Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Pár napja érkezett Kanadába az Orbán rendszer legújabb ösztöndíjasa és máris a népszavazásra buzdít

2016 szeptember 14 11:00 du.77 hozzászólás
Fodor Kinga, a Fidesz kormány ösztöndíjasa politikai mobilizációt folytat Kanadában.

A múlt héten érkezett meg Fodor Kinga, az Orbán kormány egyik Kanadába delegált Kőrösi Csomás „ösztöndíjasa.” A Windsor városi magyar közösségben végez majd szolgálatot az Orbán kormány színeiben. Alig szállt le a gépe, de a cseppet sem pártpolitikai ösztöndíj program legújabb kiküldöttjének első feladata máris az volt, hogy minél több kanadai magyar kettős állampolgárt vegyen rá arra, hogy szavazzon az október 2-ai kvótaellenes népszavazáson. Az alábbi körlevelet küldte a helyi magyar közösségnek: „Kedves Windsori Magyarok! Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár felhívását továbbítom Önöknek, aki minden külhoni magyar állampolgárt arra buzdít, hogy vegyen részt az október 2-án tartandó népszavazáson a […]

Read more ›

Kanadai cowboyok — Vidéki búcsú kelet-Ontario-ban (Képriport)

2016 szeptember 12 1:37 du.9 hozzászólás
Kanadai cowboyok Russellben. Fotó: Christopher Adam

Pusztán 35 kilométerre Kanada fővárosától, egy városi ember számára teljesen idegen, mégis furcsán romantikus táj vár a Russell nevű településen (lakossága: 15 ezer). Immár 158 éve rendezi meg minden szeptemberben a Russell-i Agrár Társaság őszi búcsúját. Idén szeptember 8 és 11 között került sor a rendezvényre, amely elsősorban a vidéki, kisgazda létet és kisvárosi közösségi életet hivatott bemutatni, támogatni és ünnepelni. Helyi és hazai termékek sokasága, ismerkedés az állatvilággal, bemutatközó cowboyok (és cowgirl-ök), helyi sörök, élő zene és az észak-amerikai búcsúkban elengedhetetlen ételek (candy apple, vattacukor, hotdogok, poutine-ok és barbecue-n grillezett hamburgerek)–mindez jellemezte a Russell-i búcsút. És természetesen egy olyan […]

Read more ›

A klímaváltozás miatt víz alá kerül egy kanadai település

2016 szeptember 11 9:39 de.33 hozzászólás
Így tűnik el Lennox sziget

A magyarok valószínű, hogy az Avonlea nevű kanadai televíziós sorozatból kaptak idillikus képet Prince Edward-szigetről. Azt kevesebben tudják, hogy milyen pusztítást végez a térségben a klímaváltozás. Évről évre tűnik el a Prince Edward szigeti Lennox Island nevű település, ahol eddig összesen kétszáz holdnyi föld került víz alá az elmúlt alig húsz év alatt. Emelkedik az Atlanti óceán szintje és Lennox Island csupán egy a sok veszélybe sodort kanadai települések közül. Dave Haley, a 879 lakost számoló őslakossági község menedzsere elmondta: évente egy méternyivel lesz kisebb saját kertje, mivel egyre nagyobb területek kerülnek víz alá. „Sokan nem értik a víz hatalmát. […]

Read more ›

Szürke a háziasszonyok élete? – Brit komédiát mutatnak be az Ottawai Magyar Házban

2016 szeptember 6 1:02 du.33 hozzászólás
Szürke a háziasszonyok élete? – Brit komédiát mutatnak be az Ottawai Magyar Házban

A Shirley Valentine című komédiát mutatják be magyar nyelven az Ottawai Magyar Házban 2016. szeptember 24-én. Willy Russell brit drámaíró darabját – amely először Liverpoolban került bemutatásra 1988-ban – Julián Ria magyar fordításában és Vándor Éva előadásában láthatják a kanadai fővárosban. A magyar változatot Cserje Zsuzsa rendezte. A komédia egy háziasszonyról szól – Mrs. Bradshawról – aki úgy dönt, ki kell törnie családanyai szerepéből, amibe az évek folyamán szinte teljesen belefásult. 1988-ban a Shirley Valentine című számos díjat nyert az Egyesült Királyságban, többek közt a Laurence Olivier Award for Best New Comedy-t, illetve 1989-ben a Tony Award for Best Performance by a […]

Read more ›

Gratulálunk Gergely Beatrixnek!

