Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Larry Hagman halála – „Jockey” és a vágyakozó tévézés

2012 november 24 10:06 de.32 hozzászólás
Larry Hagman halála – „Jockey” és a vágyakozó tévézés

Nyolcvanegy évesen meghalt Larry Hagman amerikai színész és producer, akit a posztkommunista világban J.R. Ewing-ként ismertek meg. A Dallas című CBS-szappanopera (1978-1991) főgonoszaként, J.R. (Magyarországon „Jockey”) a legkegyetlenebb kapitalista üzletembereként, az olajvilág texasi oligarchájaként és hírhedt nőcsábászként vált ismertté. Jockey 1978-as Mercedes-e, a cillogó Southfork Ranch (Magyarországon ezt valamiért „Szouszforknak” ejtették ki), a tíz gallonos texasi cowboy kalap és Ewing kedvenc itala – a Bourbon and Branch – fényévnyi távolságra volt a Wartburgoktól és Trabantoktól, a lakótelepektől és szódás szifonoktól. A Dallas képviselte legjobban a vágyakozó tévézés (angolul: aspirational TV) élményét a poszt-kádári Magyarországon.

Read more ›

Lezüllesztett felsőoktatás – A megszorítások és zárolások miatt kényszerszünetet tartanak a magyarországi egyetemek

2012 november 23 11:07 de.65 hozzászólás
Lezüllesztett felsőoktatás – A megszorítások és zárolások miatt kényszerszünetet tartanak a magyarországi egyetemek

Amikor egyik kanadai kollégámnak meséltem tegnap, hogy a huszonegyedik században van olyan európai uniós ország ahol szénszünetet kell tartani az egyetemeken, mert nincs elegendő pénz fűteni az épületeket, megdöbbenésének adott hangot. A Fidesz-KDNP kormány 7,33 milliárd forintot zárolt a felsőokatási büdzséből, ami azt jelenti, hogy számos egyetemen fel kell függeszteni a decemberi vizsgaidőszakot és hetekre be kell zárni az érintett intézményeket. Talán a legnehezebb helyzetben a Miskolci Egyetem találja magát, ahol december közepétől kezdődik a kényszerszünet, a dolgozókat kénytelenek szabadásgra küldeni, és még nem döntötték el, hogy az újévben mikor nyithatják ki az intézményt. De észak-amerkai szemszögből nézve, a tudományos etika hiánya […]

Read more ›

Lakner Dávid és a Mandiner bírálata „az önmagát konzervatívként aposztrofáló” Bokros Lajosról

2012 november 22 9:34 de.30 hozzászólás
Lakner Dávid és a Mandiner bírálata „az önmagát konzervatívként aposztrofáló” Bokros Lajosról

Tetszettek volna konzervatívok lenni! Elsőként ez a gondolat jutott eszembe, amikor elolvastam Lakner Dávid Bokros Lajos EP-képviselő alakuló konzervatív pártjáról szóló bírálatát a jobbközép Mandiner blogon. Lakner aligha válogatja szavait, amelyekkel neki támad Bokrosnak. Az egykori Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje, és volt pénzügyminiszter – Lakner szerint – „bezzegkonzervatív állócsillag.” A Mandiner szerzője szerint tarthatatlan, hogy éppen az ellenzéki oldal prominensei akarják definiálni a jobboldal számára azt, hogy mit is jelent a modern, huszonegyedik századi nyugatbarát konzervativizmus. De a magyar konzervatív oldal krízisét az éppen regnáló, és önmagát konzervatívként aposztrofáló Fidesz-KDNP okozta. A jobboldali holdudvar ötlettelen azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne leváltani a Nemzeti Együttműködési […]

Read more ›

Megakadályozhatják a fideszes vállalatok a demokratikus ellenzék 2014-es kampányát

2012 november 21 11:26 de.31 hozzászólás
Megakadályozhatják a fideszes vállalatok a demokratikus ellenzék 2014-es kampányát

