Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

A Mafia-botrány miatt mondott le Montreál polgármestere

2012 november 6 11:26 de.14 hozzászólás
A Mafia-botrány miatt mondott le Montreál polgármestere

Tizenegy éves polgármestersége után mondott le Gérard Tremblay hétfő este, miután kiderült: pártja szoros kapcsolatban állt az olasz mafiával és a polgármesternek tudomása volt a Városházában tomboló példanélküli korrupcióról. A 70 éves egykori üzletember és polgármester a botrányt egy „kibírhatatlan igazságtalanságnak” nevezte. „Ebben a szituációban én már nem segíthetek. Vásorunk sikere sokkal fontosabb mint a személyes érdekem”–nyilatkozta Tremblay. A Québec-tartományi Charbonneau Vizsgálóbizottság már hetek óta hozza nyilvánosságra a mafia, az építőipar és a québeci politika összefonódását, és különösen nagyon hangsúlyt kaptak a montreáli önkormányzatot érintő sötét üzletek. Martin Dumont, a Tremblay által vezetett Union Montréal nevű önkormányazi párt egyik szervezője azt állította, hogy a […]

Read more ›

Vasárnap kinyítják a 2010-ben felszámolt clevelandi magyar Szent Imre templomot

2012 november 3 3:38 du.29 hozzászólás
Vasárnap kinyítják a 2010-ben felszámolt clevelandi magyar Szent Imre templomot

Öt évig tartott a clevelandi Szent Imre Egyházközség és Siklódi Sándor atya kálváriája, de vasárnap – 2012 november 4-én – végre kinyíthatja kapuit a 2010 júniusában botrányos körülmények között felszámolt magyar templom. Rendkívül ritka a katolikus világban, hogy a Vatikán a fellebbezéseket benyújtó hívekre hallgat és hatályon kívül helyez egy templombezárásról szóló püspöki döntést. De pont ez történt Clevelandban, annak ellenére, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Fidesz-szövetséges Kereszténydemokrata Néppárt klerikális szervilizmusuk miatt némák voltak és lényegében inkább Richard Lennon püspököt és a katolikus hierarchiát mentegették, a cserben hagyott helyi magyarok helyett. Szerencsére, a Saint Emeric orgonistája – Peller Miklós – sohasem adta fel a reményt, hogy egyszer visszaszerzik templomukat, és […]

Read more ›

Az LMP és a 2014-es kékcédulás választás

2012 november 2 12:16 du.30 hozzászólás
Az LMP és a 2014-es kékcédulás választás

Olvasóink között is akadnak sokan akik többször jelezték felháborodásukat – vagy egyszerűen csalódásukat – azzal kapcsolatosan, hogy a Lehet Más a Politika még nem kötelezte el magát az ellenzéki együttműködés mellett és még alakítgatja igencsak heterogén pártidentitását. Egyben próbálja tartani azt a bázist, ami a Fideszből kiábrándult mérsékelt konzervatívokból, urbánus szociálliberálisokból és a fiatal, alternatív, környezetvédő és kapitalizmus-kritikus aktivistákból áll. De az LMP akkor autentikus, amikor egy olyan látványos akciót vállal fel, amit nemigen képzelhetünk el – mondjuk – Kovács László egykori külügyminisztertől, vagy Hiller István volt oktatásügyi minisztertől. Ilyen volt a nyári Közgép-proteszt, a tavaly decemberi parlamenthez való láncolás, és szintén ehhez mérhettük  az e heti kékcédulás akciót […]

Read more ›

Sandy – Riasztást adott ki a Vöröskereszt Kanada legnépesebb tartományában

2012 október 29 11:04 de.17 hozzászólás
Sandy – Riasztást adott ki a Vöröskereszt Kanada legnépesebb tartományában

A Frankenstorm-nak becézett Sandy elnevezésű hurrikán előreláthatóan ma este, illetve kedd reggel csap le Ontariora, száz kilométeres széllökésekkel és csaknem száz miliméternyi csapadékkal. Az Environment Canada előrejelzése szerint az ítéletidő elsősorban a Hamilton, Niagara és Sarnia régiókban lesz érzékelhető, de Torontóban is orkán-erejú szelek és trópusi esőzés várható. A Vöröskereszt arra szólítja fel délkelet és kelet-Ontario lakosságát, hogy egy 72 óráig tartó esetleges vészhelyzetre készüljenek fel.  

