A kanadai magyarság vezetői Áder Jánost köszöntötték

2012 május 18 3:01 du.57 hozzászólás

Áder János újonnan beiktatott államfőt köszöntötték Kanadából kormánypárti kanadai magyarok, akik egyben jelezték: „a szervezett kanadai magyarság többsége nevében gratulálnak” beiktatásához. A köszöntés és indítvány élén található Ábrahám Tibor, a Diaszpóra Tanács kanadai elnöke. Mint, ahogy azt előzőleg a Magyar Nemzet c. lapból is megtudhattuk: Ábrahám Tibor egyben a kanadai magyarság vezetője. Az mkdsz.hu és a montreáli Krónikában megjelent levélből kiderül: kb. negyven kanadai magyar szervezet vezetője írta alá az Áderhez intézett levelet, köztük – például – Bogyai Elemér, a Magyarok Világszövetsége Kanadai Országos Tanácsának elnökségi tagja, Farkas László, a Vitézi Rend Kanadai Törzsének alelnöke, Detre Gyula, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége kanadai emeritus főcsoportvezetője, Sajgó Szabolcs atya, a torontói Szt. Erzsébet Magyar Katolikus Közösség lelkipásztora és Feszty Dániel, az Ottawai Magyar Katolikus Közösség világi elnöke. Somorjai Ágnes, a szintén jobboldali Magyar Élet c. lap főszerkesztője, illetve a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke azonban nem szerepel az aláírók listáján. Mint ahogy előzőlet írtuk: a kanadai magyarság megosztottsága nem csak a kormánypárti és ellenzéki, vagy kormánykritikus táborokból áll, hanem a kanadai magyar jobboldalon belül is létezik egy eléggé markáns, személyes konfliktusokból adódó törésvonal. Aykler Béla torontói üzletember által tulajdonolt Kanadai Magyarság c. hetilap – Kanada legnagyobb terjedelmű magyar nyomtatott lapja – sem szerepel a köszöntéshez csatolt névsorban.

„Nagy örömmel állapítottuk meg, hogy értékeink, célkitűzéseink megegyeznek Elnök Úr hitvallásával. Éppen ezért üdvözöljük Elnök Úr megválasztását és felajánljuk támogatásunkat a magyar nemzet érdekeit szolgáló törekvéseihez, hiszen innen a távolból is Önnel együtt valljuk, hogy ‘a haza minden előtt'”–áll a köszöntésben.

Pordány Lászlót, a kormány ottawai nagykövetét is meginterjúolta Dancs Rózsa, a köszöntés egyik főszervezője. Az interjú formailag kissé szokatlanul kezdődik, hiszen a bekezdésben az alany jelenti be az olvasóknak, hogy itt most az ő interjúja következik.

„Miért tartja Nagykövet úr jó és egyetlen jelöltnek Áder Jánost?”–kérdi Dancs Rózsa a nagykövettől. A nagykövet pedig így válaszolt: „Bizonyára lettek volna más jó jelöltek is, de akikbe legföljebb csak jó reménnyel vethettük volna bizalmunkat. Áder Jánosban azonban jó eséllyel bizonyosak lehetünk.”

Ezek szerint annak idején Schmitt Pálba legföljebb csak jó reménnyel vethettek bizalmat és Kövér Lászlóba sem lehettek jó eséllyel bizonyosak.

Aztán az újságiró azt kérdezte a nagykövettől, hogy elfogadható-e számára az a tény, hogy néhányan Kanadában kritikával illették Ádert, meg a kormányt. „Mennyire tartja elfogadhatónak, hogy már a jelölés kezdetén megjelentek ellenséges, sárdobáló nyilatkozatok Áderről, nem utolsó sorban itt, Kanadában is?”–kérdi az újságiró. „Hát, ha még látta volna, mik jelentek meg Magyarországon!”–jelezte Pordány, aki ugyanakkor emlékeztette az újságirót, hogy sajtószabadság van. „Mindenki azt ír, amit akar”–tette hozzá.

