségével seperc alatt kihozza, hogy NAMÉGEBBENEMHALSZBELE!!! }

    egyébként a krumpli árát is ennek alapján appolják

  • Netherworldi Proserpina

    Kedves Gabriel!

    Attol fugg melyik varosban, vagy faluban laksz.
    Regebben lehetett 1 dollarert venni telket olyan falukban, amik halnak ki, de nem hallottam ilyesmirol mostanaban a kemeimtol.

    A nagyvarosokban egy kis zsebkendonyi terulet lehet 300 ezer dollartol masfel millioig, es azon meg nincs haz.

    Utana aztan, ha van egy epitoipai vallalatod, es meg tudod venni nagyker aron a hozzavalokat, es sikerul minimum oraberert alkalmazni mexikoi szakmunkasokat valoszinu egy masik 150-200 ezerbol fel lehet huzni egy 150 m2-es vityillot.

    Na, idaig irtam, es rakerestem:

    https://realtorsknow.com/how-much-does-it-cost-to-build-a-house-in-toronto/

    Azt irja, hogy egy negyzetlab megepitese atlagban 250 dollarba kerul, ami 3000 negyzetlabnal csekely 750 000 dolcsi. Persze itt van fovallalkozo es sok alvallalkozo.
    Ha sajat ceged van es vannak hondurasi illegalisok a kornyeken, akkor biztos olcsobb. 🙂

    De azert nezz bele a cikkbe: A detached haz a legolcsobb a telekvasarlas helyett, az csak 800 valahany ezerbe kerul. Csak. Az a par millio kanadai akiknek meg van minimumberert munkajuk zsebbol kivagjak azt a kozel 2 milliot… 🙂

    Nem is tudom miert hozongenek?

  • Netherworldi Proserpina

    Gabriel, csalokan irtam. A 3000 negyzetlab 279 m2, az joval nagyobb az atlagnal, nem jo pelda ehhez a temahoz.
    A 150 m2 csak 1615 negyzetlab, annak az ara „csak” 403 ezer.
    Tehat telek + haz = 1,2 vagy 1,3 millio.

  • A címben feltett kédésre nem lehet válaszolni. Mert: hány ember lakna ott? St: mivel foglalkozik a család? Mert,ha alkalmzottak, házon kívül dolgoznak, más a helyzet, és más, ha pl.egy farmházól van szó, ahol a munkaeszközöknek is kell a hely. Az se mindegy, hogy Kanadában, vagy Európábsn – pláne Közép-Európában teszed föl a kérdést, ahol a múlt szátad közepén földig rombolták a városokat. És meg se említettü a tradíciókat, ami eltérő életmódot – és ehhez eltérő életteret – jelent.
    Szóval a lakhatás minden kormánynak – akár konzervatív, akár liberális vagy szociális, kemény dió. Hiszen a lakhatás körülményei azt is erőősen meghatározzák, „mire viheti a gyerek”?
    Véleményem szerint a lakhatási politikának rugalmasnak kellene lennie. (A gazasági hatások is lényegesek, de erről máskor.) Emiatt a bérlakásokat pártolom, amivel követni lehet az életkorral is változó igényeket.
    Nekem az életkeresetem 80-90 százaléka ment arra, hogy önálló otthonom legyen. Nem mellékesen az életem jónéhány évtizede, sőt a házasságom tönkremenetelében is közrejátszott.
    Aztán most itt ülök egyedül egy 106 nm-es – tehát nem túl nagy – házban, amit az egészségi állapotom miatt már felmosni se tudok egyszuszra – nem beszélve a 400 nm-es kert állapotáról. Külön magyarországi perverzió, hogy a ház rezsije alacsonyabb, mint egy kb. 50 nm-es lakótelepi lakásé lenne. (A házon nincs kölcsön: a szocialista kormányok lehetővé tették, hogy az államiag támogatott lakástakarékkal megvalósíthassuk az éptkezést. A lakástakarékra felvett kölcsönöket már viszafizettük.) Ráadásul a ház nagyon jó helyen van: 150 m-re a villamostól, busztól, ami a metróhoz visz, mégis csendes, falusias mellékutcában.
    Mégvalami: nekünk sose volt ingyen „tanácsi” lakásunk – annál többet kerestünk. De nem annyival, hogy ne lgyen megterhelő a 35 évre adott kölcsön részlete – pláne, amikor ’90 táján a támogatott kamatokat piacira emelték: 5%-ról akkor 32 %-ra. A havi részlet 560 forintról 2100 forintra ugrott egyből – az 5000 forintos „jó” fizetések korában. (A rezsit persze ezen felül kellett fizetni.
    Most megint lakást keresek: egy 50 nm körüli lakótelepi lakás megtenné. Szeretem a lakótelepet: sokkal emberibb életkörülményeket adnak a világos, komfortos lakások. Az is jó lenne, ha útbaesnék a fiamnak, aki Gödöllő mellett vett házat, mert bár a háza 5 km-re van a fővárosi határtól, a városban még 20 km-et kell megtennie, mire eljut hozzám, Lőrincre.
    Persze lenne hely a házában -, de én tartom magam Anyukám felfogásához, aki szerint, ha az ember jóba akar maradni a felnőtt gyerekével, ne lakjon vele egy házban..
    Jó fiam és menyem van. A fiam hetente, tíznaponta jön, hogy feltöltse a készleteimet, ne én totyogjak járványos időkben az üzletekben. De nem tudja megállni, hogy fel ne káros és drága szenvedélyemet. Erős dohányos vgyok: 60 éve. Nem tudok és most már nem is akarok leszokni. 40 éves korom körül megpróbáltam: és a fiam is azok között volt, akik azt mondták: inkább bagózz!

  • Barki aki kerdesere remelne megtalalni a valaszt, javaslatos a mondas-szerinti tett; „Follow the money”, az az kovesd a penzt.
    Igazi detektive modon az a valaszra vezet.

    Peldaul, az elebbi „Lakhatasi…” cimmu cikkel a szerzo kozozolt egy kepet amit egy „1956-os bungalow”-nak nevezett.

    Persze az NEM bunbgalow, hanem egy 3 haloszobas, ket furdoszobas, dupla egybe-epitett garag-al, tipikus eszak-amerikai csaladi haza-t abrazolt.

    A „bungalow” sokkal kisebb, csupan 2 haloszobas, egy furdo-szobas es garagenelkulli lakohazak voltak.

    Az 1930-40-es evekben nepszeruek. Majd mint ideglenes, vagy vakacios lakasokkent nepszerusodtek el.

    De a haboru utanni idokben (50-es evekben) ugy az igenyek mint a lehetosegek novekedtek.

    Mindenki „felfele” kapaszkodott, naprol-napra magasabb eletszinvonal valt lehetove meg a leg-alapvetobb minimal- jovedelmunek is.

    A kormany elosegitette a kulombozo kolcson-biztositasokkal barki szamara a magan-lakas vasarlasait.

    De amint a kormanyszervek meretei es koltsegei novekedtek, hasonloan az ado-kotelezettsegek is.

    Nagyobb allam-burokraccia sokkal tobbe kerul a dolgozo-termelo dolgozoknak.

    S mivel a liberalis burokraciak eleveik alpjan gyakoroljak, hogy „senki nem maradhat hatra”.

    Az az hogy mindenkit meg az altala elnem-erheto ereddmenyeket elvezhessen.
    S azert az a dolgozo adofizetok kenyszeritve fizetni.

    Tagadhatalan pelada a G.W.Bush elnoksege idejen, a kormanyszervek, az u.n. „Fredi Mac” es „Fanny May” kolcsonoket biztositott millioknak akaik minden alapon bizontosnak leve hogy soha nem fizetik a kolcsonoket.
    De a politikai cel volt „minden kit az ohajtott sajat hazaba jutatni”.

    Az ingatlan arak naprol-napra emelkedtek, de a deflunked kolcsonok is.
    S vegeredemeneye a 2007-i ingatlan majd bank-valsag lett.

    Az emberiseg naprol-napra szaporodik, de a szukseges ingatlanok (fold-terulet) az naprol-napara kevesebb leheto.

    S mivel ma a penz ara majdnem nulla, az egyedulli jovedelmezonek latszo befektetes az INGATLAN.

    S persze az epeiteszek is egyre nagyobb es dragabb lakasakat, hazakat epitenek a magasabb jovedelemikert.

    Az egyik ocsarkodo allitasar;
    Ma itten torvenyes biztositott joga barkinek epiteni a sajat hazat, DE kovetni koteles a szukseges es eloirt epitesei szablyokat.

    Aki ohajtja a sajat erejebol es penzebol epiteni hazat az korlatozatlan!!!!!

    Persze hozzalatas, batorsag, kepesseg, ido es szorgalmat igenylo tett.
    Barki keszitheti terveit, vagy rendelhet amit ohajt tervezoktol, s aztan szaldgalhat a szukseges szabalyok alapjan az engedelyek, felulvizsgalatok ugyeit intezni.

    Korlatlanul szerzodtetheti ugy a buldozer valalkozot, beton-szerelot, acsokat, komuveseket, tetoszerloket, csoszereloket, vilanyszereloket, stb. stb.

    De ha megunnad s feladod annak bonyadalmait, senki nem igen lessz am hajlando atvenni a dolgokat.

    Legtobb haz eladva mielott az epitese is kezdodne, legalabb is itten a „Villages”-ben, s minden letezo floridai iongatlanok.

    Persze a penzugyi helyzet vilagszerti, ami azt jelenti, hogy vilagszerte mindenki a leheto leg-jobb ingatlan befekteteseket erje el.
    S az biztos hogy nem probalna Afghanistanban,Cubaban, Venzuelaban, sem Eszak Koreaban, stbk.!!!

    S gondolkodhatsz hogy miert nem !!!!

  • Christopher Adam

    Talalom (Margit),

    Anyukám nagynénje is lakótelepen élt — A József Attila lakótelepen. Szerintem emberibb, „élhetőbb” életkörülmények voltak ott mint mondjuk Pest egyik szűk, levegőtlen mellékutcájában. Fák, parkok, zöldterület vette körül lakását — és persze ott volt mindjárt az utcá végében a metróállomás meg a közért is.

    Ami a kanadai házakat és lakásokat illeti: van legalább egy rossz szokásunk errefele. Rengeteg mindent veszük — sok olyan dolgot, amit alig használunk. Erre kellenek a nagy házak és lakások. Nem is annyira, hogy éljünk, hanem hogy tároljuk a felesleges holmit.

  • A „prosperina” altal kozolt Canadai epitesi koltsegek igen valotlannak tunik.

    Nem elek Canadaban, sem kovetem az ottani ingatlan kovetkezmenyeket, de altalaban az u.n. „legal koltsegek” a leg-magasabb osszeg a jelen epitesi anyagok aranal.

    Maga az u.n. „epitesi engedely” az ossz-koltseg szazaleka alapjan meghatarozva.

    Egyszeruen mert az a kozossegek leg-alapvetobb koltsegeinek a fedezoje.
    Mint az utcak, viz, szennyviz, villany, tuzoltosag, rendordeg, iskolazas, egyszsegi szuksegletek ,szemet-feldolgozas alap-koltsegeinek a fedezoje.

    Legal koltseg az ugyvedek kutatasai es az ingatlan jogi-kutatasaik, biztositasaik, a hivatalos kolcson-kotelezetseg intezesei, illetek, ami az ingatalan atirasi adoztatasa.