10:39 de.8 hozzászólás
Gergely Beatrix

Gergely Beatrix lenyűgöző fotói évek óta jelennek meg a Kanadai Magyar Hírlap virtuális hasábjain. Most viszont magyarországi olvasóink életben is láthatják fényképeit, amelyek egy budapesti kiállítás részét képezik. Gergely Beatrix hosszú ideje lelkesen dokumentálja a magyar demokatikus ellenzék társadalmi életét, illetve a budapesti kulturális eseményeket is. A magyar főváros csaknem egyedülállóan gazdag kulturális életéről ismert. Az utóbbi években pedig kialakultak civil ellenzéki közösségek, amelyek szintén hozzájárulnak Budapest társadalmi sokszínűségéhez. Talán Lendvai Ildikó korábbi MSZP-s politikus fogalmazta meg legjobban: „Mindenüt ott van, ezért ha véletlenül elmulasztok egy fontos kulturális vagy közéleti eseményt, az ő képeiből úgy érezhetem: én is részese voltam.” […]

Read more ›

Több kávét isznak Kanadában, mint szinte bárhol a világon

2016 szeptember 5 8:28 de.35 hozzászólás
Margaret Coward egy Tim Hortons kávéval. Fotó: CTV

Amikor nagymamám 1963-ban Kanadába érkezett Magyarországról, egyenesen kétségbeejtőnek találta a kanadai kávét. Fekete lötty. Körülbelül így ismerték az ujonnan érkezett magyarok a Kanadában felszolgált kávékat. Bár az is igaz, hogy a hatvanas évekre – hála a montreáli magyar és olasz kávézóknak – már a kanadai fogyasztók is megismerkedhettek igazi presszóval és capuccinóval. Ekkor még Montreál volt Kanada nyüzsgő metropolisza, Torontó pedig egy visszafogott, szürke angolszász kisváros. Kiderült, hogy mára több kávét fogyasztanak Kanadában mint a világ bármely másik országában, legalábbis az Euromonitor felmérése szerint. A kutató cég összesen nyolcvan országban vizsgálta a kávézási szokásokat és ebből derült ki, hogy a […]

Read more ›

Konzervatív bevándorláspolitika: Aki nem támogatja a melegek jogait, ne is jöjjön Kanadába

2016 szeptember 4 10:15 de.34 hozzászólás
Kellie Leitch

Vajon mi történt volna az elmúlt két évtizedben a Kanadába emigrált erdélyi magyarokkal, ha a manapság egyre gyakrabban elhangzó konzervatív bevándorláspolitikai koncepció lett volna érvényben? E jobbközép nézet szerint, aki nem vall liberális értékeket olyan kérdésekben mint a melegek jogai, az azonosnemű házasság, a nemzetiségi kisebbségek, illetve a sokszínűség tisztelete terén, az ne emigrálhasson Kanadába. Kellie Leitch, a Konzervatív Párt egyik elnökjelöltje, illetve a párt parlamenti képviselője tűzte zászlóra azt az ötletet, miszerint ki kéne szűrni mindazokat a potenciális bevándorlókat, akik nem vállalnak közösséget „a kanadai nemzeti értékekkel.” Leitch jelenleg még a jobboldali támogatók körében teszteli az ötletet, amelyet a […]

Read more ›

Kínába készül Kanada miniszterelnöke – Vajon számon kéri a kínai rezsimen az emberi jogok tiprását?

2016 augusztus 28 10:17 de.19 hozzászólás
Justin Trudeau, a sheriff?