A kormány, illetve a Fidesz-közeli vállalatok megakadályozhatják a demokratikus ellenzék 2014-es kampányát, mint ahogy azt már egyszer meg is tették Budapesten. Érdemes figyelemmel kísérni a budapesti buszokon megjelenő Bajnai és Gyurcsány-ellenes plakátokat, illetve az ellenzéki, valamint egyéb kormánykritikus képek-szövegek teljes hiányát. Egy, a Simicska Lajos fideszes politikus és üzletember érdekeltségi szférájába tartozó vállalat rendelkezik a BKV-buszokon lévő reklámfelületek felett. Miközben a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) Bajnai Gordon-ellenes karaktergyilkosságának reklámfelületet adtak, az ellenzéki, illetve kormánykritikus szakszervezetek üzenetei nem jelenhettek meg. A választási regisztráción, a választókerületi határok átrajzolásán és a kereskedelmi médiában betiltott kampányoláson kívül az utcai felületek birtoklásával és az ellenzék kizárásával teremtenek a jelenleginél is előnyösebb […]

Read more ›

Semjén Zsolt plagizált doktorija és a tudományos etika

2012 november 19 10:17 de.40 hozzászólás
Semjén Zsolt plagizált doktorija és a tudományos etika

A plágium főbűnnek számít tudományos körökben. Egy másik tudós munkásságának lemásolása, ötleteinek ollózása és beillesztése, gondolatainak hivatkozás nélküli átfogalmazása, vagy lerövidítése egyben etikátlan és teljesen erkölcstelen. Mégis először Schmitt Pálról, most pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesről derült ki, hogy nagy valószínűséggel plagizált doktori disszertációjában, illetve egyetemi szakdolgozatában. Szokás szerint, sorra jön a felháborodott és sértődött tagadás, a politikai támadásról szóló inszinuációk és – talán – a tollforgató terrorizmussal való riogatás. Pedig ismét inkább köszönettel tartozunk a hvg.hu-nak, hogy ismét kíváló tényfeltáró újságírást és kutatómunkát végeztek. E helyett, Magyarországon a középszerűséget, a csalást, a szervilizmust és a pitiáner viselkedést díjazzák, és tették ezt […]

Read more ›

Fehéroroszország elnöke dícsérte az antidemokratikus Magyarországot

2012 november 17 10:49 de.148 hozzászólás
Fehéroroszország elnöke dícsérte az antidemokratikus Magyarországot

Alekszander Lukasenko, Fehéroroszország elnöke szerint a magyarok megunták a demokráciát és a kapitalizmust, ezért a jövőben valószínű, hogy sokkal szorosabb együttműködésre kerül sor Orbán Viktor miniszterelnök kormánya és Minszk között. Nem szerencsés ha Európa utolsó szovjet-stílusú diktátorától kap dicséretet egy demokratikusan megválasztott európai uniós kormány. Vajon mit gondolhatott Sziklavári Vilmos karrierdiplomata, Magyarország minszki nagykövete, amikor Lukasenko dícsérő szavait hallgatta a magyar demokrácia és piacgazdaság hanyatlásáról?

Read more ›

Elhalasztják a választási törvény elfogadását, mert nem tudják hogyan lehetne azt koherensen a Fidesz javára módosítani

2012 november 16 1:42 du.13 hozzászólás
Elhalasztják a választási törvény elfogadását, mert nem tudják hogyan lehetne azt koherensen a Fidesz javára módosítani

Most már önmagának is ellentmond a választási eljárási törvény és az ehhez fűződő többszáz módositó-javaslat. A Fidesz-KDNP is beismerte, hogy a helyzet tarthatatlan. Hétfőn fogadták volna el az válaszási eljárást, de ismét, sokadszorra elhalasztják. 2012 november 26 előtt most már biztosan nem megy át az új eljárás a parlamenten. A hivatalos indok szerint: „Az előírt határidőben az előterjesztéshez nem érkezett egységes javaslat.” Ezt a magyarázatot  tette közzé az Országgyűlés főtitkára. Kínos helyzeben találja magát a fideszes kétharmad, hiszen a robotként működő kormánypárti képviselők – akik olvasás nélkül szavaznak meg bármit, amire rábólint a pártvezetés – önellentmondásos módosításokat is elfogadtak. Teljes törvénykezési zűrzavarban a magyar parlament.