    S nem is emlitve amai ingatlan-roham es epulet-anayag-termelesek hianyai altal okoztt ar-emelkiedeseket.
    Pl. a $150-os 4×8 CDX ara.
    $6-8 egy 2×4 stud, ami 59 cent volt annakidejen.

    De miert senki nem vadolja a politikailag okzott ingatlan-rohamok annak eredeti okozoin??????

    KARIKAS;
    Szabadon repulhetsz a US-ba.
    Tedd le a corlatozatlan contractor vizsgat, s masnap szabadon versenyezhetsz minden contractorral szemben.

    Ha allitasod valosag, igen sikeres lehetsz hamarosan.

    The taste of the pudding is in the eating of it!!!!!

  • Bendeguz79
    2021 augusztus 30
    10:01 de.

    grizi, ídézlek:

    Tagadhatalan pelada a G.W.Bush elnoksege idejen, a kormanyszervek, az u.n. “Fredi Mac” es “Fanny May” kolcsonoket biztositott millioknak akaik minden alapon bizontosnak leve hogy soha nem fizetik a kolcsonoket.

    a 2008 -as gazdasági világválság egyik okozói oltak és maradtak, volt ojan szerszámoskamra ami 12 szobás palotának lett titulálva és milliós tartozásokat generált és a tőzsde bevonásával milliárdos összegekre srófolták fel és ezeket az „állampapírokat” forgalmazták a nemzetközi pénzpiacokon majd kiderült, hogy a kirájon nincsen semmi nem mindenki ment börtönbe de voltak ojanok is a Bush sem ment börtönbe

    tucc még ijen állami jótétintézkedésről ahol a semmiért az állam elszámolt sokat és utána eladta a tartozást más hüjéknek? nálatok ez a divat mai napig a tőzsde ennek a rákfenéje meg a hadiipari részvények amikkel egy fából készűlt tank érhet $12000000000 -ot FOB Miami

    hadd röhögjek rajtad grizi ojan kellemes mókás perceket tucc szerezni a hüjeségeddel meg usa állam jótékonykodásaival

  • A foszerkeszto valasza „talalom”-hoz ra-mutatott a valosagra. Egyszerubben mondva az emberi gyarlosag a kezdemenyezo.
    Az u.n. „keeping up with the crowd.”

    Amikor szomszedod vasarol egy 40 ezer dollaros kocsit, rohansz es vasarolsz egy 60 ezrest. Az allando hirdetesek is megnyerobbek mint a jozan gondolkodas. Nem hogy mibe kerul, hanem hogy hany centbe kerul a napi torlesztese. S ha nincsen penzed, van tobb tucat hitel-kartyad.

    S ha azzal is tulsagba mennel, leheto a „bankruptcy” ki-jelentesed. Hiszen a hitelzo a vadolt es felelos ,nem a felelotlen egyen a sajat koltsgeiert es ostobasagaiert.

    Na de hat nem az egyen felelotlensege , s a tarsadalom vadolasa a szocializmus alap-elvenek a csiraja ?????

  • Eppen most olvastam a Yahoo Business jelenteseben, hogy a US ingatlan atruhazasok, masodik honapja csokkenoben.

    Persze a mondas valosag, hogy ami fel-megy, az le is esik.

    Hasonloan vannak akik eladjak hazukat a leheto leg-magasabb jelenlegi arakon es RV-t vasarolnak.
    Amiben nem csak hogy elnek, de bar-hol am.
    Urazhatnak barhova barmikor.

    Van egy ismerosom aki hajojan-el.

  • Netherworldi Proserpina

    Rodeo11
    2021 augusztus 29
    11:57 du.

    Na ja, ha a teljes arat nezed, amit a hazkolcson, a varosnak fizetett adod, a javittatasok elegge erosen felnyomnak, akkor 30-40 ev alatt gyakorlatilag arra kerestel, es a feleseged tartott el.

    Szerintem az elso es legnagyobb problema a telekspekulacio es utana a minden evben valo mesterseges erteknoveles, annak dacara is, hogy egy haz aranak a korral csokkennie kellene, ugy, ahogy egy autonak.

    Hogy mi a terv nem tudni, konnyen lehet a kulfoldi befektetoket akarjak levetkoztetni, csak kozben egyre tobben laknak mar az utcan.

  • HunCanada
    2021 augusztus 29
    3:07 du.

    Anno mi -a kisgyerekkel- hárman laktunk
    30 vagy 35 négyzetméteren úgy, hogy még ott volt
    a TV-szervíz műhelyem is. Fenn a negyediken.
    Képzelheted mi volt ott : )))))

  • Bendeguz79
    2021 augusztus 30
    10:01 de.

    3 hozzád-szólás

    1
    „A növekedés (Bürokratikus rendszereké..G.) bonyolódással jár, emez pedig hanyatlással”
    /Murphy Törv.Könyv. c örökzöldből./

    2
    „Vegyenek termőföldet! Már nem gyártják!”
    /Mark Twain/

    3
    Az én házam kéremszépen egy fillér hitel nélkül épült.
    Meg is szenvedtem piszkosul.

  • Netherworldi Proserpina

    Köszönet a correct tájékoztatásért!

  • Bendeguz

    Nem tudom mit állitottam
    De a puding próbája valóban az evés!

    Mellesleg ha arra akarnál utalni, hogy Kanadában épitsek házakat …. hááát

    Most éppen lejöttem ide Dél-Brazilba épités miatt, de nekem már itt is hideg van

    Voltak -5 fokok is … krkrkrkrkrk brbrbrbrb

    Ugyan mostmár délben 20 fok van, de éjszaka 5-10 fok
    Kutyának való hideg

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=782hat_5.jpg

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=615hat_3_004.jpg

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=816hat_17.jpg

    A fenti ház 240 m², épitési költsége R$1500/m² (300 USD/m²) , azaz 70 ezer dollár
    valódi márvány és gránit-burkolatok kerülnek felhasználásra.

    De már egy 100 ezer reálból (kb 20 ezer dollár) fel lehet huzni egy 100m²-es házat.

  • Bendeguz79
    2021 augusztus 30
    11:22 de.
    A “prosperina” altal kozolt Canadai epitesi koltsegek igen valotlannak tunik.

    Nem elek Canadaban, sem kovetem az ottani ingatlan kovetkezmenyeket, de altalaban az u.n. “legal koltsegek” a leg-magasabb osszeg a jelen epitesi anyagok aranal.

    grizi megelőzöm Proserpinát ha egyáltalán akar veled vitázni?

    az a link az egy félhivatalos kanadai adathalmaz, azaz nincs vele mi vitázni, én megírtam Proserpinának hogy azok számok nagyon alacsonyak ma már a SARS -szal fel kell szorozni!

    te magad írod {azaz önmagadat cáfolod}, hogy hatalmas inflációt generált az a sok szemét építési vállalkozó,

    számukra az árbevételeik a fontosak és a bankokkal összefonódva kifosztyák a lakásra sóvárgókat azaz azokat mind {SIC} akik real estate -t akarnak, mert valamiben meg akarják menteni az egyébként nulla alá inflálódó vagyonuk értékét és abban legalább benne is élhetnek de a bennélés kölcségei is horribilisre vannak inflálva

    nekem ne mondd aszt {sem} hogy én nem értek hozzá, mert egyik szakmámba vág feasibility study -k elkészítése

    ezek a brosúra szövegeid nagyon neveccségesek… kis krampuszom birizgál, hogy kérdezzem meg tőled mennyi munkádba telik ez a hejesírási hiba halmaz ideborogatása mert az amit csinálsz az nem elütés hanem direkt megtervezett szeméccség részedről hogy az olvasót {már ha akar téged olvasni?} áruld el van valami app -od erre is?

  • Gabriel
    2021 augusztus 30
    4:59 du.

    képzeld megnéztem, be kell vallanom, hogy ezek tényleg délszaki tervek és én mint szintén tervező sohasem terveznék ijeneket!!!

    ezek, számomra és fenntartom kizárólag számomra és nem a megrendelő számára magyarországi vidéki kultúrházak tervei, elismerve, hogy a Braziliában bőven és csodálatos minőségben hozzáférhető burkoló anyagokat én is nagyra becsülöm

    éltem sok sok évet délszakon és találkoztam, illetve éltem más konstrukciókban
    be kell vallanom nálam a bármijen belső lépcső max 12 cm magas és min 35 cm széles {méj} és legalább 1500 mm széles és kizárólag csiszolt keményfa ami saját szinében színezve fényesre csiszolt és a korlátai is ugyanazok barokk csavart oszlopokként széles 25 cm faragott keményfából a kedvenc színeim mahagoni és cseresznye

    márványban bármijen de a falon szeretem a leginkább mert járni kényes lehet de nekem volt márvány padlóm igaz nem volt tűsarkú fém cipőm ami karcolja

    és a 240 nm alatt smafu az egész másfél szinten úgy, hogy a kert része a nappalinak ha kinyitom a tetőig érő tolóablakokat

  • Chris! Pontosan. Amikor négyen laktunk 32 nm-en, nagymama, férjem, fiam,én – nagyjából mindenre jutott hely. És most is tele van a 106 nm-es lakás, – egyedül nekem. Csak tudnám, mivel?:)))

  • Netherworldi Proserpina

    Rodeo11
    2021 augusztus 30
    6:47 du.

    „” A “prosperina” altal kozolt Canadai epitesi koltsegek igen valotlannak tunik. „”

    A link, amit kuldtem az a „hivatalos” szamitast tartalmazza, amikor kanadai allampolgarok 20-40 dollaros oraberert dolgoznak az epitkezeseken, es a fovallalkozo, es az alvallalkozok is rendesen szakitanak. De lehet, hogy van meg tobb kozbenso ember is, aki csak alair es bekaszalja a penzt. Nem tudom hogyan csinaljak.

    De nem is annyira a berek es az epitoanyagok ara a tul sok, hanem a telek.
    Torvenybe kellett volna hozni mar regen, hogy a fold (terulet) ara nem mehet fel. Haz erteke csak akkor mehet fel, ha adtak hozza. Amugy a haz ertekenek csokkennie kell koraval. Ha ez lenne a torveny nem lennenek ilyen boszme arak.

    Nem olvastam a Bendeguzt. Irt valami ertelmeset?

  • HunCanada
    2021 augusztus 29
    3:07 du.
    De ugye te elfelejtkeztél a „szocialista”klienturáról — akik a múltban alapozták meg jólétüket !!! Vedd számításba őket is és meglátod mennyien vannak.
    Tudni egy olyan-szocialistákat,volt szdsz-eseket támogató nagyvállalkozóról (B.L.) aki az egyik nagyváros üdülőterületén a várost körülvevő erdőből kiszakított , őrzött,területen épített „palotát ” magának . Onnan jár SAJÁT helikopterrel a vállalata nagy gyárába !Tüttő Katához és támogatójának körülményeihez mit szólsz ?Vagy az LMP-s hölgyhöz és életkörülményeihez — akiről tv.ben lehetett hallani és akik nem kis cégekkel rendelkeznek??? És azokról akik jelenleg nincsenek rivalda fényben , de a baloldal szekerét nyomják és ott vannak a top 100-ban , vagy azok az ” előprivatizátor ” elvtársak — akik már 89 előtt megalapozták vagyonukat– csak lapítanak!Csinálják a gazdaságukat !!
    Tehát ha mindkét oldalt megnézed — rájöttél volna , hogy megvan a baloldal csapata is és csak arra várnak hogy előtérbe tudjanak kerülni— de majd valaki ugyanúgy fogja emlegetni őket amikor oda kerülnek a tűz mellé , mint akiket te megneveztél!!! És nem beszéltünk még akkor gyuriferi bácsiról ( az elkobzott villában ) „szocialista összeköttetésekkel” könnyen megszerzett jól menő volt állami cégekkel.És e jövedelemből építi,finanszírozza pártját—mert őt : egy vezérli amit 2010 után kijelentett : A zorbán meg fog bukni!!! És hány „szocislista” pénzember támogatja őket vajon ??? És ha mindkét oldal embereit megnevezed — közelebb jutnál az igazsághoz !
    üdvözletével

    fényben ,de tudni róluk,hogy vannak

  • Rodeo11
    2021 augusztus 30
    6:47 du.