Első hivatalos kínai útjára készül Justin Trudeau kanadai liberális kormányfő és sokakban felmerül a kérdés: lesz-e a miniszterelnökben annyi kurázsi, hogy némiképpen számonkéri, vagy legalább felveti kínai partnereinél az emberi jogok kérdését, azok eltiprását az egypárt rendszer által? Kényes kérdés, mivel annyi már biztos, hogy egy ilyen viziten a kormányfő nem mehet neki teljeserővel vendéglátójának és tárgyalópartnerének. Ugyanakkor az sem lenne elfogadható idehaza Kanadában, ha úgy tenni mint ahogy külügyminisztere – Stéphane Dion – tett, amikor némán figyelte, miközben az Ottawába látogató kínai külügyminiszter durván kioktatta az emberi jogi kérdéseket firtató kanadai újságírót. Mégis, a legtöbb diplomata és szakértő szerint […]

Read more ›

Indul a Palesztín Fesztivál Ottawában

2016 augusztus 26 3:18 du.124 hozzászólás
Palesztín fesztivál Ottawában. Fotó: C. Adam

Nem merem elárulni, hogy miket szoktam rohanás közben ebédelni hétköznap, de a ma kezdődő Ottawai Palesztín Fesztivál jó irányba vitte el igencsak siralmas gasztronómiai szokásaimat. Ebédszünetben ugortam át a Városházához, ahol már állnak a sátrak, áll a színpad és beindult a jeruzsálemi stílusú bazár is. Augusztus 26 és 28 között kerül megrendezésre a fesztivál, immár harmadik alkalommal Kanada fővárosában. A Közép-kelet és a Szentföld hangulatát hivatott a Városháza előtti Marion Dewar Plaza területén feleleveníteni. A jeruzsálemi sooq-ban népművészeti tárgyakat, fűszereket, ékszereket és fafaragásokat árulnak. És ha megéhezünk, akkor ott van mindjárt a Ramallah Kitchen, házikészítésű humusszal, falafellel, fűszeres csirkével (amit […]

Read more ›

Sárosy Zoltán, a legidősebb kanadai 110 éves lett

2016 augusztus 25 6:50 de.4 hozzászólás
Sárosy Zoltán egyik barátjával, Stacey Simon-nal, Torontóban. Fotó: Stacey Simon.

A 110 éves Sárosy Zoltánt köszöntötte a héten Kanadában a miniszterelnök, Ontario tartomány kormányfője, valamint Toronto polgármestere, hiszen ma Kanada legidősebb állampolgáraként tartják számon. Kevesen mondhatják ma már azt, hogy még emlékeznek az I. Világháborúra, de az idős torontói lakos – aki 1906-ban született Magyarországon – mindenképpen ehhez a rohamosan szűkülő csoporthoz tartozik. Sárosy Zoltán Budapesten született és nevelkedett, de Bécsben végezte el egyetemi tanulmányait. Egész életét a sakkhoz fűzödő szenvedélye jellemezte. A harmincas években – még magyar állampolgárként – számos sakk bajnokságot nyert, 1943-ban pedig a sakkmesteri címet is megszerezte. Amiután az ötvenes évek elején Kanadába érkezett, a postán […]

Read more ›

Meghívó: Magyar palacsinta party Ottawában

2016 augusztus 23 1:55 du.15 hozzászólás
Palacsinta party Ottawában 2016. augusztus 26-án, 18 órától.

2016. augusztus 26-án, 18 órától palacsintázhat egyet (annyit, amennyi csak belénk fér alapon!) magyar származású ottawaiakkal, az Ottawai Magyar Rádió főszkerkesztőjének – Petényi Judit –  otthonában. Minden érdeklődött szeretettel várnak, beleértve azokat is, akik esetleg már nem beszélnek rendszeresen magyarul, de szeretnének egy befogadó körhez tartozni, ahol felmenőik anyanyelvét gyakorolhatják, vagy esetleg csak megismerhetik. A szervezők egy 5 dolláros hozzájárulást kérnek, amely nem csak a házilag készített palacsintákat fedezi, de az Ottawai Magyar Rádió működéséhez, illetve fenntartásához is szerényen hozzájárul. Amúgy az Ottawai Magyar Rádió heti egy órás adását minden vasárnap 19 órától hallható a CHIN Radioban, az FM97.9 MHz-en, […]

Read more ›

Mauril Bélanger (1955-2016) — Az elhunyt veterán parlamenti képviselőre emlékezünk

2016 augusztus 21 11:46 de.2 hozzászólás
Hidasy Katalin és férje Mauril Bélanger.