„A ceremónián az MSZP sorai üresek voltak. A Jobbik és az LMP ott volt, de nemmel szavazott, vagy nem szavazott. Ez a nap föltételezte volna a nemzeti egységet. Várható valami ezen a téren?”–kérdi Dancs Rózsa a nagykövettől a Nemzeti Együttműködési Rendszerrel nem kooperáló pártokról és az esetleges konzekvenciákról. „Sajnos, nincs nemzeti egység. Régóta nincs; a magam részéről nemzeti egységet 1956-ban láttam, amikor az árulókat és a megtévesztetteket kivéve mindenki egyet akart”–mondta Pordány. „A jelenlegi széthúzás és megosztottság jelentős részben (ha messze nem is kizárólag) az egykori kommunizmus bűne. A helyzet – kérdésére válaszolva – legjobb reményeink és személyes meggyőződésem szerint javulni fog, legföljebb rendkívül lassan és nehezen, esetleg vissza-visszaesésekkel mindaddig, amíg a kommunizmus utóhatása és öröksége jelen van”–tette hozzá a nagykövet.

A KMH-t is zavarja az a tény, hogy a kommunizmus öröksége még mindig jelen van. Például itt, Kanadában, ahol egykori kommunista állambiztonsági embereket szerepeltetnek az 1956-os megemlékezéseken.

Reményeink szerint is javulni fog ez a helyzet, majd ha a kommunista cimbikből lett nemzeti érzelmű haverok végre odébbállnak.

57 hozzászólás

  • Klara Bencsics

    Mi van azokkal akik állitolagos konzervatívok voltak és most lettek baloldalik?
    Christopher, gondolom, sejted kikre gondolok.

  • Az, hogy megjött az eszük, végre-valahára.

  • ez az Áder volt a kidolgozója azoknak a törvényeknek amikkel javarészt megrogyasztották a demokráciát.
    Had ne idézzem , a NET.-en bárki utánanézhet.

    Dehát mivárható a ” Vitézi Rend ” és hasonló háborús bűnökkel terhelt szervezetek még élő prominenseitől ?

  • Libás Mihály

    valami olyasmit mert mondani, hogy azzal nem sokra megyunk, ha a masik velemenyet , a masik szemelyet semmibe vesszuk…..haha pont ok kezdtek ezt a masik semmibe veveset, eltaposasat, megszegyeniteset, alaptalan ragalmazasat, pont ok azok, akik ha valaki nem ertett veluk egyet, azonnal lekommunistaztak es azt merti feltetelezni, elfelejtettuk?! en magyar vagyok, de az a fajta, aki csak marcius 15-e tiszteletere hordom a kokardat es nem mas, szinten magyar emberek kikozositesere! hazudozzal mashol Ader, hiteled zero!

  • Azt hazudja ez a Pordány, hogy a mai megosztottság a kommunizmus bűne.

    Pordány hazudik. Ordasul, aljasul, ahogy a főnökei elvárják tőle.

    A mai, minden mértéket és józanságot meghaladó megosztottság Orbán 8 éves kőkemény háborújának, a médiájából naponta ömlő uszításnak (hogy a médiának milyen hatása lehet, arra vonatkozólag tessék megnézni a ruandai polgárháború történetét), a permanens karaktergyilkosságoknak, az „aki nincs velünk, az ellenünk van”és a „haza nem lehet ellenzékben” elv gyilkos érvényesítésének, a magyarok többségében meglevő alattvalói és felelősségáthárító attitűdnek köszönhető. Ebben a hideg és még most is tartó polgárháborúban a jobboldal számára SEMMI nem volt elég drága, ha a befolyás növeléséről volt szó, SEMMI nem számított, csak a szimpatizánsok száma, gátlástalanul épített az emberek legrosszabb ösztöneire és folyamatosan gerjesztette a gyűlöletet mindennel és mindenkivel szemben, ami nem a Fidesz holdudvarába, befolyási övezetébe tartozott.

    És ehhez a dicső magyar értelmiségtől minden támogatást megkapott: a jobboldaltól azért, mert azok valami rejtélyes okból azt hiszik, hogy Magyarországot kormányozni csak a jobboldalnak van joga, minden más csak történelmi kisiklás lehet. A balliberálistól meg azért, mert az legalább annyira felelős a vezető balliberális politikusok elleni karaktergyilkosságokért, mint a jobboldal – a pipogyaságával, a „nem kell félni a 2/3-tól” típusú aljadék szövegekkel (várom Babarczy Eszter nyilvános önkritikáját!), a jobboldali propaganda elleni harc elhanyagolásával, a szentséges „függetlenség” (ami valójában a jobboldalnak kedvezett) mítoszával.