    Bendeguz79
    2021 augusztus 30
    11:22 de.

    Nem tudom lekövetni és nem is akarom ezeket a dolgokqat, csak egyet tudok :

    Pre-pina első öt itteni megnyilvánulásából az egyik egy súlyos valótlanság volt, elrejtve a sűrű semmitmondásai közé.

    Azthiszem Tüske Zsófia kollegina vette észre.

    Utána ismét megbukott egy valótlanság állításával, aztán
    még -értheteln módon- műszaki kérdésekben is hazudozik .

    Ebból az következik hogy más témákban sem állít valóságot, csak éppen nem vesszük észre.

    Vagyis, amiket mond „indifferens” jelentőséggel b1rnak.

    Legjobb elutasítani mindent amit öszehord , két ok miatt is:

    1
    Senkinek sincs kedve mindennek utánanézni amit ir.

    2
    Ha meg esetleg mégis van itt-ott valami valóság az állításaiban akkor érvénybe lép a régi megállapításom:

    „Ha egy vödör takonyban meglátok egy bonbont, nem fogom kihalászni belőle és letisztogatni hogy jéé milyen
    egy finom bonbon, igazán kár lett volna érte”

  • Christopher Adam
    2021 augusztus 30
    10:47 de.

    Na igen.
    Aztán meg kihajigálják mikor már nem fér el újabb szerzemény.
    Olyankor igen szép dolgokat lehet „lomizni” .
    Én pl. legutóbb begyűjtöttem két gyönyörűséges lámpabúrát.
    Szépen letisztogattam őket , nagyon kellemes hangulatfényt adnak.

    Az EBAY.-n horribilis összegekért kínálnak hasonlókat.
    Az S/H költséget már nem is említem.
    (Ujabban meg még meg is vámolják+ÁFA itthon de nem ám akárhogy: A jelentős posta-költséget is hozzá csapják. )

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 31
    1:06 de.

    aszt tudom, hogy hivatalos, de 2019-es! {ez tipikus vevő kifosztásos kapitálistapistaság, szabál a’ szabál alapon, azaz eszinemeszinemkapmást}

    el fog jönni, nem is ojan sokára, amikor nem lesz vevő a realtorok feldughattyák a szakmájukat oda ahol nem süt a napocska és az egész real estate kalamajka mexünik…; az lesz az ébresztő {kétlem} a politiquero -knak, miből lesz az általam számszakilag levezetett szuperextra profit és az abból sohatöbbé be nem fojó adó krajcárok{SIC}

    grizi csak hazudik és hejesírási hibákkal teszi mókássá és tréfássá a blogot… ismereteit a postaládájába bedobott leaflet -ekből meríti

  • OK . mind a valotlansagokat allitoknak.

    1.,MINDEN ANYIT-ER AMIT A LAKOSSAG-ZOME HAJLANADO FIZETNI BARMIERT !

    2., NE vasarold meg , s akkor nem lessz SPEKULACIO !!!!!

    3.,A bankok altali kizsakmanyolas es gazembersegen;

    Te nyuujtsd a penzedet kolcsonkent 1.6%-ert, ugy nem csak megoldod a problemat, hanem tonkre is teheted a bankokat, amig jovedelmezhetsz is!!!!!!

    4., Te teremtsd a szukseges fold-teruleteket az eroszakos diktaturak korlatozasai helyett, s akkor minden panaszaid alapja megoldva!!!!

    Mind a kegyetklen allami korlatozasok NEM megoldasokat, hanem tobb es sulyosabb problemakat okoz mindeg vilagszerte!!!!!!

  • Tóth Péter! Engem nem zavar,ha az örszág vezetői az átlagnál jobb színvonalon élnek – akkor sem, ha nem az én oldalamon állnak. Az én hazám miniszterelnöke ne éljen szoba-konyhás putriban, akkor se, ha Orbán Viktornak hívják.
    Amúgy: az „Apró villát”, amiben a Gyurcány család lakik, pont úgy privatizálhatták, mint bármely „gyalogos” állampolgár, aki olyan szerencsés volt, hogy állami bérlakásban lakott.
    Az Altus Rt. – Gyurcsány Ferenc és felesége alapította cég -piaci alapon működő cég (a felesége vezette), mégcsak állami megrendeléseket se kapott, amíg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt. Hosszú évekig vizsgálták a céget a Főkolomposék – semmit nem találtak. Gondolod,hogy a Főkolomposék kihagyták volna, ha bármit találnak?
    Orbán papa talán „találta” a kőőbányáját? Hiszen 1990-ig nem lehetett termelő tőke – gyár, bánya stb. – magánkézben. Szóval, ideje lenne már ezen a stupid irigykedésen túljutni.

  • Mindenki, igen az olvasok is, a szuksegleteik, ohajaik es leheto kepessegeik alapjan dontik el hogy hol es milyen lakasban ohajtanak elni.

    Ahoz valojaban senkinek semmi koze, sem beleszollasa!

    Aki megelegszik egy-szobaval egy „rooming-hazban” az a sajat ugye es hatarozata.

    S aki kepes tobb contonenseken par-ezer meteres palotakat , hat miert ne.
    Amig azert fizet a sa`jat zsebebol.

    Mint a regi magyar paraszti-mondas; ‘kinek a pap, s kinek a papne’.

  • Netherworldi Proserpina

    toth péter
    2021 augusztus 31
    5:51 de.

    ” De ugye te elfelejtkeztél a “szocialista”klienturáról — akik a múltban alapozták meg jólétüket !!! Vedd számításba őket is és meglátod mennyien vannak. ”

    En nevekre lennek kivancsi a boldog, bekebeli impex idokbol.

  • Netherworldi Proserpina

    Geyza
    2021 augusztus 31
    6:30 de. a filozofus irta:

    ” Legjobb elutasítani mindent amit öszehord , két ok miatt is:

    1
    Senkinek sincs kedve mindennek utánanézni amit ir.

    2
    Ha meg esetleg mégis van itt-ott valami valóság az állításaiban akkor érvénybe lép a régi megállapításom: ”

    Regen rohogtem ilyen jot. Koszi Geyza!
    Amilyen allapotban vannak ma az egyetemek, nyugodtan elmehetsz filozofia szakra logikat tanitani… ha mar az elektronikahoz sem ertesz.

  • Netherworldi Proserpina

    Dondolom felteszem ide is, hatha akadnak olyanok, akik hasznaljak a Whatsapp-ot es nem tudnak errol:

    Tegnap meglepett valaki allitolag Braziliabol. Elkuldte a telefonszamat, beletettem a Whatsap-ba, es beszeltunk 1 percig. Ket perc mulva elkuldte nekem a Whatsapp-on az egyik kepet ami a telefonomon volt. (Most mar nincs.)

    Mondanom sem kell kivancsiva tett, ezt hogyan csinalta. Tobbek kozott ezt talaltam:

    https://www.clevguard.com/monitor/how-to-view-someone-elses-whatsapp-call-history/

    Izgalmas… az sem szamit, ha kitorolted az osszes korabbi beszelgetesedet, leszedted az illetot a kontaktjaidrol, barki, akit felhivsz a Whatsapp-al letoltheti az osszes korabbi beszelgetesedet is.

    Aztan… korabban mar eszrevettem, hogy hiaba torlok ki kepeket az Androidombol, amikor csinalok egy uj kepet es le akarom tolteni a komputeremre, jon az osszes kep, ami valaha is megjelent a telefonomon, koztuk azok is, amiket a Whatsapp-on keresztul kaptam. Probalkoztam, hogy ezeket kitorolom, de az egyik modszer szerint nem mukodott, a masik tul komplikalt volt, ugyhogy egyszeruen reset-eltem a mobilomat, mint Schwab elvtars a vilagot.

    Csak aze’ mondom ezeket, mert ugy nez ki, hogy nagyon meg kell valogatni kikkel csacsogunk a Whatsapp-on, es miket mondunk, milyen kepeket kuldunk es kapunk…

    Meg egy erdekesseg: Mielott reset-eltem volna a mobilomat a Whatsapp-rol leszedtem rola par szemelyt, de a tobbseget meghagytam. Mikor ujra letoltottem a Whatsapp-ot, a nevem mellett az a kep jelent meg, amit az a brazil szemely kuldott nekem. Kicserelte a profil-kepemet, es eltunt az osszes kontakt, kiveve egy csoport-kontaktot.
    Ugyhogy toroltem az accountot a whatsappnal, mert ez allitolag kitorli az osszes megorzott adatot, hivast…stb.

  • toth péter
    2021 augusztus 31
    5:51 de.

    Tök igazad van, hogy nem említettem és mindenkire értem természetesen, akik lopnak a közből, vagy a hatalmukkal visszaélnek akár pozició, akár más korrupciós ügyben. De ahogy az sem amit említesz, ez sem mentesíti a mostaniakat sem, hogyha másokra folyton visszamutogatunk.
    Most most van!!

    Annyi a különbség, hogy kormányzati pozícióban azok, illetve barátaik vannak akiket említettem, valamint a nagyságrend hatványozott, illetve még az is, hogy jelenleg maffia-módszerekkel az országot bitorolva nagyüzemben lopják el a közvagyont, és élnek vissza a befolyásukkal.

    Jó lenne megérteni, hogy nem oldalak, vagy szekértáborok vannak – legalábbis az én szememben, hanem egy ország, és azok megbízott vezetői, szolgálói elsősorban. Nekem egyik se lopjon és gyarapítsa kőgazdaggá a rokonait, gyerekkori barátját, strómanokat, illetve általuk saját magukat.

  • Rodeio

    Ha már lépcsö (fában és köben) akkor elküldöm egy saját kezem munkáját, mert asztalost nem találtam, aki be tudta volna az adott helyre „faragni” Az oszlop eucalipto, a lépcsölapok Ipê
    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=141DSC02695.jpg

    na még egy-két kép a házból
    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=541IMG_0072.jpg
    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=256DSC03125.jpg

    Mint tervezö,
    az ember azt tervez amit a kliens kér (variációk)

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=9981.jpg

  • Geyza

    Mellesleg én megnéztem azt a cimet amit Proserpina elküldött, hááát …
    Nem Perszephonéval van a baj – hanem a sok szélhámossal

    Amnt elnézem a TAX-ok valami istentelen pofánveröek

    A governo (kormány) és a bankok összejátszása a lényeg
    A politikusoknak sok-sok pénzecske kell a válsztási kampányukhoz – adókat akarnak, a bankárok meg szépen megfinanszirozzák
    Igy aztán mindketten tök jól járnak
    A szocialista kormányok meg is indokolják – kell az adó a szociális kiadásokra – kürtölik szanaszét
    Csak nehogy elszámoltasd öket … ugyanmár, mindannyian mocskos csibészek

    A nép meg birka, mert a bankár azt mondja, ne izgulj, elparcellázzuk Neked, még az unokád is fizetheti a részleteket, ne izgulj – erre a csóringer aláirja, evvvan

    Mellesleg abbol a szarból építenek amit reklámoznak !
    Pozdorja mügyantával összepréselve
    Azt hazudják, hogy adnak rá 25 év garanciát – a bolond nép megveszi – kurva drága, és csak nedvesség ne érje

    Ehhez képest, bármilyen kinai szar jobb

  • Netherworldi Proserpina

    Bendeguz79
    2021 augusztus 31
    9:57 de.

