Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Nehezen, de végül vezetőséget választott az Ottawai Magyar Ház

2015 március 30 7:03 de.14 hozzászólás
Az Ottawai Magyar Ház kívülről 2015. március 29-én. Fotó: C.A.

Eszméletlen bukás. Pontosan ezekkel a szavakkal írta le Lapohos Tibor, az Ottawai Magyar Ház (OMH) elnöke a szervezet tavalyi tevékenységét, a 2015 március 29-én tartott közgyűlésen. A közgyűlés elején még erősen úgy tűnt, hogy az OMH lehúzhatja a rolót, mivel egyetlen tag sem lépett elő azzal a szándékkal, hogy indul valamelyik elnökségi posztért, így reális volt a veszély, hogy vezetők nélkül marad a ház. Az OMH-hoz érve, mindkét ajtóra kiragasztott magyar és angol nyelvű felhívásban tájékoztatták vészjóslóan a tagokat arról, hogy az utolsó utáni órában van a ház. Lapohos Tibor elmondta, hogy jelenleg összesen 171 aktív tagja van az OMH-nak. […]

Read more ›

Az Ottawai Magyar Ház tavaszi süteményvásárán jártunk

2015 március 28 2:03 du.4 hozzászólás
Süteményvásár és szombati ebéd az Ottawai Magyar Házban 2015. március 28-án. Fotó: Christopher Adam

Már egész tavasziasnak tűnt ma délután a mínusz 5 fok és a napsütés, amikor megérkeztem az Ottawai Magyar Házba (OMH). Mondták, hogy már délelőtt 11 órakor jelenjek meg a Nepean nevű elővárosban lévő kultúrközpontban, ha esélyesen szeretnék „pályázni” az amúgy tényleg népszerű süteményvásár házi készítésű pogácsáira, zserbóira, a rumos golyókra, meggyes pitére, beiglire, mandulás kiflikre, vagy éppen a krémes piskótatekercsre. Hiszen az a hagyomány, hogy már délre lényegében „letisztul” az asztal. Amikor megérkeztem, egy idősebb házaspár egy egész doboznyi süteménnyel távozott éppen a Magyar Házból. Esélyeim drámai mértékű romlásával számoltam, amikor beléptem a kultúrközpont dísztermébe. A teremben körülbelül kéttucat OMH-tag […]

Read more ›

KMTV-interjú: Fideszes kirekesztésről, Ódor Bálint nagykövet felelősségéről és a közösség pártpolitikai megmérgezéséről

Skype-interjú a KMTV-ben

A héten interjút készített velem Maros Zoltán, a Kanadai Magyar Televízió (KMTV) producere, annak kapcsán, hogy e hónapban elnyerte lapunk a Szabad Sajtó díjat. Szóba kerül a KMH sokszínűsége, például abból a szemszögből, hogy lapunk egyik szerzője egy magyarországi közmunkás, akinek életútja és perspektívája teljesen más, mint mondjuk egy középosztálybeli ottawai magyarnak. A 45-perces interjúban elmondom, hogy szerintem a deklaráltan fideszes Kanadai Magyarok Országos Szövetsége egyre inkább az egykori munkásőrségre hasonlít. Rámutatok arra, hogy Magyarország ottawai Nagykövetsége által létrehozott szervezet úgy mondja magáról, hogy nem politizál — hanem csak a kulturával foglalkozik –, hogy közben hivatalos hírlevelében liberális-szocialista rablóvilágoznak, meg […]

Read more ›

Vajon kik pénzelik a Kanadai Magyar Hírlapot?

2015 március 25 12:25 du.21 hozzászólás
Kanadai huszas.

Ma reggel a Kanadai Magyar Hírlap könyvelőjét látogattam meg, hiszen elérkezett a kanadai céges adóbevallás ideje. Bár a lap kiadójára – a Presszo Media Inc.-re – nem vonatkozik semmilyen szabályzat, mely kötelezővé tenné pénzügyeink nyilvánosságra hozatalát, alapvetően a minél tágabb átláthatóság híve vagyok. Ráadásul kiemelném, hogy a KMH nem részesül semmilyen állami támogatásban (sem kanadaiban, sem pedig magyarországiban) éppen ezért nagyon szerény bevételünk teljes mértékben a szabadpiacról származik. De mivel éppen a múlt hétvégén hangzott el a Torontói Független Magyar Rádióban, hogy publikációnk állítólag „az MSZP fegyvere” a diaszpórában, talán hasznos rámutatni arra is, hogy egyáltalán nincsen pénzünk töltényre. És […]

Read more ›

A KMH postaládájából: „Rák egye ki a zsidó beledet!”

