Hatvan éves a kanadai állampolgárság
Hatvan éves az állampolgárság intézménye Kanadában. 1947 előtt az ország polgárai brit alattvalók voltak. Az 1947-ben életbe lépett állampolgársági törvény megersítette Kanada függetlenségét, és jelezte, hogy az ország kész önállóan, fontos szereplőként is kilépni a világszínpadra. A legtöbb történész szerint, a II. világháború kulcsfontosságú szerepet játszott a kanadai állampolgárság létrehozásában, mivel egyre többen úgy érezték, hogy nemzeti identitásuk Kanadához és nem pedig Európához köti őket. Az 1947-ben életbe lépett törvény szerint, bárki aki 1947 január 1. után Kanadában született, automatikusan kanadai állampolgár lett. 1977-ben változott meg újra az állampolgársági törvény, ugyanis a törvényhozás ekkor tette lehetővé azt, hogy kanadaiak kettősállampolgárok is lehessenek, kanadai útlevelük feladása nélkül.
Kanadai állampolgárok még ma is számos jogot élveznek az Egyesült Királyságban, a Brit Nemzetközösségnek köszönhetően. Például a kanadaiak munkát vállalhatnak Angliában az úgynevezett „Holiday Working Visa Scheme”-en keresztül és azok a kanadai állampolgárok akik ott élnek, résztvehetnek a helyi és országos választásokban.
Kanadai Magyar Hírlap és Juhar Levél
5:36 de.
Na ez jo
Ugyanezt megtehetik az Uj Zélandi és ausztrál állampolgárok is?