    ” Te teremtsd a szukseges fold-teruleteket az eroszakos diktaturak korlatozasai helyett, s akkor minden panaszaid alapja megoldva!!!! ”

    Okay! Epp tegnap tudtam meg, hogy az iszlamban is az Isten szava teremto szo, tehat mar csak az hianyzik, hogy Isten legyek.
    Akkor az eroszakos diktaturak sem tudnak behatolni az altalam teremtett foldteruletre. Igy gondoltad, ugye?

  • Gabriel
    2021 augusztus 31
    7:48 du.

    lakni a parkban? nem! hacsak nem tudom a parkot a házam alá vonszolni {kkk}
    az általam megadott lépcső az építészek ergonomiájában szereplő kényelmes és nem nyaktörő, amit te csináltál az is hasonló méretű, a kliensek meg kapják meg amit akarnak csak lehessen {némejiket} letakarnii banánlevelekkel {jó nagy banánlevelekre van szüxég hozzá} érdekes az amit magadnak csináltál az a szűk virágággyal díszített bejárat ahol vigyori csücsül ez ojankor jó, ha nincsenek rohangáló gyerekek akik zajongva feltöltik az egész házat és az embernek nincs egy magányos pillanata arra, hogy meditáljon vagy hangfalakon át a kedvenc zenéjét hallgassa úgy a kölkek nem rohangálnak a fotelom előtt és körötte a kutyát kergetve… igazi délszaki kialakítás és még teccik is.

  • Gabriel
    2021 augusztus 31
    8:30 du.

    összességében cheap shit aranyáron + kölcségek {többszörösen rárakódva} kamatos kamatok a kezeletlen twobyfour -s kezeletlen szögekkel összeeszkábálva pozdorjával letakarva és belül még csak nem pozdorja két kartonpapír közé gipszet tesznek és 1650 mm*4500mm -es lapokban árulják és lehet fűrészelni azaz ahol vágod ott el kezd porlani és erre papírtapétát ragasztanak vagy bemázolják bugyirózsaszínre… ojan ócska mint egy kertvégi budi 25 év garancia de nincs akin behajtani mert az az építővállalat 20 évenként változtattya a nevét senkit sohasem lehet felelősségre vonni caveat emptor azaz mint grizi mongya nem szabad megvenni de nincs más ezek ojanok, mint egy ócska sátortábor és a városképek légifelvételeken {keress rá Tontorontonto alvóvárosaira két ház között csak a macsek tud álslisszolni meg a tűz}

    rémületes és a townhouse okban annyi és ojan lépcső van hogy a lakótérből elvesz 35% -ot de ojan hogy csak akrobaták tudnak rajta menni lábújjhegyen mert a cipőd fele lelóg és ha a padlószőnyegen amivel burkolják megcsószol orron lecsúszol a földszintre és … utonállás az egész

  • toth péter
    2021 augusztus 31
    5:51 de.

    Szeretettél volna te is valami kis gyárat magadnak?
    Ott volt a jó példa: a mai hazai oligarchák.
    Miért nem csapódtál hozzá az egyikhez?
    Ja hogy tehetségtelen kispolgár*
    voltál már akkor is.

    Hát öregkém..ez a hajó elment.
    Nézd meg hogy élnek ma.Tellett a kisíbolt Népvagyonból.

    *Tehetségtelen kispolgárság:
    Ez a réteg a melegágya a mindenkori náci eszméknek.
    A Tóth Péterek, Boda Marcsik stb.

  • Gabriel
    2021 augusztus 31
    8:30 du.

    Nem tudom, lehet.
    De Mr/Ms Foreskint csak annyira
    tanulmányozom,amennyire egy pondrót szoktak
    a gombostű hegyén. Úgyszólván tudományos célzattal, hogy lássam miképpen tud minnél nagyobbat hazudni úgy,
    hogy valószerűnek tűnjék amiket ír.

    Lehet hogy közben közzétesz apróbb igazságokat de a francnak sincs kedve válogatni a szarságjaiban.
    Van nekem más dolgom is.
    Botsedli..

    Különben is fenntartásaim vannak az ismeretlen helyről származó linkekkel kapcsolatban.

    Mint írtam négy vagy öt NET -es oldalról tájékozodom,továbbá az általam vehetö EU és USA satellit hírcsatornákról.

    (Magyar híradók nem érdekelnek,
    még a „balosnak” mondottak sem.
    Tekintve hogy CSAK olyan hírek jelenhetnek meg amiket az MTI adott ki. Az meg ugyebár..a tudjukkinek a zsebében van.)

    Különben..más téma..érdekelne hogy a mocskos rongyfejű tálibok elkezdték e már leverni a házakról a parabolákat.

    Mert 20 éve is ezzel kezdték.(2 napja nem értem rá semmire.Aztsem tudom milyen nap van ma hehehehe )

  • HunCanada
    2021 augusztus 31
    2:42 du.
    Végül is egyet lehet érteni ezekben .
    A baj ott van , hogy amikor a gyuriferiék és -5-6 társpárt kerülne hatalomra ugyan az következne be!
    Ők saját holdudvarukat teszik ugyanúgy pozíciókba , mint a mostaniak ,azoknak fogják adni a munkákat akik hozzájuk tartoznak.
    Pl. főváros :: karigerinek nem igen voltak emberei :: dk-sok a helyettesek valami busztendert saját embereiknek akarták adni,akinek se busza ,se embere a működtetéshez,,, vagy régebbi : a Meggyesi a balaton felé menő autópályát elvette a magyarországi vállalkozásoktól,majd odaadta a strabag,szvitelsky és még egy cégnek — azóta úgy bevették magukat az autópályaépítésbe,hogy ki sem lehet őket onnan lőni.De a magyar cégek eltűntek mint fővállalkozók– ezeknek a cégeknek dolgoztak be ill.lehet hogy már megszűntek mert az embereket elszedegették tőlük! És miért nem a magyar cégek fejlődését segítették ? ( ő megmondta milyen korrupciós az szdsz ,,—persze aki jutalmul kapott 6 milliárd ft juttatás az egyik útépítő cég ausztriai alapítványától).
    És azóta e három cég végez mindig minden lényeges nagyberuházást !
    Tehát semmi jót nem kell a többiektől sem várni!mert már akkoriban megtanulták , hogy megy ez!
    És mi csak nézünk mint borjú az új kapura! és nemigen tudunk tenni semmit .És hogy ki gazdagszik akkor – nem mi!
    tehát én nem hiszem—hagy ha bármelyik jön a választások után 1.- nem a saját embereit fogja segíteni 2. nem teljesen az ország érdekeit fogják nézni.
    De egy idő után a ” nem saját embereinek” is kénytelen mindegyik munkát adni , mert a másiknál lévő kapacitásokra,tudásra is szükség van — csak a jobb falatokat mindig a saját csapat kapja!
    De most ha azt mondjuk , hogy minden cég fideszes ,merthogy a 10 év alatt ” behódoltak ” ( ha nem is igaz) akkor az új csapat a fél ország vállalkozásainak nem fog munkát , megélhetést adni ?
    Érdekes dolgok ezek — de azt hiszem csak kívülről szemléljük a dolgokat!A nagy külföldi vállalatokkal meg nem sok mindent lehet kezdeni , mert akik idejöttek azoknak mindnek ki vagyunk szolgáltatva — és ha karigeri azt hiszi : jól megadóztatja őket —- azok ellenállásába ütközve visszakozni fognak — vagy csak a látvány miatt fognak valamit tenni.
    üdvözletével

  • HunCanada
    2021 augusztus 31
    2:42 du.

    Tóth Pétert erősen zavarja hogy 1988 előtt ESETLEG a vállalati főosztályvezető kisíbolt a cégtől egy Wartbug személygépkocsira valót, de annak viszont tapsikál hogy MA gyakorlatilag 15 emberé az egész Ország.És ami nem az övék de jó biznisznek látszik azt el einstandolják, hacsak nem egy náluk sokkal erősebb társaság tulajdonáról van szó.

  • toth péter
    2021 augusztus 31
    5:51 de.

    jó, hogy említed a szocialista klientúrát, amire a legjobb példa orbán apja, győző elvtárs, aki a svábok verőlegényéből lett a bánya párttitkára, majd ugyanennek a bányának a tulajdonosa.

    most viszont elmesélhetnéd, milyen „jól menő állami céget magánosított” Gyurcsány. Ha te ennyire jól értesült vagy, talán tudsz valami linket is erről a jól menő állami cégről produkálni.
    ami a villát illeti, amit Gyurcsány – mit is csinált? elkobzott? Apró Antalnak 1958-ban utalták ki az 1952-ben államosított villa emeleti lakását, ekkor lánya, Piroska, aki 1947-ben született, ötéves volt, Klára megszületéséig még hátravolt húsz év. A villát – két lakóval – 92-ben átvette az önkormányzat, majd az akkori általános gyakorlatnak megfelelően eladták az Apró családnak és a másik bérlőnek. És akkor Gyurcsány még mindig nem volt képben, mert csak 1994-től élnek együtt.
    Szóval a prostisrácos hazudozást talán ne itt add elő.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 31
    1:41 du.

    Hát ez roppant érdekes.
    Szerinted érdekel bárkit is,
    miképpen sikerült a bénázásod révén
    valakinek elküldeni egy pornóképet a hülye
    telódról, amihez láthatóan nem értesz fikarcnyit sem ?
    Különben meg az ilyen kétbalkezesek, mint te,
    használjanak postai lev-lapot.
    Ha bájologni akarnak.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 31
    1:36 du.

    Örülök hogy megnevettetelek,
    ami azért is nagy teljesítmény mert
    benned és a hozzád hasonló NER vitézekben
    annyi a nevetésre való hajlam mint szarban a vitamin.

  • Rodeo11
    2021 augusztus 31
    9:38 de.

    Mikor ilyeneket bröftyögsz,
    gondolom előtte fennhangon is kimondod.
    Másképpen tutti hogy bele gabalyodnál a sületlenségeidbe.
    Most csak az a kérdés, hogy mikor ezek kijönnek az
    orrod alatti nyílásból, be szoktad
    e fogni az orrodat?

  • talalom
    2021 augusztus 31
    10:05 de.

    mondod, a te min.elnököd ne lakjon szoba-konyhában…. hát ez a kívánságod aztán gyorsan teljesült, még a kilencvenes években.

    De azért nem mindenki volt ilyen „nagyratörő” hogy egyenesen a királyi várba vegye be magát.
    Uruguay elnöke 2010-2015 között José Alberto ’Pepe’ Mujica Cordano volt, aki nem költözött be az elnöki palotába, azt átengedte a hajléktalanoknak, ő maga meg lakott továbbra is a farmján, egyszerű körülmények között.
    Nekem máig ő a mérce arra, hogyan is lehet egy országot kiváltságok nélkül, egyszerű emberként kormányozni.

  • talalom;

    Mint a mondas: „aki a tuzhoz kozelebb van az melegszik”.

    S nem velne hogy a kormanyfo minimum fizetesert mukodjon?

