2016 december 6 12:52 du.
Miközben Magyarország közoktatási rendszere siralmas helyre csúszott le a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legújabb PISA felmérése szerint, a 15 éves kanadai diákok második helyen vannak nemzetközi összehasonlításban, természettudományban negyedik helyen végeztek, matekben pedig tizedik helyen. Ez derül ki a 72 országra kiterjedő tanulmányból, melyben összesen 20 ezer 15 éves kanadai diák vett részt, 900 középiskolában. Sok olyan magyar van aki csipőből lenézően beszél a kanadai oktatási rendszerről, miközben az egekbe magasztalja a magyart. Ezzel szemben a PISA felmérés szerint: Az olvasásban Kanada második helyen végzett, Magyarorság pedig 40. helyen A természettudományban Kanada negyedik helyen végzett, Magyarország pedig 35. helyen […]
Read more ›
2016 december 5 2:14 du.
A konzervatív beállítottságú National Post című napilap szerkesztősége lényegében leszélsőjobboldalizta a Fideszt. Igaz, a szerkesztőség jelezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pártja a Jobbikhoz képest még mindig „kevésbé szélsőjobboldali,” ugyanakkor árulkodó, hogy a kanadai jobbközép sajtó egyre inkább helyén kezeli a magyar kormánypártot és nem mérsékelt konzervatívnak vagy jobboldalinak tartják számon őket. A szerkesztőségi álláspont a nyomtatott lap A8-as oldalán jelent meg és elsősorban arról szó, amiről pár napja írtunk a KMH-ban: a liberális kormánypárt kihátrálni látszik az arányosságra törekvő választójogi törvény reformjából. A National Post azzal érvelt, hogy az arányosságra épülő választási rendszer (a kanadai first-past-the-post-tal szemben) pont a baloldal […]
Read more ›
2016 december 2 2:21 du.
A demokratikus reformért felelős liberális miniszter példanélküli hevességgel ment neki annak a többpárti parlamenti bizottságnak, amelyet éppen ő állított fel, hogy egy új, arányosabb választási rendszert javasoljon Kanada számára. A sokan bírált first-past-the-post egyéni választókerületekre és a relatív többségre épülő rendszert váltaná le Justin Trudeau liberális kormányfő–legalábbis ezt ígérte a 2015-ös választási kampány idején. Ezzel szemben Maryam Monsef miniszternek nem csak, hogy nem tetszik a parlamenti bizottság által készített 333 oldalas tanulmány és javaslat–amely az ellenzék és a kormány képviselőinek számára is többnyire elfogadható volt–de szerinte a bizottság hanyagul, hiányosan végezte el a feladott munkát. Elemzők szerint Trudeau liberálisai keresik […]
Read more ›
2016 december 1 11:48 de.
Országos vitát robbantott ki a konzervatív National Post című napilap, amely megrázó cikksorozatban hangsúlyozta: a vezetés közben történő SMS-küldés és mobiltelefon-használat pontosan olyan életveszélyes mint az ittas vezetés. Sőt: egy felmérés szerint, a kanadai rendőrök 76 százaléka azt tapasztalja, hogy az utóbbi öt évben több súlyos balesetet okozott az SMS-ezés mint az ittas vezetés. Mégis: a hatályban lévő törvények szimpa szabálysértésként kezelik a vezetés alatti mobiltelefon-használatot, miközben a National Post szerkesztősége, illetve Québec tartomány miniszterelnöke szerint be kéne emelni a kanadai szövetségi büntető törvénykönyvbe. Jelenleg minden tartomány külön-külön szabja ki a vezetés közben SMS-ezők, vagy mobiltelefonon beszélgetőkre a pénzbírságot. Ontario tartományban […]
Read more ›
2016 november 28 4:40 du.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök tett egy szerencsétlen kijelentést Fidel Castro halála kapcsán a hétvégén. A kanadai kormányfő szavai oly annyira megbontránkoztatták a magyar jobboldalt, hogy hétfőn még a magyar Országgyűlésben is Trudeau szavaival foglalkoztak. Rétvári Bence (KDNP) Justin Trudeau-t, Barack Obama-t és Jean-Claude Junckert osztotta ki a magyar parlamentben, elmondva hogy Castro „óriási kegyetlenséget követett el”, miközben a liberális és baloldali vezetők ezt nem akarják elismerni. Stumpf András, a Mandiner című konzervatív lap főmunkatársa pedig jelezte a Facebookon: „Juncker, Trudeau, ne nagyon kerüljetek az utamba testőr nélkül.” De mit is mondott Justin Trudeau ami ennyire kiverte a biztosítékot az autokráciára ezek […]
Read more ›
2016 november 27 9:36 de.
