2018 március 1 11:23 de.
Koncz Tamás, a Magyar Nemzet újságírója jegyezte ma reggel, hogy az Orbán kormány félmilliárd forintnyi támogatást utal át a Torontói Első Magyar Református Egyháznak (TEMRE). A szerző e cikkben a Kanadai Magyar Hírlap által közölt korábbi információkra is hivatkozik–arra a csaknem 300 millió forintra, amellyel az Orbán rendszer 2013 óta segélyezett kanadai magyar szervezeteket. A Magyar Nemzet cikke kitér arra, hogy a nyolc évtizede alapított protestáns egyház kimondottan közeli kapcsolatok ápol a Nemzeti Együttműködési Rendszerével. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is ellátogatott a templomba. A magyarországi miniszteri látogatás idején egy székely zászló megáldására is sor került. A Magyar Nemzet cikke az […]
Read more ›
2018 február 28 6:11 de.
December óta összesen 6 százalékkal nőtt a Magyar Szocialista Párt támogatottsága, a Jobbik pedig 3 százalékkal népszerűbb. Ez derül ki a Republikon legfrissebb felméréséből, ami azt is kimutatja: a Fidesz népszerűsége három hónap alatt 9 százalékkal csökkent. Fontos kiemelni: a Republikon felmérésre az Elios korrupciós botrány kirobbanása után, de a Fidesz meglepő, 16-százalékpontos hódmezővásárhelyi vesztessége előtt került sor. Igy az Orbán családot érintő korrupciósvádak már befolyásolhatták az eredményt, Hódmezővásárhely lélektani hatása viszont még nem. Kétségtelen, hogy az MSZP-Párbeszéd az elmúlt hónapok trendjének nagy nyertese, de a Jobbik is profitált a Fidesz folyamatos népszerűség-csökkenéséből. Sőt–a Demokratikus Koalíció (csak 1 százalékkal ugyan), […]
Read more ›
2018 február 25 2:14 du.
A Fideszben már reggel tudták, hogy baj van a kormánypárt leghűségesebb vidéki fellegvárában, amelyet Orbánék 1998 óta uraltak, a jobboldali pártok pedig 1990 óta. Ott ahol 2010-ben Lázár János akkori polgármester még 67 százalékkal győzött. Ma reggel Hódmezővásárhely összellenzéki polgármester-jelöltje –Márki-Zay Péter, aki 2009 előtt Kanadában élt–összefutott a Fidesz polgármester-jelöltjével a piacon. A fideszes politikus, Hegedűs Zoltán meglepetést okozott: udvarias volt. Mint tudjuk, ez ritksaság fideszes politikusoknál. Aztán kiderült, hogy talán életében először a hódmezővásáhelyi Lázár János, a Miniszterelnökség minisztere, titokban szavazott kora reggel, kikerülve a kamerákat meg a médiát. Aztán az is kiderült, hogy a Fidesz nem is tart […]
Read more ›
8:35 de.
A legtöbb kanadai elemző és közíró — politikai hovatartozástól függetlenül – roppant kínosnak tartotta Justin Trudeau egy hetes indiai látogatását. A hivalkodás és ripacskodás történetesen nem része a kanadai politikának. Inkább a tradicionális „brit” visszafogottság volt jellemző eddig. Többnyire békén hagyjuk politikusaink magánéletét, de elvárjuk vezetőinktől, hogy életüket szolid középszerűségben éljék. Csak egy példa: magyarországi politikusok elájulnának, ha látták volna, hogy milyen körülmények között laktak Kanada miniszterelnökei az ottawai 24 Sussex Drive alatti hivatalos rezidenciában. Az egymást váltó liberális és konzervatív kormányfőink hagyták a házat szétrohadni az évtizedek folyamán mert senki nem akart olyan benyomást kelteni kormányzása alatt, hogy az […]
Read more ›
2018 február 24 1:07 de.
Az Ottawai Magyar Ház konyhájában élelmiszerbiztonsági ellenőrzést végeztek önkormányzati hatóságok, amelynek során olyan higiéniai hiányosságokat fedeztek fel, amelyeket a főváros „részben kritikusnak” (semi-critical) nevezett. Az Ottawai Magyar Ház rendszeres tevékenysége a pénteki ebédek elkészítése és felszolgálása. A tagoknak 12 dollárt számolnak fel, a vendégeknek pedig 15 dollárt. Mint, ahogy az Ottawa önkormányzati honlapjáról kiderül: az élemiszerbiztonsági ellenőrzést tavaly augusztus 18-án végezték az OMH-ban. A városi ellenőr többek között azt találta, hogy nem volt a konyhában tisztító oldat. Ami viszont ennél talán lényegesebb: az OMH önkéntesei rendszeresen kint hagynak a púlton — hosszabb ideig — ételeket. Donna Casey, az Ottawai önkormányzat részéről […]
Read more ›
2018 február 21 10:20 de.