    De ami am igen szuksages, minden koztisztviselo torveny altali eloirt „vagyonm bevallasa”, s az „ajandek tiltasa”!

    Persze az is kijarszhato am , mint a Biden eseteben, fia Hunter kapata a $2.5 millios „fizetest” mint egy Ukran energia-ceg vezeto-tagja.

    Gyurcsany eseteben a vagyonuk anyossa Piroska altali u.n. Magyar-Bulgar kereskedelmi jovedelmelbol eredt.

    Habar a „hiteles” allitasok;

    a., hogy „karteritese”-bol eredt.
    Persze miert kapott volna karteritest?
    Apja is szegeny alkoholista volt, semmiert nem kapott karteritest.

    b., hogy „kivallo kereskedo” volt.
    De kereskedesehez ketsegtelenul alap-yokere volt szuksege, s az mibol eredt?

    S az „allami kiutalt” lakas/vagyon , eroszakkal elkobzott (elrabolt) ingatlanok/vagyonok voltak masok jogos yulajdonaikbol.

    Tamogatna az allamot, a Maga hazat, kertjet allamositani es ingyen masnak adni?????

    Miert nem, hiszen az nem hite es meggyozodese alapjan lenne ?????

    Ohhhhh.
    Rabolj ki masokat es nyujtsd nekem tulajdonaikat, de NE rabolj ki engem , masok megjutalamazasara!!!!!!

    De hat az nem a teljes onzes, irigyseg es rablas tettein alapszik????

  • KARIKAS 8/21, 8;39 du

    A politikusok valasztasi koltsegeit a lakossag altali adomanyokbol fedezik, s NEM financirozzak!!!!

    Persze jovedelmezo cegek jelentosen tobbet kepesek adomanyozni mint az atlag polgar.

    De az atlag polgar erdekeinek kotelezett kepviseloje a megvalasztott kepviseloje.
    Persze a kepviseltek erdeke, a szorgalmaik alapjan ‘labaikat a tuzhoz tartani’.

    De a banakaroknak, sem zilliomosoknak nem letezik tobb mint egy szavazata!!!!
    S mennyivel tobb atlag szavazo letezik mint gazdag banakarok?

    De miert nem elnenek demokratikus jogaikkal a szavazok?

    S a leg-csorobb egyen is szabadon valszthatja a bankot amit filleres beteteivel, vagy hitelmalaklmazsaival gazdagitana??????

    Hiszen nem csak az allami-bank letezik!!!!!!

  • Netherworldi Proserpina

    Bendeguz79
    2021 szeptember 1
    11:28 de.

    ” A politikusok valasztasi koltsegeit a lakossag altali adomanyokbol fedezik, s NEM financirozzak!!!! ”

    Hol? Vannak orszagok, ahol az allam fizet minden partnak, amelyik eler egy bizonyos szazalekot, hogy fair verseny legyen elvileg. Na meg hogy jusson a zsebekbe is.

    ” De a banakaroknak, sem zilliomosoknak nem letezik tobb mint egy szavazata!!!!
    S mennyivel tobb atlag szavazo letezik mint gazdag banakarok?
    De miert nem elnenek demokratikus jogaikkal a szavazok? ”

    Ennyire nem lehetsz naiv Bendeguz testver. Nem vetted meg eszre, hogy teljesen mindegy kire szavazol, ugyanazt kapod?
    Mit gondolsz miert?
    Nem lehet, hogy pl. mindket, vagy mindharom jelolt a penzugyi elit zsebeben van? Esetleg mind velejeig korrupt is?

  • Tüske Zsófia
    2021 szeptember 1
    11:06 de.

    A mindenki által nagyrabecsült svéd miniszterelnök pedig, bizonyos Olaf Palme meg tömegközlekedéssel járt be a Parlamentbe.Állítólag.

  • toth péter
    2021 szeptember 1
    10:43 de.

    Neked „Gyurcsány úr”… te kis huszad-rangú senki.

  • Tóth Péter: Téged olvasva azt hinné az ember: magyarvállalkozó alamuszi, lusta és buta, még saját mestersége sincs, így csak állami csöcsön lógva képes megélni. Ötlete sincs, így aztán képtelen kelendő terméket-szolgáltatást kínálni. Igen, sok van ilyen, és ami irritáló, hogy az állam megfejése jóval kifizetődőbb, mint saját kockázatra dolgozni.
    B79! Igen, mindenkinek egy szavazata van, Csakhogy Orbán Viktor és tettestársai kitalálták, hogy nem csak az országban élők szavazhatnak, hanem azok is, akiknek ugyan fogalmuk sincs, mi folyik itt, de valamilyen módon magyar nemzetiségűnek vallják magukat.Néhány milliárdért magyarországi nyugdíjkiegészítést, egyebet osztogatva kb milliónyi szavazat érkezik határon túlról, teljesen ellenőriztlen körülmények között számolva. De vannak még trükkjeik.
    És hát nálunk is érvényesül a nagy szkeptikus, Churchill mondása, miszerint a demokrácia ellen a legjobb érv ötperces beszélgtés egy átlagszavazóval. Nálunk is hat a tájékozatlansság, az érdktelenség. Az előbbit segítenddó a kormánypárt kezében lévő mádiával.
    Az egy tévéadó, amit ugyan nem neveznék ellenzékinek, de oda leglább beteheti a lábát nem kormányhű nyiltkozó is, káblen ad. A magyar falvak jó részében meg nincs is kábelvételi lehetőség, vagy ha van, nem tudják kifizetni a díját. Ez a magyarázata, hogy a mostani kormányzóknak mindig a falvakban van többségük, a városokban már nem.

  • Tüske Zsófi szpt. 1. 11:06. gen, tudom, hogy a sokakat meghat, ha a vezetői szerény körülmények között élnek. Egy ország hüppögött, amikor Kádár János 1988-ban, amikor leváltotta a kongresszus a MSZMP főtitkári posztjáról, Mária nénit kézen fogva, két bőrönddel a kezében állt: Mondják meg az elvtársak, hová költözzünk… Eszébe nem jutott, hogy a villa, amelyben lakott, nem az országé. A villában otthagyott minden bútort, az értékes ajándékokkal együtt, amiket külföldi államfőktől kapott élete során.
    Szimpatikus gesztus -, de nyilván vannak, akik emlékeznek arra is: bizony vaskézzel trrelte vissza az országot a béketáborba. Jómagam becsülöm. Politikus volt ízig-vérig értette a politikát.A kompromissszumok robotosának hívták, és elérte, hogy az országa „legvidámabb barakk-ja legyen a szovjet világnak. Nagyrészt az ő 33 évének érdeme az is, hogy az egypártrendszer bukását nem kísérte gyilkolás.
    Bár ma gyakran érzem: némelyek nem bántak volna egy kis akasztgatást, ezt-azt. Még olyanok is, akik a Kádár korban nem is éltek…

  • talalom
    2021 augusztus 31
    10:05 de.
    Kedves találom : ugy látom védi a mundér becsületét – keményen,ha ott dolgoztam volna ahol találom –biztos én is azt tenném ! és az általuk megtett dolgokat bagatellizálnám — mint ezen az oldalon nem egy ember…
    üdvözletével

  • talalom
    2021 szeptember 1
    3:30 du.

    A Béketáboré…boccedli : ))

  • Netherworldi Proserpina
    2021 szeptember 1
    1:19 du.

    Mesélj még az Illuminátusokról is, akik titokban irányítják a Világot.

    Isszuk szavaidat.

  • Bendeguz79
    2021 szeptember 1
    11:28 de.

    Most valamit nem értek
    Eddig ugy hittem hogy korban jól rámversz – igy a világból több a tapasztalatod, teli bölcsességgel

    Na de a 23 éves fiam már most százszor többet tud hozzádképest a való világ igazságaiból, mint Te.
    Vagyis ezek szerint Te még 20 éves sem vagy!!??

    És mindezt azért merem mondani mint összehasonlitást, mert hogy nem én mosom az agyát, tekinttettel arra hogy több mint 10 ezer kilométer távolságban él már jó pár éve

    Bendeguz, te azt szajkózod mindenröl, ahogy annak lennie illene a világban, föleg az USA-ban …
    Az ember kölke meg azt próbálja itt feltárni, hogy mi az ami a valóságban létezik – és pont ezért mennyire van elferditve a világ

    Szept 7.-en Brazilban ki fog törni egy parasztgyalázat
    A közlekedés totálisan le fog állni – minimum 72 órára – de legalábbis addig amig a maffia Maxima Corte – a legfelsöbb biróságnak nevezett vérbeli banditákat a pokolra nem küldik
    Camionos-sztrájk indul

    Valami hasonló mint ami módon a nép még utoljára a kezébe próbálta volna a sorsát a taxis-sztrajk idején, megpróbálták eltávolitani a gazember Antall Józsi kormányát – ahol ugy az MSZP mint az orbán hüséges benyalója volt a mocskos hazug rendszerváltásnak nevezett maffia hatalomátvételnek.

    Csakhogy akkor magyarországon a maffia nyert
    Remélem most itt Brazilban a maffiát sikerül kiverni a hatalomból

    Az USA-nak viszont már nincs reménye – ott a maffia marad, Bendeguzokkal együtt

  • Tüske Zsófia
    2021 szeptember 1
    11:06 de.

    Pepe utcai harcosként kezdte – (terroristaként)
    lehuzott 24 évet zárkában
    Elmondása szerint volt ideje végiggondolni, hogy a marx és a többi álszent hazug úszításaival ellentétben az embereket oktatni nevelni kell egymás szeretétére, megbecsülésére és egymás megértésére
    Ez az ami megváltoztatja (élhetöbbé teszi a világot!)
    Bemerte vállalni azt is, amitöl sok nagyokos agyalágyult retteg, hogy szabaddá tette kender-termelést és fogyasztást
    Csodák-csodája müködik – elmúlt a gyerekek „beetetése” – amit évtizedek óta állitok
    A drogtilalom fenntartása néhány politikai maffiaszervezetés a rendörmaffia érdeke

    Sok-sok mindenben példa lett – és ez a lényeg, a példamutatás.

    Mondjuk az öreg fuscá-i (WV-bogár) ma már egyre drágábbak (van neki kettö)
    Ezeket is maga vezette elnöksége alatt is, azzal jár be az elnöki-palotába
    Az orángután-szolgáltot se vette igénybe, sem az utakon sem a kis-farmján (sitió), elégnek tartotta a kutyáját házörzésre

    Azt élte meg a maga életével, amit hirdetett – ennyi
    Ez a lényeg

    Nem az a baj, hogy a világ tele van hippokrita gazemberekkel hanem hogy a tömegek úgy általában (a birkák) ezeknek a gazembereknek inkább hisznek, mint a Mujica-knak és az Olaf Palme-knak

    Nézd körül itt a pincében hány hippikrita osztaja itt az észt mondvacsinált világmegváltó elméletekröl!!
    A valóságban mind álszent aljas hazudozó – karriert épitenek, elöre be akarnak feküdni az általuk elképzelt hatalmi elitnél – nyomják a semmirevaló sóderüket
    És sajnálatosan Te magad is elhiszed hogy a baloldali politzálás a tömegek érdekeit (mások) érdekeit szolgálja – nem sikerül átlátnod hogy „hülyitenek fiam”

  • toth péter
    2021 szeptember 1
    3:59 du.

