A kissé indulatos, ámde középre húzó 56 éves Thomas Mulcair lett a legnagyobb kanadai ellenzéki párt vezetője, miután megnyerte az Új Demokrata Párt (NDP) pártelnöki választását. De a szocialista pártban még befolyásos szakszervezetekkel feszült kapcsolatot ápoló Mulcair nem örült annak, hogy nehezebben nyerte a versenyt, mint amire számított. Warren Kinsella politikai elemző szerint Mulcair elkezdett üvöltözni kampánydolgozóival és önkénteseivel, amikor kiderült, hogy a szavazás első fordulójában csupán 30 százalékos eredményt ért el, miközben legalább 35 százalékra számított a párt legismertebb és legsikeresebb québeci politikusa. „Business as usual”–kommentelte Kinsella Mulcair legújabb kirohanását.

Thomas Mulcair, a kanadai ellenzék vezetője feleségével Catherine Pinhas-szal.

A választás első fordulójában 21 százalékos éredményt ért el a baloldali establishment és a munkásmozgalom támogatását élvező Brian Topp, az NDP adminisztrativ elnöke. Harmadik helyre került a középpárti, liberális Nathan Cullen 16 százalékos támogatottsággal, a markánsan baloldali Peggy Nash parlamenti képviselő pedig 13 százalékot szerzett. Paul Dewar, valamint Martin Singh és Niki Ashton már az első forduló után kiesett a versenyből.

A második fordulóban 38 százalékos eredményt ért el Mulcair, Topp támogatottsága 25 százalékra ugrott, a liberális párttal szövetkező Cullen 20 százalékot szerzett, Nash pedig csupán 17 százalékot gyűjtött össze és ő ezzel ki is esett a versenyből. Már a második forduló alatt a nagy nyílvánosság előtt ápártoltak a szakszervezetek és a baloldali keménymag Nash táborából és Topp mögé álltak be. Bár a baloldal számára továbbra is szimpatikus maradt Nash, a többnyire centrumos Mulcairtől tartottak igazán és azzal próbálták meggyőzni a verseny egyedüli elnöknő-jelöltjét, hogy fontos szerephez juthat egy Topp-vezetésű NDP-ben. Nash köré egy fajta „Obama-mániás” hangulatot próbáltak varázsolni, még az Obama-plakátokara emlékeztető képeket is osztottak, de már az első fordulóban látszott, hogy sikertelen volt ez a kísérlet, a baloldali keménymag Topp mögé állt.

Peggy Nash - a baloldal favoritja - és a kampányszervező

A Nash-kampány főszervezője – aki évfolyamtársam volt a montreáli Concordia Egyetemen és képviselőtársam a Concordia diákszövetségében – néhány napja még amellett érvelt, hogy egy másik tartományból származó NDP-elnök is képviselheti hitelesen Québec érdekeit Kanadában. „Olyan elnököt szeretnék, aki megvédi a francia nyelvet, Québec művészetét, kultúráját és gazdaságát. De nem mindenki olyan szerencsés, hogy québeci-születésű, ettől még akadnak olyanok akik eltudják végezni ezt a feladatot. Ha az élet már attól is eléggé nehéz valaki számára, mert nem Québecben született, nem szeretnék még újabb hátrányokkal bővíteni lajstromát”–jegyezte meg a kampányszervező humorizálva. A tegnapi választási „malőr” óta azonban nem hallottam felőle.

A harmadik fordulóban Mulcair már 44 százalékot szerzett, a Nash-voksolókat felszívó Brian Topp 32 százalékot, Cullen pedig 25 százalékot, és ezzel ki is esett a liberális-párti jelölt a versenyből. A negyedik fordulóban toronymagasan vezetett Mulcair–57 százalékos eredmény ért el, szemben Topp 43 százalékéval.

Győzelmi-beszédében Mulcair megígérte, hogy nem támogatja az NDP és Liberális Párt fúzióját, ugyanakkor a haladó erők összefogásának szükségességéről beszélt. „Ahhoz, hogy megnyerjük a következő választást és ezzel történelmünkben először NDP-kormánya lehessen Kanadának, elengedhetetlenül fontos a tradicionális bázisunk bővítése és a progresszív erők az NDP lobogója alatt történő összefogása”–mondta Mulcair. Ezzel a szocialista pártelnök egyértelművé tette, hogy középre tolja az NDP-t és a Liberális Párt történelémi szerepét kívánja átvenni.

Kérdés, hogy sikerül-e Mulcair álma. Még mindig nehezen elképzelhető, hogy pont Mulcair fogja leváltani Stephen Harper kormányfőt 2015-ben, ugyanakkor szinte mindenki elképzelhetetlennek tartotta 2007-ben Mulcair győzelmét a hagyományosan liberális Outremont választókerületben. Mulcair eddig három szövetségi és három tartományi kampányban szerepelt sikeresen,  ráadásul gond nélkül átlépett a québeci liberális pártból a szövetségi NDP-be. És úgy tűnik, hogy most arra is rávette Kanada legmarkánsabban baloldali pártját, hogy a balos, szektás proteszt helyett inkább az építkezésre és a totális választási győzelemre fokuszáljon. Jack Layton, a párt néhai elnöke és politikai hőse is pontosan ezt az irányt követte.