2010 november 1 9:26 de.
A fővárosi Carleton Egyetem könyvtárosait, adjunkt professzorait, adminisztrátorait és tanársegédeit képviselő három szakszervezet sztrájkra készül, miután tagjaik túlnyomó többsége a munkabeszüntetés mellett szavazott. A Canadian Union of Public Employees (CUPE) 4600-as fiókja képviseli a Carleton Egyetem szerződéses professzorait és tanársegédeit. Az október 29-ei szavazás szerint a professzorok 89 százaléka és a tanársegédek 74 százaléka a sztrájk mellett voksolt. A Carleton Egyetem a tanév elején jelentette be, hogy két évre befagyasztaná a béreket, melyek így is 14 százalékkal alacsonyabbak mint amit az Ottawai Egyetem szerződéses professzorai keresnek. Ezen kívül, új feladatokat kaptak az egyetem dolgozói és növelték a diákok maximum létszámát az első éves […]
Read more ›
2010 október 26 11:31 de.
Még a magyarországi Fidesz kormány intézkedéseit eddig támogató, vagy kínos apológiákat publikáló jobboldali közírók is kissé meglepődtek azon, hogy a magyar kormány szándékában áll korlátozni az Alkotmánybíróság (AB) hatáskörét, miután alkotmányellenesnek találták a Fidesz egyik intézkedését. A ciklus legelején, a Fidesz 98 százalékos adót szabott ki az egyes közszolgáknak járó 2 millió forintos végkielégítésére és ráadásul visszamenőleg is érvényessé tette az új intézkedés. Az AB ma reggel megsemmísitette az intézkedést és erre a kormány bejelentette: alkotmánymódosításon keresztül az AB hatáskörét korlátozzák, hogy többé ne szólhassanak bele ilyen ügyekbe, és ezt követően a parlament elé terjesztik a teljesen változatlan törvénytervezetet. A szerencsésebb szenárió az lenne, ha a mai […]
Read more ›
2010 október 25 8:27 du.
Larry O’Brien, Ottawa megbukott polgármestere a kampányban bevallotta, hogy kormányzásának első két éve „katasztrófális” volt és az október 25-ei fővárosi helyhatósági választások tükrében nyugodtan állíthatjuk, hogy az ottawai lakosság is egyetértett ezzel az állásfoglalással. Jim Watson, az ontario-i liberális párt egykori önkormányzati minisztere nagy fölénnyel győzte le a jobbközép O’Brien-t és így lett ismét Ottawa polgármestere. 1997 és 2000 között már vezette a fővárosi városházát, de aztan a Kanadai Turisztikai Bizottság elnöke lett, a tartományi liberális párt győzelme után pedig miniszterként folytatta politikai tevékenységét. A fővárosi eredmények–fölényes győzelem Jim Watson a szavazatok 49 százalékát szerezte meg. Ezzel szemben távoli másodikként végzett Larry O’Brien leköszönő […]
Read more ›
10:59 de.
Helyhatósági választásokat tart Ontario, Kanada legnépesebb tartománya. Tartományszerte polgármestereket, önkormányzati képviselőket, valamint angol-szekuláris, angol-katolikus, francia-szekuláris és francia-katolikus iskolabizottsági vezetőket választunk. Azonban Ottawa belvárosában káotikussá vált a szavazás ma reggel, miután kiderült hogy a Somerset körzet lakosságának csaknem 90 százaléka nem került fel a szavazólistára, vagy hibás információt rögzitettek. A Jack Purcell szavazóhelységben legalább 45 perces sorállásra kellett számítani ma reggel. Reggel tíz körül főleg nyugdíjasok és diákok várakoztak, de a regisztrálatlan, vagy hibás információval feltüntetett szavazók miatt egészen a lépcsőig kígyózótt a sor. Székek alig voltak az idős, beteg vagy sérült szavazók számára és az előttem álló két idős néni az […]
Read more ›
2010 október 22 9:59 de.
Különösen hevessé vált az angol általános iskolákról szóló törvényjavaslat körüli vita a québeci Nemzetgyűlésben, miután Jean Charest liberális kormányfő azzal vádolta az ellenzéki Parti Québécois-t és a szeparatista mozgalmat, hogy egy egykori terroristával és gyilkossal áll kapcsolatban és innen érkező tanácsokra hallgat. A 115-ös törvény lehetővé teszi, hogy a gazdag francia és bevándorló családok angol iskolába járathassák gyerekeiket, annak ellenére, hogy az ominózus 101-es nyelvtörvény alapvetően csak azok számára teszi lehetővé az angol általános iskolát, akiknek szülei is angolul tanultak Kanadában. Charest szerint Pauline Marois PQ vezető továbbra radikalizálja a Nemzetgyűlésben történő vitát azzal, hogy szélsőséges emberektől vár tanácsot. „Az […]
Read more ›
2010 október 20 9:52 du.