    Megismétlem:
    Nem tudtál összeügyeskedni
    még egy Hi-Fi toronyra valót sem
    ezért most azokat szapulod akik VALÓBAN
    a tehetségükkel és szorgalmukkal értek az Életben valamit.
    Természetesen megtüzdelve burkolt antiszemita kiszólásokkal.
    EZ a tipikus kispolgári attitűd.Mint tudjuk
    a kispolgárság volt mindigis
    a náci eszmék melegágya.

  • Gabriel
    2021 szeptember 1
    7:42 du.

    Marx nem volt sem álszent sem uszító.
    Közgazdaságtannal foglalkozott.
    Ma a tételeiből többet felhasználnak
    a kapitalista termelési viszonyok között.
    Azért nincsenek a Világháború után túltermelési válságok,
    melyek addig időről időre megnyomorították az emberek életét.

    Csak szólok…

  • Tüske Zsófia
    2021 szeptember 1
    11:06 de.

    Kár hogy ilyen önzetlen közembert csak 1000 évenként lehet találni!!!

  • Bendeguz79
    2021 szeptember 1
    11:11 de.

    Le a kalappal!

  • talalom
    2021 szeptember 1
    3:30 du.

    Margit, Kádár 1988-ban meglehetősen rossz egészségi állapotban volt, a sokéves dohányzás megtette a magáét, az agyi erei nem voltak jó állapotban. Tudtommal a Cserje utcai házából a kórházba költözött, ahonnan már nem jöhetett ki. Kádárt valóban szerették az emberek, mert valóban szerény igényű volt, – egyébként én is láttam őt a villamoson a fehér házba utazni – és értékelték azt is hogy a KGST keretein belül neki volt köszönhető, hogy a szocialista tábor legvidámabb barakkja lehettünk. Ami mozgástere volt, azt kihasználta, hogy az itt állomásozó szovjet csapatok árnyékában és a Jaltában kötött egyezmény következtében ennyire tellett neki, az is csoda volt.

  • Gabriel
    2021 szeptember 1
    7:42 du.

    örülök, hogy Pepe tekintetében egyetértünk, olvastam róla én is több mindent, a VW bogarakról nem tudtam.
    De a jövőben, ha kérhetem, kímélj meg az ideológiai rizsáról, mert az ilyesmit már első gimnazista koromban sem bírtam, és ma már Somló Laci barátom nem él, aki akkoriban remek humorral, félszájjal közölt kommentárokat fűzött az iskolai ünnepségeken elhintett agit-prop szöveghez. Ez később sem változott: szerencsére a munkahelyeimen pártonkívülieknek nem volt gyakorlatban a politikai agitáció – az államvizsgáimat meg szerencsésen letudtam hármassal, így nem kellett a továbbiakban foglalkoznom sem a marxizmussal, sem az ellen-marxizmussal, az antikommunizmusra sem vagyok kíváncsi. Az országban élő honfitársaim szociális helyzete viszont érdekel, a népjóléti politika is, te ezt minősíted baloldali hozzáállásnak.

  • Elemér,

    ha valaki hosszú éveket tölt börtönben és magánzárkában, ráadásul esze is van, az képes felmérni azt, mik az igazi értékek az életben. Fontos a közösség és a szolidaritás, alapvető igények kielégítésén túl a túlfogyasztás és a fényűzés nem igazán tesz boldoggá.

  • KARIKAS;

    Ertelmetlen hogy mit pnaszkodsz a Szept. 1-i hozzaszollasomban?

    Azt tevesen fogalmaztam, ill. gepeltem,hogy a US0ban NEM letezik „allami bank”, sem a US, sem egyettlen allam tulajdonaban!!!!!!!!!!!

    A Commissioner of Bankikg engedelyez es felulvizsgal az u.n. „State” es „National” nevu, ill engedelyel mukpodo bankokat.

    A „state bank” azt jelenti hogy csupan azon egyettlen allamban mukodhet.

    A „national” felulvizsgalatunak joga bar-mely orszagban fiokokat tartani, mukodtetni.

    S a „Federal Reserve System” azx ossz-bankok co-op-ja.
    Minden bank egyenloen tagja es betelezzoje a torveny alapjan.

    Tulajdonaik a penz-joguk-nyujtoja ill. biztositoja.

  • Az ingatlan-arakon.

    Ma, Floridaban, egy egy-haloszobas berlet ezer dollar havonta.

    Nem csoda hogy csupan egyetlen hozzaszollo alt-ki a berletek melett.
    Persze mint a mondas: a berletert csupan a havi-fizetesi bizonyitasod amit a tied lessz.
    S barmikor a tulajdonos kirughat.

    De megkapjak, sot meg tobbet is am!
    Mert mind az eszaki nagyvarosokbol a tomegek ozonlenek.

    A magas adok, a „defund the police”, az eszaki orszagok es nagyvarosaikbol menekul aki csak kepes, s mindent megfizet boldogan, egeszsegesen Florida letlehetoseget elvezni.

    VBar-csak korlatozhatnanak azt!!!!!!!!

    Mindenfele a buldozerek, epitesei gepek sorozatai varnak az azonnali epeitesi engedelyekre.
    A „Villages”-ben minden ingatlan eladva hat-honappal mielott epitese kezdodhetne is.

    Ha a real estate market nem omlik=ossze hamrosan, Florida amint ismertuk, nem fog letezni.

    Hasonlo az eset Texas, Nevada, Arizona orszagokban is.
    De csak Florida az egyedulli jovedelem-ado-mentes orszag delen.

    Azert aki csak valahogyan kepes ossze-kaparni a minimum elo-fizetest az a sajatjat remeli tulajdonozni.

    Nem csoda hogy a berlet tamogatoja mind az ostobasagokat allitja mindeg.

    ketsegtelenul meg fogalma sem letezik hogy mi az „allam-kotveny” (treasury note) vagy „C.D.”

    G.W. Bush semmi erkolcstelenseget, gazembersget NEM kovetet el, lehetove tenni barki lehetoseget otthon-tulajdonosnak lenni, az NEM bun, sem gazemberseg, hanem emberseges tett a trasadalomban mindenki lehetosget lehetove tenni!!!

    A bankook az allando ingatlan ar-emelkedsek miatt veltek hogy annak soha nem lenne vege.

    G.W.Bush a LEG-magasabb otthon tulajdonozast es LEGalacsonyabb munknelkullisget biztositotta.
    Ha az nem lenne szocialista cel, hat valoban mi a fene lehetne?????

    Az ingatlan market osszeomlasanak elmaradhatalnasag szeleskoruen elismerve, azert rohamosabban megy az ingatlan orulet.

  • talalom;

    NEM gyilkolasok, az ment ezer-even at mindeg Europaszerte.

    De miert nem volt felelosegre-vonas egy teljes es altalanos kivizsgalasok alapjan?????

    Azert megy a gazemberseg megallasnelkul.

    Hogy a feneben lehetne „rendszervaltas”-t meg emliteni mis a multnak veget nem vetve tisztessegesen???

    Lenne valasza arra ???????

  • Jichak Perlmutter

    Bendegúz 79.
    11:11&11:28
    Tüske 10:45
    Totya bácsi

    Csakis azt a „villát” illetően:

    Azt a villát a Rózsadombon bizony Horthyék „államosították”, méghozzá a saját-maguk által 25 év alatt „összehozott” Zsidó törvények alapján téve törvényessé a magyar Holokauszt tömeggyilkos bűnét…

    Az ingóságok hivatalos elkobzása után, úgynevezett csillagos házba, majd „a biztonságos kő,v. deszkakerítés” megépítése után az ún.gettóba zárva a tulajdonost, onnét pedig bevagonírozva a MÁV megfelelő „irány szerelvényében” kialakított marha-vagonába, ahol vagononként 1-1 szál vödör biztosította a komplett higiéniát 70-90 ember számára. Utaskísérőként elegáns, kakastollas magyar csendőr biztosította a komfortérzetet kizsebelve az utas utolsó vegyonkájából. És, nem átallották mindennek még a költségét is a zsidó hitközségeken behajtani ill. a „letétekből” leszámítolni.

    Tehát, amikor azt az addig lepecsételt üres villát működtetett Zsidó „államosították”, majd 13 évvel mint állami IKV-lakást kiutalták, az eredeti tulajdonosának sajnos már a hamvai sem léteztek, legfeljebb valahol Szilézia (Auschwitz) zord pusztái* felett, temetetlenül kísértve ezt a magyar utókort, amely immár a főbűnös Horthy és az ő bűntársai rehabilitálásán fáradozik annak kvázi utóda, Orbán Viktor bölcs irányítása közepette.

    S ha már itt tartunk, e kvázi-kormányzó tányérnyalói – itt is – azon mesterkednek, miszerint ama villa eredeti elkobzásában e >juszticmord< eredendő oka az Apró család számára a valódi eseménynél 10 évvel később bérbe kiutalt, akkor már bérlakás léte lenne, amely föltételezés is egy fölháborító galádság.

    Az pedig már egyenesen álszent, sőt ördögi mesterkedés, ahol a legutóbbi rendszerváltás után minden magyar bérlő számára vételre felajánlott összes magyar állami bérlakás megvásárlását egy az eredeti tulajdonos halálára, illetve az ő kárára "spekuláló" gonosz összeesküvésként állítják be a Vezér fogadott prókátorai ahelyett, hogy oly nagy érzékenységükben az Orbán-illetve-Mészáros család feltűnő meggazdagodásán csámcsognának, amely a világon is egyedülálló(!!!), pár év alatt senkikből lett oligarchia-hólyaggá dagadt fel. Ma már mindenki tudja, hogy Mészáros L. azonos Orbánnal. A gázszerelőt nem véletlen, ma már mindenki úgy hívja, Pénztáros Lőrinc.

    Vagy ha már Holokauszt, inkább foglalkozhatnának a magyar állam műtárgy tartozásaival (Szépművészeti Múzeum) az 1944-ben elkobzott és követelt világhírű értékek ügyével…
    ˙

    .

    * Erről Kulcsár Zoltán MÁV mozdonyvezető nagybátyja tudna csak igazán mesélni,aki úgymond "Kárpátalja és Lengyelország között" akkor többször is titokzatos fuvarokat szállított.
    (ld. Kárpát-alja cikksorozat)

  • Geyza:
    „Marx nem volt sem álszent sem uszító.
    Közgazdaságtannal foglalkozott.
    Ma a tételeiből többet felhasználnak
    a kapitalista termelési viszonyok között.
    Azért nincsenek a Világháború után túltermelési válságok,”

    Kedves Geyza, Marxot illetően többé-kevésbé egyetértek veled, ezért van legalább némi közös alapunk a vitára. (Tudod, nem mindenkivel érdemes szóba állani; akinek habzik a szája, mert valószínűleg megmarta egy gyanus kutya, és nem fordult idejében lyssavírus elleni szérumért orvoshoz, azzal szerintem nem.) Mivel különösebb elmélyülésra a komment műfaja szerintem nem alkalmas, ezért csak tézisszerűen:
    1. Marx nem közgazdász volt, fontos művei sem közgazdaságiak, éppen ellenkezőleg; egyebek mellett kora (elsősorban nagy-britanniai) tőkés közgazdaságának és az annak megfelelő közgazdaságtan KRITIKÁJÁNAK megírásával foglalatoskodott. Valami és annak a kritikája nagyon nem ugyanaz.
    2. A túltermelési válságok anticiklikus gazdaságpolitikával történő enyhitésének (kiküszöbölésének?) elmélete nem Marx, hanem Sir John Maynard Keynes (1883-1946) nevéhez, elsősorban a „The General Theory of Employment, Interest, and Money” c. 1935-36-ban írt makroökonomiai művéhez fűzödik. (Ez semmivel se csökkenti Marx történeti jelentőségét, de hát amivel nem ő, hanem más foglalkozott, azzal nem ő foglalkozott.)