Read more ›

Haza, haladás,Trianon – A centrumpárti politika és az Együtt 2014 elvi alapvetései

2012 november 15 11:06 de.29 hozzászólás
Haza, haladás,Trianon – A centrumpárti politika és az Együtt 2014 elvi alapvetései

Minap jelent meg a Bajnai Gordon által vezetett Haza és Haladás Alapítvány, a Milla és a Szolidaritás által életrehívott Együtt 2014 elvi, erkölcsi alapvetéseit összefoglaló dokumentum. Az iratból talán az látszik leginkább, hogy a formálódó ellenzéki mozgalom részben felvállalta azokat az ötleteket, mottókat, szóhasználatot, mely eddig a rendszerváltás utáni jöbboldali pártokat jellemezte, különsen a mai kurzushoz képest többnyire szalonképes, mértéktartó Magyar Demokrata Fórumos kormányzást 1990 és 1994 között. Bajnai mozgalma történelmi Magyarországról, Trianon mai napig velünk élő igazságtalanságáról és az elszakított országrészeken élő magyarokról is szól. Erre nehezen tudja azt mondan a Fidesz, hogy idegenszívű, hazaáruló és nemzetromboló, de vajon […]

Read more ›

A demokratikus kétharmad nem elég

2012 november 14 11:09 de.39 hozzászólás
A demokratikus kétharmad nem elég

A szeriőz magyar internetes lapok legjobbjai közé tartozik a Galamus Csoport. Kétségtelen, hogy többnyire liberális, balközép lapról van szó, de Fidesz-kritikus konzervatívok számára is elgondolkodtató, provokatív, a bulvártól és a pártsajtó szervilizmusától-mentes esszéket nyújt napról napra. Ezek közé tartozik Fleck Zoltán, az ELTE tanszékvezetője, az Állam- és Jogtudományi Kar docensének mai írása. Gyakran hangzik el a demokratikus ellenzéki oldalon, hogy csak akkor lehet szó kormány- és rendszerváltásról 2014-ben, ha kétharmados győzelmet arat a Bajnai Gordon-vezette szövetség. Fleck Zoltán szerint a kétharmad nem elég. Teljesen át kell alakítani a közjogi berendezkedést Magyarországon és egy súlyos választási vereség utáni Fidesz romjait is […]

Read more ›

A Fidesz Magyarországa és a határokon átívelő kollektív neurózis

2012 november 13 12:19 du.38 hozzászólás
A Fidesz Magyarországa és a határokon átívelő kollektív neurózis

Október 23 óta úgy tűnik, mintha a magyarországi demokratikus ellenzéknek mégis van oka reménykedni. Bármennyire is halvány, de mégis pislákol a fény a hosszú alagút végén. De vannak olyan hangok is, amelyek hosszabb, sötétebb és remisztőbb alagútat vizionálnak, melynek narancssárga csapdájából egy hamar nem kerül ki a magyar nemzet. Bruck András „Viktor nem fog elmenni” című esszéje – mely az Élet és Irodalom nyomtatott változatában jelent meg és ami az interneten csak az ÉS előfizetői számára olvasható -messzemenőleg a leginkább elmélkedő és figyelemreméltó írás a borúlátó ‘táborban’. 

Read more ›

Tiltakozik az ottawai magyarság a fideszes Kanadai Magyarok Országos Szövetsége ellen

2012 november 12 4:06 du.158 hozzászólás
Tiltakozik az ottawai magyarság a fideszes Kanadai Magyarok Országos Szövetsége ellen

Az Ottawai Magyar Ház tagsága fellázadt a nyílt fideszes pártpolitikát folytató Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) ellen és többen arra szólították fel a  kultúrház vezetőségét, hogy azonnal lépjen ki az ottawai szervezet a szeptember 15-én hivatalosan is megalakult kormánypárti országos egyesületből. Petíciók terjednek a kanadai főváros magyar közösségében, melyben eddig többtucat aktív közösségi tag felháborodását fejezte ki Feszty Dániel KMOSz-elnök és Dancs Rózsa KMOSz-alelnök fideszes politizálása miatt. Feszty a nyers  fideszes pártpolitikára alapozott Diaszpóra Tanács budapesti ülésén vett részt októberben, Dancs pedig a szalonképtelen  Békemenet támogatására szólította fel a kanadai magyarságot. Arra nem számítottak, hogy e két akció kiveri a biztosítékot az Ottawai Magyar […]

Read more ›

Együtt a 2014-es választási bojkottért?

