Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Konzervatív kisebbség Kanadában – Választási eredmények percről percre

2008 október 14 11:23 de. Konzervatív kisebbség Kanadában – Választási eredmények percről percre bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2008 október 14-én került sor a negyvenedik kanadai országos választásra, melynek végeredménye egy újabb konzervatív kisebbség. Az előzetes jelzések azt mutatják, hogy történelmi mélypontra süllyedt a részvételi arány. Stephen Harper miniszterelnöknek 155 mandátum kellett volna ahhoz, hogy többsége legyen, de ez nem sikerült–még akkor sem ha növelte kisebbségét.  Az alábbi eredményeket rendszeresen frissitettük az est folyamán. A baloldalon feltüntetett idő mindig az utolsó frissitést jelzi. A pártok melletti számok az egyéni választókerületeket, illetve képviselőket jelzik. A kanadai parlament Alsóháza összesen 308 képviselőből áll és mind egyéni kerületeket reprezentálva kerülnek be a federális törvényhozásba. Részeredmény (06.35-kor) — Nyomja meg a „refresh” gombot a frissitéshez. Konzervatív: 143 Liberális: 76 Bloc Québécois: 50 Új […]

Read more ›

Konzervatív kisebbségre ébredhetünk szerda reggel

2008 október 13 6:45 du. Konzervatív kisebbségre ébredhetünk szerda reggel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Konzervatív kisebbségre ébredhetünk szerda reggel

A legújabb Canadian Press-Harris Decima pártpreferenciás felmérés szerint a Konzervatív Párt fog győzni az október 14-ei választásokon, de a jobboldali kormánypárt szerencsétlen kampánya keresztülhúzta a többségi kormányzás lehetőségét. Stephen Harper Konzervatív Pártjára a felnőtt lakosság 34 százaléka voksolna. Ezzel szemben a Liberális Párt 25 százalék körüli eredményre számíthat, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) 19 százalékon áll és a szeparatista Bloc Québécois 11 százalékra erősödött. A parlamenten kivüli Zöld Pártra a kanadaiak 9 százaléka szavazna. A hosszú hétvége alatt, Harper miniszterelnök is elismerte azt, hogy szinte kizárt egy jobboldali többség a kanadai Alsóházban. Ezen kivül Harper elmondta, hogy nem lepődne […]

Read more ›

Endowment established in memory of interned Europeans

2008 október 11 7:30 du. Endowment established in memory of interned Europeans bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Endowment established in memory of interned Europeans

The Ukrainian Canadian Foundation of Taras Shevchenko will be administering a $10 million endowment fund aimed at exploring and commemorating the experiences of Eastern Europeans and members of ethno-cultural communities in general, who were interned in Canada during World War I. Jason Kenney, Secretary of State for Multiculturalism and Canadian Identity, announced the establishment of the fund earlier this year. Christopher Adam, a lecturer in history at Carleton University, president of the Montreal Hungarian Historical Society and secretary of the Canada Hungary Educational Foundation (CHEF), has been appointed to serve on the Canadian First World War Internment Recognition Fund’s Advisory […]

Read more ›

A gazdasági krízis ártott a Konzervatív Pártnak

8:55 de. A gazdasági krízis ártott a Konzervatív Pártnak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A gazdasági krízis ártott a Konzervatív Pártnak

Szinte biztos, hogy ismét kisebbségi kormánya lesz Kanadának az október 14-ei választások után és úgy tűnik, hogy az eredmény is közelebb lesz mint amire a kampány elején számítani lehetett. A legújabb Ipsos Reid közvéleménykutatás szerint, Stephen Harper miniszterelnök Konzervatív Pártja most már csak 34 százalékot érne el ha „ma” lennének a federális választások. A Liberális Párt 29 százalékra tornászta fel magát az utóbbi napokban, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) tartósan 18 százalék körül mozog és a szeparatista Bloc Québécois szintén tartja 9 százalékát. Ezen kivül a parlamenten kivüli Zöld Párt most 8 százalékon áll. A jelenlegi gazdsági krízis és […]

Read more ›

Radnóti életét és műveit mutatták be Ottawában

8:35 de.1 comment
Radnóti életét és műveit mutatták be Ottawában

2008 szeptember 25-én került megrendezésre az „Árny az árnyban” című irodalmi est Ottawában, melyben Turek Miklós magyarországi szinművész mutatta be Radnóti Miklós költeményeit, illetve a közismert huszadik századi költő életét bemutató verseket. Az irodalmi estet Andai Ferenc, ottawai magyar történész és irodalmár nyitotta meg, aki Radnóti Miklóssal való közeli barátságáról beszélt és az 1944-es bori fogságról, amikor személyes kapcsolatot ápolt a magyar költővel. Dr. Andai aztán Heidenauba került, ahol 380 fogolyt végeztek ki és összesen 20-an élték túl a lágeri életet. Andai professzor volt az egyike a túlélőknek. 1957-ben került Kanadába ahol 32 évig egyetemi tanárként dolgozott Ontario és Québec […]