Read more ›

Orbán vs. Bajnai (1. rész): kelet és nyugat

2012 október 28 9:47 de.92 hozzászólás
Orbán vs. Bajnai (1. rész): kelet és nyugat

Több mint valószínű, hogy Bajnai Gordon lesz Orbán Viktor fideszes miniszterelnök kihívója 2014-ben és ezzel tovább él a 1998-tól tartó de facto kétpártrendszer Magyarországon. Kissé szürreális volt, hogy október 23-án Bajnai és Orbán alig egy kilométerre egymástól, és szinte egy időben mondtak kampánybeszédet, miközben a két beszéd tartalma szöges ellentétben volt egymással. Bajnai középpárti, nyugatbarát és békülékeny volt, Orbán pedig párját ritkitóan támadta a nyugatot, ismét hadat üzent az ellenzéknek és azt a stratégiát választotta, hogy nem a centrumból, hanem a szélsőjobboldal területére helyezkedve vág neki a 2014-es választásnak. Orbán vs. Bajnai című sorozatunk első részében idézeteken keresztül vetjük össze a miniszterelnök és a prospektív miniszterelnök-jelölt […]

Read more ›

Együtt 2014 – A rendszerváltás első lépése – Képriport október 23-ról

2012 október 26 11:19 de.98 hozzászólás
Együtt 2014 – A rendszerváltás első lépése – Képriport október 23-ról

Ami késik, nem múlik. Szerda este érkeztem vissza Kanadába Magyarországról és most jutottam el odáig, hogy feltöltsem a Milla és a Szolidaritás közös tüntetésén készült fotóimat. Élményekben dús egy hetet töltöttem Pesten. Múlt pénteken az Ökopolisz, az LMP pártalapítványa keretein belül tartottam előadást és vettem részt kerekasztal beszélgetésen Magyarország jövőbeni esetleges diaszpórapolitikjáról és az „új hazafiságról.’ Igazán most láttam először, hogy mennyire sokszínű ez az LMP-s társaság. Voltak mérsékelt konzervatív tudósok és közéleti személyek, egykori Fidesz-szavazók – például Elek István mondott bevezetőt – és akkor voltak az urbánus, zöld és liberális értelmiségiek. Az Együtt 2014-féle tüntetés is pontosan ilyen sokszínű volt, melyet […]

Read more ›

A Fidesz keményen fellép az IMF ellen, és csak 200 millió forintba kerül

2012 október 10 9:58 de.36 hozzászólás
A Fidesz keményen fellép az IMF ellen, és csak 200 millió forintba kerül

Órákon belül közröhej lett a magyarországi Miniszterelnökség legújabb IMF-ellenes kirohanásából, mely eléggé vicces propaganda kampány nem csak a Magyar Nemzetben és a budapesti Magyar Hírlapban, hanem a baloldali Népszabadságban és – horribile dictu! – még a Népszavában is megjelent. A reklámok 200 millió forintba kerültek és a Fidesz mindegyikbe jelzi, hogy mi mindenben fog harcolni a Nemzetközi Valuta Alap (IMF) ellen. A kormányszlogen: „nem engedunk az IMF-nek!”

Read more ›

Az MSZP pirruszi győzelme Sopronban

2012 október 8 11:05 de.24 hozzászólás
Az MSZP pirruszi győzelme Sopronban

Egy hét leforgása alatt kétszer buktatta meg vidéken a Magyar Szocialista Párt a saját szavazóbázisától is látványosan leszakadt Fideszt. Múlt héten Dunaföldváron bukott el a Fidesz polgármester-jelöltje, tegnap este pedig a soproni időközi önkormányzati választáson győzte le az MSZP-s Varga Gyula Táp Lászlóné fideszes ellenfelét. Az MSZP győzelme fölényes volt. A legnagyobb demokratikus ellenzéki párt jelöltje a szavazatok 46 százalékét gyűjtötte be. Ezzel szemben távoli második helyen végzett a fideszes jelölt (33,5% százalék), miközben a jobbikos Gőbl György 13,9 százalékos eredményt ért el. Mégis pirruszinak gondolom az MSZP győzelmét, és nem csak azért mert még így is Fidesz-többségű Sopron önkormányzati […]