2015 március 24 2:22 du.40 hozzászólás
Cipők a Dunaparton...a magyar hatóságok által elkövetett mészárlásra emlékeztetnek.

Gondolkodtam azon, hogy a jó ízlés minden határát túllépő rövid levelet – ami ma reggel érkezett be postaládámba – nem hozom le, hiszen pont az ilyen hangnemtől, antiszemitizmustól és uszítástól kéne végre mentesíteni a kanadai magyar diaszpórát és a magyar társadalmat úgy általában. De a prűd, viktoriánus hallgatás ellen szól az is, hogy a szélsőséges csoportok, személyek és szervezetek mellőzése és figyelmen kívül hagyása sokszor éppen a megerősítésüket eredményezi. A hallgatás és a közönbösség leple alatt terjedhet a gyűlölet és amikor felszinre tör, addigra már az egész társadalmat behálózta és megfertőzte. Meggyőződésem, hogy beszélnünk kell a közösségeinkben felbukkanó antiszemitizmusról, le […]

Read more ›

Balpárt – Új radikális baloldali mozgalom épül Magyarországon

2015 március 18 3:51 de.14 hozzászólás
Balpárt. Jobboldalon: Kalmár Szilárd. Fotó: Christopher Adam.

Az elmúlt hétvégén tartotta a Balpárt II. tisztújító kongresszusát Budapesten. Éppen egy másik rendezvényről siettem a VIII. kerületi helyszínre, öltönyben és nyakkendőbe öltözve. Kicsit úgy festhettem, mint egy vadkapitalista bankár, ami nem feltétlenül a legjobb imázs, ha valaki éppen egy radikálbaloldali párt rendezvényén kíván résztvenni. De ebből nem keletkezett semmi gond és már az első percekben feltűnt, hogy vitákra, eltérő véleményekre és párbeszédre nyitatottságot mutat a Balpárt, melynek deklarált célja, egy „szociális köztársaság,” megalapítása. Szerintük az 1989-es rendszerváltás idején „egy torz, feudális, a közvagyon magánosítására épülő, szélsőségesen kapitalista modell épült fel Magyarországon.” A Balpárt – talán nem meglepő módon – […]

Read more ›

Tóbiás József: 1848 eszméjét gyalázza az Orbán kormány

2015 március 15 6:14 du.1 comment
Tobiás József és Kránitz László. Fotó: Christopher Adam.

„Az elmúlt bő másfél évszázadban, sokszor voltak olyan kormányok, amelyek látszólag ünnepelték a magyar szabadságharcot, a márciusi ifjakat. De napi tetteikben gyalázták annak eszméjét. Most ismét olyan korban élünk”–mondta Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke 2015 március 14-én, a Szabad Sajtó Alapítvány díjátadóján, melyen a Kanadai Magyar Hírlap is az idei év négy díjazottjai közt volt. „A magyar miniszterelnök diktatúrákra hasonlatos módon, államilag toborzott diákok között kívánja elmondani ünnepi beszédét. Közben a polgároktól beszedett adóból hazug lakájmédiát kíván építeni. 1848 szellemének arcult csapása évek óta zajlik hazánkban”–tette hozzá az MSZP elnöke. „A sajtószabadság és az 1848-as etoszának újbóli meggyalázásának […]

Read more ›

A Kanadai Magyar Hírlap nehéz politikai környezetben törekszik az értékelvű újságírásra

2015 március 14 5:04 du.23 hozzászólás
2015-ös Szabad Sajtó díjátadás a budapesti Danubius Hotel Flamencoban. Fotó: Gergely Beatrix.