    NAGYON kevesen voltak a balliberális oldalon, akik világosan látták, ki is ez az Orbán és mit is akar. Pedig Orbán nem titkolta: a kötcsei beszéd egyértelmű volt. De balliberálisék ezt is hagyták: azt gondolták, beszél ez a muki, de majd kormányon megszelídül.

    Hitlerről is ezt gondolták. Hitler is kiröhögte őket, Orbán is.

    És ez a háború nem lanyhul. Normális ország normális polgárai már rég értésére adták volna Orbánnak, hogy elég legyen! De Magyarország nem normális ország. Itt szeretik az ilyet, elismerően csettintenek: Orbán jól megadta a szociknak, az EU-nak, az IMF-nek, Amerikának.

    Csak aki békét akar, prosperitást, kulturáltságot, emberséget, win-win helyzeteket a win-lost helyzetek helyett, beilleszkedést Európába kazah és szaúd-arábiai barátkozás helyett – nos, az érzi úgy, hogy sem kormányára, sem honfitársaira nem számíthat.

    Tart még Cipolla hatalma, és egyelőre nem látom, hogy a megbűvölt nép felébredne kábulatából.

  • CSak azon szeretnek elgondolkodni,hogy az a kijelentes,hogy a „haza mindenek elott”Ez igy egykicsit farsnak hat,mert azt gondolna az ember,hogy ha mar befogadta Kanada ezt a sok szenyet,nemvolna e elvarhato,sot kovetelheto az egyentol,hogy Kanada mindenek elott,mert ugy tudom,hogy eskut tett az egyen,vagy nem?
    Vagy nem szamit eggyes embereknek az eskujuk?
    Minden esetre erdekesnek hat,hogy a kulonbozo nemzetisegu-vallasu emberektol megakarjak kovetelni a jobboldaliak,hogy legyenek lojalisak,Magyarorszaghoz,ezt on maguknak nem teszik kotelezove,bar mely orszagban is eljenek,meg akkor sem,ha megeskudtek.
    Fel nem tudom fogni,hogy ez a sok „magyarkodo”Miert nem megy vissza oda ahonnet jott,persze sejtem,az indokokat.
    De akkor jogos a Magyarorszagon lakok kerese,hogy”ne tessek beleszolni kivulrol a dolgainkba,tessek inkabb ide jonni,itt elni,jol-rosszul, itt fizetni a read eso reszt,es eggyut sirni,eggyut nevetni.
    Tudom,hogy nehez,mert faj az onmagabol kivetett,elhagyott HAZA!
    Nem kellene itt,es szerte a vilagon egy kicsiket vissza venni az egymast pocskondiazo,serto,fajdalmas szelsoseges lenduletbol?
    CSak kerdezem,szerenyen.

    CSokolom az arcotokat.
    (ha meg van)

  • Narika!Tokeletesen egyetertek.

  • Tüske Zsófia

    no akkor, narika, ezt tessék nyomatékosítani az újonan állampolgárságot nyert erdélyi magyarok körében is, akik nem fizetnek Magyarországon semmiféle adót, és ennek ellenére mégis beleszólnak a mi dolgainkba.

  • Szerintem kissebb dolguk is nagyobb annal,hogy a „ti dolgaitokba” szolnanak bele. De megis,mibe szolnak bele???

  • Jimbo Maga ehhez nem ért , jobb ha nem szól bele.

  • Libás Mihály

    epp eleg, hogy itt kanadaban tobbsegben vannak es az 56-os magyarok hagyatekain eloskodnek, epitsenek maguknak sajat iskolat, templomot (kulonosen, mert szekely himnuszt jatsszanak), sajat hazat es nyugodtan adjak azt a nevet neki, hogy ERDELYI MAGYAR HAZ! ott lehet magyarkodni! a magyarorszagi magyarok meg nem tudnak sehova menni, mert ezek ott poffeszkednek a tort magyarjukkal, meg a tort lelkukkel, na meg a vitaminhianyos forditott haromszog fejukkel…persze biztos van koztuk rendes, de azok biztos nem kuncsorogtak a magyar allampolgarsagert a romanjuk es a kanadai allampolgarsaguk melle….mert minek is?