Read more ›

Csökkent a Konzervatív Párt támogatottsága Québecben

2008 október 5 11:29 de. Csökkent a Konzervatív Párt támogatottsága Québecben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Csökkent a Konzervatív Párt támogatottsága Québecben

Úgy tűnik, hogy Stephen Harper miniszterelnök akaratlanul új életet adott a szeparatista Bloc Québécois-nak az által, hogy 45 millió dollárt vont el a művészektől és, hogy kontraverzális kijelentéseket tett a művésztársadalomról. Heves reakciót váltott ki Harper azon kijelentése, miszerint az átlag kanadai állampolgár nem foglalkozik sokat a „gazdag” és „gálázó” művészekkel. Margaret Atwood, Kanada legismertebb kortárs írója, elmondta hogy ha Québecben élne, akkor most a szeparatista Bloc Québécoisra szavazna. Michel Rivard, egy québeci zenész pedig egy három perces videót készített (ami felkerült a YouTube-ra), melyben kanadai francia művészként egy angol bizottság előtt kénytelen megvédeni műveit. Felhasználva az összes angol-ellenes előitéletet, […]

Read more ›

Mindenki Stephen Harper-t támadta az angol vitában

2008 október 3 1:45 du. Mindenki Stephen Harper-t támadta az angol vitában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Mindenki Stephen Harper-t támadta az angol vitában

Az ellenzéki pártok heves támadásokat intéztek Stephen Harper konzervatív miniszterelnök ellen az angol nyelvű választási vitában. Csak egyszer fordult elő, hogy Jack Layton, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) vezetője oda fordult a mellette ülő Stephen Dion liberális miniszterelnök-jelölthez, hogy megkérdőjelezze azt a liberális szokást, mely verbálisan ugyan támadja a jobboldali kisebbségi kormányt, de végén szinte mindig támogatja Harper parlamenti törvény-javaslatait. Stephen Harper végig nyugodtan és higgadtan viselte a négy oldalról érkező össztűzt és ritkán támadta az ellenzéki pártokat. Szereplése langyos volt. Nem hibázott, olyat nem mondott ami árthatna pártjának, de egyben nem aratott kiütéses győzelmet Dion ellen. Layton többször megemlítette, […]

Read more ›

Stéphane Dion győzött a francia vitán

2008 október 2 12:35 du. Stéphane Dion győzött a francia vitán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Stéphane Dion győzött a francia vitán

Stéphane Dion, a Liberális Párt miniszterelnök-jelöltje volt az egyértelmű győztes a Radio-Canada közszolgálati televízió áltat sugárzott választási vitán. Az Ipsos Reid felmérése szerint, a megkérdezett szavazók 40 százaléka gondolta azt, hogy Dion szerepelt a legjobban a kétórás francia vitán. A liberális vezért követte második helyen Gilles Duceppe 24 százalékával, a szeparatista Bloc Québécois részéről és harmadik helyen találta magát Stephen Harper konzervativ miniszterelnök 16 százalékkal. A megkérdezettek 11 százaléka gondolta azt, hogy Jack Layton, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP/NPD) vezetője szerepelt a legjobban. A parlamenten kivül Zöld Párt vezetője, Elizabeth May, most szerepelt először választási vitában, francia nyelvtudása kezdetlegesnek […]

Read more ›

CBC Palin attack raises questions about state-funded television

2008 szeptember 29 10:02 de.1 comment
CBC Palin attack raises questions about state-funded television

After receiving more than 300 complaints from viewers, the Canadian Broadcasting Corporation (CBC) has issued an apology for an online opinion piece published on the CBC News website, which concluded that Republican Vice Presidential candidate Sarah Palin looked like a „porn star.” Written by prominent freelance writer Heather Mallick, the column argued that Palin was chosen by Presidential hopeful John McCain, in order to appeal to the Republican Party’s „unlettered” and „white trash” wing. Yet of all the not-too-subtle innuendos and smears, Mallick’s attack on Palin’s family sparked the most outrage. „Seventeen-year-old Bristol has what is known in Britain as […]

Read more ›

Hungarian Canadian essay competition examines refugee experience

2008 szeptember 28 4:55 du. Hungarian Canadian essay competition examines refugee experience bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Hungarian Canadian essay competition examines refugee experience

A new essay competition launched by the Canada-Hungary Educational Foundation (CHEF), aimed at examining the experiences of immigrants, refugees and minorities, offers students a great opportunity to have their work published and win one of six cash prizes. Entitled „Becoming Canadian: A Celebration of Refugee and Immigrant Experiences in Canada,” the competition welcomes not only Hungarian topics, but essays that examine any aspect of Canadian multiculturalism. This can include a look at the preservation of heritage languages in Canada, the issue of multiple identities, what it means to grow up as a second generation Canadian, as well as a range […]