Read more ›

Giró-Szász András, Rogán rikkancsa és a konyakozó, kényeztetett pedagógusok

2012 október 6 4:53 du.28 hozzászólás
Giró-Szász András, Rogán rikkancsa és a konyakozó, kényeztetett pedagógusok

Giró-Szász András – aki Szijjártó Péter áthelyezése után vállalta fel a fideszes kormányszóvívőséggel járó bombasztikus újbeszél kommunikációt – még néhány évvel ezelőtt tiszteletreméltó, mérsékelt konzervatív volt Kicsit olyan mint egykori Heti Válaszos társa, Török Gábor. Az utóbbi legalább ügyel a pártpolitikai függetlenség és a mérvadó elemzés látszatára, miközben Giró-Szász teljes mértékben felvállalta a kormányzó erő határtalan arroganciáját. Eredetileg csak Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármesterről, a párt fiatal, trendy reményéről szándékoztam írni, miután kiderült, hogy a magyar kulturát és művészetet arra használta fel, hogy kedvenc bulvárlapjának csináljon ingyen reklámot az adófizetők pénzéből. De közben jött Giró-Szász, a valóságtól teljesen elszakadt […]

Read more ›

Feltámadt a Trudeau név — a legendás néhai miniszterelnök fia indul a liberális pártelnökségért

2012 október 3 9:23 de.5 hozzászólás
Feltámadt a Trudeau név — a legendás néhai miniszterelnök fia indul a liberális pártelnökségért

Hazafias szólamokkal, bibliai és Goethe idézetekkel, valamint a multikulturalizmusra reflekálva jelentette be Justin Trudeau — a néhai Pierre Trudeau kormányfő legidősebb fia —  hogy indul a liberális pártelnöki választáson. „Szerelmes vagyok Kanadába. Úgy döntöttem, hogy teljes szívvel és lélekkel szolgálom szeretett országomat”–mondta Trudeau, a Papineau választókerületben elhangzott beszédében. És a legújabb Forum Research felmérése szerint nem is feltétlenül rossz döntés, ha végül a 40 éves, igencsak gyér politikai és policy tapasztalattal rendelkező Trudeau veszi át a jobb sorsa érdemes liberális párt vezetését. A kutatócég szerint az ifj. Trudeau 39, Stephen Harper konzervatívjai 30 és a Thomas Mulcair markánsan baloldali új demokratái (NDP) […]

Read more ›

Hamaroson tilos lesz a Felszabadulásról, Ságvári Endréről, Marxról és április 4-ről utcát nevezni Magyarországon

2012 október 2 12:54 du.83 hozzászólás
Hamaroson tilos lesz a Felszabadulásról, Ságvári Endréről, Marxról és április 4-ről utcát nevezni Magyarországon

Ismét szimbólikus, történelmi ügyektől és az ehhez fűződő polémiától hangos a magyar Országgyűlés. Szerdán  kerül a képviselők elé Wittner Mária (Fidesz) és Stágel Bence (KDNP) javaslata a kommunista múlthoz köthető utcanevek betiltásáról és közterek átnevezéséről. Éppen a jobboldali etatista, mindent centralizáló politikájának folytatása, hogy nem az önkormányzatok és civilek, hanem a központi állam dönt az utcanevekről. A javaslat szerint Marx Károlyról, Engelsről, Ságvári Endréről, Münnich Ferencről, Frankel Leóról, a Felszabadulásról, a Vörös Csillagról, a Néphadseregről, a Népköztársaságról, a Népfrontról, Április 4-ről és November 7-ről többé soha nem lehet közteret nevezni, illetve a már meglévő utcákat át kell keresztelni „semleges” nevekre. Feltehetően, […]