Amikor Németország ottawai nagykövetsége felállította asztalát a St. Joseph’s Egyházközség nagytermében, a halomnyi frissen sütött sósperecek illatta vett körül bennünket. Így kezdődött az a nemzetközi fesztivál, amelyhez szintén hozzájárult a Szlovák Köztársaság nagykövete, valamint Törökország, a Fülöp-szigetek, a Chilei Köztársaság és Jamaica nagykövetségei is. A különböző országok missziói mellett a rendezvényt gazdagították a civil és közösségi szervezetek. Elsősorban az CHIN hullámhosszain minden vasárnap este 7-től hallható Ottawai Magyar Rádiót említjük, de jelen volt még az ottawai Iszlám Központ, a Brit Családi Történeti Társaság, az Indo-Karib Egyesület, egy „Edo” nevű afrikai táncegyüttes és még számos karitatív csoport. (A Német nagykövetség asztala […]
Read more ›
2016 november 25 12:35 du.
Montreál Outremont nevű kerületében a napokban népszavazást tartották arról, hogy épülhet-e többé templom, zsinagóga vagy bármilyen más vallási intézmény a városrész főútvonalain, illetve a mellékutcákban. Évek óta heves viták folynak a számottevű haszid zsidó kisebbség és a többségi lakosság között. A népszavazás végeredménye: 56 százaléknyian támogatják azt hogy, vallási intézmény kizárólag a kerület északkeleti határában, vasúti sínek mellett épülhessen ezentúl. Outremont lakosságának 25 százaléka tartozik a haszid zsidó közösséghez és egyre inkább mondta a francia többségű kerületi polgármester–Marie Cinq-Mars–hogy a helyi zsidóság nem akart integrálódni, hanem külön, párhuzamos közösségeket hozott létre a városrészben. „Nem arról kéne szólnia a békés együttélésnek, […]
Read more ›
2016 november 22 11:08 de.
Bartók, Kodály, Liszt, Dohnányi, Lehár és Kálmán szerzeményeiből adnak elő az ottawai Canadian Musem of History-ben, 2016. november 29-én, 19.30-kor. Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából kerül megrendezésre a koncert, amelyen többek között Mary Kenedi zongoristát, illetve Szabó Krisztina mezzoszopránt hallhajták. A koncert az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékévhez is fűződik. Az ottawai koncertet előzte meg egy korábbi fellépés Torontóban, a Trinity-St. Paul’s United Church-ben, melynek képei Magyarország torontói Főkonzulátusának Facebook oldalán jelentek meg. A november 17-ei torontói koncertet Szabó Stefánia főkonzul nyitotta meg. A zenei előadás mellé egy kiállítást is szerveztek Bartók Béla életéről és munkásságáról, elsősorban […]
Read more ›
2016 november 21 9:59 du.
A magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának jegyzőkönyvéből kellett megtudnom, hogy én lennék a Demokratikus Koalíció kanadai fiókszervezetének az alapítója. A KMH szerzője – Lázár György – találta meg a jegyzőkönyvet, amelyben Somorjai Ágnes, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács örökös tiszteletbeli elnöke számol be a parlamenti bizottságnak – kizárólag fideszes és jobbikos képviselők előtt – a kanadai magyarságról. Sok mindent tudhatunk meg a tizennégy oldalnyi vallomásból, de most kizárólag a jegyzőkönyv engem személyesen érintő részére szeretnék összpontosítani. (A többire majd még a későbbiekben visszatérek.) A jegyzőkönyben olvashatjuk: SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Engem azért különösen érdekelne, hogy van egy nagyon szélsőségesen szélsőliberális hangvételű […]
Read more ›
9:53 de.
Magyar, brit, Fülöp-szigeti, jamaikai, német, szlovák, indo-karib, török, szíriai és muszlim – többek között e népek kultúrájával és gasztonómiájával találkozhat 2016. november 26-án az ottawai St. Joseph’s Parish-ben. A római katolikus közösség fennállásának 160. évfordulóját ünnepli idén. Miközben az egyházközség eredetileg az ír és francia gyökerekre épült, mára a közösség sokszínűsége Ottawa belvárosának és a templom mellett lévő Ottawai Egyetem, illetve a Sandy Hill negyedben és a centrumban található sok-sok nagykövetség kulturális pluralizmusát tükrözi. A rendezvényt támogatja Németország, Szlovákia, Törökország, Jamaika és a Fülöp-szigetek nagykövetségei, illetve missziói, továbbá a British Isles Family History Society of Ottawa, a Canadian Indo-Carribbean Organization […]
Read more ›
2016 november 20 10:08 de.