  • Göllner András

    Mindenre elszánt tekintet sugárzik az új államfő szemeiből. (Ennek a srácnak a diszkóban a helye 🙂 Végre egy harcban edzett, harcias FIDESZ kakas fog az állam élén kukorékolni és nem egy maszatos multú pali. , de hogy ez a figura nem fogja a társadalmi megbékélés, a párbeszéd és az egymással versengő politikai nézetek közti kölcsönös megértésre törekvés céljait szolgálni az tuti. És ezért örül ennek a kinevezésnek a kanadai magyarok FIDESZnyik tarokkegyesülete. “Nagy örömmel állapítottuk meg, hogy értékeink, célkitűzéseink megegyeznek Elnök Úr hitvallásával”. Naná !!!!. Ádernek is, mint ennek a gittegyletnek, csak egyetlen érték, célkitűzés számít – a másként gondolkodás, a politikai verseny, a félelemnélküli, szabad vélemény nyílvánítás elhalgattatása, és a dögunalmas, egyoldalú, egyívású kölcsönös talpnyalás istenítése. Valóban megegyeznek itt az értékek, és ez így szól: „Csak a FIDESZ” Én ehhez a következőket fűzném hozzá, Iszogassátok jóízűen egymás fürdővizét gittegyletesek. Ez valóban hozzátok illik. Megnyugtatlak benneteket: Lesz Magyarországnak még egy olyan államfője aki nem egy párt hanem a demokrácia elkötelezettje. Pukkadjatok meg szépen ettől a gondolattól, és petíciózgassatok párszáz fős közegetek körében, gyártsátok az ilyen mézes mázas, Rákosi, vagy Horthy korszakra visszakacsintgató megalázkodó szövegeiteket. Érezzétek jól magatokat az akváriumban. ..

  • A horrrgony-ember acélos tekintete…már kezd hasonulni a régi idők ” tekintetes uraimék ” – hoz.

  • Ha a képet nézem , Karinthy egyik sora jut eszembe .
    Illik rája a Karintthy.-i leírás :
    ” Odabent zsíros kártyával tarokkoztak. A pöszmegi járást ették éppen. Nehézjárásúak , asszonyevők ” .

  • gedeon, miért ne nevezhetnék Magyar Háznak a Magyar Házat, ha ezt az „újságnak” csúfolt valamit is Kanadai MAGYAR Hírlapnak nevezik?

  • narika kedves, mit is akartál mondani és miért is csak a jobb oldaliak véleménye zavar ennyire?
    Talán, ha kevésbé szelektíven olvasnál, hitelesebb képet tudnál kialakítani magadban.

  • Dagonya :
    Talán ha nem személyeskednél lenne értelme skribálásodnak.
    A tárgynál maraggyál , a felhasználók személyiségét és az oldalt ahová oly nagy előszeretettel jársz , ne kritizáld.
    Bár…a magadfajta disznók előszeretettel szarnak oda ahol dagonyáznak.

  • Göllner András

    Ez az Geyza, ez az !!! Nagyon imponál a szavak iránti improvizációs képességed – szerintem sokkal jobb így írni a „maraggyál”-t mint úgy ahogy a kocák teszik. Teccik. Én pl amikor valakitől, akit tisztelek, meg kérdezem hogy mi újság, általában így kérdezem: Mújság ? Használd Te is nyugodtan ha szeretnéd. Még nem vettem ki rá szabadalmat. Tudom, a vitézek az ilyen beszédet nem szeretik, de ki nem szarja le őket a faszobros Horthy Miklósukkal egyetemben ? Nem ?

  • Kedves G. Andris :
    Hát lehet , de itt lenn minálunk , a tanyán , eképpen sprecheljük a magyartot.
    Ennek az az oka hogy estvére , mikorra gép elé jutunk , sokat kivesz belőlünk a főd !
    A fődet megkő munkálni. Nagy fáradság az ! Ma pl. szarvasmarhát vetettem.

  • Különben tényleg :
    Érdekes hogy ezek az álmagyarok úgy beszélnek mint az adult-filmbéli szadómazók : Nagy komolyan és hatalmas tisztelettel :
    ” Uram , tisztelettel kérem Őntől a korbácsolásomat ”
    Az emberből úgy fel-fel tör a röhögés ha ilyeneket hall-olvas .