Read more ›

Ellenzéki győzelem Dunaföldváron, tíz méteres kormánypárti turul Ópusztaszeren

2012 október 1 9:20 de.64 hozzászólás
Ellenzéki győzelem Dunaföldváron, tíz méteres kormánypárti turul Ópusztaszeren

Miközben a hétvégén a Nemzeti Együttműködési Rendszer miniszterelnöke felavatta a 10 méternyi magas Nemzeti Összetartozás Emlékművét Ópusztaszeren, 125 kilométerrel odébb — Dunaföldváron — a helyiek elsöprő többsége leváltotta a fideszes városvezetést és helyettük a szocialistáknak adták a polgármesteri széket. Bár nem szabad országszintű következtetéseket levonni a vasárnapi polgármesteri választásból,. mégis irónikus, hogy oriási bronz szoborral és faragott mészkőoszlopokkal ünnepli saját magát az a rendszer, melyet egyre többen, egyre látványosabban elutasítanak.

Read more ›

Magyar származású a montreáli székhelyű izraeli tanulmányok intézetének vezetője

2012 szeptember 30 3:27 du.9 hozzászólás
Magyar származású a montreáli székhelyű izraeli tanulmányok intézetének vezetője

2011-ben alapították meg a Concordia Egyetemen az Azrieli Institute of Israel Studies kutatóintézetet, miután az Azrieli Foundation öt millió dollárral járult hozzá az interdisziplináris tanszék létrejöttéhez. Azóta Nikolényi Csaba politológus az intézet társ-igazgatója, Norma Joseph vallás tanulmányok professzorral együtt. A montreáli tanszéken kívül Kanadában kizárólag Calgaryban és Torontóban van hasonló, nemzetközileg elismert program. Az intézet megalapítása már azért is jelentős előrelépést jelent a Concordia Egyetem számára, mert tíz évvel ezelőtt gyakran illette súlyos kritika az egyetemet a különböző szélsőbaloldali diákcsoportok antiszemita és erőszakosan Izrael-ellenes akciói miatt.  

Read more ›

Újjáalakul a nyugatbarát Magyar Demokrata Fórum

2012 szeptember 29 1:40 du.31 hozzászólás
Újjáalakul a nyugatbarát Magyar Demokrata Fórum

Magyarországnak nyugatbarát, euró-atlanti orientációval rendelkező, pogányellenes új konzervatív pártra van szüksége és ezért a Jólét és Szabadság vezetői újjálakítják a Magyar Demokrata Fórumot. Ez derült ki a JESZ ma megrendezett országos gyűléséből. A 2011-ben Makay Zsolt által megalapított JESZ –amely éppen az MDF-et váltotta fel–végre felmérhette, hogy a rendszerváltó párt eredeti neve széles körben ismert politikai brand Magyarországon. Konfliktus Dávid Ibolyával és Bokros Lajossal ide, vagy oda: teljesen kontraproduktív volt az MDF-név feladása. 

Read more ›

Ismét a Klubrádió mellett, azaz a Fidesz Médiatanácsa ellen döntött a bíróság

2012 szeptember 26 11:45 de.70 hozzászólás
Ismét a Klubrádió mellett, azaz a Fidesz Médiatanácsa ellen döntött a bíróság

Két éve próbálja a politikailag nyiltan elfogult Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elhallgattattni az ellenzéki Klubrádiót, annak ellenére, hogy sorozatosan születtek bírósági ítéletek, melyek kivétel nélkül a baloldali médiaorgánum álláspontját támasztották alá. Ma született a legutóbbi jogerős ítélet, mely ellen fellebbezni se tud a Médiatanács. A magyar Fővárosi Itélőtábla hatályon kívül helyezte a fideszes Médiatanács azon határozatát, mely egészen abszurd  formai okokra hivatkozva nyilvánította érvénytelennek a Klubrádió a 95,3 frekvenciára benyújtott pályázatát. A Médiatanács egyébként tartalmilag helyénvalónak találta a Klubrádió pályázatát, kifogásai pedig egytől-egyik alaki jellegűek voltak. Például a Médiatanács azért érvénytelenítette a Klubrádiós beadványt júliusban, mert dokumentum üres (azaz szöveg-nélküli) […]

Read more ›