Összesen két ponttal vezet Stephen Harper miniszterelnök kormányzó Konzervatív Pártja a legújabb Harris-Decima felmérés szerint és az is biztosnak látszik, hogy egyik párt sem jutott közelebb az áhított parlamenti többséghez. A jobbközép kormánypárt előnye most hibahatáron belül mozog, mivel a 32 százalékos támogatás mellett, a liberálisok a kanadai lakosság 30 százalékát tudhatják maguk mögött. A szocialista Új Demokrata Párt most 14 százalékon áll és a parlamenten-kívüli zöldekre a lakosság 10 százaléka szavazna, de ez feltehetően nem lenne elegendő a parlamentbe jutáshoz. A szeparatista Bloc Québécois a francia-többségű tartományban még mindig rendkivül erős (43 százalékot értek el), de itt a liberálisok vannak második helyen 23 százalékos […]
Read more ›
2010 október 18 9:24 du.
Két magyar vonatkozású tudományos könyv kerül bemutatásra az Ottawai Egyetemen 2010 november 2-án, a Demarais épületben. Schwartz Ágota ottawai irodalom professzor, illetve német szépirodalom szakértő az osztrák-magyar monarchiáról szerkesztett, Gender and Modernity in Central Europe: The Austro-Hungarian Monarchy and its Legacy című kötete mellett egy az 1956-os forradalmat vizsgáló könyv is bemutatásra kerül. A 1956 Hungarian Revolution: Hungarian and Canadian Perspectives című kötetet Christopher Adam–e honlap szerkesztője mellett–Egervári Tibor és Leslie Laczko ottawai professzorok, valamint Judy Young, a Kanadai Magyar Oktatási Alapítvány elnöke szerkesztette. A november 2-án, este 6 órakor kezdődő bemutatóra és fogadásra mindenkit szívesen vár az egyetem, azonban a […]
Read more ›
2010 október 14 12:17 du.
Rogán Antal, a budapesti V. kerület fideszes polgármestere most pontosan azt teszi, amit az észak-amerikai városok vezetői tettek ötven évvel ezelőtt: óriási bevásárlóközpontot és mélygarázst engedélyezetett a lebontásra itélt műemlékjellegű örökségi épületek helyére. Ezzel a lépéssel a polgármester nem csak eltörli a magyar főváros épitészeti történelmének egy jelentős részét, hanem halálra itéli a még életben lévő maszek boltosokat és kereskedőket, felcserélve őket a multinacionális láncokkal. Mit is engedélyezett Rogán a belváros szívében? Az Új Városközpont nevet viselő projekt kereteiben összesen öt épület kerülne lebontásra, azaz a Bécsi utca teljes páros oldala eltűnne. Az épület egy 16 emeletes üvegpláza lenne, melynek tetején az úgynevezett Zeppelin szálloda működne. Pár hete 80-90 tüntető tiltakozott a […]
Read more ›
2010 október 10 10:36 de.
Rabszolgasorsra jutott 19 magyar állampolgár a dohányvidéki Hamilton városban és egy tíz fős magyar származású családot gyanúsít a kanadai lovasrendőrség az elmúlt nyolc év legkomolyabb emberkereskedelem ügyében. A 19 pápai lakosnak munkát és megélhetést igértek Hamilton városában, de amikor megérkeztek a John C. Munro repülőtérre, egy teljesen más valósággal szembesültek. A munkaadó otthonának pincéjében lettek elszállásolva, enni alig kaptak és a kormánytól járó szociális juttatásokat és segélyeket a munkaadó család hívta le, nem pedig a menekült-kérelmet benyújtó pápaiak. A pincében tartott magyar állampolgárok alig beszéltek angolul, így teljesen kiszolgáltatottá váltak a dél-Ontariói városban. Továbbá azzal fenyegették a fogvatartottakat, hogy amennyiben panaszkodnak, […]
Read more ›
10:05 de.
Színes, hangulatos és multikulturális búcsút rendezett a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség 2010 október 3-án, amelyen több mint négyszázan vettek reszt a helyi magyar és egyéb közép európai közösségekből. A szentmisét Androvich Tamás plébános celebrálta, a helyi ukrán, német és szlovén papok közreműködésével. Tamás atya elmondta, hogy a közép európai nemzetek időnként feszültségekkel teli közös történelmük ellenére, van lehetőség a békés együttélésre és az együttműködésre, mint ahogy a montreáli búcsú és multikulturális fesztivál is ezt bizonyítja. A misét követő fogadáson jelen volt Kathleen Weil, a québeci bevándorlási miniszter, valamint Anie Samson, Villeray-Saint-Michel-Parc Extension kerületi polgármestere, a montreáli lengyel főkonzul, az ottawai […]
Read more ›
2010 október 4 10:12 de.