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnökének fontos üzenete van az erdélyi magyarsághoz: ő nem tud egyetérteni azzal az autoriter rendszerrel, amelyet Orbán Viktor Magyarországon épít. Fontoz üzenet azért, mert immár több mint 417 ezer külhoni magyar küldött be regisztrációs kérelmet a Nemzeti Választási Irodához és ebből a számból több mint 172 ezer az erdélyi magyar. Azt már tapasztalatból tudjuk, hogy szinte egytől-egyig a Fideszre fognak szavazni és félmillió külhoni szavazó jelentős erősítést jelent a kormány számára, különösen amikor kb. 5 millióan szavaznak majd Magyarországon április 8-án. Azt is tudjuk, hogy az RMDSZ helyi szervezetei Erdélyben aktívan […]
Read more ›
2018 február 18 10:56 de.
A szexuális zaklatással vádolt Patrick Brown alig három hete mondott le az Ontario tartományi Progresszív Konzervatív Párt vezetéséről és kormányfő-jelöltségéről — mindezt kevesebb mint négy hónappal a tartományi választások előtt. Február 16-án azonban ringbe szállt a PC Párt kormányfő-jelöltségéért, saját maga utódaként indulva. A januári zaklatási vádakról szóló CTV riport után Brown egy szürreálisra sikerült sajtótalálkozón mindent tagadott, közben háta mögött, pont a sajtótalálkozó ideje alatt lemondott a kampánystábja, elhatárolódott tőle a PC párt frakciója, aztán pár órával később Brown lemondott a párt vezetéséről. Később pedig kirúgták a PC párt frakciójából, így most már független képviselőként foglal helyet a tartományi […]
Read more ›
2018 január 31 5:01 du.
Törvénytelen árrögzítésben vettek részt Kanada legnagyobb élelmiszerláncai, amikor kenyér és pékáru nagykereskedőkkel egyeztek meg a kenyér árában, illetve az áremelés mértékében. A kanadai Versenyhivatal szerint a Loblaw, a Metro, a Sobey’s, a Giant Tiger és a Walmart Canada követett el bűncselekményt. Olvasóink közül sokan talán tudják: a Loblaw ezt a kínos helyzetet úgy próbálja jóvátenni, hogy minden vásárlónak 25 dolláros ajándékkártyát nyújtanak, amelyet a Loblaw szupermarketokban válthatnak élelmiszerre és egyéb árura. Ugyanakkor sokan jelzik: az árrögzítés olyan mértéket öltött, hogy a fejenkénti 25 dollár aligha elegendő kárpótlás. Az árrögzítés titokban már 2001 óta folyik. A nagykereskedők és a velük együttműködő […]
Read more ›
2018 január 30 10:24 de.
Lapunkban több rendszeres olvasó és kommentelő sejti évek óta, hogy fideszes trollok szorgalmaskodnak a hozzászólásokban és úgy tűnik, hogy igazuk volt. A 444.hu című lapnak tálalt ki részletesen egy ex-fideszes troll az állampárt propaganda-gépezetéről és ebből derült ki, hogy a Fidesz valóban üzemeltet egy rendszerezett trollhadsereget. Ami a legmeglepőbb: a fideszes nyugdíjasok akik a munka javarészét végzik önkéntesként, bérmentve követik naponta a párt utasításait. Oroszországban a putnyinista trollok fizetve vannak, Magyarországon viszont a fideszesek részben meggyőződésből, vagy esetleg megfelelési kényszerből, szolgalelkűségből, vagy jövőbeni juttatások reményében (egy új Lada?) végeznek pártmunkát. Mit tudunk a Fidesz trollhálózatáról? Elsősorban a Facebookon vannak jelen, […]
Read more ›
2018 január 26 9:50 de.
Szexuális zaklatással vádolták csütörtökön Kent Hehr-t, a kanadai liberális kormány sport- és a fogyatékos emberekért felelős miniszterét. A miniszter aznap le is mondott. „Kormányunk nagyon komolyan veszi a zaklatás vádját és hiszünk abban, hogy támogatni kell azokat a nőket, akik ilyen vádakat hoznak fel”–mondta Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke Hehr kapcsán. „A zaklatás minden formája elfogadhatatlan”–tette hozzá a kormányfő. A vádakat Kristin Raworth, egy Alberta tartományi közszolga hozta nyilvánosságra a Twitteren. Szövetségi karrierje előtt Hehr egy albertai politikus volt. Raworth szerint amikor először munkába lépett Alberta törvényhozásában többen figyelmeztették: ne szálljon be a liftbe Kent Hehrrel, mert volt több olyan nő, aki […]
Read more ›
2018 január 25 10:44 de.