Pusztán tíz hónapja érkezett a tragikus diagnózis: a kiméletlen Lou Gehrig-korban szenved Mauril Bélanger, Ottawa-Vanier liberális parlamenti képviselője. Januárra elment a hangja és beszédképessége és egy gépszerű hanggal tudott csak kommunikálni. Tavasszal már nem tudott járni és amikor utoljára láttuk a parlamentben – júniusban jelent meg az általa indítványozott himnusz szövegének módosításáról szóló törvénytervezet vitáján- egy tolószékben ült és egyáltalán nem tudta mozgatni testét. Mauril Bélanger lelkesen szolgálta és képviselte az Ottawa-Vanier választókörületet az alsóházban több mint húsz éven keresztül. Ezen kívül az ottawai magyar közösségben is ismert volt magyar származású feleségének – Katinak – köszönhetően. Utolsó aktusa a kanadai […]

Read more ›

Itt ünnepelheti meg Ontarioban és Québecben a magyar államalapítást

2016 augusztus 20 9:43 de.4 hozzászólás
Rawdoni piknik

Számos kanadai magyar közösség is megtartja minden évben az augusztus 20-ai magyar nemzeti ünnepet, amely Szent István király államalapítására hivatott emlékezni. Igaz, nem mindenhol pont augusztus huszadikán kerül megrendezésre az ünnep. De ha kelet-Ontario vagy Québec tartományokban él és ünnepelni szeretne, az alábbi programokat fontolhatja meg! Ottawa Ottawai Magyar Ház — Ünnepi műsor és vacsora augusztus 21-én, 15 órakor. a Csillagösvényen című történelmi sorozat 2. részének rövidített változatát tekinthetik meg. A belépő ingyenes. A műsor után 16 órától vacsora. (Rántott sertéshús krumplipürével és cukros salátával, mogyorós torta, kávé vagy tea.) A vacsora ára felnőtt tagoknak $16, diákoknak $12, kiskorú gyerekeknek $8. Felnőtt vendégeknek $20 a vacsora jegy. A […]

Read more ›

Húsz éves a torontói magyar Parameter Club — De mit hoz a jövő?

2016 augusztus 18 6:43 de.9 hozzászólás
A torontói magyar Parameter Club. Fotó: A Parameter Club Facebook oldala.

Pár hete ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját a torontói Parameter Club, amely 1996 óta magyar vonatkozású irodalmi, zenei, kulturális és időnként politikai jellegű előadásokat szervez Kanada legnagyobb városában, elsősorban a 695 Coxwell Avenue alatti ingatlan közösségi termében. A fennállásnak két évtizede alatt 382 programot szerveztek, melyből 200 összejövetel filmvetítés volt, 55 zenei program és összesen harminc irodalmi est. Ezen kívül sor került még 15 színházi előadásra is. A vendégek, illetve fellépők között volt Cseh Tamás Kossuth-díjas zeneszerző, Tarr Béla és Jancsó Miklós filmrendezők, Mózsi Ferenc amerikai magyar költő, Bódy Magdi énekesnő, Vikidál Gyula énekes, Weber András csellóművész, Pataky Attila az Edda […]

Read more ›

A Fidesz egy szabad országról dalol

2016 augusztus 16 3:10 du.103 hozzászólás
Desmond Child Schmidt Máriával.

Desmond Child amerikai zeneszerzőt kérte fel a Fidesz-kormány arra, hogy az 1956-os forradalom hatvanéves évfordulója alkalmából ünnepi dalt írjon a rezsim részére. Olvasóink talán emlékeznek még az Orbán rendszer „Örökség” című dalára, amelyet diaszpóra közösségekben illett elénekelni. A cél az volt, hogy határon túl élő magyar fiatalok elénekelhessék: „magyarul mosolygok, magyarul küzdök, magyaruk tűrök, magyarul dobbanok!” A mostani, Desmond Child-féle dal címe „Egy szabad országért.” A zeneszerző természetesen messze komolyabb, mint az Örökség, vagy a közröhej szintjére süllyedt Barackfa dal szerzői. Az Orbán kormány előtt, Child az Aerosmith-nek, Bon Jovi-nak, Ricky Martin-nek és Selena Gomez-nek írt dalokat. Child személyesen kapott […]

Read more ›