  • Gay-za,Gollner! Milyen szepen,ertelmesen(mert ertheto amit mondtok),igy,egyutt. En is szoktam magamba beszelgetni. Teszem azt akkor,mikor inteligens tarsalgasra vagyom. Ajanlanam nektek/neked is,de nincs ertelme.
    Ti/te csak ilyesmire vagy/tok kepes/ek. Azert most mar ujat talalhatnal/natok ki,mert ez a szoveg mar nem szorakoztat senkit. Neha-neha mas neveben is irjal,TANAR UR!

  • Nembaj kisfiam , egyszer majdcsak eljön érted is a szép fehér autó. És elhozzák néked azt a spárgákkal megerősített zubbonyt. Aztán már majd mondhatod a magadét , vég nélkül.

  • Göllner András

    Ha, ha ha….imádom ezt a Jimmy-t Geza. Ekkora barmot mint ez a kiscsávó, ritkán termel ki magábol a magyar. Mennyit töprenghetet a kis kakadú, hogy most csupa nagy betűvel, vagy kicsikkel írja a tanár úrat. Figyelj, Jimmy, rendes srác vagy, hogy nagy betűvel írod a tanár úrat. Maradok is TANÁR ÚR Néked kisfiam. De TE viszont szedd már össze magad, mert nagyon uncsi vagy. Lássunk már valami színvonalat, valami sziporkázást, valami különlegest tőled csákó. Annyira hétköznapi vagy, hogy kénytelen leszek most bedobni két deci szekszárdit (elvégre magyar srác vagyok, mit igyak, nem is Pinot Noir-t, ugyi Geyza ????

    Különben Geyza, mit jelent ez, hogy ma szavas marhát vetettél ??? Remélem nem a hátára, b…d meg 🙂 Mond, micsinátok ti ott lenn a tanyán fiúk ??? Szürke volt a szarvas marha vagy bordó ???. Én járdát szántottam a mangalicámmal a Jávorszky Mari tiszteletére (a disznómat Judynak hívják, ha netán érdekel, és harap). Üdv, Bandi

  • göllner-gayza, ma kifejezetten undorítóan viselkedsz, még magadhoz képest is, pedig az nem kis teljesítmény.
    Ahogy öregszel, úgy leszel egyre undorítóbb. A Judth nevű disznóddal pedig ne sértegesd kopácsit, mert annyira azért talán még ő sem.

  • Hat Bandi! Ami azt illeti (gondolom a te szinvonaladrol,sziporkazasodrol kellene mintat venni) nekem jo a szinvonalam.Mar ugy ertem,meg vagyok vele elegedve,leven,hogy nem vagyok hozzad hasonlo intellektuel(hala a
    magas egnek). Hogy a te szinvonaladrol mi a velemenyem??? Nem irom ide,de gondolom magadtol is ra jossz.
    Szerintem nincs turelmed elolvasni amiket itt ossze-vissza firkaltok(foleg te),mert olyan badarsag,amit nehez megemeszteni. A ket es fel utolso sorod,kulonben majdnem tukrozi az ossze tevekenysegedet.Gondolom,hiveid
    (ha vannak),ezt viccesnek talaljak. De hat azt is annak talalnak,ha azt irod,hogy zold borso. Csak azert,mert a fobohoctol szarmazik.

  • Göllner András

    Jaj….én is köszöntöm Áder Jánost, és szigorúan magánemberként. Szióka, helóka János !!!! Emlékszel, együtt fociztunk Jászverényben a parlamenti focicsapatban a 90-es évek elején, a helybéliek ellen, és összevesztünk mert már akkor is egy nagyon ideges srác voltál, mindenáron megakartad verni a szegény helybéli fiúkat, pedig csak egy barátságos meccsről volt szó, nagyon agresszívan, indulatosan viszonyultál a játszmához már akkor is.

  • Rosszul fogadta a közeledésedet, göllner? Akkor már értem az ellenszenvedet iránta.

  • Eskuszom Hofi hozzad kepest amator volt,Gollner. Ahogy mondtam:zoldborso!!!