Együtt a 2014-es választási bojkottért?

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt talán túlzottan optimista elnöke Brüsszeltől várja a megoldást a Fidesz-KDNP, még a mérsékelt, kritikus jobboldal szemében is kínos választási eljárására. Pontosan a fideszes kétharmad sem tudja, hogy milyen lesz az új törvény, hiszen kormányoldalon még ma is vitatkoznak a részleteken, pedig elvileg ma kerülne sor a zárószavazásra. A tervezet egyik furcsasága, hogy hivatalosan  35 nappal rendelkeznének a pártok arra, hogy a kötelező regisztrációra buzdítsák a választókat, hiszen a választást 70 nappal előbb tűzi ki az államfő, a kampányt azonban a voks előtti 50-ik napon kezdhetik el és 15 nappal a választás napja előtt zárul a regisztrációl. A  kormány feltehetően […]

Read more ›

A Kanadai Magyar Hírlap búcsúzik Szemenyei-Kiss Tamástól

2012 november 10 9:01 de.30 hozzászólás
A Kanadai Magyar Hírlap búcsúzik Szemenyei-Kiss Tamástól

Távozik Szemenyei-Kiss Tamás a Kanadai Magyar Hírlap szerzői gárdájából. 2011 ősze óta összesen száz cikket, esszét és tanulmányt írt lapunk számára. Köszönjük munkáját és azt, hogy önkéntesként, egyetlen cent remuneráció nélkül dolgozott lapunknak, és cikkeink terjesztésén. Tamás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy másfél év alatt lapunk olvasottsága majdnem tízszeresére emelkedett, és hogy olvasóink csaknem 60 százaléka Magyarországról látogat ide. Minden jót kívánunk egykori szerzőnknek!

Read more ›

Lehet más az Együtt

2012 november 9 9:16 de.35 hozzászólás
Here comes the LMP?

Bajnai Gordon Magyarország második legnépszerűbb politikusa. Az ellenzék de facto vezérét egyedül Áder János népszerűsége előzi meg, Orbán Viktor pedig kilencedik helyre esett vissza. De Bajnai Együtt 2014 nevű választási mozgalma és a magyar Országgyűlés legkisebbik pártja – a Lehet Más a Politika – egyszerre ébredt rá a kemény politikai valóságra: ha Bajnai elszívja a bizonytalan és pártpolitikailag még el nem kötelezett szavazókat az LMP-től, akkor a protesztpárt 2014-ben elbukja az öt százalékos parlamenti küszöböt, ha viszont úgy tűnik az átlag választópolgár számára, hogy az Együtt-féle kooperáció a régi MSZP-SZDSZ-es arcok feltámadásából, és egy táborba való tereléséből áll–akkor nullára süllyed Bajnaiék […]

Read more ›

USA-elnökválasztás, Obama-győzelem: it’s demography, stupid.

2012 november 7 11:09 de.24 hozzászólás
USA-elnökválasztás, Obama-győzelem: it’s demography, stupid.

James Carville, Bill Clinton 1992-es stratégája találta fel a már közismert „it’s the economy, stupid” szlogent, mely mondat elsősorban a demokrata párt aktivistáinak szólt. A markáns politikát valló, mindig harcias-kedvű Carville gazdasági-fókuszávan nagyban hozzájárult George H. W. Bush legyőzéséhez. Amikor ma reggel elolvastam a Magyar Nemzet elemzését Barack Obama győzelméről és a Fidesz-közeli lap által megszólított magyarországi elemzők gondolatait, azonnal Carville mondata jutott eszembe, hiszen a magyar jobboldali pártsajtó valahogy úgy állította be a szituációt, mintha Mitt Romney szimplán peches lett volna, jól teljesített a kampányban, de sajnos közbeszólt a természet (a Sandy hurrikán) és ez megerősítette az elnök pozícióját. Pedig az amerikai elnökválasztás narratívája nem ez, hanem az USA gyorsan  változó demográfiája és […]

Read more ›