István türelmes ember, két hónapja vár, és elérkezett a nem sok örömet ígérő pillanat: a szemölcs levételének ideje. Reggel nyolc órára kap időpontot. Időben megy, számot húz, és leül. Még van szabad hely a homályos, ablaktalan váróban. A „Tarts 2 méter távolságot” felirat eltűnt. Tizenhatan vannak. Húsz perc/beteggel számolva 320 perc az-az több mint öt óra várakozási idő. Parkolójegye 3 órára szól, WC-re nem mer menni, hátha akkor hívják. István nyugodt, tudja, hogy tőkésosztályt teremtő hatalmasaink sikere óriási: a magánkórházi ellátás hasít. István higgadtan várakozik, közben újabb betegek érkeznek, üres szék már nincs. István korábban megjárta a magánegészségügy fotelos kávéfőzős, italautomatás, kellemes fényű termeit tíz perces várakozási idővel, udvarias személyzettel, orvosokkal. Milliókat költött szemeire, ízületeire, füleire aztán feladta: nyugdíja befagyasztva, megtakarításai apadtak, betegségeinek száma nőt.

Járókeretes asszony érkezik, udvarias várakozó kínál neki helyet, közben beteghordozók tolnak mozdulatlanul fekvő nem túl idős urat. A szellőzés nélküli váró középig tele.

István számol: számolás közben körbenéz: a fal mellett guggoló asszonyok, egyikük telefonját nézegeti, másikuk beutalóját szorongatja. Csodálatos világ: Orwelli. Tovább számolna, de közben nyolc óra negyven környékén behívják az első beteget. Reménykedve figyel, ha szerencsés ő lesz a következő, aztán mégis számol: Kádárkori öröksége egy kerámiatál -még tizenéve anyukája kapta egy málenkij robot szelídebb változatának végén- és apai nagyanyjának német nyelvű imakönyve. István dohányzás, és alkohol nélküli, takarékos életet élt. Becslése szerint teljes jövedelmének tizenöt százalékát is meg tudta takarítani. Házuk, adóhivatali becslés szerint 120 milliót ér, gépkocsijával, ingóságaival, bankban száradó pénzével együtt élete során felhalmozott vagyonának összértéke 140 millió forint fele, az-az 70 millió forint. Vagyis, ha ez életében megkeresett pénz tizenöt százaléka, akkor ő életében – mai áron számolva- 467 millió forintot keresett. Az általa és munkaadói által befizetett adók, valamint az ÁFA összességében a bérével azonos értékű, vagyis 467 millió forint adót fizetett az államkasszába, ennek durván 30%-a ment az egészségügyi ellátásra, az-az 140 millió forintos egészségügyi hozzájárulás után látják el „ingyen”.

Felemeli fejét, sóhajt, járókeretes betegtársát nézi: az ember fiatalon karcsú, idősen sovány, az idős asszony sovány, sovány és nyugtalan, feláll, járókeretét tolva elindul kifelé. Egy nővér () visszakíséri, leül és továbbra is nyugtalan.

Újabb beteget hívnak, lassan vánszorog, felesége kíséri. Úgy tűnik nem mindenki beteg, vannak kísérők is, és már van egy üres szék. Másfél órája ül a frissnek nem nevezhető levegőben. Tulajdonképp -jut eszébe- ő nem más, mint egy elakadt pet palack a szennyvízcsatorna vízében. Most épp elakadt, de rövidesen sodródik tovább.

István tovább álmodozik, pontosabban elemez. Vajon mi történt adóként befizetett 467 millió adóforintjával. Mire használta az állam ezt, a számára rengetegnek tűnő pénzt. Közben újabb beteget szólítanak, őt férje segíti fel székéből.

Szóval mégis mire? Emlékszik, az ötvenes években feleségének szülőfalujában nem volt villany. Petróleumlámpával világítottak. Már nem dúlt háború, de ők – gyerekként- a bombatölcsérek vízében ebihalakra halásztak, és negyvenötezer lakosú városukban két buszjárat volt, meg három taxi, valamint egy személyautó, egy púpos Skoda, a kórház főorvosának autója, ami valamilyen csoda folytán megúszta a bombázást, és a rekvirálást. Aztán mire felnőtt, már betemették a bombatölcséreket, a lebombázott házakat elbontották, néhányuk helyére újat emeltek, lett televízió, még színes is, de még nem volt autópálya, számítógép, füstölve zakatoltak a vonatok (si-ha-ha-si-ha-ha), a gyerekek, ha nem tanulhattak tovább- 14 évesen munkába álltak, már nem volt gyűlöletkampány se zsidók, se tőkések, meg a kisbirtokosok ellen sem, működtek a tsz-k, nem kellett jegyre venni a tejet, és volt olyan ismerőse, akinek saját autója volt. Kilenc óra negyven. Csaknem három órája várakozik, parkolójegye rövidesen lejár. Újabb betegek érkeznek, a székek újra megteltek, ő vár. Indulatait higgadtan, káromkodás nélkül kezeli. Ez van. Büszkén tűr, tűrőképességére büszke. Aztán a hatvanas években elindult valami, ő is munkába állt. Elkezdődött a vasút villamosítása, a sínek cseréje, már nem zakatolt a vonat, épültek a TV tornyok, autópályák és lakótelepek, megjelent a számítógép, először a Komodor 64, aztán a PC-k. A számítógépeket a programok gyors fejlődése miatt két-három évente cserélni kellett, aztán elkezdett terjedni a vezetékes telefon, majd megjelent az e-mail, a mobiltelefon, az internet. István ma távoli ismerősével az interneten beszélget, és hegyi túrájáról készült videót küld neki.

A korábban mankóval bemenő beteg tolókocsin jön ki. Nem sír, de szeme könnyes. Telefonál. Újra van két üres szék. A járókeretes asszonyt kikísérik. Láthatóan örül, nem tudja, hogy minek, de örül. István városában az egy családra eső autók száma 2,5. A esti égen repülők raja. A járókeretes nénit visszakísérik.

Nem boldog, hangosan beszél. A váróban csökken a betegek száma. Újra van két üres szék. Parkolójegye fél óra múlva lejár, a büntetés több ezer forint. Tanácstalan, szól a nővérnek, aztán elindul parkolójegyet váltani, útközben jut eszébe, hogy elfelejtette, ezért telefonjáról elindítja otthoni robotporszívóját, megnézi mennyi áramot termel a házára szerelt napelem (3,16 kW). István elégedett, hisz mindazt, amit itt felsorolt, és a fel nem soroltakat (CT, MR, mesterséges intelligencia, robotok stb.) az ő és kortársai adójából teremtették. Persze ennek az új világnak megteremtéséhez 467 millió adóforint kevés, ő és világban élő korosztálya ennél sokkal többet tett. Az új világban benne van korosztályának munkája, tehetsége, világ országai közti együttműködés megteremtése. Mi voltunk az alkotók, -gondolja- talán nem is kellene nyugdíj, elég lenne a haszonélvezeti díj, és egy bibliai jó tanács jut eszébe:

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.”

István parkolójegyet vált, majd öt órás várakozás követően sorra kerül. Az orvosi ellátás Magyarországon ingyenes.

Szukits Rezső