Our Lady of Hungary Parish in Montreal held its annual patronal festival on October 3rd, 2010. The city’s Hungarian parish opened its doors to all Central European communities in Montreal, with priests from the Ukrainian, German and Slovene churches participating during mass and a range of other communities setting up tables with traditional food and crafts from their home cultures. Fr. Thomas Androvich, Our Lady of Hungary’s parish priest, celebrated Sunday mass and also gave the homily. In his reflection, Fr. Tamás observed that Central European communities and nations that had sometimes shared a troubled history were able to come together in […]
Read more ›
2010 október 2 6:26 du.
A 69 éves David Lloyd Johnston lett Kanada 28-ik főkormányzója és beiktatási beszédében jelezte, hogy az oktatásra, a családra és a közösségi munkára helyezi a hangsúlyt a legalább öt évig tartó ciklus idején. Kanada 2017-ben ünnepli 150 éves születésnapját és Johnston szerint az ország jövője a családokra, illetve a gyerekekre, az oktatásra valamint az innovációra, a jótékonysági szervezetekre és önkéntes munkára épül. A Michaelle Jean-t leváltó főkormányzó összesen 15 percig beszélt a Felsőházban történő beiktatásán és jelezte, hogy figyelemmel követi az Afghanisztánban harcoló katonák sorsát. Ezen kívül szándékában áll beutazni az országot és keresni a lehetőséget a bevándorlókkal és az Első Nemzetekkel való találkozásra. Egyes […]
Read more ›
2010 szeptember 28 1:23 du.
Tíz éve másodéves irodalom és történelem szakos egyetemista voltam a montreáli Concordia Egyetemen. Amikor a híradóban bejelentették Pierre Trudeau egykori miniszterelnök halálhírét, köztémává vált a néhai liberális kormányfő kulcsfontosságú szerepe Kanada fejlődésében és modernizációjában. A CBC közszolgálati televízió éppen az olimpiáról adott közvetítést, amikor Peter Mansbridge bemondó Trudeau halálhírével megszakította a programot és egész nap kizárólag a volt kormányfő életéről és haláláról közvetítettek riportokat és archív felvételekez. De ennél sokkal meglepőbb volt az a nyers és nyilvánosan kifejezett emóció amely addig egyáltalán nem jellemezte a kanadai társadalom viszonyát a közélet szereplőivel. Több mint 60 ezren vonultak el Trudeau koporsója előtt és a miniszterelnök […]
Read more ›
2010 szeptember 26 9:25 de.
Robert Begin atya, a clevelandi Saint Colman’s Egyházközség plébánosa levélben szólította fel a Vatikánt, hogy indítson vizsgálatot a Richard Lennon püspök által kezdeményezett és végrehajtott templombezásárok ügyében. Mint ismert: a magyar Szent Imre templomra június végén került lakat és a szintén clevelandi Szent Margit templomot, valamint az akroni Szent Szív templomot is felszámolta az egyházmegye. „Egyre nehezebbé vált a hívek és az egyházközségi vezetők számára katolikusnak maradni. Szerintem itt az ideje egy apostoli látogatásnak és egy objektív vizsgálatnak az elmúlt évek eseményeibe”–írta Begin atya. Begin atya szerint Lennon püspök despota stílusa egyre inkább arra a következtetésre jutja a híveket, hogy […]
Read more ›
2010 szeptember 18 11:41 de.
East Hastings nem csak egy utca Vancouverben, hanem Kanada egyik legszegényebb, legnyomorúságosabb negyede, ahol komoly társadalmi problémákat okoz a a prostitució, drogfüggőség és az alkoholizmus. A vancouveri Downtown Eastside-on 16,590-en élnek. A lakosság 14 százaléka az Első Nemzetekből tevődik, de ennél nagyobb a kínai lakosság (23 százalék) és 43 százalék a bevándorlók aránya. Az évi átlag kereset összesen 6, 282 dollár (azaz havonta kb. 105 ezer forint) és a lakosság 62 százaléka munkanélküli. East Hastingsen működik Vancouver egyik ingyenes, biztonságos intravénás drogfogyasztó központja, ahol évente 3 millió tűt osztanak szét a drogfüggő embereknek. David MacPhee, a római katolikus Oblátus Rend tagja négy hónapot töltött East […]
Read more ›