  • Göllner András

    Jimmy ! Tessék. Le írom neked. Zöld borsó. Örülsz ? Neked mindent megteszek. Ezt akkor remélem meg tudod emészteni. Nem kérsz hozzá egy kis pap sajtot ? Tokaji Aszuval fogyaszd. Csá. Vége az esti szórakozásnak.

  • Szia Göllner András, röf röf.

  • Göllner András

    Nem teccet neki az a labda amit adtam. Pedig szerintem egészen jó volt. Tudod, kisdisznó ??? Te akkor hol fociztál koca ??? A disznó ólban ??? Emsével ??? Figyelj, Dakota, a Jimmytől már elbúcsúztam, Te is szépen menj má’ valahová. Nem érek rá hogy ennyit foglalkozzak veletek, szerencsétlanek. Jóccakát.

  • göllner-gayza és az ő Judithka nevű malaca:) Hihetetlen:))))

  • göllner-gay za, szerintem te csak foglalkozz magaddal, addig is csendben vagy:)

  • Göllner András

    Szia Jutka 🙂 A jószág egy kicsit szanaszét bóklászik a közösben, már a helyükön kellene lenniük.

  • Göllner András

    Kisdisznó, nagyon jól látod, veled aztán tényleg teljesen fölösleges foglalkozni bárkinek. Montam má’, jóccakát !!!! Turkálj szépen az ólocskádban, ott a helyed koca….

  • Ejnye, göllner, kocának nevezed kopácsit?:)

  • Etto gollner fickotol minden kitelik,Dakota! Es nincs is semmi gatlasa sem. Sokszor,ugyan a sajat levesebe kop,de hat az nem. Fontos hogy sajatjaba kopkod. Ez meg jellemzo!

  • Kulonben,vegre gollner eltalalta a kopacsi igazi nevet.Hahaha!!!

  • Ma kifejezetten őszinték, Jimbó:) göllner is, meg gedeon is:)

  • Göllner András

    Érdekes, hogy ez a két fiú, a Dakota, meg a Jimmy milyen hülye. Elmentem szórakozni, és visszatérve látom továbbra is csak nyomják a süket szövegüket. Mi van fiúk, képtelenek vagytok egy normális kapcsolatot kialakítani ??? Szombat este is otthon játszadoztok magatokkal ???? Mi az, hogy végre eltaláltam a Kopácsi igazi nevét, idióták ????? Évtizedek óta tudom Kopácsi Judith igazi nevét káposztafejű kiscsákók. Hol éltek ? A Kopácsi Judith egy tisztességes, inteligens, értelmes ember. Ti pedig szarjankók vagytok. Buták, silányak, és szánalmasak. A mangalicám is hátat fordít nektek, pedig egy fekete öves dzsudóka, és még ha Judynak hívom, akkor se komál titeket, makkfejű kiscsákók. Hahaha, hihihi. A csajok is nevetnek rajtatok. Senkit se tudtok lázba hozni. Unalmas, hétköznapi, közönséges kis szájhősök vagytok. Fogadjátok meg Libás Misi tanácsát.

  • Az a lenyeg,hogy te lazba hozod a feketeoves dzsudokadat.

  • Göllner András május 19.2012.9:15DU. …”Én járdát szántottam a Jávorszky Mari tiszteletére”…
    Bandikám, van egy nagyon intelligens fajtiszta cicám, és ha idegesíteni akar, mindig felugrik az erkély szélére és ott egyensúlyozik két lábon, hogy rám hozza a frászt. Ilyenkor azt mondom neki, te gölnerbandi, már megint rád jött a kangörcs? Ha rosszalkodni fogsz esküszöm, hogy elviszlek kasztráltatni, meglátjuk majd ki húzza a rövidebbet…….
    hahaha…

  • Ez jo Javorszky!!! Hi…hi…hi!!!!

  • lesz még JOBB is ! ha ha ha !

