A Fidesz alelnökének vagy (részleges) megvilágosodása támadhatott, netán megszólalhatott a lelkiismerete, ugyanis bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a parlamenti munkában részt venni, mert nem óhajt tovább is egy szavazómasina egyik alkatrésze lenni. Persze az is lehet, hogy csak attól tart, hogy – ahogyan a papájáról – más családtagjáról is kiszivárogtatnak valami kompromittáló adatot fideszes titokgazdák? Különben meg jövőre mindenképpen választania kellett volna, hogy marad-e a Hegyvidék polgármestere (ha megválasztják) – mert akkor már összeférhetetlen lesz a két pozíció -, vagy a parlamenti munkát választja, amelyben Rózsa asszony oktatásügyi államtitkár feltűnése óta vajmi kevés öröme lehetett. Az azért elgondolkodtató, hogy ha már – Kósával, Rogánnal, Lázárral ellentétben – ő az előbbit preferálja, miért kell(ett) demonstratíve megindokolnia eme döntését? Nem gondolnám ugyanis, hogy gazdája olyan nagyon szívlelné a kifelé beszédeket, bár ígéretet kapott, miszerint föltétlenül őt indítja a Fidesz jelöltként a XII. kerületben.

Fotó: nol.hu

Igaz, ami igaz: Pokorni Zoltán jóformán az egyetlen pártjában, aki az elmúlt három évben a kormánytól eltérő álláspontra merészelt helyezkedni. Különös figurája ő a Fidesznek, valahogy hiányzik belőle az a feltétlen engedelmesség, a vezére iránti hódolat, talán mert nem együtt voltak koleszosok. Olyanokat merészelt mondani pl. a 2006-os vereség után, hogy „senkinek sincs bérelt helye a pártban”. Meg is kapta a magáét egy megrendelt, és nyilván álnéven írt cikk révén a Magyar Nemzet-ben. Már a korábbi vereség után is lehetett némi afférja a vezérével, mert a Medgyesy D209-es „lebuktatása”után mindjárt kiderült a papájának III/III-as ügynökmúltja *, aminek következtében le is mondott pártelnöki posztjáról – ami persze addig is csak merő taktikai húzásként volt értelmezhető – , hogy aztán némi vezeklés után egy év múlva (és azóta is) alelnöki pozícióból renitenskedhessen egy keveset mintegy jelezvén ezzel a Fidesz nem létező sokszínűségét.

A történtek kapcsán egyébként elgondolkodhatunk – bár korai még -, hogy mikor kezdődnek majd meg az Orbán által már két éve megjósolt „dezertálások”, hogy mikor jön el az idő, amikor lesznek, akik nem akarják naponta szembeköpni magukat, vagy inkább gondolnak a jövőre, és igyekeznek megalapozni majdani magyarázkodásuk sikerét, miszerint is ők már akkor megmondták, hogy ezt nem lenne, nem lett volna szabad megtenni, de hát „Orbánnal nem lehetett bírni” – ahogyan azt Nyitrai Zsolt fogalmazta meg egy éve amolyan zárt körű lakossági fórumon. (Egy, a józan eszével perben álló fideszes ismerősöm szíves közlése.)

A Fidesz kártyáiba persze nehéz belelátni, de ha mégis sikerül valakinek, vagy csak ráérez valamely fontos véleményformáló erő, hogy mire készülnek, akkor újrakeverik, és -osztják a lapokat, de annyira, hogy már az isten se ismeri ki magát, nem még a demokratikus ellenzék, vagy a velük szimpatizáló elemzők, és médiamunkások. Az Unióról nem is beszélve. Ők persze már régóta belelátnak a (poszt)komenista-(neo)liberálisellenség lapjaiba. Hát bizony profi hamiskártyások ellen nem könnyű. Pokorni Zoltán meg azért van annyira megélhetési politikus, hogy kvázi kibicként túl messzire menjen. Azért köszönjük meg neki az igyekezetét.

*A Pokorni papa ügyében állítólag egy szocikhoz köthető egykori BM-es a felelős, mindazonáltal emlékezetem szerint Orbánék nem sokat bíbelődtek pártelnökük „vigasztalásával”.

Gulyás András