Két nő szexuális zaklatással vádolta Patrick Brown progresszív-konzervatív kormányfőjelöltet szerda este, öt hónappal a 2018. június 7-re kitűzött Ontario tartományi választások előtt. A legutóbbi felmérések szerint a 39 éves Brown jó eséllyel leváltotta volna a 2003 óta kormányzó liberális pártot Kanada legnépesebb tartományában. Szerda este – pár órával az után, hogy a CTV televízió riportot közölt a vádakról és amiután Brown kampánystábja lemondott, illetve azonnali lemondásra szólították fel párttársai is — az ellenzéki kormányfőjelölt jelezte, hogy visszalép. Ugyanakkor a vádakat egy röpke, egyperces, 22 órakor tartott sajtótalálkozóban határozottan elutasította és hozzátette: bírósági úton keres majd jóvátételt. (Patrick Brown január 24-én) […]
Read more ›
2018 január 14 9:25 de.
Pár éve volt, hogy életem első kisfilmét forgattam Ottawában. Egészen kiskorom óta szerettem hobbiként elbeszéléseket és novellákat írni. Arra pedig mindig kiváncsi voltam, hogy vajon hogyan nézne ki, ha egy általam írt történetet profi színészek keltenék életre? Ezért forgatókönyvvé változtattam egyik novellámat, szereztem két helyi színészt, egy hangmérnököt és egy operatőrt és elindultam a filmkészítés göröngyös útján. Mit tanultam ebből? Elsőként azt, hogy elképesztően sok munkába telik egy-egy jelenet elkészítése. Egy huszonötperces filmről van szó, de a forgatás három teljes napot vett igénybe. De volt még egy másik tanulsága is a kísérletnek: sokszor egészen másképpen fest egy történet amit az író megírt filmen, […]
Read more ›
2018 január 11 2:57 du.
Áder János magyar államfő 2018. április 8-ra tűzte ki az országgyűlési választásokat és eddig 384.173 külhoni állampolgár regisztrálta nevét a Nemzeti Választási Irodával. A szavazásra jogosult külhoni magyarok száma az elkövetkező hetekben bizonyára meghaladja majd a félmilliót, ami elvileg jelentős befolyást jelenthet egy olyan országban, ahol összesen 8 millió körüli választópolgár van és ahol az útóbbi években hatvan százalék alatti volt a részvétel. Ha a 2014-es országgyűlési választások levélben leadott külhoni szavazatok nézzük, összesen 128.596 voks érkezett. Ebből 122.638 a Fideszre lett leadva, a Jobbikra pedig 2.926, a baloldai összefogásra (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) 1.495 és az LMP-re 574. Érdekességként: a nyilt kádári nosztalgiára épülő, de […]
Read more ›
2018 január 1 11:32 de.
A montreáli Budapest Roma nevű vendéglő alapvetően olyan, mintha a házigazda otthonába lenne a vendég meghívva, ahol nem csak vacsorával várják, hanem egy elismert hegedűművész által nyújtott élő előadással is. A magyarokból, illetve az angol, francia, lengyel és más nemzetiségű kanadaiakból álló kis társaságot a lapunkból is ismert Göllner András hozta össze. Voltak művészek, helyi újságírók és tanárok, a magyar szó a franciával és az angollal keveredett. Lakatos István pedig ezt a sokszínű kört vitte egy igazi zenei kalandra. A magyar zene mellett, nem maradtak el jiddish számok, francia sanzonok, orosz nóták és — azt hiszem sokak örömére – az […]
Read more ›
2017 december 30 9:39 de.
Ma jelenik meg utoljára a La Presse című montreáli napilap nyomtatott formában, amiután úgy döntöttek, hogy ezentúl kizárólag digitális kiadásban jelentetnek meg cikkeket. A nyomtatott lap 264 ezer példányban kelt el, ugyanakkor egyre csökkent a hirdetők száma. A La Presse már 2016-ban felfüggesztette a hétköznapi nyomtatott számokat, így már csak szombaton jelent meg papír formában az újság kibővített száma. Az Új Évben pedig már ilyen se lesz, azonban honlapjukon és egy külön tablet kiadáson keresztül bárki ingyen hozzáférhet a laphoz. A La Presse felelős szerkesztője – Éric Trottier – elmondta: a szerkesztőség legtöbb munkatársa harmincvalahány éves és közülük egy se fizetett […]
Read more ›