Read more ›

Harper szerint a munkásosztályt nem érdekli a művészek gálái

2008 szeptember 24 8:51 de. Harper szerint a munkásosztályt nem érdekli a művészek gálái bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Harper szerint a munkásosztályt nem érdekli a művészek gálái

Stephen Harper konzervatív miniszterelnök nem közkedvelt személy manapság a művészek köreiben, mivel jobbközép kormánya 45 millió dollárral csökkentette a művészetnek és kultúrának szánt állami támogatást. De Harper szerint az áltlag kanadai munkást aligha érdekli majd, hogy a művészek kevesebb pénzt kapnak a jobbközép kormánytól és egy kissé populista fordulattal nyilvánvalóvá tette, hogy ő inkább a munkászosztály oldalán áll. „Amikor az áltlag dolgozó emberek hazaérnek a munkából, felkapcsolják a televíziót és ott egy gazdag gálát látnak, mely az adófizetők pénzéből jött létre, miközben a gálán lévő emberek azt mondják, hogy nem kapnak elég szubvenciót…nem hiszem, hogy az e féle panaszok hatnának […]

Read more ›

Parlamenti többség küszöbén a Konzervatív Párt

2008 szeptember 21 9:54 de. Parlamenti többség küszöbén a Konzervatív Párt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Parlamenti többség küszöbén a Konzervatív Párt

A legújabb Canadian Press Harris-Decima közvéleménykutatás szerint, a parlamenti többség küszöbén találja magát Stephen Harper miniszterelnök Konzervatív Pártja. A szavazatok minimum 40 százalékát kell megszerezni, hogy bármelyik pártnak is többsége lehessen a 308 képviselőböl álló kanadai parlament alsóházában. Ha „ma” lennének a választások, a lakosság 38 százaléka szavazna a jelenlegi jobbközép kormánypártra és 25 százalék a Liberálisokra. A kisebb balodali ellenzéki pártok közül az Új Demokrata Párt (NDP) 15 százalékon áll, a parlamenten kivüli Zöld Párt 12 százalákot tudhat magáénak és a szeparatista Bloc Québécois–mely csak Québec tartományban indit egyéni jelöltet–8 százalékon áll országszerte. Az utóbbi napokban a konzervatívok 2 ponttal erősödtek, míg a liberálisok […]

Read more ›

A Bloc Québécois a konzervatív többségtől védené az országot

2008 szeptember 19 7:16 du. A Bloc Québécois a konzervatív többségtől védené az országot bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A Bloc Québécois a konzervatív többségtől védené az országot

Gilles Duceppe, a szeparatista Bloc Québécois vezetője elmondta, hogy egyedül az ő pártja akadályozhatja meg azt, hogy a jobboldal többséget szerezzen a kanadai Alsóházban. Duceppe pártja–mely az utóbbi időben óvatosan kerüli a szeparatizmus körüli vitát és most már csak egyszerűen Québec képviseletéről beszél–egyben nacionalista és baloldali. Éppen ezért aligha vállalhat közösséget a Konzervatív Párttal, mely támogatja Kanada részvételét az afganisztáni háborúban és amely jobbközép nézeteiért ismert, különösen a társadalmi kérdésekben. „Nézzék meg, hogy mit igért Harper miniszterelnök és hogy a végén mit tartott be igéreteiből. Nem a konzervatívok képviselik Québec érdekeit,” mondta Duceppe. A veterán pártvezér arra is rámutatott, hogy az […]

Read more ›

Voices and visions of Canadian culture in Hungary

10:54 de. Voices and visions of Canadian culture in Hungary bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Professor Katalin Kürtösi, a visiting Scholar from the University of Szeged, will be giving a talk on Canadian culture in Hungary at the University of British Columbia (Buchanan Tower, room 599), on Friday, September 26th from 4:00 – 5:00pm.  Admission is free. Entitled „Voices and Visions of Canadian Culture in Hungary after the Political Changes,”  the paper will examine how a European „small nation’s” cultural life is responding to a „less-known” culture. The research project is a follow-up of a systematization of the Hungarian translations of Canadian literature between 1920 and 1985. This time the main areas of interest are: How the changes in cultural policy […]

Read more ›

Hungarian literary evening set to take place in Ottawa

2008 szeptember 13 5:29 du. Hungarian literary evening set to take place in Ottawa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Hungarian literary evening set to take place in Ottawa

Two young, talented artists from Hungary will delight us with their special multi-media program about Miklós Radnóti, the great Hungarian poet. Miklos Turek, prize-winning actor will perform a dramatized piece about and using the works of Radnoti; Kornel Nagel, visual artist will exhibit 25 graphic works he recently created inspired by Radnoti’s work. This program is the premiere of a North American tour by this team; Ottawa is leading the way! What: Literary-drama presentation in Hungarian by/about/inspired by Miklos Radnoti, performed by Miklos Turek; accompanied by an exhibition of graphic works by Kornél Nagel. Words of Introduction by our Ottawa […]

Read more ›