  • mindjárt jön a Légió ! ÓÓÓÓÓÓ ! Vajon ki lesz az első, Ő……

  • Hát kedves Jávorcki…hol is kezdjem…
    ( Áááááá…ezekre a baromságaira már csak legyintek egyet….hehehe )

  • Legalább nevetni tudunk együtt, az is több mint semmi …

  • De kisstmásnak is szoktam hívni a kandúromat, de csak akkor, ha pofátlanul felugrik az asztalra és onnan nyávog mint egy oroszlán, mint aki a fejemet készül éppen leharapni. Na, ez veri ki nálam a biztosítékot Istenigazából ! Csak ez után kezdődik az igazi kergetőzés az egész lakásban ! Síkesztyűt veszek fel bebiztosítva magamat, hogy meg ne marjon, mikor a farkánál rángatom elő a kisstamást egy szekrény alól miközben azt játszuk, …itt a piros-hol a vörös…mialatt azt kiabálom- kisstamás, te náci, te faszista, hát mán megint a magyar asztalára másztál?
    Esküszöm, hogy leborotvállak, meglátod te anyaszomorító kissprovokátor,most úgy is a pucér macskák a divatosak !Aztán szép piros masnit kötök a farkadra, meglátod te leszel a sztár, mindenki téged fog fényképezni !

  • Göllner András

    Jávorrszky, you’re just a stupid pussy, de úgy látom a Dakoca meg a Jimmy pont rád gerjednek. Szórakozzatok, látom nagyon keveset kell tennem, hogy alaposan begerjedjetek kisfasiszták. Ma foglalkozzatok a szürkemarhámmal, amelyiknek az a neve hogy Lajos – as in Louis Kasszúth……Most elmegyek halászni, és fogok egy harcsát a Jávorszky pussyjának. Rágódjon el azon egy ideig.

    Sziasztok gyerekek. Mária imádkozz jó sokat, hogy megbocsájtson az úr isten azért a temérdek rosszindulatú hülyeségért amit ide fröcsögsz nap mint nap.

  • Göllner András,május 20.2012.10:26 DE. az a sok nácizás meg fasisztázás már megint elvitt a zavarosba halászni… megszokásból ( van okos pus…is ?) vigyáz a kukacodra……..

  • „Mi az, hogy végre eltaláltam a Kopácsi igazi nevét, idióták ????? Évtizedek óta tudom Kopácsi Judith igazi nevét káposztafejű kiscsákók. Hol éltek ? ”

    Jól van göllner-gay za, nyugodj meg szépen:))))
    Mostmár mi is tudjuk, de azért, hogy „koca”-nak nevezed nyilvánosan, lehet, hogy nem veszi majd jónéven:)

  • A nagykövet Ur fideszes szemmel látja a helyzetet.Különben nem mondana ilyeneket,hogy a „széthuzás és megosztottság az egykori kommunisták büne.”Kérdezem a Követ Urtól:Ki osztotta nemzetiekre és hazaárulókrra országunk népét?És nem csak a hazai magyarságot,hanem az Erdéjben és Szlovákiában élő magyarokat is.Én ugy emlékszem,hogy ezt O.V.és a FIDESZ prominens vezetői követték el és nem az „egykori kommunisták”.Jó lenne,ha már nem hazudoznának éjjel-nappal.Jó lenne,ha már egyszer öszinték lennének a jobboldal politikusai és ön is Követ Ur.Az igaz mondás teremtené meg a nemzet egységét.Ezemunkálkodni és nem másokra kenni azt,amit nem mások követtek el.n kellene minden hazáját szerető embernek,politikusnak -jobb-és baloldaliaknak egyaránt-

  • Te hülye, vagy csak provokálsz ?

  • Stefántól kérdeztem ….a nagy „igazmondótól” !

  • Stefán: Jó hogy leírtad fentieket , megkíméltél vele a gépeléstől.

    Táltos Ál-kancácska : Lehet hogy -amint mongya maga- ” Végre együtt nevetünk ” , csak a különbség az hogy amíg Magácska idiótizmusában nemtudja min vihog , addig én kínomban.

    Kocadada: Te meg megint beírtál ide egy sefülesefarkát. Ez Nálad a megszokott állapot ? Mert a fületlen koca még hagyján , de a farkatlan ??? ( Bár Neked mindegy. Úgysem használnád , itt lógsz ha kell ha nem…asszony meg parlagon…hacsak nem TE vagy az inkriminált parlagi asszony és a farkatlan urad hortyog kezét-lábát széjjelvetve.)

  • Az aláirók nevei magukért beszélnek.Azok akik egyetértenek azzal hogy aki a választójogi törvényt kidolgozta és nevét adja,s majd most az ugy mond demokrácia őreként tetszelegni fog,az hiteles akkor ,, no komment”