  • rodeo leg-elso valotlan allitasaira nem reagalni valoban lehetelen, mert valotlan allitasai oly-remesen valotlanok.

    a., A „2×4” NEM hajlik!!!!!

    b.,Haromemeletes epuleteket epitenek 2×4-okkal.

    c., MERT a fa sulyban sokkal erosebb mint az acel!!!!

    d., S ho-szigetelese 16 szorossa a masonry (beton, tegla, fem, uveg, stb.)anyagoknak.

    e. Az ablakok kinyithatok, csak kezzel szuksegs azt tenni.

    f., a „szelloztetes”-evel, vagy az A/C-d „FAN” gombnyomasara forditod, s vannak am mindenutt a „ceilig fan”-ek.
    Mind-ket-iranyban mukodtehetok, s a „reverse” allitasaval beszivja a friss levegot a nyitott ablak-kal.

    g., SENKI NEM veli Canadat „harmadik”, „negyedik”, stb. nemzetnek, kiveve a gyulolkezo rodeo-t.

  • Jichak Perlmutter

    Orsós Elemér
    szept.2.3:04
    („Mországi.
    adófizetők-
    cikk alatt)

    Elemér, ne feledd,hogy ez a 6:35-ös hsz. az előző 6:31 utóirata.

    Nem értem miből „jöttél rá” jómagam „orbán-fanságára” 😀 .
    Mert hadd ne ecseteljem ITT az O1G iránt érzett, nyomdafestéket sem tűrő, amúgy meggyőződéses antifasiszta érzelmeimet…

    Annyi viszont igaz, ha jól értelmezlek, hogy ez az eltúlzott és engedékeny megbocsátó(?), de inkább agyalágy-liberál’ ítélkezés egy tömeggyilkos náci Brejvikkel szemben csak egy patthelyzetbe szorított weimari Köztársaságban és az ahhoz hasonló felháborítóan szabadelvű mai Norvégia ítélkezési gyakorlatában lehetséges…

    Mert ha már norvég barátaink kiléptek az Unióból, akkor legalább egy meggyőződéses, azt a bíróság előtt is hangoztató, és bizonyítottan náci gyilkos esetében „nyugodtan” visszatérhettek volna a halálbüntetés bibliai gyakorlatához.

    Csak négyszemközt, de elárulom, és csak neked, ha rajtam múlott volna ennek az ördögfattyának (ezekre nincs megfelelő kifejezés) én ugyanazt a sorsot szántam volna neki, amit Izrael Állam törvényszéke Adolf Eichmanra az ugyancsak hidegvérű náci tömeggyilkosra szabott ki anno 1961-ben, de pontosan ugyanúgy végrehajtva…

    Üdv’ 🙁

  • Kővendég
    2021 szeptember 3
    7:08 de.

    Lehetséges.

    Én a Marxizmus egyes tételeinek a kapitalista közgazdaságtanba való beépítéséről a hazai Rendszerváltás után hallottam egy jó hosszú,rádióban* elhangzott „kerekasztal beszélgetésen”.
    Csak azért ragadt meg bennem mert teljesen
    ledöbbentem rajta.

    * Akkor még a Magyar Rádió nem a Fáraó zsebében lévő
    álmédia volt.

  • Tüske Zsófia
    2021 szeptember 2
    4:16 du.

    Így igaz ahogy írod.
    Egy apró kiigazítással : Béketábor hehehe
    Mi itten a „Béketáborban” voltunk jól benne.

  • Jichak Perlmutter

    Utózönge:

    Az ilyenek számára a kényszerzubbony és gumiszoba azért hatástalan, mert a vélt, vagy képzelt betegségük mögé bújva nyernek további megbocsájtást. Holott Brejvik még a tárgyalásán is nyíltan és részletesen kifejtve hangoztatta – némely KMH-s kollégához hasonló náci, ill. antikommunista és rasszista „érveit” kihangsúlyozva, hogy ő ezért nem bánta meg annak az ártatlan 70 fiatal életnek az előre megfontolt kioltását sem.

    Üdv’ 🙁

  • Tüske Zsófi

    Bocs, de akkor tisztáznám magamat:

    Ezt irtad:
    „Az országban élő honfitársaim szociális helyzete viszont érdekel, a népjóléti politika is, te ezt minősíted baloldali hozzáállásnak.”

    Nem Zsófia, messze nem erröl van szó, hanem pontosan arról, hogy irogatnak ide egyesek (nem kevesen) akik a társadalom szociális roblémait ki és felhasználják (és kétségeket kizáróan minden lekiismeretfurdalás nélkül jól kihasználták) saját parazita létezesük érdekében.

    Pontosan és teljes mértékben egész életemben tudatosan távoltartottam magam minden fajta politizálásban való részvételtél.

    Ugyhogy ennek fényében irom le, és ismétlem a tapasztalataimat mostmár bizony ösz fejjel, hogy azok, akik magukat baloldali politikusoknak hivják (ÖNMAGUKAT – ugye érted?) messze nem a társadalom szociális, kulturális jólétéért tesznek valamit – hanem CSAKIS KI ÉS FELHASZNÁLJÁK MINDEZT SAJÁT EGZISZTENCIÁLIS ELÖMENETELÜKRE – ahogy mar azt megismertük a volt „szocialista rendszernek” nevezett társadalomban (rezsimben).

    Tehát visszatérve a mondatodra, „Téged valóságosan izgat” a honfitársaid szociális helyzete, ugyanugy mint engem is.
    Jórészét viszont azoknak a személyeknek pedig, akik magukat baloldali politikát folytatóknak mondják, valójóban a legkevésbé sem izgatja .
    öket egyetlen dolog izgatja, olyan hatalmi rendszert felállitani, amiben ök közel lesznek (voltak) az állam által kisajátitott (köztulajdonná tett) javakhoz, ez okból ök maguk NAGYKANÁLLAL merhetnek (mertek) belöle az elsök között – a többi meg elégedjen meg azzal ami jut nekik – ha meg morognak, lázadoznak ezért – akkor majd mint rendszer-ellenségek viselhetik (viselhették) a következményeket.
    Elöször csak a körmükre koppintottak, aztán …

    Ami politikával én foglalkozok, az ennyi – többet már nem csapnak be vele – és ezért kiálltanak kigyót-békát rám az ebböl élök, mert ezt kimondom.
    Minél inkább acsarkodnak, annál inkább tudom hogy jó helyen járok ….

    A társadalomnak harmóniára lenne szüksége, emberi melegségre, egymás tiszteletére, becsületére – arra amiröl Te beszélsz.
    Erre jött rá Mujica is a zárkában, erre jött rá Orwell is a spanyol polgárháboruban, és még sokan azok közül akik elöször bedöltek a marxizmusnak nevezett vallásnak.
    Mert mára ez egy vallás – nem politika.
    Csakhogy a legjobb álca felhasználni politikai célokra.

  • Geyza
    2021 szeptember 2
    12:13 du.

    Nem tudom, hogy volt kutyád valaha is … (erröl nem esett szó)

    De te milyen szót használsz arra, amikor valaki a kutyáit küldi verekedni/harcolni az utcára szó szerint …
    Ráádásul nem hallkan csak titokban, hanem KIÁLLTVÁNYBAN (MANIFESZTUMBAN)
    „”…HOGY MENJETEK, HARCOLJATOK KUTYÁK … , HISZ MÁST NEM VESZITHETTEK, MINT LÁNCAITOKAT RÜHES BANDA
    (valahogy nem valami hasonlóért háborodott fel a fél ország, mikor valami fideszes azt mondta, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér … azt lehet úszitani, az megdögölhet az utcán, annak a vére folyhat, meg a taknya/nyála, ahogy szoktad mondani?

    Hát mi más volt a marx, mint ha nem egy úszító – miközben szó szerinti uszító kiálltványokat tett közzé, közben az öreg anyjához irt leveleiben pénzért hüppögött, hogy küldjön neki még többet?
    A másik társa meg aki vele együtt uszitotta („azokat a senki”)prolikat, az akkori Németország leggazdagabb gyárosfamiliájának tagjaként tejben-vajban fürdött.
    A Manchester-i gyáraiban Dickens által leirt módon gyerekek robotoltak napi 12 órákat

    Te arra akarsz engem rávenni, hogy ilyen mocskos fajzatoknak az eszmefuttatásait kövessem? Azt kivánnád tölem, azt mondod nekem, hogy ilyen embereket tiszteljek?
    Hogy az ilyenek szivéböl érdeknélküli szeretet bír feltörni és a szájukon kijönni?

    Hát minek tartasz Te engem? (olyannak, akit meg lehet venni?)

    Csakhogy befekedjük olyan kis senkiháziaknak, akik kénytelenek utolsó leheletükig rakaszkodni tézisekhez, aminek az egzisztenciájukat köszönhetik?
    Merthogy a moszkvai csizmák talpaihoz köthetö seggeknek köszönhetöen akár egyetemi katedráig is eljutottak, és most itt is mindezt ujra meg ujra elöadják?

    Tudod Géyza, ezeket a cukrosbácikat meghagyom Neked, akik szépen megsimogatják a buksidat, meg is csókolgatják, hogy bánccsa az a csunya bácsi, bizony bizony

    Merthogy bemesélték Neked az iskolában, hogy a Marx/Engelsz azok mindenekfelett persze, nemcsak a felhök felett, aztán jöttek maguk a „földre szállt angyalaik” a lenin, sztálin — ááááá … a hitler az nem, az már a fasiszta, persze a nagy Mao se, hisz annak a kezéhez csak kevés milliók vére tapadt, … és igy tovább … és tovább …
    Ezek persze nem marxisták voltak, se a che Guevarra, rodeiod fanja; … hát kik voltak ha nem marxisták mind????

  • Jichak Perlmutter
    2021 szeptember 3
    5:57 de
    Kedves Jichak, annyi a különbség, hogy a villa tulajdonosa szerencsére túlélte a Holocaustot. Minden mással abszolút egyetértek.
    Az alábbi írás Ungváry Krisztián történész kutatási eredménye.

    https://www.titkosbudapest.hu/cikk-reszletek.php?szocikk_id=141&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202109

  • Jichak Perlmutter

    Gábriél
    2.12:50

    1. Nevezett személy azt írja nekem:
    Próbáld meg igazolni a Marxizmus tudományosságát!

    2. Majd kissé lejjebb pedig:
    „Hitler a Mein Kampf nevű művében Hitler egyfolytában Marxra hivatkozik és a tőkés társadalmat okolja a munkások és kispolgárok nyomorúságos helyzetéért.” Ergo, ebből annak kell következnie, hogy Hitler gábriél szerint Marxista, a nagy tudós pedig Hitlerista volt… 🙂 Ugye, hogy abszurd állítás.

    1/a. A Marxizmus az emberi kultúra, tudás szinte minden részét, annak addig,ill.adott történelmi időszakig felhalmozott tudásanyagát vizsgálja illetve elemzi és további fejlődését helyezi kilátásba a tőkés és a munkásosztály továbbra várható együtt haladását, majd szétválásukat

    1/b. Ennél fogva nem szűkül le csupán egyetlen szaktudomány területére, hanem ezeket gondolati és logikai összefüggéseiben szintetizálva foglalja általános . r e n d s z e r r é b e .