„A Kanadai Magyar Hírlap a nyugati magyar diaszpóra olyan kiadványa, amely egy nem könnyű politikai környezetben igyekszik megvalósítani a korrekt és elfogulatlan, előítéletektől mentes, kritikus, értékelvű tájékoztatást”–hangzott el a laudáció Budapesten, 2015. március 14-én, a Danubius Hotel Flamenco-ban megrendezett Szabad Sajtó Alapítvány díjátadásán. Az idei év négy díjazottjai között volt szerény lapunk. A Szabad Sajtó díjat a KMH alapítója és főszerkesztőjeként én vehettem át Tóbiás Józseftől, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökétől, illetve Kránitz Lászlótól, a Szabad Sajtó Alapítvány elnökétől. „A hír szent, a vélemény szabad, ezért is foglalkozik rendszeresen a Magyarország ottawai nagykövetség 2010 után tapasztalható nyílt jobboldali-szélsőjobboldali irányvonallal”–mondta […]

Read more ›

Nőellenesnek nevezte a muszlim arckendőt Kanada miniszterelnöke

Stephen Harper, Kanada miniszterelnöke.

Stephen Harper kanadai miniszterelnök szerint a muszlim arckendő (a nikáb), egy „nőellenes kultúra” hagyománya, aminek nincsen helye Kanada állampolgársági eskütételein. A kormány szavai egy egyre harsányabb vita része, melyet a konzervatív kormány folytat az ellenzéki liberálisokkal azzal kapcsolatosan, hogy szabad-e új muszlim bevándorlóknak nikábot viselniuk Kanada ceremoniális állampolgársági eskütételein. Harper kormány úgy döntött, hogy betiltja a nikáb viselését ezeken a szertartásokon, mivel az arckendő szembe megy Kanada „nemzeti értékeivel.” „Nagyon könnyű megérteni döntésünket”–mondta Harper a CTV News-nak. „Miért kéne a kanadaiaknak befogadniuk egy olyan gyakorlatot, ami szembemegy saját értékeinkkel. Az arckendő egy olyan hagyomány ami nem átlátszó és ami egy […]

Read more ›

Egy québeci rendőr arra kötelezett egy járókelőt, hogy váltson át franciára

2015 március 11 11:25 de.3 hozzászólás
Parlez-vous francais?

Douglas Kitson Québec tartomány fővárosának angol kisebbsegéséhez tartozik, tehát nem meglepő számára, hogy a legtöbb önkormányzati szolgáltatásnál és üzletben leginkább csak franciául beszélnek. Évek óta emigrált Kanadába Ausztráliából és azóta a francia többségű tartományban él. Québec város félmilliós lakosságának 95 százaléka francia anyanyelvű, az angol kisebbség pedig alig éri el az 1,5 százalékot. Azon viszont meglepődött Kitson, amikor egy rendőr arra szólította fel, hogy váltson át franciára, mert állítólag ezt írja elő a törvény. Kitson tilosban ment át az út másik oldalára és emiatt állította le egy rendőr. Megbírságolták és miközben a rendőr felírta a leállított polgár személyes információját, arra […]

Read more ›

Göllner András a KMTV-ben: Ódor Bálint nagykövet embere ide-oda mászkált és nyolc percig vesztegette a közönség idejét

2015 március 9 1:05 de.20 hozzászólás
Göllner András. Képkocka a KMTV felvételéből.

Ódor Bálint, Magyarország ottawai nagykövetének első beosztottja által okozott montreáli botrány óta, szinte valamennyi jelentős magyarországi lap beszámolt a március 3-án, a Concordia Egyetemen rendezett panelbeszélgetésről. Vasárnap Göllner András, a Concordia Egyetem emeritus professzora és a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítója részletes interjút adott Maros Zoltánnak, a torontói Kanadai Magyar Televíziónak. „Rám nem lehet azt mondani, hogy Magyarországról hazugságokat terjesztettem, mert nem Magyarországról beszéltem”–mondta dr. Göllner András a Kanadai Magyar Televíziónak (KMTV). Göllner professzor valóban a jogállamiság változó és időnként bonyolult definiciójára igyekezett rámutatni, neves tudósok és gondolkodók írásait referálva. „Mi a világ felé kommunikálunk az ilyen témákban. Mi a […]

Read more ›

Magyar retró Torontóban

2015 március 7 9:33 de.10 hozzászólás
Hungarian Village. Forrás:  Key to Toronto.