Szélsőjobboldali, neonáci szimbólumokat és szövegeket festettek ismeretlen tettetesek az elmúlt napokban három zsinagógára, egy protestáns templomra, egy mecsetre és egy zsidó kultúrközpontra Kanada fővárosában. Az ottawai zsidó közösség elleni egyik támadásról már a héten beszámolt a Kanadai Magyar Hírlap. Azt követően azonban a Parkdale United Church nevű református és elsősorban a fekete kisebbséget szolgáló felekezet ajtaira firkáltak horogkereszteket, illetve egy, az afrikai amerikaikra használt rasszista jelzőt. A Heil Hitler-t szimbólizáló „88-„-as számot is ráfestették a főbejáratra. A következő támadás az Ottawai Muszlim Egyesült irodáját érintett. A bejáratra A „Bazdmeg Allah”-t firkálták rá, továbbá egy horogkeresztet és a következő szöveget is: […]
Read more ›
2016 november 17 1:37 du.
Minden negyedik magyarországi magyar nem akarna erdélyi magyar szármarzású szomszédot. A józan erdélyi magyarnak viszont aligha vígasz, hogy őket legalább kevésbé utálják Magyarországon mint mondjuk a szíriai keresztényeket, az arabokat, az amerikaiakat, a zsidókat, vagy éppen a romákat. Csütörtökön két külön felmérés jelent meg Magyarországon, amely a rekordszintű idegengyűlöletet méri a magyar társadalomban. A rendszerváltás óta soha nem volt olyen elterjedt a gyűlölet a magyarok közt, mint amilyen ma. Úgy látszik kimondottan hatásos a keresztény-konzervatív polgári kormány politikája. Ez derül ki a Tárki, illetve a Závecz Research tanulmányaiból. A Závecz Research ezt a kérdést tette fel a reprezentatív felmérés válaszadóinak: […]
Read more ›
2016 november 15 10:06 de.
Anna Maranta rabbi kora reggel arra ébredt, hogy ottawai otthonának ajtajára egy óriási méretű horogkeresztet festettek ismeretlen tettesek. Továbbá az Észak-Amerikában neonácik által használt derogatív „kike” szót is ráfestették az ajtóra, amit zsidókra szoktak aggasztani. Az incidens valószínűleg hajnalban történt, november 15-én. „Ezt szabadította el az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke, illetve annak támogatói”–írta Maranta rabbi a Facebookon kedd reggel. (Anna Maranta rabbi otthonára horogkeresztet festett egy ismeretlen tettes. Fotó: Anna Maranta) A rabbi a belvárostól közvetlenül délre fekvő Glebe nevű városrészben lakik. Az úgynevezett Glebe Minyan nevű zsidó kongregáció vezetője. Éppen mára van meghirdetve közösségében egy tórah és tea […]
Read more ›
2016 november 14 10:12 du.
Nem titok, hogy lapunk taszítónak tartja a Jobbik politikáját. De ennél sokkal károsabb és taszítóbb a magyar társadalom szisztematikus és cinikus erkölcsi lezüllesztése, amelyet az emberiségéből végérvényesen kivetkőzött Fidesz és annak képviselői vezényelnek le. Most Vona Gáborra, a Jobbik elnökére festette rá a pártmédia a célkeresztet. Azt talán már korábbi politikusok és pártok kálváriájából is megtanulhatta a Jobbik, hogy addig folytatódnak a támadások, míg porrá nem zúzzák a célba vett személy hitelességét, tekintélyét is személyét. Ezért nem meglepő, hogy az Andy Vajna fideszes oligarcha tulajdonában álló TV2 folytatja azt a narratívát, miszerint Vona Gábor homoszexuális. Most egy szándékosan félreértett fotót […]
Read more ›
2016 november 13 9:01 de.
Éppen, hogy beléptem az Ottawai Magyar Házba, máris egy amerikai cowboy-jal találkoztam. Stílszerűen kezdődött a Kanadában turnézó Új Bojtorján nevű country együttes koncertje 2016. november 12-én. (Cowboy az Ottawai Magyar Házban. Fotó: Christopher Adam) Az Új Bojtorján az 1976-ban alapított magyar country együttes reinkarnációja, amely 1999-ben kelt ismét életre. A teltházas ottawai koncert közönségén látszott, hogy a mai harmincas, negyvenes és korai ötvenes éveiben járó magyarok számára, fontos szerepet játszhatott ifjúságuk idején az együttes. Olyan dalok fűződnek az Új Bojtorjánhoz, mint A Vándor, A Csavargódal, Budapesttől Miskolcig, Teremts Otthont, vagy éppen a Mici Mackó. (Az utóbbi 1971-ben jelent meg először, […]
Read more ›