    1/c. Metodikája, hogy a megállapításait rendre tudományos módszerekkel ellenőrizve, ill. példákkal igazolva építi be a szövetébe, biztosítva egyedül objektív módszerek érvényesülését, hogy a megismerés kitüntetett módja csakis tudományos, objektív alapokon álljon.

    1/d. Ez összefüggő rendszer nem függhet szubjektív* tényezőktől illetve türelmetlen érzelmektől, hatalmi arroganciától, esetleg hittől, avagy hamis vélelmektől.

    2/a. Hitler a Mein Kampfot a Köztárság ellen szervezett államcsíny után diktálta a hozzá hasonló sötét bajtársainak. E műveletlen és ettől oly fennkölt blöffölő spíler spontán ötleteitől áthatva valamely kocsma,v. sörcsarnok termékeny ideológiai légkörében érezve magát egy szanatórimhoz inkább hasonlító cellában. Így ömlött a szó belőle is, minden előképzettség, vagy műveltség híján. Ellenben annál inkább hatott az I.VH okozta pszichés trauma, amely rögeszméjévé tette azt a hazugságot, miszerint Németország tulajdonképpen nem is veszítette el a háborút, hanem a zsidók és a kommunisták – a „novemberi felkelők”, akik akárcsak Bp-en, csupán frontról hazatért katonák voltak, mint Pétárvárott is még anno.
    Ebben az óriási hazugságban szoros szövetségese volt a háború vesztés fő felelőse, Ludendorff tábornok akivel ezt a világ legnagyobb hazugságát együtt ötölték ki…

    2. Hitler Harcom c. ponyvájában ezt a „gondolatot” igyekszik tovább boncolgatni, bizonygatva vele „a belső ellenség áldozatául esett német nép” áldozati tragédiáját, miközben légből kapkodott butaságokkal és valótlanságokkal tömette tele üres papírlapok kilóit. [Figyelemre méltó, mennyire hasonlít ez a Horthyzmus bemutatkozására, majd „virágzására”.]

    Ennek során Marxról, és a marxistákról is kizárólag negatív aspektusban, válogatott szitkok formájában tesz említést, de semmiképp sem idéz tőle, v.belőle tételes, pláne nem tudományos megállapításokat. S ahol meg is említi, ott is csak a követőit pocskondiázza, többek közt úgy, mint akik a német nép hátába tőrt döftek.

    NAMOST, csak úgy „idéz” 😀 Marxtól, hogy közben a Világ első tőkés világháborúját**, még véletlenül sem varrja a valódi tettes, A NAGYTŐKE és a rossz stratéga TÁBORNOKOK nyakába, hanem csak a zsidók, és a szociáldemokratákéba akik szerinte fajuknál és marxizmusuknál fogva okozói „a német nép kezdeményezte alapjában véve igazságos” világháború bukásának. Közben pedig Bismarckot, Ludendorffot, Hindenburgot és a császárt magát élteti.

    Mindez pedig arra enged következtetni, hogy Gábriél szaki olyan szakkifejezések láttán is, mint munkásosztály, v. kispolgárság rmindjárt Marxra asszociál, pedig e fogalmakat még véletlenül se
    a nagy tudós hozta napvilágra.
    ˙

    .

    * E minimális követelménytől való – szubjektív – eltérés, a klasszikusok és az időszerűtlenség körülményeinek figyelmen kívül hagyása szülte meg a bolsevizmus cseppet sem marxista módszerét, visszavetve a fejlődés amúgy normális ritmusát, menetét…
    ** Az I tőkés világháború az expanzív tőke, ill. tőkés állam nyilvánvaló terméke. Mondhatjuk velejárója…

  • Bendeguz79
    2021 szeptember 3
    10:08 de.

    grizi, amit írsz vitára alkalmatlan tudománytalan rablómese szvsz az egész izé amit égig dícsérsz az semmi más, mint anyag és energia pazarlás és a lehető legdrágábban eladható kacat

    de azért csak írjál hittan kiskátét;

    kérdés:

    a légkondi feltalálása előtti évezredekben{SIC} mivel oldották meg a természetes szellőzést és miért csak nyomortanyákat építettek fából?

    ha válaszolsz jó, ha nem akkor is, a tényeken nem változtat semmit

  • Kővendég
    2021 szeptember 3
    7:08 de.

    De máskülönben én nem mondtam hogy Marx közgazdász lett volna

    Azt írtam hogy közgazdaságtannal FOGLALKOZOTT.

  • Gabriel :

    Nem olvastam holott gyerekkoromban megvolt a Kommunista Kiáltvány,ha arra célzol.
    És már nem is fogom.Tekintve hogy eltávol<tottam a könyvtáramból , nem ideológiai okok miatt hanem mert a kb 135 négyzetméter nekem is kevés : ) : ))

    De -szerintem- sok múlik a fordítón is.

  • Bendeguz79
    2021 szeptember 3
    10:08 de.

    grizi, ugye eszt IDA -val nem beszélted meg?

    $95000000000 kár van {egyelőre} de még análizélik és ez nem volt az idei uccsó hurrikán sem tornádó

    de te csak karattyoljál…

  • Tüske Zsófia
    2021 szeptember 2
    4:38 du.

    Annyira igazad van hogy, ha tehetném, én csak 20 év előre letöltött börtön után engednék politikust a hatalom közelébe! 😀

  • Jichak Perlmutter
    2021 szeptember 3
    11:56 de.

    Az „orbánfansságot” -elfelejtett- idézőjelben értettem, ám a többi véleményeddel maximálisan egyetértek!
    (Egyébbként Norvégia be sem lépett az EU-ba, de általa irányított alapítványi kompenzációval haszonélvező!)

  • Bendeguz79
    2021 szeptember 3
    10:08 de.

    grizi, nem humanitariánizmusozni kell a hurrikán után, hanem tudni, hogy minden évebn ugyanoda ugyanúgy menetrendszerüen érkezik 3 vagy halálos erejő hurrikán és nem beleépíteni az úttyába semmit pláne nem kulipintyókat amikből most aprófa lett meg sok szemét, telepíccsetek erdőket oda és költözzetek máshová van hej bőven és épíccsetek ellenállóbb {ezt az army corps of engineers főtisztye mondta bele a CNN -be élőbe} házakat és ne kajibákat

    nyugaton meg legeyn hivatásos erdőgazdálkodás a jelenlegi erdőgarázdálkodás hejett akkor nem is tudna annyi erdő leégni a benne települt kisvárosokkal együtt

    persze egyszerűbb trójai háborúkat csinálni szerte széjjel és utána a hazaküldött hullákat mutogatni meg a félkarú féllábú félfejű nyomorékokat mert ojan nagy hír a FOXNEWS, MSNBC, CNN -ekben és a közönség zabálja mert manapság már csak Godzilla van filmen és nincs Rambó

    ugye grizi, neked is van alsónadrágod usa zászlóból?

  • Jichak Perlmutter

    Kedves barátom!

    Nagyon mocsaras vidékeken járkálsz – ahonnan már csak Münchausen báró módjára tudod magadat kihuzni
    (csak merem remélni, hogy nem vagy kopasz mint rákosi mátyás)

    Ezt a fenti dohos, naftalinos dumát amit itt lehuztál, valamikor abban az elátkozott világban kötelezö volt végighallgatni, és még vizsgázni is belöle
    De ugy látszik az Alzheimer-kór nagyon elhatalmasodott rajtad – annak a rendszernek Magyarországon vége – csak azok kérnek belöle, akik hozzád hasonlatos cipöben járkálnak (pusztitják a kenyeret)
    Tudom, hogy a világ nem nyugszik, sok-sok olyan szerencsétlen ország van ahol még nem próbálták ki élöben – igy készülnek rá…
    (Nyugat-európa, USA, Kanada)
    Söt a generációk kihalnak, és Ti hasonló módszerrel mint a drogdilerek, beetetitek a szerencsétlen ifjuságot – EZÉRT VAGY TE IS BENNE NYAKIG AZOKNAK A VILÁGÁBAN AKIK AZ IFJUSÁGOT KI AKARJÁTOK SZAKITANI MINDENÁRON A SZÜLÖI NEVELÉS ALÓL –

    De ha egy csepp inteligencia is beléd szorult volna, – és föleg erkölcs – akkor nem kevernéd sorokon belül a nazionalizmus és a fasizmus fogalomrendszerét.
    Különbséget birnál tenni
    Fel tudnád fogni hogy Hitler ugyan felhasználta a marxismust (annak kommunista/marxista populáris hazugságait) de alapvetöen nazionalista/rasszista volt – hasonlóan hozzád

    De Te a szakmádnak is kutyaütö vagy – persze az egypártrendszer alatt az elvtársaknak mindegy volt hogy mi a hadova tartalma – csak az süljön ki belöle, hogy voltak a nácik, akik a világ összes bajának okozói; – és vannak a kommunisták, akik mindent megoldanak, akik majd egyszer valamikor mindent megadnak majd a népnek!
    Hogy honnan és miböl és föleg hogy jutnak el oda, az edes mindegy volt igaz?
    Ez a szép új világ, ami a rózsaszín felhök felett és a ködös jövöben, olyan mint az iszlám paradicsom – szüzek seregei várják a gyilkosokat)

    Hiven ehhez az agyalágyult eszméhez, semmit sem idézel magától Hitlertöl, hanem azt akarod a torkán lenyomni mindenkinek, hogy mit kell róla hogy gondoljunk!

    Szeggyél Cavintont – segíthet

  • Jichak Perlmutter

    Még valamit, a Cavintos kura után majd elmesélhetnéd, hogy Csauseszku, Sztálin, Mau, Pol Pot – az utóbbi a párizsi Sorbonne-n tanulta és sajátitotta el a gyilkolás tudományát – szóval meséld el mivel voltak másabbak Hitlernél
    A füleimbe bele birnád duruzsolni?

    Hitler a Mein Kampf-jában leirja, igen, hogy az „ö szocializmusa” más mint a Sztáliné
    Merthogy Sztálin az egész világot akarja nagy „köztulájdonná” varázsolni (KOMINTERN) – VAGYIS IMPERIALIZMUS EGY VILÁGKORMÁNNYAL AZ ÉLEN – megelégedve azzal, hogy MINDENFÈLE szedett vedett népekkel betöltheti az ELIT poziciókat

    miglen ö, Adolf Hitler – a nagy germán népet szemelte ki erre az ELIT pozicióra!

    ez volt a nagy kérdés akkor az 1930-as években – a nagy nézetkülönbség közöttük

    Sok ezer értelmetlen hülye irt azóta sok-sok ezer tanulmányt HitlerrÖl (meg sztálinröl is) de ezeket nem merik leirni – legalábbis kiemelni – mert akkor miröl irna (és szerezne pénzt kenyérpusztitásra) az elkövetkezök nemzedéke – mintahogy elvtársi uraságod is

    Igy a sok-sok kenyérpusztitó megdicsiöiti egymást az irományaikban – hivatkoznak egymásra, doktori cimeket nyernek – akademiai dijakat – magas fizetéseket, kutatnak a semmi után (vagyis katatnak a kakiban)
    De még az unokák is megélnek belöle – nem?! – te katat a maki

  • Rodeo11
    2021 szeptember 4
    1:46 du.

    Tul egyszerü dolgot ajánlsz ….
    Akir tartozna az intézkedés az még pláne tudja is

    Ha az emberek (az egységsugaruaid) meg racionálisan birnának gondolkozni, akkor COVIDolni se lehetne

    Bendeguz meg ugyse érti