A héten a Torontoist című lap megemlékezett Torontó „Gulyás Archipelagójáról”–egy olyan időről, amikor a cikk szerzője szerint Ontario tartomány fővárosa volt a magyar konyha bástyája. Kanadában gyakran „magyar inváziónak” nevezik a késői ötvenes és a korai hatvanas éveket. Mint ahogy tudjuk, 1956 és 1958 között 37 ezer magyar menekült érkezett Kanadába. Közülük 17 ezren Torontóba telepedtek le. „A magyar bevándorlók magas képzettséggel rendelkeztek és egy kozmpolita érzést varázsoltak Torontóba, mely éppen akkoriban akarta levetni fáradt konzervatívizmusát”–írja Jamie Bradburn. Bloor Street volt a magyar „falú” központja, különösen a Brunswick és a Bathurst közti szakasza. Ezt az évek folyamán sok mindennek hívták […]

Read more ›

Ahol a zsarnokság kezdődik – a montreáli Concordia Egyetemen tartottak panelbeszélgetést Magyarországról

2015 március 5 8:18 de.161 hozzászólás
Montreáli panelbeszélgetés Magyarországról. Fotó: Göllner András, Bozóki András, Kim Lane Scheppele, Daniel Salée.

Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetemen professzora a magyar jogállamiság lerombolásáról tartott előadást Montreálban, Bozóki András egykori nemzeti örökségi miniszter – és jelenleg a Central European University (CEU) oktatója -, valamint Göllner András emeritus professzor mellett. A kerekasztalt beszélgetést a Concordia Egyetem politológia tanszéke és a School of Community and Public Affairs szponzorálta és Daniel Salée professzor elnökölte. A szervezők John Locke közismert mondatára emlékeztettek: „ahol a törvény véget ér, ott zsarnokság kezdődik.” A március 3-án megrendezett kerekasztalt Göllner András – aki egyben a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítója és nemzetközi szóvívője – kezdeményezte. A találkozónak köszönhetően megvizsgálhattuk azt, hogy […]

Read more ›

Egy magyar diplomata megvédte a Fideszt Kim Lane Scheppele montreáli előadásán (video!)

2015 március 4 7:14 de.145 hozzászólás
Oláh Lajos (a hátsó sorban) a 2015. montreáli kerekasztal beszélgetésen. Fotó: CA.

Oláh Lajos, Magyarország ottawai Nagykövetségén szolgáló első beosztott unortodox vizekre evezte a magyar diplomáciát, illetve a protokolláris szokásokat kedd este Montreálban. Egy kerekasztalt kezdeményezett Göllner András, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta (KMDC) alapítója és azon részt vett Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora, valamint Bozóki András, a Central European University (CEU) oktatója. Az előadás a magyar jogállamiság helyzetét vizsgálta, illetve azt, hogy az Európai Uniónak egyáltalán milyen mechanizmusai vannak, ha az egyik tagállamban sérül az alkotmányos demokrácia. Oláh Lajos elmondta, hogy az előadók hazudnak a magyar kormányról, de amikor a levezető elnök – Daniel Salée, a Concordia Egyetem professzora […]

Read more ›

Montreáli kerekasztal Scheppele professzorral a magyar jogállam hanyatlásáról

2015 március 2 6:36 du.42 hozzászólás
Kim Lane Scheppele

Testvérlapunk – a Hungarian Free Press – olvasói már tudják, hogy 2015. március 3-án, 17.30-kor a Concordia Egyetemen magyar vonatkozású kerekasztal beszélgetésre kerül sor. Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora, Bozóki András, a budapesti Közép Európai Egyetem (CEU) oktatója és Göllner András, a Concordia University emeritus professzora ad elő arról, hogy mit jelent amikor egy Európai Uniós tagállamban drámai mértékben sérül a jogállamiság, mint ahogy az Magyarországon történt 2010 óta. Tartalmas előadásokkal mutatják be a tágabb angol nyelvű montreáli lakosságnak, hogy miképpen bontották le szisztematikusan a jogállamiságot Orbán Viktor Nemzeti Együttműködési Rendszerében. De vajon tehet-e bármit is a Európai […]

Read more ›